Babaköszöntő, 2016. április

Általános

Megérkeztek az április beszámolók a nemrég örökbefogadott családokról. Szeretettel gratulálok a szülőknek, és várom továbbra is a jelentkezését azoknak, akikhez a közelmúltban érkezett gyerek.

Nicknév: Porvai Tibor

Családi felállás: Házaspárként első gyermekünkre vártunk

Miben vagytok mások, mint mások: Talán annyiban, hogy az örökbefogadást nem az utolsó lehetőségnek tekintettük, hanem választásnak.

Miért fogadtatok örökbe: Nem született vér szerinti gyermekünk, és az inszeminációk és lombikok helyett döntöttünk így.

Mennyit vártatok: Kevesebb mint másfél évet a határozattól, az egyesületnél valamivel több mint egy évet.

Ki érkezett, honnan: Újszülött, roma származású kisfiú, Berci, a Gólyahír Egyesülettől.

Berci

Berci

Teljesen egészséges? Az életet adó dohányzott, de ettől Berci nem károsodott, egészséges, jól fejlődik, már átalussza az éjszakákat.

A leg…

A legjobb élményünk a kórházban töltött hét.

A legnagyobb parám az volt, hogy nem fog tetszeni a baba. De szerencsére szerelem volt első látásra. (apa)

A legnagyobb parám az volt, hogy az apjának nem fog tetszeni a baba.(anya)

A legjobb tanács, amit kaptatok: Hogy készüljünk föl jó előre az utolsó pelenkáig. Nem fogadtuk meg, de bebizonyítottuk hogy decemberben sem lehetetlen szobát festeni.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: Remek volt a felkészítő tanfolyamunk és az egyesülettől is sok információt kaptunk amik helytállóak voltak. A papírmunkára persze lehetetlen tökéletesen felkészülni de végül is minden elintéződött a maga idejében.

Miről olvasnál szívesen: Olyan  tapasztalatokról, amikor a gyerek közösségbe kerül, és azt, ami nekünk egyébként természetes, hogyan kezeli a többi gyerek, szülők, nevelők, és hogyan kezelhetjük mi ezt a helyzetet.

*******

Nicknév: Nincs még, de lelkes olvasó vagyok.

Családi felállás: Férjemmel már a második gyermekünket fogadtuk örökbe tavaly szeptemberben. Van egy hatéves nagyfiunk, Bálint, és egy most tíz hónapos kislányunk, Marcsi.

Miben vagytok mások, mint mások: Mindkét gyermekünk általunk már előre választott neve napjához kötődik valami. Kisfiunkat aznap láthattuk meg először. Kislányunk érkezésével kapcsolatban pedig aznap kaptunk egy szimbolikus tárgyat kedves zarándok ismerőseinktől, másnap pedig jött A Telefonhívás. Mi hiszünk ezekben a csodákban.

Miért fogadtatok örökbe: mert a mai napig nincs vér szerinti gyermekünk.

Mennyit vártatok: Kisfiunkra 9 hónapot, kislányunkra 2,5 évet. Nem jelöltünk meg nemet, illetve 0-2 év közötti, korrigálható egészségi állapotú gyermekek szülőségét vállaltuk.

Hanyadik kiajánlást fogadtátok el: korábban nemet mondtunk (már akta alapján) egy súlyos beteg gyerekre az országos listáról, aki nem biztos, hogy sokáig köztünk lett volna. Sorra kerültünk az egyik alapítványnál is, de akkor már ismerkedtünk Marcsival.

Marcsi

Marcsi

Ki érkezett, honnan: Marcsi, majdnem négy hónapos kislány a megyei Tegyesztől (piros megye), titkos örökbefogadás útján.

Egészségi állapota a korrigálható kategóriába tartozik, ugyanúgy, mint a fiunk is. De erről természetesen tájékoztattak minket, és tudatosan vállaltuk őket, nem volt zsákbamacska. Sőt, kicsit ijesztő is volt a Tegyesz előadásában ez-az, de objektív szakemberekkel megbeszéltünk mindent, akik a valós (egyébként csekély) kockázatokról felvilágosítottak minket. Ezek után is úgy gondoltuk, hogy ezzel mi megbirkózunk, és boldog családi életet tudunk élni.

A leg…

A legmeglepőbb az volt, hogy kisfiunk a telefonhívás másnapján kijelentette, hogy érzi, közel a kistesó, és lány lesz. Természetesen ő nem tudta, hogy hívtak minket.
A legszebb pedig az volt, hogy ugyanannál a nevelőszülőnél élt kisfiunk is egy ideig, mint most a kislányunk. Mi ezt a kedves nevelőszülőt most ismertük meg, és egy nagyon szép találkozás és felismerés volt. Ugyanabban a kiságyban is aludtak a gyerekeink. Örök hála a sok törődésért és szeretetért, hogy anyukájukként gondoskodott róluk.
A legviccesebb az volt, hogy az ügyintézés során mindenkit Ritának hívtak. Mindenkit!
A legjobb tanács, amit kaptatok: “Ha te nyugodt vagy és kipihent, a gyerek is az lesz, és fog enni rendesen.” Ezt sosem felejtem el.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: A testvérféltékenység nem úgy jelentkezett, mint másoknál. Nálunk az volt a nehéz szituáció, mikor kisfiunk azt gondolta, hogy kistesó jött, ő mehet. Félt tőle, hogy őt most “máshova visszük”, más családba kerül. Ezzel egy jó alkalom nyílt arra, hogy megértse, hogy az ÖRÖKbefogadás valóban örökre szól, történjen bármi is. A kishúgát nagyon szereti, védelmezi, tanítgatja.

Miről olvasnál szívesen: Szívesen olvasnék kamaszodó örökbefogadottakról, az ő családjaikról, szüleikről, az identitáskeresésekről. Hogy hogy is megy ez.

*******

Nicknév: Gyöngyi Anyu

Családi felállás: leendő férjemmel az első és egyetlen kisfiunkra vártunk. Kifejezetten Downos gyereket akartunk.

Miért? A családban volt Down-baba, de sajnos kétévesen meghalt. A párom és én is a Down Alapítványnál dolgozunk. Egyikünknek sem lehetett gyermeke. Vágytunk egész lelkünkkel egy Down-babára!

Mennyit vártatok? Egy hónapot. Augusztusban indítottuk az eljárást, hónapra rá családbafogadással hoztuk haza a fiunkat.

Szabi

Szabi

Ki érkezett? Szabika, Budapestről Budapestre, nyílt örökbefogadással, Steinbach Éva segített. Ő a mi angyalunk.

A legviccesebb: Kihelyezték hozzánk harminc napra, amikor már fél éve mi neveltük.

A legkedvesebb: nagyon gyors volt az ügyintézés.

Mit szól a környezet? Eleinte mindenki azt mondta, hogy nehéz lesz, nem tudjuk mit vállalunk. Most már látják, hogy Szabi esetében ez nem igaz. Nem titkoljuk sehol, hogy Down.

Miről olvasnál: hogyan fogadta az egészséges gyerek és a Down is, amikor megmondták, hogy örökbefogadott.

******

Nicknév: (nem kommentel)

Családi felállás: Négy éve vagyunk házasok, nem sikerült természetes úton és többszöri lombikozással teherbe esni, kezdettől nyitottak voltunk az örökbefogadásra.

Miben vagytok mások: Nem voltunk teljesen határozottak és eltökéltek, sokat vívódtunk, hogy a kényelmes és önző gyermektelenséget válasszuk, vagy kockáztassunk és mondjunk igent a nagy életmódváltásra. Aztán csak engedtük, hogy megtörténjen, és azóta is úgy érezzük, hogy szinte nem is nekünk kellett meghozni egy súlyos, életre szóló döntést, hanem csak hagytuk, hogy valami fontos dolog belépjen az életünkbe.

Mennyit vártatok: Már négy hónappal a határozat érvénybe lépése után ajánlottak egy kisfiút, de még nem álltunk készen a fogadására, aztán tavaly szeptemberben néztük meg a kislányunk aktáját, pont a határozat megszerzése után egy évvel, és november elején hoztuk őt haza.

Panna

Panna

Ki érkezett, honnan: Panna 3 hetes kora élt nevelőszülőnél, 20 hónaposan került hozzánk az országos listáról, nemrég ünnepeltük a 2. születésnapját. Egészséges, a tavalyi laktóz-intolerancia gyanú elvonult a fejünk fölül, még egy szemtengelyferdülés játszhat előző diagnózis alapján, de nem látszik semmi jele.

A legnehezebb: A barátkozás egy hónapig tartott az elfoglaltságaink miatt, és úgy gondoljuk, szükségünk volt ilyen „hosszú” időre ahhoz, hogy igazán és szívből és fejből is meghozzuk ezt a döntést, mert nehéz volt megszokni a gondolatot, hogy az életünk ekkorát változik, és mostantól ez a változás végleges és megmásíthatatlan lesz.

A legemlékezetesebb: Ebből több is van: a férjem ellágyult arca, ahogy először ránézett a lányunk fotójára… ahogy a második látogatás után sírunk a vonaton hazafelé… amikor először hallom, hogy Mama… az első közös állatkert és kirándulás, amikor mi már tényleg család vagyunk… na, ezektől most is könnyezem…

A legnagyobb köszönet: A csodálatos nevelőanyáé, akinek ő volt az első neveltje, és megszakadt a szíve, hogy el kell engednie, miközben a legnagyobb odaadással készítette elő nekünk a terepet, és úgy jártunk hozzá, mintha egy család lennénk. Azóta is rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, szerető gondoskodásáért minden nap hálát adunk.

A legnagyobb félelem: Panna már 20 hónapos volt, amikor elhoztuk, nagyon kötődött a nevelőszülőhöz, akit anyának szólított. Rettegtünk, hogy vissza akar menni hozzá, és felkészültünk minden szörnyűségre: hogy sírni fog, nem alszik, nem tud minket elfogadni.

A legnagyobb megkönnyebbülés: Szinte hihetetlen, de amióta együtt élünk, nem látjuk semmi jelét a nagy traumának, a kislányunk jókedvű, hálás, kiegyensúlyozott és szélsebesen fejlődő gyerek.

A legviccesebb: A barátkozás során egyre hosszabb időt töltöttünk együtt, ezért előbb-utóbb az is bekövetkezett, hogy a pelus irányából egyértelmű szagok jelezték a csere szükségességét. Híresen érzékeny orrú párom hősiesen vállalta a megmérettetést, aztán aznap még 15-ször hallottam üdvözült mosoly kíséretében: mekkorát kakilt a kislányunk!

A legmeglepőbb: Az egyik nagymamának voltak fenntartásai és aggodalmai a származással és az örökbefogadással kapcsolatban. Ez a súlyos probléma kb. 2 percig állt fenn az első találkozásukkor, azóta ő a legboldogabb, legbüszkébb nagymama az országban, szoros versenyben a másik nagyival. Az egész környezetünk, a barátok, ismerősök, a tágabb család fantasztikusan elfogadó, a kis hölgy mindenkit levesz a lábáról. Ez sokat segít nekünk, hogy egyre büszkébb és igazibb szülők lehessünk.

A legkellemetlenebb: Mindenki megdicséri lányunk gyönyörű szemét, majd megkérdezik, hogy kitől örökölte a szép barna bőrét. Erre még nehéz kapásból válaszolni, bár egyre könnyebben mesélek az örökbefogadásról, csak nem szeretném a játszótéren rögtön elsőre kihirdetni.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben/tanfolyamon: Minden sokkal könnyebben és zökkenőmentesebben alakult, mint hittük, nagy nehézségekre készültünk, de óriási szerencsénk volt a kislányunkkal, a nevelővel, az ügyintézőkkel, az összeszokással.

A legmacerásabb: A hivatali ügyintézések, papírok beszerzése, várakozás az iratokra.

A legjobb tanács: Mindenkit hallgassatok meg, de nem kell hallgatnotok senkire!

Miről olvasnátok szívesen: Az örökbefogadás és roma származás „tálalásáról” a külvilág felé.

********

Nicknév: kismarti

Családi felállás: férjemmel az első közös gyermekre várakoztunk.

Miben vagytok mások, mint mások: Az örökbefogadás miatt kötöttünk házasságot 15 év együttélés után, miután az első kört „egyedülállóként” csináltam végig. Az idegtépő várakozásban, felmérve a lehetőségeket, illetve megfogadva tanácsadónk jóindulatú ajánlását rájöttünk, hogy ezzel nem szabad nehezíteni a helyzetünket. Hiába gondoljuk úgy, hogy egy élettársi kapcsolat sokkal erősebb és szilárdabb lehet a házastársinál, itt most nem az számít, hogy mi mit gondolunk erről.

Miért fogadtatok örökbe: Hosszú próbálkozás után sem sikerült a közös gyermek, így ezt az utat választottuk. Ismeretségi körünkben, akik már fogadtak örökbe, nagyon biztattak, ez sokat segített. 0-4 éves, bármilyen nemű és származású gyerekre vártunk, korrigálható állapotúra.

Mennyit vártatok: A határozat kézhezvételétől számítva egy évet, az első regisztrációhoz képest pedig 2,5 évet (ekkor az élettársi kapcsolat miatt „egyedülállóként” regisztráltak, ezután jött a házasságkötés, új alkalmassági, újabb tanfolyam stb.).

Szabina

Szabina

Ki érkezett, honnan: Szabina, egy tüneményes 2,5 éves kislány Borsod megyéből (országos lista). Születése óta nem látogatták.

Akkor mi tartott ennyi ideig? Attól tartok, elfeledkeztek róla. Teljesen egészséges (születésekor volt egy kisebb műtétje, de annak semmi nyoma), nem is roma, mégis a megyéjében ki sem ajánlották.

A leg…

A legviccesebb, amikor megdicsérik gyönyörű fekete extra hosszú szempilláját (ez az, ami mindenkinek elsőre feltűnik), majd hogy mennyire hasonlít rám. Megjegyzem, nekem szőke, alig látható szempillám van, azonban mindig nagyon jól esik, ha azt mondják, hogy hasonlít rám, pedig valójában én szeretnék hasonlítani őrá. Itt nem a szempillákra gondolok, hanem arra, ahogyan ezt az egész helyzetet kezelte, amilyen szeretetet áraszt felénk, és amilyen nagyszerűen érzi azt, hogy kihez hogyan közeledjen, az adott szituációban hogyan viselkedjen. Káprázatos érzéke van mindehhez, el sem tudom képzelni, hogyan tudnak a gyerekek ilyen bölcsek lenni.

Számomra az egyik legemlékezetesebb pillanat az elköszönés volt a nevelőszülőktől, akik 2,5 éves koráig nevelték, féltő szeretetben gondoskodtak őróla és 3 további kisgyermekről. Mi felnőttek izgatottan vártuk, hogy hogyan zajlik majd a búcsúzás, a nevelőanyuka elérzékenyülve, nevelőapuka mosolyogva, mondván, hogy jó helyre kerül a pici lány. Szabina pedig, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon, mindenkinek puszit adva, boldogan indult ki az autóhoz, és fülig érő szájjal, két kézzel integetett az ott maradóknak. Szinte el sem hittem, illetve tartottam tőle, hogy ez biztosan nem lesz ilyen egyszerű. Kis idővel lesz még nagy sírás, és kéri, hogy hozzuk vissza. De nem! Egyszer sem kért ilyet az elmúlt három hónapban, sőt kimondottan az látszódott rajta, hogy nagyon boldog, jól érzi magát, és úgy viselkedik mintha mindig is velünk lett volna. Vannak olyan dolgok, amikhez úgy gondolom, mi emberek nagyon kicsik vagyunk, hogy megértsük, felfogjuk.

A legkedvesebb pillanatok azok, amikor azt mondja lágyan, a lehető legnagyobb szeretettel, hogy „Anya!”, és átöleli a nyakamat. Leírhatatlan boldogság! Mindenkinek ezt kívánom, akinek ebben még nem volt része, hogy mihamarabb átélhesse! A másik csodálatos dolog, amikor Apát is kéri, hogy hajoljon oda, egyik kezével az én, másikkal Apa nyakát öleli, és összehúzza a fejünket, hogy mindhármunké összeérjen.

A legmeglepőbb, hogy ugyanazokat a dolgokat szereti, amiket én, és természetben is nagyon hasonlóak vagyunk. Valószínűleg ennek is köszönhető a közös hullámhossz. Persze Apával is nagyon össze tudnak hangolódni, félelmetes, mennyire jól veszi a humort, és már most menyire kreatív a játékban.

Ami még meglepő volt, a barátkozás alatt személyesen csak a nevelőszülőkkel találkoztunk, a szakemberek elhitték telefonos beszámolóinkból, hogy jól megy a dolog.

A legnehezebb, amikor rá kell szólnom, ne tegye, holott tudom, hogy nem rosszaságból csak kíváncsiságból csinálja. Nagyon rossz érzés korlátozni a gyermeki kíváncsiságot, nem is teszem gyakran, ebből néha vannak konfliktusok, mondván sok mindent megengedek.

A legjobb tanács, amit kaptatok: Hagyatkozzunk a megérzéseinkre! Készüljünk fel, hogy lesznek nehéz időszakok! Ha valamit nem akar megcsinálni, mutassunk példát! Ha pedig tanácstalanok vagyunk, figyeljük őt, hiszen ő ösztönösen tudja mi neki a jó!

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok:  Szinte minden, de inkább úgy fogalmaznék, hogy ez az, amit nem lehet a „nagykönyvben” megírni! Nincs két egyforma eset, két egyforma gyerek, két egyforma család, két egyforma nevelőszülő, és még azt is mondanám, hogy két egyforma megye, illetve ügyintéző sem, ami szintén meghatározó tud lenni egy ilyen történetben. Ilyen szempontból mi nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat!

A tanfolyamon hiába kérdezgettem a nagyobb gyermek örökbefogadásáról, nem sok kézzelfogható tanácsot kaptam. Most már értem, hogy miért. Erre tényleg nem lehet egy sablont ráhúzni.

Miről olvasnál szívesen:

Minden érdekel, nagyon jó az oldal, és szerintem jó a koncepció is. Bízom benne, hogy Zsuzsának sokáig lesz energiája így folytatni. Fantasztikus az az elhivatottság, amivel hétről hétre újabb színvonalas cikkekkel, interjúkkal, elemzésekkel áll elő a három gyermek mellett, a kommentekről, egyéni tanácsadásokról, lelki támogatásról, közösségformálásról még nem is beszéltem. (Elnézést, hogy ezt ide írtam, de nagyon fontosnak tartottam megjegyezni! )

********

Nicknév: Beja

Családi felállás: Egyedülállóként fogadtam örökbe a kislányomat.

Miben vagy más, mint mások: Biztosan nem vagyok egyedül ezzel, de talán mégis a kisebbséghez tartozom: semmilyen humán reprodukciós eljárásban nem vettem részt. Amikor jelentkeztem a Tegyesznél, még volt- bár nem sok – esélyem arra, hogy vér szerinti gyermeket szüljek, azonban az életem úgy alakult, hogy nem lett hozzá megfelelő társam. Az örökbefogadás gondolata azonban huszonéves korom óta motoszkál a fejemben. Azután időközben a hormonjaim is összekócolódtak. Nincsenek véletlenek…

Miért fogadtál örökbe: mindig is szerettem volna örökbe fogadni egy gyermeket, akár születik vér szerinti gyermekem, akár nem.

Mennyit vártál: Két és fél évet vártam a kislányomra, várakozás közben egy alkalommal módosítottam a feltételeken. A jelentkezéskor, 2013-ban 0-3 éves gyermekre várakoztam, nemi és származási kikötés nélkül. Ezt kértem módosítani 2014-ben 1,5-4 éves korú kislányra, származási kikötés nélkül.

Hanyadik kiajánlást fogadtad el: A Tegyesz részéről a másodikat, volt egy magáutans lehetőségem is, ott azonban a szülőanya nem szerette volna a gyermekét egyedülálló örökbefogadónak adni. Szóval, tényleg nincsenek véletlenek!

Kata

Kata

Ki érkezett, honnan: Kata, majdnem hároméves, roma származású kislány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből, az országos listáról. Kéthetesen a kórházból került szintén roma származású nevelőszülökhöz, akiknél találkozásunkig élt. 2015 decemberében hoztam őt haza. Veleszületett kombinált szívhibával született, amiről a múlt havi kontrollvizsgálaton kiderült, hogy gyakorlatilag szinte teljesen meggyógyult! Kontrollálni szükséges ugyan, de tulajdonképpen makkegészséges!

A leg…

A legtipikusabb felismerésem az volt, hogy bár Kata már 2015 februárjában örökbe adható volt, egy várakozó házaspár sem nézte őt meg. Gondolom megijedtek a betegségétől és a származásától.

A legbiztosabb a tudat volt, hogy Kata az én kislányom. A felkészítő tanfolyamon melegen ajánlották, hogy először az aktát olvassuk el, csak azután következzen a fotó. Mégis fordítva történt, és én mégis rögtön éreztem, hogy mi összetartozunk, hogy dolgunk van egymással! Meg sem vártam a kérdést, hogy szeretném-e személyesen látni, máris mondtam, hogy igen. Tudtam, hogy van egy kislányom!

A legfélelmetesebb az volt, amikor először indultam el egyedül Katához. Nagyon hosszú út volt, valójában is és átvitt értelemben is: sírtam, nevettem egyszerre.

A legkellemesebb, szívmelengető érzés az volt, ahogyan Kata nevelőanyukája fogadott a ház kapujában. Ahogy megláttam Katát, minden félelmem elszállt. Valami nyugalom fogott el, tudtam, hogy minden rendben lesz.

A legemlékezetesebb momentum az volt, amikor az első találkozás végén elköszöntem Katától, ő szomorúan megkérdezte a nevelőanyukától: ” …akkor mégsem ő lesz az anyukám?” Nem értette miért megyek el…

Nagyon kedves családot ismertem meg a nevelőszülök személyében, mindig is szeretettel és hálával gondolok rájuk, amiért gondosan nevelték Katát majd három évig. Nap nap után lesték az én minden gondolatomat is, rengeteget beszélgettünk, naponta vacsorával vártak, barátságban váltunk el egymástól. Két vér szerinti gyermekük mellett Katával együtt négy nevelt gyermekük volt.

Katával érkezett közel 70 fotó, sok szép kis ruha is. E-mailben tartjuk a kapcsolatot, mindig nagyon várják a friss híreket, fotókat.

A legszerencsésebb a mi történetünkben, hogy Kata a nevelőcsaládnál együtt nevelkedett egy nála 11 hónappal idősebb másik nevelt kislánnyal, akit az én érkezésem előtt három hónappal adtak örökbe. Így Kata végignézte az ő barátkozásukat, a nevelőszülők pedig erre a történetre felfűzve folyamatosan mondogatták neki, hogy érte is jönni fog az anyukája. Így, mire én képbe kerültem, ő már gyakorlatilag várt engem.

A legcsodálatosabbak a barátaim, akik éjjel-nappal egy emberként álltak és állnak ma is mellettünk. Az ő segítségük és támogatásuk nélkül minden sokkal nehezebb lett volna. Még haza sem értünk, már roskadoztak a polcok a játékoktól, kis ruháktól. Pakoltunk, szereltünk, bútorokat tologattunk, hogy mire Kata megérkezik, minden készen álljon a fogadására. Nem is beszélve az éjszakába nyúló beszélgetésekről, sok okos tanácsról! Nem tudok elég hálás lenni!

Legjobb tanácsra nem emlékszem, de nekem végtelenül sokat segített a várakozás/felkészülés alatt a Mózeskosár Egyesület tagsága is, a sorstársak történetei, tapasztalatai és Zsuzsa pótolhatatlan blogja!

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: Bár Kata három hónap alatt 3 kg-ot hízott és 2,5 cm-t nőtt, mégis elmaradt a habzsolás, az a megnövekedett étvágy, amiről néhányat beszéltek nekem korábban.

Miről olvasnál szívesen: dackorszak örökbefogadott gyerekeknél, utánkövetés tapasztalatai, később született vér szerinti testvér(ek) örökbefogadása, gyökérkeresés támogatása, interjú nevelőszülőkkel.

Advertisements

70 responses »

  1. Épp tegnap este böngésztem végig a korábbi Babaköszöntőket, alig vártam az újat. Köszönöm, hogy megosztottátok velünk, nagyon jó volt olvasni a történeteket! Ma még biztos elolvasom vagy százszor 🙂 Nagyon sok boldogságot a családoknak! 🙂

    Kedvelés

  2. Nagyon örülök az újabb babaköszöntőnek. Rengeteg erőt ad a várakozásban. Remélem hamarosan én is megírhatom a mi történetünkek,már nagyon várjuk hogy megérkezen hozzánk a mi kis csodánk.

    Kedvelés

  3. ❤ Köszönöm, hogy megosztjátok velünk ezeket a történeteket. Felemelő olvasni ezeket a csodás egymásra találásokat. Csupa szív, szeretet ez a rovat.

    Kedvelés

  4. Köszönöm! Fantasztikusan indul a hét ennyi örömhír olvasása után! 😃 Fülig érő szájjal és könnyes szemmel faltam a sorokat! 😄😅 Jó egészséget és sok boldogságot kívánok Mindenkinek! 😊😍

    Kedvelés

  5. Köszönöm az írásoknak minden egyes betűjét! Nevelőszülők vagyunk, 3 vérszerinti gyermekünk mellett 3 neveltkénk van. Az egyikük nemsokára örökbeadható lesz. Végig pityeregtem az örökbefogadók azon sorait, hogy hálásak a nevelőszülőknek. Ennél nagyobb visszajelzés szerintem nem is kell soha, senkitől. Az első írásban olvastam, hogy életet adó. Ez nagyon szép! Sokkal szebb, mint a vérszerinti. Ezentúl én is így hívom őket… 🙂 Köszönöm mégegyszer brühü-brühü 😦

    Kedvelés

    • Az “életetadó” Gólyahíres zsargon. Egy régi örökbefogadó anyuka találta ki. Mi is szeretjük, szerintünk jól kifejezi viszonyát a gyermekünkhöz akinek csak egy anyukája van, az akinek most is a karjában alszik.
      Mi nyílt örökbefogadással egyből az életetadótól kaptuk a babánkat, neki is hálásak vagyunk, fájdalmas és felelősségteljes döntést hozott, amiért tiszteletet érdemel.

      Kedvelés

      • Az életetadó szót én is szeretem. A kisfiam hat éves, titkosan fogadtuk örökbe. Neki én vagyok az édesanyja, de tudja, hogy az életét nem tőlem kapta, hanem egy másik nénitől, akinek én nagyon hálás vagyok. Most, hogy közeledik az anyák napja, a kisfiam Neki is készít valamit, aminek én nagyon örülök, mert úgy gondolom, hogy az életetadó anyuka is megérdemli.

        Kedvelés

  6. Egyik kedvenc rovatom! Köszönöm a napi mosoly-adagot! 🙂
    Szívesen olvasnék hosszabb interjút is, bármelyik családdal, akinek lenne kedve bővebben mesélni.

    Kedvelés

  7. Volna egy olyan kérdésem, hogy létezhet a Tegyesznél olyan írott vagy íratlan szabály, hogy a babának/kisgyermeknek a nevelőszülőnél ajánlatos x időt eltölteni? Mert olyan sok helyen látom, hogy min. 1 éve örökbeadható volt a pici és mégsem történt semmi..
    Vagy egyéb okok tolják a gyermek családban való elhelyezésének időpontját?
    Itt term.nem arra gondolok, amikor kiajánlják, de többen nem fogadják el betegség vagy származás miatt.

    Kedvelés

    • Nem, nem, nincs ilyen, sőt épp ellenkezőleg, az a cél, hogy mielőbb végleg rendeződjön a sorsa, kerüljön vissza a családba vagy örökbefogadókhoz. És ugye évi 1-4 millió forint egy állami gondozott gyerek eltartásának költsége, az is ebbe az irányba mutat.

      Ha egy gyerek nevelőszülőkhöz kerül, akkor az örökbefogadásáig a következőkkel telik az idő:
      – ha nem mondott le róla a szülő, akkor ki kell várni, hogy fél évig nem jelentkezik
      – utána indul az örökbe fogadhatóvá nyilvánítás, ez is pár hónap, akta készül
      – aztán meg szülők keresése a megyében, az országban majd küldöldön.
      Sok helyen el tud akadni a folyamat.

      Kedvelés

    • Igen, körülbelül így jön ki a majdnem 1 év, ha nem mond le róla a szülő. Úgyhogy ez egy írott szabály, és sajnos nem ajánlatos, hanem kötelező ennyi időt eltölteni úgy, hogy szinte semmi nem történik. Örökbeadás párti vagyok, de ez az idő senkinek sem kedvez. Nekünk nevelőszülőknek sem, mert napról-napra jobban kötődünk, a babáknak sem, mert ők szintúgy, és az új anyukának, apukának sem, mert gyakorlatilag 1 éves kifejlett kis emberkét kapnak szokásokkal, egyéniséggel. Szóval úgy gondolom lerövidülhetne ez az idő jócskán….

      Kedvelés

      • Szerintem is rettenetesen hosszú a félév… miért nem 3 hónap? Azt soha nem fogom megérteni, hogy az a baba, akit otthagynak a kórházban miért kerül csak 1,5-2 évesen családba? Miért nem minősül lemondásnak és lesz azonnal örökbe adható egy baba, ha a szülés után magára marad?? Miért nem tekintik egyértelmű jelzésnek ezt az életet adótól, hogy nem tudja vállalni a babát?
        Az inkubátoros babákat azonnal kiajánlják nem várják, hogy jelentkezzen a vérszerinti család. Akit otthagynak a kórházban azt miért viszik át csecsemőotthonba v. nevelőszülőhöz és várakozik arra, hogy mi lesz vele?
        Ilyen esetben miért nem mondja azt a törvényt, hogy jó, akkor ez ugyanolyan lemondásnak számít, mint az inkubátoros eset?

        Korábban is írtam már, még a Herczog Máriás interjúnál (ő is említette, hogy évi 50-60 babát hagynak a kórházban), hogy nem értem erre miért nem találtak még ki semmilyen megoldást, mert így évi 50-60 gyerekkel kevesebb kerülne be a rendszer, és ami a legfontosabb azonnal családba kerülnének.

        Kedvelés

        • Ráadásul egy csecsemő életében fél év, az rettentően sok idő. Szerintem már 1 hónap múlva sem ismeri meg a vérszerintit a gyerek. Sőt. Miért kell ennyit várni, hogy vajon jelentkezik-e a vérszerinti szülő?

          Kedvelés

          • Szia Vic, elsősorban az ő gyereke és az ő biztos döntése kell, hogy legyen a lemondás, mindenféle kényszerítő körülmény nélkül. Az necces lenne, ha már az örökbefogadó családból perelné vissza…

            Kedvelés

            • Azt hiszem, félreértesz. Én arról beszélek, hogy a jelenlegi törvény az, hogy fél évnek kell eltelnie úgy, hogy a vérszerinti szülő nem keresi a gyereket, és akkor kéne elindítani az örökbeadhatósági eljárást. Szerintem ez a fél év sok. Milyen szülő az, aki fél évig még csak oda sem telefonál, hogy mi van a gyerekével? Én ezt a fél évet csökkenteném le, ha már a gyerek érdekét nézzük a gyermekvédelemben.

              Kedvelés

            • Ez régen is fél év volt, nekem úgy rémlik. Ez egy nehéz döntés, ha csak 100 ból 1 anya dönt úgy, hogy visszavonja arra is lehetőséget kell biztosítani.

              Kedvelés

            • Ezek szerint még mindig nem érted, hogy mit írok. 😦 Ilyen esetben senki nem mond le a gyerekről. Érted? Még arra sem veszik a fáradtságot, hogy lemondjanak róla! Egyszerűen eltűnnek. De mindegy, én a részemről lezártam ezt a témát, ha szerinted jól van, hogy fél évig húzzák az idejét a gyerekeknek, akkor nekem nincs a témában több mondanivalóm.

              Kedvelés

            • Azt gondolom azért lehet nehéz ez a döntés, mert nem biztos, hogy egy vér szerinti édesanya cselekvőképessége teljes tudatában tud dönteni egy sokk hatás után. Olyan módosult tudatállapot jöhet létre, amit egy hónap alatt valaki nem tud tisztázni magában. Engem pl. azért nem látogatott a vér szerinti édesanyám, mert az akkori élettársa megzsarolta, hogy rá és a másik 4 testvéremre gyújtja a házat, amiben laktak, ha hazavisz…. És ismerve a sorstársaim történeteit biztos vagyok benne, hogy ez a történet nem egyedi…

              Kedvelés

  8. Na, ez most pont jókor jött, épp a hétvégén kámpicsorodtam el kicsit, hogy mi lesz, ha sose lesz gyermekünk… sok hónapja jelentkeztünk az alapítványhoz és még igazán nem történt túl sok minden, csak egy csoportos találkozón vettünk részt. Ez most erőt adott, hogy látom, mindenki viszonylag belátható időn belül igenis sorra került és mi is sorra fogunk 🙂 Úgy szeretem olvasni az ilyen sikertörténeteket, átérzem a szereplők boldogságát! Sok örömet, jó egészséget kívánok minden családnak! 🙂

    Kedvelés

  9. Ó, értem. Köszönöm a válaszokat! A fél év az fél év, azzal nincs mit tenni (bár lehetne rövidíteni), de a többi rész..nyilván nem a túlterhelt gyámügyi szakemberek hibája, hanem a rendszeré, amiben dolgozniuk kell. Én speciel azon bosszankodom, hogy jön a nyár, épp ma érkezik a homokozó (amibe beleülhet) és ahelyett, hogy millió ölelgetés és puszi mellett mesét olvasnánk vagy játszanánk, kutyát sétáltatnánk, ő valahol – én meg itt (vagyis mi: férj, kiskutyák és én :-)). Mert mondjuk nyolcvanhatszor x napot ki kell várni a következő pecsétig, hogy törvényes legyen az eljárás.
    Illetve amit furiska mondott: a nevelőszülő is egyre jobban kötődik és a gyerek is hozzá. Senkinek nem jó ez valójában.
    Furiska, esetleg itt vagy másik posztban mondanál pár szót az örökbeadásról? Vagy még csak most lesz neked is az első? Bennem olyan kérdések merültek fel, hogy barátkozás során pl., hogy illik majd nekünk viselkedni? Gondolom eleinte csak a nevelőszülő otthonában leszünk. Lehetünk ott egész nap? Elmehetünk majd hármasban is a gyerkőccel? Ehhez a Tegyesz jóváhagyása kell? Ilyenkor már vihetünk neki ruhát, ételt? Én szeretném majd alaposan kikérdezni a nevelőanyukát: kedvenc étel (recept), kedvenc dal, napirend, akár azt is, milyen öblítőt használ mosásnál, hogy az első napok ne totál idegen érzéssel töltsék el majd nálunk.

    Kedvelés

    • Most lesz az első örökbeadásunk. Rettenetesen tartunk tőle, mellette meg izgatottan várjunk. Minden nap, amikor egyre jobban szeretünk bele 5 hónapos drágaságunkba elmondjuk egymásnak, hogy alig várjuk a pillanatot, amikor egy házaspárnak gyermeket adunk, és onnantól szülők lesznek. 🙂 2 hónapja van nálunk, bíztunk benne, hogy születésétől számolják a 6 hónapot, hát a fenét!!! Az elhelyezéstől számítva. Nem látogatták, valószínű nem is fogják, de a fél év, plusz az örökbeadási procedúra környékére majd 1 éves lesz. Lehet, hogy belehalunk, lehet, hogy nem… Ismerősök kérdezik, hogy hogy lesz szívünk visszaadni. Még mi vagyunk szívtelen dögök??!!! Nem adhatjuk vissza, soha nem is volt a miénk. Csak sajátunkként szeretjük, amíg meg nem jön az anyuka, apuka, aki már régóta kereste a kisbabáját. Ezt mondom 2,5 éves kislányunknak is, és azóta ha bárki jön, kérdezi, hogy ő az anyuka? 🙂 Édesem…. Szóval nem tudom, hogy működik, illetve tudom, rengeteget olvastam róla, de még nem tapasztaltam. Amikor elhoztuk a csecsemőotthonból én is mindent megkérdeztem, még azt is hogy hányas cumi van a cumisüvegén 🙂 Azt hitték parázok, hogy mi lesz, ha majd nem tudok vele mit kezdeni.De én csak jól fel akartam készülni, hogy ne érjen váratlanul semmi. Mi például direkt állandósághoz szoktatjuk a bébit, hogy ne legyen neki nagyon fura az új helyzet. Értem ezalatt, hogy van egy pihe-puha pléd, amit mindenhova odateszek, ahol aludni szokott. Kiságyban és a babakocsiban is ez van alatta. Hason alszik, így remélem majd megnyugtatja az illata, bárhol lesz. Próbálom nem keverni a mosószert és az öblítőt, mert ez igenis nagyon fontos!!! Meg aztán lőjjenek le, akik nem értenek egyet, de mivel kisbabáról van szó, és a majdnem együtt töltött 1 évről, de én bizony csomagolok majd valami anya- és apaillatú felsőt, pizsit, hálóinget, bármit, ami a kezdeti nehézségeken átsegíti. Aztán ha az új szülők kidobják az első kanyarban, ám tegyék, szívük joga, segíteni szeretnénk vele.

      Kedvelés

      • Az milyen jóindulatú megjegyzés, hogy hogy van szívetek visszaadni….fú, de utálom az ilyet 😦 Most elfojtok magamban pár csúnya szót 🙂
        Bár Te lennél a mi nevelőanyukánk 😀 Olvas az ember azért rossz példát, plusz az a tendencia, hogy kevés a nevelőszülő, ezért az is megkapja a jogosítványt hozzá, akit előzőleg kirostáltak….hát….remélem az én kislányom olyan családból jön, mint a Tiétek.
        És szerintem csodálatos ötlet a “búcsúcsomag”, én biztos nem dobnám ki az első kanyarban. Pár napig vele hagynám, hogy keveredjen a két élmény, utána pedig szépen elcsomagolnám az emlékdobozba a nevelőszülők fotóival, a barátkozás emlékeivel együtt. Hogy bármikor elővehessük, megnézhesse, beszélhessünk róla, mesélhessek az élete legelejéről, amit nem velünk töltött, hogy nagyobb korában szép emlékei legyenek 🙂

        Kedvelés

        • Köszönöm, és most jó sokat bőgök 😀 Egy filmben hallottam: van egy anya, aki úgy szereti, hogy el tudja engedni, és van egy adja, aki soha többet nem tudja elengedni. ❤

          Kedvelés

          • na már írni sem tudok. Szóval van egy anya, aki soha többet nem tudja elengedni. Én vagyok, aki elengedem, az örökbefogadó, aki soha többet nem engedi.

            Kedvelés

  10. Jaj de jó! Most nagyon kellett a lelkivilágomnak ez a sok pozitív interjú! Gratulálok a családoknak és sok boldogságot az új, közös élethez! Mi is beindultunk. Elől vagyunk a sorban és most várjuk, hogy eldőljön, hogy egy kisgyereknél mi leszünk-e a kiválasztott szülők. Szóval nagy az izgalom! 😊

    Kedvelés

      • Az országoson. Zöld megye. (Remélem jól emlékszem a színre). Annyit tudunk, hogy 3,5 éves kisfiú. Mi 0-4,5 évesig vállalunk. Rajtunk kívűl még egy pár van kijelőlve. Várjuk a döntést! Nagy az izgalom, mondhatni tetőfokára hágott! Sokat segít nekem a blog. Mikor úgy érzem, hogy pattanak az idegeim, mindig olvasgatok és megnyugszok. Nagyon hálás vagyok azért, hogy itt ennyi segítséget és megnyugvást kapok! Köszönöm! 😊

        Kedvelés

          • Szabolcs. Igen már mondta az ügyintézőnk, hogyha ő nem sikerülne, ne keseredjünk el, mert kapjuk a következő kiajánlást. Csodás dolog ez, annyiszor elképzeltem ezeket a pillanatokat, de a valóság sokkal intenzívebb és minden izgalommal együtt csodálatos megélni, hogy mindjárt anya leszek és csodálatos családá válunk. 😊

            Kedvelés

  11. Az előző posztnál sokan kérdeztétek, hogy én, nagyAlma örökbefogadó vagyok-e (akárki lehetnék, ez a véleményem megítélése szempontjából irreleváns), de ott nincs hozzászólási lehetőség már, így itt válaszolok: igen terveztem, hiszen a nagyapám is örökbefogadott volt, aki soha nem tudta megbocsátani az Anyukájának, hogy őt egyedül az 5 gyerek közül odaadta, bonyolult helyzet volt, azután történt, hogy a férj magára hagyta az 5 kicsivel falun föld és munka nélkül, szegényházban éltek a parókia mellett.
    Nagyapám jó családhoz került, szerette őket (örökbefogadóit) nagyon, csak a haláluk után kereste fel a szülőfaluját, testvéreit, és végül ott alapított családot maga is.
    Ezért is van bennem vágy arra hogy neveljek olyan kicsit is aki a Szülei szívében születik, ugyanakkor az itt olvasottak elgondolkodtatnak, valószínűleg nem vagyok még kész úgy általában az Anyaságra. 🙂

    Kedvelés

  12. Szia ! Szeretnék kérni jelszót , volt is nekem de már nem tudom,ugyanis valamikor én is le írtam neked a történetünket , mi meg buktunk a pszichologusnál mondván hogy én nem vagyok fel készülve még rá akkor voltam 44 éves és hogy pszihésen nem dolgoztam fel ez valóban igy is volt , minden tortura után petesejt donor nem jött őssze, örökbefogadás ne jött össze , csak csalodás hegyén hátán , le mondtunk a babáról persze szivem mélyen még él a remény , a Golya hír allapitványnál nagyon nem volt kedves a Zitta azt hisszem ez a neve mondván hogy nem gondoltam bele hogy az iskolába ciki lesz a gyereknek hogy ilyen idős az anyukája ! nagyon csalodtam benne ez meg milyen hozzá állás ? na meg a tégyeszbe is , most újra foglalkoztat a gondolat de ugyan abba a tégyeszbe nem szeretnénk menni ott sem voltak valami kedvesek , a legjobb lenne egyházon keresztül de nem tudom merre induljunk sajnos , tudsz e valamit ajánlani ? köszönöm

    Kedvelés

    • Szia!
      Nem kell jelszó, anélkül is lehet kommentelni, látod, sikerült.
      Ez így jó sűrű.
      Mindenképpen a lakóhelyed szerinti Tegyesznél kell indítanod az alkalmassági folyamatot. Ha nem költöztetek el azóta, akkor ugyanott.
      Ha 45 éves elmúltál (és a férjed is), akkor csak a Tegyeszes titkos örökbefogadás marad, a civil szervezetek már nem fogadnak.

      Kedvelés

  13. Nagyon jó olvasni ezeket a történetetek. Ilyenkor feltöltődök újra sok-sok türelemmel, és egyrészt nagyon boldog vagyok, hogy ennyi babóca családra lelt, másrészt szomorú, hogy mi még mindig várunk…… :/ Bár már rokonok, sőt kollégák is mondják, hogy szerintük nekünk a nyáron érkezik a kislányunk…..bár leginkább testvérpárt szeretnénk, sőt a férjem szerint inkább fiúnk lesz, de azért a kislányt sem bánnánk! 🙂

    Kedvelés

  14. De jó volt megint babaköszöntőt olvasni könnyezve-mosolyogva! Köszönöm, Zsuzsa, és a családoknak, hogy bemutatkoztak. Csodálatos kicsik, csodálatos mosolyok. Mindenkinek nagyon sok boldogságot kívánok.
    És nagyon jó volt a hozzászólásokat is olvasni. Furiska, külön köszönet és tisztelet a hozzáállásotokért, bárki is lesz a nevelt gyermeke(i)tek szülője, csak hálás lehet Nektek.
    Kedves leendő szülők, szeretetteljes várakozást Nektek! (betartás, szálljon Élesi!)

    Kedvelés

    • Mi azt találtuk ki, hogy azt mondjuk, hogy az egyik dédszülőre hasonlít (8 vérszerinti van is mindenkinek, úgyhogy valamelyikre valamennyire biztosan hasonlít is, tehát nem is hazugság), és minden további kérdésnek elejét vesszük, (ha ezek után mégegy feltevődne), azzal a válasszal, hogy sajnos nem ismertük az adott dédszülőt. 🙂

      Én is nagyon sok jót kívánok mindenkinek, olyan jó a Babaköszöntő rovat!!!!

      Kedvelés

  15. Sziasztok! Mi tegnap kaptunk telefont, hogy érdekel-e minket egy gyerkőc. Mondtuk, hogy igen, de ma meg szóltak hogy végül is nem mi lettünk kivàlasztva. (országos listáról szóltak nekünk, de aztán saját megyéből választottak) Ez jót jelenthet, hogy nemsokára mi jövünk? Pár biztató szónak örülnék 😊

    Kedvelés

  16. Mindig örömmel olvasom a babaköszöntőket. Erőt ad a várakozásban. Remélem hamarosan én is megírhatom a mi történetünket. 🙂

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s