Örökbe.hu

Hogyan segítse az örökbefogadó a gyermeket a származása megismerésében? Egy virtuális Örökbe.hu klub jegyzete, ahol Székely Zsuzsa pszichológus, a Mózeskosár Egyesület elnöke beszélt a témáról. Az egyesület indít egy workshopot is a témában, az örökbefogadó szülők részére. A kérdéseket én és a hallgatók tettük fel.

Mai vendégünk Székely Zsuzsa pszichológus, aki a Mózeskosár Egyesület elnöke, és sokirányú tapasztalata van az örökbefogadásban, négy évtizedet dolgozott a Tegyeszben, vizsgálta örökbefogadók alkalmasságát, tartott nekik tanfolyamot, segített barátkozásokat, felnőtt örökbefogadottakkal is foglalkozott a Mózeskosár Egyesület egy csoportjában, egy programban krízisterhes anyákkal is dolgozott. Ma arról fogunk beszélgetni, hogy segítheti az örökbefogadó szülő a vér szerinti család megismerését. Azt ma tudjuk, hogy a gyereknek tudnia kell, hogy örökbefogadott, azt is tudjuk, hogy előbb-utóbb érdekelni fogja a vér szerinti család, de nem világos, hogy ennek mi a módja, és hogy tudja ezt a szülő segíteni.

A Mózeskosár Egyesületet 1993-ban az örökbefogadó családok segítésére hoztuk létre. 1991-ben az ENSZ gyerekjogi nyilatkozatát Magyarország is aláírta, amiben az egyik kitétel, hogy minden embernek, és a gyerekeknek is joga a származásuk ismerete. Ez fontos útravaló volt számunkra is, és próbáltuk támogatni az egyesületünk működésében. 2005 óta működik a felnőtt örökbefogadottak csoportja nálunk, ahol központi téma a származás megismerése, ebben próbálunk nekik segíteni, és sokat tanultunk tőlük, sok történetet megismertünk. 1997-ben a Gyermekvédelmi törvény a gyámhivatali eljárást is szabályozta e területen (innentől joga van az örökbefogadottnak a vér szerinti szülő megkeresésére), és egyre kevésbé volt titok az örökbefogadás az örökbefogadott családokban, 2013-ban pedig a szülő után a testvér is megkereshetővé vált.

Ami még mindig problémás: Magyarországon az eredeti születési kivonatot nem kaphatják meg az örökbefogadottak a származáskutatáskor sem, pedig ugyanazok vagyunk, akik megszülettünk. Itt súgnék az örökbefogadóknak: a barátkozásoknál nem lehetetlen szerezni egy anyakönyvi kivonat-másolatot a nevelőszülőtől, ha nem is szabályos. Ez egy adu ász lehet majd, és a szülő tudni fogja, mikor jöhet el az ideje, hogy ezt megmutassa a gyermekének.

Kifejezetten a születési anyakönyvi kivonat? De milyen adat szerepel rajta, amit nem ismerünk? Csak az anyja neve, minden más adatot tudunk, nem?

Nekünk ez csak ennyi, a gyerekeknek ez sokkal több, az énazonosság része, ugyanúgy, mint a név, azok vagyunk, akinek megszülettünk. Utána egy ”hamisítványt” állítanak ki az örökbefogadásnál… A gyámhivatalban viszont a származás megismerésénél elutasítják, ezt nem kaphatják meg az örökbefogadottak. Ez csak egy a gondok közül. A felnőtt örökbefogadottak elbeszéléséből tudjuk, hogy a gyámhivatalban sokszor nagyon nem diszkréten szervezik meg ezt a helyzetet, mások is jelen vannak  szobában, mikor elmondja a kérést a vér szerinti család megkeresésére. Sokszor nagyon értetlenül áll az ügyintéző hozzá. Volt, aki azt mondta, hogy mit akar tudni, hogy pék volt vagy cukrász, miért fontos ez magának? Nem mindig vesznek fel jegyzőkönyvet. Ez nagyon fontos, hogy ne jöjjön el úgy az érdeklődő, hogy nem kapja meg a jegyzőkönyv egyik másolatát, mert azzal lehet reklamálni, hogy a kutatási munkát elvégezte-e a gyámhivatal.

Nagy probléma a vér szerinti szülők felé, hogy egy gyámhivatali idézést kapnak, amin nincs rajta, hogy örökbefogadási ügyben keresik, de ki nem ijed meg egy gyámhivatali idézéstől. Nem csoda, hogy nagyon sokan elutasítják, 10-ből nyolc megkeresés nem sikeres, nemcsak amiatt, mert az idézéstől megijedtek, hanem nem találják őket, eltűntek, meghaltak. Ha sikeres, akkor se mindig hajlandóak a kapcsolatra. Sokszor nem mondják el a fiatalnak a hivatalban, hogy ha sikertelen a megkeresés, elutasítja a vér szerinti szülő, hogy beadhat-e újabb kérelmet és mennyi idő múlva. Ha csak az anyát kereste, később beadhat-e új kérelmet az apa vagy a testvérek felkutatására. A tájékoztatás is sokszor hiányos. Hallottuk felnőtt örökbefogadottól, hogy ha hirtelen megijed a vér szerinti szülő, és először elutasítja, akkor lezárják az aktát, és másnap hiába megy vissza, hogy mégis vállalná a kapcsolatfelvételt, akkor elutasítja az ügyintéző, mert már lezárta az aktát, és nem fogja megtudni az örökbefogadott, hogy a szülő mégis találkozna vele. Nincs sem pszichológiai tanácsadás, sem kísérés. Mi már többször jeleztük az egyesületben, hogy küldjék hozzánk a felnőtt fiatalt, szívesen segítünk felkészülni erre az útra, de a gyámhivatalok ebben nem partnerek.

Nem nagyon szokták tudni, hogy a 14 és 18 év közti fiatal kérelménél, amit a fiatalnak személyesen kell benyújtani, ugyan meg kell hallgatni az örökbefogadó szülőt is, de nem feltétlenül az ő véleménye szerint fog dönteni a gyámhivatal, hanem mérlegel. Ha elhanyagolás, veszélyeztetés, bántalmazás, illetve a szülői felügyeleti jog bírósági megvonása vezetett az örökbefogadhatósághoz, akkor kiskorú esetén nem szokták javasolni a felkutatást. Ez végül is jogos, de a gyerekkel is kéne foglalkozni, hogy ő milyen állapotban van, előfordulhat, hogy olyan pszichés állapotban van, olyan devianciákat követ el, hogy esetleg pont ez hozná el neki a megnyugvást. Azt se szokták tudni az érintettek, hogy 14 év alatt is lehet egészségügyi információt kérni a gyámhivataltól, amennyiben fontos örökletes, családban halmozottan előforduló betegségek gyanúja merül fel. Itt nem feltétlen értesítik ki a vér szerinti szülőt, hanem az egészségbiztosító nyilvántartása alapján szereznek információt. De hogy abból a populációból milyen betegségek jutnak el az egészségbiztosítóig, az kérdéses.

Nagyon sok örökbefogadó szülő nem gondolja, hogy a gyereknek fogalma nincs arról, ő az egyetlen fél, aki keresheti a vér szerinti családját. Nehéz úgy élni, hogy örökbe adott, nem tudott rólam gondoskodni, de tizenéve sose keres, sose érdeklődik. Amikor megtudják a gyerekek, hogy nem is kereshette a vér szerinti családja, az megnyugvás lehet, nem lehet őket hibáztatni. Ezt az örökbefogadó szülőtől kell megtudnia a gyereknek.

A környezetemben is azt tapasztalom, hogy aki nem érintett, az azt gondolja: miért érdekli, ha nem voltak mellette a vér szerinti szülők, ha eldobták? Mit adhatnak neki? De mi Pavao (Joyce Maguier Pavao, Az örökbefogadás háromszöge című könyv szerzője, amit az egyesület adott ki) óta tudjuk, hogy az örökbefogadott gyerekeknek kettős identitásuk van, az egyik a származási identitás, a másik az örökbefogadott családba való ágyazódás, az örökbefogadó szülőkkel, az ő értékeikkel való azonosulás, az a biztonság, amit az ő szeretetük ad, ebből építkezik az ő személyiségük. Ha valakit elszakítanak a származási családtól, akkor arról nincsenek információi, egy énrészét nem fogja ismerni. Akinek ez hiányos, aki keveset tud magáról, nem tudja, honnan jön, akkor a jelenben sem tudja magát elhelyezni és a jövőben sem tud célokat kitűzni.

Aki elszakad a származási családjától, egy genealógiai láncolatból esik ki, ezért nem véletlenül sok örökbefogadott versekben ilyen szimbólumokat hoz: hullok, mint egy falevél, egy sejt vagyok az űrben, a tengeri fű… Érthető, hogy az ő identitástudatukhoz mennyire fontos, hogy megtalálják az származásuk másik részét is, amiből integrálni kell a személyiségüket.

A származásmegismerés első kihívása az örökbefogadó szülő számára, hogy az örökbefogadáskor ne azt mondja, hogy csak adjanak egy gyereket, mindegy, hogy honnan jön, legyen egészséges, majd én felnevelem. A titkos örökbefogadásnál történik egy iratismertetés, azt ki lehet jegyzetelni, lehet kérdezni, és a tanácsadónak utána is kell menni, ha ezek fontos információk a gyerek fejlődéséről, családi hátteréről, élettörténetéről.  Ezek nemcsak azért fontos információk, hogy az örökbefogadó el tudja dönteni, ilyen háttérrel kell-e neki a gyerek, de később majd ő ezek alapján fog tudni felelni a gyerek kérdéseire. Ha mindig azt kell mondani, hogy nem tudom, az nagyon feszítő lesz a gyerek számára, és lehet, hogy ő fog a hátunk mögött kutatásokba bonyolódni.

Nyílt örökbefogadásoknál meg a vér szerinti szülőtől is érdemes kérdezni, és a krízistanácsadásnak része az is, a Fővárosi Tegyeszben legalábbis, hogy az örökbefogadókat felkészítjük, mit érdemes kérdezni a vér szerinti szülőtől, és amit nehéz neki megkérdezni, azt mi segítő szakemberként megkérdezzük.

Utána mi következik az úton: ne legyen tabu, ne legyen titok, a gyerek kezdettől abba nőjön bele, hogy ő örökbefogadott. A kommunikációt az örökbefogadó kezdeményezi, hogy nem az örökbefogadó anyukájának a pocakjából született. Majd a gyerek kérdései, értelmi-érzelmi fejlődése mentén építünk fel egy olyan történetet, amit soha nem kell visszavonni, mert a valóságra alapul, amihez mindig hozzá lehet tenni a következő egy téglát, aszerint, hogy a gyerek hogyan kérdez.

Ha a gyerek nem kérdez, mert ezzel is gyakran szoktak jönni a szülők, akkor a szülő találja meg az apropóját, módját, hogy időnként szóba hozza. Nem mindennap, de találja meg, hogy ne merüljön feledésbe, mert a gyerekek szívesen elfelejtenék, hogy ez a történetük, a realitáskontroll a szülő feladata.

Ha nagyobb a gyerek, fontos, hogy tudja a jogát, hogy ő megkeresheti a vér szerinti családját, szüleit, testvéreit. De ez ne olyan közlés legyen, hogy eljött az idő, gyerünk, keresd meg őket! Ez csak akkor lehetséges, ha a gyerek érettnek és késznek érzi magát. A törvény szerint már 14 éves kortól keresheti a vér szerinti családját. Ez azért került bele a törvénykezésbe, mert vannak olyan helyzetek, amikor ez tűnik a legjobb megoldásnak. De egy átlagos, jól működő örökbefogadó családban, ahol bizalom van, és a gyerek a szülőhöz tud fordulni a kérdéseivel, gondjaival, van információ, válaszokat kap, ott a szülő meg tudja nyugtatni a kamaszt. Biztosítja, hogy mellette lesz ezen az úton, nem bántja ez őt, megérti, elfogadja ezt az igényét, segíti is benne, de úgy látja jónak, hogy túl legyen a gyerekkoron és felnőve induljon el ezen az úton, amikor már önállóan is megteheti ezt a lépést. Én tanácsként azt mondanám, hogy nagyon jó dolog megkeresni előtte például a Mózeskosár Egyesület felnőtt örökbefogadott csoportját, vagy szakemberhez fordulni, aki a kérdésben járatos, s aki az egészet átbeszéli a fiatal felnőttel. Természetesen a szülő is tud erről beszélgetni a gyermekével, hogy ne úgy menjen oda, hogy nagy csalódás éri. Van, hogy idealizált kép él a gyermekben, ezt sok pszichológus leírta: úgy képzelik, valahol ül egy család a kanapén a nappaliban és nézik a tévét. Közben lehet, hogy hajléktalanok, lehet, hogy ez a család már nem is létezik, lehet, hogy el fogják őt utasítani. Erre is fel kell őt készíteni, hogy mi lehet emögött, félelem, szégyen vagy a titok, hogy a környezetében ne derüljön ki, az anya múltjában van egy örökbeadás.

Vannak ma is, akik nem tudják, hogy örökbefogadottak, és úgy is be lehet adni a kérelmet, hogy megtudja, ő örökbefogadott-e. Ezt egyedül is be lehet adni 15 évesen. Érdemes először nem túl személyes dolgokat megérdeklődni: élnek-e a szüleim, vannak-e testvéreim. Kell idő a feldolgozáshoz. A következő lépés lehet a kapcsolatfelvétel. Az a tanácsunk, hogy ebben ők is legyenek tapintatosak. Először e-mail, telefon formájában keressék a szülőt! Az a tapasztalatunk, hogy legtöbbször mindkét fél nagyon óvatos, hosszas e-mail-váltás és telefon előzi meg a személyes találkozásokat.

Mi ebben a szülő feladata? Ne a szülő irányítsa a folyamatot! Fel lehet ajánlani, hogy ha szeretné, akkor elmegy a fiatallal, de ne úgy érezze a gyerek, hogy ez az elvárása a szülőnek. Általában az is elég, ha a szülő a sarokig elmegy és várja, hogy nem sírva jön-e ki a találkozóról a fiatal. Pavao írja, hogy mi ebben az asszisztensei legyünk a gyereknek, végezzük a papírmunkát, segítsünk neki,  de bízzuk rá a lényeget.

Amíg a gyerek a serdülőkorát éli, identitásválságban van és foglalkoztatja, hogy ki vagyok én, honnan jövök, kivé válhatok, akkor élesen él benne, hogy szeretne többet tudni a vér szerinti családjáról. De ha van információ, akkor a szülő közlései ezt ki tudják elégíteni, és ha van bizalom, akkor nem szorul rá, hogy a hátunk mögött a Facebookon kutakodjon. Ha nagykorúként lépi meg, akkor a szülőnek a lelki támogatás a szerepe.

A származáskutatás mehet hivatalos és nemhivatalos úton is. De mi szeretnénk-e, hogy bennünket meglepjen a vér szerinti szülő? A régebbi örökbefogadásoknál neki senki sem mondta, hogy a gyerek majd meg akarja ismerni és mi bekopoghatunk. Erre nincs senkinek felhatalmazása a gyámhivatalon kívül, se a szülőnek, se a közvetítő egyesületeknek vagy a Mózeskosárnak, hogy kutasson vagy megelőzze a személyes találkozást. Lehet rendkívüli helyzet, hogy a felnőtt örökbefogadott valakit erre megkér, de nem gondolom, hogy ez biztosan olyan kellemes az örökbeadó számára, én sokkal inkább a tapintatos megközelítést javaslom, hogy először e-mail formájában ismerkedjenek meg egymással, ami azért is fontos, mert nem kell attól félni, hogy a mi életünkbe határátlépéssel benyomulhat a vér szerinti szülő.

Ami még a felnőtt örökbefogadottak csoportjából tapasztalatként megjelent: senki nem bánta meg, aki meglépte, bármilyen történetet talált. De nem szokott kialakulni szoros érzelmi kötődés, szülő-gyerek viszony pedig abszolút nem, inkább valami felnőtt-felnőtt viszony. Leggyakrabban idővel ezek a kapcsolatok teljesen elkopnak, kiüresednek, hisz általában nagyon eltérő szociokulturális körülmények közt él a két család, nem találják meg a közös érdeklődést, időtöltést, beszélgetési témáka, – még inkább a testvérek között van erre esély, a szülő és gyerek közt kevésbé.

Most rátérnék a beküldött kérdésekre. Nagyon örülök a sok kérdésnek, de nem szeretek ex cathedra tanácsot adni, sokkal meggyőzőbb lehet egy ilyen téma elfogadtatása szituatív helyzetekkel, a másik fél bőrébe bújva. Kezdeném az örökbeadó anyák kérdéseivel, és szeretnék Zsuzsának gratulálni, mert ez a találkozó történelmi fordulópont az örökbefogadásban, én még nem vettem részt olyan rendezvényen, ahol örökbeadó anyák is jelen voltak.

Az örökbeadó anyák kérdése, hogy mit mondjanak a gyereknek, ha megkeresi őket, miért nem ők nevelték fel.

Csak az igazat mondják, persze, ne vulgárisan, hanem szeretetteljesen a gyerek felé. Meséljenek magukról, hogy mi történt akkor, huszonévvel ezelőtt, mit éreznek most, hogy készültek a találkozóra, meséljenek arról, most hogy élnek, milyen családban. Ne faggassák a gyereket, de azért érdeklődjenek, ő hogy van, mivel foglalkozik. Jó lenne, ha valaki őt is felkészítené a találkozásra, például a családsegítő gyerekvédelmi szolgálat, de jöhetnek a Mózeskosárhoz is, akiknek ez elérhető távolságban van.

Az angol Titkok és hazugságok című film nagyon szeretetteljesen mutatja be mindegyik oldalt ezen az úton, ott is lehet látni, hogy ha titok van az örökbeadó oldalán, akkor nagyon nehéz vállalni, hogy belépjen az életébe az örökbeadott gyermeke. Nekik is kéne vállalni, hogy ezt a titkot valahogy megnyissák az életükben, jó lenne, ha erről is beszélne velük valaki. Aki előtte van, lehet, hogy ez a feladat is az örökbefogadóra hárul. Nem tudom, ma a közvetítésénél egyáltalán mennyire tájékoztatják az örökbeadókat, hogy a gyerek húsz év múlva megkeresheti őket.

Ezt a törvényt visszamenőleg módosították, aki előtte adta örökbe a gyerekét, az nem számít rá, hogy a gyerek megkeresheti őt. (A Gyermekvédelmi törvény 1998-ban mondta ki, hogy a felnőtt örökbefogadott megkeresheti a vér szerinti szüleit, ám ez a korábbi örökbeadásokra is érvényes lett.) A korábbi örökbefogadásoknál nem mondták el, hogy a gyereknek ez jogában áll, de egyszer ide el kéne jutni, hogy aki holnaptól örökbefogadott lesz, ott a vér szerinti családja tudja, hogy megkeresheti a fiatal.

Én a kérdésben hallok egy félelmet is, hogy mi van, ha haragszik a fiatal az örökbeadó anyjára…

Ezt szeretném üzenni a vér szerinti anyáknak, hogy a fiatalok közül senki sem azért ment, hogy számon kérje, kioktassa a vér szerinti anyát. Ők azért mennek, hogy megtudják a történetüket, és inkább a megnyugvás, együttérzés, megbocsátás következik be a részükről. Nyilván ez azon is múlik, hogyan viselkedik a vér szerinti szülő. Az elutasítás, ha nem vállalja a kapcsolatfelvételt, nagy sebet tud ejteni a fiatalon.

Jelez-e valamilyen problémát, ha egy fiatal azt mondja 18-25-30 évesen, hogy ő nem akarja megismerni a vér szerinti családját, kell-e ezzel örökbefogadóként foglalkozni?

Van, akinél az évek során ez többször változik. Az a tapasztalatom, hogy 18 évesen nem annyira akarnak ezzel foglalkozni, ott az érettségi, eső szerelmek, pályaválasztás, ez az önmegvalósítás kezdete. Akik olyankor nem is foglalkoznak ezzel, nem egyszer az első gyerek születésekor szembesülnek vele, hogy ez fontos a számukra, mikor az első vér szerinti kapcsolatuk ott van az ölükben, akkor indulnak el ezen az úton. Akkor tudnak a legjobban szembesülni vele, bármit is találnak, mikor a saját felnőtt identitásuk kialakult, amikor saját elköteleződéseik vannak párkapcsolatban, foglalkozásban. A szülő ne lökje bele a gyereket, hogy már ideje lenne, nincs az ő helyében, akkor induljon el, amikor késznek érzi magát! Arra felhívhatjuk a figyelmét, hogy az idő kockázati tényező, mert sok vér szerinti szülő úgy él, hogy az nem a hosszú élet záloga, esetleg késő lehet, és mindig emlékeztessük, hogy ez minket nem bánt, mert sok örökbefogadottat ez tart vissza.

Mit tegyen a szülő, ha a 18 vagy 14 év alatti gyerek érdeklődik nagyon intenzíven a vér szerinti család iránt?

A 8-10 éves gyereknek az a kijelentése, hogy szeretné megismerni vér szerinti szüleit, általában nem azt jelenti, hogy rögtön oda akar menni, hanem hogy többet akar tud róluk tudni. Fontos számára, hogy ő kicsoda, a születése története, kire hasonlít a haja színe, a zenei tehetsége, a mozgása. Jó, ha vannak információink, ne dobjuk ki a vér szerinti szülő képét az élettörténeti könyvből, ha kapunk. Nyílt örökbefogadásnál érjük el, hogy legyen kép a vér szerinti szülőről, esetleg a gyereket együtt a karunkban tartva, ez nagyon jó üzenetet képvisel.

14 évesen ez már élesebb, de ha jó a kapcsolat, ha a szülő felépítette szépen a történetet valós információkkal, akkor valószínűleg a gyereket meg tudja győzni, hogy pár évig még jegeljük ezt a témát. Nem biztos, hogy erre fel vagy készülve, nem tudjuk, hogy mit találnál. Ha nagyon éles a helyzet, forduljunk szakemberhez, pszichológushoz! A Pavao könyvben is volt olyan eset, amelyben ő azt javasolta, hogy lépjék ezt meg és jó vége lett. Mondjuk el azt is, hogy 18 éves kortól mindenféle mérlegelés nélkül fogják kiadni neki a szülei adatait, haők vállalják – ezt nem véletlenül szabályozták így.

Hogyan lehet segíteni a gyereket abban, hogy ne azonosítsa magát a vér szerinti család problémáival, életkörülményeivel, ha például börtönviselt vagy szenvedélybeteg szülő, az ő sorsa is így fog alakulni?

A gyerekeknek elég korán lehet a gének, az öröklés szerepéről beszélni. Ha a szüleik életében ilyen elő is fordul, az az ő döntéseik következménye, ami adódik az élethelyzetükből, a neveltetésükből. Ő  egész más körülmények közt él, az, hogy ő drogos lesz-e, az az ő döntésein múlik, ennek nincsenek fatális meghatározói. Azok vagyunk, amit cselekszünk.  

Hogy érdemes kezelni örökbefogadóként, ha a vér szerinti család nagy örömmel fogadja a gyereket?

Nem tudom, ez a származás megismerésére vonatkozik-e, vagy az örökbefogadás utáni folyamatos kapcsolattartásra. Ha a kapcsolattartást elkezdjük, az egy megállapodás alapján történik, amire vissza lehet utalni, ha a vér szerinti szülő többet vagy másként szeretne. A származásmegismerés meg egy felnőtt fiatallal kapcsolatos, ha ott tolakodóvá válik a vér szerinti szülő, az más helyzetet jelent.

A határokat meg kell húzni, a kapcsolattartásban visszautalni a megállapodásra és elmondjuk azt, hogy felelősségteljes szülőként ezt a kérdést mindig a gyerek szükségletei mentén fogjuk kezelni. Ha a gyereknek többre lesz szüksége, akkor módosítani fogjuk, persze a szerződést lehet módosítani, de kérdés, hogy ez kinek az érdeke.

Újszülött örökbeadásánál, ahol hozzájáruló nyilatkozatot tesz a vér szerinti szülő, van egy késletetett gyász, másképp nem is tudná ezt az egészet végigcsinálni, ha az érzelmeit hagyná, hogy eluralkodjanak rajta. Néha hónapok múlva jelentkezik a valódi gyász és a követelőzés, hogy vinne az egyéves gyereknek ajándékot, és ugye, tudja az adataidat. Ezért előre meg kell állapodni, és eleinte gyakrabban adni információt, hogy a gyereknek kijött az első foga. Neki ez segíti a gyászfeldolgozást, és tudja, hogy a gyerek jól van. A bűntudata is csökken ez által. De ez nem lehet egy állandó nyitott seb, nem tarthat a gyászmunka egy életen át. Pavao szerint 5-7 év örökbeadás esetén a gyász. Nekem egy esetem volt, ahol az örökbeadó anyának 4 évébe telt, míg talpra állt a gyerek örökbeadása után és lett párkapcsolata, tudott új célokat kitűzni.

Nyilván az elején ez fontosabb érzelmileg a számukra, de később is megnyugtató tud lenni, hogy tudják, a gyerek jól van, élhetik az életüket és tudják, hogy fognak kapni információt a gyerekről. Valaki azt mesélte, hogy megállapodtak kapcsolattartásban, és hogy küldenek fotókat a gyerekről. Aztán végül az egyéves születésnapon csak annyit írtak, hogy jól van a gyerek, de nem akarnak fotót küldeni, nem akarják feltépni a sebeket. Mire a nő azt felelte: küldjetek csak, egész évben ezt a napot vártam. Tehát ez nekik nagyon fontos tud lenni, és ezzel az ő szétesésüket előzzük meg, hogy a devianciák, depresszió, drog megjelenjenek, hogy egyben maradjanak, és attól tudunk egyben lenni, hogy jóban vagyunk magunkkal, az önbecsülésünket meg tudjuk tartani. Nem jókedvükben adják örökbe a gyerekeket, hanem abban a helyzetben úgy érzik, hogy nem tudják megoldani a gyerek sorsát másképp. De a kapcsolattartás ne a szülőanya érdekét szolgálja, a gyerek miatt csináljuk, hogy ne fantáziálnia kelljen a későbbiekben, hanem egy valóságos képe legyen a vér szerinti szülőről, ezt nagyon segítheti egy évenkénti kapcsolattartás. Ami a gyereknek arról is szól, hogy a szülőanyám itt van, nem hadakozik, most is jóváhagyja, hogy jó helyen vagyok, egy lojalitáskonfliktust is megold, ha van kapcsolattartás.

Akkor nem mondhatja a gyerek, hogy húsz éve nem is érdeklődik, hanem minden évben kér képet, válaszol, fontos vagy neki. És ha van egy kapcsolat, akkor ha mi akarunk valamit kérdezni a vér szerinti szülőtől, az is könnyebb.

Ha a származásmegismerésre vonatkozik, hogy a szülő határátlépő lesz és tolakodó, akkor legyünk óvatosak, ne adjuk ki a lakcímet, a személyes találkozás történjen semleges helyen és a gyereket fel kell készíteni, hogy előfordulhat, hogy például lejmolni fogják, de a vér szerinti család gondjait ő nem veheti a vállára. És próbálja ki, hogy ha nem enged ezeknek, akkor is akarják-e a kapcsolatot. Ő miatta akarják ezt a kapcsolatot, vagy várnak tőle valamilyen támogatást?

Ha ismert az apa személye, lehet külön megkeresést indítani?

Lehet, de ehhez kell egy apai bejegyző nyilatkozat, ma is nagy divat, hogy nincs apai elismerő nyilatkozat a nyílt örökbefogadásokban. Ahol lehetséges, ott fontos lenne, hogy megtalálják az apát az örökbefogadáskor, és ő is tegyen nyilatkozatot, mert lehet, hogy az anya nem is él majd, mikor a gyerek megkeresi a családját, vagy nem akar elvezetni az apához. Lehet külön csak a testvéreket keresni, s lehet többször is beadni ilyen kérelmet, és ha esetleg egyszer már be is adtad a szüleidre, akkor később még beadhatod a testvérekre, csak a gyámhivatalok erről nem mindig adnak tájékoztatást.

Akkor általában a vér szerinti apa és anya nincsenek együtt, mikor ez a keresés megtörténik 20-30 évvel később?

Ez az általánosabb.

Hogy beszéljünk nehéz témákról a gyerekkel?

Erről is lehet őszintén beszélni, a gyerek nyelvén megfogalmazva a történetet, olyan formában, hogy ne kelljen visszavonni. Mert ez a történet, amivel az örökbefogadók szívesen takaróznak, hogy szegény volt, beteg volt, ha később kiderül, hogy nem is így történt, az nagy csalódás a gyereknek a szavahihetőségünkben. A börtönről óvódásoknak is tudunk egyszerűen beszélni. Előfordul, hogy a felnőttek is csinálnak olyasmit, amit nem szabad, a gyerekeket ilyenkor kiültetik a gondolkodópadra, a felnőttet meg bezárják, hogy ne követhesse el újra. Ha a gyereket bántalmazta a szülő, nyilván nem fogom részletezni, hogy milyen brutálisan, hogyan bántotta, de azt ki kell mondani, hogy előfordult, hogy megütött, és a gyerekeket nem szabad megütni, és persze én se bántsam a gyereket. Nem tudta, hogy kell gyereket nevelni, lehet, hogy sok mindenben nagyon rendes ember volt, de nem szabad fájdalmat okozni a gyerekeknek, ezért nem nevelte őt.

A nem hivatalos utakról milyen tapasztalatotok van?

Akik csalódnak a hivatali útban, nem csoda, hogy a nem hivatalos utat választják. Aki magánnyomozót fogad fel, az is átlép egy határt, ha kiadja a vér szerinti család adatait, mert hivatalosan azok is csak a gyámhivatal adhatja meg.

A közvetítő civil szervezetek is csak akkor adhatják ki a szülőanya adatait, ha az beleegyezett az örökbeadáskor, hogy később kiadják az adatait. Ha ebbe nem egyezett bele, és utána nyúlnak, akkor az határátlépés, senkinek az életébe nem lehet így berobbanni az ő hozzájárulása nélkül. Nekik inkább az lenne a küldetésük, hogy az örökbefogadás körül beszéljenek a vér szerinti szülővel, hogy hagyják meg az elérhetőségüket, s ha a gyerek keresi őket, akkor meg tudják találni. De mi se akarnánk örökbefogadóként, hogy bárki utánunk nyúljon a vér szerinti oldalról.

Ma ott a Facebook. Ennek veszélye is lehet, ha valaki 12 évesként a szülő háta mögött kapcsolatba kerül a vér szerinti szülővel. Ott gondolkozzunk el a mi kapcsolatunkról is. De nehezen elkerülhető, hogy a gyerek keresgéljen. Ha őszintén neveljük a gyereket és tudja a szülőanya nevét, akkor egy kattintás. Ha nagyobb a gyerek, 5-6 éves az örökbefogadáskor, akkor már tudja az anyja nevét. Az is előfordulhat, hogy a vér szerinti család keres a neten, főleg, mert ők a hivatalos utakon nem is kereshetik. Sok ilyen hirdetés kering a Facebookon. Ez akkor veszélyes, ha a gyerek kiskorú, aki még nem tudja megvédeni magát, és az örökbefogadó háta mögött történik, kontrollálatlanul, és nem tudjuk, hogy mit csinál a gyerek, mire használják ezeket a találkozásokat.

Mi van, ha nem akar találkozni a vér szerinti szülő a gyerekkel?

Ennek a lehetséges okairól kell beszélni a gyerekkel, hogy ne érezze az ő elutasításának. Valószínű fél, szégyelli magát, vagy azt ő családjában ez titok, ami nem a gyerek elutasítását jelenti. Erre is fel kell készíteni a fiatalt, hogy ez bekövetkezhet.

Fájó lehet, ha már a fiatal felkészült, összeszedte a bátorságát…

Az lenne jó, ha a vér szerinti oldalon is lenne segítség, de nincs, és nincsenek is olyan helyzetben, hogy ilyet igénybe vegyenek. De jó lenne, ha nekik is valaki beszélne arról, hogy milyen fájdalom, ha nem vállalják a kapcsolatfelvételt. Azt meg a fiatalnak el kell mondani, hogy legyen nagyon óvatos, ha titok van a vér szerinti oldalán, akkor ne ő legyen az, aki ezt leleplezi. Az egyik örökbefogadott például emailezett fél éven át a vér szerinti anyával, és egyszer snitt, véget ért, valószínűleg valaki leleplezte a levélváltást, például a mostani párja rájött vagy gyanakodni kezdett, és megszakította a kapcsolatot. Ez fájó ennek a fiatalnak, de a csoportban sok megerősítést kapott, és úgy döntött, ő vár még, hátha ez évek múlva másképp alakul, és majd később próbálkozik újból.

Ha tudunk segíteni annak a nőnek, aki a gyerekünket szülte, akkor megtehetem? Hogy lelkileg kiegyensúlyozott lehessen?

Ez érzékeny téma. Az ember a saját családi integritását, határait védi. A gyereknek két családja lesz, két anyja lesz, ahogy Zsuzsának a könyve címe is mondja, de azért a szülőanya nem a családunk tagja. A gyereknek ez az aktuális családja, ahol most él, a szülőanya nekünk nem a testvérünk, barátnőnk, nem vagyok a szociális munkása. Szereptévesztés az anyát is örökbe fogadni. Az emberi méltóságában kell őt kezelni, tisztelettel, nem ítélkezve, a gyerek felé úgy közvetíteni róla, amiben mindez megjelenik, hiszen hálásak lehetünk, neki köszönhetjük, hogy gyerekünk lett, de az ő bajainak megoldását nem veheti a nyakába az örökbefogadó család.
Ahogy a gyereket is attól féltette egy kérdező, hogy ő veszi magára az örökbeadó család problémáit, de ha tőlünk is ezt a mintát látja? Ezek mögött a sorsok mögött társadalmi problémák vannak, amit nem lehet egyedileg megoldani, és főleg nem az örökbefogadó dolga.

Értem azt, hogy miért 14 és 18 éves kor a korhatár, de érzek egy kontrasztot, hogy nyílt örökbefogadásnál épp azt mondjuk, hogy legyen egy kapcsolat a vér szerinti szülővel. De titkos örökbefogadásnál mindenképpen meg kell várnunk ezt a kort?  Ha a gyerekben korábban elindul egy ilyen vágy, lehet előbb elindulni az úton? Főleg, ha a gyerek vágyik rá, és a szülőnek egy csomó információja van. Én megtaláltam a vér szerinti szülőket a Facebookon, sőt még az örökbefogadás után is posztoltak a kisfiamról képet. Ha pár év múlva ugyanúgy látom a profiljukat, akkor érdemes esetleg informális úton elindulni, vagy maradjunk a hivatalos úton?

Ha évekig nincsen semmilyen kapcsolat, és egy 8-10 éves gyereknél elindul egy érdeklődés a gyerek vagy a szülő oldaláról, kérdés, ki lépheti át a határokat. Ha a gyerek oldaláról indul, akkor érdemesebb előbb körbejárni és pszichológussal konzultálni előtte, és a gyerekkel is konzultálni, hogy milyen fantáziái vannak, mit vár az egésztől. Pont Zsuzsa blogján volt valakinek egy felvetése, hogy a Facebookon olvasta, hogy meghalt a 11 éves gyerek vér szerinti apja, és ezt ő megmondja-e a gyereknek. Kérdés, miért kukkol ő, ha nem maradtak semmiben az örökbefogadásnál, akkor ennyi volt, ha pedig titkos örökbefogadás volt, akkor nem tud róla semmit. A 11 éves gyerek boldogan éli az életét, épp nem is foglalkozik a vér szerinti családjával, és odamész, mert te egy rohadt őszinte szülő vagy, és megmondod neki, hogy meghalt az apukád. A gyerek szükségletei mentén foglalkozzunk ezzel és tartsuk be a szabályokat, mert mi is nehéz helyzetbe kerülünk, ha velünk szemben nem tartják be a szabályokat.

Az illusztrációk Lukács Csaba Gyökérkeresők című dokumentumfilmjéből származnak.