„Egyszerre kell helyretennünk az örökbefogadás és a cigányság kérdését”

Általános

Beszélgetés egy örökbefogadó anyával. Untersteller Ágnes férjével együtt  két kisgyereket fogadott örökbe. Az interjúban Ágnes mesél a rövid barátkozás hátulütőiről, a cigány származásról és a külvilággal való szembenézésről. Az interjú korábban már megjelent a Dívány/Poronty online magazinban, és Index-címlapon szerepelt. 

– Mesélj magadról és a családodról!

– Negyvenéves vagyok, segítő szakmában dolgozom, húsz éve élek házasságban a férjemmel. Két csodaszép örökbefogadott gyermekünk van: egy tízéves fiú, Gyuri, és egy négyéves kislány, Reni. A gyerekeink cigány származásúak, titkos örökbefogadással kerültek hozzánk.

– Miért döntöttetek az örökbefogadás mellett?

– Amikor összeházasodtunk, úgy gondoltuk, hogy mindenképp lesz egy örökbefogadott gyermekünk is. Az élet azonban úgy hozta, hogy hosszú évekig tartó próbálkozások ellenére sem estem teherbe. Volt egy nagyon kritikus időszakom: az ötödik inszemináció után döntöttem el, hogy itt a vége. Nem akarok lelkileg tönkremenni, beletörődöm, hogy ilyen módon nem leszek édesanya. Pár évig más irányba tereltem gondolataimat, iskolába jártam, képeztem magam. Miután megnyugodtam és újra tudtam az anyaság gondolatával foglalkozni, akkor kezdünk el beszélgetni az örökbefogadásról.

DSOKI20140415114

– Hogy zajlott az alkalmassági procedúra? Nehéz volt?

– Nem emlékszem nehézségekre. Persze egy csomó mindennel nem voltunk tisztában, de elindultunk az úton. Jelentkeztünk a helyi gyermekvédelmi szolgálatnál, és a szokásos nyomtatványok kitöltése, az orvosi alkalmasság, a pszichológussal való beszélgetés, környezettanulmány után jött a kötelező tanfolyam. Emlékszem, akkor még nem értettem, miért van erre szükség. Aztán rájöttem, mennyi mindent nem tudok az örökbefogadásról. Azt sem tudtam, mikor mondjam majd el a gyermekemnek, hogy nem én vagyok a vér szerinti anyukája. Ha nincs tanfolyam, én is abba a hibába esek, hogy majd akkor beszélgetek a gyermekemmel az örökbefogadásról, ha már nagy, értelmes lesz. Ettől azóta is óva intek minden örökbe fogadni vágyó párt.

– Ti mikor mondtátok el?

– Már egész pici korukban. Megvettük a „Nekem két születésnapom van” című klasszikus képeskönyvet és néha elővettük és elmeséltük. Közben hozzátettük az ő saját történetüket. Hihetetlen, hogy egy egy-két éves gyermek mennyire meg tudja könnyíteni a szülő helyzetét. Mese közben maguk feltették a kérdéseiket, nyíltan beszélgettünk az ő előéletükről.

– Térjünk vissza a jelentkezésre. Milyen gyereket kértetek?

– Nem határoztunk meg nemet, akár lányt, akár fiút örökbe fogadtunk volna. Az életkorát legfeljebb egy évben állapítottuk meg, származását tekintve mindegy volt, hogy magyar vagy cigány. Talán ennek is köszönhető, hogy viszonylag hamar jutottuk mindkét esetben gyermekhez. Amit mindenképp elutasítottunk, az a fogyatékos gyermek, azt nem tudtuk volna vállalni.

– Mennyit vártatok az első gyerekre?

– Aki vállal cigány gyermeket, sokkal kevesebbet kell várakoznia. Mindkét gyermekünket alig fél év után kaptuk meg. Aki ismeri az örökbefogadási várólistákat, tudja, hogy sokan akár 3-4-5 évet is várnak egy gyermekre.

– Honnan érkezett a kisfiatok?

– Gyuri egyévesen került hozzánk, az ország túlfeléből. Veszélyeztetés miatt került el vér szerinti családjától, élete első fél évét kórházban töltötte. Ellátatlanság miatt felborult az anyagcseréje, refluxos lett, szív- és veseproblémák alakultak ki nála, romlott a májfunkciója. Hat hónaposan nevelőszülőkhöz került, hála nekik fél év alatt feljött olyan szintre, hogy a betegségeiből már alig maradt valami. Amikor megkaptuk az értesítést, hogy van egy kisfiú, aki örökbe adható, és ránk gondoltak, rögtön indultunk tanácsadónkhoz. Alig pár soros szakvéleményt kaptuk Gyuri akkori állapotáról, illetve egy kissé homályos fényképet. Annyi látszott, hogy hatalmas barna szemei vannak, amelyekbe azonnal beleszerettem. Első látogatásunkhoz képest két hét múlva hazahozhattuk Gyurit. Ez nagyon szépen hangzik, de nem jó! Később éreztem, hogy kellett volna még pár hét, egy hónap ismerkedés ahhoz, hogy utána az itthoni életünk zökkenőmentes legyen.

DSOKI20140415113

– Milyen volt az első időszak otthon?

– Közel tíz év távlatából azt kell mondanom, hogy nehéz. A rövid ismerkedési időszak miatt nem alakult ki közöttünk szinte semmilyen kapcsolat. Összesen két hétvégét láttuk Gyurit a nevelőszülőknél. Egyszer fürdettem, kétszer tettem tisztába, de akkor is csak asszisztáltam a folyamathoz. Gyurinak nem volt lehetősége megnézni új otthonát – nyilván a távolság miatt -, de ez baj! Riadt kis szemekkel nézett körbe a lakásban, amikor este, hosszú út után végre hazaértünk. Egyetlen biztos pontja a neve volt. Azt nem vettük el tőle. Minden más megváltozott körülötte: az otthona, a szülei, a tárgyak, az ízek. A férjem két hetet tudott otthon maradni a kezdeti időszakban, hogy segítsen, és kicsit összeszokjunk, egy család legyünk. Amint lejárt a két hét, görcsbe rándult a gyomrom, most hogyan tovább? Egy-két napig sírórohamaim voltak, hogy én nem tudok mit kezdeni ezzel a gyerekkel egyedül itthon. Lassan, de tényleg nagyon lassan összeszoktunk és beállt a napi rutin.

Gyuri betegségeiből csak a tejfehérje-érzékenysége maradt meg. Speciális tápszeren élt, nem ehetett édességet. Két hete volt nálunk, mikor jött az első születésnapja. Anyukámmal törtük a fejünket, milyen tortát alkossunk Gyurinak. Vizes piskótából, vízzel készített pudingból és gyümölcsökből kreáltuk valamit. Annyira boldogan ette, és örült minden ajándéknak, videofelvételek őrzik boldogságát. Két hónapja volt nálunk Gyuri, amikor aktuálissá vált a tejfehérje-érzékenység felülvizsgálata. Egy teljes napra be kellett vonulnunk a gyermekklinikára. A nővérke megkért, mérjek lázat Gyurinak. Fogalmam sem volt róla, hogy kell egy éves gyereknél lázat mérni. Levert a víz, tehetetlennek éreztem magam. Diszkréten kértem a nővért, segítsen, ő nagyon kedvesen megmutatta, ezekkel a szavakkal: „emelje meg a lábát anyuka…” Itt hasított valami a szívembe! ANYUKA, ez a szó. Egészen addig a napig éltük a magunk kis életét, próbáltam azt a bizonyos fonalat felvenni, a napi rutint követni, de egy percig nem jutott eszembe, hogy miért is csinálom. Anya lettem! Bizony, és erre a klinika nővérkéje döbbentett rá.

– Mit szólt a család, a tágabb környezet?

– A család nagyon elfogadó volt. Bár férjem szülei óva intettek attól, hogy cigány gyereket hozzunk haza, de Gyuri kedvessége és szeretetéhsége hamar elvarázsolta őket. Az én szüleim nem szóltak bele választásunkba, elfogadták, és azóta is imádják mindkettőt. A tágabb környezet a gyes alatti időkben főként a játszóteres anyukákból állt. Vegyes reakciókra emlékszem. Volt, aki végigmért engem, aztán a gyereket, aztán megint engem, de nem szólt semmit. Láttam az értetlenséget a szemében. A kérdéssorozat abból is adódott, hogy nem láttak nagy pocakkal, már a gyermek megjelenése életünkben is kérdéses volt a külvilág számára. Mihelyt megmagyaráztam, hogy is van az, hogy hirtelen egy 13 hónapos kisfiút látnak az oldalamon, rögtön jött a következő kérdés, de ő magyar? Volt olyan anyuka is, aki nyíltan megkérdezte, hogy arab származású-e a férjem, mert ez a gyerek olyan arab típus. A folyamatos magyarázkodás nagyon megviselt.

– Miben volt más, mint amit vártatok?

– Nekem mindenben és ez abból adódik, hogy nem készültem fel a cigány gyerek vállalására. Az eszemmel felfogtam a jelentkezéskor, de a szívemben nem. Nem készültem fel arra, hogy ezt a helyzetet, az ebből adódó konfliktusokat hogyan kezeljem. Komoly depresszióba estem az örökbefogadás utáni hónapokban. Volt mellettem egy gyerek, akit fizikálisan elláttam, etettem, itattam, fürdettem, de félve mentem ki vele az utcára. Féltem, hogy mit szólnak az emberek. Ez a gyerek nem olyan, mint én. Nekem fehér a bőröm, neki sötét, sőt szinte fekete. Féltem a megbélyegzéstől, az elutasítástól, és utáltam a kérdéseket, amik arra utaltak, ezt a gyereket biztos nem én szültem. Bizton állíthatom, ha Gyuri nem ennyire barna bőrű, én sem küszködök annyit az első hónapokban. Reni más, sokkal világosabb bőrű. Van, aki meg sem mondja róla, hogy cigánylány.  Másfelől, ha kiderül, hogy örökbe fogadtunk két cigány gyereket, csak elismerést és megbecsülést kapunk.

– Hogyan zajlott a második gyerek érkezése?

– A másodiknál már sokkal rutinosabbak voltunk és a procedúra is rövidebb ideig tartott. A második gyerek gondolata akkor kezdett el foglalkoztatni minket, amikor Gyuri minden nap azzal jött haza az óvodából, hogy szeretne egy kistestvért. Arra jutottunk, hogy egy gyerek nem gyerek, és mindenképp jó lenne egy testvér. Elindítottuk az örökbefogadást, tanfolyamot már nem kellett végeznünk, így az alkalmassági vizsgálat után várólistára kerültünk. Renit 12 hónaposan fogadhattuk örökbe. Horvátországi nyaralásunkról jöttünk haza, másnap dolgozni mentem, és megcsörrent a telefon: van egy örökbe adható kislány, csodaszép! Egy nap gondolkodási időt kaptunk. Kétségbe esve hívtam a férjem, most mi legyen? Nekünk kell még egy gyerek, de ilyen hirtelen…? A válasza egyértelmű volt. Másnap reggel kocsiba ültünk és elutaztunk a tőlünk 40 km-re lévő faluba, a nevelőszülőkhöz, hogy találkozzunk Reni babával. Az ismerkedés nála már hosszabb időt vett igénybe, egy hónapot jártunk le, szinte napi rendszerességgel. Ez nagyon jó! Tudom, hogy hosszúnak tűnik, mert ha az ember vár, az a legrosszabb. Az enyém, de mégsem az enyém, mert nem vihetem haza. Kell, hogy sokszor találkozzunk, kell, hogy legyenek közös programjaink, kell, hogy eljöjjön a leendő otthonába és szokja az új környezetét. Ezzel az örökbefogadás utáni időszak könnyebb lesz.

DSOKI20140415111

– Hogyan kezelitek a cigány származás kérdését? Foglalkoztok ezzel?

– Természetesen. Azt szoktam mondani, hogy nekünk – akik cigány gyereket fogadunk örökbe – duplán nehéz helyzetünk van. Nem elég megküzdenünk az örökbefogadásból adódó nehézségekkel, még a származást is helyre kell tennünk gyermekeinkben. Mindkét gyerekem tisztában van vele, hogy cigány. Persze idővel ezt bontogatni kell, ahogy nőnek, adagolom nekik. A fiam már elég nagy, vele komolyan lehet a témát feszegetni. Összeszorul a szívem, amikor azt veszem észre, hogy Gyuri a beás himnuszt hallgatja, vagy azt kérdezi, hogy mi a különbség a kolompár és a beás cigányok közt. A lényeg: sose szégyelljék azt, hogy ők cigányok, büszkén vállalják! Szerencsésnek mondhatom magam, mert munkám is szorosan kapcsolódik a cigánysághoz. Gyermekeim minden hétvégén ott vannak velem, ahol dolgozom, cigány emberek közt, cigány fiúkkal, lányokkal játszanak önfeledten. Ezt látva úgy érzem, otthon vannak. Az ő identitásuk alakulásában ez meghatározó.

– Érte-e már a származásuk, bőrszínük miatt bántás, csúfolás a gyerekeket?

– Renit sosem, de Gyurit már többször lecigányozták az iskolában és a játszótéren is. Mindig arra bíztatom, hogy ebben a helyzetben ne hátráljon, és ne legyen agresszív, hanem természetesen reagáljon. Vállalja és kérdezzen vissza: „igen, én cigány vagyok, mégis ugyanabba az iskolába járok, mint te, ugyanúgy ötösöket, négyeseket kapok, mint te, ugyanazt eszem az ebédlőben, együtt focizunk és fogócskázunk a téren… akkor???”

– A hazai örökbefogadóknak nagy kérdés a roma származás vállalása, a jelentkezők 80 százaléka nem szeretne ilyen kisgyereket. Mit tanácsolsz nekik?

– Mindenképp azt, hogy nagyon gondolják meg! Nem mindenki tud megküzdeni ezzel és nem kell depressziós hónapokat elszenvedni, ha nem muszáj. Csak az vállaljon cigány gyermeket, aki képes arra, hogy megismertesse a hagyományokkal, kultúrával, kialakítsa benne identitását és efelé egyengesse útját. A genetikai “batyut” befolyásolhatjuk neveléssel, de a bőrszínen nem lehet változtatni. Ezt el kell fogadni. A fiam például nagyon lobbanékony természet, de erre jó gyógymód a küzdősport. Fel kell készülni a kíváncsi, faggatózó emberekre. Keresni kell azokat a fórumokat, csoportokat, ahol őszintén beszélhetünk a témáról sorstársainkkal, megoszthatjuk tapasztalatainkat, félelmeinket, örömeinket.  A cigányság nem szégyen, csak ha azzá tesszük!

– Beszéltek a gyerekeknek az örökbefogadásról?

– Szinte az elejétől fogva. Eleinte bevált a mesekönyv, a későbbiekben erre tudtunk építeni. Minden évben megtartjuk az örökbefogadásuk napját, azt a napot, amikor hazahoztuk őket. Nincs ajándék, csak egy szál gyertya, egy kis süti és közös fényképnézegetés azokról az időkről, amikor még csak ismerkedtünk és hazahoztuk őket. A kapcsolatot tartjuk a nevelőszülőkkel. Sajnos nem sűrűn, de ellátogatunk hozzájuk, a gyerekek tudják, kik gondoskodtak róluk addig, amíg anya és apa haza nem hozta őket.

– Hogy alakult azóta az életetek? Mi történt az örökbefogadás óta?

– Sok jó és kevés rossz. Áldásom a két gyermekem. Sosem cserélnék, bár kezdetben minden álmom az volt, hogy szülhessek. Most akkor sem adnám őket, ha képes lennék kihordani egy terhességet. Különösen Gyurival kapcsolatban szoktam mondani, hogy őt tényleg én szültem. Nem a szülőszobán, hanem a szívemben. Megküzdöttem érte, hogy elfogadjam, hogy enyém legyen. Azóta az én fiam! Őszinte és mély a kapcsolatunk.

Gyermekeim jó helyen vannak, Gyuri iskolás, és nagyon jó sportoló. Küzdősportban házi és országos bajnokságokon nyeri sorra az érmeket, kupákat. Reni óvodás és csodaszépen rajzol. Minden rajzán házakat látni, ami egy elemző szerint a biztonságot jelenti. Igyekszem fenntartani ezt a biztonságot és közben szárnyakat adni, hogy élhessék saját kis életüket. Szerintem anyának lenni az egyik legszebb, de legnehezebb hivatás. Bármely diplomával felér!

Én pedig szívügyemnek tekintem az örökbefogadást. Rendszeresen járunk ilyen klubokba, ahol a szülők előadásokat hallgathatnak meg, illetve tapasztalatokat cserélhetnek, a gyerekek pedig együtt játszhatnak. Szakdolgozatomat az örökbefogadás utánkövetéséről írtam. Szeretnék önsegítő csoportot létrehozni azoknak, akik cigány gyermeket fogadtak örökbe. Velünk nem nagyon foglalkozik senki. Nekünk egyszerre kell helyretennünk gyermekeinkben az örökbefogadás és a cigányság kérdését.

Fotók: Sóki Tamás/Dívány

 

Advertisements

65 responses »

  1. Köszönöm!
    Nagyon sokat tanultam most. A várakozás kihoz néha az emberből olyan dolgokat, amiket utána alaposan meg kell rágni, és ez a cikk most ebben segített nekem.

    Elolvastam a díványos kommenteket, és nagyon megdöbbentem az ott tapasztalt agresszión és tudatlanságon.

    Ági, remélem, minden úgy alakul majd, ahogy szeretnétek. Minden tisztelet, hogy így álljátok a sarat.

    Kedvelés

  2. Sziasztok!

    Már olvastam a cikket korábban és a saját facebookos oldalunkon ki is tárgyaltuk. A kommentek elszomorítóak, jól tükrözik a nagy magyar valóságot. Előítéletek, ismeretek teljes hiánya, nulla empátia. Mi nem merjük/tudjuk meglépni azt, hogy cigány gyereket fogadjunk örökbe. Már a család előítéletes és hol van még a tágabb környezet….a közösségbe kerülés lépcsőfokai. Egyszerűen tudom, hogy mi ezt nem tudnánk végig csinálni, nem tudnám kellően felkészíteni és megvédeni.
    Nagyon szeretnék egy elfogadó országban élni…

    Kedvelés

        • Szóval, felemásság. Tetszik, mert szeretem a szép végű történeteket akkor is, ha addig tele vannak nehézséggel (ezt már Manuela kapcsán is mondtam).
          Amivel nem teljesen értek egyet, az a roma identitás kérdése.
          Ami viszont nagyon előjött belőlem, olvasva a cikket, az nem Ágiról és a gyerekeiről szól, hanem rólam. Említettem már egy részét, annak kapcsán, hogy volt olyan időszakom, amikor azt gondoltam, hogy nekem az öf nem menne. Akkor írtam, hogy voltak félelmeim, hogy hogyan lehet megélni intim pillanatokat egy idegen gyerekkel, és hogy mennyire örülök, hogy ezen túl tudtam lendülni a gyerek születése előtt. Na, most örülök igazán. Ahogy Ági arról mesélt, amik az én legmélyebb félelmeim voltak, borsózott a hátam. A múltkor már, mikor ez szóba került, rájöttem, hogy ez nálam nem múltidő. Hogy nem is az örökbefogadástól féltem, hanem attól, hogy mi lesz, ha idegenként élem meg a gyereket, és pont, ahogy akkor meséltem róla, tudatosult bennem, hogy ez nem múlt el azzal, hogy az első gyerekkel első pillanattól “összecuppantunk”. Hogy igen, tökjó, képes vagyok erre az átkapcsolásra, de a múltkor jutott eszembe, hogy mi van, ha ez a másodiknál mégsem lesz ilyen automatikus? Képes vagyok rá, de mi van, ha képes vagyok arra is, hogy idegennek észleljem majd a másodikat? Akkor majd mit csinálok? Közel sem olyan erős bennem ez a félsz, mint anno; de ott van, mint rájöttem. És most a cikk kapcsán kezdett motoszkálni bennem, hogy vajon mekkora különbségek teszik nehezebbé ezt az “átbillenést” az idegen/saját gyerekség között… Ha feketébb lesz a bőre, mint a már meglévőnek? vagy ha szőke lesz a haja, mint senkinek a családban? Mi kell ahhoz, hogy egyértelműen “enyém”ként sorolódjon be? Mekkora esély van rá, hogy ez a következőnél is olyan automatikus legyen? Szóval nagyon elemi félelmeket mozdított meg bennem ez a cikk, amik kb. egy hete kavarodtak fel, és még alig voltak elcsitulva. Nyilván fogok vele mit kezdeni, meg jó is, hogy előjöttek, csak az ember rossz érzéssel takarítja az a szekrényt, amiben a csontvázakat tartja 🙂

          Kedvelés

      • Bennem ez mindig vegyes érzéseket vált ki, érzek ebben valami dupla fenekű érvelést, hogy azért ne vállaljunk cigány gyereket, mert MÁSOK előítéletesek… na persze 😀 Persze aki úgy érzi magában, erre nincs felkészülve, az szerintem is jobb, ha nemet mond erre, de szerintem az egész egy kicsit túl van reagálva, talán azért, mert az átlag embernek valójában kevés kapcsolata van cigányokkal, az, hogy láttam őket az utcán meg a tévében, az nem kapcsolat. Én lehet, hogy azért beszélek könnyen, mert gyerekként is sokat voltam köztük (olyan helyen laktunk), később pedig egy részben cigány családba is bekerültem egy szerelem révén. Vannak ilyen származású barátaim is (nyilván nem a mélyszegénységben élő csoportból), ha az ember szereti a művészetet és nyitottan jár-kel, akkor szerintem nem nehéz ilyen körökbe bekerülni. Az már sokkal érdekesebb, hogy mi van akkor, ha a tágabb családon belül nincs ebben konszenzus, mert azt tényleg és őszintén pont letojom, hogy a játszótéren ki mit gondol és mond, de azt már kevésbé, hogy a gyerek leendő családja hogy gondolkodik.

        Kedvelés

  3. Küzdelmes és mély történet (akárcsak az eddigiek). Amellett, hogy velük megtörtént minden olyan szituáció, amitől én zsigerből tartok, mutatott megoldást és kiutat is ezekből a problémákból. Különösen az a rész fogott meg, amikor a Gyurival töltött első időszakról beszél.

    Kedvelés

  4. Mivel mi nem zártuk ki a cigány származást, ezért nagyon jó mindig olyan cikket olvasni, ami megerősít abban, hogy ez egy jó döntés volt. Persze bennünk is van félsz és fehér gyereket jobb lenne kapni, mert könnyebb lenne az életünk, de én úgy gondolom, hogy a cigány gyereket is ugyanúgy tudnánk szeretni. Sajnos olyan nagyvárosban lakunk, ahol nagyon sok cigány él, ezért a környezet sem olyan elfogadó, de szerencsére a közvetlen környezetünk elfogadja.

    Kedvelés

      • Sajnos itt nagyon nagy a cigánygyűlölet (észak-kelet mo.). Sokan nem tudnak beilleszkedni ebbe a társadalomba, nagyon nehéz velük együtt élni. Akik viszont beilleszkedtek, azoknak is nagyon nehéz, mert az emberek általánosítanak. Mivel mi is azt szeretnénk majd, hogy a gyerekünk normális oktatást kapjon, ezért olyan iskolába fogjuk iratni, ahol szelektálnak. Már ott lehet, hogy fel sem fogják venni, mert cigány.
        Sokan megkérdezik, miután megtudják, hogy örökbefogadunk, hogy ” de ugye cigányt nem?!”. Volt aki azt mondta, hogy irigyel minket, amiért ilyen elfogadóak vagyunk. Nem tudom. Egy biztos, ezek az emberek megkapták az élettől azt a lehetőséget, hogy vérszerinti gyerekük legyen. Mi nem.

        Kedvelés

        • Megkérdezhetem, hogy ilyenkor hogy szoktál reagálni? Én is kaptam már hasonló kérdést (“de ugye színesbőrűt nem?”) a már emlegetett 80 éves szomszéd bácsitól, és hirtelenjében nem jutott eszembe jobb reakció, mint hogy rávágjam, hogy “de, de bizony, minden gyerek gyerek” (nem emlékszem már rá, hogy szó szerint mit mondtam, meg különben is, németül zajlott a társalgás, de kb. ez volt az értelme).
          Szóval tud valaki valamilyen frappáns, humoros, minden ellenérvet megsemmisítő választ, amit ilyenkor elő lehet rántani? A “de igen” + “stewardess mosoly” kombináción kívül?

          Kedvelés

    • Kedves kisslidi!
      Ha jól értem, ti várólistán vagytok és benne van a pakliban, hogy cigány gyereket kaptok? Sok erőt! Sajnos nem lesz elegendő, hogy a közvetlen környezet elfogadó. Azt lenne könnyebb kezelni, mert ha közvetlen környezetről beszélünk, az nyilván a család, rokonok, barátok. Velük egyszerűbb lenne elfogadtatni a helyzetet. De az idegenek mások, sokkal keményebbek, nyersek, bántóak. Erre fel kell készülni.

      Kedvelés

  5. Én még mindig nem látok különbséget gyerek és gyerek között… Soha nem is tennék “származási kikötést” éppen ezért.
    Ági, ha összefutnánk az utcán, egészen biztos, hogy megfordulnék utánatok, de öröm és csodálkozás lenne a szememben 🙂
    Tetszik, amit Gyurinak mondtatok, hogy mivel vágjon vissza, ha bántják!! Talán össze kellene gyűjteni egy csomó ilyen önvédelmező mondatot, és megosztani egymással.

    Én úgy látom, hogy Magyarországon pl. az örökbefogadás terén sokat javult a helyzet: egyre több szülő tudna elképzelni magának cigány származású kisgyereket is (volt is valamelyik interjúban, hogy talán mintha 2011-től egyre erősebb ez a tendencia). Azért ez óriási dolog, nem? Én azt hittem, hogy egyedül vagyok ezzel a hozzáállásommal, éppen ezért nagyon örülök ennek a blognak, és az itt megjelenő írásoknak, és hogy megtaláltalak Benneteket 🙂

    Kedvelés

      • Mondjuk ez nekem is feltűnt, igen. Lehet, hogy nekünk még jobban hiányzik a “hasonszőrű” társaság? (vagy akinek ez nem elfogadható, az már a “Magamról” címke alatti családi fotód láttán “lepattan”?)

        Kedvelés

        • Mi csak “fehér” babára várunk, ezt vállaljuk. Nem magyarázkodom, hogy a környezet miatt, meg hogy jajj szegény gyereket meg kell védeni, mert nem lenne igaz, nem lenne őszinte.
          És nem, nem pattantam le a családi fotó láttán, mert engem az örökbefogadás maga érdekel. A cigány nem cigány kérdés már kevésbé, sőt néha kicsit soknak érzem az oldalon (de legyen ez az én bajom). Ami nekem fontos, és hasznosítani tudom, azt elolvasom, és kommentelek, ami nem, arra nem. Ilyen egyszerű ez a dolog 😉 Élni és élni hagyni…

          Kedvelés

        • A családi fotóm színelemzésétől tekintsünk el.
          Szeretnék minden érdeklődőhöz szólni. Attól még, hogy valaki nem vállal cigány babát, találhat hasznos információkat egy roma gyereket örökbefogadó család történetében és megfordítva. Nincs barikád:-) Szeretnék mindenféle sztorit bemutatni, volt már csecsemő, másfél éves, hároméves, ötéves, volt roma és nem roma, titkos és nyílt, házaspár és egyedülálló.

          Ágnes történetében pont az tetszett, hogy nem azt mondja, hogy neki ez semmilyen problémát nem jelentett, hanem őszintén bevallja a vívódásait.

          Kedvelés

          • Azt hiszem, félreérthető voltam. Nem azokra gondoltam, hogy “lepattannak” a fotó láttán, akik maguk nem fogadnak el roma gyereket. Arra gondoltam, hogy “lepattannak” azok, akik nem fogadják el azokat, akik elfogadják, és így már nem maradnak itt rasszistákat kommentelni. Tudom, hogy vannak itt olyanok is, akik nem akarnak roma gyereket hazavinni, nekem ezzel sincs bajom, én meg fejlődési rendellenességgel születettet nem akarok hazavinni (de természetesen semmi bajom azokkal sem, akiknek a Downos örökkbebabájuk van). Tényleg azt gondolom, hogy rendben van az, ha az ember ismeri a korlátait. Csak arra akartam célozni, hogy akinek teljességgel elfogadhatatlan a roma gyerekek örökbefogadása, vagy egyáltalán az örökbefogadás, és csúnyákat kommenteltek ennek nevében mondjuk a dívány-cikk alatt, azok itt esetleg visszafordulnak már a kapuból.

            Kedvelés

            • Szerintem is nagyon fontos, hogy az ember ismerje a saját korlátait, és minél többet megtudjon az örökbefogadás lehető összes aspektusáról, még mielőtt belevág, mert nincs szomorúbb a rosszul sikerült örökbefogadásos történeteknél… Ezért szuper szerintem, hogy kötelező a tanfolyam, és szuper, hogy egyre többen egyre nyíltabban hajlandók az örökbefogadásról beszélni (és ezért nagyon jó és abszolút hiánypótló ez az oldal!). Szerencsére már nem olyan misztikum/tabutéma ez, mint mondjuk 40 éve.
              Zenoli, ha ti úgy érzitek, hogy csak olyan gyereket tudtok vállalni, akinek a külseje nem szolgáltat apropót arra, hogy idegenek előtt magyarázni kelljen, hogy milyen úton-módon került hozzátok, akkor jó, hogy ezt tudjátok magatokról, és jó, ha olyan kisgyerekkel/kisbabával gyarapodik a családotok, akit vállalni tudtok, akire tiszta szívvel igent tudtok mondani.
              Van állítólag olyan is (lásd Budai Ági-interjú), hogy ott van a gyerek, aki elvileg minden kívánalomnak megfelel, és mégsem alakul ki a kötődés, az a fajta “holtodiglan-holtomiglan” szerelem, ami egy szülő-gyerek viszonyhoz kell… (Ez borzasztó érzés lehet! De valahogy személy szerint nem félek ettől. Olyan gyereket még nem láttam, hogy ne tudtam volna azonnal felkapni és hazavinni….)

              Kedvelés

            • Úgy gondolom, ha egy oldal minőségi (mint ez), az azért magával hozza azt is, hogy a kommentelők is tartják magukat bizonyos ki nem mondott játékszabályokhoz, és normális mederben folyik a beszélgetés. Ugye a többi oldal nem annyira az örökbefogadásra van kihegyezve, ott pedig egyből feltűnnek a nagyokos mindenhezértőhozzászólók, ha egy ebben a témában lévő cikk kerül elő. 🙂
              Én eddig minden cikket elolvastam itt, és ahogy Zsuzsa is írta, mindben van olyan, ami hasznos lehet később, mert a gyerek és a szülő kapcsolata, annak alakulása a lényeg ezekben a történetekben, legalábbis nekem…

              Kedvelés

    • Köszönöm a hozzászólásod!
      Valóban biztatóbbak a számok, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt, de még mindig nagy a félelem. Ne haragudj, hogy ezt mondom, de biztos nem látnál különbséget gyerek és gyerek között? Általában lehet, de az első találkozáskor úgy kell rá nézned, mint a sajátodra, nem pedig egy család nélkül maradt szegény kisgyerekre. Ez nem biztos, hogy elsőre megy, ezért is fontos NEM-et mondani, ha bizonytalanok vagyunk.

      Nagyon jó ötletnek tartom az “önvédelmező” mondatok összegyűjtését. Jó néhánnyal még magam is tudom bővíteni a repertoárt.

      Kedvelés

      • Szia Ági! De jó, hogy kommentelsz is! Köszi az egész interjút és minden hozzászólásodat. Én még csak várólistás vagyok, tehát nem voltam ebben az éles helyzetben, de semmi félsz nincs bennem, és tényleg úgy gondolom, hogy a gyerek az gyerek.
        De nyilván elképzelni más, mint megélni! Szóval majd meglátjuk. Jelentkezem pár év múlva a tapasztalataimmal.
        Mindenesetre sok örömöt a két szép gyerekedben, és egy nagy adag jó humort és erőt kívánok a hétköznapokhoz! Töröd előttünk az utat, hajrá, hajrá!!

        Kedvelés

  6. Olvastam már korábban is az írást, nagyon tetszett, de kiborítottak a kommentek. Pedig tudtam, hogy a társadalom sajnos – ahogyan mindannyian látjuk – nagyon is előítéletes, közel sem olyan toleráns, mint ennek a blognak az olvasóközönsége. Én inkább azon csodálkozom, hogy mitől toleránsabb ez a réteg, amikor nem ezt mutatja a társadalmi minta. Okozhatja ezt vajon az iskolázottság magasabb foka? A “másságnak” egy kényszerű, másfajta megélése? Gyermektelenség ill. vágy nagyobb családra, születési (“genetikai”) rendellenesség, azaz családból hozott, öröklött minta, vagy mi???? Mi is cigány származású gyermeket fogadtunk örökbe, és szívesen csatlakoznánk egy önsegélyező csoporthoz. Nagyon támogatok minden hasonló kezdeményezést. (A mi cigány gyermekünk gyönyörű, csinos, kiváló ízléssel megáldott, tehetséges, okos, szeretni való és szeretetet adó, együttműködő, szolgálatkész, barátkozó, tisztelettudó… – Nem cigány, vér szerinti gyermekünk is hasonlóképpen gyönyörű, imádni való, okos, tehetséges, csak éppen előző fekete, utóbbi szőke, előzőnek meg kell majd küzdenie a származásával és lelki terheivel, utóbbinak nem, vagy nem hatványozottan.) Ági, egy gyors kérdés: ti miért fogadtátok el a cigány származást is? És miért fogadtátok el másodszor is, amikor az első gyereknél már megéltétek az ezzel kapcsolatos nehézségeket, problémákat? (Egyébként minden tiszteletem!)

    Kedvelés

    • Nem hiszem, hogy ez a közönség (sokkal) toleránsabb lenne. Akinek ilyen jellegű problémája van, az – a közösségi közhangulatot érzékelve – valószínűleg most nem kommentel ide. De azt el tudom képzelni, hogy az örökbefogadás ténye miatt az átlagnál nagyobb arányban gondolkodik el ezen a kérdésen “ez a minta”, és esetleg bírálja felül a korábbi elképzeléseit. Ilyesmi megesik 🙂

      Kedvelés

      • Nálam ez pont nem így volt. Mindig is örökbe akartam fogadni – egy hvg-cikk hatására, amelyiket még egyetemista koromban olvastam, és arról szólt, hogy válogat(ná)nak az örökbefogadás előtt álló szülők, mint tyúk a kendermagban… (Lásd Budai Ágnes “akinek pedigré kell, vegyen kutyát” megjegyzését). Közben meg a legtöbb örökbe fogadható kisgyerek cigány, de sokan félnek “bevállalni” a fejükben lévő ködös maszlag miatt, miszerint a devianciára és a mélyszegénységre való hajlam genetikai örökség (és e feltételezésben az utca embere nagyon szívesen meg is erősíti őket).
        Ez annyira befészkelte magát a fejembe, hogy elhatároztam, hogy én biztosan segíteni fogok legalább egy ilyen nehéz sorsú kisgyerek helyzetén. Én innentől kezdve e szerint válogattam a barátaimat is! 😀 (értsd mindenkori párkapcsolat) Aki legalább elméleti síkon nem egyezett bele a tervembe, azzal én már szóba se álltam… A férjemmel is első pár randis téma volt ez :)))
        És mit hoz a sors: összeházasodtunk, erre kiderül, hogy a gyerekgyártás hagyományos úton nem megy. Nos, mi kihagytuk az inszeminációs/lombikbébis köröket, és ehelyett széles vigyorral elindultunk a helyi ifjúságvédő hivatalhoz megérdeklődni az örökbefogadást! Nincs “származási kikötésünk”, hogy ezzel a finomkodó kifejezéssel éljek, ez a fentiek alapján gondolom természetes! És nem azért érzem toleránsnak magam, mert így gondolkodom, hanem mert anyázás nélkül, türelmesen el tudom magyarázni pl. a 80 éves szomszédunknak, hogy igenis jó dolog az örökbefogadás, és nem félek attól, hogy ránkgyújtja a gyerek a házat, aki – irgalom anyja, ne hagyj el – még lehet, hogy színes bőrű is lesz. Nem valószínű, hogy cigány, mert időközben elkerültem Németországba, és itt nagyon kicsi a cigány kisebbség. De hidd el, hogy felőlem lehetne sárga, rézbőrű, koromfekete vagy akár olyan penészvirágszínű is, mint én :))

        Kedvelés

        • Remélem, hamarosan megérkezik a gyermeked! Én igyekszem megállni, hogy ne érezzem magam nagyon különlegesnek ettől a döntésemtől, bár valószínűleg sokkal nagyobb fába vágom a fejszémet, mint azt egyáltalán el tudom képzelni, de már hozzászoktam a “pária-léthez” más okok miatt, eggyel több vagy levesebb ok arra, hogy az emberek összesúgjanak a hátam mögött/belém kössenek már nem oszt nem szoroz 😀 Eredetileg én is kicsit másképp képzeltem a dolgokat, de az öf mindig is szerepelt a lehetőségek között. Biztos nem véletlen, hogy így alakult, most már csak előre nézek! És próbálom a dolgokat a helyükön kezelni, abból baj nem lehet.

          Kedvelés

      • Lehet, hogy a romákkal kapcsolatban nem lesz feltétlen toleránsabb egy örökbefogadó (80% legalábbis nem), de szerintem az, hogy valaki el tudja fogadni, hogy nem ő szüli a saját gyerekét, az valahogy kicsit “kiterjesztődik” más elfogadásra is, mert mentálisan is azok az “izmaink” fejlődnek, amire “gyúrunk”. Szóval, ha 80% nem is tudja elképzelni, hogy ő majd hazavisz cigánygyereket, de azért elfogadóbb velünk, 20% “őrülttel” 🙂 Szerintem. Aztán lehet, hogy ebben nincs igazam, csak egy érzés.

        Kedvelés

        • Abban egyetértek, hogy az örökbefogadás valami minimális toleranciát feltételez úgy általában, és csomó ember még meddőség esetén sem fogad örökbe, mert nem tud elfogadni “idegen” gyereket.

          Egyébként eddig toronymagasan a két legolvasottabb poszt a két romagyerekes interjú.

          Kedvelés

    • Kedves Dutka!
      Szívből gratulálok döntésetekhez!
      Ami a cikkből kimaradt, de fontos lehet, hogy férjem is cigány származású. Vele éltem közel 10 évet, elfogadtam őt és családját is, úgy éreztem nem lenne baj, ha a gyerekünk is cigány lenne. De ez mégsem lett ilyen egyszerű, erről szól a küzdelmem.
      Hogy a másodikat miért vállaltam? Egyszerű. Azért, mert az első gyermekemért már megküzdöttem, elfogadtam, teljesen enyémnek tudtam. Akkorra már nem volt nehézség a cigány származás kérdése. Így biztosra mentem, hogy nem lesznek az elsőhöz hasonló problémáim az elfogadással.

      Kedvelés

  7. Köszönöm a riportot! Mindig nagyon örülök, ha olyan szólal meg, akinek már iskolás korú roma származású gyereke van, mert szerintem az a nagy vízválasztó. Hiszen amíg a játszótéri megjegyzések érkeznek, addig azt mi így vagy úgy kezeljük, de az iskolában már a gyereknek magának kell megoldania a helyzeteket, egyedül kell boldogulnia, és az egész más. Ráadásul kisiskolás korban jön elő élesebben azért sok probléma, közösséghez, rengeteg szabályhoz kell alkalmazkodni, ráadásul kezdődnek a csúfolódások, cikizések.

    Az önsegítő kört nagyon támogatnám én is.

    Kedvelés

    • Buzsa, én is köszönöm neked a kommentet!
      Valóban nem könnyű helyzet, amikor csak utólag hallod (vagy talán nem is hallod meg), hogy bántás érte gyerekedet, és te nem voltál ott. Nem láthattad a helyzetet, vagy meri, vagy nem meri teljesen elmesélni a sztorit. Nekem az a szerencsém, hogy kisfiam kerek történetekkel állt elő itthon, tudtam mi volt a “lecigányozás” oka és tudtam azt is, hogy próbálta kezelni az őt ért bántalmakat. Igen, itt már nem lehetek mellette, nem küldhetem el a bántalmazó gyereket melegebb éghajlatra, ezt már neki kell tudni kezelni. De nagyon fontos, hogy elmondja otthon, bízzon a szüleiben annyira, hogy el merje mondani: őt bántották ma a cigánysága miatt. Ekkor tudunk neki tippeket, javaslatokat adni arra, hogy kezelje a későbbiekben a támadásokat.
      Buzsa, várlak téged is a csoportomba, örömmel!

      Kedvelés

  8. Mint ahogy sokan rávilágítottatok, szerintem is a legnagyobb nehézség a különbözőségben van. A mi családunkban pl. egy szőke kékszemű gyerek mutatna furcsán. De persze sose lehet tudni, mit hoz az élet. Egy fekete párnak is születhet teljesen fehér gyereke, mégis megoldják.

    Kedvelés

  9. Szerintem azon mindenképpen érdemes eltűnődni egy kicsit, hogy a meggondolatlan, de nem bántónak szánt beszólásokból, de akár a rassziszmus nyílt megnyilvánulásaiból is mennyivel TÖBB jutna a gyereketeknek, ha nem hozzátok került volna, hanem az életadó szülőknél marad, és mennyivel VÉDTELENEBB lenne nélkületek! Én úgy látom, hogy aki cigány gyereket fogad örökbe, sorsközösséget vállal vele, azaz átvesz az előítéletekkel való folytonos megküzdés terhéből valamennyit (nem is keveset)! Nyilván kellemetlen és szokatlan ez a tapasztalat, hogy folyton magyarázkodni kell, mert nem vagyunk hozzászokva a többségi társadalom tagjaként. (Megjegyzem, senkinek sem ártana megtapasztalnia, ha csak egy kis időre is, hogy milyen lehet nem a mainstreamhez tartozni.)
    Viszont valahányszor türelmesek maradtok, elmagyarázzátok a helyzetet, vagy akár a helyére tesztek valakit, mert bántó a modora, egy kicsit hozzájárultok ahhoz, hogy jobb legyen a magyar társadalom!! Akkor is, ha alapvetően az örökbefogadásnak nem a “világmegváltás” volt a motivációja, hanem ennél sokkal egyszerűbben “csak” az, hogy hadd lehessetek ti is szülők, hadd szerethessetek már ti is egy kisgyereket.
    Lehet, hogy nagyon elszállt vagy fellengzős ez a gondolat, de szerintem végeredményben erről van szó. Egy kis tettnek is lehetnek nagy következményei. Gondoljatok Rosa Parksra, aki 1955. december 1-jén nem állt fel a buszon.
    🙂

    Kedvelés

    • Jaj, ezen már többször keseregtem finoman, hogy egyrészt nagyon jó érzés, hogy mennyire elfogadja és szereti mindenki a gyerekemet, még a “legmegátalkodottabb” rasszista ismerőseim szerint is milyen cukiságos, tündibündi, okos, kedves, szép, ungyulibungyuli; másrészt iszonyatosan fáj az, hogyha ugyanezt a cukiságos stb. gyereket a vér szerinti anyja vezetné kézenfogva, akkor átmennének az út túloldalára (jobb esetben, rosszabban tán le is köpnék). És ilyenkor olyan nehezemre esik nem az arcukba könyökölni, csak egy kicsit. És hányszor elgondolkodom rajta, hogy mennyivel kevésbé lenne cukiságos stb., ha a külvilágban nem azt látná folyton, hogy mindenki mosolyog rá és kedves vele, hanem azt, hogy mindenki megvetőleg nézi őt és az anyukáját; és hogy ez a tapasztalás független lenne attól, hogy őt az anyukája hogyan neveli. És ilyenkor még én szégyellem magam, hogy mekkora előnyből indulok. Pedig azoknak kéne, akiknek ennyire különböző lesz egy gyerek attól, hogy kinek a kezét fogja.

      Kedvelés

  10. Engem lesokkolt az a rész, amikor arról mesél, hogy félve ment ki az utcára az elején a gyerekkel, félve attól, hogy mások mit szólnak. Az emberek valóban nagyon kíváncsiak és gondolkozás nélkül kérdeznek intim dolgokat. Sokszor nem is a rosszindulat vezeti őket, csak fura nekik a másság. Ha nekem nincs kedvem arról csevegni, hogy a gyerek milyen gyönyörű, de nem rám hasonlít, akkor felteszem a napszemüveget 😉

    Kedvelés

      • Nem tudom, hogy költői túlzás-e vagy valós élethelyzet lehetett, de én ezt nehezen tudom feldolgozni, hogy valaki félve megy ki az utcára a gyerekével. Elképzelni el tudom, de nagyon nyomasztó. Tudom, hogy ez nemcsak az anyáról szól, hanem az őt körülvevő társadalomról is, de ezeket az érzéseket váltotta ki belőlem ez a rész.

        Kedvelés

  11. Ja, és anyatigris típusú anyukáknak kifejezetten ajánlom roma kisgyerek örökbefogadását, mert amíg egy átlagos gyereknél túlreagálják a dolgokat időnként, a roma öf gyerek életében biztos lesz olyan szituáció, amikor az anyatigrises képességek nagyon hasznosak lesznek 🙂

    Kedvelés

  12. Szerintem néha az örökbefogadók is túlreagálják a környezet reakcióit. Amíg nem foglalkoztam az örökbefogadással, nekem sosem az örökbefogadottság jutott eszembe arról, ha a szüleikhez képest teljesen más gyerekeket láttam, sokkal inkább az, hogy esetleg valamelyik szülő előző házasságából hozta a gyereket, és pont a másik szülőre hasonlít. Tulajdonképpen még most se ez az első gondolatom, ha ilyet látok. Ez mondjuk ugyanolyan “érdekes” lehet a kíváncsiskodóknak… Amíg csak kíváncsiskodás, nem zavar annyira, persze rögtön kiderül, ki az, aki előítéletes. Ilyenkor nem árt 1-2 előre kigondolt frappáns válasz vagy visszakérdezés. Ha bántás “érkezik”, akkor pedig rögtön ugrik az Anyatigris!

    Kedvelés

  13. Sokat gondolkoztam rajta miért is olyan jó ez a cikk vagy inkább úgy fogalmaznék mitől olyan példaértékű Ágnes teljes nyíltsággal vállalt története. Ágnes kronologikusan leírja a vele történteket, a környezet előítéleteinek fájó megnyilvánulásait, ugyanakkor senkit nem hibáztat, hanem saját lelki vívódásait tárja elénk. Az előítéletekkel való megküzdés során elsőként saját magával harcolt meg és a folyamatban – számomra példa értékűen – odáig jutott, hogy egyfajta hidat képez gyermekei cigány kultúrájú gyökerei és a saját kulturális gyökerei között. „Összeszorul a szívem, amikor azt veszem észre, hogy Gyuri a beás himnuszt hallgatja, vagy azt kérdezi, hogy mi a különbség a kolompár és a beás cigányok közt. A lényeg: sose szégyelljék azt, hogy ők cigányok, büszkén vállalják!”
    És azt gondolom, hogy nemcsak a gyerek képességei, hanem a szülők megküzdési mintáinak átadása is jelentős szerepet játszik abban, hogy milyen szép sikereket ér el Gyuri a küzdősportok terén.

    Kedvelés

    • Köszönöm Angéla a kedves szavakat, jól estek!
      Valóban nem az volt a célom, hogy bárkit is hibáztassak, felelősségre vonjak, elszámoltassak. A rendszert lehet szidni saját hibáink miatt, de azzal nem jutunk előrébb. Célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, nem kell mindjárt “igen”-t mondani, csak azért, mert gyerek kell nekünk. Persze kell, de a megfelelő! Az kell, akire úgy tudsz tekinteni az első pillanatban, mint ha te szülted volna, mintha a te véred lenne, nem pedig egy szánalomra szoruló kisgyerek, akit ha kell, ha nem most hazaviszek, mert sajnálom. A sajnálatból nem lesz igazi szeretet!
      Az is célom volt pozitívumként sugallani, hogy fordulhat jól is a történet, és bár küzdelmek árán, de megtalálható az igaz szeretet egy ilyen rögös út során. Szeretném, ha megtalálnának azok az emberek, családok, akiknek félelmei vannak, előtte vagy utána állnak az örökbefogadásnak. Segítsünk egymásnak leküzdeni az esetleges nehézségeket!

      Kedvelés

  14. Mi is “fehér” gyerekre várunk és elképzelni sem tudom, hogy más színű legyen mint mi. Adódhat ez abból, hogy nekünk a környezetünkben viszonylag kevés nem fehér ember lakik, barátaink között pedig egyáltalán nincs roma származású. Én nem tudnék neki segíteni egyáltalán a cigány kultúra megismerésében. Szinte semmit sem tudok róla a sztereotipiákon kívül.

    Kedvelés

    • Szilvi! Ez nagyon fontos és becsületre méltó! Vállalod, hogy nem tudod, nem is akarod bevállalni a színes bőrt. Ha komolyan így érzed, ragaszkodj is ehhez, kevesebb megküzdési technikákkal kell szembenézned majd.

      Kedvelés

  15. Először is üdvözlet mindenkinek. Már egy ideje olvasgatok, most hozzá is szólok. 🙂

    Szerintem az elfogadás is alakulhat menet közben. Mi nem tettünk származási kikötést, igaz, senki nem is kérdezte. De még egy évvel ezelőtt is úgy éreztem, hogy azért az egy komoly probléma, ha cigány gyereket ajánlanak. De mivel tudtuk, hogy benne van a pakliban, sokat beszélgettünk a férjemmel erről az eshetőségről is, és valahogy fokozatosan egyre kevésbé éreztük leküzdhetetlennek, én mostanra már igazából problémának sem.

    És most nagyon drukkolunk, hogy mi kapjuk azt a roma testvérpárt, akik közül az egyik még az életkori megkötéseinkből is kilóg egy kicsit, így még az elhelyezési értekezlet előtt felhívtak minket… 😀

    Úgy gondolom, hogy az örökbefogadott gyerekeknek mindenképpen meg kell küzdeniük a származásuk kérdésével, azzal, hogy hova tartoznak, ezen sokat nem változtat a bőrszín. Támadások mindenképpen fogják érni. Ahogy a vérszerintit is érik. Az enyémet mondjuk a hiperaktivitása és a diszgráfiája miatt. Vagy engem a suta mozgásom miatt annak idején. A másikat a szemüveg, a harmadikat a cukorbetegség, a negyediket meg az alacsony termete, vagy épp a kövérsége/soványsága miatt. Mindenkit lehet bántani, mindenkivel szemben lehet előítéleteket megfogalmazni – és szülőként a feladatom megvédeni, és eszközöket adni önmaga megvédéséhez.

    Kedvelés

    • Szia Aktucs!
      Üdv a blogon, és sok siker az örökbefogadáshoz!
      Már van egy gyereketek, és testvérpárt vállaltok? Mindenképpen mesélj majd!

      A tanfolyamon azt mondták, csak azzal lehet csúfolni valakit, amit maga is szégyell. És a cél, hogy az örökbefogadottság ténye (vagy épp a roma származásé) olyan tény legyen, amivel nem lehet megingatni a gyereket.

      Én például szeplős vagyok, de ezzel nekem semmi problémám nem volt soha, ha valaki próbált is ezzel csúfolni, lepergett rólam és abbahagyta. És persze van, amivel meg lehet bántani…

      Kedvelés

      • Igen, van egy 16 éves nagyfiam. Nekem vérszerinti, a férjemnek örökbefogadott, csak hogy bonyolítsuk. (Az alkalmasságin megkérdezték tőle, hogy miért fogadta örökbe, nem szokták az előző házasságból származó gyereket, még akkor sem, ha az apa lemond róla. És annyira szerettem a válaszáért: azért, mert az én fiam.)
        Egyébként mindig sok gyereket akartam (legalább 8-at, de a 11 még jobb, mert kijön a focicsapat), ahhoz képest a 3 mondhatni kevés. Elférnek nálunk, a szeretet meg olyan, hogy minél többet adsz, annál több marad, akkor miért ne?

        Kedvelés

    • Szia! Én is szívből kívánok sok sikert nektek! És kérlek, jelentkezz majd, hogy alakul az életetek, mert nagyon érdekelne! Örülök, hogy a félelmeid elültek és mára már elképzelhető a cigány gyerek családotokban. Arról írnál egy kicsit bővebben, mi az amitől ez az érzés fokozatosan változott (csak a beszélgetés)? Mert itt lenne a lényeg és ebből sokan tanulhatnánk mi is.

      Kedvelés

      • Igazából tényleg “csak” a beszélgetés. Amikor egy témáról beszélsz és megpróbálsz ellene és mellette érveket felhozni, folyamatosan gondolkozol róla, feldolgozod a saját érzéseidet.
        A páromban az még mindig kérdés, hogy hogyan adjunk neki roma identitást. Én azt gondolom, hogy identitást nem kell adjunk, csak ismeretet arról a kultúráról. Meg kell tanítanunk arra, hogy a cigány nem feltétlen szitokszó. Szerintem ugyanúgy lehet elvenni az élét, mint az “örökbefogadott” szónak, használni kell. Hadd tudja, hogy ő az én gyönyörű cigánylányom, az én tündéri cigány kisfiam. Aztán majd (remélem) a gyakorlatban kiderül.

        Amikor először halványan felvetődött bennünk, hogy akár lehet roma is, hiszen nem kötöttük ki az ellenkezőjét, megkérdeztük az akkor 14 éves fiunkat, hogy mit szólna hozzá. Azt mondta: na, és? Én akkor nagyon elszégyelltem magam – a gyerek (teszem hozzá nem először) bölcsebb volt nálam. Talán ez adta meg a kezdő lökést az önvizsgálathoz, hogy mitől is van bennünk ellenállás, ami aztán meg is szűnt.

        De például egészségi állapottal kapcsolatban most kevésbé vagyunk/lennénk elfogadóak, mint 3 éve. Egyszerűen tisztázódnak bennünk is a határaink.

        Kedvelés

  16. Rágódtam még egy darabig ezen a poszton és arra jutottam, hogy bár “itt és most” egy adott családnak az elképzelt jövőbeli eseményeket/kommenteket kivédve vagy azokat ignorálva kell döntést hoznia egy világostól eltérő bőrszínű gyerek örökbefogadása esetén, azonban hosszú távon mindannyiunknak az lenne jobb, ha többen fogadnának bőrszíntől függetlenül örökbe. Azért, mert akkor ez a jelenség és vele együtt a szokásostól ilyen-olyan módon eltérő családmodell jobban elfogadottá és megszokottabbá válna. Nyugodtabban folyna a társalgás a játszótéren arról, hogy Petikének mi volt az első szava és nem arról, hogy kinek van a családban ilyen haja.

    Kedvelés

  17. Visszajelzés: Babaköszöntő | Örökbe.hu

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s