Egyéves az Örökbe.hu: számok, kérdések

Általános

Egy év alatt 176 poszt került fel a blogra, ezen kívül még a fejlécban is vannak tartalmak. Május végéig kétnaponta blogoltam, ez félelmetes tempó, azóta átálltam a fenntarthatóbb heti két írásra. Nyári szünet nem volt.

Ebből

12 interjú az örökbefogadással vagy gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberekkel és civil szervezetek vezetőivel, illetve a kérdésben más módon illetékesekkel. Szerepelt Mórucz Lajosné (Gólyahír), Mészáros Krisztina (Ágacska), Budai Ágnes (Fészek), Székely Zsuzsa (Tegyesz, Mózeskosár), Rózsa Krisztián (melegjogi aktivista), Herczog Mária (Eurochild), Illésné Áncsán Aranka („Anyácska”), Téglásy Imre (Alfa), Budavári Zita (Bölcső), Peggy Hartshorn amerikai életvédő, Bíró László püspök és Anna, külföldi örökbefogadásokban segédkező tolmács.

Dolgozom

Dolgozom

27 történet az örökbefogadás érintettjeivel. Örökbefogadó családok mindenféle háttérrel: újszülöttet, kisgyereket vagy idősebb gyereket adoptálók, nyíltan, titkosan, testvéreket, vér szerinti gyerek előtt és után vállalók. Meséltek felnőtt örökbefogadottak, örökbeadók, apák és nevelőszülők.

22 vendégposzt született, változatos témákról: tb-tudnivalók, mese, infografika, könyvajánló, szoptatási tanácsadás, történeti áttekintés, gyerekszáj, szülői napló. A legtermékenyebb vendégposztszerző Dobos Orsolya volt.

hanyanolvassak

Havi 8-12 ezer egyedi látogató néz be az oldalra. Ha van valami nagy dobás, népszerű cikk, akkor többen, nyáron, karácsonykor kevesebben. Naponta 500 és 1000 közötti olvasó kattint ide, és átlagosan 4,5 oldalt néznek meg. Eddig összesen 460 ezer oldalletöltés történt. Szinte minden országból érkeznek olvasók, főleg persze itthonról, Németországból, az Egyesült Királyságból és az USA-ból. Feltételezem, a külföldön élő magyarok követnek, bár egy rövid angol eligazítással is bővült az oldal. 190-en követik a blogot, 130-an a hozzászólások követésére is feliratkoztak.

5-600 olvasó kommentel rendszeresen, az összes hozzászólás száma a 9 ezerhez közelít.

A bloghoz Facebook-oldal tartozik, itt 1266 lájkolónál tartunk.

Az öt találkozón eddig általában 10-12 ember jelent meg, a szombati blogszülinapra viszont 47 felnőtt és 10 gyerek regisztrált. (Lehet, hogy nem fogok tudni mindenkivel egyesével mélyenszántó beszélgetéseket folytatni, elnézést!)

A legek:

A legtöbben a megható családi történetekre és a provokatív interjúkra kattintanak, ez érthető is, nyilván több embert mozgat meg egy örökbefogadó család sztorija, mint a „törvényi változások az örökbefogadásban az új Ptk. után” című bestseller. Elfér ez is, az is.

IMG_7828

Csoki és vanília

Az all-time legolvasottabb cikk a Csoki és vanília, 10 ezer feletti kattintással, a nyomában a meleg örökbefogadás és Borsnéniék története. A legkevésbé kattintott érdemi cikk egy idehaza nem elérhető norvég művészfilm kritikája, ezt is meg tudom érteni 🙂

A legtöbb hozzászólást a provokatív interjúk, a sarkos véleményt megfogalmazó, megosztó személyiségeket bemutató írások kapják: Budavári Zita, a meleg örökbefogadó, a három örökbeadó, Téglásy Imre és Budai Ági állnak az élen.

Sok kérdés érkezik kommentekben is, és hozzám írt levelekben is, ami mutatja az olvasók érdeklődését, dilemmáit.

Néhány tipikus problémakör:

  • Jelentkezés az örökbefogadásra, az alkalmasság menete, feltételei, lépései. – Ezzel folyamatosan foglalkozom a blogon.
  • Civil szervezetek kit fogadnak örökbefogadásra, milyen feltételekkel. – Sorban bemutatom a hazai szervezeteket, ott minden kérdésre kitérünk.
  • Elmúltunk 40 évesek, nem lehet gyerekünk, csak újszülöttet szeretnénk örökbe fogadni, nem szeretnénk romát, nem fogadnak a nagy alapítványok, és mi már nagyon vágyunk gyerekre, mit csináljunk? – Nem tudok okosat mondani, van több száz ilyen sorban álló az országban, és ilyen típusú gyerekre várnak legtöbben.
  • Külföldön élő magyarok vagyunk, hogy fogadhatunk örökbe? – Ezt itt leírtam.
  • Van x darab gyerekünk, nincs meddőségi problémánk, de szeretnénk örökbe fogadni egy gyereket, akinek nincs családja, hogy segítsünk. – A karitatív örökbefogadás témáját már érintettem párszor, vissza fogok térni rá.
  • Felnőtt örökbefogadott vagyok, hol találom meg a vér szerinti szüleimet, testvéreimet? – Erről volt cikk és lesz is, állandó téma az Örökbefogadottak fórumában.
geo

Honnan olvasnak

Sokan keresőprogramokon keresztül érkeznek az oldalra. A tipikus keresések, amelyek ide vezetnek:

  • hány évesen lehet örökbe fogadni
  • idősebb gyerek örökbefogadása
  • örökbefogadás külföldről/Afrikából (továbbra sem értem, miért ekkora az érdeklődés erre. De persze kérdezni szabad.)
  • egyedülálló fogadhat örökbe?
  • várakozási idő
  • az örökbefogadást közvetítő civil szervezetek
  • cigány/roma gyerek/baba örökbefogadása
  • örökbe adnám a gyerekem

Mindez azt mutatja, hogy az örökbefogadási háromszög minden tagja a nagy lépések, döntések előtt keres információt aktívan a neten. Akik már benne vannak a helyzetben, azok a szakosodott fórumokon beszélgetnek a sorstársakkal.

Néhány vicces vagy rendhagyó keresőkifejezés, ami ide vezetett:

  • cukorkaosztogatas masoknak kenyszerbetegseg
  • ma sokkal több az erőszak mint régen fogalmazas
  • 4 szules utan meg 1-et vallalni normalis dolog
  • múlt visszasírása
  • cigánnyal barátkozik a gyerek
  • kővetkező és minden életemben lánynak szűlsz
  • hogyan lehetséges hogy bántalmazó szülők évekig megússzák
  • anyus már megint rosz sex video
  • második baba kirehasonlithet általában?
  • baba erkezese agynemut kimostak
  • ökölvívás kivárási idő
  • hogyan hivjak el valakit randira 14 évesen
  • hogy nyiljak ki lelkileg, ha bezartam?
  • idös nö szálást keres

Következik: elismerések és hatások.

Reklámok

18 responses »

  1. Éljen soká az Örökbe.hu!

    Nagyon jól szórakoztam a keresőkifejezéseken! Vajon mennyi ideig nézelődhetett az ökölvívás kivárási időt kutató ember, míg rájött, hogy nem jó helyen jár?! 😀

    Kedvelés

    • Nemcsak hogy kattintok Indonéziából, de eddig minden bejegyzést és a legtöbb hozzászólást is elolvastam (azt hiszem, ez a számokból is jól látszik…). Zsuzsa, gratulálok a munkádhoz, és további sok érdekes olvasnivalót kívánok magunknak!

      Kedvelés

          • Köszi, hogy leírtad. Tényleg fogalmam sem volt, hogy mit takarnak a kattintások az egzotikus országokból. Valaki épp ott nyaral? Ott élő magyarok? Az angol posztra kerültek ide? stb.
            Gratulálok a kislányhoz! Mennyi idős? Ha van tudomásod az indonéziai örökbefogadási gyakorlatról (van olyan?) boldogan veszek bármilyen cikket, információt (angolul).

            Kedvelés

  2. Én is gratulálok hozzá- és nagyon örülök, hogy rátaláltam! (Nem tudom már, hogy mi volt a keresőszavam 🙂 Nincs a felsoroltak között, az biztos :-)) Sokat segítettek nekem az elmúlt hónapokban a cikkek, a hozzászólások és a szeretetteljes légkör amiért külön köszönet Zsuzsának!

    Kedvelés

  3. Szia Zsuzsa! Szivbol es nagyon gratulalok, nagyon sokat olvaslak! Kerlek tartsd meg a lenduletet es a lelkesedest, nagyon nivos es erdekes a blog es a layout is szuper! A mai talalkozohoz jo mulatast! Udv Nora
    (tavaly privatban egyszer megkerestelek emailen Hollandiabol gyogytorna ugyben, hatha emlekszel ram)

    Kedvelés

    • Szia!
      Üdv a kommentelők között. Köszönöm a kedves szavakat. Most így hirtelen nem emlékszem,
      de ha írsz egy mailt, akkor biztos eszembe jut. Elnézést, sokan írnak. 😦

      Kedvelés

  4. És a google-ben örökbefogadás szóra keresve első a blog 🙂
    Így leírva az egyèves munkádat, beleszédülök, szép munka! Gratula még sokszor!

    Kedvelés

  5. Kicsit megkesve, de szivbol gratulalok en is es koszonom a sok-sok munkadat. Nagyon klassz a blog, illetve a sok-sok ember, akiket osszehozott, remelem meg sokaig tudunk olvasni es kapunk egymastol hasznos tanacsokat. 🙂

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s