Élettörténeti munka óvodáskorban

Általános
Élettörténeti munka óvodáskorban

Hogy építsük fel a hat év alatti gyerek élettörténeti albumát? Sárközi Tünde örökbefogadási tanácsadó rendszeresen tart erről tréningeket, a cigány gyerekeket örökbefogadók Romadopt Klubjában mesélt az élettörténeti könyvről. A jelenlevő szülők kérdeztek.

Húsz éve diplomáztam, három gyerekem van, egész életemben a gyerekvédelemben dolgoztam, most három éve a Tegyeszben örökbefogadási tanácsadó vagyok és a Mózeskosár Egyesületben aktív tag. Itt meseterápiás csoportokat tartottam és az élettörténeti munka tréninget Székely Zsuzsa pszichológussal együtt vezetjük már két éve. A résztvevőkkel itt a gyerek története kapcsán beszéljük meg, hogyan hozzuk létre ezt a könyvet. Mindig úgy kezdjük, hogy a saját családi történeteinkkel ismerkedünk, aztán átgondoljuk, hogyan alkossuk meg a gyermekünk élettörténeti könyvét. Gyakorló örökbefogadó szülők és várakozók együtt vesznek részt a tréningen, részletekben belemegyünk egy-egy örökbefogadás történetébe, de a várakozók is jó kérdéseket tesznek fel.

Fizikailag sokféle változata lehet a könyvnek, lehet fotószerkesztővel készített album, vagy gyűrűsfüzetes mappa, a lényeg, hogy kezelhető legyen. De a könyv csak eszköze, lenyomata annak, ami sokkal nagyobb szabású: az élettörténeti munkának, amit a gyermekünkkel elindítunk szülőként és ő majd egy életen keresztül viszi tovább. A könyv nagyon hasznos eszköz ehhez, mert ki lehet nyitni, bele lehet lapozni, lehet belőle mesélni. A gyerekek nem fogékonyak az elvont dolgokra, kell valami, amivel közel hozhatjuk és amiben ő maga is tud alkotni. Az élettörténeti könyv akkor szuper, ha a gyerek maga is rajzol bele, válogat fotókat, azaz ezen közösen dolgozunk.

Az élettörténeti munka olyan önismereti folyamat, amiben mindenki él, akár vér szerinti családban nőtt fel, akár örökbefogadott. A múltra visszatekintő folyamat, de a jelenből indul ki, az élettörténet fontos állomásait próbáljuk megragadni és összekötni egy folyamatos történetté. Ez történik akkor, mikor összeülünk a családdal és régi történetekről beszélünk, amikor fényképeket nézegetünk, fotóalbumot készítünk, vagy ellátogatunk olyan helyszínekre, amelyek fontosak az életünkben. Ez mind visszanyúlás a közös múltunkhoz. Ez azért fontos, mert ebből szeretnénk az identitásunkat megformálni: ki is vagyok én, mi a hátterem, hogy függök össze a többi családtagommal. Azért tesszük fel a kérdést, hogy honnan jöttem, mert arra vagyunk kíváncsiak, hol tartok most, hova megyek. Ez hol intenzívebb folyamat, hogy kevésbé. Ha valaki elmegy önismereti csoportba, akkor épp ezt tekinti át. De vannak olyan életszakaszok, mikor óhatatlanul foglalkozunk ezzel, például a kamaszkorban mindenki keresgéli, honnan jött és hova megy, de ilyen az esküvő, a nagyszabású családi események, a gyermek érkezése, a temetések. Ilyenkor felerősödik bennünk, hogy hogy is van az én életem és próbálom összerakni magamban. Ilyen az időskor is, az élet vége, mikor próbálom összerakni, mit értem el az életemben.

Mindenkinek a családjában vannak feldolgozatlan események, senki sem jön tökéletes családból. Akkor tudunk a saját gyerekünkkel belépni az élettörténeti munkába, ha a saját történetünkön is dolgozunk. Ezt kisgyerekkorban kell elkezdeni, 16 éves kor után már saját maga fogja végezni, ha jó a kapcsolatotok, akkor bevon, de ezt meg kell alapozni. Hatéves kor alatt kell letenni az alapokat és rögtön a kezdetektől fogva, amint megérkezett a gyermek. A gyermek tudja, hogy örökbefogadott, hogy ő egy másik néni pocakjából jött a világra, ő megszületett, és bekerült az örökbefogadó családjába.

Hogy nevezzük a szülőanyát, apát a könyvben? Keresztnéven, legyen néni, bácsi vagy anya?

Amíg pici, addig lehet másik néninek hívni, vagy hozzátenni a keresztnevét. Aztán lehet hozzátenni, hogy Andi anyu. Hatéves korában a gyerkőc tisztában lesz vele, hogy a másik néni a szülőanyja. Itt jön be az a váltás, hogy tudatosul benne, ez egy veszteség, hogy ők elvesztették egymást. El kell mondani, hogy minden gyerek úgy születik a világra, hogy egy néni meg bácsi találkozásából jön kerül be a pocakba és onnan jön a világra.

Ha egyedülálló nő neveli a gyereket, mit mondjunk, hogy neki nincs apukája?

De van, a vér szerinti apukája, csak nem ismerjük. Nagyon fontos, hogy ne érezze magát másnak. Ő is megszületett, minden gyereknek van szülőanyja és szülőapja.

Székely Zsuzsa: Nagyon fontos, hogy ő ne legyen kevesebb, mint más gyerek. Ehhez sok ponton kell megtámogassa a szülő.

Sárközi Tünde: A konkrétumokkal tudjuk megtámogatni a gyereket. Mondhatjuk, hogy te május 26-án születtél, a tavasz legszebb részén. Általában azt is tudjuk, mekkora súllyal született, meg lehet mutatni neki, ez mennyi lisztből. Azt is szoktuk tudni, melyik kórházban született, meg lehet keresni a kórházat, lefotózni. Ez nagyon fontos minden örökbefogadott gyerek számára, de a vér szerinti gyerekeknek is ugyanilyen lényeges, hogy konkrétumok szintjén tudjon a születéséről. Minél kisebb a gyerek, annál inkább konkrétumokat kell a szeme elé tenni, mert csak az köti le. Tíz év felé aztán már sokféle absztrakcióra képes a gyerek és jönnek a filozofikus gondolatok, de hatéves kor alatt konkrét és vizuális élményekre kell alapozni.

Mindenki életében alapfogódzó, hogy te mikor, hol, hogyan születtél. Aki nem örökbefogadott, annak nagyon egyszerű a dolga, a családtagjaink elmesélik nekünk. Az örökbefogadásnál sok az információhiány, történt egy szakadás, mikor ő elvált a vér szerinti családról, nincs, aki meséljen a családi háttérről, elmondja a születéstörténetet, nagynéniket, nagybácsikat, ezeket nem hallja a gyermek, mert nem ott él. Az örökbefogadó szülők tudják megtenni, hogy amit lehet, azt elmondják neki. Nektek az a feladatotok, hogy amit csak tudtok, pótoljatok a vér szerinti történetéből, amit megtudtok a háttérről. Az élettörténet tulajdonosa a gyermeketek, ti pedig az őrzői vagytok, és a feladatotok az életkorának megfelelően átadni. Ez nem azt jelenti, hogy minden nap mantrázzuk a gyereknek, hogy örökbe fogadtalak. Ebben nagy segítség a könyv, amit tudtok nézegetni, mint egy mesekönyvet.

A születés mellett fontos a név, hogy milyen nevet kapott a vér szerinti szülőktől. Ki lehet keresni, mit jelent, sokszor azt is lehet tudni, miért pont ezt a nevet adták. A névnek nagy a jelentősége, mindig hordoz valamilyen üzenetet. Ha adtatok másik nevet, akkor is legyen meg, jelenjen meg a könyvben az eredeti név. Ez fontos lesz neki, ezekkel szembesülni fogtok. Fontos még, hogy tudja a gyerek, sokféle család létezik, van, ahol egy szülő, rokon vagy nagyszülő neveli a gyereket, két anya van, két apa van, élnek gyerekek mozaikcsaládban, nevelőszülőnél, gyerekotthonban. Az örökbefogadó család is egy típus.

A gyereknek tudnia kell a saját történetének az alapjait: mennyi idősen érkezett a családba, ha kisgyermekként, akkor hol élt addig, mi a vér szerinti anya, apa, testvérek keresztneve. Milyen volt a családba érkezése, mikor és hogy történt, milyen volt a barátkozási időszak. Mit tudtatok meg a vér szerinti családról. Nagyon fontos, hogy legyen fényképek. A nevelőszülőről is tegyünk be képet. Ha nincs kép a vér szerinti anyáról, meg lehet kérni a gyereket, hogy rajzolja le, ő hogy képzeli. Gyerekbarát családfa elkészítésével még szemléletesebbé tudjuk tenni, kik vannak az ő családjában. Ekkor válik vizuálisan erős élménnyé neki, hogy ő két családba tartozik. Készíthetünk családkört, ahol felosztjuk szeletekre a családot.

Ha a gyerek megtudja, hogy vannak vér szerinti testvérei, nem fog most rögtön elindulni megkeresni? Nálunk ő egyetlen gyerek, de a kórházban a főnővér azt mondta, hogy van testvére.

Kérdés, hogy mennyire biztos ez a tudás. Ha bizonytalan az információ, márpedig ez annak tűnik, akkor ne mondjuk.

És ha biztosan tudnám? Most rögtön akarna menni hozzájuk.

Semmit nem kell erőltetni. Ha úgy érzed, rossz irányba vinne el, ne vágj be, neki majd joga lesz keresni őket. Azt tegyétek be a könyvbe, amit nyíltan tudtok vállalni és tudtok róla beszélgetni. Ehhez kell egy teljesen nyitott kommunikáció és kapcsolat. Abban a családban fog működni, ahol a gyerek biztonságban érzi magát és bármikor bármilyen kérést feltehet.

Székely Zsuzsa: A születés az ő múltja. Mi elkezdjük a kommunikációt, és a gyerek fog kérdezni majd. Azt kérdezi meg, amire fel tudja dolgozni a válaszokat. A szülő legyen óvatos, ne menjen ennek elébe. Ha kérdez valamit a gyerek és nem világos, kérdezzen vissza. Ha azt mondja, meg szeretném ismerni a másik anyukát, akkor nem indulunk el a hatévessel. Kérdezzünk vissza: mit szeretnél tudni? Lehet, csak annyit, hogy milyen színű a haja. Azt elmondjuk. Ebben a korban a gyerekek összemossák a fantáziát, az álmokat. A van-e testvére kérdésre mondhatjuk azt: itt nem fog születni.

ST: Én azt mondanám, a gyerekbarát családfában egy fába gyúrjuk össze a két szálat, és a gyökereknél vannak a vér szerinti szülők, nagyszülők, testvérek, a lombozatban az örökbefogadó család.

A három és fél éves a jelenben él, és ha kérdezi, hogy van-e testvérem, látni akarja őket.

Mondhatjuk, hogy vannak, ők máshol élnek, máshol nevelkednek, nem tudunk velük találkozni. Neki a jelenben a saját családja a legfontosabb, mondjátok, hogy ide nem fog érkezni több gyerek. Ha egy gyerek őszinte viszonyban van a szüleivel és azt mondjuk, hogy nem tudunk odamenni, azt el fogja fogadni.

Ferdítés a testvéreket a néni és bácsi gyerekeinek nevezni?

Ne mi hozzuk be előbb a fogalmak értelmezését, mint ő. Előbb legyen meg az anya, mint fogalom, avagy ő maga jöjjön rá, és egy idő után rá fog jönni, hogy a másik néni is anya. És a testvérnél is maga jöjjön rá. Ettől még elmondom, hogy vannak, csak ne társítsunk neki olyat, ami neki még nincs benne a fogalomban. Nektek kell éreznetek, ő hol tart a gondolkodásban és a fogalmak értelmezésében. De mindig a jelenből indulunk ki, a gyerek a jelenben él és te vagy a családja. A könyv is induljon a jelenből: az elején legyen fotó éppen most őróla, az aktuális kéznyomata, rajzai, például a saját családjáról. Kedvenc ételem, játékom, színem, jelen az oviban, ez legyen az eleje, ez foglalkoztatja őt a jelenben. Így indulunk a múltba, Ezután következik a kórház képe, a születés, a gyerek neve, jelentése. Az oldalakat díszítsük ki.

Le lehet rajzolni az életút vonalát, dekorálva, amivel el tudja rendezni tudja az életeseményeit, az alapoktól kezdve. Ezt nagy falat megemészteni, főleg akkor, ha nem újszülöttként került be az örökbefogadó családba. Még az alapok közé tartozik a származás kérdése, amit szintén vezessünk be hatéves korig. Én nem szeretem sztereotípiákra felhúzni a roma származást, mint a zenei érzék vagy tánctehetség, mert sok gyerek nem jó ezekben, és akkor nem fog örülni. Az alapokat kéne megragadni, fontos, hogy tudja, sok cigány ember él Magyarországon, és ők sokfélék. Vannak sötétebb és világosabb bőrűek, zöld és kékszeműek, sokféleképp nézhetnek ki. Be lehet tenni a cigányok eredetmeséjét, mikor az Isten agyagból süti ki az embert, először túl hamar kiveszi és fehér marad, aztán túlsüti, és harmadjára teremti meg a cigány embert. A cigány zászló is jó szimbólum, benne van a kék ég, a zöld mező, a vándorlás a szekérrel, erről is lehet beszélni, hogy sokan úgy gondolják, a cigányok Indiából érkeztek, és a világon sokfele élnek. A cigány tündér is jó mese arról, hogy ők a vándorlásban érzik jól magukat.

És ha a gyereknek fehér a bőre, de cigány származású, akkor is kell ezzel foglalkozni?

Ezt akkor is el lehet mesélni, hogy itt nagyon sokféle bőrszínű és tulajdonságú ember él a cigányságon belül. És persze hangsúlyozzuk, hogy ő magyar is, hisz itt él. Sokféle identitás van, és milyen gazdag az, akinek több van. Ha a családban valakinek van plusz származása, mint sváb vagy erdélyi, akkor még könnyebb arról beszélni, hogy az én családomban van egy másfajta vonal. Ezek az alapok, amiket hatéves korig le kell rakjunk. A könyv végén visszatérünk a jelenbe, a jelenben zajló nagyobb eseményekről teszünk be képeket, mint nyaralás, szülinap, neki fontos események, balettfellépés, meccs…

Később is jó egy kézzelfogható könyv, idősebb korban is fogja használni. Jó, ha az ő szobájában van, amikor kedve van, leveszi, nézegeti, és csak annak mutatja meg, akinek szeretné. Ez a gyerek tulajdona, nem a szülőé. És akkor kezdjük el az élettörténeti könyv összeállítását, amikor ő már biztonságosan meggyökerezett ebben a családban, de persze addig is lehet nézegetni fényképeket a nevelőszülőről. Az emlékláda is fontos, ahol az első játékot, első ruhát, első takarót, első ajándékot lehet őrizni.

Kapott valaki élettörténeti könyvet? Mert elvileg a nevelőszülőnek is kötelező vezetni.

Egyetlen ember jelentkezik a húsz jelenlevőből.

Ha van fotó a vér szerinti szülőről, mikor mutassuk meg?

Minél előbb. Ha megvan a biztonság, akkor már lehet mutatni, tegyük be az albumba. Ha van album és benne van, akkor ő ezzel nő fel, az alapdolog a számára. Ehhez jönnek majd a kérdések.

A barátkozáson már el kell kezdeni az élettörténet bevezetését?

Mire örökbe fogadják, a gyereknek tudnia kéne, ki a nevelőszülő, ki a vér szerinti szülő az életében… Ha ez nem történt meg, akkor az örökbefogadóknak kell tisztáznia, hogy van egy vér szerinti szülő, a nevelőszülő vigyáz a gyerekre, amíg meg nem érkeznek az igazi szülei. És persze barátkozáson is lehet fotózni, ezek a képek is bekerülhetnek az albumba később.

A nevelőcsalád hangsúlyozása azért is jó, mert egy titkos örökbefogadásnál nagyon kevés az infó a vér szerinti családról. Akkor meg lehet mutatni, hogy te mégse a semmiből jött, ez volt a szobád, itt éltél…

Az élettörténeti munka része visszalátogatni az életünk fontos helyszíneire, a nevelőszülőhöz is érdemes visszamenni évente egyszer. Elképesztően fontos a folytonosság fenntartása. A gyerek érezze, hogy van valami folyamat az életében a születésétől kezdve, és nincsenek űrök vagy lyukak.

Mennyire tegyük be a könyvbe a negatív információkat, például ha börtönben volt a szülő?

Minden információ iszonyú fontos. Egy kisgyereknek is lehet magyarázni, hogy ahogy az ovis gyerekek is leülnek gondolkodni, ha rosszat csináltak, erre szolgál a felnőtteknek a börtön. De ezekben hatéves korig nem akarnak elmerülni a gyerekek, ezek a témák majd a kamaszkor nagy megmérettetései lesznek, addig elég annyi, hogy te nem titkolsz semmit.

Természetesen az élettörténeti munka nem ér véget hatévesen, utána is folytatni kell, de az előadásra ennyi idő volt. A Mózeskosár Egyesület következő tréningje május 5-én lesz, erre vasárnapig lehet jelentkezni, aztán ősszel.

2 responses »

  1. Élettörténeti könyv nagyon komoly dolog. Amíg neveltem a “fiamat”, soha nem jutott eszembe, hogy csinálnom kellene. Soha nem gondoltam, hogy egyszer eljönnek majd a “végleges” szülei.
    Örökbeadás előtt kb. egy hónappal álltam neki. Rengeteg fotónk volt. Ragasztottam, írtam a történetet. De fura a magyar örökbeadási szokás. Nekem olyan érzésem volt, mintha a gyerek életéből ki kellene radírozni dolgokat. Vérszerinti szülő sem megnevezve sem fotókon nem szerepelhetett.
    Visszaolvasva belehaltunk, szerintem a tolmácsnak adtunk rendesen munkát, de bízom abban, hogy a sok álmatlan éjszaka nem volt hiába…

    Kedvelés

    • Sajnos, nagy a szakadék az elméleti kérdésekben Budapest és a többi megye között. Akkor végülis mit írtál? Azért azt beleírtad, hogy őt a vér szerinti anya szülte?

      Remélem, marad kapcsolat és később majd tud tőled kérdeni a kisfiú.

      Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s