Oroszlán: könyv és film

Általános

Igaz történet! Ma párhuzamosan írok az Oroszlán című könyvről és a belőle készült filmről. Utóbbit az olvasókkal együtt meg is néztük (és nagyot bőgtünk). Lesz egy kis spoiler az ismertetésben, de ezeket az összes kritika is leírta, így a filmre én is úgy ültem be, hogy tudtam, mi lesz a vége.

A sztori röviden: az ötéves Saroo anyukájával és testvéreivel él India egyik nyomorúságos vidékén, innen nézve elképesztő szegénységben, de szeretetben. A fiúk korán önellátásra kényszerülnek, egyik kalandjuk során Saroo elalszik egy vonaton, ami elindul és hosszú ideig nem is áll meg vele. Végül Kalkuttában köt ki a kisfiú, aki nem is beszéli a helyi nyelvet. Rosszul emlékszik a városa nevére, így senki nem tud neki segíteni, hogy hazataláljon. Több hónapig az utcán él, csodás módon életben marad, végül egy árvaházba kerül, ahonnan egy ausztrál házaspár örökbe fogadja. A fiú jól beilleszkedik új életébe, de a régit sem tudja feledni. Felnőttként, immár 2010 körül a Google Earth segítségével módszeres kutatással keresi és találja meg az óriási Indiában a szülőhelyét, és odautazva a családját.

A történetben – bár az elveszett fiú mesél – az örökbefogadási háromszög minden szereplője megjelenik. Nagy öröm végre egy olyan örökbefogadási sztorit látni/olvasni, ahol az örökbefogadó szülők mindent jól csinálnak! De tényleg. Nicole Kidman (aki maga is kétszeres örökbefogadó anyuka) csodálatos a vásznon, de a könyvben még inkább kidomborodik, hogy a Brierley szülők megelőzték a korukat az örökbefogadás kezelésében. Tisztelettel fogadták az új családtagot, szereztek egy hindi nyelven beszélő ismerős családot, akikkel kezdetben szót tudott érteni a kisfiú, az indai hagyományok, kultúra ápolására is odafigyeltek, és teljesen jól vették a felnőtt Saroo gyökérkeresési kísérleteit is. De talán nekik köszönhető az is, hogy a kisfiú megőrizte az emlékeit, amelyek segítségével visszatalált a szülővárosába – mikor először mesélte el elveszése történetét új családjában, a mama még térképet is rajzoltatott vele. Még 5-6 éves korban örökbefogadott gyerekek korábbi emlékei is nyom nélkül törlődhetnek, ha a szülő ezt nem tartja fontosnak, vagy nem is akar hallani a gyerek előző életéről!

Az igazi Saroo, és a két anyukája

Saroonak nemcsak az örökbefogadó, de a vér szerinti anyukája is tökéletes. Az övé az az ideális történet, amiről sok örökbefogadott álmodozik: a szülő nem mondott le róla, nem bántalmazta, egy fatális véletlen sodorta el őket egymástól, az anya nem hibás. Ha felelős, csak annyiban, hogy gyerekeit egyedül nevelő, nyomorban élő anyaként bizony otthagyta őket nemcsak órákra, de napokra is – ahogy abban a világban az teljesen természetes. Az anya nem felejtette el őt, visszavárja (ezért nem is költözött el onnan), a felnőttkori viszontlátásra pedig a család még feljebb is tudta küzdeni magát, nem utolsósorban amiatt, hogy kevesebb gyerekről kellett gondoskodni.

Az igazi Saroo, kisgyerekként

Nagyon kegyetlen az indiai háttér, ahol az elveszett kisgyerek kóborol. A film egyik célja, hogy segítsen azon az évi 80 ezer (!) indiai gyereken, akik elvesznek. Kisebb csoda, hogy Saroo hónapokon át életben marad, és döbbenetes a felnőttek érzéketlensége, akik nem figyelnek oda az éhező, csavargó kisgyerekre, de ha valaki kedves vele, arról általában kiderült, hogy el akarja adni (koldusmaffiának? szervkereskedőknek? prostituáltnak?). Ő úgy élte meg, azért nem talált haza, mert rosszul ejtette az 1600 kilométerre levő városa nevét – szerintem ha jól ejti, akkor se vacakolt volna senki azzal, hogy megkeresse. Saroo nagyon szerencsésnek mondható, a többiek, akiket elütött a vonat, éhenhaltak vagy a gyanús gazemberek kezén végezték, nem fogják elmesélni a történetüket.

Az Oroszlán szinte az össze kérdést előszedi, amelyek az örökbefogadás és a nemzetközi örökbefogadás kapcsán felmerülnek. A film inkább felveti, a könyv meg is válaszolja őket. Ki vagyok én? Indiai vagyok, vagy ausztrál? Szüljünk-e gyereket a Földre, vagy humánusabb örökbe fogadni egy kis árvát? És mi van, ha annak az árvának élnek a szülei és hiányolják? Mi történik, ha Saroo nem vész el, és egy lenne a sokmillió éhező, írástudatlanul felnövő, gyerekmunkára kényszerülő, esetleg a felnőttkort meg sem érő indiai gyerek közül? Mi történt volna, ha nem harmincévesen, hanem az örökbefogadása után egy-két évvel derül ki, hogy honnan veszett el? Van-e menthetetlen eset, olyan gyerek, akit a traumái miatt már nem lehet beilleszteni egy családba? És hogy hat az ép testvérre, ha a szülők minden figyelme a problémás gyerekre irányul? Lehet-e valaki boldog a nyugati jólétben, míg a vér szerinti családja mélyszegénységben nyomorog? Élhet-e egy örökbefogadott teljes életet, amíg meg nem találta a vér szerinti családját? Hálátlanság az örökbefogadóival szemben, ha keresi őket? Mit kezdjen az örökbefogadott a vér szerinti családjával, akiktől egy világ választja el, és a nyelvüket sem beszéli? Az örökbefogadást intéző hatóságok a gyerek eredeti családi kapcsolatainak kinyomozására szánjanak több időt, vagy siettessék az örökbeadást? (A könyv szerint Saroot mai szemmel igen rövid idő, két hónap alatt nyilvánították örökbe fogadhatóvá, de ma ez az eljárás több évet is igénybe vehet.)

Akkor most a könyvet olvassam el vagy a filmet nézzem meg? A könyv magának Saroonak az önéletrajzi beszámolója, egy olyan emberé, aki ipari tömlőket értékesít, ezért bölcsen felkért egy szellemírót a megfogalmazásra. (Sajnos a magyar fordítás tele van helyesírási hibákkal.) Ez inkább egy örökbefogadási történet. A film hollywoodi alkotás, nem véletlenül jelölték hat Oscar-díjra, látvánnyal, sztárokkal, szerelmi szállal, betettek és elvettek szereplőket, eseményeket, de nem gondolom, hogy megerőszakolták volna a történet szellemét. A filmben jobban kidomborodik a rettenetes indiai gyerekkor, a könyvben az ausztráliai élet, a keresés, és az is, mi történt a viszontlátás után. A filmben jobban kiélezték a konfliktusokat, több a dráma, a krízis, az önmarcangolás, míg a könyvet jegyző főhős nagyon problémamentesnek mutatja be felnövekedését, a keresést és saját identitásának kialakulását. Talán azért, mert a történet szereplői élnek és nem akarta őket megbántani. Például a tízéves korban, sorozatos szexuális abúzusok és rengeteg hányódás után örökbefogadott, traumatizált testvéréről a könyvben Saroo úgy ír, hogy beilleszkedett a társadalomba és dolgozik, a filmben pedig drogos, deviáns, a szülőket megszomorító felnőttként látjuk. Lehet gondolkodni, melyik a reálisabb kifejlet. Mindkét mű nagyon izgalmas még az örökbefogadásban nem érintett mezei néző/olvasó számára is, az érintetteknek pedig rengeteg tanulsággal szolgál. Kihangosítom az egyik üzenetet: az örökbefogadottnak, hiába él jólétben, szeretetben, őt elfogadó családban, igenis fontos, hogy megkeresse a gyökereit, annyira fontos, hogy Saroo éveken át minden nap több órát töltött a szülőhelye felkutatásával – ugyanakkor a vér szerinti család megtalálása nem kisebbíti semmivel az örökbefogadók érdemeit.

Láttátok? Olvastátok? Hogy tetszett?

Saroo Brierley: Oroszlán, Athenaeum, 2017, 269 oldal, 3499 forint

Oroszlán (Lion), feliratos, ausztrál-angol-amerikai életrajzi dráma, 118 perc, 2016. Rendezte Garth Davis. Főszereplők: Dev Patel, Rooney Mara, Nicole Kidman

Reklámok

15 responses »

  1. Fantasztikus film. Számomra elgondolkoztató volt az emlékek kérdése, mivel mi már nem újszülött babára várunk. A film jól megvilágítja a fiú és az örökbe fogadó anya lelki krízisét is.

    Kedvelés

  2. Köszönöm, hogy leírtad a cikket, Zsuzsa. Nekem nagyon tetszett a film, de számomra egy örökbefogadó szülő túl vállalása is megjelent. Ha, Saroo nem lett volna kiemelkedően intelligens maga is rámehetett volna a szülei második örökbefogadására.

    Kedvelés

  3. Amit viszont hiányoltam ( vagy nem lehet minden tökéletes? 🙂 Hogy a film nagyon élethűen ábrázolja egy örökbefogadott gyerek lelki krízisét, ami pont annyira fájó és szívhasogató ahogy a filmben megélik a szereplők, de hozzá kell tennem, hogy ennek az ordító krízisnek is vége lesz egyszer. Tehát egy örökbefogadott ha dolgozik saját magán, akkor ezt egy idő után elhagyja a mértéktelen fájdalmat.

    Kedvelés

  4. Nem a filmhez tartozik, de én most megyek meglátogatni vér szerinti anyai részről a nagyszüleim sírját. Fontos ez nekem. Télen ez kevéssé kivitelezhető és két külön helyen, sírban vannak eltemetve. Ilyenkor viszek a sírokra egy- egy koszorút is.

    Kedvelés

      • Családi legendárium szintjén már kicsiként tudták. A két évvel idősebb bátyjám, amikor a 16. életévét betöltötte a Vöröskereszten keresztül próbált megtalálni, a nevemet tudta és reménykedett benne, hogy nem történt név változtatás ( bár lehet akkor is összeértek volna a szálak, csak lehet, hogy nem ennyire “simán” és azt tudta még, hogy vagy 83-as vagy 84-es vagyok).

        Kedvelés

  5. Sziasztok!
    Én egyelőre még csak a filmet láttam.
    Természetes, hogy egy film erősebben kiemel dolgokat, hogy a hatással érzékeltesse a mondanivalót, de ha az eszközök mögé nézünk, igen, nagyon sok fontos dolgot megjelenített szerintem is a film. Azt hiszem, mindenkinek érdemes megnéznie, aki örökbefogadott és aki örökbefogadó vagy tervezi, s nem csak megnézni, de érdemes talán leírnia magának azokat a kérdéseket, amiket meglátott a színfalak mögött.
    Én első nézésre is utána csendben ültem, gondolkodtam, kapcsolatot kerestem a saját történetemmel és azt hiszem ez elég bizonyíték arra, hogy a film eléri célját. Köszönöm az alkotóinak és Saroonak is, habár ő ezt itt nem olvassa most valószínűleg, hogy felvállalta a történetét. Szívesen találkoznék és beszélgetnék vele, ha úgy alakul az élet, nem leszek rest. 🙂 Meg fogom még nézni és a könyvet is meg szeretném szerezni.
    Engem elgondolkodtatott, megihletett és a motivációm is megerősítette, hogy igenis helye és ideje van beszélni ezekről a történetekről, mert rengeteget tanulhatunk egymásról, emberségről, embertelenségről, magunkról és arról, hogy mindezt hogyan fűzhetjük mégis boldog életté, már ha akarjuk 🙂

    Kedvelés

  6. Jaj, de örülök ennek a posztnak!! Mint tudod, láttam a filmet. De nem olvastam a könyvet. Viszont olvastam több cikket a filmmel és a könyvvel kapcsolatosan is. Csak annyiban nem értek egyet, hogy “hollywoodi produkciónak” nevezed a filmet. Nem hollywoodi, mert Saroo nem adta el a filmkészítési jogot a hollywoodi filmeseknek. Úgy olvastam, hogy leginkább azért nem, mert meg akarták változtatni az örökbefogadó család nemzetiségét és amerikainak szándékozták őket bemutatni. Szóval a rendező is ausztrál és a film ausztrál/angol/amerikai koprodukcióban készült.
    Production companies:
    See-Saw Films
    Aquarius Films
    Screen Australia
    Sunstar Entertainment
    Cross City
    The Weinstein Company
    Minden más, lényegesen fontosabb véleményeddel tökéletesen egyetértek! Köszönöm az írást!

    Kedvelés

  7. Ez, hát, ez, leírhatatlan. Egyszerűen annyira sűrű, hogy napokba fog telni, mire leválogatom a rétegeket, és szerintem legalább háromszor meg kell még néznem, hogy átlássam.
    Az ajánlódat olvasva a Gettómilliomos rögtön előcsapott az emlékeimből. Azt a filmet hetekig emésztettem, annyira megrázott. De beugrott a Szív bajnokai is, és milyen érdekes, hogy az ilyen filmek címszerepei mindig megtalálják az egyébként is érintett színésznőket.
    Sírtam a végén, mert ha neki sikerült megtalálnia a tűt a szénakazalban, ha majd eljön az ideje, talán nekünk is fog sikerülni. Együtt. Legalábbis remélem, hogy így lesz. Fájt, hogy a fiú titkolózott. Az is, hogy az öf anya olyan későn mondott el ilyen fontos információkat a motivációjukról. Akkor talán kevesebbet vívódtak volna magukban, többet összekapaszkodva.
    Köszönjük az ajánlót!

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s