Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Rita, „a furcsa hajú néni”(44) és András, „a kopasz ember”(44), ahogy az első találkozás után nevezett el minket a kislányunk. Nyolc éve vagyunk egy pár és négy éve vagyunk házasok. Mindketten nagycsaládból származunk, így nem volt kérdés, hogy mi is sok gyermeket szeretnénk. Hat éve a sors elég nehéz útra terelt minket ebben a témában, azonban közösen mindenből felálltunk, és sokat tanultunk magunkról, egymásról. Ezen az úton tisztult ki a kép számunkra, hogy mi örökbe szeretnénk fogadni.

Miben vagytok mások?

Talán abban, hogy mindketten folyamatosan dolgozunk magunkon (hol együtt, hol külön-külön), hogy jobbak legyünk emberként, férjként, feleségként, barátként, gazdiként és most már anyaként, mindezt rengeteg humorral fűszerezve. 

Ki érkezett?

Gyönyörű lányos szülők lettünk. Zoé 2 éves, országos listáról érkezett haza hozzánk, Szabolcsból. 

Rajzolni sem lehetne szebb kislányt, aki rettentő cserfes, okos és igazi nő! 

Mennyit vártatok?

2021. novemberben jelentkeztünk a Tegyesznél, 2022. augusztusra lett határozatunk. Utána egy költözés és megyeváltás miatt módosítani kellett a határozatunkat, ami 2022 karácsonyára meg is lett. 2023. március végén hívtak minket és április elején már aktabetekintésre mentünk, húsvét után pedig a rápillantásra. Összeségében a végleges határozat után három hónapot vártunk.

Mennyit várt a gyermek?

Sose látogatták, egyévesen lett örökbe adható, még egy évet várt ránk. Az akta alapján több pár visszalépett, utólag ez a mi óriási szerencsénk. Mi a vaskos aktából őt néztük és körülbelül a harmadik mondat után éreztük, hogy találkoznunk kell.

Miért pont ő?

Nehéz megfogalmazni, egyszerűen jött az érzés már az akta olvasásakor. A fotónál még nagyobbat dobbant a szívünk, a rápillantásnál pedig azonnal el is rabolta. Okos, kedves, bájos, cserfes, kis belevaló leányzó, aki nagyon nyitott és érzékeny a világra. Jaa, és gyönyörű! Óriási tanítómesterünk, ez már a barátkozásnál és az intenzív hétnél is bebizonyosodott. 

Miért pont mi?

Ezt pontosan nem tudjuk, elég elfogadóak vagyunk, és ezt komolyan is gondoljuk. És óriási szerencsénk is volt. 

A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Vannak ismerőseink, akik szintén örökbe fogadtak, az ő tanácsaik, őszinte gondolataik, saját megéléseik nagyon-nagyon hasznosak voltak. Az élet mindig más, mint a nagykönyv, ezzel alapból tisztában voltunk. Minden szitu más és más, így ami minket segít/segített, az az, hogy a tanácsadókkal folyamatosan beszéltünk, nem volt tabu! Illetve a nevelőszülőket igyekeztünk megismerni, mint magánemberek. 

A legnagyobb problémátok most?

Problémánk nincs, megoldandó helyzetek vannak bőven. Tanuljuk egymást és a szülőséget. 

Igyekszünk kiélvezni ennek az időszaknak is minden pillanatát. És tudjuk, hogy ha van kérdésünk, elakadásunk, van kihez fordulnunk.

Miről olvasnátok szívesen?

Bölcsőde/óvodaválasztás, az ottani beillesztésnél mire érdemes figyelni. 

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: nincs

Kik vagytok? Negyvenes házaspár két örökbe fogadott gyerekkel, egyikük óvodás, a másik kisiskolás.

Miben vagytok mások? Átlagosak vagyunk, bár néha úgy érzem, kicsit hangosabbak annál.

Ki érkezett? Újszülött kislány, egyik gyerekünknek vér szerinti, de mindkettőnek testvére.

Mennyit vártatok? 9 hónapot. Kicsit fatalista módon jelentkeztünk, kb. egy évet adva magunknak a várakozásra, lesz, ami lesz. Utólag nézve olyan, mintha sugallatra mentünk volna be a Tegyeszhez. 0-1,5 éves gyermekre kaptunk határozatot, nem jelentkeztünk civil szervezetekhez. A nagy betegséglistán viszonylag kevés kizáró okot jelöltünk meg, származási kitétel föl sem merült.

Miért pont ő? Tudtuk, ha bármelyik gyerekünknek vérszerinti testvére születik és családot keresnek neki, itt helye lesz. A jelentkezéskor egy év fölötti gyermekre készültünk (és készültünk, mert tudtam, éreztem, hogy jönni fog még valaki, ha nem is tűnik reálisnak), de mikor a Gólyahír megkeresett minket a kérdéssel, meg sem kellett beszéljük a választ.

Miért pont ti? A Gólyahírnél is szempont a vér szerinti testvérek közös családba való helyezése. Mi meglepődtünk, hogy felhívtak, ők megkönnyebbültek, hogy megfelelő határozattal állunk sorban, nem kellett módosítani, átszervezni.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben? Nagyjából minden belefér a nagykönyvbe, ugyanakkor nehezen leírható érzelmi hullámvasút a születendő gyermekre való várakozás és a hat hét meggondolási idő. Igyekeztünk megszilárdítani magunkban azt a hitet, hogy mindenképp az fog történni, ami a babának a legjobb. Aggódtunk a gyerekekért is, akik első perctől boldogan fogadták a kicsit, és most is imádják. Az egész család megélte az örökbefogadás veszteség részét, ki-ki a maga helyzetében, aztán lassan átvette a helyét az öröm, hogy többen lettünk, hogy még valakit lehet szeretni (és nagyon lehet).

A legnagyobb problémátok most: Mi is csatlakozunk azokhoz, akik tudták, csak nem sejtették. Időbe került, míg némi elszabadult rendetlenség árán megtanultuk, mennyi idő elindulni, mekkora hely kell mindannyiunk cuccainak, és hány másodpercünk van befejezni a mondatunkat, mielőtt valaki beleszól/sír/ordít/kacag/dobol. Az elmúlt időszak a befelé figyelésé volt, nagy társasági életet nem éltünk. A legfontosabb, hogy a gyerekek megtalálják magukat és a helyüket az új felállásban is. Szülőként meglepő néha, mennyi összetevője van ennek, és nem biztos, hogy mindet úgy kezeljük, ahogy ők szeretnék. De az nem kétséges, hogy a legjobban együtt szeretünk lenni, lehetőleg egy négyzetméteren, és a következő néhány évet is így tervezzük. Az sem kétséges, hogy a gyerekeink csodálatosak: elevenek, ragaszkodóak, játékosak, szóval estére mi is elfáradunk, miközben próbáljuk őket nem elrontani. Vagy legalább nem nagyon.

Miről olvasnátok szívesen? Alapvetően mindenről, de főleg személyes beszámolókat, bármely oldalról.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Anya és Apa is 37 éves, egy vér szerinti majdnem 11 éves kislánnyal. Otthonról dolgozunk mindketten, így sok időnk jut egymásra. Nagy a szerelem köztünk, boldogak vagyunk. Megismerkedésünk után fél évvel összeházasodtunk, rá egy évre pedig megszületett a kislányunk. Szerettünk volna még egy gyermeket, de sajnos volt két vetélésem 2020-ban. Elvileg egészségügyi akadálya nincs, hogy tovább próbálkozzunk, (és még sose tudni,) de a házasságunk során (12 év) igazából időről–időre felvetődött bennünk az örökbefogadás. 2021 decemberében végül jelentkeztünk, és vártuk a gyermeket, akit a jó Isten szánt nekünk. Ez kicsit hosszabb várandósság, mint a kilenc hónap, de ugyanúgy telve volt a szívünk szeretettel előre is.

Miben vagytok mások, mint mások?

Semmiben.

Ki érkezett?

Egy – a barátkozás kezdetén – 20 hónapos kisfiú (akit nem mellesleg úgy neveznek, ahogyan a kislányunkat hívtuk volna, ha kisfiúnak születik). Az aktabetekintéskor elhangzott néhány „ijesztő” infó (részben helytálló, részben nem), de azonnal tudtuk, hogy mindenképp szeretnénk megismerni – és azt is, hogy ő nekünk van megteremtve. Az első találkozás szintén nem volt egy rózsaszínű, habos-babos mesebeli pillanat, mert a kisfiunk azt a negyven percet végigordította. Szinte meg sem tudtuk igazán nézni, hogy milyen is a kis arca, mert befúrta magát a nevelőszülő ölébe. Elég sok „negatívumot” (az akkori valós helyzetet) is hallottunk a nevelőanyától, szóval picit nehéz szívvel jöttünk el tőle. Viszont semmi kétségünk nem volt, hogy folytatjuk a barátkozást, és hogy szeretnénk őt. Másnap ismét mentünk hozzá, és rá 11 napra már a 30 napos kihelyezésre hozhattuk haza. Voltak döcögős pillanatok a barátkozás alatt, és az itthonlét kezdetén is, de hát ez nem is egy amerikai film, ugye?

Egyébként egy érzékeny lelkű, jó humorú, édes és okos kismanó – a maga kis batyujával ugyan. Van miben fejlődni – és mióta egy család vagyunk, van sok pozitív változás (!) -, de igyekszünk kitárni előtte a világot és főként szeretni, biztonságot és örömöt nyújtani neki.  A nővérével is odavannak egymásért, mint ha mindig is testvérek lettek volna! Sokszor úgy érezzük, hogy ő mindig is velünk volt, mindig is a miénk volt!

Mennyit vártatok?

2021 karácsonya előtt jelentkeztünk, 2022 júliusában lett meg a határozatunk, és 2023 február vége felé kaptuk a telefonhívást (amit soha nem felejtünk el, hiszen olyan fantasztikus érzés volt, mint ha akkor született volna meg számunkra), március elején hoztuk haza a kihelyezésre, és áprilistól „hivatalosan” a mi gyermekünkJ . Mikor megkaptuk a születési anyakönyvi kivonatot, az is csodálatos pillanat volt.

Mennyit várt a gyerek?

Ő először csecsemőotthonban volt, aztán pedig nevelőszülőknél, de 18 hónapos korától volt örökbe adható. Sosem volt kapcsolattartása.

Miért pont ő?

0-4 éves korig, nemtől és származástól függetlenül vártunk a gyermekünkre a megyei listán (Borsod), és számos egészségügyi /családi kritériumnál azt jelöltük be, hogy további tájékoztatást kérünk. Így az egyik kritérium miatt is (amit kevesebben jelölnek meg) hozzá illőnek gondoltak minket.

Miért pont ti?

Ahogy fentebb említettem, elfogadóak voltunk bizonyos kritériumra. Illetve azt gondoljuk, hogy az életmódunk, a mindennapjaink, az, hogy ennyi időt tudunk vele tölteni, olyan tényezők voltak, amik alapján gondolhattak ránk, mert neki – az ő kis személyiségének, kissé zaklatott lelkületének – pont egy ilyen életvitel volt tökéletes. De lehet csak elfogultak vagyunk, és azt gondoljuk, ő itt van a legjobb helyen, hiszen ő nekünk született.

A tanács, ami jól jött volna utólag

Hogy ahogyan telnek a napok, hetek, valóban könnyebb lesz, és nem kell megijedni annyira. Nem kell félni attól az érzéstől sem, hogy igazából nem ismerjük még őt. Mert idővel egyre jobban látjuk, ki ő, milyen ő, és egyre inkább egymáshoz formálódunk. Illetve, hogy ne hasonlítsuk máshoz, mert ő egyedi és épp ettől különleges. De főleg, hogy nem biztos, hogy az a hatalmas szeretet azonnal bearanyoz mindent. A kezdeti „hogyan tartsuk életben/ éljük túl a napot” számunkra eleinte előtérbe került, és ahogyan kezdtünk összecsiszolódni és kölcsönösen kötődni, úgy lopta be magát a szívünk a szeretet, finoman, halkan, de annál szívmelengetőbben.

A legnagyobb problémátok most

Még mindig a kiszámíthatatlanság: elég hullámzó, hogy mire hogy reagál a drágánk, és ez néha megnehezíti az egyes helyzeteket.  De igazából ez semmiség, mert ügyesen és jóízűen eszik, jókat alszik, sokat nevet, „szófogadó”, egészséges, és főleg kezd ő is szeretni minket és ragaszkodni. És ez a legfontosabb.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok?

Igazából az lepett meg bennünket, hogy a nevelőcsalád mennyire másképp nevelte, gondozta, ahogyan mi tettük volna, és egyrészt ez nehézségeket is okozott, okoz, másrészt le is döbbentett bennünket. Nem a „batyu” volt meglepő, hanem az, hogy a nevelőcsaládon mennyi minden múlhat. (Éjjel-nappal tévé vagy telefon képernyője, hektikus napok, napirend és déli alvás nélkül, folyamatos cukros üdítők és nasik, egész napos evés, rengeteg hiszti, ordítás, ezeknek pedig a „megengedése”, ezek pedig zaklatott, nyugtalan lelkivilágot eredményeztek  stb). Illetve élőben és élesben más szembesülni esetleges elmaradásokkal, vagy jellemvonásokkal a gyermeknél, mint amikor az a tanfolyamon hangzik el. Viszont maga a tanfolyam fantasztikus volt és sokat segített – de klassz lenne, ha még sokkal több gyakorlati és valós élethelyzet hangzana el.

Miről olvasnál szívesen?

Hogy mi zajlik a gyermekekben, a lelkükben, hogyan lehet a kötődést mélyíteni, hogyan lehet segíteni nekik a nevelőcsaládtól való elszakadás feldolgozásában és az örökcsaládba való beleszületésben.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

34 (anya) 37 (apa) Régóta vártunk gyermekre, aztán 2021-ben eldöntöttük, hogy a kivizsgálások és 3 lombik után mi örökbefogadás útján leszünk szülők. A döntés akkora megkönnyebbüléssel járt, hogy nem volt túl nagy gyászfolyamat, egyszerűen örültünk, hogy belátható időn belül szülők leszünk.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Szerintem semmiben 😊 Talán az átlagnál bátrabbak vagyunk a tesókkal😊

Ki érkezett?

2 és 4,5 éves gyönyörű, okos, bájos, egészséges kislányok országos listán (Bács-Kiskun megyéből). A kicsi csupa mosoly és zsiványság, mindig keresi a csibészségre a lehetőséget. A nagy már emlékszik a vér szerinti családra, illetve az örökbefogadással újabb elszakadást élt meg. Nagyon érzékeny és szeretetre éhes, okos, gyorsan tanul, minden érdekli.

A nevelőszülővel rendkívül nagy szerencsénk volt, hiszen ő maga is örökbefogadó szülő. Végig azon dolgozott, hogy minél könnyebb legyen a lányoknak minket elfogadni. Mire mentünk, barátkozni már úgy vártak, mint az új szüleiket. A nagy lányunk néha emlegeti a nevelőanyát és a többi gyereket, bár egyre ritkábban. Ha az utcán hasonló karakterű nő mellett megyünk el, mint a nevelőanya, akkor a kicsi simán rákiabál, hogy Anya! 😊

Elmaradásuk nem igazán van, ahány szakember látta a lányokat, mindenkitől azt kapjuk vissza, hogy teljesen koruknak megfelelőek, okosak. A zenét imádják, legyen az komolyzene, népzene, gyerekdalok 😊

Mennyit vártatok?

A jelentkezéstől szinte napra pontosan egy év volt a telefonhívás, a határozattól 5,5 hónap. Kb. 120 körüli volt a sorszámunk Győr-Moson-Sopron megyében.

Mennyit várt a gyerek?

A bíróság szüntette meg a szülői felügyeleti jogot 2022. februárban, novemberre lettek öröke adhatók.

Miért pont ő?

2-5 év közötti korrigálható eü. állapotú 1 vagy 2 gyermekre várakoztunk nemi és származási kikötés nélkül.

Az aktabetekintésnél erősen elgondolkodtunk, mert az előéletüket olvasva megijedtünk, de úgy döntöttünk, hogy megnézzük a lányokat, mert egy halom papír alapján nem lehet ekkora döntést hozni.  A rápillantáson beszélgettünk a nevelőszülővel, és Bajáról hazafelé már tudtuk, semmi nem maradt a kontra oldalon

Miért pont ti?

Azt mondta az ügyintézőnk, hogy megyei és országos listán is mi voltunk az egyetlen pár, aki roma származású tesókat elfogad, így kerültünk sorra 120 körüli sorszámmal.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Jó volt a tanfolyam, mi is sokat készültünk, de két gyerek berobbanására nem lehet felkészülni. Őszintén hittük, hogy nekünk minden menni fog…Hát nem. Most rendszeres újratervezés van, és próbálunk lazák lenni. Rájöttünk, hogy tökéletesek úgysem leszünk, szóval igyekszünk elég jók lenni. Minden tanács elhangzott valahol (barátoktól, szülőktől, tanfolyamon, örökbe.hu online rendezvényen, nevelőszülőtől), de megélni nagyon más.

A legnagyobb problémátok most:

Problémának nem mondanám, inkább feladat jelenleg a családdá kovácsolódás. December közepe óta vannak itthon, sok mindenben alakultunk egymáshoz, de egy család nem 2-3 hónap alatt készül.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

A tanfolyamon azt mondták, hogy nincs recept. És ez így is van 😊

Miről olvasnál szívesen?

Kötődés erősítése, traumák kezelése változások idején (ovikezdés, sulikezdés) és továbbra is minden hónapban várom a babaköszöntőt 😊

******* → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Bea és Robi, 35 éves házaspár. 12 éve élünk együtt, lassan egy éve vagyunk házasok. Sokáig próbálkoztunk, de nem sikerült a baba hormonproblémák miatt. Az elmúlt évek során már többször szóba került az örökbefogadás, de valójában még nem álltunk készen rá és próbálkoztunk is. Nekem (feleség) szívbetegségem van, ami miatt a komolyabb beavatkozásokat nem igazán javasolta az orvos, ezért maradtunk a természetes (és a hormonpótlásos) módszernél, továbbra is sikertelenül. Újra szóba került az örökbefogadás, de most már sokkal határozottabban. Olyannyira, hogy el is kezdtük előre a házat átalakítani a leendő gyermeknek megfelelően. 2022 augusztusában telefonáltam, majd szeptemberben mentünk be a Tegyeszhez. Rendkívül segítőkész és profi szakemberekkel (ügyintéző, pszichológus…) találtuk magunkat szembe és a folyamat is jóval gyorsabban ment, mint amire vártunk.
Az alkalmassági határozatunkat  november végén kaptuk meg 0-6 éves korú, bármilyen nemű és származású, betegségek szempontjából korrigálható állapotú (többségében bővebb információt kértünk) egy vagy két gyermekre titkos örökbefogadással.

Miben vagytok mások?

Talán ha szabad így fogalmazni abban, hogy mindketten viszonylag korán megértünk a feladatokra. Fiatalon költöztünk össze (23 évesen) és az első pillanattól kezdve a közös, kemény munka gyümölcsében hittünk és a szórakozások helyett a saját jövőnkre koncentráltunk. Mindketten rendkívül nehéz gyerekkorból szakadtunk ki, milliós ránk szakadt adóssággal mindkét oldalon. Emiatt folyamatosan azon dolgoztunk, hogy máshogy legyen a közös életünk, mint amilyen azelőtt volt külön-külön. A mottónk pedig mindig az volt, hogy bármi jöhet, mindennel elbírunk együtt, vagyis “Együtt mindent megoldunk”. Erős kompromisszumkötési képességű és nyugodt párnak ismernek minket, akik a magánéletüket nem viszik ki nyilvánosság elé. 

Ami előnyünkre vált még, az az életvitelünk természetesebb mivolta. Hatalmas kerttel rendelkezünk, mert szeretjük az állatokat és kevésbé átlagosakat is tartunk. Vannak kutyáink, cicáink és lovaink (de van itt sokszor malac, bika, baromfi, kecske és más egyéb jószág is).
Nem azért vannak, hogy bármilyen előnyt szerezzünk általuk, hanem mert szeretjük tartani és az állattartás a gyermek fejlődése szempontjából is fontos lehet, felelősségre neveli, olykor terápiaként is szolgál.

Gyermek szempontjából pedig a magam részéről (feleség) már 18 évesen is erre készültem. Azóta folyamatosan mondhatni az “álmom” volt az, hogy anya legyek.
A férjem mindenben támogat és mostanra jutottunk el ide, hogy végre megéljük a szülőséget. Szerintem ez maga a csoda. 

Ki érkezett?

Egy 4,5 éves roma származású tündéri, mosolygós kisfiú. A Zoltán nevet viselte és viseli továbbra is. Zolika nevelőszülőnél élt 3 éves kora óta, ahova a rendkívül rossz körülmények miatt emelték ki a vér szerinti családjától. Egészséges, visszahúzódó, de mégis huncut, mosolygós, szófogadó és rendkívül okos kisfiú. Szellemileg és testileg is jól fejlődött a körülményeihez képest (ami miatt hatalmas köszönet jár a nevelőszülőjének is, mert nagyon sokat segített az állapotán). A nyelve volt letapadva, amit nagyon későn, már csak közel 4 évesen a nevelőszülője által lett megműttetve, ezért ez az egyetlen terület, amiben komolyabb fejlesztést igényel, de már a kihelyezés alatt is rengeteget fejlődött. A szókincse is és a csevej mennyisége is nagymértékben nőtt. Illetve nehezen barátkozik gyerekekkel, de ez majd szépen alakulni fog, dolgozni fogunk rajta, támogatjuk.

Mennyit vártatok? Mennyit várt a gyermek? Miért pont ő?

Számunkra hihetetlenül gyorsan ment minden. A határozat után egyből mehettünk aktabetekintésre. Országos listára került, de pont ekkor érkeztünk mi is, mint lehetséges szülőjelöltek. Gyermektelenségünk előnynek számított, mert Zolikának pont erre volt/van szüksége. Ahogy meghallgattuk az aktáját és láttuk a fényképét, igent mondtunk. A rápillantás is még azon a hétvégén megtörtént. Eredetileg januárban akartuk elkezdeni a barátkozást és a “téli szünet”-et kihasználni a házfelújítás felgyorsítására, de az első találkozáskor a közvetlensége (odajött, meg is puszilt, át is ölelt), illetve a nevelőszülő nagyfokú támogatása az ünnepek alatti és hétvégi látogatásokra megváltoztatta a terveinket. Így végül december 3-án meg is kezdődött a barátkozás. Imádtuk minden percét az együtt töltött időnek, rendkívül gyorsan kialakult a kötődés. Szerelem volt első látásra mindenki részéről.
Zolika 4,5 évet várt ránk. 3 éves korában került a nevelőszülőhöz, de csak sokkal később lett örökbefogadható, egy ideig még látogatták.

Meglátva Őt számunkra nem is volt kérdés, hogy “Igen, Ő az! Ő a kisfiunk!”. Első pillanattól ezt éreztük, nem is volt kérdés, hogy velünk marad. Mindenki ezt érezte. Már a barátkozás alatti elszakadások is nagyon nehezek, a gyermek se akarta, hogy elváljunk. Mire a kihelyezésre került sor, addigra számára is teljesen természetes volt, hogy velünk fog élni. Saját szobáját is birtokba vette egyből. Decemberben még apa és néni voltunk, mostanra számára nem létezik más, csak anya és apa, a szerelmei.

Miért pont ti?
Az első pillanatban mutatott közvetlenségét az ügyintéző is megemlítette, hogy kötődési zavarra utal. Hozzátette, hogy mivel őt ismeri Zolika, így azt fogja sikernek elkönyvelni, ha amikor látogatóba jön, a fiunk nem szalad oda hozzá egyből. A kötődése végül olyan erősen kialakult felénk, hogy bárki hozzászól vagy hozzánk jön, Zolika szégyenlős lesz és anyához bújik. Néha még túlságosan is szégyenlős. Mostanra (kihelyezés vége) eljutottunk oda, hogy köszön az idegeneknek, ha kérjük, illetve a barátokat, akik gyakran lát általunk, már elfogadja. Kis idő után “bemelegszik” és újra közvetlen lesz, de nincs olyan, hogy ne mi legyünk az elsők.

Olyan erős kötődést mutat, mintha mindig is mi lettünk volna a szülei. Puszik és ölelések millióit adja és mindent anyával és apával akar csinálni.
Hiszem, hogy a sors minket szándékosan terelt ebbe az irányba, mert Zolika a mi fiunk kellett, hogy legyen. A különösen gyors folyamat, a kivételes kötődés kialakulási folyamat, mind azt az érzetét keltik bennem, hogy velünk igazi csoda történt. 

Számunkra Zolika maga a Csoda.

A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Tanácsot kaptunk bőven, de leginkább azt vettem figyelembe, amit itt az örökbe.hu-n olvastam. Igyekeztem amennyire csak lehetséges körbejárni a témát, amire az évek alatt bőven volt lehetőség. Ezeket közösen megbeszéltük. 
Nem tudom megmondani, hogy melyik tanács lett volna, ami esetleg így utólag jól jönne, mert még nagyon friss az egész és mindig úgy éltük az életünk, hogy a kis probléma nem számított soha problémának, a nagy problémákat meg megoldottuk. Akárhogyan is, a lényeg az volt, hogy együtt, közösen. Igyekszünk mindent pozitívan látni.
A későbbiek során lehet, tudni fogjuk, hogy mit kellett volna még tanácsként kapjunk, vagy mit kellett volna tudjunk, de jelenleg nem látunk különösebben ilyesmit.

Legnagyobb problémátok most?

Probléma nincs, csak megoldandó feladatok, hogy Zolikát úgy irányítsuk, hogy mindenkinek jó legyen és a kisebb akadályokat a lehető legjobb módon lépjük át.

Az étkezése nehézkes (nem ismerte az első 3 évében a főtt ételt, így azt nehezen eszi meg), de nagyon szépen alakul. Mi is engedünk, Ő is enged. Szépen alakul. Ahogy a beszéde is. Egész nap fecseg. A gyermekeket pedig az óvodába járással egyre jobban meg fogja majd szokni, ha ideje lesz. 

Miről olvasnátok szívesen?

Második gyermek örökbefogadásáról és talán Zolika más gyermekekkel való helyzetét körbeölelő témáról (félelem más gyerekektől). Szeretnénk idővel testvért neki, de meglátjuk majd, hogy hogyan alakul ez nála.

Az örökbefogadottak kamaszkoráról. Az minden esetben nehéz, de egy örökbefogadott gyermeknél úgy gondolom, hogy különösen nehéz lehet. Ilyenkor könnyebben előjön a “Nem vagy az anyám/apám!” érzésből kialakult vita. Ennek pszichológusi megközelítését, illetve megoldási javaslatait.
Illetve az “Akiknek két anyja van” című könyvet elkezdtem olvasni, a várakozás ideje alatt terveztem kiolvasni, de az ugye szuper rövid volt.

+1 tanács részünkről a többi várakozónak:

Érdemes tájékozódni mindenről itt a fórumon, illetve a csoportokban. Teljesen felkészülni valószínűleg nem lehet, de meg lehet közelíteni ezt az állapotot.
Mindenkinek kitartást és örömteli várakozást kívánunk, illetve majd boldog családi perceket.
Mindenkinek eljön a maga ideje, ne szomorkodjon, aki még várakozik.

Elérkezik az idő, amikor a gyermeketek megérkezik hozzátok.
Pontosan akkor, amikor meg kell érkezzen, amikor itt az ideje!

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Harmincas évei elején járó házaspár vagyunk. 2016 óta alkotunk egy párt, 2020-ban házasodtunk össze, Budapesten élünk és van két cicánk.

Már megismerkedésünkkor ismert volt a tény, hogy vér szerinti gyermek vállalására nem sok esély van egyik oldalról, az idő folyamán a másik oldalon felmerült egészségügyi problémákra is fény derült. Ezért nem próbálkoztunk lombikkal, viszont nagyon szerettünk volna családot. Így az örökbefogadás irányába indultunk el.

Miben vagytok mások, mint mások? 

Szerintünk semmiben. Mindketten szorgalmasan dolgozunk, szeretünk utazni és új kultúrákat megismerni. Imádjuk a családunkat és a barátainkat.

Ki érkezett?

2022 novemberében csörgött az a bizonyos telefon, hogy van több várandós anyuka is, akiknél felmerült a nevünk. Látják, hogy nem tettünk származási megkötést, de érdeklődtek, hogy bőrszínben is elfogadók vagyunk-e? A válasz igen volt, ez alapján a Gólyahír Egyesület megszervezett egy találkozót nekünk, ahol megismertünk egy nehéz szociális helyzetben lévő anyukát, aki annyira szerette a szíve alatt hordott lánykát, hogy mindenképp egy jobb életről akart gondoskodni neki. Szimpatikusak voltunk egymásnak, így elkezdtünk várakozni. Végül Annánkat a Mikulás hozta nekünk.

Mennyit vártatok?

2020. december 7-én adtuk be a kérelmet a fővárosi Tegyeszhez, 2021. májusban végeztük el a tanfolyamot és ezután, júniusban lett meg a határozatunk. Jelentkezéstől pontosan 2 évet, a Gólyahír Egyesületnél 1,5 évet várakoztunk.

Mennyit várt a gyerek?

Nem kellett várnia a megszületése után. Az életadó anyuka kérésére „két anyás szülés” volt, a köldökzsinórját mi vághattuk el és az aranyórát is hármasban töltöttük már el a férjemmel. A kórházban bent lehettünk vele, míg egy hét múlva az ideiglenes kihelyező határozattal haza nem tudtuk hozni.

Miért pont ő?

A határozatunk szerint 0-6 hónapos korig várakoztunk, származási és nemi kikötés nélkül. Előtte egy másik alapítványnál már felmerült a nevünk, de végül az ő anyukája volt az első, akit megismerhettünk. Alapvetően nem volt kérdés számunkra, hogy szeretnénk-e mást is megismerni az után, hogy életadó is igent mondott ránk, mert minden elképzelésünk és személyes vágyunk megtestesült az ő kis személyében.

Miért pont ti?

Pontosan nem tudjuk, de elmondhatatlanul örülünk, hogy az életadó anyukája igent mondott ránk. Valószínűleg számított, hogy mindenben elfogadók voltunk, mert ezt az ismerkedésnél és a tanulmányok során a szakemberek kiemelték. De őszintén azt gondolom, hogy nekünk ez volt a szívünkben és fontos, hogy mindenki az igazi oldalát vállalja a leendő gyermeke érdekében.

A tanács, ami jól jött volna utólag: 

Hallgassatok a megérzéseitekre és aktívan készüljetek a gyereknevelésre, mert a hívás tényleg akkor érkezik, amikor legkevésbé számít rá az ember. És akkor már nem sok mindenre lesz idő. 🙂

A legnagyobb problémátok most:

Alapvetően ez egy nagyon boldog időszak az életünkben, kifejezett problémánk nincs. Élvezettel keressük éppen az új önmagunkat, mint Apa és Anya.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Máshogy talán semmi nem volt. Viszont nehéz felkészíteni/felkészülni azokra az érzelmekre, amik várnak. Még ha olvas róluk is sokat az ember, átérezni őszintén ekkor tudja, és igaz, hogy minden történet más. Fájdalmas szembenézni egy ennyire nehéz sorssal Budapest kényelméből, elfojtani az információvágyat azért, hogy ne romboljunk tovább egy másik életet. A kettősség, mikor egy vajúdás fájdalmaiból nekünk majd az öröm marad. Az a bizonyos 6 hét, ami egyszerre repül el és vánszorog. 

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Huszonegy éve vagyunk együtt, jelenleg a 40-es éveink elején járunk.

A huszas éveink végén mi is elkezdtünk gyerekek után vágyódni, de több éves hercehurca, lombik és sok vetélés után csak nem sikerült. Az örökbefogadás nem állt tőlünk távol, de az biztos, hogy végig kellett mennünk a gyász folyamatán, fázisain. 2016-ban jelentkeztünk a Tegyesznél, és 2017 év elején lett határozatunk. Boldogan vártunk az örökbefogadott gyermekünkre, mikor ismét terhes lettem, teljesen természetes úton.

Terhességem első pár hetében hívott is az egyik alapítvány, hogy fogadókészek vagyunk-e. Persze így nem voltunk, pedig azt éreztem, hogy megint el fogjuk veszíteni a babánkat. Nem értettem, hogy mit szórakozik velünk az Univerzum es gátolja az örökbefogadásunkat is. Aztán rájöttünk, mert a 7. terhességem szüléssel végződött, 2018 év elején született egy csodálatos, vér szerinti kislányunk. Leírhatatlanul boldogok voltunk. 

Még a terveink legelején mindig két gyerekről álmodoztunk, persze ez furcsa érzés, mikor telnek az évek, kudarctól kudarcig, voltak pillanatok, amikor örültünk volna annak is, ha egyszer lesz egy. Ám kislányunk születése után az is egyértelmű volt, hogy a második gyermekünket, ha lesz olyan szerencsénk, akkor örökbe fogadjuk, hiszen ahogy a veszteségeinket feldolgoztuk, egyáltalán nem B tervként gondoltunk az örökbefogadásra, igy a szándékunkat fenntartottuk, amikor kellett hosszabbítottuk a határozatot.

Miben vagytok mások?

Szerintem semmiben nem vagyunk mások, egy átlagos család vagyunk.

Ki érkezett?

Egy csodálatos kisfiú érkezett hozzánk, titkos örökbefogadással. Egyik nevét a kórház, a másik nevét mi adtuk neki. Szülőanyukája a kórházban lemondott róla.

Miért pont ő?

Mi 0-1 éves korig vártunk gyerekre, csak a Tegyesznél, Budapesten (de országos listán is fent voltunk) nemi és származási kikötés nélkül. Legtöbb helyen az egészségügyi lapon is bővebb információt kértünk. 

Miért pont ti?

Szerintem mi jöttünk a sorban, voltak valamennyien még előttünk, de a kapcsolattartónktól úgy tudtuk, nekik volt származási kikötésük.

Mennyit vártatok?

Kislányunk kétéves volt 2020-ban, mikor jelentkeztünk testvér ügyben újból a Tegyesznél és négyéves  volt, mikor idén márciusban megcsörrent a telefon. A mai napig felfoghatatlan az az érzés. Az egészben pedig az az érdekes, hogy előtte nem sokkal tudtuk meg, hogy elmegy a szeretett ügyintézőnk a Tegyeszből. Pont azon a márciusi hosszú hétvégén, amikor a kisfiunk megszületett, beszéltük, hogy ha lejár a határozatunk, nem fogjuk újból meghosszabbítani, hiszen addigra már 43-44 évesek leszünk, és lehet, el kell engedjük a második a gyereket. Rá egy hétre csörgött a telefon egy idegen számról, amit én nem tudtam felvenni, de a férjem igen. Mivel az új ügyintéző hívta, először fel sem fogta, ezért a hölgy segített, és közölte vele, hogy ez az A hívás 🙂 

Már a telefonhívás után tudtuk, hogy nincsen semmi, ami miatt nemet mondanánk erre a babára. Már aznap sikerült elintézni, hogy bemehessünk hozzá a kórházba.

Mennyit várt a gyerek?

Kisfiunk hatnapos volt, mikor hívtak bennünket, és tíznapos, amikor hazahozhattuk a kórházból, köszönhetően a szintén csodálatos új ügyintézőnknek,  aki nemcsak egy nagyszerű Tegyesz-munkatárs, szakember, hanem egy nagyszerű ember is, és akinek örökre hálásak leszünk. Ennek ellenére az a négy nap egy örökkévalóságnak tűnt természetesen.

Tanács, ami jól jött volna?

Nehéz megmondani, hogy van-e olyan tanács, aminek tudatában másképp éltük volna meg a  történteket, és utólag jobb lett volna-e egyáltalán, ha másképp éljük meg. Az örökbefogadás érzelmileg felkavaró érzés, amit az eszünkkel mi is nagyon jól tudtunk! De megélni, hogy egyik nap nincs gyereked, vagy esetleg van már, – akit ráadásul mindennél jobban szeretsz-, és hazahozol egy idegen másikat, akire szintén csodaként tekintesz, aki tökéletes, akiről tudod, hogy itt a helye, de mégiscsak meg kell még ismerjétek egymást mindannyian, teljesen más és félelmetes érzés. 

És hát kisfiunk velünk van már kilenc hónapja, igy utólag már másként tekintünk az akkori érzelmi viharra, tudjuk, hogy ennek ez volt az útja. Emellett borzasztóan hálásak vagyunk, hogy általa és a szülőanyukája által mi két gyerekessé válhattunk. Ő egy hihetetlen, jó kedvű, tökéletes baba, akit mindenki imád, velünk az élen. Már most látszik, hogy humorával harmonizál a nővérével és végül is a család összes tagjával.

Legnagyobb problémátok most?

Nincsenek különös problémaink, csak a teljesen természetes és  hullámzó testvér féltékenységgel küzdünk.

Miről olvasnátok szívesen?

Testvéri kapcsolatokról, féltékenységről, örökbefogadott-vér szerinti testvérrivalizálásról, roma identitásról, de tulajdonképpen bármiről. Nagyon hálásak vagyunk a blognak, a Facebook-csoport közösségének, nagyon sok információhoz jutunk általa, ami rettentő fontos, így, hogy végre mi is örökbefogadó család lettünk végül.

→ olvasásának folytatása