2024-es örökbefogadási statisztika: trendforduló

Folytatódnak a rekordok, a 2023-as évről írt dolgozatom megállapításai továbbra is érvényesek. A tavalyi évben 1291 örökbefogadás történt, az ezredforduló óta soha nem volt ilyen magas ez a szám. Eközben a várakozói oldal számai esnek lefelé. 1902 család várt év végén örökbefogadásra, azaz a pár évvel ezelőtti tetőzés után stabilan csökken az örökbe fogadni szándékozók száma.

Összefoglalóm szokásosan a Központi Statisztikai Hivatal közlésén és a civil szervezetek önbevallásán alapul, dőlt betűvel közlöm a saját gondolataimat.

Az okokról. A kínálati oldalon egy működésképtelen gyerekvédelem áll. A születési számok sose voltak ilyen alacsonyak, azonban a családok segítése helyett kiemeléssel és minél gyorsabb örökbeadással óhajtják a jogalkotók a szociális és egyéb problémákat orvosolni. Nincs elég nevelőszülő, de már az intézetekben sincs hely, mindezek miatt az elmúlt években több körben igyekeztek az örökbefogadást gyorsítani. A közelmúlt és -jövő törvényváltozásai:

  • 2024-ben bevezették, hogy a kórházban hagyott babák hat hét után örökbe fogadhatók lesznek, ha a szülő ennyi ideig nem jelentkezik értük.
  • 2025-ben, hogy már a terhesség alatt is kiemelő határozatot lehet hozni a születendő gyermekre.
  • 2026 júliusától pedig megszűnnek a két évtizede működő megyei örökbefogadási listák, csak az egységes országos nyilvántartás révén lesz mód a Tegyesz általi örökbefogadásra. (A civil szervezeteket ez a változás nem érinti.)

E reformokat felülről, a szakemberek ellenzése mellett hajtották végre.

Mindezek miatt egy gyermeknek sose volt ilyen nagy az esélye, hogy kiszakadjon a vér szerinti családjából és örökbefogadókhoz kerüljön. Ha a rokoni, házastársi örökbefogadásokat nem számítjuk, akkor Magyarországon tavaly abszolút értékben is több gyermeket adoptáltak, mint a 83 milliós lakosságú Németországban! (1146 illetve 952.)

A másik oldalon az örökbefogadásra várók száma csökken, tippem szerint azért, mert egyre kisebb lélekszámú csoportok érkeznek meg a gyerekvállalás szempontjából releváns 30-45 év közti korosztályba. Év végén 1902 család várt örökbefogadásra, pár éve még ez a szám 3000 felett volt!

Lássuk a számokat.

A szakszolgálat (Tegyesz) által közvetített lezárult örökbefogadások száma gyermekenként 1 059
Ebből: megyén belüli örökbefogadás 613
Ebből: más megyei örökbefogadók által örökbefogadott gyermek 234
Ebből: nemzetközi örökbefogadás 212

A korábbi években mindig azt írtam, hogy akárhogy csavargatunk a rendszeren, egészséges újszülöttből nem lesz több.  Tavaly 316 egy év alatti baba került örökbefogadókhoz, ez tízéves rekord, azonban a csecsemők aránya így is változatlan az összes örökbefogadáson belül: minden negyedik örökbefogadott gyermek volt 12 hónaposnál fiatalabb.

Fotó: Garrett Jackson, Unsplash

 

Az összes örökbefogadás életkor és nem szerinti bontásban: olvasásának folytatása

2025. október 1., 17:30 A hiszti

Következő online rendezvényünk témája: a hiszti! Vendégünk Tóth Zsuzsa gyógypedagógus, családterapeuta, a Bárányfelhő Fejlesztő Központ vezetője lesz, aki könyvet is írt nemrég a hisztiről

Amiről beszélni fogunk:

  • Mi váltja ki a hisztit? Hogy lehet megelőzni és kezelni?
  • Mi a különbség a hiszti és a meltdown között?
  • Hogy reagáljon a szülő, ha nyilvános helyen történik?
  • Mi a normális 2, 4, 6, 10 évesen? Mi normális egy örökbe fogadott gyereknél?
  • Van-e különbség a neurotipikus és a neurodiverz (autista, ADHD-s) gyerekek hisztije között?

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő.

A beszélgetésről felvétel készül (a résztvevők nem fognak látszani). 

Mikor: 2025. október 1-jén, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2025. szeptember 3., 17:30 Megújult a nagy betegséglista

Négyoldalasra bővült az az adatlap, amelyen az örökbefogadásra jelentkezők nyilatkozhatnak arról, milyen betegségeket, egészségi kockázatokat, örökletes tényezőket tudnak a leendő gyermeküknél vállalni. Ez fontos változás, ami követi a realitást. Következő online rendezvényünkön az új betegséglistát fogjuk kielemezni szakember segítségével, különös tekintettel az újonnan bekerült elemekre.

Nagyon ajánlom a programot azoknak, akik most gondolkodnak örökbefogadáson, akiknek zajlik az alkalmassága vagy már várakoznak, de mindenki mást is szeretettel látunk. (Akinek van érvényes határozata, előbb-utóbb annak is nyilatkoznia kell az új listáról.)

A régi, kétoldalas dokumentumot itt találjátok, az új, négyoldalas változatot innen tudjátok letölteni. Korábban készült egy interjú az előző változatról, a mostani beszélgetésben csak az új pontokat fogjuk érinteni. 

Szakértő vendégünk: Dr. Salamon Éva gyermekpszichiáter. 

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő.

A beszélgetésről felvétel készül (a résztvevők nem fognak látszani). 

Mikor: 2025. szeptember 3-án, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2026-os változások az örökbefogadásban – megszűnik a megyei lista

2026-tól átalakul az örökbefogadás rendszere Magyarországon. Megszűnik az a közel három évtizedes gyakorlat, hogy egy örökbe fogadható gyermeknek a gyermekvédelmi szakszolgálatok először a saját megyéjében keresnek szülőket, jövőre csak országos örökbefogadás lesz lehetséges. A gyerek-szülő illesztést a területért felelős minisztérium fogja végezni, és immár az egész országból keresnek szülőket egy gyereknek.

Kérdezz-felelek.

Mikortól lép életbe a változás?

Rögtön egy jó kérdés! Vagy 2026. januártól, vagy júliustól (a határidő módosítását még nem fogadták el).

Frissítés: 2026. július 1-től lép hatályba!

Mi indokolta ezt a lépést? 

  • A megyék között hatalmas különbségek voltak az örökbefogadott gyerekek és a várakozók számát tekintve is, a várakozási idő a leglassabb megyében akár 6-8-szorannyi is lehetett, mint a leggyorsabban.
  • Mivel nagyon kevés a nevelőszülő, sokszor aki a “saját megyéjében” fogadott örökbe, annak is messzire kellett utaznia, ha egyszer ott találtak korábban nevelőszülőt a gyereknek. Illetve egy megyén belül is lehettek nagyok a távolságok.
  • Trendforduló zajlik az örökbefogadásban: míg az elmúlt két évtizedben a várakozók száma egyre nőtt, nemrég csökkenni kezdett, egyre nehezebb megfelelő szülőt találni egy gyereknek.
  • Mindeközben a gyerekvédelem “megtelt”, nincs hely sem nevelőszülőnél, sem gyerekotthonokban, ezért is gyorsították fel a kórházban hagyott újszülöttek örökbefogadását.

Mi lesz a hatása?

  • Minden gyereknek azonnal az egész országban keresnek alkalmas szülőt.
  • Az illesztést olyan csapat fogja végezni, akik nem ismerik személyesen sem a szülőt, sem a gyereket, a minisztériumban (a Kulturális és Innováció Minisztériumban) aktából fognak dönteni azok a szakemberek, akik eddig is intézték az országos listás örökbefogadásokat.
  • A szülőknek várhatóan többet kell utazni az ismerkedéshez.
  • Eddig az országos lista az egész országot egységként kezelte, innen a jelentkezőknek azt is el kell dönteniük, melyik megyék jöhetnek szóba nekik.
  • Minden egyes örökbefogadásra rá fog látni a területért felelős minisztérium.
  • Természetesen az összkép akkor rajzolódik ki, ha már egy pár hónapja működik az új rendszer.

Várakozó/gyerek arány a megyés rendszerben, saját kutatásom. A piros megyékben sokat, a zöldekben keveset kellett várni

Kiket érint a változás? 

  • Azon házaspárokat, akik 2026-ban vagy később a Tegyeszen keresztül fogadnak örökbe.
  • És természetesen a gyerekeket, akiket a Tegyesz ad örökbe (akár titkos, akár nyílt örökbefogadással).
  • Az örökbefogadásban dolgozó megyei szakembereket, hisz ők fogják továbbra is intézni az alkalmasságot, a barátkoztatást – olyan szülőkkel, akiket nem ők választottak ki.

Kiket nem érint a változás?  olvasásának folytatása

Hanganyag: örökbefogadás a gyermekvédelmi gyám szemszögéből

Egy izgalmas beszélgetés felvételét hallgathatjátok meg. Egy gyermekvédelmi gyám volt a vendégünk, aki “belülről”, a gyermeket képviselő szakember szempontjából mesélte el az örökbefogadás folyamatát. Ami felmerült:

  • Hogy válik örökbe fogadhatóvá egy gyermek?
  • Milyen szempontokat mérlegelnek a szakemberek a szülők kiválasztásánál?
  • Szempont-e a vagyoni helyzet, az életkor?
  • Mi kell ahhoz, hogy valaki kevésbé legyen alkalmas?
  • Baj, ha visszautasítunk egy gyermeket?

Itt hallgathatjátok meg:

A hanganyag 1 óra 29 perc, a 2025. április 16-i online Örökbe.hu rendezvényen készült.

Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki legalább havi 3000 forinttal támogatja a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. A rendezvények szervezése, a videók elkészítése munka, aminek költségei is vannak, az adomány segíti, hogy újabb programok és felvételek készüljenek.  Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

2025. április 16., 17:30 Örökbeadás, a szakember szemszögéből

Az Örökbe.hu következő online rendezvényén a másik oldalról vesszük szemügyre az örökbefogadást. Vendégünk egy gyermekvédelmi gyám lesz, aki már több gyerek örökbeadásában közreműködött. A gyám az állami rendszerben élő gyermekek jogainak képviselője, részt vesz a fontos döntésekben a gyerek életéről. Amiről szó lesz:

  • ki és hogy dönti el, hogy egy gyerek örökbe fogadható legyen?
  • hogy választják ki neki a szülőket? 
  • miért húzódik el a folyamat a gyakorlatban? 
  • mit jelent, hogy “nem a szülőnek keresünk gyermeket, hanem a gyermeknek szülőket?
  • hogy lehetséges, hogy hasonló örökbefogadók annyira különböző ideig várakoznak? 
  • és persze mindarról, ami a hallgatókat érdekli…

A beszélgetésről hangfelvétel készül. 

Fotó: Natalia Y, Unsplash

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő.

Mikor: 2025. április 16-án, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2023-as örökbefogadási statisztika: a hajó megfordul

Továbbra is kiemelkedően magas maradt az örökbefogadások száma: 1229. 2022-ben még ennél is több volt valamivel, a megelőző két évtizedben azonban sosem ment érdemben ezer fölé.

Összefoglalóm szokásosan a Központi Statisztikai Hivatal közlésén és a civil szervezetek önbevallásán alapul, dőlt betűvel közlöm a saját gondolataimat.

Mi okozta ezt a tartós növekedést? A szakpolitika szívesen tálalja az elmúlt évekbeli intézkedések hatásának (az örökbeadás gyorsítása, ügyintézési határidők beépítése), a számokba leásva azonban egyetlen érdemi okot látok. Ugyanilyen drámaian megnőtt a gyerekvédelmi rendszerbe bekerülő 0-6 éves gyerekek száma, és több állami gondozott gyerekből több lesz örökbe fogadható. (Magyarországon az ennél idősebb gyerekek örökbefogadása még mindig ritka.) Az arányok viszont fájdalmasan változatlanok, ha a nem rokoni és házastársi örökbefogadásokat a 6 év alatti állami gondozott gyerekek számához viszonyítjuk, 2010 óta 15-20% közt hullámzik az arány (sárga vonal az ábrán). Tehát semmilyen minőségi javulásról, gyorsulásról nem tudunk beszélni, tisztán mennyiségi a változás.

Ábra: Örökbe.hu

Az örökbefogadások többségét a Tegyesz közvetítette. Továbbra is erős maradt az országos és a nemzetközi örökbefogadás szerepe.

2020 2021 2022 2023
A szakszolgálat által közvetített lezárult örökbefogadások száma gyermekenként 785 842 1032 984
Ebből: megyén belüli örökbefogadás 444 543 639 579
Ebből: más megyei örökbefogadók által örökbefogadott gyermek 187 123 210 237
Ebből: nemzetközi örökbefogadás 154 146 183 168

olvasásának folytatása

2022-es örökbefogadási statisztika: rekordév

Az újságok évek óta “drámaian lecsökkent/örvendetesen megnőtt az örökbefogadások száma” címekkel tálalták az aktuális számokat. Magam szkeptikus vagyok, én úgy fogalmaznék, hogy az ezredforduló óta eltelt két évtizedben évente 700 és 1000 között hullámzott az örökbefogadások száma, és két év közt a fel-le változásoknak nincs nagyobb jelentősége. Most viszont elismerem, hogy 2022 rekordév volt a maga 1254 örökbefogadásával. 

Összefoglalóm szokásosan a Központi Statisztikai Hivatal közlésén és a civil szervezetek önbevallásán alapul, dőlt betűvel közlöm a saját gondolataimat. 

Mi lehet a növekedés oka? Három magyarázatot találtam.

  1. Az elmúlt évek jogalkotása, az örökbefogadást támogató politika hatása (a 2020-as törvénymódosítások lerövidítették az örökbe fogadhatóvá nyilvánításhoz szükséges időt, bár a Babaköszöntők tanulsága szerint még mindig nagyon ritka az a gyerek, akinél az utolsó szülői kapcsolattartás után ne telne el egy év az örökbeadásáig).
  2. A koronavírus miatt a megelőző években elmaradt örökbefogadások most történtek meg.
  3. Nőtt az állami gondozásban élő gyerekek száma, és több gyerekből több lesz örökbe fogadható. 2010-ben 3353 hat év alatti gyerek élt a gyerekvédelemben, 2022-ben már 65 százalékkal több. (Bár az elmúlt 2-3 évben nem volt jelentős a növekedés.)

A részletes adatok: olvasásának folytatása

Podcast: Mitől működik/működhetne jól az örökbefogadási rendszer?

Egy beszélgetés velem (Mártonffy Zsuzsával) az Igazi szülők podcastban.

Amiről szó esik:

❓️ Miért nőtt az elmúlt években az örökbefogadások száma?
❓️ Hány gyerek ragad be évről évre az állami rendszerbe és miért?
❓️ Tényleg lehetetlen egyedülállóknak örökbefogadni?
❓️ Mi és hogyan változott a 2020-as törvénymódosítás óta?

Friss, 2022-es statisztikai adatokkal dobálózok! Hamarosan lesz önálló cikk is  a tavalyi számokról.

olvasásának folytatása

Lopakodó trendek az örökbefogadásban

Néhány olyan változás, amelyek az elmúlt években egyre gyakoribban lettek az örökbefogadásban, és mikor kilenc éve elkezdtem a blogot, még nem voltak általánosak. Hol a jelentkezők egyre nagyobb száma, hol a tudatosság örömteli emelkedése okozza ezeket. Szubjektív gyűjtés a blog szerzőjétől. 

Bemutatkozó levél. Nem általános, de egyre több Tegyesz kér a jelentkező által írt bemutatkozó levelet. Jogszabály nem írja elő, megbukni nem lehet rajta.

Egyszobás lakás nem elég. A jog csak a megfelelő lakást köti ki, nem részletezi, ez mit jelent szobában, négyzetméterben. Míg pár éve még egyszobás lakással is alkalmasságot lehetett szerezni, ma többnyire elvárás a külön gyerekszoba megléte, vagy legalábbis a lehetőség a kialakítására. Haladó szint: egyes megyék különböző nemű testvérekhez külön gyerekszobát várnak el.

A testvért is meghallgatják. Jogszabály nem írja elő, de ha van már gyerek a családban, egyre többször őt is behívja a pszichológus.

Aki lombikozik, nem is fogadják. Míg pár éve ezt a pszichológussal lehetett megvitatni, kizárja-e az alkalmasságot, ma sok megyei Tegyesz rögtön az első telefonnál rákérdez, lombikozik-e még a házaspár, és ha igen, akkor nem is javasolják az eljárás elindítását. olvasásának folytatása