Babaköszöntő, 2016. április

Megérkeztek az április beszámolók a nemrég örökbefogadott családokról. Szeretettel gratulálok a szülőknek, és várom továbbra is a jelentkezését azoknak, akikhez a közelmúltban érkezett gyerek.

Nicknév: Porvai Tibor

Családi felállás: Házaspárként első gyermekünkre vártunk

Miben vagytok mások, mint mások: Talán annyiban, hogy az örökbefogadást nem az utolsó lehetőségnek tekintettük, hanem választásnak.

Miért fogadtatok örökbe: Nem született vér szerinti gyermekünk, és az inszeminációk és lombikok helyett döntöttünk így.

Mennyit vártatok: Kevesebb mint másfél évet a határozattól, az egyesületnél valamivel több mint egy évet.

Ki érkezett, honnan: Újszülött, roma származású kisfiú, Berci, a Gólyahír Egyesülettől.

Berci
Berci

Teljesen egészséges? Az életet adó dohányzott, de ettől Berci nem károsodott, egészséges, jól fejlődik, már átalussza az éjszakákat.

A leg…

A legjobb élményünk a kórházban töltött hét.

A legnagyobb parám az volt, hogy nem fog tetszeni a baba. De szerencsére szerelem volt első látásra. (apa)

A legnagyobb parám az volt, hogy az apjának nem fog tetszeni a baba.(anya)

A legjobb tanács, amit kaptatok: Hogy készüljünk föl jó előre az utolsó pelenkáig. Nem fogadtuk meg, de bebizonyítottuk hogy decemberben sem lehetetlen szobát festeni.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva/mint ahogy a tanfolyamon tanultátok: Remek volt a felkészítő tanfolyamunk és az egyesülettől is sok információt kaptunk amik helytállóak voltak. A papírmunkára persze lehetetlen tökéletesen felkészülni de végül is minden elintéződött a maga idejében.

Miről olvasnál szívesen: Olyan  tapasztalatokról, amikor a gyerek közösségbe kerül, és azt, ami nekünk egyébként természetes, hogyan kezeli a többi gyerek, szülők, nevelők, és hogyan kezelhetjük mi ezt a helyzetet. olvasásának folytatása

Babaköszöntő, 2016. március

Itt vannak a márciusi gyerekek! A Babaköszöntőben újságolják el az olvasók a friss örökbefogadásokat. Gratulálok minden családnak!

Nicknév: Nincs nicknevem, szinte mindent elolvasok, de nem szoktam írni.

Családi felállás: Férjemmel közösen a második örökbefogadott babánk érkezett.

Miben vagytok mások, mint mások? Mindkét gyermekünk esetében kimondottan Down-szindrómás gyermeket szerettünk volna.

Miért fogadtatok örökbe? Egy Down-szindrómás gyereket mindenképpen akartunk a családunkba, ő lett Samu, aki most ötéves. Aztán nem jött a vér szerinti tesó, így gondoltuk, hogy akkor megint örökbe fogadunk, egy újabb Down-szindrómásat (de most kislányt).

Mennyit vártatok? Semennyit, előbb tudtuk meg, hogy a kislányunk ránk vár, minthogy elindítottuk volna az örökbefogadáshoz az alkalmassági vizsgálatot. Így augusztus óta családba fogadással élt köztünk, és mostanra lett meg a jogerős határozatunk.

IMG_1492

Ki érkezett, honnan? Hajdú-Bihar megyéből nyílt örökbefogadással érkezett Hanga, egy koraszülött, pici lány.

Hanga már kilenc hónapos volt, mire hivatalosan örökbe fogadtátok. Nem izgultál, hogy visszakéri a vér szerinti család? Dehogynem, végig volt egy gyomorgörcsöm, ami az örökbefogadás körül csúcsosodott ki. Tudtuk, hogy a családbafogadásnál ez benne van a pakliban, de attól a pillanattól, hogy mi Hangára igent mondtunk, éreztük, hogy ő a mi kislányunk.

Kapcsolatban vagytok velük? Igen, a vér szerinti anyukával tartjuk a kapcsolatot.

A leg…

A legkedvesebb az volt, hogy a 4,5 éves kisfiunk annyira természetesnek vette, hogy egyik napról a másikra lett egy kistesója. Nem volt lehetőségünk úgy igazán felkészíteni őt (minket is váratlanul ért a hír), mégis zökkenőmentesen történt Hanga érkezése.

A legviccesebb, hogy mi a mai napig azt gondoljuk, hogy teljesen természetes, hogy két Down-szindrómás gyerekünk van. Az emberek mégis “szenzációnak” tekintik, így egyik pillanatról a másikra, Zsuzsa cikkének köszönhetően, egy csomó helyen szerepeltünk.

A legjobb tanács, amit kaptatok: Nem emlékszem tanácsokra, szerintem mindenki azt hitte, hogy tudtuk, hogy mit vállalunk 🙂

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben meg van írva: Nálunk minden másképp volt. Családbafogadással csak nagyon indokolt esetben helyeznek ki gyermeket, ebből is látszik, hogy milyen nehéz a Down-szindrómás babáknak új családot találni.

olvasásának folytatása