Változások a várakozás alatt

Mi történik, ha az örökbefogadásra várakozás alatt változások történnek a jelentkező életében? Ma a határozatot három évre adják ki, és egy évre meg lehet hosszabbítani. Ennyi idő alatt mindenféle történhet: lehet, hogy a sorban álló elválik vagy épp megházasodik, gyereke születik, elköltözik… Mit kell bejelenteni?

Konzultáltam a Tegyesz módszertani kiadványával és egy örökbefogadási tanácsadóval, és néhány tipikus helyzetet sorolok fel. Alapvetően a várakozónak jeleznie kell, ha változás történik személyi, családi, egészségi vagy lakáskörülményeiben, vagy a gyerekre vonatkozó elképzeléseiben. (Amúgy sem árt időnként életjelet adni.) A tanácsadó jelezni fogja, mikor kell felülvizsgálni a határozatot. Ilyenkor (az eredeti dátummal) a gyámhivatal módosít a határozaton, de alkalmatlanságot is megállapíthat, ha olyan a változás.

baby-376531_1920

Lakás változása

Általában új környezettanulmányt kell készíteni.

  • Új lakásba költözik a várakozó. ->A lakcímváltozás felülvizsgálatot feltételez, új környezettanulmányt kell készíteni. (Legyen rendben, ne kelljen ezzel vacakolni, amikor már lehetne hazavinni a kisgyereket!)
  • Jelentősen átalakítják a lakást (új szintet húznak fel rá, két szobát összenyitnak). -> Nem kell felülvizsgálni.
  • A lakásba odaköltözik hozzájuk egy rokon. -> A tanácsadó tudjon róla, a féléves látogatás során lépjen személyes kapcsolatba vele, tapasztalatairól feljegyzést készít, ha szükséges, a pszichológussal konzultál.
  • Másik megyébe költöznek. -> Az új megye végez új környezettanulmányt. És természetesen onnantól abban a megyében állnak sorban, az eredeti jelentkezési idő szerint. (Azaz, ha 2013-ban jelentkeztek Budapesten, és 2016-ban Baranyába költöznek, akkor a 2013-as év baranyai jelentkezői között várakoznak tovább.)

Családi állapot megváltozása

Ilyenkor általában új pszichológiai vizsgálat és új környezettanulmány kell.

  • Lombik-eljárásba kezd a pár. -> A határozattal nincs teendő, de gyereket nem fognak kiajánlani nekik, amíg nem derül ki az eredmény.
  • A nő terhes lesz. -> Kiajánlást ezalatt nem kaphatnak. Ha megszületik a baba, és még mindig szeretnének örökbe fogadni, akkor kell a felülvizsgálatot kezdeményezni, persze nem a gyermekágyas időszak alatt.
  • Gyerekük születik a várakozás közben. -> A határozat felülvizsgálata szükséges.
  • A párnak már van nagyobb gyereke, és az súlyos beteg lesz, vagy sajátos nevelési igényűnek minősítik a várakozás alatt. -> A tanácsadó tudjon róla, készítsen feljegyzést, rögzítse a rendszerben, azonnali felülvizsgálat nem szükséges.
  • Várakozó házaspár elválik. -> Gyereket nem lehet kiajánlani. Ha az egyik fél továbbra is szeretne örökbe fogadni, és feldolgozta a válást, akkor lehet kérni a felülvizsgálatot, és egyedülállóként maradhat csak a nyilvántartásban.
  • Egyedülálló jelentkezőnek párkapcsolata lesz, de nem költöznek egy háztartásba. -> A határozathoz erről egy feljegyzés készül, de gyámhivatali felülvizsgálatra nincs szükség.
  • Egyedülálló nő összeköltözik valakivel. -> Ha már komoly a kapcsolat, és a férfi is támogatja az örökbefogadási szándékot, akkor őt is megvizsgálja pszichológus.
  • Egyedülálló a várakozás alatt összeházasodik valakivel. -> Ez esetben a határozat felülvizsgálata szükséges, a házastársnak is vizsgálni kell az alkalmasságát, neki is végeznie kell tanfolyamot.
  • Egyedülálló regisztrált élettársi kapcsolattal várakozik, és a kapcsolat a várakozás alatt felbomlik. -> Ha az alkalmassági határozatban fel van tüntetve az élettárs, akkor kell a felülvizsgálat.

Munka, életvitel

  • Az (egyik) jelentkező elveszti az állását. -> Ha jelentősen csökken a havi bevétel ezáltal, akkor nem aktuális a gyermek kiajánlása. Jelezze a tanácsadónak, ha talált másik munkahelyet. Nem szükséges felülvizsgálat.
  • A jelentkező munkahelyet vált. -> Nem kell felülvizsgálni, hacsak a jövedelme nem csökken lényegesen.
  • Lényegesen változik a jelentkező jövedelme. -> Ha több, nem kell felülvizsgálni. Ha jóval kevesebb, mérlegelni kell, hogy belefér-e egy gyermekről való gondoskodás, akár alkalmatlanná is nyilváníthatják. Érdemes esetleg másik munkahelyet keresni, és jelezni, hogy addig ne ajánljanak ki gyereket, amíg nem rendeződik a korábbi szintre a családi bevétel.
  • A férj külföldi munkát kap, ingázik. -> Nem kell felülvizsgálat.
  • Fél évre külföldre költöznek. -> A tanácsadó tudjon róla, addig kiajánlás nem lehetséges, de állnak a sorban.
  • Bizonytalan időre külföldre költöznek. -> Nem kaphatnak kiajánlást. Ha nem jönnek haza, nem kaphatnak gyereket.

Betegség, halál

  • Az egyik fél súlyos beteg lesz. -> A kiajánlás nem aktuális, de felülvizsgálni azonnal nem kell. A hosszabbításnál kell majd betegségről írni.
  • Az egyik fél meghal. -> Kiajánlás nem lehetséges. A gyász feldolgozása után felülvizsgálat szükséges, ha egyedülállóként fenntartja az örökbefogadási szándékát.

A gyerekre vonatkozó elképzelések változása

baby-1151345_1920

Általában új pszichológusi vizsgálat szükséges.

  • Módosítanák a gyerek korát, származását, egészségi állapotát -> Határozatmódosítás kell, ehhez a pszichológus behívhatja újra a jelentkezőt, de a jegyzetei alapján is dönthet.
  • Eddig egy gyereket kértek, ezt módosítanák testvérpárra -> A pszichológus mellett új környezettanulmány is kell, hogy a lakás alkalmas-e két gyereknek.

Ha civileknél is várakozik a szülőjelölt, nekik is küldje el a módosult határozatot.

Ha úgy érzed, hogy te is hamarosan sorra kerülsz, és szeretnél felkészülni a gyermek érkezésére, várlak a Finisben csoportra!

12 gondolat “Változások a várakozás alatt” bejegyzéshez

  1. Tücsi 2016. augusztus 4. / 13:19

    Köszönöm! pont aktuális nálunk a lehetséges költözés miatt!

    Kedvelés

  2. stefi 2016. augusztus 4. / 16:44

    szeretnék kérdezni: a határozatban benne kéne legyen, hogy nincs származási kikötésünk? köszi 🙂

    Kedvelés

    • Mira 2016. augusztus 4. / 17:30

      Én rákérdeztem erre, mert nekem sincs benne és nincs származási kikötésem. Azt mondták a gyámügynél, hogy azt a határozatra nem írják rá, de a rendszerben nyilván lesz tartva.
      Én is csak remélem, hogy ez egyértelmű lesz a megyei és az országos listán is. 🙂

      Kedvelés

    • Csut 2016. augusztus 5. / 09:53

      Pont emiatt hívtam én is a minap az ügyintézőnket, azt mondta (Pest megye), hogy itt soha nem írják bele, de nyilvántartják máshol.

      Kedvelés

      • Örökbe 2016. augusztus 5. / 14:53

        Én nagyon igyekeznék, hogy bekerüljön, évek múlhatnak rajta. Nálunk a pszichológusi jellemzésben benne volt.
        De valóban van egy elektronikus nyilvántartás is.

        Kedvelés

        • stefi 2016. augusztus 5. / 15:09

          a pszichós jelentésben benne volt. akkor reméljük, ez elég 🙂

          Kedvelés

  3. Mira 2016. augusztus 4. / 17:35

    Az előbb írtam, de úgy tűnik, elszállt az éterben. 🙂
    Szóval az én határozatomban sincs benne, pedig nincs származási kikötésem. Rákérdeztem a gyámügynél, azt mondták, hogy a határozatban nem szokták feltüntetni, de a központi rendszerbe igen. Úgyhogy én is csak remélem, hogy egyértelmű lesz a megyei és az országos listán is.

    Kedvelés

  4. Kata 2016. november 8. / 13:10

    Azt hiszem, itt lesznek a friss infóim a legjobb helyen.

    Hamarosan lejár a határozatunk 3 éves időtartama, és lehetőségünk van hosszabbítani egy évet még. Nagyon fontos időben elkezdeni, hogy jogfolytonos legyen a történet, és egy esetleges kiajánlásnál ne emiatt kelljen aggódni. Lehet, hogy nem is lesz rá szükség, de inkább félni, mint megijedni alapon mindenképpen beadjuk a kérelmet.

    Tudni akartam, ehhez pontosan mi szükséges, ezért felhívtam a tegyeszes ügyintézőnket, aki a következőket mondta:

    -Ha valaki hosszabbítani akar, kell írnia egy szép levelet a helyi tegyesznek, hogy fenntartjuk a szándékunkat, beleírhatjuk, van-e változás a paramétereinkben, vagy épp minden ugyanúgy van (munkahely, lakás stb).
    -Ezt a levelet a tegyesz a saját véleményével (ami kb arról szól, hogy szerintük is alkalmasak vagyunk továbbra is) továbbítja a lakhelyünkön gyámhivatalba.
    -A gyámhivatal felveszi velünk a kapcsolatot, egyszer mindenképpen meg is kell majd jelenni. Valószínű, hogy kérnek majd újra jövedelemigazolást, esetleg kijönnek környezettanulmányra is.

    Utána újból kapunk egy határozatmódosítást, ami, ha lemondunk a fellebbezési jogról azonnal érvényes. Attól a naptól még egy évig.

    Kedvelés

    • Örökbe 2016. november 8. / 13:12

      Köszönjük.
      Eszerint továbbra is várakozó üzemmódban vagytok.

      Kedvelés

      • Kata 2016. november 8. / 13:52

        Azért van még a lejáratig pár hónap, de biztos, ami biztos.

        Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.