Egy sikertelen barátkozás tanulságai

Általános

Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi örökbefogadókhoz. Kevés szó esik róluk a közbeszédben (bezzeg itt a blogon!). Ma egy izgalmas tanulmányt ajánlok, amely egy meghiúsult nemzetközi örökbefogadást jár körül.

Egy spanyol házaspár négy testvér örökbefogadására vállalkozott Magyarországon, majd a próbaidő alatt meggondolták magukat. A megtörtént esetet a Család, gyermek, ifjúság című folyóirat 2006/1-es számában olvashatjuk (az egész szám az örökbefogadásról szól, és neten is fenn van), méghozzá három szemszögből: a nevelőanya, a legidősebb gyerek, és a folyamatot kísérő pszichológus beszámolójából. Az olvasók vélhetően nem fognak négy testvért adoptálni, főleg nem külföldről, de a dolgozatnak vannak olyan tanulságai, amelyek simább esetekben is hasznosak lehetnek.

6 élet

Felnőtt örökbefogadott rajza: eddigi életem

A történet röviden: a spanyol házaspár lelkesen érkezik, hogy a 3 és 8 év közötti, nevelőszülőknél élő gyerekekkel megismerkedjen (a négyből három fiú). A barátkozás jól halad, egyre több időt töltenek együtt, az új szülők jól veszik az akadályokat, a szakemberek is elégedettek az összeszokással. Két hét alatt sor kerül a kihelyezésre, a házaspár vidéki bérelt házba viszi a négy gyereket. (Külföldi szülőjelöltek az egy hónapos próbaidőt is Magyarországon töltik.) Derült égből a 18. napon a házaspár váratlanul visszaadja a négy testvért, és hazautazik.

Mi volt a gond? Miért nem sikerült? Én ezzel a kérdéssel olvastam végig a nevelőszülő, a pszichológus és a nyolcéves fiú beszámolóját. Nincs egyértelmű válasz, csak feltételezések. Túlvállalta magát a házaspár? Objektív nehézségek léptek fel? A támogatás volt kevés? Nem vagyok szakember, a saját olvasatomat, gondolataimat tudom leírni.

Én laikusként azzal kezdeném, hogy van-e olyan gyermektelen pár, aki képes a semmiből egyszerre négy (traumatizált, hiperaktív) gyerek szülőjévé válni. Talán, ha óvónő vagy gyógypedagógus az illető, vagy volt négy kisebb testvére… De mezei embernek ez durva mélyvíz. Felfogta vajon a spanyol pár, hogy mire vállalkozik? A nevelőanya, aki három saját gyereket már sikerrel felnevelt, le is írja, hogy ők öten voltak felnőttek a négy gyerekre, egy már bejáratott családban. A spanyolok meg ketten, újoncok, idegen környezetben. A pszichológus kifejti, hogy a spanyolok testvérpárra adták be a jelentkezést, és a hatóság kérdezett rá, nem vállalnának-e négy gyereket inkább. (Magyarországon nincs olyan jelentkező, aki négy testvért elfogad együtt, és eszerint külföldön is kevés. Gondolom, mindenáron családba akarták helyezni a gyerekeket, ezért kérdeztek meg két gyerekre várókat is.)

Nekem aggályos a történetben, hogy a barátkozás alatt előbb a nevelőanya, aztán a pszichológus utazik el nyaralni.

Pech, hogy a házaspár a barátkozás helyszínétől 100 kilométerre tudott csak házat bérelni, ahogy az is, hogy a próbaidő alatt végig rossz volt az idő, és beszorultak a lakásba a nagy mozgásigényű fiúkkal. De talán ennyit ki kéne bírnia a nagy elhatározásnak.

Valószínűleg megijeszthette őket, hogy a négy gyereknek (akik közül a nagyobbak emlékeznek a vér szerinti szülőkre) a nagykorú nővérével is tartaniuk kell a kapcsolatot.

A nevelőanya virágnyelven leírja, hogy a gyerekek bizony folyton tönkretesznek, eltörnek valamit, amit nagy türelemmel lehet kezelni szülőként. A pszichológus szerint nagy a mozgásigényük, amit a kényszerű bezártság könnyen agresszióvá alakíthat. A nagyfiú beszámol róla, hogy a próbaidő alatt a kicsik gyakran sírtak, nem aludtak. Ezek mind megijeszthették az örökbefogadókat.

A nevelőanya és a pszichológus szerint a nehézség az átszoktatással nem volt több az ilyen helyzetben elvártnál, normálisnál. Kérdés, hogy a szülőjelöltek tisztában voltak-e azzal, ez mit jelent.

6 jövő

Felnőtt örökbefogadott rajza: a jövőm

A pszichológus felveti, talán szerencsésebb lett volna két etapban folytatni a barátkozást, előbb a két naggyal (7 és 8 évesek) összemelegedni, azután a kicsikkel (3 és 4 évesek). A leírásból kiderül, hogy még a gyereknevelésben jártas nevelőcsalád sem egyszerre kapta meg a gyerekeket, hanem előbb a három fiút, és később a legkisebb lányt.

Bennem az is felmerült, talán nem kaptak elegendő elismerést, támogatást. Bizonytalan kezdő szülőként nagyon jól esik, ha valaki megerősít, hogy jól csinálod. Négy ismeretlen, más nyelven beszélő, nyugtalan gyerekkel egy napot túlélni is nagy teljesítmény, nem érdemes rögtön az első napokban szuperanyu-szuperapu produkciót elvárni magunktól. A gyerekek kezdeti tünetei az új helyzetben normálisak, de ennek átlátásához nagy magabiztosság kell. A beszámolók szerint kezdetben számos helyzetet ügyesen oldott meg a spanyol apa és anya. Vajon megerősítette ebben valaki őket?

A szívszorító olvasmány arra is kitér, hogy a sikertelen barátkozás egy újabb traumát jelentett a gyerekeknek a vér szerinti család, gyermekotthon, nevelőcsaládba beszokás után. Bizalmuk a világban és a nevelőcsaládban megingott, viselkedési problémák léptek fel, érthetően. A pszichológus nyitva hagyja a kérdést, érdekükben áll-e egy újabb örökbefogadási próbálkozás.

Azóta eltelt kilenc év, netes keresgélésem szerint a négy gyermek maradt a nevelőszülőknél.

A felnőtt örökbefogadott rajzai Dengyel Kinga pszichológushallgató szakdolgozatához készültek. 

Advertisements

53 responses »

  1. Nagyon nehezen tudtam elolvasni a cikket, valahogy hiányoztak belőle bizonyos magánhangzók, és nagyon fárasztó volt kibogarászni a szavakat.
    Az az igazság, hogy ha valaki úgy fogad örökbe gyermeket, hogy neki magának nincs, és közvetlen környezetében sem kóstolt bele legalább néhány napra, hogy milyen gyerekkel együtt lenni reggeltől estig, akkor még egy gyermek örökbefogadása is nehézséget okoz. Már egy újszülött gondozása is olyan 24 órás jelenlétet kíván, tele váratlan eseményekkel, hogy bizony fel kell kötni azt a bizonyost. Itt pedig egyszerre 4, nagyobbacskák beszorulva egy házba, nyelvi nehézségekkel… Valahol érthető is, hogy feladták, mert inkább most, mint otthon derüljön ki, de annyira sajnálom a gyerekeket is, mert újabb elutasítást kellett átélniük, de legalább visszamehettek a nevelőszülőkhöz, és ugyan papíron nem lett új anyukájuk, apukájuk, nevelőanyukájuk – olvasottak alapján – szerette őket, remélhetőleg kellő támogatást jelenthet egy ilyen kapcsolat is négy gyermek életében, egy párkapcsolatban sem feltétlen a papír számít, élettársi kapcsolat is szólhat egy életre.
    Olyan jó lenne, hogyha egy ilyen ismerkedések meg lehetne valahogy úgy oldani a helyzetet, mint a Mátyás király mesében, hogy ismerkedni meg nem is, találkozni meg nem is, hogy senki se sérüljön. De nem lehet.
    Valóban tanulságos volt, azzal együtt, hogy amikor egy pár ott tart, hogy jön a megkeresés, és ugyan papírjuk van arról, hogy testvérpár, ráadásul 4-en vannak, micsoda boldogság ez az eddig gyermektelen életükben, végre itt a várva várt boldogság, egyszerre négyszeres öröm… Szóval kizárt, hogy ilyen felfokozott érzelmi állapotban bárki képes legyen hideg fejjel gondolkodni, és azt mondani, kettő még belefér, de négy??? Az már sok… Hanem igen is belevág, hiába olvasott előtte akármennyi újságcikket, tanulmányt, könyvet az örökbefogadás témában. Ez valahogy olyasmi lehet, mint a szerelem és a rózsaszín köd esete, csak ez sajnos nem két felnőtt embert érint, hanem több felnőtt és több gyerek sorsa változik, változhat jó, vagy rossz irányba…
    Egy kicsit zsong a fejem az olvasottaktól, bocsánat, hogy csapongok.
    Valószínűleg azt kellene megtanulnunk, átadnunk és megtanítanunk gyerekeinknek, akármilyen legyen is szülőként, nevelőként a státuszunk, hogy az érzések, legyenek azok jók vagy rosszak, de szükségesek, fontosak és így vagy úgy, de hasznunkra vannak. Ha bezárjuk a szívünket attól való félelmünkben, hogy megsérülünk, akkor azt vesszük észre egy idő után, hogy vagyunk, de nem élünk.Vannak olyan országok, kultúrák (már itt is beszéltünk róla), ahol természetes a pozitív hozzáállás, ha mégsem sikerül, akkor sem kudarcként élik meg, pusztán megmérettetésnek, mérföldkőnek, tapasztalatszerzésnek.

    Nekem egy másik cikk is felkeltette az érdeklődésemet: “Amit az örökbefogadók veszteségeiről tudni érdemes” Így hirtelen nem tudom megmondani, itt foglalkozott-e beírás ezzel a témával, de szerintem nagyon fontos pontja a szülővé válásnak…

    Kedvelés

    • Nekem ez az eseménysor valahogy már az elején gyanúsan a negatív végkifejlet felé tartott. Ha csak visszaemlékszem, mennyi mindent kellett bébiszitterként a német gyerek mellett pluszban megtanulnom ahhoz, hogy megértsem, egyáltalán mire gondol… és beszéltem a nyelvet! Ezek olyan dolgok olyanok, mint a Legyen Ön is Milliomos első öt kérdése: pl.: “Hogy folytatódik a következő mondóka? ec, pec, …” (ha nem ott nőttél fel, fogalmad sincs). És azok mellett a gyerekek mellett, akikre én vigyáztam, ott volt a háttérben a szerető, megértő, elfogadó család, és így is elég sok küzdelemmel járt talpon maradni.
      Mégis mit gondolt ez a spanyol pár? Közös nyelv nélkül? Más kultúrával?
      A pozitív gondolkodás önmagában nem rossz, de ez azért már túlzás… Még azt mondom, két gyerek okés, de 4? Ráadásul mindegyik sérülésekkel, a legkisebb a szobatisztaság és a dackorszak közepén, a legnagyobb meg másodikas iskolás, a két középső életkori sajátosságairól nem is beszélve.

      Úgy gondolom, hogy óriási hiba belefordulni a gyerektelenségbe. Attól, hogy nem tudok szülni, még értékes ember vagyok, ép értelmes gondolatokkal, csak épp az életem ezen fejezete nem jött össze. Egyetlen nehézség sem lehet elég ok arra, hogy az ember elveszítse a józan eszét és ítélőképességét, hiszen sajnos vagy nem sajnos, belehalunk vagy sem, a Föld forog tovább… Amikor az embert sokkolja az ítélet, nem ilyen tiszta a feje, de idővel tisztulnia kell, különben csak rosszabb lesz. És ha már a gyerektelenségét öf útján akarja megoldani, akkor netán nem álmodozni kéne, hanem önismeretet szerezni és fejlődni, én ezt tudom vállalni, ennyire vagyok képes, és nem beleugrani az első szembejövő dologba. Én a spanyol párt tartom felelősnek az egész kudarcért, ahogy anno a dánokat hibáztattam a Mercy, mercy kapcsán. Mindig annak kell több eszének lenni, akinek kevesebb a vesztesége, és nem mindig az ügyintézőre hagyatkozni, mert egyrészt ő se mindenható, másrészt meg az van elintézve, amiben az ember maga is szívvel és lélekkel részt vesz.

      Én is elolvastam azt a részt, ami a veszteségekről szólt. Szerintem csak ábrázolja a veszteségeket, de kiutat nem igazán mutat.
      Esett szó már itt a blogon a veszteségekről poszt formájában is (https://orokbe.hu/2014/07/24/szakdolgozatok-az-orokbefogadasrol-az-anyak-krizisei/), de szerintem azok a posztok, amelyekben a tetraéder valamelyik oldala nyilatkozik, sokkal kifejezőbb ebben a témában, nem beszélve a hozzászólásokról, mert sokfélék vagyunk, sokféle nézőpontunk van, mindenkinek más fáj, és minden oldal a többi oldal empátiájára és szeretni tudó képességére, na meg belátására van utalva.

      Kedvelés

      • Hogy mondjam finoman… szerintem nem volt okos dolog kiajánlani négy gyereket valakinek, aki kettőt kért.

        Magyarországon 1600-an várakoznak, 40 százalékuk fogad el testvérpárt. 3 testvérre mindössze néhány embernek van érvényes határozata az országban. Na most azt a 600 embert mind végigkérdezték, aki belföldön vár testvérpárra, hogy kell-e négy? Nyilván nem.
        Ahogy az sem véletlen, hogy aki bemegy a Tegyeszbe, annak nyilatkoznia kell, hogy ő milyen gyereket szeretne (kereslet), és nem azzal kezdik, hogy a szülőkre hiába váró, legkevésbé népszerű gyerekek fotóját kezdik neki mutogatni (kínálat).

        És mint a sztori mutatja, nincs túl sok dobás, egy-két sikertelen próbálkozás, és marad a gyerek állami gondozott. Nem kéne ellőni egy örökbefogadási esélyt olyan párra, aki nem ezt kérte.

        Kedvelés

        • Igazad van, tényleg nem volt okos dolog a kiajánlás, de hány meg hány béna dolgot megtesz. a hivatal… Nagyon résen kell lenni, hogy az ember jól jöjjön ki egy-egy menetből, ezért mondtam, hogy az embernek legyen magához való esze…

          OFF további indoklás, avagy krónika a hivatali hülyeségről
          Most voltunk a gyámügyön a lakcímváltozás miatt, ahol még arra se voltak képesek, hogy elolvassák a papírjainkat (ott feküdt minden a nő előtt az asztalon), aztán az első kérdésük az volt, hogy házasok vagyunk-e egyáltalán (bocs, hogy élek, és nem lettem -né…), és hogy tudjuk-e, hogy alkalmassági vizsgálat kell az örökbefogadáshoz (tééényleg? mit gondol, mivel múlattuk az időt az elmúlt évben, csak nem azzal? nem tetszik tudni elolvasni? – gondoltuk mi, miközben jó kártyáshoz illik, pókerarccal válaszolgattunk az idióta kérdésekre, és megpróbáltuk nem melegebb éghajlatra küldeni a kis kedveskét…) Odaadjuk neki a jövedelemigazolásainkat. (minek, amikor csak a cím változott?) Öles betűkkel fel van tüntetve mindkét esetben a cég neve, székhelye. Erre rákérdez, hogy hol is dolgozunk? A következő kérdés pedig az volt, hogy akkor most mi szeretnénk, hogy továbbra is alkalmasnak legyünk nyilvánítva???? (na itt már erősen kellett fognom a Zember kezét, hogy fékezze magát)
          Ja, és hogy felkerüljön az i-re a pont, még én magyaráztam el a kedves hivatalnoknak, hogy x§ mit is jelent pontosan a mi esetünkben, és nem győzött csodálkozni, hogy 1. ezt tudom, 2. hogy ennyire jól, 3. nem tud falhoz állítani. Ha kicsit is kevésbé vagyunk résen, belevitt volna olyan változtatásokba, amik elvileg a tegyesz munkatársa nélkül nem is történhetnének meg, ennyit a csapatmunkáról. Ha ezt félévente meg akarják ismételni, én állok elébe, ezektől még ez is kitelik…

          ON
          Na de vissza az eredeti problematikára:
          Kínálgathatnak akármilyen hiperszuper csúcsminőségű mittoménmit, csak azért nem fogom bekajálni, mer olyan még nincs otthon.
          Nekem kicsit ez jött át a spanyolokból. (Ja, hogy ők nem hivatalttúlélő fegyverarzenállal a vérükben születtek? Hmmm, tán tudni kellett volna, mire vállalkoznak – meg magyarul – , vagy esetleg olvasni egy kis Kafkát, van spanyol fordítás… De nem kell a hivatal, elég probléma önmagában a nyelvi különbség)
          “Lesz gyerekünk! Nem is kettő, hanem négy! Hát a négy több, mint a kettő!” (kettőt fizet, négyet vihet, hát nem nyereség?)
          Csak a felismerés, hogy ez a mondat mit jelent, csak akkor érte el őket, amikor ideértek, oszt körbenéztek, csak akkor már nem lehetett sérülés okozása nélkül lelécelni, és kilépni a buliból. Hát nem lett volna egyszerűbb azt mondani, hogy
          “Neeeem, köszi, nekünk kettőre van kapacitásunk, de köszönjük, hogy ránk gondoltak!”?

          Aktucs, szerintem szuperek vagytok, jó úton jártok! 😀 Csak így tovább!

          Kedvelés

          • “Kettőt fizet, négyet vihet”: ha egy külföldi szülő magyar gyereket fogad örökbe, az 4-8 millió forintba kerül neki eljárásonként. (Nem a Tegyesz kapja, de a sok irat, fordítás, hitelesítés, ügynökség, utazás költsége ennyi). Ha egy eljárásban több testvért vállal, akkor nem lényegesen magasabb a költség. Nyilván itt nem ez volt a szempont, de érdekes.

            Nagyon szigorú vagy. Hogy lehet valamiről előre megmondani, hogy képes leszek-e rá, ha még sose próbáltam hasonlót?

            Kedvelés

            • Wow, szép kis összeg, és akkor arról még nem is volt szó, hogy vélhetően otthon is fizet a közvetítőnek, ideutazik, majd hazamegy, itt egy hónapig él, lakást bérel, utazik a láthatásra (esetünkben akár 100 km-t is naponta).
              Aztán kérdés, hogyha a gyerek nem válik be, nem vágják-e a fejéhez, hogy ennyibe meg annyiba kerültél nekünk… Jobb, hogy szakítás lett a vége…

              Valahogy úgy tudnék válaszolni a kérdésedre, hogy a képesség mellett a körülményeket, lehetőséget és a végkimeneteli irányokat is vizsgálni kellene egy-egy döntésnél, és nem utolsó sorban azokra figyelni, akik a döntés “elszenvedői” Tovább kellett volna kicsit látni az orruknál.
              Itt valaki már írta, hogyha életében nem volt élesben dolga gyerekkel ennek a párnak, akkor hogy akarhatott rögtön 4-et? Nem becsülöm le magam, de én úgy sem mernék bevállalni egy magyar nyelven beszélő idősebb kisgyereket, hogy ezer dolognak utánanéztem már, bébisintérkedtem, napi szinten foglalkozom 3-18 éves korig mindenféle kölyökkel és az összes barátnőm szülését, gyerekágyát, Gyes 3 évét végigasszisztáltam. Pedig biztosan képes lennék arra, hogy kezdjek egy ilyen helyzettel valamit. De ez a valami nem elég ahhoz, hogy ő is boldog legyen, meg nekem is és a családunknak is jó legyen, és tenni mindezt azért, mert nincs gyerekem, és akarok egyet a föld alól is drága pénzen. (ld még Mercy, mercy)

              Kedvelés

            • Nem, ebben az összegben (Amerikából pl. 30 ezer dollár) már minden költség benne van, ami az örökbefogadással, ügyintézéssel kapcsolatos.
              (A kiságy, stb. nem).

              Kedvelés

        • Sziasztok, én is elolvastam a cikket. Nekem az jutott eszembe, hogy kicsit érzelmileg zsarolva érezhette magát a spanyol pár…Biztos van oka, ha valaki két gyereket jelöl be, de ők akár úgy is érezhették, ha nem mondanak igent mind a négy gyerekre, akkor a kettőt sem kapják meg. Még nem voltam hasonló helyzetben, de azt gondolom, hogy a gyerekek kivánságait is figyelmen kívül hagyták a gondozók. Nekem legalábbis ez jött le. Biztos a spanyol pár is túl vállalhatta magát, de én a tolmácsért sem tenném tűzbe a kezem, már arra gondolok, hogy elég ,ha valaki félreért egy szót, máris más jelentést kap egy mondat. Ha, pedig három négy rosszul fordított mondatot elmond egy tolmács feszített helyzetben lehet nagyon is sokat számít.

          Kedvelés

    • A jelentkező lehet rózsaszín ködben, de a szakemberek, közvetítők dolga, hogy visszarángassák a földre. Lejjebb idézek számokat.
      Az nem véletlen, hogy kis hazánkban nincs olyan várakozó, akinek négy testvérre van alkalmassági határozata… (de ha van is egy ilyen, akkor is) Azért nálunk észnél vannak a szakemberek és kipukkasztják a rózsaszín lufikat, a túl merész ambíciókat, és olyat engedélyeznek csak a jelentkezőnek, amit az jó eséllyel meg tud valósítani.

      Kedvelés

      • Szerintem jó ötlet lenne egy ilyen poszt. Bárcsak akkor is lett volna, amikor a leglilább depiben sajnáltam magam itthon, és még gyereket is raboltam volna, csak hogy legyen. (Erről viszont volt korábban szó https://orokbe.hu/2014/02/24/vallomasok-ut-az-orokbefogadasig/)
        Amúgy nekem nagyon sokat segített az elgyászolásban Verena Kast: A gyász c.könyve, egy sorstárs ajánlotta, hogy könnyebben tudjam újraépíteni magam, és ez az olvasmány életem más területeit is megvilágította. Biztos mindenkinek megvan a saját megküzdési technikája, ez megérne egy misét (vagy sokat 🙂

        Kedvelés

      • Szerintem hasznos lenne. Nekem meggyőződésem, hogy kudarcba fulladt örökbefogadások, de akár hosszú idő után sikeres teherbeesés, szülés, majd depresszió, gyermekelhanyagolás mögött sok esetben fel nem dolgozott veszteség áll. És mindig olyan jól össze tudsz foglalni egy-egy témát, hogy azok végigolvasása már önmagában képes kicsit más oldalról látni dolgokat, vagy rendet rakni kétségeink között. Egyszóval én megköszönném, akár a “kiutakra” is figyelemmel…

        Kedvelés

  2. A hozzászólás tekintetében kicsit helyzeti előnyben érzem magam, mivel nálunk is Bálint Noémi pszichológus segítette a barátkozási folyamatot, akire a mai napig nagy szeretettel gondolunk mi is és a kisfiunk is, aki ekkor még öt és fél éves volt. Ezért azt nem igazán tudom elképzelni, hogy Noémi ne adott volna megerősítést az örökbefogadó szülőknek a tekintetben, hogy jól csinálják a dolgokat, hogy kellően magabiztosak legyenek. Ahogy végigolvastam a cikket, én egy nagyon fontos dologban látok különbséget. Nekünk mint örökbefogadó szülőknek kezdettől fogva létrejött egy nagyon erős bizalom Noémi iránt, hogy azt éreztük vele minden örömünkről, kételyünkről vagy számunkra nem értelmezhető dologról őszintén beszélhetünk. (Amúgy érdekes, hogy a kisfiam esetében ez ugyanígy megvalósult.)Ez egyébként jó kérdés, hogy minek köszönhető túl azon, hogy Noémi nagyon jó szakember és hihetetlenül empatikus, talán az is hozzájárult, hogy mi magunk kértük rögtön az akta ismertetés után, hogy még mielőtt elkezdjük a barátkozást, szeretnénk vele beszélni.(Ő írta a kisfiunkról a pszichológiai jellemzést). Lehet, hogy egyébként is így lett volna, de minden esetre a támogatás kérése saját belső elhatározásból indult el és ment végig az egész barátkozási folyamat során. Amit még fontos különbségeknek látok és már az olasz örökbefogadási gyakorlat során kételyként fogalmazódott meg bennem (lévén korábban nekünk is volt egy sikertelen „erőltetetten gyors menetű” barátkozásunk), hogy túl gyorsnak érzem azt, hogy két hét barátkozás után a gyerekek már odaköltöztek a házaspárhoz. Így utólag egész biztos vagyok benne, hogy szükség volt több időre nálunk is, a sok-sok látogatást követően először csak egy napot töltött nálunk a kisfiunk, majd a következő hétvégén már kettőt és biztos vagyok benne, hogy szükséges volt számára, hogy az így szerzett élményeit megoszthassa a nevelőszülőjével (a Maminak beszélhessen anyáról és apáról), hogy nyugodtan feldolgozhassa és készülődhessen az új családi életére, ahogy nekünk is. Én nem emlékszem olyanra, hogy bármilyen kérdésben ne hallgattunk volna Noémi tanácsaira, meglátásaira. (Itt a cikkben olvasható, hogy ő korainak találta a két hét utáni összeköltözést, de a házaspár ragaszkodott ehhez, javasolta, hogy mozduljanak ki kirándulni, szervezzenek programokat, de a házaspár az idegen környezetben ettől félt.) Az is azt támasztja alá, hogy ez a fajta bizalom nem jött létre, hogy az összeköltözés után abban hat napban, amiről a kisfiú úgy számolt be, hogy az esős idő miatt az idegen házban voltak naphosszat, sírtak a kicsik éjszakánként, féltek a villámlástól, mi játszódhatott le a szülőkben és miért nem kértek segítséget, csak amikor már a helyzetet menthetetlennek érezték, jutottak a végső elhatározásra. Ettől függetlenül iszonyú nehéz lehet egyszerre négy gyereket örökbefogadni, amire én biztos, hogy nem mernék vállalkozni, de a cikk szerintem is sok tanulsággal szolgál. Én a leendő nagyobb gyereket örökbefogadni szándékozóknak azt tudnám tanácsolni, hogy ne sürgessék a barátkozás idejét, mert az az idő, energia, amit abba fektetünk bele, többszörösen megtérül az örökbefogadás során (egyébként hihetetlen jó dolog visszaemlékezni is rá, hiszen ez volt az a folyamat, amikor mi egy családdá váltunk), másrészt szerintem az is nagyon fontos, hogy merjünk bizalommal, őszintén beszélni a felmerülő kérdéseinkről, kételyeinkről már csírájában a támogató pszichológussal, mert nagyon sokat tud segíteni.

    Kedvelés

  3. Mi abban egyeztünk meg, hogy – elkerülendő a felfokozott érzelmi állapottal járó hurráoptimizmust – amit előre, józan állapotban tisztáztunk, attól nem térünk el. Az más kérdés, hogy várakozás közben tisztázódtak le bennünk dolgok, tágultak is, szűkültek is a határaink, de ez mindig józan gondolkodás, és a növekvő önismeretünk következtében történt. Mielőtt meglátogattuk volna a gyerekeket, még próbáltam alkudni, hogy de ha mégis ilyen, vagy olyan, de azért gondoljuk át akkor is, de ezért tartom a férjem 🙂 , simán rám szólt. Viszont az én szerencsémre a gyerekek abszolút a határainkon belül vannak.

    Egyébként ez az a történet, ahol mindenki hibázott, az örökbefogadni vágyó, a külföldi és az itthoni szakember egyaránt. A gyerekek meg megszenvedték. Ahogy már az lenni szokott…

    Kedvelés

    • Szerencse, hogy a férjed észnél van:-)

      Kicsit off, írtad, hogy határozatot kell módosítani, mert a kisebb gyerek korát 1 évben húztátok meg.
      Ezt olvasom itt:http://2010-2014.kormany.hu/hu/gyik/tajekoztato-az-orokbefogadas-felteteleirol

      “A hazai örökbe fogadni szándékozók 40 %-a vállalná testvérek örökbefogadását, gyakran viszont azzal a kikötéssel, hogy a fiatalabb gyermek legfeljebb egy éves legyen.”
      Az esetetek is mutatja, elég valószínűtlen elvárás, hogy egy testvérpár úgy váljon örökbe adhatóvá, hogy még a kicsi sem múlt el egy éves.

      Kedvelés

      • Most csak úgy csendben mondom, mivel mindkettejüket a kórházban hagyta az anya, bőven a kicsi egyéves kora előtt örökbeadhatóvá kellett (volna) válniuk.

        Ez az egy éves kor meg nálunk anyagi kérdés volt. Úgy gondolom, hogy igenis szükség van arra, hogy minimum egy évet biztonságos családi körben és ne intézményben töltsenek el a gyerekek. A GYED – amiből még ez valamelyest megoldható – a gyerek 2 éves koráig jár. A GYES nem opció, sajnos. Ha pedig 2-3 hónap után kénytelen vagyok betenni a gyerekem egy intézménybe, akkor hogyan alakuljon normálisan a kötődés, hogyan legyünk egy család? Amiért most mégis tudjuk vállalni a másfél évest, az az, hogy a férjem állandó éjszakásként nappal otthon van és így valószínűleg meg tudjuk oldani, hogy ne kelljen bölcsibe járniuk. Kis segítséggel remélem bírni fogja – mármint a férjem.

        Egyébként valószínűleg sokat javítana a nagyobb gyerekek örökbefogadására való hajlandóságon az, ha nem örökbefogadói GYES, hanem örökbefogadói GYED volna.

        Ami miatt talán nem annyira off ez itt sem, hogy ez is arról szól, hogy mérjük fel, mit tudunk vállalni. Anyagilag és érzelmileg egyaránt.

        Kedvelés

        • Igen, a te oldaladról nézve ez jogos érvelés.

          Viszont a gyakorlatban, ha az anya a kórházban hagyja a gyereket, eltelik fél év, amíg nem látogatja, aztán 2-3 hónap a papírmunkával, és jó esetben 9 hónaposan felkerül a megyei listára. Az országoson ugyanezek a gyerekek másfél-két évesen szoktak felbukkanni.

          Kedvelés

          • Na látod, ez egy óriási tragédia. És nem elsősorban nekünk, örökbefogadóknak, hanem a gyerekeknek.
            A kislánynál rögzítették kb. 1 hónapos korában a gyámhivatal munkatársai, hogy az anya lemondott a gyerekről. De nem vették tartós nevelésbe és nem indították el az örökbeadást, a nagyfiúnál meg épp azért állt le a folyamat, mert született egy testvére. Nem lenne szabad gyerekek papírjainak hónapokig állni. És nem hibáztatom feltétlen az ott dolgozókat sem, csak valahogy az egész rendszer nem működik jól.
            Ha pontosan tudják, – és tudták – hogy a megyei listán nincsen senki, aki elfogadná őket, akkor miért kell hónapokig tartó köröket futni? – de ez már tényleg nagyon off.

            Kedvelés

  4. Én a hibás keresés helyett inkább azt mondanám, hogy nagyon összetett dolog, hogy mi volt a kudarc oka, de tény, hogy a gyerekek bőrére ment, akik a legkiszolgáltatottabbak voltak. Ezért is nagyon szomorú az eset és fontos a saját határainkat és a tanulságokat leszűrni.

    Kedvelés

    • Behozok még egy szempontot: egy gyerek éves költsége nevelőszülőnél egymillió forint (de inkább több). A négy gyerekre azóta alsó becsléssel 40 milliót ráköltött a magyar állam, és még fog legalább 20 milliót. Olyan gyerekekre, akik alkalmasak lettek volna az örökbeadásra, vágytak szülőkre, akiket egy jobban sikerült próbálkozással családba lehetett volna juttatni…

      Kedvelés

    • Köszi a linket. De ahogy látom, a 42 napba a 30 napos kötelező kihelyezés is betartozott, és a 8. napon vitték el őket saját háztartásba. (Ahogy azt Anna is elmondta az interjúban.)

      Kedvelés

    • Olvasgatom a csekély angoltudásommal. Azért ez a házaspár 1. látott már gyereket, sőt, korábban is nagycsaládos volt, ha jól értem. 2. Volt benne annyi alázat, hogy ha csak pár szót is, de megtanult magyarul, próbálta megérteni a gyerekeket.

      Kedvelés

      • Jajj, én sem nagyon bírtam elolvasni annyira ömlesztett az egész. De úgy látom, kaptak amerikai nevet és csak második névként maradt meg az eredeti… Pedig szerintem Amerikában igazán nem furcsállnának semmilyen nevet, sőt totál nemzetközi és nagyon szép nevük volt eredetileg. Eredeti nevük: Barbara, Bernadett, Alexandra, Georgina. Új nevük: Charlotte, Samantha, Jocelyn, Laney. Ez most elszomorított.

        Amúgy vajon ezek a lánykák adnának Zsuzsának interjút? Ha már az anyukájuk úgyis vezet blogot. Vagy még korai?

        Dunavirág

        Kedvelés

        • A gyerekek 5 és 9 év között vannak. Ilyen idős gyerekkel nem készítek interjút.

          Sok hazai örökbefogadó is átnevezi a gyereket…

          Érdekli az olvasókat ilyen külföldre került magyar gyerekek története?

          Kedvelés

          • Engem érdekel 🙂

            Egyébként erről az átnevezésről eléggé megoszlanak a vélemények. Lehet azt úgy csinálni, hogy a gyerek úgy fogadja el az új nevét, mint egy ráragasztott becenevet (nekünk a felkészítésen ezt mondta a pszichológus is). Nem József Attila módra, hogy olyan név nincs is, hanem fokozatosan. Nem elvéve tőle azt, ami eddig volt, hanem adva valami pluszt.
            Számomra a névadás az elfogadás része. Akkor lesz az én gyerekem, ha nevet adtam neki. Ezt nem nagyon tudom elmagyarázni, mert érzés, azok meg még a tényeknél is makacsabb dolgok, csak nehezebben magyarázhatóak. Szóval nálunk a kislány, akinek tetszik a neve, kap tőlünk második nevet, a kisfiúé nem tetszik, ő első nevet kap és a jelenlegi marad második névnek.
            Viszont is, a név vállalása is az elfogadás része. A nagyfiamnak két keresztneve volt, egyet kapott tőlem, egyet a vsz apjától. Amikor a férjem örökbefogadta, a gyámhivatalnál egyetlen kérése volt a gyereknek, hogy hadd szabaduljon meg a vsz apja által adott névtől…

            Kedvelés

            • A névadás fontos gesztus és valóban lényeges megtartani azt a keresztnevet, amit a gyerek a vsz szülőjétől kapott. Szerencsére van lehetőség a két keresztnévre, ami jó kompromisszum. Egy kicsit aggódom, hogy a kisfiú első keresztnevét tervezitek megváltoztatni, mivel ő már nagyobbacska. Eddig X-nek szólították és mostantól Y-ként kell majd bemutatkoznia? Vagy nem jól értettem?

              Kedvelés

            • Cosima, így írom, mert a válasz már nem működik. Szóval részben jól érted, de nem egészen. Ha mostantól másként kellene bemutatkoznia, teljesen összezavarnám. Elkezdem párhuzamosan használni a két nevet, eleinte mindig a rég mellé fűzöm az újat: Aztán fokozatosan használom egyre többet az új nevet és kevesebbet a régit. Neki nem “kell” az új nevén bemutatkoznia, előbb-utóbb kényszer nélkül úgy fog. És soha nem fog kikapni érte, ha mégis a régin nevezi magát.

              Kedvelés

            • Aktucs, én nem akarlak befolyásolni, de azért jó, ha tudod, hogy a név kérdésében elég a végleges örökbefogadási határozatnál dönteni, nálunk legalábbis így volt. Mi is adtunk 2. nevet a fiunknak – de mindig az eredetin szólítjuk, nem is áll már másra a szánk – , amikor az ideiglenes határozatot hozták a 30 napos kihelyezésről, akkor beszéltünk az ügyintézővel, hogy ezen még gondolkozunk, aztán végül közösen választottunk egy második nevet, de ezt elég volt egy hónap múlva bemondani. Szerintem ezt a kérdést érdemes jól megfontolni, remélem a hatályos jogszabályok is biztosítják ezt az időt.

              Kedvelés

        • Megkövetem a blogírot (most nem Zsuzsára gondolok, hanem aki 4 magyar kislányt fogadott örökbe), a blog eleje, az örökbefogadás menete szépen követhető, csak a “jelen” a legújabb rész ömlesztett, na de nem csodálom, 8 gyerek mellett nem lehet sok ideje 😉

          Zsuzsa neked válaszolva: igen érdekelne külföldre került magyar gyerekek története, mennyi a korhatárod egyébként?

          Kedvelés

          • Ide tudok csak irni, de az elozohoz szolok hozza, nagyon gondoljatok at a nevvaltoztatast, engem is at akartak, de makacsul ragaszkodtam 3 evesen a nevemhez, ha csak szoba jott, hisztiztem, toporzekoltam, h en Andika vagyok, es kesz.
            Semmi masom nem volt, csak a nevem.

            Kedvelés

            • Én kimondottan örülnék, ha az élatadó anyuka adna nevet a gyerekünknek, mert mi a férjemmel egyáltalán nem tudunk megegyezni, ami a névadást illeti… 🙂
              Bár meg tudom érteni azt is, aki onnantól érzi igazán a magáénak a gyereket, ha nevet adott neki, én inkább úgy tekintek a gyerek nevére, mint a “csomag” részére – nagy szeretettel elfogadom!

              Kedvelés

            • Mi újszülöttet fogadtunk örökbe,akinek szép nevet adott a vsz anyukája. Azt megtartottuk második keresztnévnek. Viszont később arra gondoltunk, hogy még ebben az esetben is, amikor egy pár napos csecsemőt nevezel át, talán elég lett volna meghagyni a vsz által adott egyetlen keresztnevet. Hiszen a vezetéknevét úgyis mi adjuk.

              Nekem még mindig nehéz elfogadnom, ha egy nagyobbacskának megváltoztatják az elsődleges keresztnevét. De kíváncsi vagyok Zsuzsa jövendőbeli írására e témában. Nyílván nomen est omen és nem mindenkinek tetszik a Kevin, Kadocsa, Titusz vagy egyéb karakteres nevek, de még ha ilyet is kapott a vsz-től, sztem megéri egy kicsit meditálni rajta, hogy nem maradhatna-e. És második keresztnevet adni, amit a gyerek később akár használhat is ha, akar.

              Kedvelés

            • Szia Eleven, szerintem ez emberfüggő, én olyan vagyok, mint te, ragaszkodom a nevemhez, házasságkötéskor sem változtattam meg, egyetlem nevem volt egész életemben. De sok barátnőm nagy örömmel felvette a férje nevét. Jó az csak vezetéknév, meg más életkor, de azért ott is sokféle döntés van.

              Ismerek olyat is, biztos ti mindannyian is, akin gyerekkori becenév, vagy játékból felvett név ragadt rá, aminek az eredetihez semmi köze. Szóval biztos új nevet is meg lehet szokni, ha ezt a szülő normálisan vezeti be, mint ahogy Aktucs tervezi.

              Mindenkinek van számára nagyon nehezen elfogadható név, pl. a magyar átiratú brazil szappanopera neveken nagyon elgondolkoznék :-). Másrészt egy különleges régi magyar név, vagy egy egészen tucatnév egyáltalán nem zavar, bár magamtól valószínű egyiket sem adnám.

              Ildi: igen, nem könnyű a névadás, kevés dolog volt, amin ennyire nem értettünk egyet. Végül olyan név győzött, ami egyikünknél sem volt első helyezett, és nagyon illik rá. Biztosan a ti gyereketekre is illeni fog a neve!

              Kedvelés

        • Szerintem náluk kicsit ilyen szempontból más a viszony a nevekhez, pont a középső név az intimebb szférába tartozó, család által használatos dolog általában, ami kevésbé “megy a kirakatba”, szóval, nekem mondjuk annyira nem visszatetsző, hogy az lett (maradt) az eredeti nevük. Ez maradt a “közepe”, ha az eleje meg a vége változott is. Persze ez inkább csak érzés a részemről.

          Kedvelés

    • Meg nem olvastam vegig, de nekem az kicsit fura, hogy volt mar 4 verszerinti gyerekuk, raadasul “osszekalapoztak” a penzt a nemzetkozi orokbefogadasra, tobbszor kertek a blogon anyagi es lelki tamogatast. Oke, hogy vallasos csalad, de mi volt a motivacio, mert azt nem talaltam.

      Kedvelés

      • Ez gyakori, hogy adományt gyűjtenek, egy magyar örökbefogadás 30 ezer dollárba kerül, amit nem tud még egy amerikai család sem azonnal kicsengetni.

        Amúgy sok ilyen eset jól sikerül, mikor 3-4 gyerek kerül külföldre egyszerre, szemlátomást vannak családok, akik képesek erre.

        Kedvelés

        • Igen irtak, hogy 40 e dollar lesz kb. az orokbefogadas, de azert 4 gyerek nevelese a masik 4 mellett (jo ott mar ketto olysn idos, h. lassan a sajat labara allhat) nem keves penzbe kerul.
          En ezen utkoztem meg kicsit, de orulok, ha a 4 kislany jo helyre kerult. 🙂

          Kedvelés

  5. Sziasztok!

    A cikk után nekem csak egy gondolatom van.
    A gyerekek!Újra eldobták őket,újra azt érzik,hogy nem kellenek.
    És ez nem kicsi trauma.Vajon miért nem kellettünk,mit rontottunk el és ilyesmi gondolatok járnak a fejükben.
    Haza vitték őket és megmutatták mi a jó,mi az mikor van család,van saját szoba,van kihez bújni.Ehettek akkor mikor éhesek voltak,nem kellett még 50-60 gyerekkel osztozni semmin….
    És most újra vissza dobták őket…
    Ennél nagyobb tőrés nem kell ilyen gyermekeknek… 😦

    Kedvelés

  6. Sziasztok!

    Nagyon sok jó gondolatot leírtatok már. 🙂 Ehhez szeretném most hozzátenni a magaméit.
    1: Szakemberként, az örökbefogadás nálunk sikersztori, vagy legalábbis ezt várják, várjuk tőle, hogy az legyen. (Én magam nem veszek részt aktívan örökbefogadási eljárásban, kollégáim foglalkoznak ezzel). Sok szomorú esettel, nehéz sorsú kisgyermekkel találkozunk a mindennapi munkánk során, ami sok év után is megvisel bennünket. Ezért az örökbefogadás egyfajta kárpótlás, vigasz, jutalom azért a sok fájdalomért, a tehetetlenség és a düh érzéséért, amivel meg kell küzdenünk. Ezért aztán úgymond “ráizgulunk” erre a témára – van, aki túlságosan is -, és mindenáron happy end-et akar kicsikarni egy-egy barátkozási folyamatból. Ezért “tukmál” négy gyereket is akár eredetileg csak két gyereket vállaló párnak. Nem azt mondom, hogy ez helyes így, csak próbálom megvilágítani, hogy a rózsaszín köd, amiről itt írt valaki, gyakran a szakembert éppúgy jellemzi, és ha két ilyen “módosult tudatállapotú” fél összetalálkozik, abból, ugye, józan döntés nehezen lehetséges.
    2. Örökbefogadásra jelentkezőként, tele vagyok kételyekkel. Nem tudom, mi lesz később, mert még nagyon az elején vagyok a folyamatnak, és nem igazán tudom, hogy később, az új infókkal, a felkészítéssel, a tanfolyammal, a szakemberekkel – no és persze veletek 🙂 – folytatott beszélgetésekkel ezek enyhülnek-e vajon, vagy ellenkezőleg, még inkább fokozódnak. A kétely nem arra vonatkozik, hogy szeretném-e ezt, hogy akarok-e egyáltalán gyermeket, mert ez sok-sok év óta eldöntött tény. Hanem arra, hogy jó anyja leszek-e,boldoggá tudom-e majd tenni, el tud-e fogadni, tud-e szeretni engem… Mert azt gondolom, hogy a barátkozás sikere sosem attól függ igazán, hogy a gyermek megnyeri-e a mi szívünket, hiszen aki régóta, nagyon vágyakozik gyermekre, annak (néhány szélsőséges esetet leszámítva) talán rossz, szerethetetlen, elfogadhatatlan gyermek nem is létezik. Hanem azon áll vagy bukik igazán az egész szerintem, hogy az adott gyermeket meg tudom-e nyerni magamnak, ő akar-e engem. Ezt csak azért írom le, mert tényleg borzasztóan vágyakozom gyermek után, mégis – bár én csak egy gyermeket szeretnék – bennem nem igazán van jelen a hurráoptimizmus (persze, a kiajánlás messze is van még, majd akkor biztosan egészen másként fogom már látni az egészet). Most, egyelőre azt érzem, én biztosan alaposan elgondolkodnék, és nagyon meg akarnám ismerni azt a gyermeket, akit nekem kiajánlanak. (Ez a pár talán azért is gondolkodhatott másként, mert napos, mediterrán országból jöttek, ahol nyitottabbak, bátrabbak, bevállalósabbak az emberek – már legalábbis a hagyományos “néplélek” szerint -, nem lamentálnak talán annyit, mint mi).
    3. Magánemberként azt mondom, a szeretetet nem lehet erőltetni, az vagy van, vagy nincs. Nem hiszek a szerelemben első látásra, így a gyerek esetén sem szerelemnek mondanám, de valami meg kell mozduljon, kell egy pár amperes áramütés, kell azt éreznem, igen, ő lehet az, mert különben nem valószínű, hogy jól sül el a dolog. Erre a szubjektív élményre azonban a felnőtt embernek is kevés ráhatása van, ez spontán alakul ki – vagy marad el -, talán csak olyan, általunk befolyásolhatatlan dolgok következménye, mint bizonyos mélylélektani jelenségek, vagy a csillagok együttállása. Aki izmozik rajta, hogy kialakuljon, szélmalom harcot vív… A legtöbb, amit tehet, ha hiába vár az érzésre, hogy ezt bátran bevallja önmagának, és a folyamat többi részt vevőjének is, mert igen, nem dől össze a világ, ettől nem… Nem ettől dől össze. Eszembe jut egy nagyon jó kis idézet, a neten olvastam, de nem tüntettek fel szerzőt: “A szeretetet ne akarj-átok, ne próbálj-átok, csak szeressetek! Ha nem sikerül, ne bánj-átok, mert mindhárom átok a vállatokra ül.”

    Kedvelés

  7. Szia Melangi!

    Az 1. ponthoz: Amit itt leírsz, erről Noémi is beszélt nekünk. Ő úgy fogalmazott, hogy a munkájának a legszebb része az örökbefogadások támogatása, nekünk ez jól esett és nem gondoltunk bele igazából abba, hogy a munkája másik részébe mennyi fájdalom és tehetetlenség lehet. Ettől függetlenül nem éreztük, hogy nyomást gyakorolna ránk, minden továbblépés előtt kérdezte gondolkodási idő mellett, hogy biztos akarjuk-e. Amúgy abban is biztos vagyok, hogy egy tolmácson keresztül nem tud olyan bizalmi kapcsolat kialakulni egy pszichológussal mint azonos nyelv esetén.
    A 2. ponthoz: nekem idekívánkozik egy József Attila vers idézet: „Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén nagyon meg tudtam szeretni veled.” És ez oda-vissza működik a gyerek és köztünk is.
    Amit még hozzátennék, hogy persze nagyon vágyunk a gyerekre és az első találkozások során semmiféle fék nem működik, az ember egyszerűen euforikus állapotba került.
    Aztán még a barátkozási idő alatt mi elvittük a kisfiunkat a Csodák Palotájába. Ő persze abszolút magabiztossággal ment, mindent kipróbált, mindenre felmászott, és akkor történt az, hogy rám zuhant a hatalmas felelősség érzés, meg hogy innentől az életem gyökeresen megváltozik, hiszen minden pillanatban vigyázni kell egy kisgyerekre, vajon megtalálom hozzá a hangot, hogy jól is érezze magát, de közben mégis csak mi uraljuk a helyzetet. Ennek feldolgozásához is kellett pár nap, egyrészt, hogy megtapasztaltam, hogy megy a dolog, másrészt, hogy magamban végiggondoljam hogy fognak telni a napjaim az örökmozgó gyerekkel együtt.
    A 3. ponthoz: nagyon egyetértek és szuper az idézet:)

    Kedvelés

    • Szia Angéla! 🙂

      Persze, nyilván minden szülő és szülőpár más (ahogy minden gyerkőc is), én amúgy is tudom, hogy nagyon “parázós” vagyok, úgymond, tehát biztosan ezért van az, hogy nagyon bebiztosítanám magam (nem is annyira a szakember mivoltom miatt, bevallom, a papírszagú tudás nem sokat ér, amikor az ember érzelmileg is érintett). 😛 Szerintem szerencsésebb hozzáállás lenne nem görcsölni ennyit, és igen, legfeljebb egy Csodák Palotájában tett séta, vagy bármilyen élmény közben megérintődni a felelősség érzése által.
      Leginkább nem a pszichológusok erőltetik ezt az egészet, az ő lélektani fegyvertáruk beláttatja velük nyilván, hogy ez nem lenne jó ötlet. Más szakembereket kap el a gépszíj, ahogy mondani szokás, néha jó, ha józan – vagy akár az sem baj, ha inkább pesszimistább – az örökbefogadási tanácsadó pl. – utóbbi esetben mindenki csak kellemesen csalódhat. 🙂
      A 3. ponthoz: köszönöm, nekem is tetszik, bár az örökbefogadással kapcsolatban csak most először jutott eszembe, ahogyan veletek beszélgetek. 🙂

      Kedvelés

  8. Bennem az merült fel, hogy a külföldi örökbefogadók mintha valamilyen “fogyasztói szemlélettel” közelítettek volna a folyamathoz, nyomás alá helyezték a szakembereket, hogy lerövdíthessék a barátkozást. Ez az én szememben ellenszenvessé tette őket. Az is megütötte a szememet, amikor a játszóterezés után fáradtságra hivatkozva nem maradtak az esti rutinra. Nyilván kellemeseb volt a szállodai szobában kipihenni a fáradalmakat, csakhogy ők most nem nyaralni jöttek. Ez szerintem mind intő jel, bár nyilván ezek kiragadott részletek. Az is igaz, hogy nagyon nehéz feladatra vállalkoztak és nyilván nem tudták pontosan felmérni a helyzetet.

    Kedvelés

  9. Még annyit, hogy voltam már jelen külföldi örökbefogadáson – egyszer főiskolai hallgató koromban, egyszer meg a “gyerekemet” fogadta örökbe egy olasz pár, és miután valami kisebb ügy miatt kellett a TEGYESZ-be beugorjanak, nem rángatták le Pestről a tolmácsot, én magam fordítottam, ahogy tudtam. (Anyuka angoltanár volt, és tényleg sokkal közvetlenebb a kapcsolat közbeiktatott harmadik személy nélkül. Aranyos, szuper okos kilencéves fiút vittek, aki már túl volt egy sikertelen barátkozáson, amit a nagyszerű személyiségével egészen jól átvészelt – olasz házaspár volt az előző jelentkező is. Néha eszembe jut, mi lehet vele… 😛 )

    Kedvelés

    • Ez a történet is nagyon érdekesen hangzik, szabad mesélned? Örülök, hogy végül jól alakult a kisfiú sorsa. Neki maradtak Magyarországon rokonai, esetleg unokatestvérek?

      Kedvelés

  10. Visszajelzés: Magyar gyerekek amerikai örökbefogadóknál | Örökbe.hu

  11. Nehéz így “ismeretlen kukkolóként” a történetről mit mondani, talán azért is nem sikerült eddig – meg mert nagyon megérintett érzelmileg, ezen a mondaton el is sírtam magam, annyi minden benne van nekem: „Jön Rosalinda és alszom vele és mehetek kirándulni.” Értem én a jutalmazáson alapuló technikákat, hiszen viselkedésterápiát tanultam, de ez a rész nagyon megérintett, ez a kvázi kizsarolt “érezd magad biztonságban a leendő anyukáddal”-helyzet. És az, hogy ez mennyire megkarcolta a picilányt, ha még utólag is ezt a mondatot emlegeti. Persze talán részben azért ez a dolog érintett meg, mert az én gyerekem is hasonló korú lányka (aki egyébként hasonló szituban a büdös életben nem menne kirándulni, de akkor sem aludna egy fél-idegennel); de még inkább azért, mert ez fejezi ki nekem az egész dolog “művi túlpörgetettségét”. Egy gyereknek pont az elalváshoz nagy biztonságérzet kell és bizalom (vagy olyan szintű fáradtság, mikor már minden mindegy), amit szerintem kiérdemelni kell, nem kikényszeríteni.
    És persze azért is megérintett, mert nekem ez eleve ezért nem menne, a nagyobb gyerek hazahozása (eleve is így gondoltam, de a meglévő gyerekem mellett ez nagyon megerősödött bennem); nem azért, mert ne tudnék elfogadni egy nagyobbacskát, hanem mert ez a kiszakítás az eddig megszokottból és megszeretettből, ezt én nem bírnám el. Olyan helyről nem szívesen hoznék el nagyobbacska gyereket, amit nincs miért siratni, ugyanis nem örülnék, ha nem kötődne oda egy-másfél-két-három évesen. Olyan helyről viszont, ahol jól érzi magát, kötődik, stb., egyszerűen nem lennék képes. Aki igen, az ne gondolja, hogy kegyetlennek, vagy szőrös szívűnek, vagy bármi ilyennek tartanám, inkább ezen a téren erősebbnek, mint én vagyok. Hiába tudom, hogy a gyerek hosszú távú érdeke ez, akkor is belehalnék az ilyen mondatokba-szituációkba. Ez a történet ezt az egészet keverte át bennem, hiszen mi lehetne még inkább kiszakítás, mint hogy ilyen gyorsan kapott új szülőkkel együtt még a nyelv is változik? Elképzelem a gyerekemet egy ilyen szituban, és tényleg megszakad a szívem.

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s