2021-es örökbefogadási statisztika: még mindig koronavírus

A tavalyi évet továbbra is meghatározta a koronavírus: korlátozások, iskolabezárások, látogatási tilalom a gyerekvédelmi intézményekben… Az örökbefogadási szabályok – a 2020-as jogalkotási cunami után – egy fontos téren változtak: az egyedülállók lehetőségeit korlátozták, már alkalmasságot is csak a családügyekért felelős miniszter (jelenleg: helyettes államtitkár) különengedélyével kaphattak. Az örökbefogadásért felelős terület is sokat vándorolt: 2021-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumától átkerült a Családokért felelős tárca nélküli miniszterhez, majd 2022-ben a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez, a választások után a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz. A Tegyeszek pedig már nem a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz, hanem a tavaly alakult, debreceni Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz tartoznak. A kormányzat továbbra is kiemelten kezeli az örökbefogadás ügyét, 2021-ben 50 fővel növelték az örökbefogadási szakemberek létszámát. Sajnos a minisztérium ismét nem adott adatokat, az összefoglalóm a Központi Statisztikai Hivatal közlésén és a civil szervezetek önbevallásán alapul, dőlt betűvel közlöm a saját gondolataimat. 

 A civil szervezetek által közvetített nyílt örökbefogadások (jellemzően újszülötteké):

Közvetítő szervezet20202021
Alfa Szövetség42
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány116
Bölcső Alapítvány1812
Down Alapítvány01
Együtt az Életért Egyesület01
Fészek Alapítvány3619
Gólyahír Egyesület3940
Várva Várt Alapítvány97
Összesen11788

Forrás: a szervezetek adatközlése az Örökbe.hu-nak

2019

Ha már egy ideje várakozol, ajánlom a Finisben csoportot, ahol együtt készülünk fel a gyermek érkezésére.

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.