Babaköszöntő, 2017. április

Általános

Bemutatkoznak azok a családok, akikhez nemrég érkezett örökbefogadott gyerek. Ma csupa nyílt örökbefogadás szerepel. Lássuk, milyen utakon érkeznek az újszülöttek!

Nicknév: s.eszter

Kik vagyunk: tíz éve vagyunk házasok, hétéves Benedek fiunk a húszas éveink elején született, hat és fél hónapra, majd több második trimeszteri vetélés után fogadtuk örökbe a most hároméves Ágoston fiunkat, egy hónaposan. Kislányunk, Emma az Együtt az Életért Egyesület segítségével érkezett hozzánk. Vicces adalék, hogy vér szerinti kisfiunkat hozhattuk haza legkésőbb a három gyerek közül.

Miben vagyunk mások: talán abban, hogy már volt egy gyerekünk, mikor az örökbefogadást választottuk, és az, hogy ezt a számunkra elég megrázó tapasztalást „kipipáltuk”, szerintem megkönnyítette a veszteségeink feldolgozását és az arra való ráébredést, hogy a gyerekek hiányoznak az életünkből, nem a terhesség. Boldogan és megkönnyebbülve választottuk az örökbefogadást. Én eddigre pszichológushallgatóként már nyakig ültem a különféle veszteségek nyomán kialakuló szülői identitások kérdéskörében, a szakdolgozatomat is ebből írtam. Az átlagnál elfogadóbbnak tartom magunkat.

Ki érkezett: Emma Virág, újszülött kislány, aprócska kardiológiai problémával, amiről tudtunk a terhesség során is. Szerencsére néhány hét után kiderült, hogy nem lesz vele nagyobb gond, noha korábban ez a lehetőség is felmerült; reméljük, a fél éves kontrollra kinövi.

Ami talán még keveseknek adatik meg, hogy Emma szülőanyukájának kérésére – ez persze nekem fantasztikus lehetőség volt, mind őt bensőségesen megismerni, mind a babavárásban – a terhesség második felét elég szoros kapcsolattartással csináltuk végig, a kórházban volt lehetőség együttszülésre, ahol nagyon szépen és emberséggel kezelték ezt a helyzetet. Én feküdtem be Emmával, ő a folyósó túloldalára, de minden nap meglátogattuk egymást, és egy nagyon szép búcsúfolyamat zajlott le.

Mennyit vártunk: Ágó fél éves korában szereztünk új határozatot, ezúttal már csak kislányra, és azt vártuk, hogy ő elég idős legyen.

Miért pont mi: önkéntes munkám nyomán kerültünk mi a képbe, Emma szülőanyukájának nagyon nehéz sorsa volt eddigi életében, és fontos volt neki, hogy jól megismerhesse azokat, akikre a kislányát bízza, és hogy egy bizalmi kapcsolat épülhessen közöttünk a várandósság alatt. Ebben a folyamatban úgy kellett tudnom felé szeretettel teli elfogadással fordulnom, hogy kezelni tudjam közben a saját és családom szerepét a történetben. Hihetetlenül sokat köszönhetünk az egyesület munkatársainak, és a szállásán dolgozó szakembereknek; hatalmas csapatmunka volt az ő támogatása ebben a krízisben, illetve még most is.

Hogy telt a hat hét: megterhelő volt, főleg az idősebb kisfiunk szorongott miatta, de esetünkben a visszavonás valószínűsége valóban a nullához konvergált. Tudtam, hogy nem tarthatja meg, és ismertem annyira, hogy tudjam, nem kívánja neki az állami gondozotti létet. Ráadásul nem volt fekete doboz számomra, hogy hogy viseli a gyászt, mert folyamatosan kommunikáltunk Tecával és Bellával, két segítőjével, akik mindenben mellette álltak.

A legnagyobb problémánk: egy elsős, egy kiscsoportos és egy csecsemő mellett zombi vagyok, de majd elmúlik 🙂

Miről olvasnék szívesen: interjúk a háttérben tevékenykedő hősökkel 😉

*******

Nicknév: Tündike

Kik vagytok? 13 éve élünk együtt, férjem első házasságából született nagylánya is velünk él. 6-7 év lombikozás után döntöttünk úgy, hogy elindítjuk az örökbefogadást is, nehogy kifussunk az időből.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán az egy kicsit más helyzet, hogy van már egy gyerekünk (egyikünknek a vér szerintije), így nem teljesen az első gyerekre vártunk.

Ki érkezett? Újszülött csecsemő, egy gyönyörű, egészséges kisfiú Eger környékéről. A Fészek Alapítványon keresztül találkoztunk vele a kórházban 6 naposan. A telefonhívás alapján csak annyit tudtunk, hogy megszületett a kisbabája egy roma származású anyának, Egerben lehet vele találkozni. Már babaként nagyon érdeklődő, aktív, erős és nagyon-nagyon vidám kis ember a fiunk, és mindent megteszünk, hogy ez így is maradjon 🙂

Mennyit vártatok? 3 évet. 3 évig semmilyen kiajánlás, infó nem érkezett a Tegyesztől. Amikor elköltöztünk és a Pest megyei Tegyeszhez kerültünk, hirtelen beindult minden. Egyszerre a Tegyesztől és a Fészektől is kaptunk egy-egy kiajánlást egy hónap különbséggel.

Miért pont ő? Az első kiajánlást a Tegyesztől kaptuk, egy 1,5 éves kisfiú volt, akit megnézhettünk. Amennyire fel lehet ezt mérni, mondhatom, hogy egyik fél részéről sem alakult ki a vonzódás, így szomorúan, de visszautasítottuk. A kisfiú fantasztikus nevelőszülőknél volt, akik szívesen örökbe is fogadták volna, annyira szerették – nem tudtuk elképzelni, hogy elszakítjuk tőlük a gyereket.

Miért pont ti? Elég régóta vártunk a Fészeknél, és teljes elfogadást mondtunk a származásra, ami szerintem nagyon fontos volt. Másrészt elmentünk a felkészítő klubba is és az éves nyári találkozóra, ami szintén közelebb hozott minket az ügyhöz. Kezdett reálissá válni, hogy ez egyszer csak tényleg megtörténik velünk. Láttunk egy csomó sorstársat a klubban és találkoztunk sok örökbefogadóval a nyári találkozón. Rengeteg tévhitünk, félelmünk eloszlott ezek által.

A leg…

A legdöbbenetesebb az volt, amikor az Egri Gyámhivatalnál pénzt kértek az eljárásért, egész pontosan azért, hogy ügyvédet adjanak a kisfiunknak. Ilyen eljárásról senki nem hallott az ismeretségi körünkben, pedig az alapítványt is megkérdeztük. Sajnos olyan helyzet elé állítottak minket, hogy ha ott azonnal nem mondtunk volna le a fellebbezési jogunkról, akkor nem zárult volna le az eljárás és a végén még visszavonták volna az engedélyt… Ettől féltünk. Ezért lemondtunk a fellebbezésről és utólag már hiába reklamáltunk – az Egri Gyámhivatal érdemi vizsgálat, vagy akár emberi magyarázat nélkül visszautasította a fellebbezésünket.

Szintén meglepő volt, hogy a telefonhívás alapján egy kreol bőrű kisbabára számítottunk, és ehhez képes egy nagyon fehér bőrű kisfiú volt ott a kórházban, akit nekünk bemutattak. A meglepetéseket csak tovább tetézte az, amikor a vér szerinti anyával találkoztunk, aki szintén egyáltalán nem tűnt romának. Ezt azért fontos elmondani, mert ebből világossá vált, hogy ma Magyarországon nem a bőrszín az egyetlen, ami alapján “romának” nevez valakit az egészségügy, vagy a szociális szakma.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Nagyon fontos találkozni sorstársakkal és örökbefogadottakkal. Nagyon fontos szerintem még az is egy kisbaba kapcsán, hogy ha tehetjük, találkozzunk olyan rokonokkal, akiknek most született kisbabájuk, és nézzük meg közelről, hogy miben változik az életük, hiszen nekünk pontosan ugyanígy fog megváltozni, semmi különbség nincs.

Az örökbefogadás első napjai nagyon sokkolóak – pozitív értelemben. Nem könnyű elhinni, hogy ez most tényleg megtörténik, hiszen nem volt meg a 9 hónap felkészülés, egyszer csak becsöppen az életünkbe egy kis lény és szó szerint pár óránk, egy-két napunk van, hogy fogadóképessé tegyük a lakást, az életünket, bejelentsük a munkahelyen stb. Szerintem van olyan családtagunk, aki még hónapokkal később sem fogta fel, hogy velünk ez történt.

Miről olvasnál szívesen? A kisbaba mellett most nem nagyon van időm olvasni, de ha majd lesz, akkor persze arról, hogy 2-3 évesen hogyan kezdem el bevezetni a babának azt a tényt, hogy örökbe fogadtuk.

******

Nicknév: Nincs nicknevünk, „zugolvasói” vagyunk az Örökbe.hu-nak.

Kik vagytok? 30 és 33 évesek vagyunk. Budapesti házaspár, három és fél éve vagyunk házasok. 2015. szeptemberben voltunk az első Tegyeszes beszélgetésen, és novemberben már megkaptuk a határozatunkat. 0-6 hónapos korig, egészséges vagy korrigálható fogyatékosságú, nem és származási kikötés nélkül vártunk első gyermekünkre. Az esküvőnk utáni első hónapokban kiderült, hogy nem lehet természetes úton gyermekünk, így végigmentünk az oly sokaknak ismerős úton. Az elmúlt három évünk számokban: kettőnknek összesen 9 műtét, 5 lombik 3 intézet/orvos 2 városban, többszáz tűszúrás, 1 terhesség, majd a 10. héten vetélés. Ez utóbbi az 5. lombikunknál történt, mikor már jelentkeztünk örökbefogadásra, de úgy voltunk vele, hogy a várakozási idő alatt még egyet próbálunk. A folyamatos próbálkozások, orvosi beavatkozások és a várakozás megviselte kapcsolatunkat, így a 2. lombik után az Ágacskához fordultunk segítségért. Velük kezdtünk el dolgozni az örökbefogadás gondolatán, ami aztán elég jól sikerült. A kezdeti ódzkodás után eljutottunk odáig, hogy biztosak voltunk benne, ha vér szerinti gyermekünk is születik, mindenképpen szeretnénk örökbe fogadni, ha meg nem születik azt is elfogadjuk. Így vártuk a gyermekünket, aki nem számított honnan érkezik, csak jöjjön már… és végül jött:-)

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy viszonylag fiatalon jelentkeztünk örökbefogadásra (29 és 32 évesen), illetve hogy tudtuk/tudjuk, természetes úton biztosan nem lehet gyermekünk. Mivel nem tettünk származási kikötést így szinte biztosak voltunk benne, hogy roma gyermekünk lesz, erre tudatosan készültünk, így az örökbefogadással kapcsolatos szakirodalom mellett, roma gyermek örökbefogadásával kapcsolatban is tájékozódtunk és a Romadopt Klubot is rendszeresen látogattuk. Ezen kívül még érdekesség, hogy a szakmai életút és a magánélet összefonódik, hiszen én az örökbefogadás interkulturális vonatkozásaiból PhD-zom az ELTE-n, illetve a jövőben is tovább fogok kutatni és úgy tűnik tanítani is fogok a témában.

Ki érkezett? Gyönyörű, imádnivaló, teljesen egészséges roma kisfiú érkezett a Gólyahír Egyesületen keresztül. 5 naposan értesültünk róla, a 7. napon hozhattuk is haza. A vérszerinti szülők nagyon nehéz körülmények között napról-napra élnek, a gyámhatóság jelezte, hogy a többi gyermeket veszélyeztetik, ha őt is hazaviszik. Így már a szülés előtt, a terhesség vége felé döntöttek úgy, hogy örökbe adják a gyermeket. Ami különösen érdekes kisfiunk történetében, hogy a vér szerinti anya mellett megismertük a vér szerinti apát is, aki egyébként bent volt a szülésnél is, megpuszilgatták megszeretgették a kisfiunkat és sírva búcsúztak el tőle.

Mennyit vártatok? A határozathoz képest 13 hónapot vártunk, összességében 3 és fél éve vágytunk gyermekre.

Miért pont ő? Nem véletlen nem támogatják a szakemberek az örökbefogadásra való várakozást és a lombikpróbálkozásokat. Az első telefon, kiajánlás, mindössze fél év várakozás után a Fészek Alapítványtól érkezett, roma fiú ikerpárt ajánlottak fel. Mivel ez a vetélés utáni hetekben történt, szakemberekkel is egyeztetve úgy döntöttük, az a felelős döntés, ha nem vállaljuk. Nem őket nem vállaltuk, hanem a lelkiállapotunk nem volt megfelelő, így félnapos gondolkodás után fájó szívvel utasítottuk vissza a kiajánlást. Mivel nem tettünk származási kikötést tudtuk, hogy viszonylag hamar meg fog érkezni gyermekünk, amit a nyári kiajánlás is megerősített, így az elmúlt időszakban a gyerekszobát előkészítettük, elektronikus anyakönyveket elintéztük, telefon mindig a kezünk ügyében volt. Jártunk az Ágacska Gyermekre várva csoportjába is, ahol decemberben is volt egy foglalkozás, mikor már kisfiunk megszületett, de mi még nem tudtunk róla. Akkor egy feladat kapcsán azt beszéltük férjemmel, hogy hanyagoljuk az örökbefogadás témáját, utazzunk el, még aznap lefoglaltunk egy utat. Két nappal később értesültünk arról, hogy kisfiunk vár ránk.

Miért pont ti? Hát ez nagyon érdekes történet. Mi vagyunk a 3. pár, akinek kiajánlották kisfiunkat. Az első párral már a vér szerinti anya terhessége ideje alatt megismerkedtek, de az ismerkedés során a várakozó szülő is terhes lett, így nem vállalták az örökbefogadást. A szülés után egy másik párnak újra kiajánlották, akik látogatták a kórházban kisfiunkat, plüsst vittek neki, ők nevezték el. A gyámhivatali időpont is le volt velük egyeztetve, ám a szülés utáni 5. napon a gyermek származása miatt – mert mindkét vér szerinti roma származású – visszaléptek. Így Móruczné Gabi a facebook-os zárt, várakozó csoportba tette fel a kérdést, hogy ki vállal egy gyönyörű, egészséges, roma kisfiút (és fontos volt, hogy a vér szerinti családtól messzebbi helyről), amire a férjem azonnal telefonált. Legnagyobb megdöbbenésünkre Gabi válasza az volt, hogy rendben, intézzük a papírokat, holnapután aláírás és hozhatjuk haza. Ez egy rendkívüli, egyedi eset volt. Utólag már tudjuk, azért történt így, mert mi voltunk a 3. pár, akivel a vér szerinti szülők találkoztak és akik ekkor már kétségbe voltak esve, hogy az ő gyerekük nem kell senkinek. Már megvolt az aláírás időpontja is (illetve a gyermek kórházi elbocsátásának napja), így gyorsan kellett olyan örökbefogadó pár, aki mindennel együtt elfogadja és vállalja a kisfiút, így nem volt idő válogatásra, telefonálgatásra, hatékonyan kellett intézkednie Gabinak. Számunkra meg nem volt kérdés, főleg miután egy képet is megláttunk róla, szerelem volt első látásra. Még aznap megismertük őt, és a szerelem csak fokozódott, persze azóta is napról napra. A szülőkkel való találkozás is nagyon emlékezetes maradt. Az utca, amiben éltek, kukákkal volt eltorlaszolva, így kocsival nem tudtunk átmenni. A vér szerinti Apa elkezdte pakolni a kukákat, mire a férjem is kipattant a kocsiból és együtt rakosgatták arrébb az akadályokat. Ezután a két apa egymást átölelve köszöntette egymást, szavak nélkül, könnyesen néztek egymás szemébe. Majd beléptünk a házba, ahol az anyával mi is átöleltük egymást. A gyámhivatali aláírás napján módunkban állt rengeteget beszélgetni a terhességről, családjukról, az életükről és a roma kultúráról is. Arról is, milyen fájdalmas ez nekik, de mennyire örülnek hogy hozzánk kerül a gyermekük. Felőlünk is érdeklődtek, mutattunk fényképeket is, hova érkezik majd a baba, majd a hivatal előtt készítettünk közös képet is.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Azt, hogy a vér szerinti szülőket ennyire megszerettük, ilyen közel kerültek hozzánk nagyon nehéz volt kezelni az elején. Kicsit azt éreztük, mintha ebből a szerető, csupaszív családból kiszakítottuk volna a kisfiunkat, ezt nehéz volt helyén kezelni, de ezen kívül minden úgy történt, vagy annál egyszerűbben és gördülékenyebben, mint ahogyan azt előtte elképzeltük 🙂

Miről olvasnál szívesen? Vér szerinti szülőkről, örökbeadókról, felnőtt örökbefogadottak történeteiről, esetleg több örökbefogadással foglalkozó szakcikk és szakirodalom összefoglalóját olvasnánk szívesen.

*******

Nicknév: csak olvasói vagyunkaz oldalnak

Kik vagytok? 14 éve vagyunk együtt, 7 éve házasok. Gyakorlatilag az első pillanat óta szeretnénk közös gyermeket. Túl 6 inszemináción és 4 lombikon (bár mindkettőnk állítólag egészséges) határoztunk úgy, hogy örökbe fogadunk. Első gyermekre vártunk 0-1 éves kor között, akár ikrekre is, korrigálható egészségi állapottal és származási kikötéssel.

Ki érkezett? Vilmos nyílt, magánutas örökbefogadással, a Tegyeszt használva közvetítő szervezetként. Közös ismerősön keresztül találtunk egymásra. A vér szerinti nagymama panaszkodott az ismerősnek, hogy lánya (akinek már volt egy akkor 4,5 éves fia) elsősorban anyagi okok miatt nem tudja vállalni a gyermek felnevelését, ezért örökbe akarják adni, de mindenképpen szeretnék ismerni, hogy kihez kerül és semmilyen köztes állomást nem szeretnének a gyerek életébe beiktatni (nevelőszülő stb.). Az ismerős egyből szólt nekünk, hogy érdekel-e a dolog. Természetesen azonnal igent mondtunk. Ez augusztus közepén történt, viszont a vér szerinti nagymamát nem tudta elérni ezután sokáig. Mi szeptember elején nyaralni mentünk, ott hívott fel az ismerős, hogy amikor hazajövünk, a következő héten tudunk-e velük találkozni. Így szeptember közepén találkoztunk öten egy étteremben, ahol egy sarokba behúzódva ismerkedtünk egymással. Onnantól kísértük figyelemmel a terhességet és egy hónapunk volt mindent elrendezni. Végül október végén megérkezett a mi gyönyörű kisfiunk. A vicces az volt, hogy minden orvos, akivel a vér szerinti anyuka találkozott, azt mondta, kislány fog érkezni. Egy héttel Vilmos érkezése előtt mondtam a férjemnek, hogy kellene fiúnév is, mert mi történik ha… És bejött.

Mennyit vártatok? A határozat kézhez vételétől majdnem pontosan 2 évet, a jelentkezéstől hármat.

Miért pont ő? Úgy érkezett, mint derült égből villámcsapás. A Tegyesznél még valahol 100-150 közötti sorszámunk volt, tehát nem volt sanszunk hamar szülőkké válni. Egy kiajánlásunk már volt országos listáról, de a kisfiú a korrigálható egészségi állapottól nagyon messze volt. Az aktája alapján sokkal szebb volt a kép, mint ami ott fogadott a nevelőszülőnél minket, ezért őt nem tudtuk elfogadni.

Sokszor kapjuk még olyanoktól is, akik tudják, hogy örökbefogadott baba, hogy mennyire hasonlít ránk.

Miért pont ti? A vér szerinti nagymama annyit mondott, hogy neki elég garancia, hogy a közös ismerős ajánlott minket.

Hogy bírtad a hat hetet? Nehezen. jöttek gratulálni a barátok, ismerősök és mindenkinek csak annyit tudtunk mondani, hogy majd a 6 hét letelte után. Addig minden bizonytalan. Egy csapattársam mondta a 6 hét letelte után, hogy úgy látja, teljesen megváltozott a viszonyom a gyerek felé, mintha most hittem volna el, hogy ő tényleg a miénk. Pedig én nem éreztem, hogy előtte másként bántam volna vele.

Még a kórházban a vér szerinti anyától is megkaptam, hogy ő úgy látja, mi nem örülünk eléggé a babának. Én elmondtam neki, hogy a 6 hét Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett, addig mi felhőtlenül biztosan nem fogunk tudni örülni.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Hogy ne lepődjünk meg, hogy mekkora a bürokrácia ebben az egészben. Bár mindketten közigazgatáshoz közeli cégnél dolgozunk, mégis nehéz volt tudomásul venni például, hogy a krízistanácsadást kizárólag egy fő csinálja az egész megyei Tegyesznél, tehát amíg ő szabadságon van, addig nincs haladás az ügyben.

Miről olvasnál szívesen? Nyílt örökbefogadásnál kapcsolat a vér szerinti családdal.

*******

Nicknév: SZsu

Kik vagytok? Későn találkozó, 40-es házaspár vagyunk, túl 4 sikertelen lombikon. Az örökbefogadói határozat kézhezvételénél 43 éves voltam, így tudtuk, hogy alapítványokhoz nem fordulhatunk. Szerencsére volt szülészeten dolgozó ismerős, aki segített.

Azon a reggelen, amikor megcsörrent a telefonom, hogy siessek a kórházba, mert érkezett egy szülő nő, aki lemond a babáról, hirtelen azt sem tudtam, hova kapjak. A férjem vidéken dolgozott, rá nem számíthattam, barátnőm kísért el. Ott találkoztam a vér szerinti anyukával, akivel együtt szültünk. Ez egyszerre volt ijesztő, és gyönyörű is. Ijesztő volt, mert ott voltam egy vadidegen nővel élete egyik legintimebb pillanatában, és gyönyörű volt, hiszen tudtam, hogy azonnal a kezemben tarthatom a gyerekünket, akire annyira vártunk.

Ki érkezett? Olivér, gondozatlan terhesség, egyedülálló anya második gyereke. Én vágtam el a kisfiam köldökzsinórját, és mivel a vér szerinti anyuka nevekkel sem “készült”, én adtam a nevét is.

Mennyit vártatok? 2014-ben adtuk be a papírokat, majd a pszichológus tanácsára vártunk 3 hónapot, így 2015. június 1-jén kaptuk kézhez a határozatot. Olivér három nappal előbb, május 28-án született.

Mennyit várt a gyerek? A születése után azonnal a kezembe vehettem, 13 naposan hoztuk haza a kórházból, de addig is minden nap látogathattuk, ismerkedhettünk.

Miért pont ő? Mert ő a mi kisfiunk, az első másodpercben tudtam, amikor megszületett, és ez azóta folyamatosan beigazolódni látszik.

Hogy miért pont mi? Hiszem, hogy Olivér minket választott.

Tanács, ami jól jött volna: jó lett volna előre tudni, hogy milyen egyik napról a másikra kiszakadni az adott élethelyzetből, én a munkámból kifolyólag rengeteg emberrel találkoztam nap mint nap, ennek a hiánya megviselt.

A legmeglepőbb: ritka vércsoportom van, a kisfiunké mégis ugyanaz, mint az enyém

Szívesen olvasnék arról, ki hogyan és mikor mondja majd el a gyereknek, hogy örökbefogadott.

******

Nicknév: Nincs. Olvasó vagyok.

Kik vagytok? Viszonylag későn találkoztunk. 34 évesek voltunk. Egyikőnknek sem volt gyermeke. Én egy nagy nőgyógyászati műtét miatt sejtettem, hogy nem lesz könnyű teherbe esnem, így kezdettől beszélgettünk az örökbefogadásról, mint lehetőségről. A párom nyitott volt, de azért neki később lett ez teljesen elfogadott, mint nekem. Megkezdtük a kezeléseket, 3 inszemináció, 4 lombikkezelés után lett elegünk. Akkor merültünk ki lelkileg, így tartottunk egy év szünetet és  az örökbefogadás útjára léptünk. Összeházasodtunk, elmentünk egy csodálatos nászútra, mikor hazajöttünk, beadtuk a kérelmet, elmentünk  tanfolyamra és kezdtem intézni az alapítványokat, ismerősöket, minden szálat megmozgattam. Közben következő nyáron (mert szerintem lehet ezt egyszerre is csinálni) felkerestünk egy másik intézetet, másik professzort és elvittük az összes papírunkat hozzá. Ő elküldött minket számtalan vizsgálatra, újakra is és olyanokra is, amiket már egyszer végigjártunk, de kezdtük újból nagy lendülettel, gondoltuk így vagy úgy úgyis lesz gyermekünk. Már akkor megkaptuk az időpontot,  dec. 20-án jelenjünk meg az összes eredménnyel és kezdjük a következő kezelést.

Miben vagytok mások, mint mások? A lombik kapcsán is benne volt a pakliban az ikerpár, így mindig nevettünk, hogy annyira erőlködünk, hogy majd jól megkapjuk a kettőt egyben.:-) Még a Tegyesznél is mondtuk, hogy vállalunk ikerpárt, de azt mondta az ügyintézőnk, ne álmodjunk, ikrek az örökbefogadás rendszerében nincsenek. Így egy, egészséges gyermekre lett határozatunk 0-1 éves korig.

Miért pont ti? A munkám miatt (orvoslátogató) sok háziorvost, védőnőt, gyerekorvost ismerek, így bíztam benne, hogy ezekkel a kapcsolatokkal hamarabb fog sikerülni, de a telefon engem is meglepett. Nem egy gyermek, hanem kettő.

Ki érkezett? December elején jött a telefon, hogy ikerpár született, akikről le akar mondani az édesanyjuk. A Fészek alapítvány segítségével, nyílt örökbefogadással érkezett Emma és Erik. Egy fiú, egy lány, mint a mesében. A Tegyesz  és a Gyámhivatal rendkívül segítőkész volt az új határozat megszerzésében (át kellett írni ikerpárra, új pszichológia, új környezettanulmány, szinte mintha elölről kezdtük volna), elég gyorsan ment, így december 20-án nem a professzorhoz mentünk, hanem a kórházba a gyermekeinkért. Koraszülöttek voltak, kb. 35 hétre, gondozatlan, titkolt terhességből, de mindketten egészségesek.

Mennyit vártatok? Egy évet, de igazából hatot.

Miért pont ők? Azért ennyire nem volt könnyű, ahogy eddig hangzik. Ahogy ez az ismerős orvos nekünk szólt, valaki a kórházból másnak is szólt. Szó szerint ment a harc, hogy ki tudja előbb intézni a papírokat. Napokat telefonálgattam, intézkedtem, úgy, hogy a gyerekeket nem is láttam, de valahogy éreztük, hogy ők a mi ikreink. Mikor megnézhettük őket, akkor nyugodtunk meg, hogy tényleg. 🙂

Hogy bírtátok a hat hetet? A szülőanyával kétszer találkoztunk és annyira eltökélt volt, hogy nem gondoltuk, hogy meggondolja magát. Meg sem nézte őket, nevet sem adott nekik. Sokadik gyermekei voltak és a körülményei sem engedték volna, hogy ráadásul két gyermeket hazavihessen. Így akart róluk gondoskodni, mióta észrevette, hogy terhes, erre készült és ezért örök hálával tartozunk neki. Azért a hat hét lejártakor az utolsó napokban néha eszembe jutott, hogy mi lenne, ha, de gyorsan elhessegettem… a sors nem azért adta őket nekünk, hogy utána elvegye.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem kell mindig az ügyintézőre hallgatni, inkább a megérzésekre. Igenis vannak ikerpárok a rendszerben, hiszen ezek a nők rendkívül termékenyek és a szegénység vagy a nehéz sorsok miatt a két gyermek csak még nehezebben vállalható.

A legnagyobb problémátok most: Most már nincs semmi problémánk. Lehetőséget adtunk a sorsnak hogy így vagy úgy, de adjon nekünk gyermeket, és lám, eddig úgy tűnik, ez volt a mi utunk, de még az sem lehetetlen, hogy a nagy babázásban akár sikerülhet még tesó is.

Miről olvasnál szívesen? Minden örökbefogadásról szóló cikk értékes az oldalon, segített a várakozásban, felkészülésben.

A családoknak szeretettel gratulálok. A következő hónapban megint mindenféle történet szerepelni fog, várom a friss szülőket. Ha az elmúlt évben fogadtál örökbe, netán örökbefogadás után született gyereked, akkor a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen tudsz jelentkezni.

Reklámok

10 responses »

  1. Ismét jó volt olvasni-látni ennyi babát, egy-egy történet maga a “csoda”! 🙂 Gratulálok és sok boldogságot kívánok a családoknak!

    Kedvelés

  2. Szeretettel gratulálok a családoknak!
    Nagyon érdekes volt olvasni a nyílt örökbefogadásokról, kicsit jobban belelátni, hogyan is történik ez. Sokszor nagyon meghatóak a történetek, van olyan rész, ahol viszont nagyon megdöbbentem, ahol két házaspár visszautasítása után az örökbeadók azzal szembesülnek, hogy az „Ő gyerekük nem kell senkinek”. És közben látja az ember a fotókon a „gyönyörű, imádnivaló” babát a 3.-nak befutó babaköszöntős házaspárral együtt…
    Köszönöm, hogy olvashattam ezeket a történeteket.
    Egyúttal jelzem, hogy nagyon várom már Katát is a Babaköszöntőbe:-)

    Kedvelés

  3. 2008-ban a salgótarjáni gyámhivatalban tőlünk is kértek pénzt, nálunk is ügyvéd lett kirendelve. Teljesen felesleges bürokráciának tűnt, de nem lehetett mit tenni, ki kellett fizetni a nem is kevés összeget. 😣

    Kedvelés

  4. Engem elképeszt, hogy – jó magyar szokás szerint – mennyien intézik a szülőanyákkal, gyerekekkel való megismerkedést a kapcsolataikon keresztül. Felháborítónak tartom, hogy így előztök be másokat. Gondolom azzal nyugtatjátok magatokat, hogy nálatok milyen jó sorsa lesz a gyereknek, node kérdem én, a másik várakozóknál ez nem így lenne? És amit az ikreket örökbe fogadó anyuka tanácsol, miszerint ne aggódjanak a várakozók, mert “ezek a nők rendkívül termékenyek”, az a felsőbbrendűségnek a leggusztustalanabb megnyilvánulása. Írom ezt úgy, hogy nemrégen fogadtunk örökbe, teljesen tisztességes úton, pedig kapcsolataink nekünk is lettek volna.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s