Örökbe.hu rendezvény áprilisban: gyerek, munka, karrier, feltöltődés

Általános

Következő programunk rendhagyó, ezúttal nem az örökbefogadásról lesz szó, hanem mindazon keretekről, amelyekkel az érkező gyereket a szülőknek össze kell egyeztetni. A pénz, a munka, a karrier, az önmegvalósítás és a szülő feltöltődése lesz a téma. Paizs Dóra, az Anyacsavar coacha fog nekünk segíteni, hogy a saját kérdéseinkre saját válaszokat tudjunk adni.

Mikor: 2018. április 14-én szombaton. Kezdés 10-kor. Ez egy kötött program, kérlek, érjetek oda legkésőbb 9:50-ig, hogy együtt tudjuk elkezdeni. A „hivatalos” rész 12-ig tart, utána lesz még egy óránk a helyszínen beszélgetni, barátkozni.

Hol: a Városmajori Katolikus Plébánia rendezvénytermében, Bp. XII. kerület, Ignotus u. 9. Térkép itt. Ez nem a templomnál van! A Széll Kálmán tértől sétatávolságra. A parkolás ingyenes az utcában, de nem biztos, hogy lesz hely. A házon semmilyen tábla nem utal rá, hogy ez egy plébánia, de csöngessetek be bátran az Iroda gombbal, majd a házkapuban újra. A földszinten balra leszünk. Köszönet a helyszínért.

Gyerekfelügyelet: egy külön helyiségben fog rájuk óvónő vigyázni, díja 1000 Ft/gyerek. Előre jelezzétek, ha kéritek. Ha úgy gondolod, hogy a gyereked be fog rontani hozzád a beszélgetés alatt, akkor inkább ne hozd el.

Mi: ezen a programon olyan kérdésekkel fogunk foglalkozni, mint:

  • Mit mondjak a munkahelyemen, ha teljesen bizonytalan, mikor érkezik a gyerek?
  • Hogyan használhatom ki a gyerekkel való otthonlétet arra, hogy megőrizzem a munkámat, vagy épp karriert váltsak?
  • Idősebb gyereket fogadok örökbe. Nagy szüksége lenne az otthon töltött időre, de nem tudunk megélni a gyesből!
  • Egyedül vállalok gyereket. Kitől számíthatok segítségre a mindennapokban?
  • Hogy álljak helyt a munkahelyemen, ha a gyerek folyton beteg, vagy szünete van az oviban?
  • Hogy tudok bűntudat nélkül kikapcsolódni a gyerek és a munka mellett?

Természetesen ez csak egy vázlat, a programon azokról a konkrét témákról fogunk beszélgetni, amelyek a jelenlevőket érdeklik.

Ki: Paizs Dóra tréner, coach, kétgyerekes anya lesz a vendégünk, aki Anyacsavar néven tart coaching segítséget anyáknak a család-munka-önmegvalósítás-feltöltődés-idő-pénz összeegyeztetésében.

Kinek: hogy tudjunk csoportként működni, most legfeljebb 20 főt várunk. Az esemény jellege miatt elsősorban azokat, akik

  • örökbefogadás előtt állnak és szeretnének előre tervezni
  • otthon vannak épp a kicsivel, és készülnek a visszatérésre
  • vagy már aktívan zsonglőrködnek a kisgyerek és a munka összeegyeztetésén.

A párok azon tagját várjuk, akik otthon maradnak (vagy több időt töltenek) a gyerekkel. Ez nem feltétlenül az anya 😊

Ez mind nagyon szép, de mi a csuda az a coaching? A coaching olyan beszélgetés, ami segít, hogy a saját válaszodat megtaláld a saját kérdésedre. A coach nem pszichológus, nem munkajogász, nem fogja megmondani a „tutit”, de segít, hogy a saját erőforrásaidat mozgósítsd a megoldásra. Tehát nem egy előadást fogunk hallani, hanem lesz sok egyéni és páros feladat, és persze közös megbeszélés.

Egyéb tudnivalók:

  • Hozhattok kis rágcsálnivalót (a gyerekekre is gondoljatok).
  • Az eseményen fényképek készülhetnek, amik felkerülnek a blogra. Aki nem szeretne szerepelni, a jelentkezésnél jelezze.
  • Tegeződünk, nyitottak vagyunk.
  • Gyerekjátékok nincsenek, ezt ti hozzatok.
  • Az első 20 fő tud jönni, ezért kérem, mindenki jelentkezzen előre gyerek- és felnőttszám megjelölésével a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen. Ha pedig valami közbejönne, mondjátok le.
  • A rendezvény ingyenes, de köszönöm, ha támogatjátok a blog és a rendezvények további működtetését. Erre a helyszínen is lesz mód.

Várlak szeretettel! Jó lesz!

One response »

  1. Visszajelzés: Gyors beszámoló a javítóintézetről | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.