Ma arról a napról írok, mikor a friss család másodszor is elmegy a gyámhivatalba, és immár a végleges örökbefogadásról nyilatkoznak. Ez egy kevésbé látványos esemény, hiszen ekkor már túl vannak a „kötelező gondozási időn”, azaz legalább egy hónapja az otthonukban nevelgetik a gyereket, fizikai változás nem történik. De ekkor készül az örökbefogadási határozat, aminek a jogerőssé válásától a bébi hivatalosan is a gyerekük (nem feltétlenül kapják meg aznap a határozatot). Az örökbefogadók ekkor mondják ki az utolsó igent a gyerekre, ekkor nyilatkoznak, hogy örökbe akarják fogadni. Illetve, ekkor van az utolsó lehetőség a visszalépésre, ha az otthon töltött idő alatt úgy látták, mégsem fognak boldogulni együtt. Ha újszülött a baba, akkor már letelt a hat hét, azaz a szülőanya már nem kérheti vissza többet, ott ez egy elég jelentős esemény, de ők valószínűleg a 42. nap estéjén már kibontották a pezsgőt.
Alapvetően ugyanabba a gyámhivatalba kell menni, ahol a kihelyező határozatot megírták, ha ez igen messze van, lehet kérni, hogy az iratokat küldjék át az örökbefogadók lakóhelye szerintibe. Erre nem minden megye hajlandó, és némi időbeli késedelemmel jár.
Update: 2020. március 1-től a megyeszékhely szerinti kormányhivatal az illetékes.

Milyen dokumentumokra lesz szükség?
- Mindenképpen kell egy környezettanulmány a Tegyesztől, ahol megállapítják, hogy a gyerek
beilleszkedett a családba, ezt a Tegyesz elküldi a gyámhivatalnak - És ha a kötelező gondozásba helyezésnél felsorolt összes irat valamelyik még nem érkezett
be, akkor azt is kérik. Ha az ott felsorolt kérdések valamelyikéről (gyerek neve, képzelt apa
neve, utánkövetést kinél kérik) még nem nyilatkozott az örökbefogadó, akkor ez most fog
megtörténni.
Emlékeim szerint tőlünk három éve ekkor kérték a jövedelemigazolást, és ekkor kellett nyilatkozni arról is, hol kérjük az utánkövetést (ezt érdemes előre egyeztetni a kiválasztott szervezettel).
Kinek kell ott lennie:
- csak az örökbefogadóknak, házaspárnál mindkét félnek
- nyíltnál erre már nem kell elmennie az örökbeadónak
- a gyereknek sem muszáj ott lennie, de a gyakorlatban nem szokták még másra bízni
- a Tegyesz és a közvetítő szervezet jelenléte sem szükséges.
Tehát ez egy abszolút profán, hivatali ügyintézés lesz, miközben ez maga a tényleges örökbefogadás aktusa. És jó ideig az utolsó hivatalos ügy, már csak az utánkövetés vár rátok, de az még jó soká lesz. INNENTŐL (na jó, a jogerőre válástól) A TI GYEREKETEK! Ez egy örökbefogadási határozatban manifesztálódik, amit vagy aznap, vagy valamivel később megkapnak a szülők, érdemes lemondani a fellebbezési jogról, hogy ezzel már ne menjen az idő. Majd pár héttel később kiküldik a gyerek új anyakönyvi kivonatát is, és azzal már lehet az egyéb iratokat és juttatásokat megigényelni, amit egy másik posztban fogok megénekelni. Maga az örökbefogadás ezzel lezárult, pár hét múlva fogtok kapni egy levelet a Tegyesztől, hogy gratulálnak és töröltek a nyilvántartásból. És legkésőbb ekkor illik szólni az összes más szervezetnek, ahol sorban álltatok, hogy húzzanak ki a várakozók közül.
Nekünk kevésbé volt “profán”, nagyon kedves volt mindenki, sokat kérdeztek arról, hogy hogyan telt az idő a gondozásba kihelyezés alatt, és a mi szavaink bele is kerültek a határozatba 🙂
KedvelésKedvelés
E nyári friss tapasztalatokkal egészítem ki a cikket.
Az örökbefogadás napján az örökbefogadó(k)tól elvileg csak egy jegyzőkönyvet vesznek föl, elsősorban arrol, hogy továbbra is szeretné az örökbefogadást; továbbá nyilatkozhat az egyéb fenti kérdésekben. Az örökbefogadási határozat ez után jön, de kiadásához bent kell lennie minden dokumentumnak, beleértve a TEGYESZ-es környezettanulmányt, és a gyám véleményét is. Ezt tehát csak akkor kapjuk kézbe a helyszínen, ha már minden egyben van. Végül pedig a határozat jogerőre emelkedéséhez (egyébként már nem azt pecsételik rá, hogy “jogerős”, hanem hogy “érvényes”) a gyám fellebbezési idejének is le kell járnia. A mi esetünkben minden egy ülésben megtörtént, mert a gyám bejött a gyámhivatalba, és ott helyben velünk párhuzamosan lemondott a fellebbezési jogáról. Így aztán felvettük a jegyzőkönyvet, kiállították a határozatot, majd rögtön rá is pecsételték nekünk az érvényességet.
Ide tartozik, hogy amikortól már jogilag is gyerekünk a gyerekünk, akkor jár nekünk a gyámtól az ő mindenféle dokumentációja. Mi megkaptuk az egészségügyi-orvosi papírokat (anonimizálva), a védőnői és oltási könyvet, a TAJ-kártyát (utóbbit néhány hét múlva úgyis cserélik). A gyámnak pedig visszaadtuk a közgyógy-igazolványt (az ideiglenes kihelyezés alatt a gyerek ugyanis még állami gondozott volt, így volt neki, és meg is kaptuk használatra). Ennek nem muszáj ez alkalommal történnie, de nálunk így volt.
Eljárásjogilag a következő lépés, hogy az anyakönyvi hivatal az érvényes határozat alapján bejegyzi az új adatokat a születési anyakönyvbe, és kiállítja nekünk a születési anyakönyvi kivonatot, esetleg már a lakcímkártyát is. Elvileg ugye ez egy másik hivatal egy-három hetes ügyintézése (postázással együtt), de szerencsés esetben ugyanezen a napon elintézhetjük. Mi legalábbis az első gyerekünkkel így jártunk. Ehhez az kellett, hogy a gyámügyi ügyintéző ismerje az anyakönyvi hivatal ügyintézőjét, és némi protekciót kérjen. A második esetben viszont ugyanez nem jött szóba, mert az illetékes hivatalok más megyében, más városban voltak, nem ismerték egymást. Várhattunk az anyakönyvre két hetet.
Mi egyik esetben sem vittünk gyerek(ek)et a hivatalba, és a gyámügyes mindkét alkalommal meg is reklamálta: képeket kellett mutogatni, meg minden. Úgy látszik, számukra ez a munkájuk kézzelfogható eredménye 🙂
KedvelésKedvelés
Köszönjük a részletes beszámolót.
És eszerint megérkezett a tesó? Gratulálok!
KedvelésKedvelés
köszönöm 🙂
KedvelésKedvelés
a burokracia utjai kifurkeszhetetlenek. nekunk szemelyesen kellett bemennunk az anyakonyvi hivatalba, hogy uj anyakonyvet kerjunk: nem kuldtek ki. talan az adokartyarol azt mondtak, hogy azt nekunk kell intezni — igy is tettunk –, erre azt meg kikuldtek (igy ketto lett belole.)
a tanulsag: semmi sem biztos, meg amirol azt is allitjak. de a vegen ugyis rendezodik! 🙂
(a jogerore emelkedesnel amugy nem lehet, hogy a szulo anya fellebbezesi idejet is meg kell varni?)
KedvelésKedvelés
Nálunk a harmadik gyereknél kérte a gyámhivatali ügyintéző, hogy hozzuk a gyereket is a véglegesítésre. Ugyanebben a gyámhivatalban a másodiknál egy másik ügyintéző nem kért ilyet. Ugyanez az ügyintéző mondta akkor indoklásul azt is, hogy sok mindenben szabadságuk van személyes belátásuk szerinti döntésre annak az értelmezésében, hogy erról-arról meggyőződve hoznak határozatot a szövegezés szerint (ezt a hat héttel kapcsolatban is mondta, hogy míg van ügyintéző, aki visszaveszi a babát, ha az anya kéri, akkor is, ha utána csak állami gondozásba kerül, ő akkor elutasítaná, mert a szövegezés a gyerek elemi érdekét említi, amit neki kell képviselnie).
KedvelésKedvelés