Örökbe.hu

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Francicus

Kik vagytok? Vidéki kis faluban élő házaspár vagyunk, városból újrakezdőként kerültünk ide. 14 éve vagyunk házasok.

Házasságunk kezdete óta szerettünk volna gyermeket, sejtettük, hogy nem lesz könnyű. Súlyos nőgyógyászati betegségem volt már akkor, így a negatív egyenleg 5 műtét, 4 lombikkezelés, és 3 inszemináció, mindez sok-sok év alatt, ha nem is ebben a sorrendben. Összesen 12 évet vártunk gyermekre, a férjem 35 éves, én 40 éves voltam, amikor jelentkeztünk örökbefogadásra. Ha előbb közelebb kerül az örökbefogadás témája hozzánk, biztos, hogy hamarabb jelentkezünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben, az évek alatt, ahogy olvasom, mindenki hatalmas önismereti utat jár be. Teljesen elfogadtam az évek alatt, hogy valaki nem lombikozik, és azt is, ha nem fogad végül örökbe. Mindegyikhez önismeret, áldozat, és két teljes ember akarata kell.

Ki érkezett? Egy átlagos nyári munkanap délelőttjén hívott a tanácsadó, hogy a megyei kórházban született két napja egy kisfiú, aki teljesen egészséges (időre született, gondozott terhességből, ellátást nem igényelt). Két órával később már ott voltunk a kórház folyosóján, és hihetetlen érzések kavarogtak bennünk, belül már éreztük, hogy most leszünk szülők. Így is lett, megláttuk és azonnal elvarázsolt minket. A csecsemősök is mondták minden nap, hogy jó látni ezt az örömöt, egy mosolyt hagyjunk ott belőle.

A gyerekről annyit lehet még tudni, hogy előttünk egy pár visszautasította, mert anyuka kreol bőrű. Apuka, mint olyan sok esetben, itt is bizonytalan.

Nagyon nagy az örömünk, mosolyogva kelek éjszakánként, Apa is sokat segít mindenben. A családban is mindenki várta, és csak csodálják, hogy milyen szép, ügyes, kedves. Annyi dátumegyezés volt az életünkkel összefonódva, hogy ennyi véletlen már nem is lehet. Például: Édesapám halálának évfordulóján hozhattuk haza a kórházból, a házassági évfordulónkon járt le a 6 hét, és a születésnapomon lett végleges az örökbefogadási határozat.

Mennyit vártatok? Jelentkezéshez képest egy nap híján épp 4,5 évet.

Mennyit várt a gyerek? 2,5 napos volt, de még ennyit is kár volt várnia.

Miért pont ő? Mi 0-1,5 éves gyerekre vártunk, országos listán is fent voltunk, nem volt se nemi, se származási kikötésünk. Jelentkezéskor az eü. lapon nagyon sok esetben a bővebb információkérést jelöltük, de később a kiajánlások során ezen mi még szigorítottunk is. Jelen esetben viszont semmi nem volt a történetében, vagy hátterében, amit át kellett volna gondolnunk.

Miért pont ti? Szerintem mi jöttünk a sorban, kb. 20. helyen lehettünk.

A tanács, ami jól jött volna utólag: nagyon sokat olvastuk az örökbe.hu-t, mondhatni fel voltunk készülve: lelkileg átrágtuk magunkat mindenen, a legalapvetőbb szükséges dolgokat is beszereztük, és anyagilag is félretettünk erre az időszakra. Egy tanács még jól jött volna: türelem, türelem, türelem és ezt hogyan kell túlélni.

A legnagyobb problémátok: letelt a 6 hét, ma, amikor ezt írom megérkezett az új anyakönyvi kivonat, és kiderült, hogy anno engem helytelenül anyakönyveztek, most javították a házassági anyakönyvit is. Vissza lehet javíttatni, csak intézni kell (nagyszülőig, dédszülőig) és valószínűleg majd újabb anyakönyvi kivonat készül a gyereknek.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: tanfolyamon azt mondták, hogy nem kell elsőre várni azt a nagy érzelmet a gyerek iránt, próbáltam elhinni, de mégis ezt vártam. Amikor visszautasításunk volt, már reményvesztetten azt gondoltam, irreális ez az elvárásom. Szerencsére a sors nagy rendező, és valóra vált.

Miről olvasnál szívesen? Inkább egy javaslattal élnék. Az orokbe.hu fb-csoportjában nagyon sok a várakozó, és a visszatérő kérdések is. Két csoport kellene, vagy három: örökbefogadásra várakozók, örökbefogadó szülők picikkel, és örökbefogadó szülők kiskamasz, kamasz, felnőtt gyerekekkel. Szerintem sokan bátrabbak lennének és kibeszélnék, megbeszélnék a kisgyermek és kiskamasz problémákat.

******

Nicknév: Bea, Ati és Ádi

Kik vagytok? Pest megyében élő házaspár vagyunk, 40 és 45 évesek. Több év meddőségi kezelésen vagyunk túl, ezt az utat decemberben elengedtük. Mivel tudtuk, hogy a teherbeesés nehezített, a meddőségi kezelések alatt benyújtottuk az örökbefogadási kérelmünket. Az eljárás egyetlen pontján sem titkoltuk, hogy lombikozunk, egyértelműen azt képviseltük, hogy mindegy, milyen úton, de gyermeket szeretnénk. Ezenkívül érdekesség, hogy több macska és kutya él bent velünk a házunkban, de ez sosem akadályozott minket az eljárások során.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem gondolom, hogy nagyon mások lennénk sok örökbefogadó párhoz képest, talán a sok állat miatt lehetünk másabbak.

Ki érkezett? Újszülött, egészséges kisfiú érkezett nyílt örökbefogadással a Fészek Alapítvány segítségével. Nyugodt, kiegyensúlyozott, csodaszép kisfiú.

Mennyit vártatok? 2019. októberben adtuk be a jelentkezést, azonban a covid miatt sokára, 2021. februárra lett határozatunk. A tanfolyam miatt vártunk sokat egyébként, az eljárás többi része kifejezetten gyors volt. 2022. szeptemberben érkezett a kisfiunk.

Mennyit várt a gyerek? 4 napot.

Miért pont ő? 3 éves korig vártunk korrigálható egészségügyi állapotú gyerekre, nemi és származási kikötés nélkül. Egy magánutas örökbefogadás merült fel a szülőfalumból, de túl bonyolult volt a helyzet, sok buktatója lett volna. Ádámot első pillantásra megszerettük, egy percet sem haboztunk.

Miért pont ti? Mi arra gondoltunk, hogy azért, mert nem tettünk származási kikötést. Mivel még elég magas volt a sorszámunk, ez lehetett, de nem kérdeztünk rá, nagyon örültünk. Tökéletesebb kisbabát el sem tudtunk volna képzelni.

A tanács, ami jól jött volna utólag: A szülészeti osztály nem egyszerű, talán ha tudom, hogy mire számíthatok, erősebben viselem. Volt 2-3 nővér, akik finoman szólva nem voltak kedvesek, de igazából nem csak velem.

A legnagyobb problémátok most: taj kártya és egyéb okmányok intézése.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Nem tudnék ilyet mondani, nagyon jó felkészítést kaptunk, sokat is olvastunk erről. Az volt érdekes, de az sem nehéz, megélni, hogy egy nap alatt mekkorát változott az életünk.

Miről olvasnál szívesen? Származással kapcsolatosan hogyan tudunk a legtöbbet segíteni a gyereknek a társadalmi előítéletekkel szemben.

******

Ki vagy?

Júlia (41) Szegedről.

Miben vagy más?

A többségtől talán abban különbözöm, hogy egyedülállok. Már hogy a rokonságomon, a barátaimon és legfőképpen a jó Istenen kívül. 🙂

Ki érkezett?

Nikol, öt és fél évesen, a Dél-Dunántúlról, nevelőszülőktől (országos lista).

Mennyit vártál?

Fogadókésszé válástól számítva 7 hónapot. (Ezalatt volt két kiajánlásom, őket az iratok alapján nem tudtam elfogadni.)

Mennyit várt a gyerek?

Tavaly őszig látogatták, utána az egyik szülőjét előkeríteni volt még valamennyi hercehurca, nyár elején vált örökbefogadhatóvá. Én láttam először (augusztusban), és az első találkozás után három héttel már ide is költözött.

Miért pont ő? Miért pont te?

Fogalmam sincs. Én 6 és fél éves korig várakoztam származási kikötés nélkül, néhány betegség kizárásával, ebbe nyilván sok lurkó belefér; de hogy neki nem találtak házaspárt, azt ma sem értem. A legjobb tippem a kora, mert egyébként az aktájában annál rosszabb nem volt, mint hogy kancsal.

A legnagyobb problémád most:

Éles a váltás a folyton-egyedül és folyton-ketten között. Föl kell nőnöm a feladathoz, sok-sok türelem és könnyedség szükségeltetik, amik nem az erősségeim. (Még!)

Miről olvasnál szívesen?

Nem hiszem, hogy valaha idejutok, de elméletileg legalább: létezik olyan, aki egyedülállóként több gyereket fogadott örökbe…?

******

Kik vagytok?

40-es házaspár vagyunk szív szerinti kislányunkkal, aki 2018-ban érkezett. (A 2018. augusztusi Babaköszöntőben szerepeltünk) Második gyermekre várakoztunk egy sikertelen kistesó-projekt után, ahol egy egyéves kisfiúra mi mondtunk nemet a barátkozás elején. Azt éreztük, hogy nem nekünk született. Nehéz volt kimondani a nemet, saját magunknak bevallani is nehezen ment. Szeretnénk kistestvért, de mégsem őt? Önmarcangolás, bizonytalanság és gyász jellemezte az elkövetkezendő hónapokat. A határozat szerint származási és nemi kitételünk nem volt.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Szerintünk semmiben. Önző módon kétgyerekes szülőkké szerettünk volna válni. Szerettük volna, ha a kislányunk is tudja, milyen érzés a testvéri szeretet.

Ki érkezett?

Kornél a Tegyesz által, megyei listáról, titkos örökbefogadással érkezett. 3 napos, egészséges újszülöttről szólt a telefon. 5 naposan láttuk először és 9 naposan hozhattuk haza a kórházból. Sajnos a covid miatt a kórház csak egyszeri belépést engedélyezett. Megnéztük, döntöttünk. Se látogatni, se befeküdni hozzá nem lehetett. Egy napsütéses őszi napon elmentünk hárman és hazatértünk négyen.

Mennyit vártatok?

A mi megyénkben tartják magukat ahhoz, hogy a nagyobb gyerek kétéves koráig nincs kiajánlás. Aztán a covid is közbeszólt. Így 1,5 évet vártunk.

Mennyit várt a gyerek?

Élete első 9 napjában kellett nélkülöznie bennünket.

Miért pont ő?

Hisszük, hogy Ő is nekünk született. Flóránál is ugyanezt éreztük. Jöhetett volna bárki, de az előző kudarc után tudtuk, hogy mégsem. A visszautasításunk után abban egyeztünk meg az ügyintézőnkkel, hogy átgondoljuk, módosítunk-e a határozatunkon, esetleg teljesen leteszünk a kistestvérről és majd jelentkezünk. Teltek a hónapok. Mikor hívtam az ügyintézőnket, hogy mégsem változtatunk a határozatunkon és várakozunk tovább, akkor épp a pszichológussal ültek és előttük volt a Kornél és a mi aktánk. Ők is úgy gondolták, hogy nekünk született. A hívásom miatt már csak másnap értesítettek bennünket. Pont, mint a kislányunknál, én nem voltam elérhető, ezért a férjemet hívták. Aki gyanútlanul vette fel a telefont, mert azt gondolta, biztosan valami adatot szeretnének egyeztetni. Mindketten sokkolódtunk a hír hallatán.

Miért pont ti?

Sosem kérdeztük. Vállaltuk a kockázatot, hogy 6 hétig jelentkezhet a vér szerinti család. Az ügyintézőnk és a pszichológus szerint egy újszülött után nehéz nem újszülöttet örökbe fogadni. Illetve a kislányunk után inkább fiú legyen a kistestvér. Talán az is közrejátszott, hogy lassan lejárt volna a határozatunk, amit korunkból adódóan nem biztos, hogy meghosszabbítottunk volna.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Hogy nem is olyan egyszerű két gyerekkel, mint mi gondoltuk. Pl. időre eljutni valahová. Illetve, hogy vannak olyan időszakok a hivatalokban, mikor semmi sem történik, és nem tudod sürgetni a papírokat.

A legnagyobb problémátok most:

Az idő, időbeosztás. Valamint a lelkiismeretünkkel vívjuk a harcot, hogy jut-e elegendő minőségi idő mindkét gyermekünkre.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Semmi és minden. Szépen lassan minden a helyére került a családi életünkben is, az ügyintézésben is.

Miről olvasnál szívesen?

Mostanában ritkábban olvasgatjuk az oldalt, de bármilyen téma érdekel. Pl. hogyan alakulnak a nem vér szerinti testvéri kapcsolatok kamasz- és felnőtt korban.

******

Kik vagytok?

Esztinek és Andrásnak hívnak minket. 2012-ben ismertük meg egymást az interneten keresztül, nagyon jó barátság alakult ki köztünk szinte azonnal. Erre a barátságra épült később a kapcsolatunk, mikor is 2014-ben az első találkozást követően egy hét után összeköltöztünk és azonnal tudtuk, közös családot szeretnénk.

Sajnos hamar tudatosult bennünk, hogy saját gyermek nem lehet, de nem kellett sokat gondolkoznunk rajta, mindketten tudtuk, hogy a mi utunk az örökbefogadás.

2018 szeptemberében jelentkeztünk, a végleges határozatot 2019 áprilisában kaptuk meg némi módosítással. Eredetileg 0-5 év között szerettünk volna várakozni akár testvérpárra is, de a pszichológus végül fiatal korunk végett 0-3-re módosította és csak egy gyermekre (akkor 26 és 28 évesek voltunk). Betegségek terén nagyon megengedőek voltunk, de származási kikötéssel, ami később máshogy alakult, mint az is, hogy nagyon hamar két csoda szülei lehettünk.

Miben vagytok mások?

Mindketten úgy nőttünk fel, hogy volt fogadott testvérünk. Nekem két idősebb testvérem fogadott, így két vér szerinti lány testvérem mellett volt még egy örök nővérem és bátyám.

Andrásnak úgyszintén van egy fogadott húga, így mindketten úgy nőttünk fel, hogy számunkra a világ legtermészetesebb dolga és tudtuk azt is, hogy nem lehet különbséget tenni, a szeretet nem válogat.

Ki érkezett?

2021 márciusa majdnem tragédia volt családunk számára, édesapám és én is elkaptuk a COVID-ot, nagyon súlyos állapotban 2 hétig (ha mondhatni) élet-halál között lebegtem, a gyógyszerek nem hatottak, az állapotom nem javult.

Majd március 31-én jött az a bizonyos telefon. Az első hívást én nem tudtam fogadni, lázasan feküdtem, így férjemnek csak annyit mondtak, hogy van egy kisfiú, akinek ismertetnék az aktáját, de ő mondta, hogy beteg vagyok, így ígérték, majd visszahívnak.

Rettenetes egy hét volt, a tudatlanság, sem kort, semmit nem tudtunk. Főleg, hogy még “csak” 2 éve várakoztunk, én mindenre gondoltam, hogy miért pont minket hívtak (23. sorszámmal), már terveztem, hogy lehet a házat akadálymentesíteni, hátha mozgássérült, vagy végtaghiányos, esetleg vak gyermek… de úgy gondolom, kisfiunk érkezése mentette meg az életemet, a következő telefonhívásra már sokkal jobban voltam, nagyon sok erőt adott.

Végül az aktaismertetés is telefonon történt, én végig zokogtam, így nem is bántam. Azzal kezdte az ügyintéző, hogy vélhetően roma kisfiú. De miért? Hiszen kizártuk. Érdekelt? Egy cseppet sem. Semmit sem tudtunk róla, de éreztem, hogy ő az, akit vártunk.

Akkor még csak a kilenchónapos kisfiú aktáját ismertették, aki rendkívül hamar csinált mindent, hathónaposan már felállt, tökéletesen egészséges, aktív kisbaba, azonnal igent mondtunk és nem bántuk meg. (A telefonban már jelezték, hogy az anya vélhetően megint terhes, de erről később nem tudtak mondani semmit, de mi jeleztük, hogy ha igaz lenne, mindenképp szeretnénk vállalni a kis testvért is.)

Zolika még csak alig fél éve volt velünk, amikor meglepetés ért minket, 2022. január 14-én megcsörrent a telefon, hogy valóban, a hír igaz volt és megszületett vér szerinti kishúga is, alig 1,5 hónapra rá, hogy Zolika hivatalosan is a család része lett, továbbra is szeretnénk-e őt is vállalni? Természetesen igent mondtunk.

Alig pár napra rá megtudtuk, hogy egy kislányról van szó, aki öthónapos. Őt legelőször májusban láthattuk az újabb határozat érvénybe lépése miatt, de 06.17-én már hivatalosan is két gyönyörű, csupaszív gyermek szülei lehettünk.

Mennyit vártatok?

A végleges határozattól számítva majdnem napra pontosan két évet, Zala megyében, csak megyei listán.

Nagykanizsán az ügyintézőnk egy nagyon kedves hölgy, akinek szó szerinte szívügye a munkája, félévente küldött tájékoztató levelet a sorszámmal.

Mennyit várt a gyerek?

Az anya előélete ismert volt, így a kisfiú születése után pár nappal már a zalaegerszegi gyermekotthonba került, 9 hónapos volt, amikor a telefont kaptuk, első pillantás 10 hónaposan, és majdnem töltötte az egyéves kort, mire meglett a végleges tárgyalás.

Huginál sajnos ez hosszadalmasabb idő volt számunkra is, mert 5 hónapos kora óta tudtuk, hogy a gyermekotthonban van, de majdnem 3 hónapig még csak fényképen sem láthattuk. A barátkozás mindkét esetben kevesebb volt, mint egy hét, így az első találkozástól számítva nagyon felgyorsultak a dolgok.

Miért pont ő? Miért pont ti?

Ahogy a kedves mediátorunk mondta: “Ahogy megpillantottam Zolikát, mondtam, hát teljesen maguk”.

Valóban első perctől fogva mindenkitől azt halljuk, hogy “mintha az apját látnám”, ahogy nő, napról napra jobban hasonlít ránk, rokonságban lévő gyerekekre úgyszintén, személyiségre is mintha minket kereszteztek volna. Érdekes módon Kira mintha az én gyerekkori hasonmásom lenne, szinte hihetetlen a hasonlóság.

A lehető legjobb döntést hozták, Ők ketten tényleg a szívünkből fogantak meg.

Tanács, ami jól jött volna utólag:

Minden a lehető legnagyobb rendben zajlott le a kihelyezéstől kezdve, a mai napig zökkenőmentesen telnek a napok. A családban nyolc hasonló korú kisgyerek van, így volt előre is tapasztalatunk, mire kell figyelni.

Az összeszokás is olyan gyorsan ment, hogy szinte hihetetlen, mintha ő is érezte volna, hogy hazatalált.

A lehető legtöbbet tájékozódtunk az Örökbe.hu oldalon, csoportokban és a Tegyesz is mindig állt rendelkezésünkre, akármilyen kérdéssel fordulhattunk hozzájuk.

A legnagyobb problémátok most:

Az, hogy a rendszer nem engedi bizonyos évig újra jelentkezni, pedig mi szeretnénk mihamarabb egy újabb kis tesót, mindketten nagycsaládban nőttünk fel, mindenképp szeretnénk mi is nagycsaládot.

Mi volt másképp…?

Nagy szerencsére semmi gond nem adódott, nem voltak nem várt meglepetések. Talán csak a második gyermekünk határozatánál a sok eltelt idő volt frusztráló, hogy tudtuk, ő ott vár ránk, és mi még csak nem is láthatjuk.

Miről olvasnál szívesen?

Az örökbefogadással, gyerekneveléssel kapcsolatban szinte minden érdekel, napi szinten keresem az újabb információkat.

*******

Kik vagytok? 

40-es házaspár egy kiskamasz fiúval piros megyéből. Kistesóra vártunk.

Javarészt természetes úton próbálkoztunk. A mesterséges beavatkozás kapcsán rögtön az első vizsgálat után arra jutottunk, hogy már ez igaziból késő, és ha nem jön, nem szabad erőltetni.

Miben vagytok mások?

Nem éltünk meg igazán gyászt. Fájdalmat igen, amíg várakoztunk. De ahogy perspektívába került az örökbefogadás, nagyon hamar fellélegeztünk és hatalmas lelkesedéssel vágtunk bele a dologba mindhárman. A férjemnek pár pillanat volt az átállás,  annyit kérdezett csak, mikor megyünk. Nekem talán egy hét kellett, amíg végére értem az Örökbe.hu-nak.

Nekem óriási pozitívum volt, hogy tuti lány lesz. És az is,  … jaj, mindig borsódzik a hátam, ha rágondolok… hogy azért történt minden így, ahogy történt, mert egy pici lánynak éppen ránk lesz szüksége, és ilyen különleges módon bővülhet ki a családunk.  Én szabályosan beleszerettem ebbe az útba és nem is akartam volna, hogy máshogy legyen.

Abban is mások vagyunk, hogy kaphattunk volna kisbabát is, de azért választottunk az 1-3 éves életkort, mert arra vágytunk, hogy a kislányunk is választhasson, tudjunk egymásra reagálni. Igazi találkozás legyen. Ebben ez a cikk volt  meghatározó és más pontokon is tudtam vele azonosulni: https://orokbe.hu/2017/10/05/ha-nincs-gyerek-nincs-ki-miatt-megsutni-egy-retest/

Ki érkezett? 

Megyei listáról egy kívül-belül csodaszép egészséges roma kislány, Lujzi. Kétéves múlt, amikor megcsörrent a telefon.

A vér szerinti anyuka mentális állapota és koraszülöttség adott okot aggodalomra az akta alapján (már ezt is másképp látjuk, az akta tényleg nem minden), de Lujzi a korának megfelelően fejlődött, mostanára pedig már szárnyal. Elképesztően intelligens és érzékeny.

Ez azért is meglepő, mert utóbb kiderült, hogy sajnos súlyosan elhanyagolta a nevelőanyuka, aki zugivó volt. Sajnos így a kapcsolatot sem tarthatjuk majd velük. Valamelyest gyanakodtunk is, mert Lujzi jaktált és a beszédfejlődése késett picit, amikor találkoztunk. De arra gondoltunk a folyamatos tv nézés lehet az oka. Most már persze tudjuk, hogy csak súlyos elhanyagolás okozhat ilyet. voltak állapotok a családnál, de nem tűnt vészesnek a helyzet, nagyon szerették. Legalábbis ennyit láttunk. 

Szóval az valami csoda, hogy ehhez képest milyen ez a pici lány. Ez köszönhető a nagyobb nevelt testvéreinek, és annak, hogy amikor jól volt a nevelőanyuka, sokat tudott adni. Ráadásul elképesztően jó géneket hoz. Vannak nehezebb napok, pillanatok, de a legtöbb igaziból beleférne a dackorszakba is. Egyébként a jaktálás nagyon hamar kikopott, már az első napokban enyhült és mára alig észlelhető. Lujzi lubickol a figyelemben, a testi kontaktusban, ennyi az ellenszere.

Amikor először mentünk el vele gyülekezetbe és beszélgettünk a program végén a kertben, mindenkinek szedett egy százszorszépet és odavitte, mindenkinek, komolyan Egy életvidám, csupaszív kis túlélő. A Lujzi névben egyedül a jelentése nem tetszett korábban, de hamar rájöttünk, hogy nem is lehetne tökéletesebb: harcost jelent.

Mennyit vártatok?

2018 augusztusában jelentkeztünk a Tegyesznél és 2019 januárjában lett határozatunk. 2021 szeptemberében csörrent meg a telefonom. Apa épp egy tárgyalásban volt, szerencsére otthon. Megvolt a jel, amikor mindent el kell dobnia, hogy fel tudja venni az eseményt (majd film készül Lujzinak), szóval ahogy megláttam a kijelzőn az ügyintézőnk nevét, mondtam a jelszót: szülünk! Ő tovább a kollegának: bocsánat szülünk és letette. Hosszúra nyúlt a várakozás ahhoz képest, mennyire elfogadóak voltunk. Időnként mélyponton is voltunk emiatt. De mindig azzal erősítettük egymást, hogy minket az égben kötnek össze… tulajdonképpen miért is aggódunk?

Utóbb mesélte el az ügyintézőnk (hátborzongató volt ennyire tisztán látni visszatekintve, mennyire nem volt hiábavaló a hitünk), hogy már kétszer is kiajánlottak minket Lujzi előtt, de a vallásunk (Jehovai Tanúi vagyunk) akadályt jelentett. A gyám, nevelőszülő emiatt választott mást. Az első pszichológusunk sem volt a helyzet magaslatán, talán alá sem kellett volna írni a jellemzésünk. Nagyjából annyi derült ki belőle, hogy milyen vallásúak vagyunk és hogy volt anyukánk és apukánk. De úgy voltunk vele, hogy az ügyintézőnk leírása messze kompenzálja ezt, és hát annyira siettünk volna. És ugye az égben fog eldőlni, ez biztos volt.

Míglen az ügyintézőnk azt mondta Lujzi aktája felett, hogy akkor most vallásról nem beszélünk. Ő kezdettől fogva olyan tisztán levett minket, látta, mit tudunk adni. 

És mindennek pontosan így kellett alakulnia, különben nem találkozunk. 

Mennyit várt a gyerek? 

9 hónapos kora óta nem keresték, fél évre rá indult el a folyamat. És 2 éves elmúlt, amikor nekünk először kiajánlották. Lujzi gyámja rendkívül elhivatott, ütötte a vasat ahol csak lehetett. Az aktából úgy tűnik, a szükséges vizsgálatok hamar lezajlottak, aztán egyszerűen ült az ügy, valószínűleg a covid miatt. 

Ezt Lujzi úgy hívja, hogy elbújt. A barátkozás alatt elvittünk a családnak és Lujzinak egy bemutatkozó fényképalbumot, ami aztán folyamatosan dagadt a barátkozás alatti képekkel, a nevelőcsalád képeivel, majd a hazatérés képeivel. Rendkívül sokat segített Lujznak, eleinte mindennap megnéztük, most már ritkábban kéri. Már az életkönyve is készül.

Az album nézegetés alatt valahogy organikusan össze is állt a története. Az elején még csak mi vagyunk, csináltunk direkt olyan képeket is, ahol kihagytuk a helyét, és amikor megkérdeztük, hogy hol van Lujzi, ő válaszolt: elbújt.

A minap elkezdett beszélni arról, hogy az én pocakomban volt és akkor tovább szőhettük a történetet. Meséltem neki arról, hogy a szívemben volt (meg kellett mutatni hol), meg Apa és a bátyja szívében, no meg a kutyusokéban. Kis idő múlva megszólalt. Te pedig az én szívemben voltál itt, meg Apa, és a többiek

Miért pont ő? 

1-3 éves kislányra vártunk származási kikötés nélkül, korrigálható egészségi állapottal (javarészt a további tájékoztatást kérünk-et pipáltuk).

Az életkort később megemeltük 4 éves korra, ami abból a szempontból is áldásos volt, hogy találkoztunk egy csodás szakemberrel, aki korrekt leírást adott végre rólunk és így a lelkünk is nagyobb békére lelt.

Már a telefonhívásnál éreztük, hogy ő lesz a mi lányunk, pedig alig hangzott el valami. A kisfiunk is azonnal lázas készülődésbe kezdett és azt mondta: Tudom, nem biztos, hogy ő az. De én úgy érzem! Szóval felengedtünk este egy erre tartogatott tűzijátékot és megkezdődött a berendezkedés.

Aztán amikor láttuk az aktát életünk leghosszabb hétvégéje után (péntek délután jött a hívás) és vártuk a csavart, de nem volt… aztán a képet. Hát zokogtunk, egyből látszott, milyen érzékeny finom lény és csodaszép, vegyes származással. A pszichológus vakságra gyanakodott, a mi aktánkat nem ismerte, megjegyezte: roma kislány! Istenem, van aki nemet mondana egy ilyen csodára?

A barátkozás első napján pár másodperc után elmerültünk a ruhánk mintáiban, aztán az ajtófélfa festékkopásaiban kerestünk alakokat. Istenem, gondoltam, művészlélek:-))) Apára folyamatosan bazsalygott, őt már a rápillantáson megajándékozta egy marék kaviccsal. Eltette, megvan. Amikor elbúcsúztunk, átkarolta a nyakam és nem akart elengedni. Nagyon-nagyon vágytunk erre, hogy ennyire egyértelmű legyen. Két dologért imádkoztunk: passzoljunk és hogy ezt észre is vegyük.

Voltak érdekes összefonódások. Még a várakozás elején történt, hogy egy kirándulás alkalmával felhágtunk egy vadlesre és a Lujza név volt bevésve az egyik deszkába. Vagy a találkozás előtti nyáron egyik nap Apa azzal az ötlettel jött, hogy írjunk össze lányneveket és ő épp ezt a nevet tette az első helyre. És ez épp Lujzi második szülinapján történt.

 

Miért pont ti?

Szempont volt, hogy legyen testvére és kertes házban lakjon a család. És persze már nagyon mi voltunk soron.

Megkérdeztük a nevelőszülőt is erről. Elmesélte, hogy három család közül azért választott minket, mert nincs előítéletünk, és mert nagy baráti körünk van. Vagyis, amit ő nem tudott,  pont a vallásunk miatt. 

A tanács, ami jól jött volna utólag:

A tanfolyam tényleg mindenre felkészít. Gyakorlatilag egy csoportterápia; interaktív, beszélgetős, személyre szabott. 

Ott volt az Örökbe.hu, amit keresztbe-kasul átolvastam többször is, átbeszéltük a férjemmel. Hálás köszönet minden őszinte szóért!

A barátkozás alatt is rendkívüli támogatást kaptunk, többször is jött a gyám, az ügyintézőnk, a pszichológus. Bármikor hívhattuk őket. A gyámot a mai napig. Elképesztő minőségben voltak jelen. Életeket fordít meg egy-egy ilyen emberi hozzáállás, nagyon hálásak vagyunk.

És ami jól jött volna:

Sose, de tényleg sose kételkedj.

Legyünk nagyon megértőek magunkkal is, az fog előbbre vinni. Nekünk úgy egy év kellett, mire mindenki hazaért ebbe az új helyzetbe. A kezdeti kimerültség után is megmaradt a türelmetlenségem, nem jöttek az érzések, ami egy idő után épp azért lett gyanús, mert én nem ilyen vagyok. A gyerekkori traumáim keltek életre. Sokat segített mindkettőnknek Naomi Aldort: Gyermekeink kibontakozása, önmagunk kibontakozása című könyve. Egy szintén örökbefogadó anyuka fordította egyébként, lelkesedéskönyv. Nem az örökbefogadás a témája, de én belevenném a tanfolyami tananyagba. Segít a reakcióink mélyére ásni a saját gyermekkorunkban és átírni azokat. 

Nem rémlik, hogy a tanfolyamon szó lett volna erről, de egy ilyen helyzet előhúzza a gyerekkorunkat. Bár korábban terápiám is volt, segítséget kellett kérnem.

És tényleg nagyon kellene legalább egy terápiás szülős könyv magyarul! Nekünk ezek rengeteget segítettek: The Connected Parent, Raising an Adopted Child. Miután elolvastam őket meg átrágtuk a témát együtt, egyrészt rengeteg érzelmi támogatást adott, másrészt teljesen másképp láttunk helyzeteket, amik könnyen összetéveszthetők az életkori sajátságokkal. És amikor nem aszerint, hanem a trauma tükrében kezeltük, napok alatt megoldódtak helyzetek.

Örökbefogadás, traumák ide vagy oda, ha mi rendben vagyunk és egyben vagyunk, akkor a gyerekek is… egyenesen arányosan, akár pillanatok alatt lekövetik

A legnagyobb problémátok most:

Két gyerkőccel, ráadásul két dacossal nagyon más a dinamika.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Nehezebb aktára, történetre számítottunk … de még így is annyira nehéz volt az elmúlt év

Miről olvasnál szívesen? 

Nagyon szeretem a történeteket, nyomonkövetős cikkeket és a szakemberekkel készült interjúkat.

És olyan jó lenne még többet olvasni arról, hogyan lehet megkülönböztetni az életkori sajátságokat az esetleges sérülésektől és persze a kezelésükről.  

Ha te is várakozol, és felkészülnél a gyermek érkezésére, akkor várlak a Finis csoportba, ahol együtt vesszük át a kiajánlással, barátkozással, adminisztratív ügyekkel és lelki felkészüléssel kapcsolatos tudnivalókat. Legközelebb:

Reggeli csoport, 2023. február 9., 16., március 2., 9., mindig csütörtök reggel 7:30-9:30 között. Ára: 30 ezer forint, pároknak 35 ezer forint. 

2022. március 14-16., pontosabban: március 14. kedd 18-21 óra közt, március 15. szerda (munkaszüneti nap) délelőtt 9:30-12:30 közt, március 16. csütörtök este 18-21 óra közt. Ára: 30 ezer forint, pároknak 35 ezer forint. 

https://orokbe.hu/talalkozok/tamogato-csoportok/finisben/