Babaköszöntő 2017. november

Általános

Itt a havi Babaköszöntő. Öt kisgyerek érkezését mutatják be a családok. Magánutas örökbefogadás két nagy gyerek mellett, sokévi várakozás egy idősebb angyalkára, durva diszkrimináció vallási okból, szülővé válni 50-hez közel. És egy régi posztolót is viszontlátunk. Szeretettel gratulálok a családoknak! A Babaköszöntőbe folyamatosan jelentkezhetnek a frissen örökbefogadók, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.

Nicknév: Bea

Kik vagytok? Vidéken élő házaspár vagyunk két örökbefogadott gyermekkel, akik már 11 és 9 évesek. Mindig három gyermeket szerettünk volna, ezért jelentkeztünk újra.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy mi már esküvő előtt beszéltünk arról, hogy ha lesz vér szerinti gyermekünk, akkor is szeretnénk örökbe fogadni. A férjem családjában több jó példa is volt előttünk. Így amikor kiderült, hogy szinte nulla az esélyünk vér szerinti gyermekre, nem volt akkora trauma, illetve nem sokáig gondolkodtunk. Inszemináció nálunk nem jöhetett szóba, lombikot pedig nem akartunk.

Ki érkezett? Jonatán, újszülött egészséges kisfiú érkezett nyílt örökbefogadással, a Tegyesz közvetítésével.

Mennyit vártatok? Majdnem három évet.

Mennyit várt a gyerek? A kórházból mi hoztuk haza, mi több, már a szülésnél is bent voltam, ami életre szóló élmény számomra.

Miért pont ő? A történetünk nem mindennapi. Kislányra vártunk 2 éves korig, már a megyei lista eleje felé közeledtünk. Ekkor megkeresett minket egy kismama magánúton, 22 hetes terhesen, hogy örökbe szeretné adni a babáját. Rengeteget gondolkodtunk, hiszen már a lista elején voltunk, és eleve belevágni egy ilyen kockázatos dologba nem volt egyszerű… Felhívtuk a tegyeszes ügyintézőnket, aki nagyon kedves volt, és mindenben segített. Belevágtunk. Lelkileg engem iszonyatosan megviselt az a majdnem 5 hónap, amíg megszületett a kisfiunk. A vér szerinti anyával nagyon jóban lettünk, rengeteget beszélgettünk. Ő következetesen végig kitartott az örökbeadás mellett, ennek ellenére bennem végig ott lebegett a mi lesz, ha mégsem… Egészen annak a bizonyos 6 hétnek a végéig. Csak 32 hetesen derült ki, hogy kisfiú, de akkor már nem érdekelt minket a neme. Maga a helyzet az, amit örökbe fogadtunk, már előre. Annak ellenére, hogy a legcsodásabb kisfiút kaptuk, akit csak lehet, és egy lányra sem cserélném el, nem tudom, hogy kibírnám-e ezt az utat még egyszer. Aki ilyenre vállalkozik, jól gondolja meg.

Miért pont ti? Magam sem tudom. Pedig már volt két nagy gyermekünk, és a vér szerinti anya mégis minket választott, pedig volt több lehetősége is. Nála például kifejezetten előny volt, hogy a gyermeke nagycsaládba kerül. Azt gondolom, nincsenek véletlenek. Örökre hálás leszek neki.

 A tanács, ami jól jött volna: Túl korán ismertük meg egymást a vér szerinti anyával, és emiatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, nehéz volt az elszakadás.

A legnagyobb problémánk most: hogy ne kényeztessük el a kisfiunkat túlságosan:-) Egyébként nagyon boldogok vagyunk.

Miről olvasnál? Bármiről, ami az örökbefogadással kapcsolatos. Mostanában a kiskamasz dolgok érdekelnek legfőképp.

*******

Nicknév: Zaki, a csoda

Kik vagytok? Budapesten élünk. Én Salgótarján mellett nevelkedtem egy kis faluban. 2004-től vagyunk házasok a férjemmel. Ő algériai arab származású. Próbálkoztunk a saját gyerekkel, de mivel cukorbeteg vagyok, mindig arra fogták, hogy nem esek teherbe. Elég stresszes életet élünk a munka miatt. Két alkalommal sikerült teherbe esni, de a 4. hónapban elment a baba. Utána lefogytam én is, férjem is 45 -45 kg-ot és megpróbáltuk a beültetést a János Kórházban. Engem még annyira addig nem aláztak meg, mint ahogy a kezelőorvos. Majd mikor elment a baba, aznap mondta, “maga ne akarjon gyereket, maga cukros. 5,2 a HgA1c”. Ezt nem is értettük, de akkor 2 éve júliusban (Zaki akkor született) beadtuk a kérelmet az örökbefogadásra. Tervezünk meg lombikot, de mindenképpen szerettünk volna örökbe is fogadni.

Miben vagytok mások, mint mások? Arab-magyar házaspárként minden nehezebb. Sokat bántottak már minket, de valahogy mindig túlléptünk rajta. Viszont mikor arra hivatkozva, hogy muszlimok vagyunk, 7 nap után visszavették tőlünk Zakit, valami olyan erőt kaptunk, hogy 24 órában mentem és hála istennek 3 nap alatt visszaszereztük. Az ügyintéző olvasta az interneten hogy az iszlám vallás tiltja az örökbefogadást.

Ki érkezett? Zaki 2 éves, a kórházban hagytak ott születéskor. Nevelőotthonban volt fél évig, majd nevelőszülőnél. Kaptunk egy telefont a ramadán utolsó 10 napjában, ami egy fontos ünnep a muszlimoknál. Nagyon boldogok voltunk, és vártuk a döntést, mi mehetünk-e. Bementünk iratismertetésre és elég sok negatív dolgot hallottunk. Megnéztük a fotót és beleszerettünk. Azt mondták, el van maradva, a mozgást kell fejleszteni és szinte mindent, illetve emésztési problémái vannak. Elmentünk Miskolcra megnézni őt és olyan közvetlen volt, barátságos, semmi olyat nem láttunk rajta, amivel az iratanyag ijesztgetett.

Augusztus 31-én 4 nap barátkozás után hazaadták hétvégére. Szeptember 1-je egy másik nagy ünnep volt a vallásban. Utána visszamentünk Miskolcra és kezdődtek a problémák. Elvitték a kezemből étlen-szomjan. Hihetetlen és leírhatatlan rossz érzés volt. 3 nap múlva (a tízéves házassági évfordulónkon), mikor visszakaptuk, velem nem kommunikált. Kb. egy hétbe telt, mire engedte, hogy hozzányúljak. Nem is gondoltuk, hogy ilyen csodás kisfiút kapunk. Férjem mindig azt mondta, fél, hogy beteg gyerek lesz. Na de most nagy a szerelem.

Mennyit vártatok? Két évet a jelentkezéstől.

Miért pont ő? Először 3 éves korig szerettünk volna örökbe fogadni, majd a tanfolyam után felemeltük 5 évesig. Származásra nem volt megkötésünk. Mi őt megnéztük, beleszerettünk és hazahoztuk. Olyan, mintha eleve nekünk született volna.

A legnagyobb problémátok most: Igazából nem voltam felkészülve, hogy 3 nap alatt bővült a család egy édes kétévessel. Nekünk és neki is kellett idő.

*******

Nicknév: Zsófi

Kik vagytok? Hosszú ideje erős és szerető kapcsolatban, jó házasságban élő pár vagyunk. Harmincas éveink elején kezdtünk gyerekvállaláson gondolkodni, és amint kiderült, hogy egészségügyi okok miatt nem lehet saját babánk, szépen elkezdtük az egyéb lehetőségeket sorra venni. Mindent megpróbáltunk, amit lehetett, de a lombikprogram sikertelenségénél világossá vált, hogy olyan jellegű a problémánk, hogy nincs értelme tovább próbálkozni. Ezután vágtunk bele az örökbefogadásba. Nem keserűséggel, hanem nagyon kíváncsian és motiváltan!

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy mertünk tág életkori intervallumot vállalni. 0-7 éves korig vártunk gyermeket. Az eredeti gondolatunk az volt, hogy testvérpárt szeretnénk, alapvetően ezért toltuk ki az életkori határt.

Ki érkezett? Az angyalka, aki hozzánk érkezett, igazolja, hogy jól döntöttünk, hogy nagyobb gyereket is vállalunk. Hatodik évét éppen betöltött tündérszép huncut kislányunk lett:-) Az országos lista alapján jutottak el hozzánk. A kislány 4 év csecsemőotthon után nevelőszülőhöz került, mi ott ismertük meg őt. Nagyon kedves, szuper nevelőanyuka mellett boldog, és meglepően kiegyensúlyozott kislány várt minket.

Mennyit vártatok? Öt év után érkezett az angyalkánk. Ez nekünk nagyon hosszú idő volt. A megkeresés előtt nem sokkal éppen arra jutottunk, hogy ha lejár az alkalmassági határozatunk, nem hosszabbítjuk tovább, feladjuk.

Mennyit várt a gyerek? Sokat. Nem sokkal a 6. szülinapja után született meg a határozat arról, hogy a kislány örökbe fogadható. Tehát szinte azonnal kiajánlották… szerencsére nekünk 🙂 A biológiai anyuka szülés után otthagyta a kórházban. Tudomásunk szerint ő soha nem is látogatta, nagynéni és egyéb rokonok látogatták nagy ritkán. A kislány nem is emlékszik semmilyen vér szerinti rokonára.

Miért pont ő? Miért ilyen idős gyereket akartatok? Az öt év várakozás során több kiajánlásunk is volt. Egy esetben személyes találkozóig jutottunk, másik kettőt pedig már a telefonos megkeresésnél visszautasítottunk. A negyedik megkereséskor ajánlották ki a mi kis angyalkánkat. Kislányunkkal most egy éve vagyunk egy család. Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján azt gondoljuk, hogy jó döntéseket hoztunk. A kislányunkkal való találkozás egy mesébe illő „első látásra szerelem” volt, mindhármunk részéről. Az összeszokás azonban, -még annak teljes tudatában is, hogy ezt mindhárman akarjuk-, tele volt nehézségekkel. Azt hiszem, ha megalkuvó módon a korábbi lehetőségeket elfogadtuk volna, igen küzdelmes lett volna a dolog lelki oldala a nehéz pillanatokban.

Miért pont ti? Egyszerűen mi következtünk a sorban. Mi nem fordultunk alapítványokhoz, a Tegyesszel tartottuk a kapcsolatot. Ott pedig igen hosszú a várólista, és a visszautasításainkat sem nézték jó szemmel. Ez alkalommal talán csak azért jutottak el hozzánk, mert kevesen fogadnak el egy hatéves gyereket.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Hogy ne legyenek irreális elvárásaink önmagunkkal szemben. Semmi baj, ha nem tudsz egyik pillanatról a másikra a semmiből tökéletes szülő lenni. Adj időt magadnak, hogy gyakorolhass, és az is szuper lesz, ha „elég jó” szülő leszel.

A legnagyobb problémátok most: Kislányunk életében nem szerepelt apafigura. A csecsemőotthon után csak 2 évet töltött nevelőszülőnél, és a nevelőszülői családban az apa külföldön dolgozott. Ritkán találkoztak, inkább valamiféle kedves vendégként jelent meg néha otthon. Már túl vagyunk a nehezén, de sok időbe telt, amíg kislányunk az apafigurát, szerepet elfogadta. Nem értette, miért kell az anya-lánya szimbiózist megosztania bárkivel is. Nyilvánvalóan ambivalens érzelmei voltak apával szemben, amelyeket nem is palástolt. Nagyon jól eljátszottak, ha kedve volt hozzá, de ha nem, akkor mindent elkövetett annak érdekében, hogy apát kizárja mindenből, és persze ehhez számított volna anya támogatására. Tettel, szóval, játékkal, minden lehetséges módon sokáig mutattuk, magyaráztuk neki, hogy mi hárman vagyunk egy család, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, és hogy a szeretet nem fogy el, nem kell félteni senkitől, osztozni is lehet rajta.

Miről olvasnál szívesen? Sikertörténetekről. Ha valakinek sikerül nehéz helyzeteket kitartással, vagy találó, kreatív módon megoldania, abból mások is sokat tanulhatnak. Mi örökbefogadók, akik hasonló utat járunk be, egymás történeteiből ötletet és erőt meríthetünk.

*******

Nicknév: csak olvasni szoktuk a blogot.

Kik vagytok? Tizenöt éve vagyunk házasok, ráadásul nem is fiatalon házasodtunk össze. Nekem első házasságom, feleségemnek már volt egy korábbi házassága. Eleinte kifejezetten nem akartunk gyereket, jól éreztük magunkat, illetve még alakultak a dolgaink (költözés, házépítés stb). Mindig is benne volt a dologban, hogy szeretnénk gyereket majd egyszer, de túlságosan nem foglalkoztunk a témával, hogy miért nem jön. Szerettük egymást, jól elvoltunk, igazából nem is hiányzott túlságosan. Elég kusza életet éltünk, a miénk nem a “reggel bemegyek dolgozni és este kiszámíthatóan otthon vagyok” élet. Szinte mindig másként alakultak a napjaink. Egy kis félelem volt is bennünk emiatt, hogy hogyan tudunk majd beilleszteni egy harmadik személyt ebbe az életbe. Én vállalkozóként dolgozom, feleségem kerámiákat készít. Egy ponton ráeszméltem/tünk, hogy bizony ha ebben a témában nem lépünk komolyan, akkor a gyerek-sztoriból nem lesz semmi, minden lehetőséget elszalasztunk. (Ez eléggé megrémisztett, mert ugyan túlságosan nem hiányzott a gyerek, de azért itt-ott tetten lehetett érni, hogy nagyon hiányzik.)

Fiatalabbak nem leszünk, sőt az örökbefogadás lehetőségéről is lecsúszunk, a korunk miatt.

Csak a természetes megoldás, illetve az örökbefogadás jöhetett szóba, az orvosi megoldással egyáltalán nem számoltunk. Mikor jelentkeztünk én 47 éves voltam, feleségem két évvel idősebb nálam.

Miben vagytok mások, mint mások? Mindketten keresztények újjászületett keresztények lettünk,  és ez nagymértékben meghatározza az értékrendünket. Illetve talán abban is, hogy már igencsak az utolsó pillanatban történt meg az örökbefogadás. (50 előtt néhány hónappal).

Ki érkezett? Származási, nemi megkötés nélkül, korrigálható betegséggel  3 évestől 6 évesig szólt a határozatunk. Országos listáról a Tegyesz ajánlotta Jázmin Emíliát, az akkor 5 és fél éves kislányt. Néhány napos kora óta nevelőszülőknél élt, akik a kórházból hozták el, ahol az anyja hagyta, akik aztán szinte saját unokájukként nevelték. Mi voltunk az elsők, akiknek bemutatták, volt egy másik pár előttünk, de ők egyéb okok miatt elálltak, nem is látták a kislányt. Már a fénykép megtekintésnél/iratismertetésnél igent mondtunk, és biztosak voltunk benne hogy ő a mi gyerkőnk. Első látásra tökéletes szerelem volt. Már két éve örökbe adható volt, de valamiért nem ajánlották fel senkinek. Az érdekessége a dolognak, hogy feleségem mindig is Jázmin nevet szeretett volna a gyerek nevének, ha lányunk lesz. A nevelőszülő által nagyon szeretve, egy oldalról nagyon jól nevelve , másrészről viszont szabadjára engedve került hozzánk.

Mennyit vártatok? Nagyjából két és fél évet vártunk a határozat kézhezvételétől.

És a gyerek? Jázmin két éve örökbe adható volt, (le is járt a határozata, mikor a kihelyezést meg akartuk csinálni). Előtte hébe-hóba volt valami találkozás a vér szerinti anyjával.

Miért pont ő? Hát ezt őszintén szólva nem tudom, de nagyon sok hasonlóságot fedeztünk fel köztünk, ő olyan, mint mi, még fizikailag is elmondható ez. Többen mondták, hogy hasonlít rám.

Miért pont ti? Ezt sem tudjuk, jó sokat vártunk, az biztos, mikor jött a hívás, majd hanyatt estem, annyira váratlan volt, eszünk be sem jutott erre külön rákérdezni.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Hát az erős kötödés miatt nagyon nehezen ment az ismerkedés, annak ellenére, hogy nagyon kedves, folyton mosolygó kislány volt, és örült a megjelenésünknek. Mindig abban a tudatban nevelték hogy a nevelőszülők a papa/mama, de az igazi anya, apa majd jönnek egyszer (itt valami kis történet, hogy dolgoznak
volt beadva neki). Nagyon óvatos és bizalmatlan volt velünk. Igazán nagy problémák akkor kezdődtek, mikor hármasban szerettük volna folytatni az ismerkedést, nagyon nem akart jönni sehová, mintha érezte volna, hogy itt valami meg fog változni számára. Nehezen ment a dolog, bennem többször megfordult, hogy ez az egész kudarc lesz. De volt néhány olyan tényező, ami számunkra biztossá tette, hogy ő a mi kislányunk, az egyik ilyen volt a névkérdés, és nekem is volt egy ilyen bizonyosságom, hogy ő az, és nem más, és ezek átsegítettek az időnkénti kilátástalanságon, illetve azon, hogy feladjuk. Utólag talán jól jött volna olyan tanács, hogy nem szabad mindig a gyerek együttműködésére számítani, mi van akkor, ha esetleg ő nem akarja.
Talán jól jött volna, de nem is biztos, mert ha előre tudjuk, hogy mi várható, akkor talán nem megyünk bele az egészbe. De így az események hozták egymást, és nagyon szuper dolog jött ki belőle a sok nehézség ellenére.
Szinte minden éjszaka kutattam az internetet, az Örökbe.hu-t is akkor találtam, kezdtük olvasni, hogy az aktuális problémát hogyan lehet megoldani.
Jelenlegi legnagyobb problémánk, hogy rendívül leköt bennünket, alig akar valamit egyedül csinálni, ez persze egyfelől jó is, de nagyon fárasztó. Egy nap kb. 200-szor hív, hogy anya gyere ide, figyelj, illetve az esti lefekvés is nagyon nehezen megy, rendkívül tudja húzni az időt, mindent kitalál, csak hogy ne keljen aludnia. De amúgy rengeteget változott, és persze mi is. Volt azóta egy találkozó a nevelőszülőkkel, ami, úgy tűnik jót tett neki, mintha megnyugodott volna, sokkal stabilabb lett azóta.
*******

Nicknév: kytice

Kik vagytok? Milyen út után érkeztetek ide? Egy házaspár, akik tudták, hogy gyerek nélkül semmiképp nem szeretnék leélni az életüket.

Miben vagytok mások, mint mások? 3 lombik, ebből 2 gyermek. Tudtuk, hogy még van hely a szívünkben, mindig éreztük, hogy valaki még hiányzik. De lombikot már nem szerettünk volna. (Nehezen jött össze, ami a meglévő gyermekeinktől vette volna el az időt; két gyermek után a hormonoktól is fél már az ember; nem akartunk a lefagyasztott saját „többlet” gyermekeinket az intézetben hagyni… ). Nyáron még elindultunk egy szülések utáni kontrollra. Ott mindkettőnket meddőnek nyilvánították (ez eddig sosem volt kimondva így). Gyógyszert kaptam, hogy beálljon a havi vérzésem, ami szintén rendetlenkedett. Az örökbefogadás gondolata már régen megfogalmazódott, és úgy éreztük, hogy mi a csecsemők világát már jól ismerjük, meghagyjuk azoknak a leendő szülőknek, akik még nem élték át. Így egy idősebb, „bármilyen színű” gyermekért indultunk. Ezzel kapcsolatban voltak kételyeink, hogy egy csokibaba hogy érzi majd magát a mi világos családunkban. (Erről született egy vívódó bejegyzés is a blogon.) Itt sok megerősítést kaptunk, találkozókon is részt vettünk, úgyhogy a kételyek is elrendeződtek bennünk.

Aztán egyik nap rosszul lettem, és kiderült, egy 8 hetes magzat szíve dobog bennem. Bevallom, ezek a történeteket mindig városi legendának tartottam, sosem hittem el.

Ki érkezett? Márta. Szép – és gyors – szülésélményt kaptunk tőle.

Mennyit vártatok? Semmit. Vagyis sok-sok évet. Nehéz feladatot kaptunk ezzel. Már beleéltük magunkat, hogy egy idősebb gyermek érkezik a családba – furcsa ezt így bevallani, de valójában nem Mártát vártuk. Hetekig nem tudtunk mit kezdeni az a mi kis pocakcsodánkkal. Nálunk a gyermekvárás ezelőtt mindig úgy kezdődött, hogy elmentünk vérvételre. Hogy hetente izgultunk: jó legyen az eredmény, vastagodjon, induljon be, látszódjon, leszívják, osztódjon, megtapadjon és utána sem volt könnyebb, hematómák is jutottak. Most pedig már itt dobog a szíve… Ő választott bennünket, mi nem választhattunk. Nem 9, hanem már csak 7 hónap várt ránk.
Aztán a 7. hónapban beindult a szülés. Nem Márta akart kijönni, a testem indította be. Sikerült leállítani, így fekvés várt rám. Jót is tett, mert valahogy helyre kellett magamban rakni ezt a kapcsolatot. Ott feküdtem a kórházban, és még csak 5 hónapja tudtam a baba létezéséről és már majdnem szültem. Miközben nekünk mindig minimum 12 hónapig tartott egy baba érkezése… Túlhordtam, mára már itt van közöttünk és nagyon jó kapcsolatban vagyunk.

Fogtok még örökbe fogadni? Jelenleg más dolgok töltik ki a nap minden egyes percét. Nem mondtunk le róla. Mindenképp idősebb gyermeket terveztünk, és mivel a jogszabályok szerint legkisebb gyermekünktől két évvel fiatalabbra pályázhatunk, így még nagyon sok időnk van addig.

Reklámok

11 responses »

  1. Egészen meg vagyok rendülve Zakiék drámai történetétől. Csakazértis a legteljesebb családi boldogságot kívánom nekik! :-). És persze minden szépet és jót a többi családnak is!

    Kedvelés

  2. Mindenkinek nagyon sok boldogságot! Csodálatos egymásra találások. 🙂

    Ez valami elképesztő, hogy olyan indokkal vették vissza 7 nap után a kisfiút, hogy muszlim vallásúak a szülők. Mégis hogy lehet a vallás miatt diszkriminálni? Vagy ha ez – Neadjisten – kizáró ok, akkor ezt korábban nem tudták, amikor kívül-belül jobbról-balról átvilágították a jelentkezőket? Akkor efelett elsiklottak?
    Szegény Zaki 7 nap után se szó, se beszéd elvitték a szüleitől, majd 3 nap múlva vissza. Hát gratulálok ismét a gyerekvédelemben dolgozó “szakembereknek”….

    Kedvelés

  3. Hát ez a slusszpoén a végére, óriási!
    Ami meg azt illeti, hogy a gyerek nem tud egyedül lenni, ez nálunk is pontosan így volt, és szerintem magyarázható az örökbefogadással (is). Ez megint valami, ami miatt a frissen örökbefogadott gyerekek családjának, a gyerek életkorától függetlenül, biztosítani kellene néhány hónapnyi zavartalan otthoni együttlétet! (családtámogatások formájában)

    Kedvelés

  4. Én ezt nem értem, többször is elhangzik, hogy a picit otthagyták a kórházban, és ehhez képest 5-6 éves korára lett örökbeadható???? Ez számomra felfoghatatlan 😦
    A történetek gyönyörűek, szorítok mindegyik családnak 🙂

    Kedvelés

  5. Az nekem nagyon durva, hogy a nevelőszülő azt mondja a gyereknek, hogy az igazi szülei azért nem jönnek érte, mert dolgoznak. Először is, nem igaz. Másodszor is, hogy bízzon a szülőben a gyerek, ha a munka vagy bármi eddig (állítólag) fontosabb volt neki? A legelejétől mérgezi a kötődést. Harmadszor, én nem lennék hajlandó otthon folytatni ezt a hazugságot. De mondjam a gyereknek mondjuk egy hét után, vagy bármikor, amikor ez előjön, hogy nem volt igaz, amit a nevelőanya mondott? de azért ő bízzon meg a felnőttekben, akikre rá van bízva, kezdve rajtam, akit még messze nem ismer annyira? Nagyon beteg helyzetet teremtett ezzel a nevelőszülő, jól megterhelte az amúgy se triviális kezdetet.

    Kedvelés

  6. Voltak ennél sokkal durvább dolgok is ebbe a sztoriban, a nevelőszülő részről.
    Náluk az ilyen kis “füllentések” elfogadottak voltak. Egy estben pl, nem akart eljönni a kislány velünk.
    Erre a nevelőszülő mondta hogy majd utánunk jön ő is, persze nem akart jönni.
    Igy alakult a dolog nem tudtuk ezt meg megváltoztatni akkor ott. Aztán elkezde mondani a kislány hogy “mikor jön már a mama?” meg nagyokat pislogott visszafelé, mit lehet ilyenkor csinálni?
    Szerencsére elkezdett esni az eső, így vissza kelett menni, megoldodott a probléma.

    Otthon persze hogy nem lett folytatva a beadott kis mese, de nincs is rá szükség, mert valahogy tudja ő is hogy mi nem azok vagyunk aki dolgoztak.
    Valahogy ezt felfogta, mint ahogy az egész dolgot felfogja a maga módján.
    Most nincs ebből problémám, egyenlőre.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s