Cigány identitás-nevelés örökbefogadott gyereknél

Általános

Beszámoló Bakó Judit cigány gyereket örökbefogadó szülőklubjának legutóbbi programjáról. Dr. Szamosi Éva klinikai szakpszichológus, gyermek és felnőtt szakpszichoterapeuta volt a vendég, aki saját zsidósága kapcsán is megtapasztalta a kisebbségi identitás megélésének és felvállalásának dilemmáit, az ő gondolatait idézem.

A klubot új helyszínen, egy református lelkészi hivatal termében tartották, az egyik résztvevő kedves felajánlására, színvonalas gyerekmegőrzéssel. Összesen 45 felnőtt és 10 gyerek vett részt az eseményen (karonülőtől kisiskolásig), remek hangulatban. Sokszínű társaság jött össze: örökbefogadók mindenféle korú gyerekkel, várakozók, felkészülők, aktív és leendő nagyszülők, felnőtt örökbefogadottak, szakemberek, és a téma iránt más okból érdeklődők. Sokan érkeztek más városokból, különösen Pécsről. A program végén készítettük el a csoportképet az örökbefogadás világnapjára, de addigra már sokan hazamentek.

Szamosi Éva

Az előadásban Szamosi Éva arra kereste a választ, mit jelent az identitás, és kell-e foglalkozni az örökbefogadott gyerek cigány identitásával. Kifejezetten örökbefogadással kapcsolatban kevés gyakorlata van, viszont saját zsidó identitásának feldolgozásán és felvállalásán keresztül, és a hozzá fordulók identitás-problémáinak kezeléséből kialakított a szakmain túl egy tapasztalatokon alapuló képet a kisebbségi identitás kezeléséről. Természetesen zsidónak és cigánynak lenni nem ugyanaz ma Magyarországon, de közös lehet az előítéletek, az elutasítás élménye.

Az identitás önazonosság-érzés. Akinek ez nincs rendben, az nem érzi magát biztonságban. Az identitás tükrözi a személy egyediségének tudatát, saját közegéhez, kultúrájához, ideológiájához való viszonyát. Realisztikus testképet, kompetenciaérzetet ad, magatartást és attitűdöt is jelent. Az identitással rendelkező egyén képes stabilan elköteleződni értékek és ideológiák mellett, ugyanakkor képes az ideológia túlkapásainak megfékezésére.

Aki félelemben él, aki nem békült ki a saját identitásával, az többféleképpen próbálja ezt kezelni, két stratégiát részletezett is Éva:

Az elfogadási stratégia tudatosítja az egyénben a fenyegetettséget, ezért igyekszik leplezni saját identitását. Nem beszél róla, szorong, és generációkon át örökíti a félelmet. Éva tapasztalatai szerint immár a Holokauszt-túlélők negyedik generációja jár terápiába. Ilyen tünet lehet, ha a paciens a pszichológusnál is csak a sokadik ülésen, szégyenkezve meri bevallani, hogy zsidó származású.

Az átértékelési stratégiával az egyén kompenzálni próbál, úgy érzi, neki kétszer annyit kell teljesítenie, hogy elfogadják, észrevétlennek kell maradnia, vagy kifelé úgy viselkednie, mintha nem lenne az, ami. Éva elmesélte, hogy náluk gyerekkorában kényszeres tisztaságmánia uralkodott a családban, kéthetente pucolták az ablakokat, mániákusan tisztálkodtak, nehogy azt mondják rájuk, hogy „büdös zsidó”.

Ezután a diszkrimináció, a rasszizmus lélektani alapjairól beszélt. Minden rasszizmus projekció. A másságot gyűlölő, üldöző ember a saját el nem fogadott tulajdonságait vetíti ki „az idegenre”, és lenézi őket. A háttérben szinte mindig gyerekkori trauma áll, amikor a szülők nem fogadták el a gyermekük egy részét, bizonyos viselkedését, és a gyerek, hogy szüleihez lojális legyen, lehasította magából elfojtott, megtagadott szükségleteit. Éva ajánlotta Alice Miller: Kezdetben volt a nevelés című könyvét, mely Hitler gyerekkorát is elemzi.

Majd Komoróczy Géza történész gondolatát idézte a „kedélyes zsidózásról, cigányozásról”: „Auschwitz után minden antiszemita véleménynyilvánítás és cselekedet fölött ott lebeg a krematóriumok füstje.”

Ezután Éva felsorolta, milyen drámai változások történtek a cigány közösségek életében az elmúlt hetven évben:

  • üldöztetések, roma Holokauszt (melyről fájdalmasan sokáig nem is emlékeztek meg), újsütetű cigányellenesség, romagyilkosságok
  • a szocializmusban a teljes foglalkoztatás, a minimális létbiztonság megélése, majd az ebből való tömeges kizuhanás élménye
  • elméleti jogegyenlőség létrejötte, gyakorlati jogfosztottsággal karöltve
  • kényszerasszimiláció
  • az előítéletek megkövesedése
  • hazug túltámogatási mítosz keltése
  • a roma emancipáció, önképviselet kialakulása
  • az írástudás terjedése
  • a modern kommunikációs eszközök, tévé, internet hatása

Mindez azzal járt, hogy a hagyományos törzsi-közösségi létmód felbomlott, viszont új, belső identitás nem jött létre. Ma a cigányok sokszor a róluk élő külső kép, a sztereotípiák alapján nyilatkoznak magukról: a nyomor, üldözöttség, zene, tánc, piszok, bűnözés motívumait említik.

Meg kell és lehet találni azokat az értékeket a roma hagyományban, amelyek a fennmaradást lehetővé tették – hisz a népcsoport évszázadok óta fennmaradt. Ezek

  • a maga korában (Magyarországra érkezésükkor) korszerű fémműves ismeretek
  • jó nyelvérzék, idegen nyelvek elsajátítása
  • béketeremtés a környezetben
  • emberismeret
  • kereskedelmi érzék
  • élelmesség, figyelemkoncentráció
  • helyzetmegoldási képesség
  • életöröm
  • gyerekek szeretete
  • idősekről, elesettekről való gondoskodás
  • autonóm viselkedés, gondolkodás
  • önerőre támaszkodás
  • kulturális hagyományok átadása
  • tánc, zene, művészet

A gyereknevelésre Éva azt javasolta, hogy az örökbefogadott gyereknek is tisztában kell vele lennie, hogy ő cigány, ismernie kell a cigány kultúrát, történelmet, megtapasztalnia annak szépségeit, és elgyászolni az üldöztetéseket. Szerinte 8 éves kortól már lehet foglalkozni a történelemmel, kultúrával, a tragikus részeket sem elhallgatva, nyilván korosztálynak megfelelően. A cél az, hogy a gyerek büszke legyen a származására, „minden reggel boldogan keljen fel, hogy ő milyen csodálatos, hogy mennyi szépség van abban, hogy ő cigány”. Ennek része az is, hogy a pejorativitást szedjük le a fogalomról, tisztázzuk, hogy a cigány nem szitokszó. (És természetesen a szülő se beszéljen kirekesztően más népcsoportokról, kisebbségekről.) A lehetséges csúfolást, kiközösítést csak úgy lehet kivédeni, ha a gyerek maga büszke a származására és magabiztos, akkor nem őt fogják kipécézni a többiek. Éva szerint a fenti sajátosságokat érdemes a gyereknevelésben, fejlesztésben is figyelembe venni, és például nem helyes túlzott szabálykövetésre nevelni a gyereket.

Az előadás után a közönség kérdezett.

Mi a teendő, ha a gyerek származása bizonytalan, (mint olyan sokszor titkos örökbefogadásnál), nem áll rendelkezésre információ a vér szerinti szülőkről? Lehet, hogy részben cigány, de nem biztos. Éva szerint ilyenkor a bizonytalanságot is meg kell mondani a gyereknek. Jó megközelítés például az, ha először megismertetjük a cigány zenével, tánccal, mesékkel, és ha már jól érzi magát a kultúrában, akkor lehet tisztázni, hogy „talán te is cigány vagy”.

Egy másik szülői kérdés volt: megmondjuk-e az óvodában, hogy a gyerek cigány? Éva szerint egyértelműen igen, mert ez tiszta helyzetet eredményez, nem lehet többé a szülő háta mögött sugdolózni. Ennek persze megvannak az életkori korlátai, azaz a tízéves gyerekről már ne a szülő jelentse ezt be, majd ő elmondja, ha akarja. Érdekesebb kérdés, ha a gyereken nem látszik a származása, nem barna a bőre, de Éva és a közönség is egyetértett, hogy ilyen esetben is jobb az egyenesség.

Hogy kezelje a család a roma identitás-nevelést, ha nem cigány (például vér szerinti) gyerek is él a családban? A másik gyereket is vigyük hagyományőrző programokra, csak mert a testvére cigány? Éva szerint mindenképpen, „és hadd irigykedjen a másik gyerek, hogy neki nem jutott ebből a fantasztikus kultúrából”.

Éva megkérdezte, a szülők közül volt-e már valakinek rossz tapasztalata, rasszista élménye a környezetből. Mindössze két szülő tapasztalt ilyet, sokan számoltak be viszont jó élményekről az ismerősökkel, a vártnál jobb reakciókról.

A klub következő programja a gyerekeknek szól:

november 22.-én, szombaton délelőtt 10.00-12.00 óra közt a Romano Glaszo népzenei együttes ad koncertet, majd kakaó és kalács-buli. A program ingyenes, de regisztráció szükséges a cszuloklub@gmail.com címen.

IMG_5893

További időpontok és vendégek:

január 11. Váczi Jezsó Péter felnőtt örökbefogadott

március 22. Orsós Zsolt szociális munkás a cigánytelepen végzett munkájáról

május 10. Kozák Mónika felnőtt öröbefogadott mesél

Aki ott volt, bátran egészítse ki a leírtakat!

Advertisements

106 responses »

  1. Ez most nekem kicsit visszas.
    Nem ertem, mitol dicsoseg ciganynak lenni, ertem, hogy a sok eloitelet miatt kell egy pozitiv oldal is, de ez nekem sok.
    Az en gyokereim mindket szulo alapjan kun eredetre mutat vissza, bar apu talan fel vagy negyed cigany, en nemcigany csaladban nottem fel, sosem ereztem kivancsisagot sem a kun, sem a cigany kultura irant.
    Kicsit ez megint eloitelet, megha pozitiv is, de en biztos hulyet kapok, ha meg kellett volna ismernem a cigany zenet, kulturat, mert lehet, hogy cigany szarmazasu vagyok. Nem azert, mert eloiteletes vagyok, pusztan azert, mert nem vonz, nem erdekel.
    Az meg, hogy a masik gyerekben irigyseget hozzon elo az, hogy a teso cigany, vegkepp nem tudok egyeterteni.
    Ott, ahol egyertelmuen latszik a szarmazas, nyilvan beszelnek rola, de nem fenyeznem, nem allitanam be a cigany voltjat ugy, hogy ez milyen csodas dolog. A cigany is magyar, max a borszine, szeme, haja mas, nem jobb, es nem rosszabb emiatt.
    Baratnom kisfia felcigany, az anyukaja a nemcigany, o nevelte. A kisfiun egyertelmuen latszodnak a rasszjegyek, emiatt a nemciganyok szerint cigany, es forditva. A cimkezes miatt egyik csoportba sem tartozik, nem azt nezik, hogy okos kiskolyok, hogy sut a szemebol az ertelem. Ezen nem segitett volna az sem, ha az anyukaja cigany identitast nevel bele, ugy, hogy fogalma sincs arrol, hogy ez tkp mit jelent.

    Kedvelés

    • szerintem az egy pszicho-szociális szükséglet, hogy én elfogadjam magam és büszke lehessek arra, aki vagyok. hogy minden reggel mikor felébredek, büszkén gondolhassak arra, hogy milyen klassz, hogy anyuka vagyok, milyen klassz, hogy egy kisvárosban élek, milyen klassz, hogy házas vagyok, milyen klassz, hogy tanár vagyok, milyen klassz, hogy magyar is vagyok és cigány is vagyok stb, kinek miből áll össze az identitása.

      Kedvelés

    • Nekem nagyon tetszett ez az előadás ismertető, érdekes kérdés ez az identitás-nevelés.
      Nálunk sajátos a helyzet, mert már a saját származásom is elég viccesen alakult, lévén, hogyha csak a nagyszülőkig megyek vissza, négy különböző ország, négy különböző népének vére folyik az ereimben, és ha így vesszük magam is csak ¼ részt vagyok magyar, bár én egészében annak érzem magam, függetlenül attól például, hogy két anyanyelvem van, az egyiket az anyámtól kaptam, a másikat az apámtól (amúgy nekem is negyven évembe tellett, mire idáig eljutottam:). A kisfiam származása tekintetében az anyukáról van fotónk, aki szőke, kék szemű, nagyon szép régi magyar vezetéknévvel, az apáról szinte semmit nem tudunk, a gyerek barna hajú, barna szemű, bőre ugyanolyan fehér mint az én „négynemzetesem”. Tőlem a külső jegyek alapján történő származási beazonosítások elég távol állnak és hacsak nem népviseleti ruhában látok valakit, nem tudom megmondani, hogy ki cigány, meg ki nem, meg úgy általában, hogy honnan való. Azzal úgy nem igazán tudok mit kezdeni, hogyha nem ismerjük a származást, akkor mondjuk azt, hogy lehetsz cigány is, mert persze az is, meg lehet más is (kun, “félig székely, félig román, vagy tán egészen az” – ahogy mondjuk József Attila ír a szüleiről a Dunánál). Az persze nyilvánvaló elv, hogy elfogadásra tanítjuk minden néppel szemben.
      A tekintetben meg, hogy milyen identitást adunk tovább a gyereknek, inkább Budai Ágnes véleménye felé hajlok. A két anyanyelvem közül én is magyarul beszélek persze a gyerekkel, de voltak olyan helyzetek, amikor valamilyen rémálmából ébredve kétségbeesetten sírt és én csak ringattam, saját magam számára is váratlan élmény volt, hogy zsigerből anyám nyelvén kezdtem el ugyanazokat a rég elfeledettnek hitt dalocskákat énekelni, amikkel engem ringattak gyerekkoromban. A gyerek ugyanúgy megnyugodott tőle, ahogy annak idején gyerekkoromban én is, függetlenül attól, hogy akkor még egy szót sem értett belőle. Utóbb azért megkérdeztem pszichológustól, hogy lehet-e ebből valami baj, de megerősítettek, hogy ez így abszolút jó, az ember csak a saját szívéből (identitásából) tud dalolni a gyerekének.

      Kedvelés

    • Ez, hogy a másik gyerek legyen irigy, nyilván egy vicces túlzás, de arra utal, hogy a családban ez legyen egy egyértelműen pozitív dolog, ne valami megtűrt, szégyellt, titkolt dolog.

      Kedvelés

  2. Valahogy nekem sem volt jó érzésem a poszt elolvasása után. Én nem gondolom, hogy az egyik gyerekemet (aki valószínűleg részben cigány származású) kevésbé kellene szabálykövetésre nevelnem, mint a hófehér bőrű testvérét.

    Kedvelés

        • Én ott voltam és azt gondolom, hogy élőben teljesen másképp hangzott. Nehéz egy egész előadást pár mondatban gesztusok nélkül visszaadni. Nem azt mondom, hogy nem erről volt szó, amit a blogban olvasunk, de teljesen más volt ott lenni és más elolvasni. Persze, ” nem kötelező” mindenkinek egyetérteni…

          Kedvelés

    • Ezt a részt nem teljesen értem, hogy a szabálykövetés foka milyen kapcsolatban van a származással. Vagy inkább arról van szó, hogy az erős identitás kialakítása együtt jár azzal, hogy a gyerek nem lesz annyira szabálykövető, hanem járja a maga útját?

      Kedvelés

      • Ha jól értettem, (javítsatok ki, ha nem) Szamosi Éva azt mondta, hogy a cigányok eredendően szabadok, szárnyalóak, életörömtől kicsattanóak és autonóm viselkedésűek, hogy nem érdemes rájuk erőszakolni a szabályok túlzott követését. Én ezen azóta csomót gondolkodtam, mert valóban ráillik a kisfiúnkra is a leírás, és valóban a legtöbb konfliktus a szabályok követéséhez kapcsolódik. Ugyanakkor egyrészt kicsit úgy érzem, kicsit túl romantikus felfogása ez a “cigány temperamentumnak”. Elgondolkodtatott, hogy valóban genetikus dolgok ezek? Hogy tényleg van egy ilyen délies temperamentum, amelyet ezek a gyerkőcök hoznak magukkal? Rosszat teszek, ha ezt én folyton próbálom tompítani, csitítani? Elég fontos kérdések ezek családunk életében.

        Kedvelés

        • Nálunk dettó. Az iskolában Roxi, örökbefogadott cigány kislányunk állandóan megkapta, hogy nem megy a szabálykövetés, azóta másik iskolába jár, felesleges szabályok nélkülibe, gyerekközpontúba (rogersi, személyközpontú). De még a másik iskolában egy apuka azt mondta, hogy persze, hogy nem megy Roxinak az ilyen fokú szabálytartás, mert ő egy szabad szellem, és ez nekem olyan jólesett:) persze szülőként is kemény ez az öntörvényűség és temperamentum.

          Kedvelés

        • Válasszuk szét szerintem a származást a temperamentumtól, személyiségtől. Talán úgy helyesebb lett volna fönt, hogy amennyiben a gyerek nehezebben tűri a korlátokat, legyünk rá figyelemmel és ne belőle akarjuk a leginkább szabálykövető lurkót nevelni. A cigányság ilyen romantikus leírása szerintem ugyanolyan, mintha azt mondjuk, minden roma jó zenei érzékkel rendelkezik. Szélsőségek (pozitiv es negativ diszkrimináció) helyett minden gyerek legyen az, aki éa ne döntsük el előre, hogy miyen személyiség.

          Kedvelés

          • Igen, Cosima, köszi! Mint mindig, most is nagyon okosan és pontosan megfogalmaztad azt, ami motoszkált bennem, nekem is piszkálta a csőröm ez az általánosítás kicsit.

            Kedvelés

        • Létezik temperamentum, és nem jó, ha az ellen próbáljuk nevelni a gyereket; de én viszont azt gondolom, pont a szabálykövetés nem feltétlenül temperamentum kérdése. Lehet elevenebb, nyüzsgősebb, kockázatvállalóbb egy gyerek eredendően, és ezt nyilván figyelembe kell venni a nevelésnél. Azt is, hogy egy “intenzívebb”, kockázatvállalóbb gyereknek nehezebb betartani a szabályokat. De azt gondolom, hogy pont nem az a megoldás erre, hogy akkor hagyjuk, mert ő ilyen. Tudomásul vehetjük, hogy neki ez nehezebb feladat, és ennek megfelelően állhatunk hozzá, de nem hiszem, hogy “felmentést” kellene adni belőle. Nekem a finommotorika a nehézségem, de azért megtanultam a cipőmet megkötni, sőt, pulóvert is. 🙂

          Kedvelés

  3. Számomra az egyik legfontosabb üzenet az, hogy el kell mondani a gyereknek a származását (akkor is ha nem látszik rajta), és hogy erről tudni kell beszélni szülőként. Ahhoz hogy tudjunk erről beszélni, kellenek ismeretek. Ugyanúgy kellenek ismeretek, mint ahhoz, amikor elmeséljük a gyerekeinknek mi az örökbefogadás. Fontos, hogy amikor megkérdi mi az a cigány, tudnom kell válaszolni jól – és hamarabb kell elkezdeni a beszélgetést, mint hogy a társadalomból felszedi az ezzel kapcsolatos negatív tartalmat. Engem a “jól válaszolásra” való felkészülésben segített az előadás, ezeket az ismereteket az örökbefogadásra való felkészülésben nem kaptuk meg.
    Amúgy meg emiatt nem vagyok másféle anyuka, ugyanúgy nevelem, ahogy az zsigerből az anyaságból jön, nem vettem fel cigány szokásokat stb.

    Kedvelés

  4. Nem látom be, mi köze van az óvónőnek a gyerek származásához. Ha a gyerekek bőrszínével foglalkozik, már régen rossz. Ha előítéletes, akkor hadd maradjon homályban, még ha gyanakszik is, minthogy a szülő adjon neki muníciót.

    Kedvelés

      • Én ennél radikálisabb megoldást javaslok, és tettük mi: nem gondolom, hogy az óvónő/tanítónő attitűdje azonnal megváltozik, de kötelessége ezen dolgozni, egyszerűen nem szabad előítéletesnek lennie. Először vele/velük beszéltünk és próbáltuk érzékenyíteni őket, majd mikor ennek nem volt hatása, az igazgatóhoz is fordultunk. nekik elsődleges feladatuk a gyerekek érdekeinek védelme, tiszteletben tartása. a kislányunkat elvittük, de szerintem az emberek azt teszik, amit megtehetnek: én azt szeretném, hogy megértsék: nem tehetik meg, hogy kirekesztenek, máshogy kezelnek egyetlen “más” gyereket sem.

        Kedvelés

        • Szia! Üdv a blogon!
          Az is elhangzott a résztvevőktől, hogy sokszor az emberek nyitottabbak, mint gondoltuk.
          Nyilván a nagyon mélyen rasszistákkal nem lehet mit kezdeni, de a többiekkel esetleg lehet beszélgetni,
          és változik a véleményük a témáról.

          Kedvelés

        • Boros Viki, a hozzászólásod egy érdekes dologra hívta fel a figyelmemet.
          Sokszor beszélnek úgy a szülők (“nekünk nincs gondunk a cigány származással, de ez egy előítéletes világ, ezért inkább nem vállaljuk”, “nem mondjuk meg az oviban, hogy örökbefogadott, nehogy emiatt bántsák”), mintha a normálisaknak kellene alkalmazkodniuk a rasszistákhoz, és ez evidencia lenne. Nem az.

          Kedvelés

          • Nem a normálisnak kell alkalmazkodniuk a rasszistákhoz, de a rasszista nyilatkozik bántóan. És ezt meg egyszerű önvédelemből el akarjuk kerülni. Én sem gondolnám, hogy mindenkinek úgy kell bemutatkoznunk, hogy öf és cigány. Ők a mi gyerekeink és az előző kérdések csak a szűkebb közösségre, családra tartoznak. Még akkor is, ha vki barnább az átlagnál.

            Kedvelés

        • Egy dolgot ehhez hozzátennék. Ha van iskolapszichológus az iskolában és el tudunk hozzá jutni – csak azért írom így, mert engem is próbáltak távol tartani, utóbb persze rájöttem, hogy miért -, ő is sokat tud segíteni az érzékenyítésben, mert más módszerekkel dolgozik, mint egy főnöki pozícióban levő igazgató. Nálunk például miután beszéltünk vele megfigyeléseket végzett, bejárt az órákra, figyelte a gyerekeket az iskola udvaron, ahol a csúfolódások leginkább zajlanak. Azt persze nem tudom, hogy hogyan érte el, de több pozitív változás történt.

          Kedvelés

    • Szerintem nagyon gyakori az az embertípus, aki nem gondolja komolyan, de azért cigányozik egy kicsit. Ha feltételezünk némi jóindulatot az óvó nénikről, akkor pont azzal tudjuk megvédeni a gyereket, ha tudják a gyerek cigány származását. Nádasdy meséli valahol, hogy onnan tudta, hogy az anyja rájött, hogy ő homoszexuális, hogy többé már nem mesélt buzivicceket, (ő mondta így). Ha nem tudják, hogy kinek hol a tyúkszeme, rá fognak lépni, mert sajnos minálunk magától még nem megy, hogy ne is legyen cigányozás vagy buzizás, a legjobb, amit remélhetünk, hogy nem a mi gyerekeink feje fölött.

      Kedvelés

      • Köszi Rave, ez nagyon jó meglátás.

        Ezt én is megéltem egy baráti társaságban. Néhányan úgy gondolták, lehet poénkodni a melegekkel, míg az egyik barátunk nem közölte, hogy ő is az. Utána nem voltak ilyen viccek.

        Kedvelés

  5. El is hangzott, hogy a hazai örökbefogadók nem kapnak egyértelmű iránymutatást, hogy kezeljék a gyerek származását, identitását.
    Két véglet van nagyjából (és persze közte is bárhol el lehet helyezkedni).
    Az egyik az, amit Szamosi Éva fogalmazott meg, hogy legyen büszke cigány identitása, ismerje a kultúrát.
    A másik, hogy az örökbefogadó család értékrendjét, kultúráját veszi át úgyis a gyerek, minden mást felesleges erőltetni. Ilyesmit fogalmazott meg Budai Ágnes: https://orokbe.hu/2014/04/15/vegyen-kutyat-ott-lehet-pedigret-kerni/
    És ki-ki elhelyezheti magát a tengelyen.

    Kedvelés

  6. A bejegyzést nagy örömmel olvastam, mert kifejezi az én érzéseimet is. Valóban szomorú, hogy ha az embernek titkolóznia kell és nem tud büszke vagy kíváncsi lenni a szerettei származására. Meglep, hogy felmerül kérdésként az, hogy a gyermek személyiségét figyelembe kell-e venni a nevelés során.

    Kedvelés

  7. Köszönöm! Érintettek vagyunk a konkrét témában, a feleségem részt is vett az előadáson. Nem tudtuk, hogy lesz gyerekmegőrző.
    Az elmélet könnyű, gyakorlatban már nehezebb lesz.

    Kedvelés

  8. Nekem nagyon tetszik a beszámoló, sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni. Számomra nagyon hasznosak a gondolatok, a javaslatok és tanácsok, hálásan köszönöm! Szinte mindennel azonosulni tudok, különösen örülök annak a gondolatnak (kvázi javaslatnak), hogy a különféle temperamentumú (és genetikai hátterű – ?) gyerekektől másként, rugalmasan várjuk el a szabályok követését – természetesen bizonyos keretek között, bizonyos határig. Az én gyermekeim példáján azt látom, hogy másként nem is menne, egyébként az egyik jobban igényli is a kereteket, szabályokat, és mindig jobban be is fogja tartani őket, míg a másikat szorítja a sok megkötés, és lazábbra, szabadabbra engedve jobban teljesít és jobban együttműködő. (De származástól függetlenül is lehetnek ilyen különbségek, akár vértestvérek között is. Nekem pl. a vsz. testvéreimmel nagyon is voltak!)
    A rasszizmus megtapasztalására vonatkozó kérdéshez: nekünk voltak már egyértelműen negatív tapasztalataink is és kaptunk “bújtatott” (vagy nem tudatos) előítéletes megnyilvánulásokat is. Az egyik cigányozó osztálytárs szülei pl. “megnyugtattak”, hogy nem tőlük tanulta a kisfiuk a megkülönböztetést, és egyébként is, miután mi vagyunk a kislányunk szülei, ők attól fogva nem is tartják őt cigánynak. Mások rosszallóan kérdezték, tudok-e róla, hogy a kislányom maga azt nyilatkozta a gyerekeknek, hogy ő cigány. Nem is értettem a kérdést, hogy mi is a baj…
    Mindazonáltal én is megfontolandónak tartom, hogy előre megmondjuk-e a pedagógusoknak, hogy a gyermek cigány – ezzel esetleg hangsúlyt is helyezve a származására. (Volt, akinek megmondtuk, s láttuk rajta, hogy problémája van vele – no, oda nem is vittük a gyereket.) Ugye, azzal sem “dicsekszenek” a szülők, hogy a gyermek zsidó származású, vagy mondjuk rutén. (Bárcsak olyan világban élnénk, ahol bármiféle származást ohne Weiteres fel lehetne vállalni!) Viszont én is amellett vagyok, hogy titkolni vagy letagadni semmiképpen sem kell és szabad, sőt, törekedni kell az identitás pozitív felvállalására. Ehhez nagyon hasznos az a lista, amit Éva a cigány értékekről összeállított, külön köszönet!

    Kedvelés

  9. Sziasztok!
    Személyes érintettségem okán már hirtelen írtam két kommentet, de elmulasztottam bemutatkozni. Boros Viki vagyok, két örökbefogadott gyerekünk van, Roli és Roxi, Mindketten 3 évesek voltak, mikor hozzánk érkeztek, és Roxi tuti, hogy cigány származású, nagyon is láthatóan, gyönyörű sötét bőr, fekete szemek. Roli már három éve járt az iskolába, mikor Roxit is beírattuk oda, és akkor az igazgatóhelyettes megkérdezte, hogy mi miért mindig cigány gyerekeket fogadunk örökbe. Ebből kiderült számunkra, hogy vannak, akik Rolit is cigánynak tartják:) Tapasztalataink szerint sokféle módon és intenzitással jelentkezik a cigánysággal kapcsolatos eltérő bánásmód, akár úgy is, hogy erről fogalma sincs annak, aki megkülönböztetetten fordul a gyerek felé. Néhány példa az elmúlt évekből: Roxi kiscsoportos volt, mikor a legkedvesebb barátnője ezt mondta: ne aggódj, én majd varázsló leszek, és akkor neked is szép fehér bőrt varázsolok. szintén ovis korában egy bácsival beszélgetett a piacon, aki megdicsérte, hogy milyen szép fekete a szeme, erre Roxi büszkén mondta: igen, mert cigány vagyok. a bácsi válasza ez volt: nem baj, nem te tehetsz róla. a villamoson egy pasi a kisfiához fordulva Roxira mutatott: látod, kisfiam, ők a cigányok. A tanítónéni mikor először érdeklődtünk arról, hogy mi újság Roxival, elkezdte sorolni, hogy csodálkozik, mert ügyesen olvas, csodálkozik, mert megtanult írni, csodálkozik, mert erkölcstan órán a beszélgetésen kiderült, hogy vannak gondolatai, csodálkozik, hogy másokat is meghallgat. mikor visszajeleztem erre a tanítónak, hogy én azt hallom, hogy ezek szerint neki előzetesen semmilyen jó elvárása, elképzelése nem volt Roxiról, rögtön rávágta: én nem vagyok rasszista. Egyszerűen nem lehet nem foglalkozni vele, hogy ő cigány. Azt olvastam és mi is így tapasztaltuk, hogy főleg kicsi korban a gyermeket az bántja, hogy ő egy kakukkfióka a családban, más. Roxi pl. egy időben attól félt, hogy el fogják őt venni tőlem, mert nem hiszik el, hogy én vagyok az anyukája, mert neki annyira sötét a bőre. A cigányság annyiban nehezített, hogy itt Magyarországon nagyon sok előítélet kapcsolódik hozzá. Egy cigány családban nagy valószínűséggel már kialakultak azok a megküzdési stratégiák, amik segítik az egyént abban, hogy a sok bántást és kirekesztés elviselje, szembeszálljon velük stb. Ezekre vajon én, a többségi, fehér bőrű magyar szülő ugyanolyan jól fel tudom majd készíteni? Amerikában pl. ösztönzik és keresik az afro-amerikai, ázsiai származású örökbefogadó szülőket, hogy az ilyen származású gyerekeket ők fogadják örökbe. Ez is egy nézőpont. Én azért bízom abban, én is képes leszek/vagyok boldog életet biztosítani a gyerekeimnek.

    Bocs, ha hosszúra nyúlt, köszi, hogy elmondhattam.
    A kezdetektől olvasom a blogot, nagyon tetszik!

    Kedvelés

  10. Hát nekem is kicsit fura volt. Nem vagyunk cigányok, nem tudunk cigány kultúrát a gyerekbe nevelni, mint ahogy pl két anyanyelvet sem, mert nem beszélünk ilyen szinten egy másik nyelvet. Ez kb olyan lenne, mintha a középfokú angolommal elkezdeném kétnyelvűre nevelni a gyereket. Tuti valami fura angolt tanulna meg, nem lenne az igazi. Ez a kisebbségi dolog is ilyen. Ráadásul sokan vannak, akikben csörgedezik valamilyen kisebbségi vér, de pár családi sztorin kívül ez már nem jelent többet. Én pl félig sváb vagyok, de ez szinte semmiben sem nyilvánul már meg, és nem is okoz/okozott ez sosem gondot. Csupán egy aprócska kirakósdarabkája az egyéniségemnek, de nem ez határoz meg.
    Az ovit meg végképp nem értem. Nem vagyunk egyformák, de én még az örökbefogadás tényét sem feltétlenül osztottam volna meg azonnal az első napon (ha lett volna más választásom), pláne nem jövök majd a fehér bőrű, kék szemű fiamról, hogy félig cigány. Nem mintha, de ne ez legyen majd a magyarázat a viselkedés problémáira (mert azok vannak bőven).
    Számomra nagyon elgondolkodtató volt, mikor beadtuk a papírikat, mindenki azt kérdezte, de ugye cigányt nem fogadtok? Mert azok buták, agresszivak, és a legjobb: 16 évesen álmomban elvágja a torkom. Ugyanezek az emberek lelkesen mosolyognak, gratulálnak a két gyerekemhez, akikből az egyik fehér, kék szemű, a másik barna bőrű, fekete szemű és vérszerinti tesók. Nem tudom eldönteni, hogy a kék szemű nagyobbik ennyire elhiteti mindenkivel, hogy nem cigány, vagy ennyire álságos mindenki, és szembemosolyog, közben meg a hideg is kirázza a gyerektől, aki nem elég, hogy örökbefogadott, még cigány is. Ja, két hónapot vártunk csak, azért sejthető, hogy valamiért “soron kívül” kaptunk babát. Ezek után nem gondolnám, hogy ebben a környezetben bármi is van, amiért erre nekik büszkének kell majd lenniük és hangoztatni a származásukat. Nyilván nem szégyen, de ahogy mondani szokták, ne menjünk már elébe a pofonnak.

    Kedvelés

  11. Nekem sajnos igen rossz tapasztalatom van azzal, hogy megmondjuk a gyerek – vélhető – származását. A kislányunkat “titkosan” fogadtuk örökbe. Értsd: csak az nem tudja, aki nem akarja, vagy süket, mert ezt manapság titokban tartani képtelenség. A védőnő hamarabb tudja meg talán a végzést, mint mi. Onnantól kezdve pedig nem lehet titok, mert a kihelyezéskor már a védőnő “képben van”. Mindent tud a gyerekről. A régi nevét, felmenői adatait, mindent. És a környezete is, csak szemérmesen hallgat. Ez a tény azonban megkönnyítette számunkra a “Hogyan mondjuk el az ismerősöknek?” kérdést. Ahol nincs titok, nem kell titkolódzni. Elköltözni másik országrészbe – ahol senki nem ismer – csak ezért nem fogunk.

    Szóval a kislányunk egy tényleg nagyon szép, nagyon enyhén kreolos bőrű, de sötétbarna hajú gyerek. Értelemtől csillogó zöldesbarna szeme majdnem olyan, mint az enyém. Humora, szövege, dettó. Szóval nem látszik rajta a származása. Erős karakter, de lehet irányítani. Szóval igazi gyerek – jelenleg négy éves – a dackorszak valamennyi jegyével. És csodálatosan tud szeretni.

    Sokáig nem tudtuk irányítani az akaratosságát. A feleségem keményebb volt, mint én, a gyerekkel állandó erőpróbákat tartott és tart. Szóval folyik a rivalizálás rendesen. Ha én is ugyanúgy kérem tőle ugyanazt, akkor nekem hamarabb megcsinálja, na nem első kérésre.

    Úgy gondoltuk, hogy ez így nincs rendben. Megkérdeztünk egy nevelőszülő házaspárt, akik már nagyon régóta foglalkoznak ezzel. Sérült roma gyerekeket is neveltek már szép eredménnyel. A feleségem a nevelőanyától – nevezzük így – kért tanácsot. Sok jó dolgot mondott is. Kedvesek voltak.

    Többször jártunk már náluk, amikor szóba került a gyerek – vélhető – származása. A válasz döbbenetes volt: “Akkor mindent értünk. Jobb lesz, ha azonnal megszabadultok tőle, mert kamaszkorban csak a baj lesz vele. Kezelhetetlen lesz.”

    Mit mondjak, nem ezt a választ vártuk. És akkor eldöntöttük, hogy senkinek – neki sem – mondjuk el a vélhető származását. Mert ebből csak baja lenne. Ami érdekes, az óvodánkban ez mint kérdés fel sem merült. Nálunk annyi a barna hajú, szemű de nem roma gyerek, akik a napon jobban lebarnulnak, mint egy indiai, hogy ez nem szempont.

    Ami csodálatos viszont, hogy az ilyen sorsú gyerekek megtalálják egymást. Az oviban kb. két hét alatt kialakult egy kis csoport, amely szinte csak ilyenekből állt. Én csak később tudtam meg, hogy akikkel játszik, azok nevelőszülőknél vannak. Három lárvaarcú gyerek, alig látom őket mosolyogni. Azután megértettem az okát is. Múltkor láttam a nevelőszülőket. Nagyon egyszerű, szomorú tekintetű emberek voltak.

    Tanulság: a gyerekeink ránk akarnak elsősorban hasonlítani. Én tapasztalatom szerint 80% tanulás és max 20% “vér szava”. Azért ez nem rossz arány. Ha a gyerekünk egyszer a származása felől érdeklődik, akkor fel fogom neki sorolni a Kárpát-medence népcsoportjait, mert dédszülőkig visszamenve ez az igazság. És ez nem vicc. Segíteni fogom annak feldolgozásában, hogy megtalálja a választ arra, hogy “Ki vagyok én?”

    A válaszom pedig ez lesz: “A mi kislányunk!”

    Kedvelés

      • Kedves Zsuzsa!

        Köszönöm, hogy nem moderáltatok ki elsőre. Már régóta – kb. két hónapja – olvaslak Benneteket és nagyon sok hasznos információt tudtam meg. Nagyon hasznos, amit csinálsz. Ha ez az oldal évekkel ezelőtt már létezett volna, de sok csapdát el tudtunk volna kerülni. (Hogy az országos listában való bizakodást említsem például. 😦 )

        Igen megkeseredett hangúra sikerült ez a bemutatkozás, pedig alapjában véve nem ilyen vagyok. Nem csoda. Közös életünk legmélyebb válságát éltük át e mondat miatt. Csak remélni tudom, hogy nem elhamarkodott a múltidő használata.

        Az ország délkeleti részén lakunk. Bizony meg kellett újítanunk a határozatunkat, mert senki nem merte elmondani évekkel ezelőtt, hogy a max. kétéves magyar gyerek elérhetetlen vágyálom itt.

        A második eljárás előtt megkérdeztük, hogy mit csinálunk rosszul. Virág nyelven értésünkre adták, hogy a kíván életkor túl alacsony, a származáshoz pedig nem kéne annyira ragaszkodni.

        Ismeritek azt az állapotot, hogy: “Mindegy ha néger csak egészséges legyen!” Hát mi is így voltunk vele. Érdekes módon mikor megjött a határozat, rögtön szóltak, hogy van egy gyerek, de siessünk, mert három hét múlva eléri a megjelölt felső életkort. Tehát döntsünk, hogy akarjuk-e látogatni. 3×1 óra alkalom után, amikor még inkább a nevelőszülőkkel beszélgetsz, sztorizgatsz.

        Érdekes, én elsőre tudtam, hogy ő az én kislányom. És elkövettem azt a hibát, hogy a “Majd megszeretitek egymást!” csapdájába estem. “Mit veszítünk vele, ha most igent mondunk?”-kérdeztem. Az idő sürgetett és ő volt az első gyerek, akit 4 év után végre mutattak. Azután rájöttem: egy csomó illúziót, hogy most már minden szép és rózsaszín, valamint azt, hogy a szeretet nem jön csak úgy magától.

        (Nem mellékesen jegyzem meg, hogy a gyerek egyszerűen nem ismerte azt a szó-érzelem kapcsolatot, amit a “szeretlek” szó jelent. Pedig a nevelőszülők tényleg a sajátjukként szerették. És még csak nem is sírt utánuk. Mostanra kezdi megérteni-megérezni, hogy a szó és a hozzá tartozó szoros ölelés mennyire fontos. Lehet, hogy ezért olyan komisz néha az anyjával? Dühös a “régire” mert elengedte, az “új” meg elvette a “régitől”? Nem tudom.)

        Ezt a visszásságot érzi a gyerek is. Ráadásul éppen apás korszaka van. Először az “anyucikája” 🙂 után sírt – veszettül mindig – ha csak egy kicsit is eltűnt a látóhatárról. Azután hirtelen fordulat és apás lett. A feleségem pedig emiatt előbb dühös, majd elkeseredett, végül depressziós. Ebben a csodálatos állapotában kapta a fenti “segítséget”.

        Istennek hála – és egyedül neki -, mert a gyerek egyébként mindenben olyan, amiért imádkoztam, megmenekült a házasságom. Immár azt tervezzük, hogy testvért fogadunk neki. De az is lehet, hogy nevelőszülőnek jelentkezünk. Vagy mindkettőt egyszerre. Nem tudjuk. Csak tervezünk. Egyenlőre annak is örülök, hogy megint vannak közös terveink.

        Magánvéleményem, hogy ne hangoztassa senki a származását. Petőfinek is hányszor a szemére vetették ezt. Pedig már az apja is nagyon mérges volt, amikor nem magyarnak titulálták. Petőfi mondta, hogy mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek érzi magát. Ő pl. magyarnak.

        Kedvelés

        • Csak azért nem foglak kimoderálni, mert más a véleményed egy témáról. Ezt csak akkor tenném, ha valaki nagyon durva, támadó hozzászólást írna, sértegetné a többieket – de erre még nem volt szükség.

          Nehéz történet, de ahogy leírod, a cigány származás meg a nevelőszülő mondata csak egy sokadik elem a problémák között.

          Kedvelés

          • Sziasztok!
            ha már a problémáknál tartunk, én annyira örülnék egy interview-nak vagy akár előadásnak is, ahol problémákról van szó. Itt nevelési problémákra gondolok, mert a ‘szabadszellem’ gyerkőceinkkel azért van gond rendesen. Vagy csak nálunk? : )
            Olyan jó lenne őszinte tapasztalatcsere ebben a témakörben!

            Kedvelés

            • Megerősítenélek: nem csak nálatok vannak gondok! Én is nagyon támogatnám a tipikus “problémák” elemzését, ezért is szeretném, ha megnyilatkoznának olyanok is, akiknél a tinédzser korban keletkeztek csaknem megoldhatatlan konfliktusok. Igaza van Zsuzsának, azok a szülők, akik visszaadták a gyermeküket, valószínűleg nem olvassák a blogot, vagy nem szívesen nyilatkoznak, de hátha akadna valaki ebből a körből is. (Ismerek egy esetet, ahol a gyermek maga hagyta ott az öf. családot. Megpróbálom felkutatni és szóra bírni az érintettet…) Viszont meggyőződésem, hogy ezek a problémák nem (csak) származás függőek. Ezek a gyerekek már a speciális “előtörténetük” miatt is sérülékenyebbek – és nemcsak a nagyobb korban adoptáltak -, és véleményem szerint nem feltétlenül a más temperamentumuk, génjeik, stb. miatt igényelnek speciális (vagy legalábbis “rugalmasabb”) nevelést. Az iskolai oktatásban-nevelésben is ismerjük differenciált oktatás/nevelés fogalmát, nem ördögtől való dolog ez!

              Kedvelés

        • Kedves Csillagszem! Nekem valahogy süt a történetedből, hogy minden csalódottság és keserűség ellenére te nagyon szereted azt a kislányt! Ahogy én tapasztalom, a szülőknél nem egyforma tempóban zajlik le a szülővé válás folyamata, nem egyformán mély az érzés a gyermek irányába, és ez vér szerinti gyerekek esetében is igaz. Ráadásul az anyáknál gyakran előfordul a gyermekágyi depresszió, ami örökbefogadás esetén is felléphet. Hallottam már nagyon súlyos esetről öf. esetén is, talán itt a blogon (?) – sajnos már nem emlékszem, hol. Az a véleményem, hogy amennyiben a feleséged valóban “szinte” depressziós lett, és nehezen tudja elfogadni a kislányt, mindenképpen pszichológushoz kellene fordulnotok, akár családterápiára járni. Nem vagyok szakember, de újabb gyerekeket vállalnotok, akár csak nevelőszülőként, nem biztos, hogy (jó) megoldás volna.
          Egyébként valószínűleg mindegy, milyen szempontból fogadja el nehezen egy szülő a gyermekét (akár a származás is lehet az ok), mindenképpen érdemes foglalkozni a dologgal, biztosan tud segíteni egy jó, hozzáértő pszichológus. Ha valóban a származás az ok, akkor a nevelőszülő megjegyzése valószínűleg csak olaj volt a tűzre, s nem ő váltotta ki az ellenérzést. Mindenesetre megvan a véleményem az ilyen nevelőszülőről…
          Nem tudom, olvastad-e a mi történetünket (7 éves gyermek örökbefogadása). Ott kiderül, hogy mi is nagyon sokat küszködtünk, nekünk is voltak hasonló problémáink, s a mi kapcsolatunkat is nagyon próbára tette… Tehát nem vagytok egyedül. Nekünk nagyon sokat segítettek a pszichológusok, a beszélgetések hasonló örökbefogadó szülőkkel (nem nevelőszülőkkel, erre viszonylag korán rájöttünk), s azokkal a családtagokkal, barátokkal, akik fenntartás nélkül elfogadták a kislányunkat. (És azóta is nagyon sokat segít ez a blog, ahol mindig megtaláljuk azokat az írásokat, hozzászólásokat, amelyek megerősítenek abban, hogy mások is hasonló problémákkal küzdenek, mások is hasonlóképpen látják, mint mi, ráadásul kinek-kinek van egy-egy jól bejáratott ötlete, gyakorlata, technikája, tapasztalata). Kívánom a legjobbakat, és kitartás!!!

          Kedvelés

          • Kedves Dutka és Mindenki, aki válaszával segített.

            Köszönöm elfogulatlan hozzászólásaitokat. Ezek valódi segítségek és kapaszkodók. A pszichológusokon túl vagyunk. Nem sokat segített, inkább ártott.

            Nem a feleségem elfogadásával van a baj. Ő nagyon szereti a kislányunkat. Tudni kell, hogy a gyerek, amikor hozzánk került ismerkedésre, a védőnő jelzése szerint is megkésett beszédfejlődésű volt. Vécépapírt nem ismert és elég sok mindent nem tudott, vagy rosszul csinált. Szeptembertől tavaszig tartó küzdelmes nevelés után (eddig tartott a GYES) a gyerek mondatokban beszélt, egy-két mondókát is tudott és elszámolt 10-ig. Önállóan tud öltözni és elrakni maga után mindent. Ezt csak odaadó szeretettel lehet elérni.

            A baj ott volt, hogy anyósom engedékenysége és szókimondás a gyerek előtt a nevelési módszereinkről sok esetben nehezítőleg, vagy éppen megsemmisítőleg hatott. Ez viselte meg a feleségemet. Azután a pszichológus is inkább őt kezdte boncolgatni, mint hogy tanácsot adott volna. Hát ezért lett majdnem depressziós. Szerencsére túl vagyunk rajta.

            Sajnos nem kerülhettem el a nyílt konfliktust anyósommal, de be kellett látnia, hogy nem helyes dolog, ha az unoka őt tekinti az anyjának. Az, hogy ez az egész mekkora kárt okozott nekünk talán nem kell részleteznem.

            Szerencsére túl vagyunk ezen. Kislányunk nagyon szeret közösségbe menni. Oviba akar menni még hétvégén is. Itthon egyedül van, a közvetlen szomszédokban meg nincsenek ekkora gyerekek. Ezért gondoltunk arra, hogy testvér kell neki. És ezt tegnap el is döntöttük. Megyünk és újból sorba állunk. Most sem fogunk származási kitételt tenni. Lehet, hogy éppen egy vér szerinti testvérét veti hozzánk a sors. Adja Isten, hogy így legyen. Aki jön, mindenképpen a testvére lesz.

            Azért a nevelőszülőséget is megkérdezzük. Nem tudom, hogy a hagyományos fajtája – ami nem minősül munkaviszonynak – létezik-e még?

            És köszönjük a sok biztatást. Ez minden pszichológusnál többet ér. 🙂

            Kedvelés

            • Értem, akkor kicsit félreértelmeztem az írottakat, így már egészen más. Az nagyon jó, hogy mindketten elfogadjátok a gyermeket, és közösen tudtok továbblépni. Hajrá! (Érdekelne, hogy hány éves volt a kislányotok, amikor örökbe fogadtátok. Mennyire volt a lemaradás az életkorához képest tényleg az? Vajon mi okozta? Nevelőszülőktől került hozzátok?)

              Kedvelés

            • Kedves Dutka!

              Három éves volt a kislányunk amikor hozzánk került. És 64 szót tudott, de ezek közül is a többség lyan volt, amit csak az anyja ért. A pontos számot azért tudom, mert felírtam. Mondatokat nem tudott. Eltelt két hónap. Mindig felírtuk az új szavakat. Ekkorra már megduplázódott a szókincse.

              Sajnos arra is rájöttünk, hogy miért nem ejti pontosan a szavakat. Volt egy krónikus középfül gyulladása, amin csak műtéttel tudtak segíteni. Ahogy a hallása kitisztult, rögtön jól kezdett ejteni mindent. Hamarosan az r-je is megperdült. Egy év után korának megfelelően magyarul beszél. Szép mondatokban és gazdag mimikával. Állandóan 🙂

              Kedvelés

            • Csillagszem, köszi az infókat! Én is ismerek olyan gyereket (azóta már felnőtt), akinél hasonló fülprobléma derült ki: 6 éves koráig erősen selypített, aztán neki is műtötték a fülét. Ezt követően nagyon szépen megtanult beszélni, most éppen egyetemista. Örülök, hogy a ti kislányotok ilyen szépen fejlődik, további sok sikert!

              Kedvelés

    • Nos, fontos kérdésfelvetés ez a mai poszt. Nem véletlenül válaszolok csak most. Rágódtam, gondolkodtunk, és a következőkre jutottunk:

      1. A származás és annak környezet előtti megmondása illetve eltitkolása nagyon hasonlít az öf megmondása vagy eltitkolása témakörre. Egy különbség van: a származás sok esetben a homlokára van írva az embernek, az örökbefogadottság nem.
        Meg kell tanulni, hogyan kell kezelni azt a tényt, hogy a gyerek más rasszba tartozik (ha egyáltalán beletartozik), valóban, ne menjünk a pofonok elébe.

      2. Ha valaki ilyen vagy olyan származású, joga van tudni arról, hogy a vele egyforma származásúak milyenek. Viszont azt erős túlzásnak érzem, hogy ezért különbséget tegyünk közte, meg a vsz gyerek között. Egy család vagyunk, nem kellenek a felesleges feszkók. Értem a költői túlzást, de ez most elég erős túlzás volt a mi gyomrunknak. Ha kétes a gyerek származása, akkor pedig jobb nem nagyon belemerülni az elemezgetésbe meg a találgatásba. Attól, hogy ő fehér, fogja tudni, hogy a barna is ember, meg a félbarna is, meg az albínó is, és ugyanez igaz a többi variációra is. Ő is ember, mi is azok vagyunk, minden ember egyenlő, mert a fehérek közt is van aljas meg a barnák közt is magaslat. Akinek meg nem elég ennyi, annak ott a kisujjam (vagy a középső)…

      3. Ti olvastok engem itt nap nap után. Látjátok, milyen szellemiségben és környezetben élek, mert süt az írásaimból, még ha sokszor abszurd/hihetetlen/felfoghatatlan/elképzelhetetlen/összeesküvés elméletnek tűnő (és még sok más jelzőt is rá lehet aggatni, joggal) dolgokat írok le. Itt ez a valóság. Ezt a valóságot nem minden gyerek tudná megszokni/magáévá tenni/elviselni. Nekünk ezt is mérlegelni kell, amikor döntünk arról, hogy elfogadjuk-e a felkínált gyereket. Hogy úgy mondjam, se a gyereknek, se a családunknak nem akarunk az amúgy is durvánál és soknál keményebb és több fájdalmat okozni, ez mindannyiunk érdeke.

      Kedvelés

    • Szia Zsuzsa! 🙂 Nem, nem módosított, és gyanítom, hogy akkor sem módosított volna, ha élőben hallgathatom az előadást. 🙂 Másrészt a kérdésed felvet bennem egy érdekes gondolatot. Igazság szerint (és a szívem szerint) már megvan a kiszemeltem (pontosabban meglenne, ha már ott tartanék). Örökbe adható, öt hónapos, félroma kisfiú. 🙂 Csecsemőotthonban van, kétszer meglátogattam, egyszer szeptemberben, egyszer a napokban. És másfél hónap alatt is barnult, nem is keveset. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy amikor fél évesen, vagy éppen egy-két évesen örökbe fogad valaki egy cigány babát, nem biztos, hogy előre meg tudja mondani, később mennyire fog látszani rajta a származása, így nem is biztos, hogy fel tud készülni a származást illetően a “megmondásra”. Lehet, azt hiszi, kevesebbszer lesz rá “szükség”, vagy éppen (bár szerintem ez a ritkább) fordítva.

      Az érzelmi részét a látogatásoknak nem ecsetelem. 😛 Egyrészt nyilván el tudjátok képzelni, másrészt nem szeretném magam nagyon beleélni… Messze még a vég. 🙂

      Kedvelés

      • Az én lányom csecsemőnek nagyon barna volt, az egész összhatás alapján egyértelműen cigánynak gondoltuk. Ahogy nőtt, ez már egyáltalán nem olyan egyértelmű, kinézetre és semmilyen sempontból nem tűnik másnak mint a többi családtag, ovistárs, iskolatárs. Nyár végére eléggé barna a tesójához képest, de senki sem nézi cigánynak., főleg így, hogy hozzánk tartozik. Én is teljesen elbizonytalanodtam ebben a kérdésben. Akárhogy is van csodás kislány, és nagyon szeretjük. A cigány identitás kérdését nem erőltetem, ha esetleg felmerül, azt mondom, hogy lehetséges, hogy vérszerinti családod (részben) cigány. Azt nem tűröm, hogy a családban, baráti körben valaki azt adja elő, hogy a cigányok eleve genetikailag rosszabbak, mint mások. De a valós nagatív tapasztalatokkal nem tudok és nem is akarok vitatkozni.

        Kedvelés

        • Szia Izabella! Igen, ezért is írtam, hogy korai is egy pici babánál még megválaszolni ezt a kérdést, bár a ti eseteteket ritkábbnak gondolom/gondoltam. Eszerint te is “arany középutat” javasolsz. 🙂 A cigányozást meg a zsidózást én alapból nem szeretem, és nem tűröm meg magam körül, egyszer volt is egy érdekes esetem ezzel kapcsolatban, amikor megkértem egy kolléganőmet-beosztottamat, hogy a jövőben legyen szíves kerülni a rasszista megjegyzéseket, ne beszéljen elítélően a cigányságról, az volt az első reakciója: “Miért, ki a cigány?” 😀 Elmondtam, hogy nem tudom (volt sejtésem persze, de csak tipp volt, és egyébként sem akartam, hogy a cigányozás mellőzésének az legyen az indoka, hogy cigány származású ember is van a társaságban), ettől függetlenül nem tartom jó ötletnek.

          Kedvelés

    • Mi is várakozunk. Én Budai Ágnessel értek egyet, a gyerek olyan lesz, amilyenre a szülei nevelik. Nem cigány szülőktől, nem a cigány kultúrát/étkezést/ünnepeket/viseletet stb. fogja ellesni, megtanulni. Nem is tehet mást, hiszen a szülei a sajátjukat fogják neki átadni. Természetesen fontosnak tartom, hogy ne legyen előítéletes, elfogadó legyen, függetlenül attól, hogy cigány, fekete, ázsiai vagy román, de ezt akkor is fontosnak tartanám, ha történetesen én szültem volna. Egyszerűen azért, mert szerintem az embereket önmagukért kell megítélni, nem a származásuk alapján. Véleményem szerint az identitás szerepe a valahova tartozás, és tulajdonképpen egy döntés kérdése. Ha a gyermek nem cigány szokásokat sajátít el, akkor ahhoz a népcsoporthoz fog tartozni. A lényeg szerintem, hogy a környezet elfogadja, ne taszítsa ki a valahova tartozás iránti vágya tekintetében. A férjem két kínai származású, de norvég-dán vegyes házasságban örökbefogadott unokatestvérét, ha megkérdezzük, akkor ők első sorban norvégok, utána dánok, és csak harmadsorban kínaiak. A szüleik is ezt mondták nekik, a családjuk is ezt mondta nekik. Csak mert valakiben cigány vér folyik, nem lesz ilyen, vagy olyan. Vannak nagyon jó cigány barátaink, akik ugyanúgy élnek, mint bármelyik magyar család. A káoszos családokkal nem azért nem barátkozunk, mert cigányok, hanem azért mert mi nem ilyen környezetet szeretnénk magunknak. Kisarkítva: futball huligánokkal és szélsőjobboldaliakkal sem barátkozunk.

      Kedvelés

  12. Sziasztok! Jó volt olvasni titeket, és jó volt rólatok hallani is. 🙂 A “megmondás” problémája már az út legkezdetétől felmerül, így nálam is, igaz, esetemben egyelőre csak az örökbefogadást illetően, és csak a magam vonatkozásában. Az én megoldásom, mint általában, most is az arany középút: megmondani annak, aki kérdezi, de nem hivalkodni vele. Ugyanígy gondolkodom a cigány származásról is. A beavatottak köre szerintem nem feltétlenül esik egybe a két esetben. Egy egészségügyi dolgozónak (pl. védőnő) az örökbefogadás ténye lehet egy hasznos információ (pl. egy orvosi beavatkozás megtervezése miatt), a cigány származásé már nem feltétlenül. Ugyanakkor egy óvó- vagy tanítónő esetében mindkettő lehet releváns infó, ha naivan(?) azt várjuk tőle, hogy azokat beépítve a nevelői munkájába, hatékonyabban tudjon segíteni gyermekünknek pl. egy csúfolódási vagy egyéb módon diszkriminatív szituációban. A pozitív diszkriminációról én azt hallottam, hogy hasznos, és ismerve egy-két hátrányos helyzetű embert, a tapasztalataim is ezt támasztják alá. Én szociális munkás vagyok, és a főiskolán az egyik órán a táblára felrajzolva egy számegyenest, azt próbálták meg demonstrálni, hogy azok a kisebbségi, kirekesztést elszenvedő csoportok vagy egyes emberek, akik a társadalom nagyfokú és általánosan elterjedt intoleranciája miatt gyakran szembesülnek nyílt vagy burkolt agresszióval, elutasítással, a számegyenes mínusz tartományából indulnak, és ezért hosszabb utat kell megtenniük és több segítséggel, hogy a nulla jobb oldalára kerüljenek, a pozitív területre. Ez a több segítség a pozitív diszkrimináció, amire tényleg nincsen feltétlenül szükség egy egészséges, többségi gyermek esetében, aki amikor megszületik, eleve a nullán áll, vagy éppen egyes esetekben ab ovo pozitív megítélés alá esik “csak úgy”.

    Kedvelés

    • Abszolút egyetértek azzal, amit a pozitív diszkriminációról írsz. A roma kisebbségre bőven ráfér és csak jó dolog származhat belőle mindenki szempontjából. Azonban konkrétan a mi öf gyerekünk esetében már nem arról a főként anyagi és környezeti hátrányról van szó, mint azoknál a roma gyerekeknél (nagy részüknél), akik szegény sorban élnek. Egy öf családban élő (részben) roma gyerek kizárólag a bőrszíne miatt lehet diszkriminálva. Ezért írtam, h örülnék, ha a pedagógusok annak értékelnék a gyereket, aki, sem nem lennének elnézőbbek sem kirekesztőbbek vele, mint mással.

      Kedvelés

      • Szia Cosima! Igen, a mi gyerekeinknek a bőrszín az egyetlen hátránya, ez így igaz, csak az a baj, hogy sajnos e mögé az egyetlen “hátrány” mögé egy sor másikat is odagondolhatnak és oda is gondolnak sok esetben, mintegy összefüggésbe hozva a kettőt. Nekem nagyon sok kollégám van, egy nagy “embergyár”, ahol dolgozom, és kicsivel talán több a pedagógus végzettségű (elsősorban óvónő és tanítónő), de elég sok a szociális végzettségű is. És én azt az érdekes megfigyelést tettem (szigorúan korlátozva ezt azokra az emberekre, akikkel együtt dolgozom), hogy az előbbiek jóval előítéletesebbek az utóbbiaknál, és talán ennél is döbbenetesebb számomra, hogy ez azoknál a kollégáknál is így van, akik nem vagy csak elenyészően rövid ideig neveltek-tanítottak oviban, illetve suliban. Tehát régóta vannak a szociális szférában, ahol pedig sok cigány gyermekkel találkoznak, nyilván mindenfélével. Amikor én idejöttem dolgozni, az volt az első, amit megtanultam, hogy “az a szabály, hogy nincs szabály”. Tehát nem lehet azt mondani: “a gyerekek”, “a cigányok”, “a cigány gyerekek”…. Mert mindenkiből van mindenféle. És ők, akik sok esetben évtizedek óta dolgoznak itt, ezt láthatóan még sohasem fogalmazták meg maguknak. És még egyszer: nem az oktatásról beszélek, ahol a versenyszellem meg a kockafejek csiszolása megy (ismét csak tisztelet a kivételnek), hanem a szociális szféráról, ahol a rugalmasság, a tolerancia alapkövetelmény.

        Kedvelés

  13. Sziasztok! Bennem azon nem változtatott a cikk, hogy szívesen fogadnék cigány származású gyereket. De hogy a kultúrát adjam át – ezzel kapcsolatban már hetek óta gondolkozom. Mert amennyire tudom, két vagy három cigány csoport él Magyarországon, magyar anyanyelvűek, lováriak, beások. Titkos örökbefogadásnál honnan tudjam, melyik az övé? Vagy mutassam majd meg cigány ismerősöknek, hogy szerintük ő melyikbe tartozik a külseje alapján (ezt például nem tudom, hogy külső jegyekben különböznek-e). Szóval melyik cigány hagyományokkal ismertessem majd meg?

    Kedvelés

    • Szerintem lehet összességében a cigányságról beszélni, többek közt arról, hogy több csoport létezik. A mesék, a zene, tánc, a költészet, vagy a képzőművészet (legalábbis ahogy hozzánk, nem romákhoz eljut) pedig nem csoportokhoz köthető, ahogy a cigányság magyarországi helyzete sem.

      Kedvelés

    • Szerintem a kultúra átadása másodlagos. Az a fontos, hogy a szülő elfogadja a gyerekét. Aztán lehet szemezgetni kicsit ismertesse meg vele a cigányok világát vagy teljesen. De, szerintem az a fontos, hogy ez ne titok legyen. Hogy jajjj, úgysem látszik rajta, akkor nem is kell beszélni róla. Egy kedves ismerősöm barnából platinaszőkére festette a haját, amikor megértette ő cigány, 30 x-en túl, értelmiségiként, egyetemet végzett nőként… Nem igazán ismertette meg vele a családja a származását….

      Kedvelés

  14. Reggel, az első hozzászólásokat olvasva sok gondolatom volt, most egyet írnék le, a többit esetleg később, ha még eszembe jut :). Szóval “elébe menjünk-e pofonoknak” témában. Óvónőnek, osztályfőnöknek lehet, hogy előre elmondanám a kisfiunk származását. Egy sztori: nálunk vendégeskedett a 9 éves keresztlányom, aki először találkozott a 6 hónaposunkkal, persze imádta, este lefekvés előtt pedig jókedvűen elmesélt nekünk egy cigányviccet. Mi felnőttek kuncogtunk a helyzeten, ő meg, miután mondtam, hogy köztünk is van ám cigány, teljesen elképedt. Kiderült, a másodikos osztályában suttognak arról egymás között, hogy ez, vagy az az osztálytársuk cigány, és amikor az anyukája megerősítette, hogy XY az, így sóhajtott: “ó, tehát igaz”. Ő nem rasszista családban él, és vélhetően nem is tudja, miért lehet érdekes az, hogy valaki cigány-e, dehát a többek sugdosnak.
    Úgy gondolom, ma úton-útfélen találkozhatunk rasszista megnyilvánulásokkal, de a gyerekeknek jódarabig legfontosabb a közösség, ahova naponta járnak. A mi gyerekünkről egyelőre nem ordít a származása, de mivel ő tisztában lesz vele, gondolom elég rosszul eshet majd az is, ha körülötte akár gyanútlanul cigányoznak. Ha az óvónő/osztályfőnök rasszista, és felhívjuk a figyelmét a származásra, akkor jöhet az érzékenyítés vagy az átiratkozás, de ha nem, és tetejébe jó pedagógus, talán időben észreveszi és kezeli a lehetséges helyzeteket. A mi dolgunk pedig a felvértezés lesz, önbizalommal, és azzal, hogy megértse, ki, miért viselkedhet úgy, ahogy, ahelyett hogy feltétlenül magára venné. Az utcán viszont nem kötöm mindenkinek az orrára a származást, aki megjegyzi, hogy milyen szép barna a kisfiunk bőre.
    Még egy: érdekes dolog ez, hogy mit veszünk magunkra a feltételezhető genetikai örökségből. Én is részben sváb vagyok. Elvileg nem adtak át semmit a felmenőim a sváb kultúrából, mégis, ha a tulajdonságaimra gondolok, van, amit a sváb vérnek tulajdonítok, és nem közvetlenül a neveltetésemnek, pedig annak logikusabb lenne. Tehát szerintem is fontos hangsúlyozni a cigányság pozitív hagyományait, az esetlegesen öröklött képességeket, már csak ellensúlyozni is a sok rossz címkét. Érdekes volt Éva felsorolása, nekem új megközelítés, használni fogjuk.

    Kedvelés

    • Igen, az identitás egy konstrukció is, az összetevőkből mit emelünk ki, mit tartunk fontosnak.
      Ismertem egy fiatal srácot, aki Franciaországban nőtt fel, és az egyik nagyapja örmény származású volt. Ez a nagyapa a fiú születése előtt meghalt, a családban senki nem beszélt örményül. Ő mégis annyira ezzel azonosult, hogy megtanulta a nyelvet és kiköltözött Örményországba.
      Ez extrém példa, de kisebb-nagyobb mértékben mindenki válogat a különböző identitások között.

      Kedvelés

  15. Zsuzsa, nem látom, hol lenne a legjobb helye a válaszomnak, úgyhogy ide írom:
    igen, nevelési gondokról, szépségekről, nehézségekről szeretnék olvasni és beszélgetni is.
    Kifejezetten örülnék, ha arról is tudnánk részletesen beszélgetni, hogy milyen nehézségekkel küzdenek azok a családok, ahová nagyon várt idősebb gyerekek érkeztek meg.
    Látom a hozzászólásokban, hogy nem vagyunk egyedül, ez nagyon jó érzés!

    Kedvelés

        • Igen, erről IS! Szívesen beszélgetnék arról is, hogy honnan hozták a gyermekeink a csomagjukat. Ez a dolog szomorú része, de segít megérteni a gyermekeinket és erős a gyanúm, hogy sokat tudnánk segíteni egymásnak itt, mi, szülők. Emlékszem ‘eleven’-nel készült interview-ra, nagyon fontos dolgokat mesélt arról, hogy milyen érzések kavarogtak benne sokáig. Ez segített jobban megérteni a kislányunkat.
          Mi iskolakezdés előtt állunk és nagyon sok a ‘lemaradás’, meg vagyunk döbbenve és egyben nagyon nyugtalanító az a felfedezés, hogy a mi nagyon okos, jó képességű gyermekünk ebben a pillanatban látszólag nem illik bele az ‘átlagos’ iskolakezdők csoportjába.

          Kedvelés

      • Én is nagyon benne lennék, korábban egy olyat javasoltam itt a blogon, hogyha van felkészítő örökszülő képzés, akkor milyen jó lenne egy továbbképzés is, de természetesen a pörgönc gyerekek szolidaritási klubjában is benne vagyok
        A „szabad szellemű” kreatívan szabálykerülő gyerekek kapcsán meg még annyit tennék hozzá, hogy nálunk ezt nem örökletes tényezőkkel tudom magyarázni, maga a kisfiam is úgy fogalmaz, hogy „mióta csak megszülettem ide-oda raktak, értsd meg anya, mostmár azt akarom, hogy az legyen, amit én akarok” . És persze tisztelem, csodálom a szabad szellemet és nem szeretném gúzsba kötni, de nagyon nehéz a gyakorlatban tartani az arany középutat, mert közben meg nagyon is igényli a határokat.

        Kedvelés

    • Nagyon jó ötletnek tartanám, ha beszélgetnénk erről a témáról. Nem egyszerű eset egy mozgékony gyereket nevelni, aki még evés közben is beszél. Nyelés közben is próbálta már, arról szerencsére leszokott. Rájött, hogy köhögés közben sem lehet beszélni, így kár az elpocsékolt időért. Ha lesz ilyen téma szívesen osztom meg tapasztalatainkat és olvasom a tieiteket.

      Kedvelés

      • Nahát, Csillagszem, eddig azt hittem, csak az én kisfiam csinál ilyeneket 🙂 Ő reggel hatkor vesz egy nagy levegőt, majd onnantól kezdve este nyolcig folyamatosan beszél.

        Kedvelés

        • Az enyém dettó. 🙂 Volt egy rövid időszak, amikor elbizonytalanodott az evés közbeni beszédet illetően, mert folyton kiesett a falat a szájából, de már túl van rajta, ügyesen tud egyszerre beszélni és enni. Minden ellenkezésünk hiábavaló.

          Kedvelés

          • no, a miénk is pontosan ilyen: ) sőt, az a tény, hogy mások közben beszélnek vagy beszélgetnek- számára legtöbbször teljesen mellékes. Ő mondja, mondja, csacsog, kérdez, konstatál…

            Kedvelés

            • Szeretnék csatlakozni a pörgős gyerekek szüleinek a klubjához 🙂 Bár a miénk még csak 1,5 éves, nem egy sarokban ülő típus 🙂

              Kedvelés

            • Ezt nem bírom kihagyni, annyira ide illik 🙂 Na, kinek ismerős?

              Orbán Ottó
              Érdeklődő

              Apa, figyelj, most kérdezek valamit,
              te hallottál róla, hogy ez, ami itt,
              ez az izé vagy, hogy úgy mondjam, micsoda,
              ami innen jár le naponta oda,
              vagyis úgy értem, hogy nem innen, csak itt,
              és járni ugyan nem jár, ellenben közlekedik,
              na szóval, hogy ez a… tudod már, mire gondolok,
              ez a bizonyos, nagyon is fontos dolog,
              ami leginkább akkor, amikor van az a hogyhívják,
              persze, lehet, hogy máshol és máskor még inkább,
              ha valaki példának okáért éppen egy ilyesmit keres…
              Most mitől vagy már megint ideges?

              Kedvelés

          • Ami nekünk annak idején sokat segített, a TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning). Rendkívül sokoldalú fejlesztő torna, neurológiai, mozgáskoordinációs, beszéd- és figyelemfejlesztő stb. hatással. Eleinte személyre szabott tornasort kaptunk (olyan két- hároméves lehetett a kisfiunk, amikor elkezdtük), amelyben rengeteg takaróban hintáztatós feladat volt. Ketten a férjemmel fogtuk a takarót, és kis dalocskák kíséretében különböző irányokba kellett hintáztatni a takaróban fekvő gyereket. Hihetetlen volt látni, hogy ez a sózott egérke, izgága béka, a takaróban rögtön magzatpózba vágta magát, és teljesen ellazult, megnyugodott. Később, ovis korában csoportos tréningre járt, azt is nagyon szerette. A beszédfejlődése is akkoriban ugrott meg látványosan – bár lehet, hogy túlhintáztattuk, mert azóta folyamatosan beszél 🙂
            Mindenesetre ezt tényleg jó szívvel ajánlom!

            Kedvelés

            • Mi épp ma hintáztattuk takaróban, bár nem konkrét céllal, csakmet kint esik az eső és nem lehet játszóterezni 🙂 Hogy kell azt érteni, hogy különböző irányokba hintáztatjátok a gyereket? A jobbra-balránál leragadtunk 🙂

              Kedvelés

            • A hagyományos jobbra-balra mellett volt még fel-le emelgetős változat, illetve az úgynevezett óriáskerék, amikor úgy kellett mozgatni a takarót, hogy a karoddal egy nagy kört írsz le (lentről elindulsz balra felfelé, majd ahogy felérsz jobb oldalon hozod le), valamint a rázogatós, amikor kicsit közelebb léptünk egymáshoz és a derekunk magasságában egymással ellentétes irányba mozgattuk a takarót jobbra-balra, amitől a kicsi a takaróban úgy mozgott, mint a metronóm mutatója, gyors egymásutánban jobbra, majd balra, nem tudom, ez így érthető-e. (Képzelhetitek, mekkora bicepszem lett a végére 🙂 ) Az egész tornasor olyan feladatokból állt, amelyek a hintázó mozgásnak és a különböző forgásoknak a variációi voltak. A kedvence az volt, amikor mint egy palacsintát, be kellett tekerni egy takaróba, majd kigörgetni belőle. Használni kellett gördeszkát is, amelyre ő ráhasalt, vagy éppen háttal ráfeküdt, és különböző dalocskák kíséretében ritmusosan előre, hátra tologattuk. A másik eszköz egy nagy aerobiklabda volt, erre is rá kellett hasalnia, mi a lábát fogtuk, és így előre hátra mozgattuk.
              Nekünk tényleg nagyon bevált, két dolog volt csak nehéz benne: egyrészt néha úgy éreztem, leszakad a karom, másrészt meg két ember kellett hozzá, egyedül nem tudtam csinálni.

              Kedvelés

            • A TSMT-t nyulván nem pótolja, de aki csak úgy just for fun bohóckodna a gyerekével kis energialevezetés és változatós hinta-rugó mozgások céljából, az aerobiklabdán is lehet egyedül, felnőtt segítség nélkül is “görgetni”, hintáztatni, hason, ülve, hanyatt, bátrabbak kézenfogva állva is (nyilván életkornak megfelelőt váltogatva), illetve úgy is, hogy az öledben van (A bicepsz mellé jó farizmot csinál az “anya, rugó-rugó, mééééég”). Imádjuk gyors “lefárasztásra”, a nagy hátrány, hogy nem csak a gyerek fárad 😉

              Kedvelés

            • Mármint a gyereknek kell a felnőtt segítség, annak, aki csinálja a gyerekkel, annak nem kell még egy segítő… 🙂

              Kedvelés

  16. Innen nézve az még a kisebbik baj, hogy csak beszél reggelizés közben, de nekem még valami halaszthatatlan lego autó költeményt is muszáj létrehoznia közben, és nem igazán keseríti el az a következmény, hogy ha nem igyekszik, akkor elkésik az iskolából:)

    Kedvelés

    • Buzsa versehez:
      Ugye, apa

      Ugye, apa,

      én sokkal érdekesebb vagyok,

      mint a majom meg a sirály

      meg a delfin meg a bagoly,

      mert ezek csak akkor beszélnek,

      ha megnyomjuk a hasukat,

      de nekem meg se kell nyomni a hasam,

      akkor is tudok folyamatosan beszélni,

      mint most is, látod, nem is veszek levegőt,

      ugye, apa?

      Nos, a fiam majdnem ezzel indult a szavaloversenyen, hagynom kellett volna, ezzel tuti gyoz 😃
      Amikor o bemutatkozik, a nevehez hozzateszi, hogy o sztar, es dumagep 😊

      Kedvelés

  17. Halkan, csendben merem csak megjegyezni (és nagyon csekély romológiai ismerettel felvértezve), hogy vannak cigányok, akiknél a legnagyobb tisztelet és szeretet jele az egyszerre beszélés. Sokszor ezzel is kihívják maguk ellen a nem cigány társadalom ellenszenvét, hiszen nálunk pont fordított a helyzet. 😛

    Kedvelés

  18. Nagyon szerettem a vasárnapi találkozót. Végtelenül bölcs, és hiteles volt mindaz, amit Szatmári Éva a szakmai tapasztalatából és a személyes életútja/múltja feldolgozásából átadott. És szíven facsart és könnyekre fakasztott mindaz, amit a cigányság történetéből tudatosított bennem.
    Egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha hosszú-hosszú generációkon át üldözés és bántás jár egy népnek. Nyomot hagy. Pocsékul. Sokkal, de sokkal mélyebbre van ez ágyazva, mint hinni merjük.

    Éva előadásából számomra az jött át, hogy (természetesen) nem kell cigány identitást adnunk a gyerekeinknek. Csupán hozzá kell tudnunk segíteni őket az egészséges identitásuk kialakításához. Azzal is, hogy magunkban is helyretesszük a cigány kérdést. Kézbe vesszük, “aranypapírba csomagoljuk” és megajándékozzuk a gyerekeinket a felvállalható gyökereikkel. Megtanuljuk és megtanítjuk. Küldetés-szaga van, annyira melós.

    Kedvelés

  19. Na legalabb megjegyzem a nevét a klinikai szakpszihologusnak.Ha ne adj isten egyszer szukseg lenne ra.Biztosan nem szeretnem, hogy foglalkozzon a gyerekeimmel.Kiverte a biztositékot a masik a verszerinti, had irigykedjen a teso szarmazasara.Ha nincs konfliktus (komoly), hat csinàlunk.Hàt komolyan….

    Kedvelés

  20. Nekem az volt igazán új, hogy már 8 évesen ilyen komoly történelmi ismereteket érdemes a gyerekekkel megismertetni, hogy segítse a történelem ismeretében és elfogadásában/elengedésében. Mindannyian ha magunkba nézünk pont a régről maradt vélt/valós tüskék a legrosszabb tanácsadók… És pont erre adott kiváló érveket Éva, én talán tovább visszamentem volna a történelemben, és a cigányság pozitív értékei között jobban kidomborítottam volna az alkalmazkodó képességet.
    Kiváló, nem szárazon történelmi de átfogó írás e témában Isabel Fonseca állva temessetek el c könyve!
    Nehogy politizáljon itt nekem valaki erre az írásra 🙂

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s