Örökbe.hu

Vendégposzt. Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete alternatív tagozatának vezetője osztja meg gondolatait arról, mire ügyeljen a szülő, mikor a megfelelő oktatási intézményt keresi a gyermekének. Szó lesz az örökbefogadott gyerekek és a hatévesen kényszerűségből iskolát kezdők helyzetéről is.

Ma Magyarországon szabad iskolaválasztás van. Ez azt jelenti, hogy a szülők kiválaszthatják azt az intézményt, ahova gyermeküket járatni szeretnék. Ennek persze gyakran vannak anyagi és földrajzi korlátai, no meg sok jó iskolába nagyon nagy a túljelentkezés. Az idei év iskolaválasztását beárnyékolja még a hatéveseket érintő jogszabályváltozás, amely sokakat hozott olyan helyzetbe, hogy hirtelen kell dönteni arról, melyik iskolába menjen a gyerek.

Fenntartás tekintetében választhatunk állami, egyházi és magán irányítású iskolák közül. Az állami iskolák között is vannak különbségek: nem véletlen, hogy a népszerű körzetes iskolák miatt többen igyekeznek ide-oda átjelentkezni, a kevésbé népszerű intézmények körzetében pedig előfordul, hogy kisebb létszámú osztályok indulnak. Az egyházi iskolák egyre népszerűbbek manapság: jobban finanszírozottak, a tanáraik – jobb esetben – az adott egyház elveivel azonosulnak, ami azt jelenti, hogy van egy olyan egységesség, amely az állami iskolákra nem jellemző. Az egyházi iskolák eldönthetik, kiket vesznek fel, ezért sok esetben valamilyen szempont szerint válogatják a gyerekeket. A magániskolákban az államival szemben szintén több lehetőség van egységesebb tanári kar létrehozására, valamint a gyerekek felvételében is szabad kezük van.

Sok neves szakember mondja, hogy tanítót válasszunk, ami nagyon igaz – miközben az, aki csak ezt az egy szempontot tartja szem előtt, könnyen csalódhat. Az iskolai szféra nagyon változékony mostanában: gyakran hallani, hogy a beiratkozáskor megismert tanító szeptemberre már egészen máshol dolgozik. Az sem hat jól a gyerekekre, ha a tanító fantasztikus ugyan, de a napközis párjával teljesen más pedagógiai elvek mentén dolgoznak (hasonlóan ahhoz, amikor a szülőknek határozott elképzelése van arról, hogy a gyerek mit nem nézhet a tévében, a nagyszülőknél meg reggeltől estig be van kapcsolva a készülék). Jellemző sok iskolára a nagy váltás az alsó és felső tagozat között, amikor a tanítói szemlélettől távol álló szaktanári elvárásokkal szembesülnek a diákok. Ezért mielőtt a tanító személyét nézzük, ismerjük meg az iskola szemléletét! Ha az iskolában vannak olyan közös pedagógiai elvek, amelyeket minden pedagógus képvisel, kevésbé függ az adott tanár személyiségétől, hogy mi történik a gyerekkel az iskolában. Ezt az egységességet leginkább az alternatív iskolák tudják biztosítani, ahol a hagyományos iskoláktól jelentősen eltérő szemléletet várnak a tanároktól, és ebben folyamatosan képezik, fejlesztik őket.

Amikor iskolát választunk, érdemes még több olyan szempontot végiggondolni, amelyek egy része a gyermekünkről, másik része a saját elvárásainkról szól.

Átgondolandó, hogy a gyermekünk milyen szociális közegben mozog biztonságosan. Vannak gyerekek, akik szívesen barátkoznak, könnyen teremtenek kapcsolatokat, és vannak, akiket feszélyez a sok gyerek, nehezen találják a csoportban a helyüket. Az is kérdés, hogy a gyerekünk mekkora közegben képes figyelni: van, aki a nyüzsgésben is könnyen tanul, és van, aki a nagyobb létszám mellett hamar elfárad, mert könnyen elvonja a figyelmét, ha egy másik gyerek mellette mocorog. A létszám tekintetében könnyen kerülhetünk ördögi körbe: megtaláljuk a szuper tanítót, akit rajtunk kívül még sokan megtalálnak, ezért nála indul a legnagyobb létszámú osztály… Ezt elkerülhetjük, ha olyan iskolát választunk, ahol a helyszín vagy a pedagógiai elvek miatt korlátozott az osztály létszáma, bár nem feltétlenül a kis létszám a kulcsa a gyerekekre való odafigyelésnek. Nagyobb osztálylétszám estében is lehet differenciáló tanítási módszerekkel tanítani, az osztályt kisebb csoportokra bontva. Ha mégis kis létszámú csoportot keresünk, gondoljuk végig, hogy mekkora az a legkisebb csoport, ami még képes csoportként működni, ahol a gyerekünk még találhat társakat. (A kis létszám alatt többfélét érthetünk. Van, ahol a 20-25 fő már annak számít. Ha szakember kis létszámot javasol gyermekünknek, akkor próbáljunk 20 fő alatti létszámot keresni! Az állami fenntartású iskolák logopédiai osztályai általában 10-15 fősek, de léteznek olyan magániskolák is, ahol egy osztály akkor is 7-8 fő, ha a gyerekek nem sajátos nevelési igényűek. Az osztályok létszámáról az iskoláktól kérhetünk tájékoztatást.)

A következő kérdés, hogy hogyan tanul a gyermekünk. Van-e szüksége valamilyen speciális tanítási módszerre? Ha van, ne elégedjünk meg azzal, hogy egy adott iskola egy bizonyos módszer követőjének hirdeti magát! Nem egy tankönyv használatától vagy a jó marketingtől lesz a módszer jól működő! Nagyon jól hangzik, ha egy iskola azt mondja magáról, hogy a gyerek nem fog szorongani, de mindent megtanul, amit kell, fejlesztik az alapkészségeit és megtanítják tanulni, pláne, ha projektben oktatnak és még sok divatos kifejezést használnak – de ne elégedjünk meg ennyivel! Kérdezzük meg tőlük, ezt hogyan teszik! Sok alternatív tanítási módszerről érhető el elegendő információ az interneten. Nézzünk utána ezeknek, hasonlítsuk össze ezeket azzal, amit az iskolában mondanak és kérdezzünk rá, hogy milyen tapasztalataik vannak ezek terén.

Van olyan, hogy álmaink iskolája a város másik végén van, ahova hosszan kell utazzunk. Ez nagyon megterhelő egy iskolát kezdő kisgyereknek, arról nem is beszélve, hogy az osztálytárs-barátokkal nem fog tudni szabadidejében találkozni, és nem fog tudni később egyedül iskolába járni. Van olyan különleges helyzet, amikor ezt be kell vállalni, de nagyon meg kell gondolni, hogy mikor. Keressük meg azt a megoldást, ami még a gyerek fáradtsága, a család teherbírása és a különleges helyzet szempontjából is megfelelhet. Ilyenkor szempont lehet az is, hogy mennyire kell még törődni az iskolai dolgokkal iskolán kívül is (lesz-e otthonra házi feladat? szükség lesz-e olyan különórára, amelyre még időt kell majd szakítani?). (De jó lenne, ha alsó tagozaton egyik iskolában sem lenne ilyen…!)

Gyakran választanak a szülők aszerint, hogy az iskola milyen speciális képzést nyújt. Népszerűek a két tannyelvű és egyéb nyelvi képzések, matematika tagozatok, sakk-programok. A gyerekünk nagyon sok időt fog az iskolában tölteni, hétköznap gyakran többet, mint amit majd otthon velünk (az alvást leszámítva). Elég kicsi az esély arra, hogy találunk egy olyan tökéletes iskolát, ahol a gyerek jól érzi magát és boldog, miközben már elsősként szabad utat kap az egyetemre, több nyelven megtanul, élsportoló és kiváló művész lesz… Ezért érdemes végiggondolni, mi az, amit az iskolán kívül mi magunk is meg tudunk adni neki. Nyelvórára, edzésre, művészeti foglalkozásra sok helyre eljárhatunk – nem biztos, hogy ezek a legfontosabb szempontok az iskola választásakor. Sőt, ha az iskolában nem halad elég jól a gyerek valamelyik tantárggyal, lehet magántanárt fogadni, el lehet máshova menni korrepetálásra vagy felvételi előkészítőre is. Van viszont egy nagyon fontos dolog, amit nem fog tudni egy szülő sem megadni otthon, tanítási időn kívül: és ez az, hogy milyen képe lesz a gyereknek az iskoláról, a tanulásról, a kortárs közegről. Szeretni fogja-e a tanulást, motivált lesz-e rá – talán ez még támogatható otthonról, de az, hogy mennyire fog magában bízni, mennyire fog izgulni dolgozat és felelés előtt, hogy hogyan fog tudni reagálni a kortárs csoportközegben váratlan helyzetekre – ezt az iskolai tapasztalatok fogják meghatározni, és erre nagyon kevés ráhatása lesz a szülőnek otthonról. Hiába lesz a gyerek olyan tudás birtokában, amivel bárhova felvételizhet, ha a vizsgadrukk miatt ezt nem tudja megmutatni. Hiába mondja majd otthon a szülő a gyereknek, hogy ne viselkedj majd így vagy úgy, mert beírást kapsz, a gyerek a kortársai után fog menni. Hiába fogja mondani a szülő, hogy védd meg magad a bántó osztálytársaktól, ha a gyerek nem számíthat arra, hogy a tanárai megvédik, sőt, észreveszik, ha rossz felé megy az osztály, és még időben olyan mintát mutatnak a gyereknek, amit a kellő helyzetben fel tud használni. Igenis, nagyon fontos, sőt a legfontosabb, hogy az iskola érzelmileg mennyire biztonságos közeget biztosít a gyereknek – a többi mind másodlagos. Az érzelmi biztonsághoz pedig legfontosabb az a kapcsolat, ami kialakul a felnőtt és gyerek között, illetve az az élettér, ami biztosítja a gyerek számára, hogy a korának megfelelő életet élhessen (fontos, hogy ne legyen dolga egész nap, játszhasson és mozoghasson sokat).

Persze sokan mondják, hogy teher alatt nő a pálma, mi is túléltük a sarki iskolát, ő is túl fogja élni. Erre az a válaszom, hogy a sportolók sem a világbajnoksággal kezdik a versenyt: először edzenek, aztán kisebb versenyeken próbálják ki magukat – így kellene lennie ennek az iskolában is. Ahogy a XX. század elején élt neves neurológus és pszichológus Claparède mondta, ahogy az ebihal nem béka, úgy a gyerek sem egy kicsinyített felnőtt, mások az igényei és mástól fejlődik.

Nem is lenne semmi gond a hatévesek kötelező iskolába menésével sem, ha az iskola igazodna a gyerekekhez, és nem a gyerekeket akarnánk „iskolaéretté” tenni. A követező tanév egy próbaév lesz: az iskolák azzal fognak szembesülni, hogy egy osztályba fognak járni az éretlenke hatévesek és nagycsoport-ismétlő nyolcévesek is. Ha az iskola ehhez igazodni tud, akkor nem lesz semmi gond, végül is van a világban olyan, hogy öt- vagy akár négyévesen kezdik meg a gyerekek az iskolát. Probléma akkor lesz, ha az iskola nem képes igazodni a bekerülő gyerekekhez.

Arról sok helyen lehet már tájékozódni, hogy mit tehet a szülő, ha gyermekét még egy évig az óvodában szeretné tartani. De mi van akkor, ha ezt a lehetőséget nem kapja meg? Legrosszabb esetben az első év után a szülőnek lehetősége van arra, hogy gyermeke számára kérje az első év megismétlését. Ilyenkor a gyerek iskolalátogatási igazolást kap, és nem tekintik az évismétlést bukásnak. Ha valaki úgy látja, hogy valószínű, hogy ez fog történni, akár lehet úgy is iskolát választani, hogy az első évet kifejezetten felkészítő évnek szánja, és csak a következő évben megy át a gyerek oda, ahol a teljes általános iskolai képzés végzését tervezik. Ha egy iskola „iskola-előkészítő” vagy „nulladik” évfolyamot hirdet, jelenleg azt is csak ebben a jogi keretben tudja megvalósítani (vagyis a mai magyar iskolarendszerben nem létezik általános iskolai nulladik évfolyam, csak az első osztály évismétlésével valósítható ez meg.) Ez szerencsés megoldás lehet, ha az iskola erről világosan tájékoztatja a szülőket, és ilyen módon meg tudja oldani, hogy az évismétléssel ugyanaz a csoport együtt mehessen tovább.

Elterjedt nézet, miszerint az örökbefogadott gyerekeknek nagyobb eséllyel lesznek az iskolában ilyen-olyan nehézségeik mint a vérszerinti családban élő társaiknak, illetve hogy náluk több a problémás nevelési helyzet. Ez ügyben nem foglalnék egyértelműen állást, de azt mindenképpen hozzáteszem, hogy számos ok miatt sokkal több „problémás” vagy „nehéz” kisgyerek kerül az iskolákba a társadalom egyéb közegéből is. Fontos azt tudni, hogy egy örökbefogadott gyerek esetében sem az örökbefogadás miatt alakul ki egy ilyen nehézség, vagyis nem ez a kezelendő probléma! Gyökere lehet egy méhen belüli történés, szülés körüli nehézség, lehet a korai kötődési szakaszban ért traumák eredménye – ezen a szinten gondolkozzunk ezekről, és ne az új családba kerülést érezzük problémának!

Ezzel együtt – és a hatéves iskoláztatás kapcsán is – fontos arról tájékozódni, hogy ha mégis egy nehezebben kezelhető gyerekünk van, neki hogyan keressünk iskolát.  A magatartási problémákkal, beilleszkedési gondokkal, a tanulás irányában motiválatlansággal küzdő gyerekeket a szakemberek gyakran küldik az alternatív iskolákba, pusztán azért, mert azok befogadóak és toleránsak. Pedig ilyen esetekben az elfogadás maga nem elég! Kérdés, hogy a gyermek mennyire igényli a külső kontrollt, és azt kitől fogadja el. A legtöbb alternatív iskola igyekszik minél kevesebb külső szabályt alkalmazni, a gyerekek belső motivációjára építenek, a közösség és a kapcsolatok erejét használják kontrolként – mindez pedig ezeknek a gyerekeknek nem kínál elég kapaszkodót. Mivel ők pont ezeket a helyzeteket nem képesek átlátni, bizonytalanná válnak, vagy túlságosan felpörögnek majd. Ilyen gyerekeknek olyan iskolára van szüksége, ahol az elfogadás mellé világos és átlátható szabályok társulnak.

A különleges igényű gyerekekkel kapcsolatban még egy dolog: ha tudomásunk van arról vagy azt sejtjük, hogy gyermekünknek lehet majd valamilyen speciális nehézsége a tanulással (az iskolaérettségi vizsgálat kapcsán az óvoda ezt kell, hogy jelezze; esetleg a hátteréből vagy az eddigi fejlődéséből lehet ilyesmire következtetni), olyan iskolát válasszunk, ahol lesz olyan szakember, aki észreveszi, ha a gyereknek külső segítségre van szüksége. Nagyon fontos, hogy tízéves korig van egy olyan szenzitív időszak, amikor a tanuláshoz szükséges belső feltételek összeállnak a gyerekben.  Ha egy különleges igényű kisgyerek ez időben nem kapja meg azt a fejlesztést, ami az adott életkorához kell, a későbbi tanulmányaira komoly kihatással lehet! Szülőként ebben sem könnyű egyensúlyozni: ugyan nem szabad túlizgulni az első éveket (azért mert már a másik gyerek folyékonyan olvas első év végére, nem baj, ha a miénk még nem), ezzel együtt finoman figyelni kell a gyereket. Az a tapasztalatom, hogy a szülők sokszor megérzik, ha valami visszatérő tanulási nehézségbe ütközik a gyerek. Ezt lehet jelezni a tanítónak, és ha ő nem tud minket megnyugtatni, vagy félünk, hogy nem elég körültekintő, érdemes egy külsős szakemberrel megvizsgáltatni a gyereket.

A legnehezebb az iskolaválasztásban, hogy a szülőnek kicsit a jövőbe kell látni, és így kell eldönteni, hogy mi lesz jó a gyerekének. Ha a gyerekünk valamiben nagyon tehetséges, két utat választhatunk: vagy kifejezetten olyan iskolát keresünk, ahol a tehetséges területében szárnyalhat még jobban, vagy pontosan azért keresünk másfajtát, mert a tehetségében iskolán kívül is fejlődni fog, és azt szeretnénk, ha az iskola a fejlesztendő területeire helyezné a hangsúlyt.

Egy biztos: iskolát választani, jó iskolát választani nem könnyű. Akkor van a legjobb esélyünk megtalálni a gyermekünk személyiségéhez és az elvárásainkhoz legjobban illeszkedő iskolát, ha az iskolakezdés előtt már két évvel elkezdjük az ismereteket begyűjteni: átböngésszük a szóba jöhető intézmények honlapjait, fórumokon, nyílt napokon tájékozódunk, megkérdezzük az oda járó gyerekek szüleit. A szülőktől ne azt kérdezzük, hogy a gyerekük szeret-e odajárni és hogy elégedettek-e, hanem próbáljunk a részletekre rákérdezni, mert nem biztos, hogy amivel más elégedett, az megfelel a mi elvárásunknak is. Az iskolakezdés előtti évben ezek alapján már csak azzal a néhány iskolával kezdjük meg a személyes ismerkedést, amelyek az első rostán átestek. Sok iskola kínál ismerkedős programokat, ahol megtapasztalhatjuk az iskolák hangulatát, láthatjuk, hogy mosolyognak-e a gyerekek, és hogy hogyan szólnak a tanárok hozzájuk akkor is, amikor nem tudják, hogy figyeljük őket.

Fotók: Fortepan

Ti hogyan választottatok iskolát a gyereknek?