Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Kik vagytok?
Huszonegy éve vagyunk együtt, jelenleg a 40-es éveink elején járunk.
A huszas éveink végén mi is elkezdtünk gyerekek után vágyódni, de több éves hercehurca, lombik és sok vetélés után csak nem sikerült. Az örökbefogadás nem állt tőlünk távol, de az biztos, hogy végig kellett mennünk a gyász folyamatán, fázisain. 2016-ban jelentkeztünk a Tegyesznél, és 2017 év elején lett határozatunk. Boldogan vártunk az örökbefogadott gyermekünkre, mikor ismét terhes lettem, teljesen természetes úton.
Terhességem első pár hetében hívott is az egyik alapítvány, hogy fogadókészek vagyunk-e. Persze így nem voltunk, pedig azt éreztem, hogy megint el fogjuk veszíteni a babánkat. Nem értettem, hogy mit szórakozik velünk az Univerzum es gátolja az örökbefogadásunkat is. Aztán rájöttünk, mert a 7. terhességem szüléssel végződött, 2018 év elején született egy csodálatos, vér szerinti kislányunk. Leírhatatlanul boldogok voltunk.
Még a terveink legelején mindig két gyerekről álmodoztunk, persze ez furcsa érzés, mikor telnek az évek, kudarctól kudarcig, voltak pillanatok, amikor örültünk volna annak is, ha egyszer lesz egy. Ám kislányunk születése után az is egyértelmű volt, hogy a második gyermekünket, ha lesz olyan szerencsénk, akkor örökbe fogadjuk, hiszen ahogy a veszteségeinket feldolgoztuk, egyáltalán nem B tervként gondoltunk az örökbefogadásra, igy a szándékunkat fenntartottuk, amikor kellett hosszabbítottuk a határozatot.
Miben vagytok mások?
Szerintem semmiben nem vagyunk mások, egy átlagos család vagyunk.
Ki érkezett?
Egy csodálatos kisfiú érkezett hozzánk, titkos örökbefogadással. Egyik nevét a kórház, a másik nevét mi adtuk neki. Szülőanyukája a kórházban lemondott róla.
Miért pont ő?
Mi 0-1 éves korig vártunk gyerekre, csak a Tegyesznél, Budapesten (de országos listán is fent voltunk) nemi és származási kikötés nélkül. Legtöbb helyen az egészségügyi lapon is bővebb információt kértünk.
Miért pont ti?
Szerintem mi jöttünk a sorban, voltak valamennyien még előttünk, de a kapcsolattartónktól úgy tudtuk, nekik volt származási kikötésük.
Mennyit vártatok?
Kislányunk kétéves volt 2020-ban, mikor jelentkeztünk testvér ügyben újból a Tegyesznél és négyéves volt, mikor idén márciusban megcsörrent a telefon. A mai napig felfoghatatlan az az érzés. Az egészben pedig az az érdekes, hogy előtte nem sokkal tudtuk meg, hogy elmegy a szeretett ügyintézőnk a Tegyeszből. Pont azon a márciusi hosszú hétvégén, amikor a kisfiunk megszületett, beszéltük, hogy ha lejár a határozatunk, nem fogjuk újból meghosszabbítani, hiszen addigra már 43-44 évesek leszünk, és lehet, el kell engedjük a második a gyereket. Rá egy hétre csörgött a telefon egy idegen számról, amit én nem tudtam felvenni, de a férjem igen. Mivel az új ügyintéző hívta, először fel sem fogta, ezért a hölgy segített, és közölte vele, hogy ez az A hívás 🙂
Már a telefonhívás után tudtuk, hogy nincsen semmi, ami miatt nemet mondanánk erre a babára. Már aznap sikerült elintézni, hogy bemehessünk hozzá a kórházba.
Mennyit várt a gyerek?
Kisfiunk hatnapos volt, mikor hívtak bennünket, és tíznapos, amikor hazahozhattuk a kórházból, köszönhetően a szintén csodálatos új ügyintézőnknek, aki nemcsak egy nagyszerű Tegyesz-munkatárs, szakember, hanem egy nagyszerű ember is, és akinek örökre hálásak leszünk. Ennek ellenére az a négy nap egy örökkévalóságnak tűnt természetesen.
Tanács, ami jól jött volna?
Nehéz megmondani, hogy van-e olyan tanács, aminek tudatában másképp éltük volna meg a történteket, és utólag jobb lett volna-e egyáltalán, ha másképp éljük meg. Az örökbefogadás érzelmileg felkavaró érzés, amit az eszünkkel mi is nagyon jól tudtunk! De megélni, hogy egyik nap nincs gyereked, vagy esetleg van már, – akit ráadásul mindennél jobban szeretsz-, és hazahozol egy idegen másikat, akire szintén csodaként tekintesz, aki tökéletes, akiről tudod, hogy itt a helye, de mégiscsak meg kell még ismerjétek egymást mindannyian, teljesen más és félelmetes érzés.
És hát kisfiunk velünk van már kilenc hónapja, igy utólag már másként tekintünk az akkori érzelmi viharra, tudjuk, hogy ennek ez volt az útja. Emellett borzasztóan hálásak vagyunk, hogy általa és a szülőanyukája által mi két gyerekessé válhattunk. Ő egy hihetetlen, jó kedvű, tökéletes baba, akit mindenki imád, velünk az élen. Már most látszik, hogy humorával harmonizál a nővérével és végül is a család összes tagjával.
Legnagyobb problémátok most?
Nincsenek különös problémaink, csak a teljesen természetes és hullámzó testvér féltékenységgel küzdünk.
Miről olvasnátok szívesen?
Testvéri kapcsolatokról, féltékenységről, örökbefogadott-vér szerinti testvérrivalizálásról, roma identitásról, de tulajdonképpen bármiről. Nagyon hálásak vagyunk a blognak, a Facebook-csoport közösségének, nagyon sok információhoz jutunk általa, ami rettentő fontos, így, hogy végre mi is örökbefogadó család lettünk végül.
******
Nicknév: Ági
Kik vagytok? Negyvenes szülőpár vagyunk egy örökbe fogadott kisfiúval, aki három éve él velünk és 6,5 éves. Szerepeltünk vele is a Babaköszöntőben. Mindig is két gyermeket szerettünk volna, így nem volt kérdés, hogy jelentkezzünk-e másodszorra is a Tegyeszhez. Amint lehetett, beadtuk a kérelmet.
Miben vagytok mások, mint mások? Szerintem kevesen húznak 19-re még lapot, de mi megtettünk. Kisfiunk nehezen kontrollálható, impulzív gyermek volt akkoriban még, de szentül hittük, hogy egy testvér sokat tudna neki segíteni az önértékelésében, a szocializációjában és egyáltalán a lelki jólétében. És bizony pontosan ez történt.
Ki érkezett? Egy csodaszép, fekete szemű, okos tekintetű kislány, aki hároméves volt és gyönyörűen beszélt. Nyugodt volt és kedves, pont olyan, akire nekünk szükségünk volt. Lemaradásai nem voltak, szuper nevelőcsaládban élt nagy szeretetben. Országos listáról érkezett.
Mennyit vártatok? A két gyermekünk örökbefogadása között 2,5 év telt el. Házunk felújítása miatt 6 hónapra kértük a kérelmünk felfüggesztését, így azt gondolom, hogy ez remek idő.
Mennyit várt a gyerek? Születése óta nem látogatták, így ő sokat várt, 3 évet.
Miért pont ő? Idő közben volt egy visszautasításunk, ami miatt sokáig rosszul éreztük magunkat. A kisfiunknál és a kislányunknál is azonnal jött egy torokszorító érzés, amikor megláttuk őket. Rögtön tudtuk, hogy ők a mi gyerekeink. Sajnos a visszautasított gyermeknél ezt nem éreztük, és hisszük, hogy neki is jár az, hogy katartikus élménnyel kapcsolódjon az új családjához.
Miért pont ti? Elfogadóak voltunk, szerintem ez volt a kulcs. Volt a kislány anyagában ijesztő rész, de egy pici kutatás után már nem volt aggályunk, a személyes találkozó pedig életre szóló élmény volt. Felkészített minket a gyám, hogy a kislány nagyon visszahúzódó, valószínűleg nem is fog velünk szóba állni. Ehhez képest játszottunk vele, és azt is hagyta, hogy felemeljük, hogy levegyen valamit a polc tetejéről. A gyám és a nevelőszülők meglepetésére nagyon közvetlen volt velünk az első perctől. A barátkozás ideje alatt mindvégig vittük a kisfiunkat is. A köztük lévő kapcsolat az első pillanattól olyan természetes, mintha vér szerinti testvérek lennének. Persze van testvéri féltékenység is, de az természetes.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Egy ismerősöm azt mondta, hogy a két gyerek minimum tripla boldogság. Ezzel abszolút egyetértek és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha teheti, ne álljon meg egy gyereknél. Megéri.
A legnagyobb problémátok most: Nincs nagy probléma, de kicsit izgulok a kisfiam közelgő iskolakezdése miatt.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Arról nem tanultunk semmit, hogy a testvér érkezése mennyire felborítja az első gyermek lelki világát. Erről szívesen olvastam volna. Számítottam rá, de nagyon jól jött a gyermekpszichológusi támogatás, amit évek óta igénybe veszünk.
Miről olvasnál szívesen? Mi úgy érzem, hogy most rendben vagyunk. A kamaszkor kihívásai érdekelnek, arról szívesen olvasnék. Illetve a felnőtt örökbefogadottak életéről is, hogyan dolgozták fel a traumáikat, stb.
******
Kik vagytok?
43 és 44 éves házaspár vagyunk, 12 éve együtt jóban-rosszban, 10 év alatt sok próbálkozással, inszeminációkkal (rossz orvosi tapasztalatokkal), lombikokkal a hátunk mögött. Az örökbefogadás gondolata sosem állt távol egyikünktől sem, és már 1-2 év sikertelen próbálkozás után beszéltünk erről az útról is. Előbb azonban végigjártuk az orvosi lehetőségeket, végül 2016 őszén jelentkeztünk a Tegyesznél, majd 2017 április elején kaptuk meg a határozatunkat 0-2 év közötti, egészséges, vagy korrigálható állapotú kisgyerekre (legtöbb egészségügyi pontnál a bővebb információkérést jelöltük meg).
Miben vagytok mások?
Alapvetően semmiben, hacsak abban nem, hogy bár tudtuk, hogy célegyenesben vagyunk, de márciusban egy 3 hetes covid-pihenő alatt eldöntöttük, hogy hazahozunk egy kutyust. Régóta gondolkodtunk ezen is, mert szerettük volna, hogy a leendő örökbefogadott gyerekünknek legyen egy, szintén örökbefogadott kutyus pajtása (testvére már nem valószínű, hogy lesz), de az időzítés mindig kérdés volt. Így viszont legalább hamarabb kiléptünk a megszokott, komfortos kis életünkből, és pont volt elég időnk összeszokni és tanítani a kutyánkat is.
Ki érkezett? / Miért pont ő, miért pont ti?
Az egyik alapítványnál a sorszámunk nyomonkövetésével és rendszeres telefonokkal teljes mértékben egy újszülöttre számítottunk. Fel is készültünk rá, mindent beszereztünk. Májusban résztvettünk a Finis csoporton, nagyon jó beszélgetéseken, ahol igazából két része volt a csapatnak, akik a Tegyeszen keresztül várnak kicsire, és akik valamelyik alapítványon keresztül is (inkább rájuk számítva). A nagy felkiáltójel számunkra az volt, hogy és mi van, ha a Tegyesz beelőzi az alapítványt… és lőn. Július 1-jén érkezett a hívás a megyénkből (Pest), hogy lenne egy 1,5 éves kisfiú, nevelőszülőnél, egészséges, szeretnénk-e megnézni az aktáját. Több házaspárt kiválasztottak, de minket hívtak először. Tudtommal a többieknek nem is szóltak, csak az esetleges visszalépésünk esetén jutott volna hozzájuk a lehetőség. Egy hét múlva mehettünk iratbetekintésre. A legfőbb kívánságunk az volt, hogy csak semmi nagyon egyértelmű, negatív érzésünk ne legyen, de nem vártunk azonnali olvadós, „szerelem első látásra” érzést.
Szerencsére az elmondottak nem ijesztettek el minket, noha voltak benne problematikus részletek. Az első rápillantásra újabb egy hetet vártunk. Izgatottan mentünk, és várakoztunk az autóban, mint valami nyomozó, megfigyelő páros, aztán az élet, avagy a kisfiunk úgy kanyarította a dolgokat, hogy a rápillantás barátkozás lett. Ugyanis egyből az autónkhoz szaladt, így kiszálláskor rögtön a karomba is vettem, hogy visszavigyem a játszótérre. Utána felgyorsultak az események, másfél hét alatt lezajlott a barátkozás. Kicsit magunkra hagyva zajlott ez a barátkozás, mert a nevelőszülőnek sajnos egyéb munkája miatt kevés ideje volt ránk, így nem láttuk a kisfiunkat a megszokott közegében mozogni, mit hogy csinál, hogy zajlik egy nap, mit tud, mit, mikor és hogyan eszik. Túl részletes beszámolót se kaptunk ezekről (mindent tud, mindent eszik..), így gyakorlatilag mindent magunknak kellett felfedeznünk. És mivel a kisfiunk, aki ugyan örömmel, kíváncsisággal jött velünk nap, mint nap, de mégis csak idegenek voltunk számára, nem mutatta meg a tudását. Nem hallgatott nekünk a nevére, és volt jó pár olyan viselkedésbeli dolog, ami alapján eléggé aggódtunk, hogy akár autisztikus jelek is lehetnek. Próbáltunk ezeknek utánajárni, szakemberekkel beszélni, de csak oda jutottunk, hogy valóban ezek lehetnek rossz jelek is, de egészséges gyerekeknél is előfordul, autizmust pedig ebben a korban nem lehet még diagnosztizálni. Aztán elérkezett az intenzív barátkozás 4 napja, amikor kisfiunk reggelente már nagy örömmel fogadott minket a kapuban. Ekkor végre elkezdett jobban nyitni felénk, és megnyugtatott minket jó pár dologban, így aztán nem maradt kérdés bennünk. Szerencsére, mert milyen jól tettük! Nagyon gyorsan átkötődött hozzánk, ezt a pszichológus hölgy is mondta, hogy így lesz, mert nem volt erős kötődése a nevelőszülőhöz. Végigalussza az éjszakát, jól eszik, nagyjából bármit. Őt pl. uborkával lehet rendszabályozni, hogy amíg nem eszi meg a kenyérfalatkákat, addig nincs ubi. 😀 De erre sincs nagyon szükség. Rengeteget fejlődött az 5 hónap alatt, amióta nálunk van, a könyvböngészéstől kezdve a logikai játékokon át, motorozásban, mutogatásban és érdeklődésben, hogy az mi?, és a beszédben. Egyre több szó, vagy szótöredék kerül elő naponta, vannak, amiket stabilan használ, és tündérien utánoz állathangokat. Ezeket megtapasztalni, látni, hogy mennyi minden szivárog be az agyába, csodálatos dolog.
Alapvetően egy kis csoda, ügyes, okos, nagyon nagy szerencsénk van vele. A kutyust nagyon szereti, a nevelőszülőnél is volt három. Egyébként akcióban a gyerkőc mellé cicát is kaphattunk volna, de azt már nem vállaltuk be.
Azért, hogy árnyaljam a képet, van olyan dolog is, amivel kikezdi az idegeinket. Egy bizonyos frekvencia és hangerő együttes használatával, és persze dacolással, mert hogy szinte egyből belecsöppentünk ebbe a korszakba is.
Mennyit vártatok?
5,5 évet.
Mennyit várt a gyerek?
1,5 évet. Róla nem mondtak le, de a kórházból már nevelőszülőhöz került. Ott egyszer látogatta meg a vér szerinti anyukája. Amikor letelt a „türelmi idő”, elindították az örökbeadhatósági folyamatot, amely során állítólag több, mint egy évig álltak a papírjai a kormányhivatalban. Ez nagyon nagy rendszerhiba, ugyanakkor, ha előbb válik örökbeadhatóvá, valószínűleg nem a mi babánk lenne, az pedig megint csak óriási „rendezői” hiba lenne.
Tanács, ami utólag jól jött volna
Tanulj ki mindent, amit csak lehet és tudsz, arról a korosztályról, amit megjelöltetek a jelentkezéskor. Mi az utolsó pillanatig újszülöttben gondolkoztunk, őt „csak” életben kell tartani, mellette majd szép lassan beletanulunk mi is, hogy mikor milyen játékkal, hogyan kell tanítani, fejleszteni, stb… Lehet, ez sem így van, de ha becsöppen hirtelen egy nagyobb gyerek, ott azonnal képben kell lenned.
Illetve a másik, hogy kezdd el előre felvértezni magadat pszichikailag. lelkileg. Mert ahogy mindenki, Te is azt várod, hogy megérkezett a várva várt csoda, a boldogság, végre van gyereked… persze nem csak rózsaszín ködben várakozol, de haloványan elképzelni valamit, és aztán hirtelen a közepében találni magad a teljes idegtépő valóságában is, és 24 órában, az azért nem ugyanaz. Imádhatod, szeretgetheted, csakhogy egyik napról a másikra változik meg az életed, az addig gyermektelen és nyugalmat kedvelő pároknak különösen nagy lépés, de gyanítom másoknak is azért kihívás (erre utaltak az előző Babaköszöntőben is). Ha tehát hirtelen becsöppen egy kis pörgős, jövő-menő kisgyerek, akinek megvannak a korának megfelelő ellenállásai, és nem tetszést kinyilvánító módszerei, azt bizony nem könnyű megszokni, türelemmel és kellő empátiával kezelni. Nem a gyerek elfogadása a kérdés, vagy probléma, hanem a teljes változást, vagy akár a fülsüketítő frekvenciákat megszokni… Könnyen bele lehet kerülni a „szaranya-szarapa” érzésbe, miközben még igazán anyának és apának sem érezzük magunkat, mert az is idő, hogy kialakuljon. A pszichológusunk is mondta, hogy jellemzően egy év a teljes összeszokás, és ez nem csak a gyerekre, ez bizony anyára és apára is vonatkozik. Eközben nekünk is rengeteget kell tanulnunk, amit szeretnénk minél gyorsabban, hogy ne rontsuk el a gyereket, de bárhogy is, nem sikerül egy nap alatt kis Buddhává válnunk. Valahogy erre jó lett volna tudatosabban készülni. Állítólag felnőttként is tudunk új idegpályákat építeni, ami segíthet elviselni a gyerekeink bosszantó szokásait. Hát kérem, aki tudja, kezdje meg az építkezést előre!
******
Nicknév: Hasna, a kis tomboló hercegnő 😊
Kik vagytok? 2017 szeptemberében egy csodás kisfiút fogadtunk örökbe Zakit (szerepeltünk is vele a Babaköszöntőben). Nem kis nehézségek árán (arab férjjel, rasszista ügyintézővel, visszavett Zakivel, aki ebben a legjobban sérült) sikerült végül. Próbáltunk Zakinek megfelelő nyugalmat, életet elindítani, de elmentünk a családhoz december 16-án Algériába. 18-án a sógornőm telefonált, hogy a férje otthagyta őt a gyerekkel a kórházban, be tudok-e menni érte és hazavinni. Mondtam persze. Elindultunk Zaki, férjem és én. Mondta sógornőm nem tud hazamenni, mert elveszíti a másik négy lányát, ha hazaviszi a gyereket és a volt férje megtudja (addig maradhat a lakásban, és a lányok vele, amíg nem megy férjhez.) Elvittem a másik sógornőmhöz (vannak öten lányok és öten fiúk testvérek) ahol mindenki ott volt. Beszélgettek, mi legyen, mert nem lehet Hasnát oda inni. Viccelni próbáltam, semmi baj, megoldom, én elviszem és felnő Zakivel 😊 Mindenki rámnézett, kérdezték: tényleg? Mondja a férjem is: komolyan gondoltam? Mondtam, hát persze. Erre szoktam mondani, elmentem nyaralni, és hazajöttem két gyerekkel. Elkezdtük intézni a papírokat, ami Algériában nem igazán egyszerű, mert mindig azt mondják, ha Isten segít elkészül, csak várjanak. Hát én jó európai leültem az ügyintéző mellé, hogy várok. Mondták, nem itt, majd jöjjek vissza. Mondtam, én nem, én itt várok, mert nekem menni kell a repülővel haza, az nem vár. Egy nap alatt minden iratot elintéztem a sógornőmmel (születési, lemondás…) Kérdezi a férjem, mikor mentünk haza, és a kocsiból felhívtam, hogy mikorra lesz kész, mit mondtak, mikor menjek vissza. Mondom, minden itt van, elhoztam. Ledöbbent, mondta, ez nem hiszi el, hogy sikerült. De ez Rita 😊 Apa nem került az anyakönyvbe, így egyszerűbb volt. Hát ezután jöttek a problémák. A nagykövetség fél év alatt adott vízumot, a BÁH is lassan engedte be. Már megkérdeztem, mégis mitől tartanak, egy 4 hónapos gyerek maximum összeköpködni tudja az országot.
Közben az „apa” és Anya követelőzni kezdett, amit én lezártam rövid időn belül. El akarták lopni Hasnát. Voltak sztorik öt év alatt, nem kevés.
Félévesen sikerült a nagyságának bejönni Magyarországra, de itt ugye a két ország eltérő törvényei miatt nem lehetett örökbe fogadni, gyámok lettünk.
Miben vagytok mások, mint mások? Ki érkezett?
Vegyes házasság révén mindenben eltérünk, mint egy átlag család. Eddig nem igazán álltam ki magunkért, ha bántottak a vallás miatt, de ez a gyerekek miatt annyira megváltozott, hogy a végletekig képes vagyok menni miattuk. Zakit többet bántották, de megtanultam kiállni érte, és mikor ezt látta, akkor változott meg igazán benne is minden. Kialakult az addig elvesztett bizalom.
Hasna más. Ő kiáll magáért Zakiért, nem kell megvédeni. Az óvodában mondta az ovó néni neki 2021 decemberben, hogy ne mondja az asztalnál, hogy Bismillah (Isten nevében – szoktuk mondani, ha elkezdünk enni), Hasna válaszolt: én mondom neked boldog karácsonyt, szia mikulás, akkor azt is mondhatom, Bismillah. Óvó néni nem tudott mit mondani rá. De mindenhol szeretik, könyörögtek, ne váltsak óvodát költözésnél…
Bárhova megy, mindenkit elbűvöl.
Mennyit vártatok? Mennyit várt a gyerek?
Születésétől velünk volt. Első félévében felváltva voltunk vele kint Algírban, ha mi nem tudtunk ott lenni, a férjem ikertestvérével volt. 2017 decemberében született, júliusban sikerült behozni Magyarországra. Rá fél évre mikor kimentem a két gyerekkel, az ikertestvér várt a reptéren. Hasna rohant hozzá, „appa appa”. Mondjuk, nem, Fouzi bácsi, nem appa appa. Mikor két hét múlva megjött az apja, nézi őket, nézi, kérdezi férjem: Appa? Mondtuk neki, ugye-ugye mondtuk, ő Fouzi bácsi, ő meg apa. Nevette nagyon mindenki.
Miért pont ő? Miért pont ti?
Isten valamiért pont ugyanúgy kinéző, ugyanolyan természetű gyerekekkel ajándékozott, meg mint én vagyok, voltam. (Hát most látom, milyen volt a szüleimnek). De erre azt mondom mindig, hogy ha szültem volna, sem lenne kettő ilyen csodás gyerekem.
A tanács, ami jól jött volna utólag/Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Nem csinálnék semmit másképp, meg kellett küzdeni, de 5 év után sikerült az örökbe fogadás, a véglegesítés. Mondjuk többször panaszkodott nagysága óvodában, hivatalokban: én nem vagyok magyar mert az én papírom senki nem intézi. Mikor a határozat megjött, odaadtam neki, végiglapozta, mondta, na végleg a tiéd vagyok, te meg az enyém.
Tanácsok vegyes házasságban élő örökbefogadóknak: Ne hagyjátok magatokat, minden papírt szerezzetek be előre az egyháztól (pl.: muszlim fogadhat örökbe, és egyéb ilyen iratokat). Ha valaki megkülönböztet ezért, akkor addig menjetek, amíg ott dolgozik, és nem szűnik meg a jogviszonya. Sajnos én, mikor ez történt, nem mentem, mert a gyereket néztem, mivel érzelmileg ő nagyon megtört és elveszített minden bizalmat. Erre koncentrálva nem mentem tovább, de ha most lenne, már nem hagynám. Sok erő, kitartás, és harc, de megéri és csodás utána, mikor már családként működtök.
******
Nicknév: Zsuzsi és Andris
Kik vagytok? 35 éves pár vagyunk Pest megyéből. Budapesten kezdtük az örökbefogadásra várakozást 5 éve, miközben az utolsó lombikot csináltuk. Az utóbbi eredménye ott szuszog a kisszobában, az előbbié pedig az ágyunk melletti babaöbölben. Fantasztikus dolog leírni, hogy kétgyerekes szülők vagyunk! Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy bemutathatjuk a családunkat.
Miben vagytok mások, mint mások? Fiatalon, 30 évesen kezdtünk várakozni. Az első sikertelen lombik és nőgyógyászati műtét után eldöntöttük, hogy nem ragaszkodunk vér szerinti gyerekhez, mi gyereket akartunk, mindegy, hogyan, milyet, csak gyerek legyen. Rögtön rátaláltam az örökbe.hu-ra, és már aznap tudtuk is, hogy természetesen nem teszünk származási és nemi kikötést sem, és 0-1 év közötti kisgyereket szeretnénk. Tudtuk, hogy sok év várakozás áll előttünk, ezért még úgy gondoltuk, hogy belefér egy lombik a tisztesség kedvéért, úgysem sikerül. Közben pár hónap alatt alkalmassági határozatot szereztünk, elvégeztük a tanfolyamot, és egy ágacskás Tokkal-vonóval érzékenyítő csoportot. Ezt követően csoda történt, és az utolsó beültetésünk sikeres lett. Kisfiunk születése után felülvizsgáltattuk a határozatot, mert nagyon szerettünk volna testvért, és szóba sem jöhetett többé semmilyen más út. Ekkor adtuk be a civilekhez is a jelentkezésünket. Mivel még 2 évig nem kaphattunk kiajánlást, így jó sok időnk volt felkészülni az örökbefogadásra, minden szakirodalmat el tudtunk olvasni, sorstárs barátokat is szereztünk. Ugyanakkor a várakozásunk egy perccel sem rövidült ahhoz képest, ha nem jelentkezünk volna 5 évvel ezelőtt, sőt, így időközben felülvizsgálat, hosszabbítás, és a 4 év letelte miatt új határozat is kellett. Lelkileg is megterhelő volt, borzasztó türelmetlenek voltunk.
Ki érkezett? Félix a Gólyahír Egyesülettől, 2,5 év várakozás után, nehéz sorsú cigány szülők negyedik gyermekeként, gondozatlan terhességből. Ő az első a gyerekek közül, akit örökbe adtak, egy lelkiismeretes családsegítőnek köszönhetően. Ha ő nem hívja fel a Gólyahír Egyesületet, akkor ez a baba is állami gondozásba került volna, mert az anya a harmadik gyereknél sem ment el a gyámhivatalba, hogy lemondjon róla. Az első két gyereket kiemelték tőlük, róluk annyit tudtunk meg, hogy pár évig nevelőszülőknél voltak, és az örökbe adásuk zajlik.
Mennyit vártatok? Összesen 4,5 évet, úgy, hogy a vér szerinti kisfiunk miatt 2 évig parkolópályán voltunk, a civileknél pedig 2,5 évig álltunk sorba. Végülis 3 év korkülönbség lett a gyerekek között.
Mennyit várt a gyerek? 4 naposan értesültünk róla, 10 naposan hozhattuk haza, addig csak látogathattuk. Sajnos nem engedték meg, hogy befeküdjek hozzá, pedig még szoptatni is tudtam volna, mert volt még tejem. Nem örültek a babánknak a vidéki kórház csecsemős osztályán, nekünk sem, így nehéz szívvel hagytuk ott őt minden nap, de tudtuk, hogy pár nap az nem a világ, utána örökre együtt leszünk. A szoptatáshoz viszont nagyon fontos lett volna a bőrkontaktus, ami a védőruházat és a kórház hozzáállása miatt sem volt megvalósítható. A babát cumizavarral hoztuk haza, nemcsak, hogy szorított és harapott, de annyira bizalmatlan volt, hogy még hetekig nem nyitotta ki a száját rendesen, nehéz és fájdalmas volt a mellre helyezés és a szoptatás kezdetei. Szoptatási tanácsadó segített, és gyógyszert is kaptam a tej szaporítására.
Miért pont ő? Cigány származású kisbabára vártunk, neme mindegy volt, elfogadóak voltunk egyéb körülményekben is. Várakozásainkon felüli volt, hogy nem volt koraszülött, nem volt kissúlyú, 10/10 apgarral jött világra egy kórházban, tartós kapcsolatból. Egyéb rizikófaktorokról csak később, a szülőkkel történő mélyebb beszélgetés alkalmával értesültünk (aláírás előtti ebédkor), de akkor már minden mindegy volt, és valószínűleg amúgy is az lett volna. Olyan dolgokat hallottunk, amikkel már korábban megbékéltünk, belekalkuláltuk, és amik egy rendezetlen körülmények között, mélyszegénységben élő, szintén állami gondozásban felnőtt anyától, krízisterhességből született babánál szerintünk benne vannak a pakliban.
Miért pont ti? A Pest megyei Tegyesznél semmi esélyünk nem volt kisbabára meglévő gyerek mellett. 1,5 év várakozás után volt egy kiajánlásunk és ismerkedésünk egy másik civil szervezetnél, de a szülőanya végül hazavitte a babát, aki azóta sajnos állami gondozásban van a testvéreivel együtt. Ott is egy negyedik gyermekként született kisfiúról volt szó. A Gólyahírnél nagyon elfogadó várakozókként voltunk megjelölve, nemcsak származási kikötésünk nem volt, de bőrszínt sem határoztunk meg, mint megtudtuk, ez a kettő sokszor nem esik egybe. Akkor csörgött a telefon, amikor mi következtünk abban a sorban, ahol a nemi és bőrszínre vonatkozó kikötés nélkül várakozók voltak, a 4 év miatt lejárt határozat megújítását követően. Az egyesület gyorsan és hatékonyan intézett mindent, még aznap leutaztunk a szülőkhöz megismerkedni, másnap pedig a kórházba mentünk babanézőbe és a szülőanyát vittük el az egyesület vezetőjével személyi iratokat intézni. Hálás szívvel gondolunk az egyesület segítőire, akik mindig elérhetőek voltak az egész folyamat alatt a várakozástól kezdve egészen a mai napig, rengeteget egyeztettünk telefonon azokban a napokban, sokat utaztak velünk együtt és miattunk.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Ne igényeljük meg a végleges határozat előtt a családi kedvezményt, mert nem tudjuk a gyerek adatait (taj, adóazonosító) megadni, ezért a munkáltatónak állandó hibajelentések fognak érkezni a hiányosan beadott bevallásra. (Ha a végleges határozattal megigényeljük a tajt, akkor pár nap múlva a NEAK oldalán elektronikusan le lehet kérdezni az új tajt a baba ügyfélkapuján keresztül, de ehhez az első kormányhivatali ügyintézéskor csináltatni kell neki ügyfélkaput. Ezzel megspóroljuk az egész napos Teve utcai látogatást, vagy a 30-60 napos várakozást, és lehet igényelni a juttatásokat.)
A legnagyobb problémátok most: fogzás, kevés alvás, és a két gyerkőc napirendjének összeegyeztetése. Ami egyben a legörömtelibb kihívás az életben.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Sokkal részletesebben és mélyebben megismertük a szülők történetét, előéletét, mint amennyire szerintem kellett volna, mert nem volt velünk mindenhol közvetítő. Persze ez minden nyílt örökbefogadásban benne van, az első ismerkedésünkkor is így történt. Fuvarozni kell az anyát, ügyintézni, esetleg vizsgálatra, nincs civil szervezet, akinek kapacitása lenne mindenhol ott lenni. Így is a maximumot nyújtják, sőt, még többet, ezt közelről láttuk. Én személy szerint inkább szeretem tudni az igazságot, akkor is, ha nem kellemes, tehát inkább ajándékként tekintek ezekre a beszélgetésekkel töltött órákra. Szeretném, ha később érdekelnék a gyermekünket a vér szerinti szülei, és találkozni is tudnának. Mi erre nyitottak vagyunk. Más kérdés, hogy a vér szerinti szülők nyitottak lennének-e erre.
Miről olvasnál szívesen? Vér szerinti és örökbefogadott gyerek egy családban, többgyerekes családok (2+) 🙂
******
Nicknév: Count82
Kik vagytok? Negyven évhez közeli, vidéki házaspár vagyunk, közel 20 éve együtt, 14 éve házasok. Sok vargabetűvel jártuk be az ország több részét, mire megállapodtunk, letelepedtünk Nyugat-Magyarországon. Első gyermekre vártunk, elég türelmesen, mert az elmúlt tíz évben érkezhetett volna, de természetes úton nem fogant meg a gyermekünk.
Miben vagytok mások, mint mások? Átlagos házaspár vagyunk, talán, amiben különbözünk, hogy nem léptünk rá a mesterséges megtermékenyítés egyik útjára sem, és az elmúlt években csak erősödött a hitünk abban, hogy a gyermekünk nem ilyen úton érkezik majd hozzánk. Hosszú önismereti út után arra is rájöttem, hogy én nem feltétlenül szülni szerettem volna, hanem megélni az anyaságot. Az örökbefogadás gondolata régóta bennünk élt már, de a konkrét közös döntés 3 éve született meg.
Ki érkezett? Kétéves kisfiú, nevelőszülőktől (születésétől kezdve ők nevelték), titkos örökbefogadással, országos listáról érkezett, egészségesen, korához képest minimális lemaradással.
Mennyit vártatok? 2020 márciusában adtuk be a kérelmet, a Covid miatt csak év végére lett meg a határozatunk, majd 2022 novemberében csörrent meg a telefon. Összesen két és fél évet vártunk a jelentkezéstől számítva. Ezt követően gyorsan pörögtek az események, mert Advent első hétvégéjét már egy családként töltöttük, a végleges határozatot pedig januárban kaptuk kézhez.
Mennyit várt a gyerek? Tudomásunk szerint majdnem egy évet, mert 2021 decemberétől már örökbe adhatónak nyilvánították.
Miért pont ő? A határozatunk szerint 0-2 év közötti gyermekre vártunk, származási és nemi kikötés nélkül. Az első kiajánlásunk volt, mi mindig hittünk abban, hogy a mi gyermekünk „ránk talál” majd, és első pillanattól tudni fogjuk, hogy ő az. Ez így is lett. Amikor meghallottam a nevét (akkor még képet sem láttam róla), jó értelemben fordult velem egyet a világ, és azóta sem állt meg…
Miért pont ti? Annyit tudunk, hogy a kisfiunknál mi második jelöltek voltunk, de az első pár visszalépett, így jöttünk mi. A megyei listán egyébként 70 körül volt a sorszámunk ekkor, így még nem is számítottunk telefonra, az országos lista valamiért eszünkbe sem jutott.
A tanács, ami jól jött volna utólag: Hogy lélekben és fizikailag is készüljünk fel arra, ha az ország másik felébe kell mennünk barátkozni. Gondolkodás nélkül ugrottunk bele, és szívvel-lélekkel faltuk a kilométereket, jöttünk-mentünk. Az itthoni napokon még dolgoztunk, szabad perceinkben pedig készültünk a hazatérésre, rendeztük be a gyerekszobát, szereztünk be minden még szükséges dolgot. Utólag visszatekintve nem tudom, hogy sikerült mindent kiviteleznünk…
A legnagyobb problémátok most: Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen csodás időszakban válhattunk egy családdá. Az adventi készülődés, a karácsony számunkra a legszebb ünnep az évben, és rengeteget segített, hogy együtt élhettük át – valahogy mindent könnyebbnek éreztünk, mint vártuk. A mézesheteknek azért vége, de igazán nagy problémánk nincs, a korai dackorszak kihívásait és a családban egy új egyensúly megteremtését érzem most a legnagyobb feladatunknak.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok? A barátkozás folyamata. Nem negatív irányban, hiszen mi is minél előbb szerettünk volna itthon lenni a kisfiunkkal, így nagyon alkalmazkodóak voltunk. Gondolom a nagy távolság miatt, és mert első pillanattól megvolt köztünk az összhang, nagyon gyorsan pörögtek az események, sok időt tölthettünk hármasban. Nagyon proaktívnak, önállónak, tudatosnak, és rugalmasnak kellett lennünk. Az érzelmi, mentális és fizikai tűrőképességünknek is komoly próbatétel volt.
Miről olvasnál szívesen? A kötődésről és második gyermek örökbefogadásáról.
Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a Finis csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat. Legközelebb:
Reggeli csoport, 2023. február 9., 16., március 2., 9., mindig csütörtök reggel 7:30-9:30 között. Ára: 30 ezer forint, pároknak 35 ezer forint.
Esti csoport, 2022. március 14-16., pontosabban: március 14. kedd 18-21 óra közt, március 15. szerda (munkaszüneti nap) délelőtt 9:30-12:30 közt, március 16. csütörtök este 18-21 óra közt. Ára: 30 ezer forint, pároknak 35 ezer forint.
Örökbe.hu 