„A gyerekek után örökbe fogadtunk egy apukát is”

Általános

Ma egy különleges családdal ismerkedünk meg. Renáta és férje, István összesen hat gyereket nevelnek. Örökbefogadás, vér szerinti gyerek és családbafogadás, válás és újraházasodás szerepel a történetben. Renáta mesél nekünk. 

– Mutasd be a családodat!

– Egy pici faluban lakunk, nem messze a nyugati határtól. Jelenleg gyesen vagyok. A hatos fogatunk: Bianka és Norbert 13 évesek, Roland 10 éves, Zoé 9 éves, Alex 7, a pici Kitti pedig nemsoká lesz 2 éves. A két legidősebb a nagybajomi gyerekotthonból érkezett 2, illetve 3 évesen, Roli a vér szerinti nagyfiam, Zoé családbafogadással került hozzánk 1 évesen, majd több évi huzavona után sikerült örökbe fogadni, Alex az Alfa Szövetség segítségével került hozzánk újszülöttként, Kitti pedig a másik vér szerinti gyermekem. Az öt nagyot az első férjemmel közösen vállaltuk, a legkisebb a második férjemtől van.

471982_446144002070302_1202956239_o

– Miért döntöttetek az örökbefogadás mellett?

– Az első férjemmel csak mesterséges megtermékenyítéssel volt esélyünk a gyermekáldásra. Én már réges-régen úgy könyveltem el magamban, hogy három gyermeket szeretnék, ami azért is fura, mert a rokonságban nem igazán van példa nagycsaládra. Mivel nem tudtuk, hogy az orvosi segítség mennyire lesz sikeres, az örökbebabákra meg úgyis sokat kell várni, úgy gondoltuk, hogy elindulunk mindkét úton. Amelyik sikerül, annak örülünk és megyünk tovább.

– Kifejezetten roma gyereket kértetek. Miért?

– Amikor érintett lettem az örökbefogadásban elkezdtem beleásni magam a témába, interneten cikkeket, fórumokat böngésztem. Mindenütt virított a tény: az örökbefogadók nagy többsége elzárkózott a roma gyermekektől. Nekünk nem volt származási kikötésünk, ezt ki is nyilvánítottuk. Aztán később ugyanezen okból kifolyólag már direkt cigány babákat kértünk, mondván, ha egy ilyen gyermek nevelkedik nálunk, akkor hozzánk jöjjön a többi is.

– Honnan érkezett az első gyerek?

– 2003 nyarán indítottuk el a bürokráciát és karácsony után lett meg az alkalmassági. Egy ismerős jelezte nekünk, hogy Somogy megyében egy gyermekotthonban van egy majdnem kétéves cigány kislány, Bianka, aki nemrég lett örökbe adható. Mivel Somogyban szintén nem volt nagy elfogadás a roma gyermekek iránt, valószínűsítették, hogy sokáig nem találnak szülőt a kicsinek, ezért mi lettünk a leendő kiválasztottak. Mikor meglett az alkalmasságink, arra rendezkedtünk be lelkileg, hogy sok-sok év várakozás következik, álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar szülők lehetünk, hisz pár hét múlva már mehettünk is látogatni.

– Ma nem ez lenne a hivatalos menete a kiajánlásnak. Hogyhogy belement a Tegyesz?

– Nem tudom pontosan, de gondolj bele, ott egy roma kislány, akiről tutira tudták, hogy nem fog kelleni senkinek, meg ott voltunk mi pár hetes alkalmasságival. Most nem tudom, hogy mi a helyzet a roma gyerekek elfogadásával kapcsolatban, de akkor nagyon nagy volt az elutasítás.

– Hogy zajlott a barátkozás?

– Nagyon sok segítséget kaptunk a gyermekotthonból, különösen az akkori családgondozótól, Magdikától, aki végigkövette az ismerkedési folyamatot, pótnagymamaként támogatott minket a kezdeti nehézségekben. Bianka nem egyszerű gyermek, amolyan igazi kétszülős izgő-mozgó rosszaság volt. Nekünk sem volt egyszerű, mert a semmiből egy kétéves kislány szülei lettünk. Az ismerkedés gyorsan ment, Bia hamar elfogadott minket. Már a harmadik találkozásnál futott elénk, mikor meglátott, és igen hamar eljutottunk arra a bűvös szintre, mikor az elválásnál nemcsak a szülő, hanem a gyermek is sír. Azt mondák, ez a jel arra, hogy nemsokára befejeződik a folyamat. Mivel a férjem dolgozott, nem tudtunk odaköltözni az ismerkedés idejére, az ingázás pedig sok időt vett igénybe, ezért bő két hónapig eltartott, míg lezárult az örökbefogadás.

Reni

– Egy ekkora gyerek már felfogja a helyzetet?

– Bia nagyon nyílt kislány volt, hamar elfogadta, hogy családba került és, hogy már vannak szülei. Gyakran visszalátogattunk az intézetbe, és csak egy dolog hiányzott neki: Norbi, de erről majd egy kicsit később.

– Mit szólt a család, a tágabb környezet?

– A családban, környezetünkben élők nagyon elfogadók voltak, nem volt semmi gond.

– Milyenek voltak az első hetek otthon? Rögtön óvodába ment?

– Oviba csak az év őszén ment, így volt időnk az ismerkedésre. Na és akkor jött a fordulat, terhes lettem… Március közepén hoztuk haza Biát, és annak a hónapnak a végén volt a harmadik inszeminációm, amiből megfogant Roli, a kisfiam. A történethez hozzátartozik, hogy az örökbefogadás előtt már volt két inszeminációm, az egyik szintén sikerült, de az a baba sajnos elment. A Rolival való terhességem problémamentes volt, így 2004 karácsonya előtt egy héttel megszületett. Bia az egész terhességet végigkövette és nagyon örült a kistestvérnek.

– Úgy gondoltátok, hogy pár héttel az örökbefogadás után már készen álltok egy terhességre?

– Az intézetben Magdikától nagyon sok segítséget kaptam. Ebben is megkérdeztük őt. Teljesen egyszerű volt a válasza: ha spontán esnék teherbe, akkor mit csinálnék? Ugyanezt. Amit meg kell érteni, nekem semmiféle egészségi problémám nem volt, nem volt traumám amiatt, hogy évekig jártunk volna lombikozni. Miért ne csinálhattam volna végig egy terhességet úgy, hogy közben Biával is összecsiszolódunk?

– Ma kifejezetten nem ajánlják a pszichológusok, hogy az örökbefogadással párhuzamosan lombikozzon a pár. Nehéz volt egyszerre összeszokni a kétévessel és közben készülni a születendő másik babára?

– A lombik és az inszemináció szerintem nagyon más. A lombik nagyon igénybeveszi a szervezetet, a gyógyszerek, a petesejtvétel, a megtermékenyítés, majd a beültetés és a várakozás, hogy sikerült-e. Az inszemináció egyszerű, olyan, mint egy mesterséges együttlét. Meg persze biztos, hogy más egy olyan párnál, akik évekig küzdenek, és megint más volt nálunk, hisz három inszeminációból kettő sikerült. Nekem ez inkább egy orvosi segítség volt, semmi más. Ha Bia hazahozatala után spontán teherbe estem volna, vissza kellett volna vinnem őt? Ugye nem.

– Hogy jött az ötlet, hogy Norbit is magatokhoz vesztitek?

– Sokszor visszalátogattunk az intézetbe részben a bürokrácia, részben a gyökerek miatt. Ezeken a látogatásokon egy fix pont volt: megnézzük Norbit. Bia négy hónappal idősebb Norbinál és két hét különbséggel kerültek a gyermekotthonba. Bia fél éves volt, és az édesanyja vitte be, Norbi pedig két hónaposan a korházból került oda. Mivel kicsi köztük a korkülönbség, ezért amolyan ikres kapcsolatban álltak egymással. A Biával való ismerkedés alatt szabályosan beleszerettem Norbiba is. Képzelj el egy szobát, ahol nyolc gyermek él, akik, mikor bementünk hozzájuk, mosolyogtak, incselkedtek velünk, de persze olyan is volt, akit nem érdekeltünk és játszott tovább. Norbi volt az egyetlen, aki minden alkalommal csak állt és nézett minket, nem mosolygott, nem csinált semmit, csak nézett, gyönyörű nagy szemekkel. Kiderült, hogy hamarosan ő is örökbe adható lesz. Én rögtön jeleztem, hogy mi nagyon szívesen magunkhoz vennénk, már csak a Biával való kapcsolata miatt is. Sajnos erre több mint egy évet várni kellett. Nem kaptuk meg Norbit, mert nem voltak vér szerinti testvérek, mert nem tudták, hogy bírjuk a szülőséget Biával, aztán mert terhes lettem, aztán mert ott van a pici baba… Közben eltelt egy év, és Norbi már az országos listán volt, nem kellett senkinek. Végül Bia oldotta meg a helyzetet. Minden látogatásról videofelvételt készítettem, amit sűrűn le kellett Biának játszani. Persze Norbi fel-feltűnt és Bia mindig nagyon megörült neki. Ekkor már 2005 tavasza volt és ott tartottunk, hogy naponta többször is kérte Bia, hadd nézze meg. Ezt elmeséltem Magdikának, aki ekkor mondta ki a számunkra oly fontos kulcsmondatot: lehet, hogy Norbi mégiscsak hozzátok fog kerülni! Innen már egyszerű volt, az ismerkedés hamar lezajlott, hisz Norbi már ismert minket és nagyon örült Biának. Ez azért megint nem volt egyszerű helyzet, hiszen picit több, mint egy év alatt lettünk háromgyerekes család.

– Norbi hozzátok érkezése nagyon meglepő. Ma a Tegyesz nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy ha van a családban gyerek, annál csak fiatalabbat adjon, legalább két évvel. Ez nem merült fel akkor? Vagy nem vették komolyan?

– Ez megint csak szervezetfüggő. Norbi a kétéves szülinapja előtt néhány hónappal lett örökbe adható, mi pont egy évvel később kaptuk meg. Akkor már régen rajta volt az országos listán és egy árva jelentkező nem akadt rá. Senki az egész országból. Ha kétévesen nem kellett senkinek, meg aztán háromévesen sem, mégis mennyi esélye lett volna, rá, hogy 4-5-6 évesen tolongjanak érte? Nyilván ott dekkolt volna évekig, majd egy külföldi pár elvitte volna. Az ottani intézetben ezt pontosan tudták és nem akarták, hogy külföldre kerüljön, mikor mi meg ott voltunk egész végig, és csak az volt a bűnünk, hogy nem ő lett a legkisebb a családban. Nem bántam meg, az viszont nagyon fáj, hogy azt az egy évet elvették tőlünk, mert az bizony nagyon kellett volna.

– Ezután jött Zoé. Ő hogy került hozzátok?

– Megvolt az áhított három gyermek, mégsem éreztem azt, hogy teljes a család.

– Úgy érezted, még sok energiád van?

– Nem is annyira a fölös energia, hanem a teljesség hiánya volt a jellemző. Úgy éreztem a szívemben, hogy még valaki hiányzik, méghozzá egy kicsi lány. Újabb alkalmasságit szereztünk és bár nem bíztam benne, de megkerestem a civil szervezeteket is, hátha tudnak segíteni. Mivel kifejezetten roma babát szerettünk volna, nem zárkózott el egyik szervezet sem. Többször majdnem sorra kerültünk, de mindig közbejött valami. Kerülgettek miket a kislányok, köztük Norbi vér szerinti kishúga is. Ő is ugyanabba a gyerekotthonba került, mint ahol Norbi volt annak idején. Sajnos a születésekor komplikációk merültek fel, aminek a hatását akkor még nem ismerték. A történethez tartozik még az, hogy nagyon jó kapcsolatban voltunk azzal a családdal, akik Norbi vér szerinti bátyját nevelték. Ők is szerettek volna egy kislányt és a hivatal úgy döntött, hogy mivel ott Zsuzsa, az anya orvos, könnyebben tud segíteni a kislányon, ha valami baj van.

Reni4

– Velük kapcsolatban vagytok?

Zsuzsa gyerekei közül kettő Norbi fiam vér szerinti testvére. Én vagyok a nagyfiú keresztanyja és Zsuzsáék Norbié. Mióta külföldre költöztek, már nem nagyon tudjuk tartani a kapcsolatot, de Norbi volt már kint náluk.
Néhány héttel később szólt Zsuzsa, hogy egy ismerőse megkereste egy kéréssel. Ő egy Pest melletti kisvárosban a gyermekjóléti szolgálatnál dolgozott és az volt a kérdése, hogy nem ismer-e Zsuzsa valakit, aki egy egyéves cigány kislányt magához venne, de nem örökbefogadottként, hanem családbafogadással. Ez a fajta elhelyezés nem egészen erre való, de a hivatal nem tudott mást kitalálni. A kislányt ki kellett emelni a családból, intézetbe nem akarták adni, a nevelőszülőség meg valami miatt nem volt preferált náluk, ezért gondoltak erre.

– A családbafogadás mit takar pontosan? Nincs a neveteken a gyerek, és nevelőszülei sem vagytok, bármikor visszakérhette volna a család? 

– Igen, ez a lényeg. Alapból arra szolgál, hogy ha a szülő ideiglenesen nem tudja ellátni a gyereket, akkor valaki hivatalosan magához veszi, és mikor úgy alakul, a gyámhivatal hozzájárulásával visszakapja. Például ha kórházba kerül hosszabb időre, vagy külföldre megy dolgozni. És igen, bármikor visszakérhette volna őt az anyuka. Nagyon nem kapaszkodott utána, nála inkább a két nagyfiú volt és most is ők a favorit. Nagyon visszás helyzet volt, tele érzelemmel és annak hiányával. Gyakorlatilag nem volt ismerkedés, egyszer találkoztunk a szülőkkel és Zoéval, majd egy héttel később mentünk érte. Azt kértem a gyámhivataltól, hogy hadd menjünk el hozzájuk, szerettem volna látni, honnan jön. Egy nagyon pici házban éltek, a szülők, a nagypapa, egy nagynéni és három gyermek, a legkisebb Zoé. Nagyon sok zűrös ügy volt a családban. Az anyuka a kezembe nyomta őt és egy könny nélkül búcsúzott tőlünk. Zoé nagyon elhanyagolt állapotban érkezett, 13 hónaposan csupán hét kiló volt a súlya. Hamar megszokta az új környezetet, meg persze azt, hogy rendesen kapott enni, voltak játékai, szeretettel vettük körül őt. Nem akarom az anyukát bántani, mert ő is a család áldozata volt valamilyen szinten. Nem sokkal ezután ő is új életet kezdett, elköltözött onnan. A kapcsolattartás az első évben negyedévente történt, majd a második évben már csak félévente, a harmadik évben pedig teljesen megszakadt. Megtudtuk azt, hogy az egyik gyermekét, akit szintén nem ő nevelt, örökbe adja, akkor kerestük meg mi is, és beleegyezett Zoé esetében is. Így tudtuk őt is örökbe fogadni 2009-ben, csakhogy akkor már öt gyermekünk volt, merthogy közben megérkezett Alex… 

Reni3

– Az, hogy Zoé a családotokban élt, nem módosította a határozatotokat? Minden további nélkül kaphattatok ötödik gyereket?

– Igen, nem számított, mert családbafogadott volt. 

– Miért akartatok egy ötödik gyereket?

– Már sorban álltunk a civil szervezeteknél, de ugye közben jött Zoé, akit viszont sokáig nem tudtunk örökbe fogadni. Gondolkodtunk rajta, hogy mi lenne, ha felajánlanának egy kisbabát, de persze nem bíztunk benne, hisz már így is nagycsalád voltunk. Egymástól függetlenül mondtuk ki a férjemmel, hogy ha egy kisfiú szeretne hozzánk kerülni, akkor nagyon szívesen fogadnánk őt. Norbi pedig az éjfekete bőrével kirítt a családból, és azt kérte, hogy szeretne egy kisfiú tesót, akinek olyan színű a bőre, mint neki… Az alkalmasságink megvolt, bár 2008 elején meg kellett hosszabbítanunk. Nem sokkal később kaptam egy telefonhívást az Alfától. Arról érdeklődött a hölgy, hogy mi újság az alkalmasságinkkal, merthogy azt látja, lejárt. Persze rögtön lelombozódtam, hogy csak a bürokrácia miatt hívott. Mondtam neki, hogy rendben van, megkaptuk a hosszabbítást. Erre elmondta azt a mondatot, amire mindenki vár: lenne egy kisfiú, aki hamarosan megszületik…  Na erre nem számítottam, hisz úgy tudtam, csak valahol a sor közepén állunk. Kiderült azonban, hogy roma babát kevesen szerettek volna a várakozók közül, fiút meg senki, így kerültünk a sor elejére. Megtudtuk azt is, hogy előttünk 19 pár mondott nemet a felajánlásra. A legtöbben kapásból, de olyan is volt, aki az anyukát megnézte, majd szó nélkül faképnél hagyta… Merthogy egy virtigli cigányasszony volt. Találkoztunk vele és a nagyobb testvérekkel is. Érzelmileg nagyon megindító volt, mert ő egy igazi anyuka, aki a legjobb tudása szerint nevelte a lányokat, tényleg le a kalappal előtte. Azt mondta, hogy átélte azt a helyzetet, mikor a legkisebb lánynak tápszer kellett és emiatt a többiek éheztek. Nem akarta még egyszer ennek kitenni a lányokat, ezért döntött az örökbeadás mellett. Alex megszületett, teljesen egészséges gyönyörű kisfiú volt. Na és a sors fintora, hogy egyáltalán nem látszik rajta a származása. Mi azon drukkoltunk, ami miatt előttünk mindenki nemet mondott, hogy sötét legyen a bőre, hogy Norbi ne érezze magát kívülállónak a családban. Még egy nagyon megható dolog történt Alex örökbefogadásával kapcsolatban. A papírokkal együtt kaptunk egy 4D-s ultrahang képet, amit az egyik előttünk álló készíttetett. Ők mindenképpen csak lányt szerettek volna, de akkor még nem volt egyértelmű a baba neme. Mikor kiderült, hogy kisfiú lesz, hosszú tanakodás után úgy döntöttek, hogy visszautasítják őt és inkább várnak még kislányra. Én akkor ennyit tudtam. Esténként rendszeresen örökbefogadókkal és várakozókkal tartottam a kapcsolatot a neten, segítettük, támogattuk egymást. Egyik nap írt nekem egy ismeretlen várakozó és leírta röviden a történetüket. Én csak ennyit válaszoltam neki: köszönöm! Kiderült ugyanis, hogy ő az, aki elkészíttette a 4D-s képet. Mi az esélye, hogy így találkozunk az éteren keresztül? Megírtam neki, hogy képzelje, itt van a kezemben a kép, amiről írt, és hogy már nagyon várjuk a kisfiunk érkezését. Pár hónappal később ők is megkapták a várva várt kislányt.

– Ha jól értem, ezután jött a válás… Erről mesélnél kicsit?

– 2010-re megromlott a házasságom, elköltöztem a gyerekekkel albérletbe. A férjem nagyon lázba jött, mikor új gyerek érkezett a családba, benne volt minden örökbefogadásban, de a sok gyerekkel nem tudott mit kezdeni. Neki sok volt a nagycsalád. Fél évvel később összejöttem a jelenlegi férjemmel, aki viszont teljesen az ellentéte az exnek. Azt szoktam mondani, hogy az első férjem azért kellett, hogy ezek a gyerekek hozzám kerüljenek, a második meg azért, hogy együtt felneveljük őket. A gyerekek után, a gyerekekkel örökbe fogadtunk egy apukát is. Neki, bár korábban nem volt családja, teljesen természetes a siserehad, az első pillanattól kezdve szereti őket és ő az igazi apukájuk. A gyerekek is hamar elfogadták őt. Nem kicsit volt égő, hogy az első közös találkozásnál az első elhangzott kérdés az volt: te leszel az új apukánk? Pedig akkor még csak annyit mondtam nekik, hogy egy barátommal fogunk találkozni. Nagyon lutri volt, hogy találok egy olyan férfit, aki velem együtt elfogadja az utánfutómat is, és viszont. Nem akartam korán belevonni a gyerekeket, hisz ki tudta akkor, mi lesz a vége. De a sors úgy hozta, hogy néhány nappal a kapcsolat kibontakozása után már találkoztak is, és nagyon hamar hozzánk is költözött. Persze az elején voltak villongások a gyerekek részéről, de hamar elfogadták őt. Ő úgy van a nagycsaláddal, hogy ha egy-két gyerek nincs otthon, már üres neki a ház, hiányérzete van. Közben elváltam, egy darabig konfliktus nélkül zajlott a kapcsolattartás az első férjemmel, de aztán rendőrségi ügyig, tettlegességig fajult a dolog, inkább hagyjuk. A lényeg, hogy nem kíváncsi a gyerekekre, három és fél éve nem keresi őket. Nemrég beleegyezett, hogy lemondjon a gyerekekről, így István örökbe tudja fogadni őket. Így ez a korszak végképp lezárul. Abban viszont megegyeztünk, hogy amennyiben a későbbiekben a gyerekek fel akarják venni a volt férjemmel a kapcsolatot, akkor abban nem fogom gátolni őket.

– Okozott “extra” bűntudatot a válás, hogy az örökbefogadott gyerekeket még egy plusz veszteségnek teszed ki?  

– A gyerekek nagyon jól vették a cserét, mert nem igazán ragaszkodtak az exhez. Féltek tőle. Fél év különélés után jött István, akit a gyerekek rögtön elfogadtak. Nem volt bűntudatom a válás miatt, mert tudom, hogy ezt kellett tennem miattuk is.

– Hol ismerkedik egy ötgyerekes anya? 

– István anno a főnököm volt, onnan volt az ismeretség. Telefonon tartottuk a kapcsolatot, és az elköltözésem után kezdett szorosabbá válni az ismeretségünk. Összeházasodtunk, és két éve született meg Kitti. Ő a második vér szerinti gyermekem. Szerettem volna szülni a férjemnek is egy gyermeket, nem hiszem, hogy ezért bárki is megszólhatna. Természetes úton fogant és szerencsére problémamentes volt a terhesség. Biankában biztos, hogy lehet valami boszivér, mert simán kitalálta, hogy baba fog érkezni a családba. A terhességem alatt volt félelem a gyerekekben, attól tartottak, hogy az új jövevényt István jobban fogja szeretni, mint őket. Ezt hamar sikerült tisztázni és ez a pici megszületése óta már nem is merült fel. A gyerekek nagyon szeretik őt, állandóan van valaki, aki ajnározza.

Reni2

– Van különbség a vér szerinti és az örökbefogadott gyerekek között?

– A vér szerinti és az örökbebabák között nem tudok különbséget tenni. A különbség az, hogy ki hány évesen került hozzánk. Ugyanannyira szeretem őket, csak másként. Nyílván máshogy kell szeretni egy kiskamasz lányt, mint egy ovis fiút és megint máshogy egy csecsemőt. Ugyanannyira, csak máshogy.

– A külvilág mit szól a színes kis családodhoz?

– Érdekes volt a külvilág néhány reakciója ezzel kapcsolatban. A háziorvosunk megkérdezte Roli születése után, hogy akkor most Biát visszavisszük az intézetbe. Mikor elmesélem a történetünket és nagyon sok embernek az az első kérdése, hogy melyik a saját. Mindegyik, amúgy meg nem mindegy? Az, hogy roma gyerekeket vettünk magunkhoz, szintén megosztó. A helyettes gyerekorvos azt mondta, hogy fogadni merne arra, hogy a négy örökbefogadott gyerekből jó esetben is csak egy nem lesz bűnöző… Annyira felháborodtam, hogy szóhoz sem jutottam. Többet nem mentem hozzá. Persze van pozitív példa is, sőt inkább az a jellemző szerencsére. Négy örökbefogadott gyermek nem sok családnál van, és ezt értékelik az emberek. A gyerekek mindent tudnak a múltjukról, a vér szerinti családról, vannak fotóim és egy csomó infóm. Ha kérdeznek, válaszolok, bár mostanában már nem olyan sokszor merül fel az örökbefogadás kérdése. Három és fél éve költöztünk ebbe a pici faluba, előtte egy megyeszékhelyen laktunk. Az első hivatalos látogatónk a falu rendőre volt, aki nem sokkal a költözésünk után bukkant fel nálunk. Azon túl, hogy üdvözölt bennünket, finoman megkérdezte, igaz-e, hogy állami gondozott gyerekek vannak nálunk. Merthogy van fenntartása a falu lakosságának ebben a témában. A nagycsalád is fura volt nekik, de az örökbefogadás is. Itt a környéken tabutéma az örökbefogadás, ami nagyon fura volt nekem a nagyváros után. Mostanában kezdem azt érezni, hogy elfogadott a falu bennünket, már nem vagyunk gyüttmentek. Nagyon örülök azoknak a visszajelzéseknek, amikor arról beszél egy falubeli anyuka, vagy a könyvtáros hölgy, hogy a mi gyerekeinkkel nem szokott gond lenni, jó gyerekek. Meg amikor gratulálnak, hogy milyen szépen énekelt Zoé a templomban, vagy a falu kulturális rendezvényén.

– Kapcsolatban vagy más örökbefogadókkal?

– Régebben igencsak aktív voltam a témában, fórumokon írogattam, találkozókra jártunk, sőt 2008-ban még a Parlamentbe is jártam kerekasztal-beszélgetésekre az örökbefogadás témájában. Sajnos, mióta elköltöztünk, nagyon messze vagyunk mindentől, így nem tudunk már részt venni a találkozókon. Itt a környéken tabu az örökbefogadás, így nem is nagyon tudok sorstársakkal találkozni.

– Biztos mindenkiben felmerül: hogy bírod hat gyerekkel?

– Már megszoktam, nekem ez az életem. Mielőtt ideköltöztünk volna, egy pénzintézetnél voltam vezető, az húzós volt, mert alig jutott rájuk időm. Itt most nyugi van, nagyon más pici faluban lakni, mint nagyvárosban. Nyilván még így is, hogy itthon vagyok a picivel, sokkal több időm van rájuk, mint amikor dolgoztam. Megpróbáljuk a gyerekekből kihozni a legtöbbet, ráerősítünk az erősségeikre. Roli hegedül, Zoé zongorázik, mindketten zeneiskolába járnak. Ezen kívül Zoénak gyönyörű hangja van, amit mindenképpen fejleszteni kell. Alex és Bia sportban jók, Alex focizik, Bia kézizni jár. Norbi is focizott, de ő az a belekezdős és feladós típus, most inkább a számítógép érdekli. Próbálunk rendszeres napirend szerint élni, ami persze többnyire felborul valami külső ok miatt. Azért a szerepeket felállítottuk, megvan, ki miben segít. Már öt iskolásunk van, két városba járnak suliba. Busszal jönnek-mennek, szerencsére ez jól meg van oldva. Hetente többször is van könyvtár a falunkban, ahova suli után, illetve hétvégén is el tudnak menni. Ott találkoznak a falubeli gyerekekkel, tudnak számítógépezni, különféle programokat szerveznek nekik. Délután megcsináljuk az elmaradt leckéket, vacsizunk. Alexért hetente kétszer el kell menni, amikor edzésen van. Hétvégente próbálunk családi programokat szervezni. Van a falunk szélén egy kis tó szabadidőparkkal, bográcsozási lehetőséggel, sokszor vagyunk kint, ha az időjárás engedi. Sok állatunk van, az ő ellátásunkban inkább a nagyok szoktak jeleskedni, de a kisebbek is szívesen segítenek. Többüknek van saját cicája, kutyája, megpróbáljuk a felelős állattartást kialakítani bennük. Persze a baromfik és haszonállatok kérdése már nagyobb feladat. Ha születik egy kis állat, mindig van, aki lestoppolja és nevet is kap, de mikor odaérünk, hogy le kellene vágni, akkor már nem ilyen egyszerű a helyzet. A szobájuk rendben tartása viszont teljesen az ő feladatuk, én csak besegítek nekik. Vannak állandó és cserélődő feladatok. A lelkesedés hol nagy, hol kicsi, de hát ezzel mind így vagyunk. Vannak kampányszerű munkák a ház körül, amibe igyekszünk mindenkit befogni, a múlt hét végén kerítést drótoztunk a kiscsirkéknek, nemrég favágás volt, amiben mindenki segített.

Persze nálunk sem minden idilli, problémák vannak és lesznek is, ahogy nőnek a gyerekek. A két nagy már erősen kamaszodik, nem egyszerű velük. Vannak villongások, verekedések, próbálunk a helyzet urai maradni, de hát sokan vannak, nem mindig sikerül. A legnagyobb feladat az, hogy egyenként is a kellő időt tudjunk fordítani rájuk, ami sajnos utópia. Ezért megpróbáljuk a lehető legtöbb törődést megadni nekik. Időről időre kiemelünk egy gyereket és őt visszük el vásárolni, vagy vele csinálunk külön programot. Ez nem sok, de mégis sokat számít. A legnagyobb problémánk, hogy kinőttük a házunkat, nagyobba kellene költöznünk. Ez az igazi kihívás, nem a mindennapok…

Reklámok

16 responses »

  1. Aztamindenit! Elég komplex sztori, gratulálok az erőfeszítésekhez es a mosolyokhoz!
    Annyi kerdes csak hogy lehet kapni (egyáltalán vagy valamilyen rendszerességgel) segítséget? Akár örökbefogadás utankovetes vagy cigányság témában? Védőnő, gyermekorvos, pszichológus, sorstárs szülők illetve gyerekek oldaláról, bárki?

    Kedvelés

  2. Húha, le a kalappal! Nekem tetszik! Különösen az a természetesség, ahogyan Renáta mindezt kezeli. Gratulálok a bátorsághoz, a kitartáshoz, az erőhöz, amiből még nagyon sokat kívánok! Csak így tovább!

    Kedvelés

  3. Huhhhh, fantasztikus! Hat gyermek, háztartás, háztáji, különórák, az élet kacskaringói és mégis végtelen optimizmus, energia sugárzik Renátából. Elteszem talonba a cikket, és majd előveszem, amikor úgy érzem, hogy az én kis egygyerekes életem milyen nehéz 😀

    Kedvelés

  4. Visszajelzés: Harmadik, negyedik, ötödik gyerek örökbefogadása | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s