történet

„A hajszárító a barátunk”

Örökbe9 hozzászólás

Vendégposzt: összecsiszolódás intézetből örökbefogadott gyerekkel.

Ma egy örökbefogadó anyuka naplójából közlök részleteket. Judit és Tamás egy hároméves kisfiút fogadtak örökbe, s gyermektelen párból hirtelen családdá váltak. A kisfiú, Gábor pedig intézeti csoportból családba, erdőszéli, nyugodt környezetből a fővárosba került. Judit naplójában az első hetekről ír. Szó esik a gyermek félelmeiről, összeszokásról, és arról is, hogy lehet leküzdeni a maximalizmust a házimunkában. (A neveket kérésére megváltoztattam, de a fotók a családról igaziak).

*********

Emlékszem arra a napra, amikor megérkeztünk Budapestre. Végighaladtunk az Andrássy úton, majd a Deák tér mellett, és Gábor csak kérdezgette “Az, mi az?” Én pedig türelmesen soroltam, hogy az egy busz, az pedig egy villamos, ismételtem perceken keresztül, ki tudja mennyiszer, hiszen lépten-nyomon láttunk egyet. “Villamosbusz!” – mutatott kissé összezavarodottan a hatalmas járművekre. Mire hazaértünk, teljes extázisban, felpörögve a forgalom ritmusától, félelmében már kiszállni sem akart az autóból. (Azóta nincs nap, hogy Gábor ne kérné legalább háromszor, hogy buszozzunk. Ha pedig azt nem lehet, akkor a legalább hadd ülhessen fel a villamosra!)

Vár

Felküzdve magunkat a lakásajtónkig, a lift, a körfolyosó után várt ránk az új otthonunk. Milyen idilli kép! Azt leszámítva, hogy Gabi nem akarta átlépni a küszöböt. → olvasásának folytatása

„Úgy hívom őket, csoki és vanília”

Örökbe99 hozzászólás

A Történet rovatban szeretnék családokat, sorsokat bemutatni az örökbefogadási háromszög minden oldaláról. Az első család a Bárdos Zsuzsa-Szolláth Dávid házaspár, akiknek vér szerinti és örökbefogadott gyereke is van. 3,5 éves volt a kislányuk, mikor örökbe fogadtak egy másfél éves kisfiút. Emma ma 7, Zozó (Zoltán) 5 éves. A történetet Zsuzsa meséli el. Ő egyébként a klónom, vagy én az övé, a mi családunkban is pont így történt az örökbefogadás, és sok egyéb egyezés van köztünk. A beszélgetésben szó esik nagyobb testvérről, nevelőszülős barátkozásról, cigány származásról, az első hónapok problémáiról. Remélem, a történet másokat is ösztönöz, hogy megosszák itt a blogon tapasztalataikat, kevésbé színes családok jelentkezését is várom.

IMG_7829

– Milyen út vezetett az örökbefogadásig?

– Nagy családból származom, férjemmel mindig is több gyereket szerettünk volna. Három elveszített magzat és sok eredmény nélküli vizsgálat után egyszerre jutottunk arra a döntésre, hogy fogadjunk örökbe egy kisbabát. Nem sokkal ezután azonban újra terhes lettem, és teljesen gondtalan, békés kilenc hónap után megszületett a kislányunk, Emma. Másfél éves kora körül szerettünk volna kistestvért, ám egy újabb vetélés után az orvosok felismertek egy genetikai problémát és megtudtuk, hogy 25 százalék esélyünk van arra, hogy egészséges gyermekünk szülessen. Ez volt az a pont, amikor eldöntöttük, nem kísérletezünk tovább, hanem elébe megyünk a dolgoknak, örökbe fogadunk inkább. Tulajdonképpen csak újra elő kellett venni a korábban már meghozott döntésünket. Jelentkeztünk, elindítottuk a szokásos adminisztratív folyamatokat, elvégeztük az előkészítő tanfolyamot.

– Hogy tudtad feldolgozni a vetéléseket?

– Nem tudom, mi az, amire az ember tényleg úgy tekinthet, hogy feldolgozta. Mi mindenesetre rengeteget beszéltünk erről, sokat segítettek a rokonok, barátok, akik meghallgattak, tengernyi könnyet elsírtam, jártam pszichológusnál. Az idő is sokat simít a sebeken.

– Készültetek az örökbefogadásra?

– Teljesen „rákattantunk” a témára, fórumokat, szakirodalmat olvastunk, megismerkedtünk hasonló helyzetben lévő családokkal. Még tanulmányt is írtunk a férjemmel közösen külföldi örökbefogadós mesekönyvekről. Mindeközben igyekeztünk az akkor már három év körüli kislányunkat is felkészíteni a testvér érkezésére. A családi szókincs részévé vált az örökbefogadás kifejezés.

– Hogy lehet egy háromévesnek elmagyarázni az örökbefogadást? → olvasásának folytatása