„Két évig nem állítottunk karácsonyfát, mert nincsenek itt a kislányok”

Általános

Riport egy mélyszegénységben élő örökbeadó anyával. A család helyzete most stabil, a szülőknek a mindene a sok gyerek, ám két testvért mégis örökbe kellett adniuk. Tündéhez és családjához a Fészek Alapítvány segítségével jutottam el. A neveket megváltoztattam, a fotók nem őket ábrázolják. A fényképekért köszönet Szarka Zoltánnak.

Tünde, a párja, István és az öt gyerekük tavaly nyáron jutottak el először a Tiszához. Ugyan már hat éve élnek egy településen, ahonnan csak öt kilométer a part, de egy mélyszegénységben élő család számára bizonyos távolságok nagyobbak. Autó nincs, kerékpár nincs, busz nem visz oda, a gyerekek között eddig mindig volt totyogó… Tavaly végül lesétáltak, ugyan a vízbe Tünde nem engedte a gyerekeket, mert nem tudnak úszni, de legalább látták a folyót.

Tündéhez a Fészek Alapítvány vezetője, Katona Andrea és férje, Gyula visz el. Kétszobás kis kockaházba érkezem, a kertben a budi ajtaját lengeti a szél, kócos kutya, de a négy négyzetméteres előtérben egy szerény, ám rendes konyha fogad. Hűtő, tűzhely, pár konyhai eszköz csinosan felakasztva, üvegben egy szál művirág. A házról hamar kiderül, hogy igazából egyszobás, abban él az egész család. A másik, kicsi helyiségben a fát tárolják, kint a kertben ellopnák. Fagyos márciusi nap van, Tünde befűtött a kályhába. A szoba, ahol hét ember alszik, rendes, tiszta, a kopott betonpadlót szőnyeg, az öt ágyat takaró borítja, a sarokban egyetlen szekrény. Hogy fér bele hét ember holmija? A falakon fotók a gyerekekről. A legtöbb a két kicsiről, akik nem velük élnek. Róluk rendszeresen küldenek fotót az örökbefogadó szülők. A nagyobb gyerekekről óvodában készült képek, kevesebb, erre végképp nincs pénz, ami van, azt Andrea fizette ki.

Az anyuka magyarázza, hogy alszanak, az ágyak közül több nyitható. Közben a szekrény tovább szűkül, mert Andrea és Gyula behordják a kocsiból az adománynak hozott gyerekruhákat, cipőket, a zsákokat szépen elhelyezik az egyetlen kanapán. „A gyerekek nagyon fognak örülni a cuccoknak, jobban, mint ha a boltban csokit veszek nekik. Andi néni havonta jön. Mindenben rá számíthattam, ő iskoláztatta be a gyerekeket szeptemberben, ő vette meg a fehér inget, fekete szoknyát. Nagyon rendesek, segítenek, bármi gondunk, bajunk van. A tanév végén szólt, hogy menjek be az iskolába, írassam össze, mi kell az iskolakezdéshez őszre, majd jön, megveszi.” „Volt, hogy Áron egy hétig cipő nélkül járt, átdobták a gyerekek a kerítésen” – teszi hozzá a ruhatémához a férfi, István a nemrégi sztorit.

Mit csinál az öt gyerek az egy szobában, ha rossz az idő? „Nem tombolnak, bekapcsoljuk a mesét nekik, babáznak, elfoglalják magukat, Áron átmegy a haverjához, nem szeret itthon lenni a lányokkal.” Tünde és párja napközben a tévét nézik, amíg a gyerekek iskolában, oviban vannak, a tévé a beszélgetésünk alatt is duruzsol. Ez a kapcsolat a külvilághoz.

Tünde még nincs harminc, 18 évesen szülte az első gyerekét, az ikreket utoljára. „Megcsaltam a páromat, nem tudtam, övé-e a gyerek, így nem mentem el vizsgálatokra.” A félrelépés azalatt történt, amíg István börtönben volt, falopás miatt. Uszadékfát lopott a Tisza árterületéről. „A szülésnél derült ki, hogy két lányom lesz, de nem tarthatom meg, ezt mondta a védőnő is, a gyámügyes is.” A kislányokat már nem is engedték haza a kórházból, Tünde szerint azért, mert nem járt el terhesgondozásra. Valószínűleg inkább amiatt, hogy ne kilencen éljenek egyetlen, ám takaros szobában. Az egyik kislánynak ráadásul még csecsemőkorában szemműtétre volt szüksége, amit Tünde és István nagyon nehezen tudtak volna megoldani. Az előző gyerekük extrém koraszülöttként érkezett, fél évig ápolták egy 100 kilométerre levő kórházban, ezalatt Tünde nem nagyon tudta látogatni, egy idegen gyereket kapott vissza, újra össze kellett ismerkedniük.

Tünde még soha nem dolgozott. Elvégezte az általános iskolát, a szakképzésből a harmadik évben kimaradt, lakástextilvarrónak tanult, egy hasznavehetetlen szakmát, a térségben nincs varroda. Egy szusiüzem nyílt a faluban (ízlelgessük: szusiüzem), ám az első három hónap próbaidőre csak 25 ezret fizetnek, pont annyit, mint a főállású anyasági. Amíg ez tart, a legkisebb gyerek nyolcéves koráig, Tünde nem akar elhelyezkedni, mert munka (főállás) mellett nem kaphatná, a munka meg bizonytalan. A közmunka a perspektíva amúgy. Az 52 éves István régebben kőművesként dolgozott, addig meg is éltek, ám két éve infarktust kapott, lebénult a fél oldala, azóta nem tud dolgozni. Nem is fog, remeg a keze, nehezen jár. Így is nagyon örülnek, hogy ennyire felépült, kisebb dolgokat elvégez a ház körül. Amíg ágyhoz volt kötve, Tünde pelenkázta a fürdőszoba és víz nélküli lakásban. Havi 145 ezer forintból élnek: a gyet, az öt családi pótlék meg az egészségügyi támogatás ennyi. „Míg István dolgozott, be tudtam osztani a pénzt.” Feketemunka sincs? „Nyáron szoktam segíteni egy öreg néninek, 700 forintért lenyírom a füvet.”

Míg beszélgetünk, Andrea és a férje, Gyula tapintatosan elmennek bevásárolni. Hó közepe van, de a családnak már elfogyott a pénze. Tünde megsajnálta az öccsét, ahol épp az fenyegetett, hogy a nem megfelelő körülmények miatt a terhes felesége nem viheti haza majd a kisbabát. Tünde adott nekik 25 ezer forintot, hogy megvegyék a csecsemő fogadásához szükséges holmikat, ezen felül tűzifa is kellett. Lenullázták magukat. „Mióta adtam pénzt a testvéremnek, felém sem néz, azelőtt mindig itt voltak.” Legalább az öccséről leszállt a védőnő, a kiemelés veszedelme elhárult. Tünde tudja, mit jelent ez, maga is keresztülment rajta.

„Én kértem, hogy szeretném megnézni a családot, aki a gyerekeket felneveli. Andi néni megmutatta a telefonján a házat, ahova mennek az ikrek, milyen gyerekszoba van berendezve, Kittivel beültünk kávézóba. Szimpatikusak voltak a férjével. Mert ha nem lettek volna azok, inkább beadom a lányokat intézetbe.” A családban is körülnéztek előbb, többen vállalták volna a kicsiket, de mindenhol sok a gyerek, a nővére már szintén örökbe adott egyet, a férj húgának nincs, de ő pszichiátriai kezelés alatt áll. Sehol nem voltak alkalmasak a körülmények.

„Rossz volt lemondani, ugyanúgy szeretem mindegyik gyerekemet, ugyanúgy nézem őket, mint az ötöt. Egy évig pszichológus járt hozzám Andi néni segítségével, ővele tudtam ezt feldolgozni, hogy két gyerek nincsen velem.” Annak viszont örül, hogy a gyerekek jó helyre kerültek, és a család mindennapos problémái remélhetőleg ismeretlenek maradnak számukra. „Örülök, hogy Kitti és Endre kapta meg őket, mert tudom, hogy nem úgy fognak felnőni, mint itt az öt. Lehet, hogy csak egyet vagy kettőt tudok majd iskoláztatni a gyerekeimből, tovább taníttatni. Nehéz. Örülök, ha minden nap tudok főzni.” Mikor beszélünk, még liszt meg farhát van otthon. A gáz is kifogyott, de a fatüzelésű szobai kályhán tud valamit varázsolni az anyuka. Az öt gyereknek folyamatosan enni kell, ruha, cipő az iskolába járáshoz, gyógyszer, ha betegek, tisztasági csomag, fehér blúz, ünneplő… Ha tovább tanulnának, ahhoz már utazni kell, ez további költség.

Utazni most is kéne. A gyámhivataltól idézés érkezett, hó végére, a járási központba. Andrea és Gyula közben visszatértek a vásárlásból, kenyeret, tejet, zsírt, alapélelmiszereket hoztak. Tünde aggódva mutatja nekik a levelet. Latolgatják, mi lehet ez. Most jár le a gyerekek védelembe vétele, talán amiatt hívják? Vagy mert letelt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény? Valami más baj fenyeget? Esetleg új szociális munkás van a környéken, aki még nem ismeri őket? Egyelőre az is gond, hogy jutnak oda. „Szerzek 100 forintot, hogy legalább be tudjak három gyereket vinni, így megteszem az utat busszal” – vázolja fel Tünde a tervet. Végül Andrea ad pénzt az útiköltségre.

Mit tudnak a nagy gyerekek? Mindent. „Elmondtuk, hogy nem lehet a kicsiket hazahozni, beletörődtek, rossz nekik, de minden nap beszélünk róluk, hogy milyen jó volna, ha itt volnának, hogy játszanának velük, hogy vigyáznának rájuk. Itt van négy lány, szeretnek anyáskodni. Nekem is rossz. Két évig nem állítottunk karácsonyfát, emiatt, mert nincsenek itt a kislányok. Nem lehet ezt feldolgozni egy anyának, mikor világra hoz egy gyereket, hogy odaadta.” A gyerekek azt is látják, hogy Mira és Panni jobb körülmények közé kerültek, hisz minden képen szépen vannak felöltöztetve, játékokkal körülvéve, jó programokra viszik őket a szülők. Itt élő testvéreik viszont már a ház körül segítenek, a nagyok fát vágnak, udvart takarítanak, a kilencéves lány már főz is.

Tünde nagyon reméli, hogy felnőve megkeresik a lányai, és mindent elmesélhet majd nekik, miért történt az örökbefogadás. Ugyanakkor tart is ettől, hogy számon kérik: ők miért nem nőhettek fel vele? De hát jó életet kaptak! „Mégis, hogy nem én nevelem, hanem más neveli. Megkeresnek? Milyen szemmel néznek? Az ötöt tudom nevelni, őt meg eldobtam?! Majd ide lejön és a szemembe mondja, hogy az öt testvérünket felnevelted, minket meg elhajítottál.”

– Te kije vagy a lányoknak?

– Anyja.

– És Kitti?

– Ő a nevelőszülő.

– Örökbefogadó…

– Örökbefogadó.

– Hogy hívod a lányokat?

– A régi nevükön, Jázmin és Enikő. (Az örökbefogadók átnevezték őket. Tünde ezt úgy kommentálja, hogy azért történhetett meg, mert ő beleegyezett. A valóságban a gyámhivatal simán engedélyezni szokta a névváltoztatást.)

– S végül kitől voltak a gyerekek?

– Istvántól! Csak rájuk kell nézni!

– Az egy nagy tévedés volt – szól közbe végre István is.

– Megbocsátott?

– Meg.

Olyannyira, hogy tavasszal össze akarnak házasodni. Több gyerek viszont nem lesz, a szülésnél elkötötték az asszonyt, így is hét év alatt hozott világra hét gyereket, a méhe tönkrement, több komplikáció lépett fel legutoljára. „Sose védekeztünk.” Bár kívülről racionális döntésnek tűnik, hogy nem szül többet, Tünde kicsit bánkódik emiatt. „Szerettem volna legalább még egyet, hogy már nagyok, kirepültek, óvoda, iskola… de inkább legyen igy, minthogy a szülőágyon ottmaradjak.” Ragyog, amikor a gyerekeiről beszél, büszkén mutatja a mobilján a képeket róluk, minden gyerekről tud valami jót mondani. Mikor megkérdezem, ő miben igazán jó, habozás nélkül rávágja: „Gyereknevelés, semmi más. Örülök, ha tudok nekik enni adni, valamit sütni, néha felütnek, akkor ordibálok velük. Nehéz, amikor betegek, de már több éve benne vagyok, ha ránézek a fiamra, lányaimra, már tudom, mi bajuk. Amiben tudnak, segítenek. Örülök nagyon, ha legalább a két nagyot rá tudom vezetni, hogy jó legyen nekik az élet.” Szép gyerekek a képek szerint, az iskolások jó tanulók, a legidősebb, Áron majdnem kitűnő. „Ők az életem értelme, ha bármi bajuk volna, megőrülnék”. Tünde előre fél attól, hogy egyszer kirepülnek, nem lesznek mellette. De addig még el kell jutni.

A polcon néhány játék, egyetlen szép könyv. Abból mesél? „Nem, Áron nyerte versmondó versenyen, 40 gyerekből lett első”. A könyveknek itt fűtési szezonban rossz sora van, tavasztól őszig mesél Tünde a gyerekeknek, de télen eltüzeli a könyveket. Andrea már megtanulta, majd tavasszal hoz mesekönyveket. „Áronnak még nem láttam a kezében könyvet itthon, nem tanul, de nagyon jó a feje, az iskolában is szeretik, viszik mindenfelé.” Tünde szeretné, ha legalább a két legidősebb gyereke tovább tudna tanulni.

Eközben Andrea lecsekkolja címszavakban a fontosabb kérdéseket a családdal. Mi van a közgyóggyal? Most mennek hosszabbítani. A gyámhivatali tárgyalás után hívja fel őt Tünde. Előtte menjen be az iskolába, kérdezze meg, hogy minden jól van-e, nem onnan ment-e jelzés a hivatalnak. „Múltkor Áront is be kellett vinni és kihallgatták, jár-e iskolába, főz-e anya, mos-e anya, mit eszünk.”

Anya főz, a szobai vaskályhán, anya mos, tárcsás mosógéppel. Az áramot lopják, vezetékek és szárítókötelek hálózzák be a szobát, a gyerekek babakádban fürdenek, a vizet az utcai kútról hozzák, szerencsére nincs messze. „Muszáj, mert a gyerekek nem maradhatnak áram nélkül. Volt, hogy gyertya mellett ettünk este télen, meg kézzel mostam, de inkább így legyünk, mint hogy a gyerekeket kitegyem annak a veszélynek, hogy elvigyék őket.” A család helyzete most stabil, ugyanakkor egy hajszálon függ. Ha feljelentik őket áramlopásért… ha bárki beteg lesz és kórházba kell menni… ha kidől a ház hátsó támfala, amit Gyula aggódva megszemlél a látogatás alatt… Akkor borul ez az otthonos kis világ.

Andrea még keres egy képet a kislányokról, de nem találja. Majd legközelebb. Mindenki tudja az örökbeadást? Tudják a környéken. Mit szólnak? „Megértették. Úgy voltak vele, hogy jobb dolguk van nekik ott, mint itthon.”

A tervek? „Ha kamaszodnak, el akarok menni dolgozni, ha lejár az anyasági, szeretnék a csokból házat venni, akarok nekik fürdőszobát, vécét.” Nagyobb ház kéne a gyerekeknek, több hely, rendes bútorok. A csokot nyilván nem fogják megkapni, de nem hűtöm le az álmodozást. Én Katonáékkal közben hazaindulok, Tünde búcsúzik Andreától, aki még egyszer biztosítja, hogy a gyerekek jól vannak. Hamarosan megérkeznek a nagyobb gyerekek az iskolából, Tünde elkezd főzni, egyelőre a következő napokat kell túlélni.

16 responses »

  1. Hogy történhet meg ma Magyarországon, hogy ennyire nem támogatják a gyerekeket miközben minden arról szól, hogy legyenek gyerekek, csak neveljék őket? Miért ér egyik gyerek többet a másiknál? Hol vannak ezeknek az embereknek az esélyei a normális életre? Hova tűnt a szociális háló? Ezek a kérdések égetik a szívemet miközben olvasom a történetet. Könnyű rájuk sütni a bélyeget, hogy miért ült az apuka börtönben, miközben hízott politikusaink milliárdokat lopnak el tőlünk, ezek az emberek uszadékfa miatt kapnak bélyeget és nehezített életet. A gyerekeket különösen sajnálom, talán a szüleik szeretete és Andreáék jelenléte segíteni fogja őket az életben. Sokkal több összefogásra és törődésre van szükség.
    Köszönöm, hogy megosztottad Zsuzsa ezt a történetet, minden jót kívánok a családnak.

    Kedvelés

    • Ők azok, akik úgy vannak a köztudatban, hogy “azért szülnek, mert a családi pótlékból és az anyaságiból élnek a mi pénzünkön…”
      Hiába mondom mindenkinek, hogy önmagában az anyasági és a családi pótlék igen sovány kenyér, zsír már nem jut rá… Nem értik, nem akarják érteni. Talán ebből a cikkből, elég erős írás. Talán ebből látszik, mi az az élet, amit “a gyerekekből, a mi pénzünkön” élni lehet. Nyilván akik reklamálnak, nem véletlenül nem csinálják utánuk.

      Kedvelés

  2. Nem tudom hányan olvasták ezt a cikket, de nagyon keveslem a hozzászólásokat. Bár látom, hogy ma MO-on semmivel nem nézünk szembe ami realitás, csak a de cuki, de helyes, de szép dolgokat lájkolgatjuk és ennyi.
    Nagyon szomorú hogy ez ma, itt Európa közepén megtörténhet. A roma felzárkózatatás kérdéskör ma már nem kérdés, hanem feladat ami itt áll előttünk:( és senki nem foglalkozk vele. Homokba dugjuk a fejünket, pedig 20-30év múlva a társadalom fele roma, és vagy mélyszegénységben élő, aluliskolázott lesz.
    Nagyon sajnálom az Anyukát, nem azt látom hogy az ő hibája lenne. Ez társadalmi hiba, nevelési hiba, elhibázott politika és sorolhatnám hogy nem volt előtte út, lehetőség hogy mást, és másképp tegyen:::és még mennyi ember előtt nincs út, és kivezetés.
    Köszönjük a cikket Zsuzsa.

    Kedvelés

    • Talán az örökbefogadó szülők nem könnyen néznek szembe azzal, hogy honnan származhat a gyerekük, hiszen könnyebb azt gondolni, hogy az örökbeadó az nem szeretné, nem törődne vele, nem hiányolja. Olyan mintha egy párhuzamos világban élnénk, pedig a kettő egy. Nem könnyű szembesülni ezzel, de mindenképpen erre kell elindulni, mert így lehet minden kisember egy reménysugár, aki nem elvész a sötétben, hanem kiemelkedik.

      Kedvelés

    • Kedves Francicus! Én mindig rá veszem magam, hogy az ilyen nehezebben emészthető cikkeket is elolvassam. Pedig nagyon nehéz, de mégis úgy érzem, hogy utána elfogadóbb tudok lenni. Nagyon érdekel az ördögbeadói oldal. Fontos számomra, hogy majd kellő alázattal tudjak mesélni a vér szerinti szülőkről. Szerintem sokaknak viszont nem releváns a téma, mivel a “származási kikötéssel” eleve ignorálják ezt a témát.

      Kedvelés

      • Nem hiszem, hogy csupán a származási kikötéssel lehet ezt ignorálni. Mélyszegényszégben nem csak roma családok élnek, de értelek:( társadalmi probléma ez.
        Zsuzsát ki kellene tüntetni, de komolyan. Mert amit végez ezekkel az írásokkal, az társadalmi munka, felelősségvállalás értünk, az örökbeadókért, és persze az örökbefogadottakért. Hihetetlen érzékenységgel, és őszinteséggel közelít mindig az egész témához.

        Kedvelés

        • Igen, igazad van és ezt fontos is kimondani. Mindenesetre tényleg jó (lenne), ha az ilyen mély és szenzitív témákat is meg tudjuk/tudnánk vitatni.

          Kedvelés

  3. Mindig meghökkenek (csak tudnám, miért, hozzászokhattam volna) , hogy mennyire semmibe lehet venni a törvényt Magyarországon. Mert törvény van arra, hogy anyagi okok miatt nem lehet elvenni gyereket a családjától. Nyilván, hogy ezt a gyámügy megtehesse, kell egy adag hazugság, pl. hogy akarattal nem biztosítják az édes szülők a megfelelő feltételeket a gyerekek neveléséhez . ha az állami gondozásra kötött összeg felét oda adnák ezeknek a családoknak, ezeket a gyerekeket soha nem kellene örökbe adni. Nincs szociális háló, csak elherdált EU források vannak roma felzárkóztatásra, szegénység ellenes látszat programokra. És szétlopott milliárdok. És van Gyed, ami mellett lehet főállást is vállalni, ugye akinek van szakmája, van munkahelye, annak az egy remek lehetőség. De nem a mélyszegénységben, falun élőknek. A legújabb magyar kreativitás (csalás), hogy az apa megy gyedre, mert az ő fizetése magasabb, ennek alapján a család több gyed-et kap. A szegény sokgyerekes roma családok pedig kapják a 25 ezer ft-os főállású anyaságit, éljenek meg belőle, vagy forduljanak fel idő előtt, lásd az 50 évesen infarktust kapó apát. És mi az már, hogy egy szemműtét miatt kell elvenni a gyereket a családtól, ha ők nem tudják lemenedzselni a dolgot? miért van a szoc. munkás, a védőnő, a gyámhatóság? Ja, ők a család vegzálására vannak. Tisztelet a kivételnek.

    Kedvelés

  4. Az a baj, hogy ez a réteg újra termeli önmagát. Hiszen nem látják a gyerekek munkába menni a felnőtteket, nem művelik a kertjüket ahol lenne rá lehetőség, nem tartják rendben a házukat ahol élnek, persze mindig tiszteletem a mindenkori kivételeknek.
    Szeretik a gyerekeiket, ehhez semmi kétség. De vajon szeretik-e annyira okosan a őket, hogy legalább egy soványka jövőt adjanak a kezükbe. Hiszen a szülők sem ezt látták otthon. Akkor honnan tudnák?? Nem hiszem, hogy annyira sokba kerülne az oktatásukat a szülőknek megszervezni. …befejezhessék az általános iskolát, hogy legyen egy egyszerű szakmájuk, vagy legalábbis betanított munkájuk, hogy lássák a szülőket akarni, küzdeni, tanulni. …hogy legyen a szülőknek önbecsülésük, tartásuk. Mert akkor a gyerekeiknek is lesz.

    Kedvelés

    • Szerinted ott jobb a helyzet ahol ugyan nem mélyszegénység van, és látják a szülőket munkába menni, de lestrapált szülőket kapnak a gyerekek. Ott ahol pl.a kertet szintén nem művelik, és a kert is lerakat. Értéket nem adnak át a gyerekeknek csak nőnek mint a dudva. Értsd: érettségizzen le, vagy legyen valami szakmája, nyomkodhatja a telefonját, játszhat naphosszat a neten, lóghat a haverokkal, könyvet alig olvas, sportolnia nem kötelező váltogatja évente de 16évesen már nem is érdekli. A család szinte soha nem kirándult vagy teremtett közös élményt. A színház vagy múzeum csak kívűlről ismert számukra, hogy van a városban. Ezeknek a gyerekeknek felnőve éppúgy ahogy nincs múltjuk, jövőjük sem. Lesz egy 40éves korára kiégett szaki, aki azt se tudja mit akar(hat) az élettől. Én komoly társadalmi problémát látok, és azért írtam le mert messze nem csak a mélyszegénységben élőknél van probléma. Ez a réteg is újratermeli önmagát- ahogy te írod, és ez se túl szívderítő.

      Kedvelés

      • Értem és igazad van neked is. Szerinted mi a megoldás? Mit lehet tenni? Hol és kikkel kell kell kezdeni ennek a társadalmi problémának a megoldását?

        Kedvelés

    • Az apa pont dolgozott az infarktusig, és a házat is rendben tartották. A cikkből kiderül, hogy ahol már hó közepén elfogy a pénz, ott szinte megoldhatatlan eljutni busszal a 10-20 km-re levő középiskolába, kollégiumba. Abban igazad van, hogy ez az életforma örökíti magát, ezt látják, ebbe nőnek bele, nincs kitörési lehetőség.

      Kedvelés

      • Értem. De annyira mégsem tudták rendben tartani a házat, hogy a kerítés megakadályozza azt, hogy ellopják a tüzifát vagy egy házba nyíló sufni amibe bele tehetnék a fát. De ez a jelen helyzet tekintetében apróságnak számít, totál mellékszál. Márpedig lennie kell kitörési lehetőségnek. Hetes óvoda, bentlakásos kollégium ahol melegben és biztonságban lennének a gyerekek. Felnőttek számára egyszerűbb tanfolyamok, stb. Nem kellene olyan sokat beletolni a költségvetésből, hogy valami jó is elinduljon.

        Kedvelés

        • Erről sok a vita. Én azt látom nagy bajnak, hogy egész térségekben nincs rendes munka, nincs ipar, csak a közmunka, mi nem ad kitörést. A másik ilyen téma a születésszabályozás, egyszerűen 5-6 gyereket nem lehet bizonyos szintnél jobban nevelni mélyszegénységben. És ez az asszonyka maximálisan igyekszik, szereti a gyerekeit és azok jó tanulók is, de csodát nem tud csinálni.

          Kedvelés

          • Igazad van. Pedig ezen a rétegen kellene és lehet is segíteni. Hátha egyszer a központi költségvetésből jut majd ide is, hogy legyen hálójuk a halászathoz. Szerintem nem kellene sok pénz rá.

            Kedvelés

            • Ezt a társadalmi problémát nem egyszerű megoldani. Egyrészt vissza kell nyúlni vagy 3-40évre amikor a romákat, és a mélyszegénységben élő nem romákat nem felzárkóztattuk hanem megbélyegeztük: munkakerülőknek, lopósnak, segélyekből élőknek.
              Ahogy fent is írjátok arra még nem is kellene sok pénz hogy legyenek tanfolyamok, képzések- de attól még nem lesz ipar, termelés, kereskedelem:( pedig jó pár céget lehetne vidékre költöztetni, nem Bp-et hízlalni. A születésszabályozásban én nem is gondolkodtam, de az is mehetne- de ilyen lépést egyik kormány se lépne meg, így is fogyunk.
              Kicsit off, de Baranyában volt egy felmérés az Ormánságban (ahol ugye a legnagyobb a szegénység), lett volna lehetőség hogy nagyobb cég busszal bevinné Pécsre dolgozni az embereket. Eredmény: nem tudnak “rendszeresen” dolgozni járni, elmennek kétszer, háromszor, vagy egy hétig de utána pár napig nem. Egyszerűen ez a fajta szocializáció kimaradt az életükből, és nem látják a kitőrési lehetőséget ebben sem.

              Kedvelés

Hozzászólás a(z) NoComment bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.