Ungvári Bélyácz Betti örökbefogadásról szóló mesekönyveivel írta be magát a hazai örökbefogadók szívébe. Emellett szakmai vezetője az örökbefogadással kapcsolatos könyveket és meséket kiadó és forgalmazó Színes a világnak, civilben tanítónő és örökbefogadó anyuka.
Hogy jutottál el a mesekönyvekhez?
Viszonylag hamar kiderült, hogy nem lehet vér szerinti gyermekünk a férjemmel, és gyorsan eljutottunk az örökbefogadás gondolatáig. A várakozás ideje alatt minden fellelhető, a témával foglalkozó szakirodalmat felkutattunk, elolvastunk, ez segített mindkettőnknek.
Aztán megérkezett nagyobbik gyermekünk újszülöttként. Az első pillanattól téma volt az örökbefogadás, meséltük az ő kis történetét. Akkoriban egyetlen örökbefogadással kapcsolatos mesekönyv volt a magyar könyvpiacon, a Nekem két születésnapom van című, amit valamiért a gyermekem nem akart kézbe venni. Laura nagyon korán elkezdett kérdezni, és az volt a pillanat, amikor elhatároztam, hogy kell egy mese nekünk, az ő története, ami nekünk szól. Először úgy gondoltam, magunknak írom, de hamar kiderült, hogy óriási igény van örökbefogadó mesére az örökbefogadó közösségekben. Tagja voltam akkoriban több ilyen témában szerveződő csoportnak, így sok családdal kapcsolatba kerültem.
Nem tartom írónak magam, és kezdetben óriási vállalkozásnak tűnt, hogy minden tapasztalat nélkül belevágjak egy könyvkiadásba. Belekezdtem, és csupa olyan embert sodort mellém az élet, akik jól beleilleszkedtek a folyamatba, akik érzékenységükkel és lelkesedésükkel vittek tovább. Ilyen volt Pál Rita grafikus, akivel együtt több mesekönyvet is készítettünk az évek alatt.
2010-ben jelent meg az Égből pottyant boldogság című mesém, amelyet nagy érdeklődés övezett az örökbefogadó és várakozó családok részéről (ebben a túlzsúfolt rigófészekből kipottyan egy tojás, amiből a kikelő fiókát egy gerlepár neveli fel).
A következő könyv, a Tündérkerti mese és a folytatása (Tündérkerti kalandok) úgy született, hogy a mi beszélgetéseink kerültek bele, csupa olyan gondolat, amelyről úgy gondoltam, hogy jó, ha elhangzik, amelyet egy örökbefogadó anya használhat a gyermekével való beszélgetések során. Ezt éreztem hitelesnek.
A Tündérkerti kalandok elejére bekerült egy köszöntő, amit a lányom első születésnapjára írtam korábban:
…Én mindig hozzád készültem…
Ismerlek attól fogva, hogy beköltözött szívedbe a vágy,
mikor még csak egy apró sóhaj voltam a lelkedben,
egy arctalan emberke.
Már akkor hozzád tartoztam és te hozzám tartoztál…
Én mindig téged álmodtalak, és te mindig engem álmodtál.
És most itt vagyok. Hazaérkeztem.
Ez az idézet azóta sok helyen felbukkant már, valahogy erről szól a mi történetünk. Érdekesség, hogy Kádár Annamária pszichológus ezzel az idézettel jelentette be első, örökbefogadott gyermeke születését.
A tesómese (Réni és az esőtesók) úgy született, hogy hozzánk is érkezett kistesó, majd jött a Samu hazatalál, ami egy nevelőszülős történet, úgy láttuk, hogy van rá igény. Ez már nem rólunk szólt (és jóval később is született), mert újszülöttként érkeztek a gyerekeink.
A mesekönyveknél az üzenet mellett nagyon fontos maga a mesélés, az élmény, hogy az ölemben ül a gyerekem és együtt éljük át a történetet.
Fontos a gyerekeidnek az örökbefogadás témája?
Időnként beszélgetünk róla, két kamasz gyerekünk különbözőképpen éli meg örökbefogadottságát. Sok örökbefogadó családot ismerek, és úgy látom, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek sok kérdésük van, vannak, akik bizonytalanabbak, keresik a válaszokat, vagy épp dühösek, más gyerekek meg inkább rendben vannak a témával. Azt gondolom, hogy fontos téma, és mindig készen kell állnunk arra, hogy beszélgessünk róla, hogy ott legyünk, amikor elakadnak a gyerekeink a feldolgozással.
Van más témájú mesekönyved is. A Málna utca hangjai egy hallássérült kislányról szól. Ez hogy született?
Amikor megjelent a Pelyheske (Égből pottyant boldogság) és a Tündérkerti mese, megkeresett a gyerekkori általános iskolai barátnőm, akinek az első gyermeke hallássérült. Felhívott, és azt mondta, nekik is kell egy ilyen mese. Annyit kértem tőle, hogy jöjjön el egyszer a kislánnyal, töltsünk együtt egy hétvégét. A benne szereplő élményeket a kislány hozta el.
Milyen visszajelzéseket kapsz a mesekönyvekről?
2010 óta sok helyre eljutottak a mesekönyvek. Nagyon sok jó reakciót kaptam örökbefogadóktól, hogy hozzájuk szól, szeretik. Az eladásokból látjuk, hogy folyamatosan fogynak máig, mindig jönnek az új várakozók. Nyilván az újszülött-örökbefogadásoknál adnak többet, hisz ebből indulnak ki a mesék, bár a Samu egy nevelőszülős történetet mesél el. A Pelyheske pár éve a Tegyesz ajánlólistáján is szerepel, a Baranya megyei Tegyesz sok évig ajándékba adta a könyvet a várakozóknak. Ezek nem nagy irodalmi alkotások, de aki ebben a helyzetben van, annak segíthetnek, ahogy nekünk is segítettek. Az elmúlt években sokan vásároltak úgy is könyvet, hogy nem voltak érintettek.
Civilben tanítónő vagy Pécsett. Az osztályodban mennyire téma, hogy ki milyen családban él?
Már több osztályom volt, minden osztályba sokféle gyerek jár, van, hogy örökbefogadottak is. Amikor tanítok, igyekszem megmutatni a gyerekeknek, hogy sokfélék vagyunk. Volt már többször, hogy bevittem a könyveimet, sőt, író-olvasó találkozóra is hívtak már más iskolákba. Az Égből pottyant boldogság egyébként bekerült az egyik második osztályos etikatankönyvbe. Nagyon jó érzés, amikor a saját osztályomban mesélhetem a mesémet. A kicsik természetesnek élik meg azt az élethelyzetet, amiből jönnek, és nagyon rugalmasan kezelik az eltérő történeteket is.
Múltkor ez volt a téma etikaórán, feltettem a kérdést, hogy mitől család a család. A gyerekek mondták, hogy a vér szerinti köteléktől. Mondtam, hogy az anyukád meg az apukád között sincs vérségi kötelék, mégis egy családot alkotnak, és elmeséltem, hogy van két örökbe fogadott gyerekem. Akkor szépen átkapcsoltak, elmesélték, hogy van, akit nem a vér szerinti apukája nevel, vagy az anyukája egyedül neveli. Erről van tapasztalata a gyerekeknek.
Szerinted egy iskolában kell-e külön kezelni az örökbefogadást?
Saját gyerekeimmel kapcsolatban az évek alatt sokféle hozzáállást tapasztaltunk a pedagógusok részéről, pozitívat és negatívat is. Számomra a legmegnyugtatóbb az volt, amikor az alsós tanító néni, akinek már tudomása volt az örökbefogadásról, annyit kérdezett csak, hogy neki van-e ezzel külön feladata. Azt válaszoltam, hogy nincs, és nem is adta jelét az évek alatt, hogy másképp kezelné az örökbefogadott gyerekemet.
Pedagógusként azt gondolom, hogy nem kell az örökbefogadással külön foglalkozni, hacsak a gyerek nem hozza fel. Az évek során voltak örökbefogadott tanítványaim, de ha nem adják jelét annak, hogy erről beszélni szeretnének, akkor nem hozom szóba. Az biztosan megkönnyíti a velük való foglalkozást, hogy érintett vagyok és nekik is könnyebb kapcsolódni. Megvannak nekik otthon a könyveim, de ha ők nem hozzák fel, én nem kezdek erről velük beszélgetni.
A Színes a világnak alapítója vagy, amely mesekönyveket és örökbefogadási szakkönyveket ad ki és forgalmaz. Miért indítottátok el? (Ez a kiadó adta ki a kérdező, Mártonffy Zsuzsa Gubcsi Judittal közös könyvét, A Nap és a Hold gyermekeit.)
Fontos volt, hogy legyen egy platform, ahol összegyűjtjük a témában használható könyveket, legyen egy helyen elérhető az összes. Ebben Dobos Orsinak, a másik alapítónak nagy szerepe van, ő talált rám egy gólyahíres (a nyílt örökbefogadásokat közvetítő Gólyahír Egyesület) találkozón, ő kezdett el ötletelni, hogy jó lenne, ha lenne egy gyűjtőoldal. És nekem is fontos, hogy képben legyek, tudjam, hogy ezek a könyvek miről szólnak, hogy legyenek összeszedve egy helyen. Felesben dolgozunk, én a tartalmakat gyártom, én postázom ki a könyveket. Orsi végzi a munka nagyobb felét, a vezetési feladatokat, a rálátása is nagyobb, ő a fővárosban él. Én ezektől el vagyok zárva. Évekig volt élő kapcsolatom a Baranya megyei örökbefogadókkal, itt sokáig működött egy örökbefogadós klub, mindegyiken ott voltam, és a gólyahíres találkozókra is jártunk. Közben a helyi klub megszűnt, és már ritkábban jutok el a fővárosiakra. Sok szempontból egyszerűbb az élet, hogy nagyobbak a gyerekek, másfelől nehezebb. Most, hogy tizenévesek, csak a hétvége marad minőségi időnek együtt. Nem tudom, meddig lesznek még itt velünk, de most akarnak velünk időt tölteni.
Ha egy szülő saját mesét ír a gyereknek, mire ügyeljen?
Hiteles legyen, olyat fogalmazzunk meg, ami tényleg helytálló. Az én könyveim kicsit rózsaszínek, de egy pici gyereknek nem mondjuk azt, hogy beteg az anyuka pocakja, ennek nem erről kell szólnia, hogy konkrétan leírod a traumát, vagy azt az utat, amit a gyerek bejárt.
Nekem mindig az volt a legfontosabb üzenet, hogy most mi együtt vagyunk és szeretjük egymást. Nem mondom azt, hogy nem létezett az előttem volt élete, ezek biztos nyomot hagynak, meg a magzati élmények is. Mindenkinek olyat kell mesélnie, ami a szívéhez közel áll, amit magáénak érez. Hozzám a kedves állatos témák és a tündérvilág állt közel. Olyat meséljünk, ami hozzánk való, amit igaznak érzünk, hitelesnek.
Nagyon sok mesekönyv a szülő szemszögéből ír, a szülő nem feldolgozott fájdalmából indul ki, amire majd az örökbefogadás lesz a gyógyír. Ehhez képest a te mesekönyveidben nem is mindig szerepel az örökbefogadás szó.
Van csapdája ezeknek a mesekönyveknek, hogy ez is megvolt, nem helyettesíti az örökbefogadás elmondását, mert a gyerekben maradhatnak kérdések. Alap a feltétel nélküli szeretet, hogy nem valami mást várunk egy kisgyerektől, mint amit tud. Nem gondolhatom, hogy olyan gyereket akarok, mint amilyen én vagyok, vagy mint amilyet megálmodtam. Ezzel foglalkozni kell. Nem úgy van, hogy kapok egy nullkilométeres gyereket, ha meg bármi másképp alakul, akkor a géneket okolom, hogy nem én szültem, azért ilyen.
Az örökbefogadás lehet gyógyír, de sosem szabad elfelejtenünk, hogy ami nekünk a csoda, az egy gyermeknek óriási trauma, és ez egy életen át elkísérheti. Nem tehetjük semmissé, ez nemcsak a mi családdá válásunkról és boldogságunkról kell, hogy szóljon. Ehhez óriási szeretet és türelem szükséges, és az, hogy elfogadjuk olyannak a gyerekünket, amilyen. És én sem tudom, milyen örökbefogadottnak lenni, hisz én vér szerinti családban nőttem fel.
Minden gyerek csoda, mind egyedi és különleges. Az örökbefogadás lényege valóban az, hogy örökre és örökbe szól. Engem segített ebben a munkám, rájöttem, hogy minden gyereknek van „puttonya”. Van, akinek kisebb, van, akinek nagyobb. Mind cipeljük, az a kérdés, hogy van-e, aki segít benne, vagy hogy le tudjuk-e tenni, hogy fel tudjuk-e dolgozni a minket ért traumákat. Ehhez kell biztos érzelmi hátteret teremteni számukra, hogy kiegyensúlyozott és derűs felnőttekké válhassanak.
Ungvári Bélyácz Betti mesekönyvei:
Égből pottyant boldogság
Tündérkerti mese
Tündérkerti kalandok
Amikor megszülettem
Réni és az esőtesók
Samu hazatalál
A Málna utca hangjai
Keiko Kasza: Csokó anyukája (fordítás)
Örökbe.hu 