„A gyerek traumája életre szóló erőforrás lesz”

Iskolaérettség, iskolakezdés, iskolaválasztás, SNI-s gyerek. A cikk a Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpontban történt blogtalálkozónk beszélgetésének leirata, amelyet az olvasók kértek. Én és a jelen levő szülők tettünk fel kérdéseket, a Bárányfelhő szakemberei válaszoltak. Mikor iskolaérett a gyerek? Mit tegyünk, ha rossz jegyet kap? Tanítsa-e a szülő a gyereket otthon? Milyen iskolát keressünk, ha a gyereknek fejlődési problémája van? Ezeket boncolgattuk a programon.

Mutatkozzatok be!

Tóth Zsuzsa vagyok, gyógypedagógus, én vezetem a központot, régebben gyerekekkel is foglalkoztam, ma már csak a szülőkkel. A Bárányfelhőben beszéd-, tanulási és viselkedésproblémás gyerekekkel foglalkozunk, csecsemőkortól az iskoláskor végéig.

Berente Ilona vagyok, gyógypedagógus és pszichológus. Tanulási problémákkal és részképességzavarokkal foglalkozom, emellett a szorongással is, hisz a tanulási problémákkal ez gyakran együtt jár. Van egy húszéves, diszlexiás fiam, akivel végigcsináltam az iskola gyötrelmeit, és most egyetemista, tehát sikerrel jártam. Négy gyerekem van.

Mag Adrienn vagyok, logopédus, három évig a pedagógiai szakszolgálatnál dolgoztam, tanulási képességeket vizsgáltam és logopédiai terápiákat szerveztem. A Bárányfelhőben szeptember óta dolgozom.

img_4792
Balról jobbra: Ilona, Zsuzsa, Adrienn, és a kérdező Zsuzsa

Akkor vágjunk bele! Mikor iskolaérett egy gyerek?

Ilona: Én nem vagyok híve annak, hogy hatévesen kerüljön egy gyerek iskolába. Az iskolaérettség elsősorban szociális érettség: a gyerek tud alkalmazkodni egy újfajta környezethez, idegen emberekhez, szemben az óvodában megszokott ólmeleggel. A tanulási képességei is valahol hat- és hétéves kor között lesznek erősek és stabilak, hogy bírja azt a stresszt, amivel az iskola járt. Valljuk be, a mai iskola nagyon hasonlít ahhoz, amibe a szülők jártak. A legtöbb helyen padokban kell ülni, frontális oktatás van, csöndben kell lenni, figyelni. Ezekre hat-hét éves kor között érik meg egy gyerek. Ez a lányoknak könnyebben megy általában, a fiúknak nehezebb megszokni azt a típusú oktatási rendszert.

Részképességekben is nagyon sok kell ahhoz, hogy iskolaérett legyen a gyerek. A tollbamondáshoz tízféle részképesség megléte szükséges! Ép hallás, látás, memória, sorrend észlelése, hallási differenciálás, motorikus funkciók a leíráshoz… Nem véletlenül ez a legnehezebb feladat. Azok a kéztőcsontok is hatéves kor után alakulnak ki, amelyek alkalmassá teszik az írásra. Hogy egy gyerek okos, és hogy alkalmas az iskolára, két külön dolog. Rendkívül okos gyerekek vannak, akik nem tudnak megülni egyhelyben, nekik ez a kihívás.

A hatéves kor abban is vízválasztó, hogy az agyhullámok akkor érik el azt az állapotot, ami a fókuszált figyelemre egyáltalán alkalmassá tesz. Egy óvodás gyerek még bármikor átléphet a mesevilágba, és hat-hét évesen lép ki ebből a féléber kómából, akkor kezd érdeklődni a realitás iránt. Ekkor jött el az iskola ideje.

Adrienn: A gyerekek logopédiai vizsgálatán az iskolaérettségnél megnézzük, hogy megérti-e nemcsak ez egyszerű, de a bonyolult mondatokat is, megérti-e, mit olvastak neki a mesében. Tud játszani a szavakkal, meg tudja állapítani, hogy a málna és a bálna hasonlít-e, hogy milyen szavakból áll egy szó, az ő játékos szintjén. Ez kell neki, hogy tudjon olvasni, és értse a diktálást. Nem mindegy, hogy mit ért a gyerek, olló vagy oló. Ez sokkal fontosabb, mint hogy pörgeti-e az r hangot.

Ilona: És az óvodai logopédus csak ötéves kor után foglalkozik a gyerekekkel, és csak a hangokkal foglalkozik általában. A legfontosabb, hogy nézzük meg, a gyerek iskolaérett-e, ezt meg tudja nézni a nevelési tanácsadó, de mi is a Bárányfelhőben.

Alapból nem vizsgálják a gyerekeket?

Ilona: Az óvoda ad egy javaslatot, hogy iskolaérett-e a gyerek, ha ők bizonytalanok, akkor kérnek vizsgálatot a nevelési tanácsadóban. Nekem az az utópiám, hogy ötévesen minden gyereket meg kellene vizsgálni, hogy hogy áll, mert egy év alatt csodát tudok tenni, nagyon plasztikus még az agya. A hat-hétéves kori állapot nemcsak érés, de zárás is, lezárulnak lehetőségek a fejlesztésben. Az okos gyerek különösen megtévesztő, gyönyörűen le tudja fedni a részképességek hiányát, hogy az óvónéninek se tűnik fel, mert IQ-ból dolgozik, és megteszi, amit elvárnak tőle.

Zsuzsa: A vizsgálati helyzet ezt átvilágítja. Az a tapasztalatunk, hogy könnyebb helyzet, ha óvodáskorban derül ki, hogy probléma van. Az óvoda védett környezet, ott részképességet fejleszteni egyszerűbb, mint iskola mellett, ahol éppen tanul olvasni, írni is a gyerek.

Ilona: Érdemes megkérdezni a gyereket, hogy szeretne-e iskolába menni. Ha szeretne, az jó alap, de ha tiltakozik vagy fél tőle, azt vegyünk komolyan. Mikor az én diszlexiás fiamat hatévesen megkérték, hogy rajzoljon sormintát, egy sor után közölte, hogy neki ebből elege van, az óvoda azért van, hogy játsszunk, nem azért, hogy ilyeneket csináljunk. Ebből az óvó néni meg én is tudtuk, hogy nem iskolaérett a fiam. olvasásának folytatása

Év végi családi piknik az olvasóknak

Hozzatok enni-, innivalót, és játékokat a gyerekeknek! Műanyag tányérok, poharak is jól jönnek.

Ez a találkozót most kifejezetten a külföldön élő, év végére hazalátogató olvasók kedvéért időzítettük így, tehát jöjjenek el bátran, akkor is, ha még sose voltak találkozón!

Mikor: december 28-án, szerdán délután 16 és 19 óra között.

Hol: Budapest, II. kerület, Lövőház utca 39., a 4. emeleten, az Ulyssys Kft. tárgyalótermében.

Mi: batyus buli, gyerekekkel, közös ismerkedés, játék, beszélgetés és eszegetés. Hozd el az ünnepről megmaradt sütit!

millenaris_classic_4__800x600
Ez az épület, a Millenáris közelében van

Megközelítés: A 4-6-os villamos Széna téri megállójából a Mammut mellett indulj el felfele a Lövőház utcában, pár perc séta odavisz. A parkolás a két ünnep között ingyenes! Az irodaházban  balra található a portaszolgálat, ott vendégkártyát kell kérni, tudni fognak rólunk, majd a jobbra vezető folyosón bemenni, és lifttel fel a 4. emeletre. Az ajtó és a lift a vendégkártyával működik. Ki is lesz táblázva, hogy odataláljatok! Térkép itt. Ha autóval jönnél, a Lövőház utca egyirányú. A parkolás INGYENES. Aki úgy érzi, el fog tévedni, írjon nekem és megadom a számom.

Hozzatok: enni- és innivalót, esetleg papírtányért, szalvétát, és a gyerekeknek való játékokat. Lehet később jönni és előbb elmenni. Viszont jelentkezzetek be előre, hogy tervezni tudjunk. Mindenkit várunk, akinek van gyereke, akinek még nincs, aki várakozik, aki csak olvas, és szívesen találkozna a csapattal!

Köszönjük az Ulyssys Kft.-nak a helyszínt. A szervezésben Pakinyanya segít.

Gyertek! Jelentkezzetek!

Más: megjelent a HVG Extra Pszichológia legújabb száma a testvérekről, az örökbefogadott testvérekről szóló cikkben Bakó Judit és én is megszólalunk.

Találkozó október 22-én: iskolaérettség

Blogtalálkozó lesz, ismét szakmai programmal! Megint a Bárányfelhő szakembereivel beszélgetünk.

Mikor: október 22-én szombaton, délelőtt 9-11-ig. Azaz eddig tart a szakmai rész, utána még tudunk kicsit egymással beszélni a helyszínen.

Hol: Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont, Budapest, 1062 Városligeti fasor 40. 12-es kapucsengő, félemelet. A Városliget közelében, számos troli és a kisföldalatti is jár a közelben. Térkép itt.

Téma: iskolaérettség. Beszélgetőtársaink lesznek a központ szakemberei: logopédus, pszichológus és gyógypedagógus. Tóth Zsuzsa pszichopedagógus, a központ vezetője is ott lesz, akivel már olvashattatok a blogon interjút.

IMG_6703_1 copy

Olyan témákról fogunk beszélgetni, mint

  • mikor menjen iskolába az örökbefogadott gyerek?
  • milyen iskolát válasszak neki?
  • hogyan készítsük fel az iskolára?
  • milyen különórákra járjon?
  • mi a teendő, ha valamilyen elmaradása, részképesség-zavara van a gyereknek?

Az is jöjjön, akinek más iskolás a gyereke, beszélhetünk az első években felmerülő problémákról is!

Lehet előre küldeni kérdéseket a szakembereknek, akik a helyszínen majd válaszolnak. (Nekem küldjétek mailben.)

Gyerekek: a szomszédos szobában lesz gyerekfelügyelet képzett óvónőkkel, ennek díja 1000Ft/gyerek a délelőttre.

Rágcsálnivalót hozhattok.

Jelentkezési határidő: október 17., nálam, mailben (zsuzsa.martonffy@gmail.com), pontos létszámmal, és hogy hány gyerekre kérsz felügyeletet. És a kérdésed, ha van.

Szeretettel várok minden olvasót! (Ha van gyereked, ha nincs, ha várakozol, ha még most fogsz jelentkezni, ha csak érdekel a téma, vagy most jössz először… akkor is! Viszont kell előre jelentkezni.)

baranyfelho-logo

A következő találkozó várhatóan december 27-én vagy 28-án lesz, a külföldről hazalátogató olvasók kedvéért, valami bulis program gyerekekkel. Javasolhattok helyszíneket.

Szeptember 3-i találkozó, újra a Margit utcában

A múltkori, kerthelyiséges találkozó esősre sikerült. Pótoljuk, amíg szép az idő.

Várok szeretettel minden olvasót

szeptember 3-án, szombat este 6-tól egy beszélgetős, kötetlen, gyerekes találkozóra

a jól ismert Margit utca 9. kerthelyiségben!

12079517_1154944351186960_8220522280749984171_n

Itt lehet: enni, inni, iszogatni, örökbefogadókkal és várakozókkal beszélgetni, kérdezni, mesélni, régi ismerősöket viszontlátni és újakat szerezni, később jönni, előbb hazamenni, gyereket hozni, ritka szép gyerekeket látni.

Várok mindenkit, aki olvassa a blogot és érdekli a társaság, akár van gyereke, akár nincsen, akár van határozata, akár nincsen, ha volt már ilyen találkozón vagy ha nem. Viszont: jelentkezzetek előre. És legyen szép idő! (Eső esetén van tető.)

Zárás/nagyon rossz idő esetén átvonulunk a szomszédos Booktába, későn érkezők ott keressenek.

Helyszín: a Margithíd budai hídfőjénél van, a 4-6-os villamos közelében, a Bookta mellett. Térkép itt.

Várlak szeretettel!

Esős találkozó

Egy kis képösszeállítás a tegnapi találkozóról. Köszönöm azoknak, akik a zuhogó eső ellenére nekivágtak a kerthelyiségnek (18 felnőtt és 8 gyerek), hogy együtt legyünk! Mindenféle célcsoport jelen volt (házaspár, egyedülálló, várakozó, örökbefogadó, felnőtt örökbefogadott), különösen erős volt az egyedülálló anyák, a házas várakozók és a 4-5 éves kislányok populációja, meg a természettudósoké. A gyerekek vidáman rohangáltak az esőben, mi hősiesen teáztunk az eresz alatt, aztán három óra múlva átvonultunk megmelegedni a Booktába. Én innen éjfélkor távoztam, és nem utolsónak 🙂 Nagyon jó beszélgetések voltak, nemcsak az örökbefogadásról, szuper embereket ismertem meg, vagy ismertem meg még jobban.

2016-07-16 Margit u blogtali

Örökbe.hu olvasói találkozó július 16-án

Tetővel fedett részen fogunk ülni, de hideg lehet, öltözzetek melegen. Később, ha hideg van, esetleg átvonulunk a szomszédos Bookta Kávézóba. Aki később érkezik és nem talál minket, nézzen körül ott is.

Nyáresti kötetlen beszélgetős találkozót tartunk július 16-án szombaton a Margit utca 9-ben. 

Kezdés 6-kor, de később is lehet jönni, 10-ig biztos ott leszünk.

Örökbefogadók, várakozók, felnőtt örökbefogadottak, érdeklődők és családtagok is jöhetnek. Hozhattok gyereket is. Jöhetsz fektetés előtt vagy fektetés után, jöhetsz, ha van gyereked, vagy ha nincsen, ha még sose voltál, ha még sose kommenteltél, vagy ha te vagy az angol királynő… a lényeg, hogy szívesen tölts egy estét az örökbefogadásban érintett társasággal! Viszont jelezd előre, ha jössz.

12079517_1154944351186960_8220522280749984171_n

Helyszín: Margit utca 9., kerthelyiség, kisebb harapnivalókat is tartanak. Már többször voltunk. A Margithíd budai hídfőjénél van, a 4-6-os villamos közelében, a Bookta mellett. Térkép itt.

Várlak szeretettel!

Rádió, filmklub

Szerepelni fogok szombat délelőtt 9-kor a Klubrádió Klubdélelőtt című adásában, az örökbefogadásról és a blogról beszélgetünk. Az élő adás ismétlése este 10-kor hallgatható, és délben a netre is felkerül.

Jövő szombaton lesz az Örökbe.hu filmklub, a jelentkezést vegyétek komolyan, főleg a gyerekek miatt (határidő: holnap). A gyerekmegőrző 1000 forintba kerül gyerekenként a délelőttre. Akinek mégse jön a gyereke, mindenképpen szóljon, hogy tudjak tervezni. Gyertek pontosan 10-re, hogy időben tudjuk kezdeni a filmet. Részletek itt. Várunk mindenkit!

Örökbe.hu családi találkozó a Szemlő-hegyi-barlangban

Közeleg a következő találkozó!

Most már nagyon sokan vagyunk, a barlangba több ember nem fér, a piknikre még lehet jelentkezni. 

Találkozó 9:45-kor a barlangban, legyetek pontosak, a pénzt kiszámolva nekem adjátok oda. Rossz időben is megtartjuk. Várlak szeretettel! Hozzatok harapnivalót a piknikre.

Májusra egy családos, szabadtéri programra hívlak titeket május 22-én vasárnap délelőtt.

A Szemlő-hegyi-barlangba megyünk. Részt veszünk egy vezetésen a barlangban, ez kb. 45 perc, kiépített ösvényen, babakocsit is lehet hozni, totyogós gyerekek is végig tudnak sétálni. A barlangban 12 fok van (egy dzseki + pulóver elég, utcai cipőben bejárható.) A vezetés 10-kor indul, gyertek oda 9:45-re. Részletek itt.

Hosszú-f.1

Utána piknikezünk a barlang feletti réten, ez egy zárható, dombos terület, van mászóka, kisebb és nagyobb csúszda, padok, a barlang mosdóját lehet használni. Lehet csak ide is jönni. Hozzatok kis harapnivalót (plédet, labdát). Maradni lehet, amíg kedvünk van. Kutya nem jöhet be.

szemlo_jatszoter

Árak: a vezetés felnőtteknek 1300 forint, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1000 forint, 3 év alatti gyerekeknek ingyenes.

Cím: Budapest, II. Pusztaszeri út 35. (Ne keverjétek össze a Pál-völgyi-barlanggal!) A közelben áll meg a 29-es busz, de a 91/291-es busztól is pár perc sétával elérhető. Térkép itt.

Lehet hozni családtagokat. Várok mindenkit szeretettel, örökbefogadókat, várakozókat, érdeklődőket és bárki mást. Viszont jelentkezzetek előre, hogy le tudjam foglalni a helyünket a vezetésen. Gyertek!

Előzetes: június közepén lesz egy esti, kerthelyiséges kötetlen program (sörözés, limonádézás), szeptemberben pedig újabb szakmai előadás az óvoda- és iskolaérettségről.

Örökbe.hu filmklub április 2-án

A gyerekmegőrző 1000 forintba kerül gyerekenként a délelőttre. Légyszi ne késsetek, gyerekkel meg különösen ne késsetek, mert a filmet szeretném nézni és nem a későket beengedni. Ugyanott leszünk, ahol a Romadopt szokott találkozni, a gyerekeket az utcáról nyíló cserkészteremben őrzik (együtt fogunk átvonulni). Aki mégse jönne, mondja le, hogy a gyerekszámot tervezni tudjam. 

A következő találkozónkon egy dokumentumfilmet nézünk meg az örökbefogadásról.

A találkozókra bárki jöhet, csak jelentkeznie kell 🙂

Mikor: 2016. április 2. szombat délelőtt, 10-13 óráig. Aki gyerekkel érkezik, jöjjön oda pár perccel előbb.

Hol: Budapest I. ker., Szilágyi Dezső tér 3. Református Lelkészi Hivatal terme. (Itt szokott találkozni a Romadopt. Aki még nem volt: a házban jobbra fel a lépcsőn, majd ki az udvarra, onnan nyílik a terem.) Gyerekmegőrző is lesz. A vetítés ingyenes, a gyerekmegőrzésért kell fizetni, a pontos árat majd a gyerekek száma alapján tudom megmondani.

Mit nézünk: Örökbefogadás, cseh dokumentumfilm (2014), 75 perc, rendezte Alice Nellis, HBO.

5437_7711765095458e6e10fd5b

Mit kell még tudni: hozhattok rágcsálnivalót, üdítőt. Megnézzük a filmet, aztán beszélgetünk. A filmet cseh nyelven, magyar felirattal nézzük. Jelentkezést gyerekszámmal március 25-ig kérek.

A filmről:

A dokumentumfilm párokat kísér végig az örökbefogadási procedúra elkezdésétől az összeszokás utáni első évig, emellett szerepelnek örökbefogadott kamaszok szülei, nevelőszülők és szakemberek, megszólalnak a kamaszgyerekek és az ottani “Tegyesz” is. Mindez Csehországban történik, napjainkban, de a cseh rendszer nem különbözik sokban a magyartól.

Nagyon őszinte mondatok hangzanak el a filmben, például arról, hogy roma gyereket örökbe fogadnak-e, hogy mit szól a család, a szomszédok. Az egyik apuka a kihelyezés után elismeri: hetekbe telt, míg meg tudta szeretni a gyereket. Akinek vér szerinti gyereke is van, bűntudata volt, mert a szülés után depresszióban szenvedett, így nem szerette annyira azonnal a babát, míg az örökbefogadott gyereket az első perctől. Az egyik örökbefogadott kamasz drogos lett és bűnöző, kirabolta a szülei lakását. Az egyik örökbefogadó sajnálja, hogy nem látja a saját tulajdonságait visszaköszönni a gyerekeiben. Látjuk az örökbefogadókat, ahogy az egyik napról a másikra kell otthagyniuk a munkájukat, felkészülni a gyerek érkezésére. Az örökbefogadottak elmondják, fel akarják-e venni a kapcsolatot a vér szerinti családjukkal.

Köszönet az HBO-nak és a Református Lelkészi Hivatalnak a lehetőségért. Várok mindenkit szeretettel, örökbefogadókat, várakozókat, érdeklődőket. Az örökbefogadást még csak fontolgatóknak különösen hasznosnak ígérkezik a film. Gyertek, jó lesz!

Február 20-i találkozó: fejlesztési lehetőségek

Jön a februári blogtalálkozó, az általatok kért szakmai programmal!

Mikor: 2016. február 20., szombat 10 óra. Ekkor kezdődik a kötött beszélgetés, aztán déltől átcsap kötetlenbe.

Hol: Bárányfelhő Fejlesztő Gyermekközpont, Budapest, 1062 Városligeti fasor 40. 12-es kapucsengő, félemelet. A Városliget közelében, számos troli és a kisföldalatti is jár a közelben. Térkép itt.

Téma: az örökbefogadott gyerek fejlődési elmaradásai és a fejlesztési lehetőségek. Beszélgetőtársaink lesznek a központ szakemberei: gyógytornász, logopédus, pszichológus és gyógypedagógus. Tóth Zsuzsa pszichopedagógus, a központ vezetője is ott lesz, akivel már olvashattatok a blogon interjút.

IMG_6703_1 copy

Lehet előre küldeni kérdéseket a szakembereknek, akik a helyszínen majd válaszolnak. (Nekem küldjétek mailben, és persze írjátok oda, hogy kitől kérdezitek.)

Gyerekek: jöhetnek, egy szomszédos szobában fognak rájuk vigyázni a központ munkatársai, míg a felnőttek a beszélgetésen vannak. A gyerekek megvizsgálására most nem lesz mód.

Rágcsálnivalót hozhattok.

Jelentkezési határidő: február 13. (nálam, mailben, pontos létszámmal, a gyerekfelügyelet tervezéséhez)

A találkozón készülhetnek fényképek, amiket szeretnék feltenni a blogra. Aki ehhez nem járul hozzá, az jelezze!

Szeretettel várok minden olvasót! Küldjetek kérdéseket!