20 tévhit az örökbefogadásról

Általános

A leggyakoribb sztereotípiák és cáfolatuk. Újaknak és régieknek, kérdezősködő ismerősöknek…

Az összeállítás egyik fele már megjelent a Bezzeganyán, ezt kiegészítettem még tíz tévhittel.

  1. Csak meddő (gyermektelen) párok fogadhatnak örökbe.

Nem igaz. Magyarországon az örökbefogadók többsége valóban meddőségi problémák miatt jelentkezik, de ez nem feltétel, és önmagában nem is tesz alkalmassá az örökbefogadásra. A jelentkezésnél azt vizsgálják, felkészült-e a jelentkező, el tudja-e fogadni az örökbefogadással járó komplex csomagot. A meglevő gyerekek száma sem akadály. Vannak, akik 1-2-3 vér szerinti gyerek után jelentkeznek és sorra is kerülnek. Ilyenkor is azt vizsgálják, a család fel tud-e vállalni egy újabb gyereket. Ha egy gyerek elhelyezéséről döntenek, akkor sem sorolják feltétlenül előre azt a párt, aki gyerek nélkül várakozik. A gyereknek keresnek családot, nem a szülőknek gyereket, hangzik a gyermekvédelem mantrája. Egyébként Magyarországon nemcsak házaspárok fogadhatnak örökbe, hanem egyedülállók is.

  1. Aki örökbe akar fogadni, az bemehet egy intézetbe válogatni.

Nem igaz. Aki örökbe akar fogadni, az először is alkalmasságot szerez, majd vár a sorára. Ha sorra kerül, egy gyereket fognak neki felajánlani, és arról kell döntenie. Ha nemet mond, akkor a várakozó vár a következő gyerekre, a gyereket pedig felajánlják a következő várakozónak. Intézetbe bemenni válogatni azért sem lehetne, mert a 12 év alatti gyerekeket fokozatosan nevelőszülőkhöz helyezik át a gyermekotthonokból.

Tölcsér-Andrea-Sütő-Szandra

  1. Az intézetek tele vannak gyerekkel, mégis éveket kell várni az örökbefogadásra.

Ez nem egészen így van. Mintegy húszezer gyermek él állami gondoskodásban, de csak minden tizedik örökbe adható. A többiekkel a vér szerinti család tartja a kapcsolatot, és megvan a remény, hogy visszakerülhetnek a családjukba. Az örökbe adható gyerekek közül is sok a tíz évnél idősebb, vagy fogyatékos. Az örökbefogadók viszont többnyire 3 év alatti, nagyjából egészséges gyereket szeretnének. Természetesen, minél elfogadóbb az örökbefogadó, annál kevesebbet kell várnia.

  1. Az örökbefogadók válogatnak, pedig van elég gyerek.

Nézőpont kérdése. A jelentkezésnél nyilatkoznia kell az örökbefogadónak, milyen gyereket tud vállalni: milyen korút, egészségi állapotút, fiút vagy lányt, vállal-e testvéreket, milyen egyéb elképzelései vannak. A megadottnak megfelelő gyermeket fognak neki felajánlani, és azt sem kötelező elfogadnia, mondhat nemet, ha ellenérzése van. Az örökbefogadás nagy döntés, senkit nem lehet kötelezni, hogy olyan gyermeket fogadjon a családjába, akit valamiért nem tud elfogadni. A cél egy működő család kialakítása, az alkalmassági vizsgálaton meg is nézik, nem vállalja-e túl magát a jelentkező (például gyerekszámban, egészségi állapotban), meg tud-e birkózni majd az új helyzettel. A magyar örökbefogadók összességében valóban nem túl toleránsak, a többség három év alatti, nagyjából egészséges gyereket szeretne, kevesen vállalnak roma babát. Ezen szemléletformálással, ismeretterjesztéssel lehet lassan változtatni.

  1. A jelentkezés kész tortúra, az örökbefogadás nehéz és bonyolult.

Mihez képest? Az örökbefogadásra jelentkezőknek először el kell beszélgetni egy ügyintézővel, majd találkozni 1-4 alkalommal pszichológussal, és részt venni egy 3-4 napos felkészítő tanfolyamon. Az alkalmassághoz megnézik a lakást, kérnek igazolást a jövedelemről és az egészségi állapotról. Nem várnak el luxuskörülményeket, és igen kevesen buknak meg a vizsgálaton. Az alkalmassági határozat megszerzése néhány hónapig tart, és összesen nagyjából tízszer kell megjelenni hivatalos helyeken. Mindez alatta marad egy jogosítvány vagy egy terhesgondozás „megterhelésének”. A várakozás utána a gyerekre már lehet hosszú, de ez az igényektől is függ.

  1. Sokat kell várni a gyerekre.

Igaz is, nem is. Az átlagos várakozási idő ma Magyarországon 3-4 év, de nagy egyéni eltérések lehetségesek. A valóságban ez lehet pár hónap és 5-6 év is. A döntő tényező, milyen gyereket fogad el a jelentkező. Egészséges, fehér bőrű újszülöttre hosszú sorok állnak, viszont kevesen vállalnak beteg gyereket, kevesen fogadnak el 5-6 évesnél idősebb gyereket. A hazai jelentkezők nagy része nem akar roma származású/kinézetű gyereket hazavinni, így ha valaki ebben nyitott, az rövidíti le leginkább a várakozást.

  1. 2-3 éves gyereket gyorsabban lehet kapni, mint újszülöttet.

Nem feltétlenül, mert 2-3 évest is sokan vállalnak még, nagyjából ugyanolyan hosszú a várakozás. Ha valaki roma gyereket is vállal, az csökkenti lényegesen a várakozási időt.

Kocsis-Kata

  1. A roma gyerekek nem kellenek senkinek.

Nem igaz. Magyarországon valóban az örökbefogadásra jelentkezőknek csak 15-20 százaléka fogad el roma gyereket. Ez nem jelenti azt, hogy a roma gyerekek szülők nélkül maradnak, legfeljebb olyan jelentkező kapja meg őket, aki kevesebb ideje vár. Minden gyereknek először a saját megyéjében keresnek örökbefogadót, ha ez nem megy, akkor az egész országban, és ha itt sem találnak, akkor külföldön. Főleg az idősebb roma gyerekek gyakran kerülnek külföldi örökbefogadókhoz, de a rendszer mindenkinek igyekszik családot találni, a bőrszíne miatt nem fog szülők nélkül maradni a gyerek.

  1. Pénzért eladják külföldre a magyar gyerekeket.

Nem igaz. A magyar gyereket örökbefogadó külföldi párok valóban összesen akár 5-10 millió forintnak megfelelő összeget is kifizetnek, de ez a hivatalos papírok beszerzése, lefordítása, az ügynökség díja, a tolmács, az utazás, az itt-tartózkodás költsége. Itthon sem a Tegyesz, sem a minisztérium, sem az intézet, sem a nevelőszülői hálózat nem kap pénzt a külföldre örökbeadott gyerekek után. Egyébként hazánk a Hágai Egyezmény tagja, ami szigorúan szabályozza a nemzetközi örökbefogadásokat, és külföldre csak olyan gyerek kerülhet, akinek itthon nincs esély szülőket találni, és az örökbefogadás nem szolgálhatja senki haszonszerzését.

  1. Aki maga szül, annak se kell tanfolyamra mennie.

Így igaz! És ők is követnek el hibákat… Aki maga szüli a gyereket, az nem fog egy rakás kérdéssel szembesülni, amivel az örökbefogadók igen. Mikor mondjunk nemet egy felajánlott gyerekre? Milyen, ha egy 2-3-4 éves gyerek érkezik a családba? Megmondjuk a gyereknek, hogy örökbefogadott? Mikor és hogyan? Mit feleljünk az ismerősöknek, honnan került oda a gyerek? Megmondjuk az óvodában, iskolában, hogy örökbefogadott? Mi a teendő, ha a gyerek érdeklődik a vér szerinti szülei iránt, vagy ha felnőve meg akarja keresni őket? Az örökbefogadók felkészítő tanfolyamán pont ezeket a kérdéseket veszik át, és nem azt, hogyan kell pelenkázni. A népi bölcsesség keveset tud az örökbefogadásról (ahogy ez a kis gyűjtemény is mutatja), egy újdonsült szülő hiába fog tanácsot kérni a kisgyerekes ismerőseitől, azok nem voltak ilyen helyzetben.

  1. Aki örökbe fogad, az nevelőszülő lesz.

Nem igaz. Rengetegen keverik, de az örökbefogadó nem azonos a nevelőszülővel. Ami közös: mindkettő olyan gyereket nevel, akit nem ő szült (nemzett). Az örökbefogadott gyerek viszont minden tekintetben vér szerinti státusba kerül, új nevet kap, végleg a családban marad. Örökre. A nevelőszülő állami gondozott gyermeket nevel átmenetileg (ami tarthat a gyermek nagykorúságáig is), ezért illetményt kap, a gyerek nem kerül a nevére, és ez az intézeti gondozás alternatívája. A nevelőszülőtől elkerülhet a gyerek, például vissza a vér szerinti családba, vagy örökbefogadó szülőkhöz, és hatóságok is ellenőrzik a munkáját.

  1. Aki lemond a gyerekéről, az felelőtlen perszóna.

Nem. Sokféle történet lehet a háttérben. A vér szerinti szülők egy része valóban maga dönt úgy, hogy örökbe adja a gyermekét, mert nem tudja felnevelni, ezzel biztosítja, hogy a gyermek azonnal szerető családba kerüljön, így gondoskodik a jövőjéről. Ez éppen a felelősség jele, mert ha jogilag nem mond le, csak a kórházban hagyja az újszülöttet, akkor a baba állami gondozott lesz, és leghamarabb 8-9 hónapos korában kerül családba. Vannak gyerekek, akik állami gondozásba kerülnek, és ott egy ideig nem látogatja őket a család, így válnak örökbe adhatóvá. Van, ahol bíróság vonja meg a szülők jogait, például a gyerek elhanyagolása miatt. Változatos társadalmi problémák állhatnak a háttérben: mélyszegénység, hajléktalanság, munkanélküliség, prostitúció, börtön. De előfordulnak rendezett családból származó tinédzser anyák is. Ritka, de előfordul, hogy az anya szándékosan választja az örökbeadást az abortusz helyett, a többiek pedig túl későn veszik észre a terhességet. Nagyon sokszor az anya egyedül marad a problémával, a környezete nem segít neki.

  1. Örökbe fogadni nemes tett.

Jaj. Természetesen a gyereknek sokkal jobb családban felnőnie, mint állami gondozásban. Viszont a gyakorlatban hosszú sorok állnak azokért a gyerekekért, akiket az örökbefogadók többsége szeretne. Az más helyzet, ha valaki tíz év feletti vagy fogyatékos gyereket elvállal, de ez ritka. Az örökbefogadók inkább saját magukkal tesznek jót: gyermekre vágynak, akit szerethetnek. Többségük sok évi hiábavaló próbálkozáson van túl. Amúgy sem szerencsés, ha a szülő úgy áll hozzá, hogy nagy jót tett a gyerekkel, akár mert megszülte, akár mert örökbe fogadta, és a gyerek ezért majd legyen hálás. A szülő akar gyereket, itt is.

  1. Külföldről egyszerűbb örökbe fogadni, mint Magyarországról.

Nem igaz. A média azt a képet sugallja az örökbefogadásról, hogy a sztárok cuki kis színes bőrű gyerekeket visznek haza a fejlődő országokból. A nálunk gazdagabb nyugat-európai országokban valóban alig van belföldi örökbefogadás, kevés a nem kívánt terhesség, fejlettebb a szociális háló, nincsenek örökbe adható gyerekek. Ezért a fejlett országok lakói a harmadik világból fogadnak örökbe, gyakran kényszerből. Egyébként a nemzetközi örökbefogadás feltételeit is folyamatosan szigorítják, és Nyugat-Európában meg Amerikában a magyarnál nagyságrendekkel szigorúbb az alkalmassági eljárás. Magyarországon más a helyzet, nálunk vannak belföldön is örökbe adható gyerekek. Természetesen, elvileg magyar állampolgárok is fogadhatnak örökbe gyereket külföldről, de a gyakorlati kivitelezés szinte lehetetlen. Nincs ebben segítő szervezet, bonyolult az ügyintézés, hosszú és drága a folyamat (több millió forint). A magyar örökbefogadási feltételeknek egyébként ekkor is meg kell felelni. De főleg, nincs értelme, hiszen ha valaki a bőrszín tekintetében elfogadó, az idehaza sokszor egy éven belül kaphat cigány származású kisgyereket.

Horváth-László-8-éves-Igazgyöngy-AMI-Tanára-L.Ritók-Nóra

  1. Aki örökbe fogad, az hamarosan teherbe esik.

Nem igaz. Ez egyáltalán nem olyan gyakori, mint ahogy a városi legendák állítják. Ahol végeztek ilyen kutatásokat, megállapították, hogy ez a valóságban igen ritka. Örökbefogadó családok rendezvényein általában ott van 20-30 érintett család, és egy olyan, akiknek örökbefogadás után született gyerekük, vagy egy se. Sokszor a fizikai feltételei sincsenek meg a teherbeesésnek (méh, petevezeték megléte.) Bár ezt a biztatónak szánt közlést minden második ismerős elmeséli a friss örökbefogadóknak (ők is ismernek valakit, akinél így történt…), ez valójában igen bántó. Aki örökbe fogad, az magáénak fogadja el a gyereket, és boldog vele. Míg ez a kis „vigasztaló” megállapítás azt sugallja, hogy az örökbefogadott gyerek csak pótlék, de hamarosan lesz „igazi” is… Egészen tragikus, ha valaki azzal a reménnyel vállalkozik örökbefogadásra, hogy ezzel a trükkel a sorstól majd kierőltethet egy vér szerinti gyermeket.

  1. Elég kamaszkorban megmondani a gyereknek, hogy örökbe fogadták.

Nem igaz. Ha a gyerek egy ilyen hírrel kamaszkorában szembesül, úgy fogja érezni, hogy addig az egész élete hazugság volt. A kamaszkor amúgy is érzékeny, viharos időszak. A szülő nem hazudhat a gyereknek, főleg nem ilyen lényeges kérdésben. Az nem járható út, hogy azt mondom neki, én szültem, aztán pár év múlva felvilágosítom, hogy mégse. Az sem szerencsés, ha emiatt évekig tabu a születés témája. Az a jó, ha az örökbefogadás ténye teljesen természetesen beépül az identitásába, és pici korától fokozatosan adagolja neki a szülő. Pont úgy, ahogy egyébként is történne a születése részleteivel. Eleinte persze nem fogja érteni a gyerek, de hallja a szót, és később fokozatosan feltölti tartalommal. Egy óvodásnak már tudnia kell, hogy minden gyereket egy néni szült, és ő egy másik néni hasában volt, de anyáék a szülei. A kudarcos örökbefogadások egyik tipikus eleme, hogy a gyerek csak későn, esetleg másoktól, vagy egy veszekedésből értesül róla, hogy örökbe fogadták. A gyermeknek joga van tudni, hogy örökbe fogadták, és ha a család jól kezeli a kérdést, ettől nem fogja kevésbé szeretni a szüleit. A megmondás az alkalmassági vizsgálatnak és a tanfolyamnak is központi témája.

  1. Furcsa lehet egy idegen gyereket nevelni.

Megítélés kérdése. Magyarországon a házasságok fele válással végződik. Sok családban nevelkedik olyan gyerek, aki valamelyik partner korábbi kapcsolatából való, és a másik szülőnek nem vérrokona, mégis együtt kell vele élni, vagy éppen hétvégenként vendégül látni. Az örökbefogadás ehhez képest mindkét fél közös akaratából jött létre. Aki örökbe fogad, az nem idegennek, hanem magáénak érzi a gyereket (és az minden szempontból a vér szerintivel azonos jogokat élvez). Az örökbefogadás aktusában ott van az a mozzanat, hogy a szülő igent mondott a gyerekre, ezt a gyereket kifejezetten vállalta, nem csak „becsúszott”. Örökbe fogadni nem lehet véletlenül! Egyébként az örökbefogadó szülők gyakran említik, hogy hasonlít hozzájuk a gyerek, vagy ha külsőleg nem is, akkor a mimikájában, viselkedésében, tulajdonságaiban találnak ismerős vonásokat.

  1. „Sajátot már nem is akartok?”

Uhh. Ezt mindenki megkérdezi a friss örökbefogadóktól, sokszor a gyerek füle hallatára, és rettenetesen tapintatlan kérdés. Először is, az örökbefogadott gyerek is „saját gyerek”, ha meg akarjuk különböztetni, akkor mondjunk vér szerintit. Aki örökbe fogad, az általában sok év próbálkozáson van túl, áteshetett műtéteken, lombikokon, vetéléseken, vagy csak hosszú és hiábavaló várakozáson. Valószínűleg megtette, ami tőle telik, hogy szülessen gyereke. Akkor szoktak örökbe fogadni, – ezt az alkalmassági vizsgálat is nézi – mikor el tudják fogadni, hogy nem születik vér szerinti gyerekük, a veszteségeket feldolgozták, és az érkező gyereket nem pótléknak tartják. Aki örökbe fogad, az általában boldog a gyermekkel, és maradéktalanul magáénak fogadja el. A kérdés viszont azt sugallja, hogy ez csak valami félmegoldás, amivel nem lehet kiegyezni. Különösen bántó, ha már a gyerek is érti.

  1. Ki tudja, mit hoz magával a gyerek.

Így igaz. És egy vér szerintinél is. A genetika sok mindent meghatároz: hogy fog kinézni a gyerek, milyen temperamentuma, képességei lesznek. Az viszont már a nevelésen múlik, hogy ezekkel mit kezd, mit bontakoztat ki a képességeiből, milyen ember lesz belőle. Egyébként vér szerinti gyereknél sem lehet előre tudni, hogy mit hoz magával, kire fog hasonlítani, mely tulajdonságokat örököl a családi készletből. A genetikai csomagnál nagyobb probléma, hogy az örökbefogadott gyereknek egy másik puttonya is van: a veszteségek. Veszteség lehet neki, hogy elvált a vér szerinti szüleitől, esetleg élt már intézetben, nevelőszülőknél, netán traumák érték rövid kis életében. Ezt külön kell kezelni. Az örökbefogadók hisznek a nevelés hatalmában.

  1. „Nem félsz, hogy ha felnő, visszamegy az igazi szüleihez?”

Nem. Az örökbefogadott gyereknek valóban két családja van. Az igazi szüleinek általában azokat tartja, akik felnevelték, de a vér szerinti család öröksége is fontos számára. Az örökbefogadott gyermeknek joga van a származása megismerésére, felnőve megkeresheti a vér szerinti szüleit. Ők viszont – ha a család jól kezelte a kérdést – nem jelentenek konkurenciát az örökbefogadó szülők számára. A vérrokonok megismerése az identitás, önazonosság kialakításához fontos, a gyerek szeretné tudni, kire hasonlít, mit örökölt, és miért adták örökbe. De nem fog visszaköltözni a vér szerinti családhoz, továbbra is az örökbefogadókat tekinti szüleinek. Az a szerencsés, ha a szülők is támogatják a gyereket a gyökérkeresésben.

Advertisements

153 responses »

  1. Ismét előítélettörés! 😀
    Íme néhány saját válasz, (nem mindig) agresszív kismalac formájában, de karcolósan, hadd gondolkodjon a kérdező. Bocs, ha genyó leszek, ezek inkább hirtelen válaszok für alle Fälle. De természetesen a legjobb válaszokat a cikkben olvashatjuk, köszönet érte! 🙂

    Te is vállalhatnál, ha szeretnéd, nézz utána, ha érdekel. (hivatkozás orokbe.hu)
    🙂 Próbálkozz meg vele, adjak címet? Utána nem fogsz utálni, ha előre szólok, hogy egy ilyen megmozdulással hamar ajtón kívül leszel?
    Ez így van, de aki nem örökbe adható, az sajnos marad.
    Akkor légy oly kedves, opciónak jelölj már be egy olyan gyereket, aki nem passzol bele a tökéletesen idilli családodba, aztán demonstrálj. Köszi
    Az, és? Van más választás? Mért, szülni könnyű?
    lásd 5-ös pont
    Muta a statisztikát, érdekel! 🙂
    Nem értem a kijelentést, ez nem saját döntése mindenkinek? Szabad országban élünk.
    Ó biztos, ezen nyerészkednek direkt… Hogyhogy nem adják el azt a sokat is, akikről a 3. pontban megemlékeztünk? Az ENSZ emberi jogok nyilatkozatáról hallottál? 🙂
    Bírom, hogy ilyen okos vagy, tudod, hogy kell újraéleszteni? Ja, nem? De hát nem kell a tanfolyás, az úgyis csak árt…
    Értelmező Kéziszótár – minden könyvtárban tartanak belőle, és ingyen olvasható – vaaagy orokbe.hu
    A te családod matyó hímzés? Köszönjük a fejtegetést, mindenki söprögessen a saját portáján.
    Azta! Régen katonáskodni kellett a nemességért, már ilyen olcsón adják? Ide nekem de kettőt!
    Lehet próbálkozni, szabad a pálya 😀
    Láttunk már karón varjút, ha ez előfordul, legfeljebb lesz még egy gyerek, dupla öröm 🙂
    😀 szerinted elszökik majd, vagy széttöri a fejeden mérgében a kristályvázát?
    Mér, a bébiszitter meg a tanár meg az óvónő meg a bölcsis néni mit csinál?
    De, itt van, adjak szemüveget?
    Lásd 12. pont
    Joga van, segíteni fogom, én boldog embernek akarom látni a gyerekemet, abba belefér ez is, nem?

    Kedvelés

  2. Épp tegnap kérdezték meg a fiam füle hallatára, hogy “Akkor Nektek már nem is lehet saját gyereketek?” És nem rosszindulatból, mert utána már bőszen simogatta a fiam buksiját, és dicsérte, hogy milyen okos és ügyes. Ráadásul egy olyan ember volt, aki elmondása szerint már találkozott más örökbefogadott gyerekkel a csoportjában. Mikor mondtam, hogy nem lehet (értettem, mire gondol), de Ő IS SAJÁT (és megszorítottam a fiam)! Még győzködni próbált, hogy dehogynem, biztos összejön, meg hogy nem saját, és tudom is hogy érti, korán van, tudjam be annak! KB. háromszor mondtam el, hogy DE SAJÁT! Engem igazából nem érdekel, hogy rólam mit gondol a kérdező. Esetleg sajnál, mert nem lehet vér szerinti (bár utálom, ha sajnálnak, és nem is kell, mert én a lehető legboldogabb vagyok a SAJÁT fiammal) stb, de a gyerek szegény hallja ezt a buta szöveget, és nagyon észnél kell lenni, hogy egy pillanatig se érezze, hogy valaki őt másnak/pótléknak tartja. Persze utána jól megpuszilgattam, és elmondtam neki, hogy mennyire szeretem. És az egészet mosolyogva kellett előadni, a jelenlévő közönség hallatára, mert egy csoportos foglalkozáson történt. Szóval, aki a csoportból még nem vágta le, hogy a fiam örökbefogadott, az most biztosan értesült róla a beszélgetés hallatán.

    Kedvelés

  3. En ertem Katat, a sajat valaszat foglalta ossze, kisse csipos stilusban 😃
    Amugy hulyeseget mindig kerdeznek az emberek, kisvarosban lakom, nyilvan lattak terhesen, hisz jottek a kerdesek:
    -Terhes vagy?
    -Akartatok?
    -Nem felsz a szulestol? ( Itt altalaban mindig elmeseltek a sajat/masok horror szulestortenet…)
    -Van orvosod, szulesznod? (Itt mindenki elmeselt egy szinten horrortortenet a kivalasztott orvosomrol, v masik orvosrol).
    -Te meg egyben vagy?
    Mikor megszuletett, jottek az egyre okosabb kerdesek.
    -Megszultel?
    -Jaj, a tied?
    -Jo baba???
    -Van tejed?
    A kedvencem:a full kekbe oltoztetett gyerekrol, barna babakocsiban MINDIG megkerdeztek, h fiu vagy lany. Volt egy neni, mindennap megkerdezte a nevet, majd a nemet 😃 Egy het utan azt mondtam, h mi nem kenyszeritjuk a gyereket semmire, majd ha nagy lesz eldonti, h fiu v lany akar lenni. Tobbet nem kerdezett 😃
    Nagy hassal toltam baratnom egy eves kisfiat, megkerdeztek, hogy megszultem???
    A babakocsis korbol kinove aranylag kevesebb hulye kerdes jott, de addig meg atestunk azokon, hogy szoptatok-e, van foga, miert nem adok krumplifozeleket a feleves gyereknek, kuszik, maszik, fut, szamol 100-as szamkorben az egyevesem, mert az ove bizony igen.
    Csak azt akartam ezzel irni, h nem csak az orokbeszuloket zaklatjak marhasagokkal, az emberek vmiert imadnak beszelni, es altalaban nem zavarja oket, h zavaro, idegesito, buta, esetleg tul intim kerdeseket tesznek fel.

    Kedvelés

  4. Szerintem rengeteg a homály az élet minden területén, beleértve ebbe nemcsak a konkrét élethelyzetekről való tudást, hanem a hogyanokat is: az empátiát és az általános tiszteletet is… Pl egy művészként / élsportolóként…stb is munkálkodótól is elég sok, a magánéletet egyáltalán nem tisztelő kérdést kérdeznek elég hajmeresztő módokon, ami ugyanúgy betalál a kérdezett szívébe és összeszorítja… Van azért, amiben felismerem régi, éretlen önmagamat is, szerencsére azért nem mindenben 😉 …

    Korábban főleg védekeztem (vagy támadással védekeztem) ilyen kérdések alanyaként (mindenféle életterületeken), de mostanában ebben valahogy ott tartok, ha épp jó passzban vagyok 🙂 , hogy már őszintén megsajnálom a bántóan megnyilatkozó embereket, mert én csak 5 percre találkozom ővele pl, de ő egész nap “önmagával van”: abban az érzelemvilágban, tudatosságban amit nekem prezentált a bántó kérdésével, és szerintem neki a nehezebb. Mert végülis, mindenki azt tudja adni (kérdésben is), amije van érzelemben / tudásban, és amije nincs: azt adni sem tudja, másnak sem, de magának sem.

    Arra szoktam gondolni, hogy ha egyáltalán nem érzi-tudja, hogy bántó, akkor nincs benne szándékosság = nem akar rosszat / nem akar konkrétan nekem rosszat: tehát nem veszem lelkemre a helyzetet, (ahogy nem vettem fel azt sem, pl. amikor egy cuki, súlyosan downos kislány a buszablakból rámnyújtotta a nyelvét, vagyis mégcsak az sem biztos, hogy rám: hanem lehet, hogy ő csak épp önkifejezett, valamit, amit én nem is értettem meg, meg nem rám tartozik: én csak pont arra jártam, ez tehát nem az én ügyem, és nem lépek be a vele való kapcsolatba, és főleg nyilván nem nyújtom vissza rá a nyelvem.).

    Ha pedig a bántót / bántóan kérdező érzi és-vagy tudja, hogy ő milyen éppen, akkor ez már nyilván szándékos: és akkor, szerintem, tudatosan provokál (mint egy kamasz): mert valszeg indirekten segítséget kér a saját belső feszültségeihez és-vagy tanulni is akar tőlem, pl nyugalmat, az egyéni élet (tehát az egyéniség) felvállalásának hogyanjait…stb, de nem tudja ezt a kérést / kérdést (még) máshogyan megfogalmazni (ebben is, pont mint egy kamasz…).
    (Azt meg, hogy van-e kedvem / lehetőségem / energiám, időm…stb segíteni annak a konkrét embernek ott és akkor, meg én eldöntöm ott és akkor, mert nem kell felnevelnem a fél világot egyedül, de nyilván nem akarok a másik véglet sem lenni, hogy mindenkit mindig lepattintok, akire nem tudok felnézni éppen).

    De olyan megkönnyebbülés és szellemi hazatálálás is érzelmi támaszt találni, kibeszélni, másokat olvasni ebben a témában, is, mert közben azért mégiscsak nehéz a szóbeli kicsi / nagy durvaság…

    +
    Nagyon nagyon hasznos, jó és szép ez a blog és a hozzászólások is, sok sok KÖSZÖNET mindenért mindenkinek!

    Kedvelés

  5. Az előítéletekhez…
    Második osztályos a kisfiam, év végi dolgozatírási hajrá, meg stopperórára való hangos olvasás felmérés van az iskolában. Két felmérő közötti szünetben a gyerekek a feszültségüket válogatott gonoszkodásokkal egymáson vezetik le. A 9 éves kisfiamnak nekitámadnak, hogy ő csak „egy lúzer örökbefogadott”, nem is én vagyok az igazi anyja. Védekezik, majd megkapja: „Ha van is anyád, az egy kurva.” Becsöngetnek, a gyerekek mennek mint a kiskatonák, fegyelmezetten megírják az év végi nyelvtan felmérő dolgozatot. Az én saját örökbefogadott kisfiam hibátlanra írta. Amikor otthon este végre elmesélte mi történt – az egész beszélgetés azzal indult, hogy tudom, hogy egy csúnya szó, de pontosan mit jelent az, hogy kurva – és magyarázom neki, hogy mit is jelent a prostitúció és hogy nem, nem senki soha nem teheti meg, hogy megalázza, sértegesse és joga van segítséget kérni ez ellen a tanító nénitől és ilyen lelkiállapotban nem kényszeríthetik dolgozat írásra, azt válaszolta: „De hát nem érted anya, a tanító néni csak úgy tesz, mintha nem hallaná, ő soha sem segít. Ha meg megverem, aki bánt, én kapok beírást az ellenőrzőbe. Csak azért is hibátlanra írtam!”
    Itt utalnék vissza Ht. Andrea születési anyakönyvezés tárgyban feltett kérdésére. A mi kisfiunknak szokványos a születési anyakönyvi kivonata, mivel házaspárként fogadtuk örökbe, de ez a papír semmiféle védelmet nem jelent az előítéletekkel szemben.
    Kedves Eleven, Manuela és a többi blogot olvasó örökbefogadott felnőttet kérdezem, ha értek titeket hasonló előítéletes élmények, ti hogyan tudtatok vele megküzdeni, mi az, ami erőt adott? Nekem ez a jelenlegi „nekem csak azért is muszáj hibátlannak lennem” hosszú távon elég ijesztőnek tűnik. Mennyi idő és szeretet kell ahhoz, hogy el tudja hinni egy saját örökbefogadott gyerek, hogy ő pusztán saját magáért, minden bizonyítás nélkül értékes és szerethető?

    Kedvelés

    • ez most komoly, hogy egy gyerek a másiknak ilyesmit mond, és a tanítónéni direkt nem hallja meg??? Lehet, hogy egy elbeszélgetést megérne a dolog…

      Kedvelés

      • Nem az első beszélgetés ez a tárgyban a tanító nénivel és gyanítom nem is az utolsó. Én azt figyeltem meg, hogyha olyan helyzetbe kerülnek pedagógusok (tisztelet a kivételnek), akár a szünetben, de még inkább tapasztalható ez mondjuk egy iskola udvari felügyeletnél, amikor is mondjuk négy gyerek ver egyet, hogy nem tudatosan ugyan, hanem ösztönösen hátat fordítanak, kihátrálnak egy általuk kezelhetetlen helyzetből. Nem szándékosan, egyszerűen hárítanak, mert nincs eszköztáruk az iskolai agresszió ellen.
        A kisfiam meg életének első három évét csecsemőotthonban töltötte, ahol a nap folyamán nyolc óránként más és más gondozóhoz igazodott, ezért borzasztóan képes figyelni minden apró jelre, rezdülésre és nagyon érzékenyen képes kódolni, hogy ilyen helyzetekben ki az, akitől segítséget kaphat és ki az, akitől nem, ahogyan egy pedagógus helyzetből való kihátrálásait is jobban észreveszi, mint egy átlagosan érzékeny gyerek.
        Mivel többször beszéltünk már erről, tisztában vagyok a csúfolódó gyerekek szülői hátterével is, ahonnan erednek az előítéletek, meg a sértő szavak (ilyet egy 9 éves gyerek magától nem talál ki) és amiről a pedagógusok valóban nem tehetnek és sajnos nem is tudnak ellene hatékonyan fellépni.

        Kedvelés

        • Kedves Angéla, most először nem értek veled egyet. Igenis volna eszköztára a pedagógusnak az iskolai agresszió ellen. A pedagógusok valójában tehetnek arról, ha egy gyermeket bántanak a többiek és nem védi meg őt senki (ráadásul ők – a pedagógusok – sem!). Tudnának hatékonyan fellépni. Felháborítónak tartom, amikor egy pedagógus így viselkedik! Persze tudom, hogy túlterheltek, nem tudnak mindenre figyelni, kiégtek, stb. De akkor is! Inkább ne tanítsa meg a gyerekemet a szorzótáblára, inkább írasson kevesebb dolgozatot, inkább vegyenek kevesebb anyagot, de legyen védelmezője a gyermekemnek! (Az én kislányom is élt meg ilyet, a tanítónéninek azóta sem bocsátottam meg!) De hálistennek jó tapasztalatom is van, a pedagógusok is tudnak fejlődni, csak sokszor kell beszélni velük. (Egyébként én is az vagyok.:)) Szóval én a helyetekben melegen tartanám a témát! (Nagyon megrázott egyébként a történet, kösz, hogy megírtad!)

          Kedvelés

          • Dutka, szerintem most is egyetértünk, csak lehet, hogy másképp fejezzük ki. Én nem mentem fel azt a pedagógust, aki előrébb helyezi a dolgozatíratást egy súlyos probléma megoldásnál, sőt én is haragszom rá. Csak valahogy próbálom, amennyire lehet, tárgyilagosan felmérni, hogy ez miből fakad, fejlődést csak úgy lehet elérni, ha próbálom őket is megérteni. Az biztos, hogy nagyon nehéz a pedagógusoknak is manapság.

            Kedvelés

            • Angéla, hát persze, hogy most is egyetértünk! Ez számomra nem is volt kérdés, csak szándékosan éleztem ki az “érzéketlen pedagógus” témát, mert az mindig felbőszít…

              Kedvelés

    • Fú, pedagógus vagyok, örökbefogadó és nekem is volt általános iskolában osztálytársam, akit örökbe fogadtak… Eszembe sem jutott volna egy ilyen mondat! Főleg kilencévesen! Kitől tanulhatták? Egyébként a helyetekben menekülnék az ilyen “pedagógustól”… Remélem, megtehetitek!

      Kedvelés

    • A kisfiad jol oldotta meg a helyzetet. Amugy is tudjuk, h vegtelenul bolcs, es ugyes gyerek😊
      Igaza van, a megoldas az, h akkor is megcsinalom, es jol jovok ki a helyzetbol. Ha ezen idegesitette volna magat dolgozatiras kozben, akkor meg az is problemat okozott volna.
      En nem tudtam ennyire helyen kezelni ezeket a dolgokat, de engem nem is a tagabb kornyezet bantott, iskolatarsak stb, en csaladon belul kaptam az osztast. Vegso soron ugyanazt tettem, mint a fiad, megmutattam, h igenis megy nekem 😊.
      Mennyire biztos, h a kisfiad megfelelesi kenyszerbol akar tokeletes dolgozatot/eredmenyt elerni? El sem tudom kepzelni, h ne tudna zsigerbol, h akkor imadod, ha csak negyes lesz a dolgozat. Szerintem ez a makacssag nagyon jol fog jonni neki az eletben, elore viszi, es amilyen kreativ a gyerek, szerintem meg sokra viszi.
      A gyerekek kegyetlenek. Van par nevelt gyerek az osztalyaimban, es durvan ramennek az ilyen gyerekekre azok a gyerekek, akiknel szinten nincs rendben valami otthon.
      En le szoktam ilyenkor ulni, es meselek arrol, h milyen erzes lehet nevelt gyereknek lenni. Amikor leesik nekik, napokig rendben vannak, aztan kezdodik elolrol. Viszont nagyon kivancsiak, szoktak kerdezni, es ha a mederben tudom tartani a beszelgetest, egesz jo dolgok szoktak kisulni. Csak a nevelt gyerekek mar sokszor tamadasnak vesznek minden kerdest, sokszor igazuk is van sajnos. 😦
      Szerintem az, h elmondtad, h senkinek sincs joga ilyet mondani a szuloanyara, ez helyes volt, majd a fiad eldonti, h mit oszt meg az osztallyal. A tanitonenivel ujra beszelnek, akar pszichologus bevonasaval kezdemenyeznek egy osztalyfonoki orat. Ha belemegy…

      Kedvelés

      • Eleven, nagyon köszönöm a válaszod, mindig megmelengeted a szívem:-). Egyébként nálunk is így van, ahogy írod az iskolában, hol sikerül valamire jutni az iskolapszichológus bevonásával, hol meg újból visszatér a gonoszkodás, de nemcsak vele szemben, hanem mindazon gyerekekkel, akik egy kicsit mások (pl. a kemoterápián átesett kopasz kis barátjával szemben is).
        A válaszod kapcsán végiggondoltam azt is, hogy azok a tünetek, amik a szorongását tükrözték elmúltak, elmúltak a rémálmai, hosszan, nyugodtan alszik, elmúltak a különböző tikjei, mióta a szavalóversenyeken sikereket ért el, teljesen elmúlt a dadogása is, csak ritkán tükröződik a szeméből szomorúság, inkább vidám, érdeklődő a tekintete, illetve a pszichológus is megnyugtatott, hogy azért higgyem el, hogyha pszichésen nem lenne rendben, nem tudna ilyen jól koncentrálni egy dolgozatra. Talán akkor már nincs benne annyira erős megfelelési kényszer.

        Kedvelés

        • “hogyha pszichésen nem lenne rendben, nem tudna ilyen jól koncentrálni egy dolgozatra”

          pszichomokusnak igaza van. en is rengetegszer elhataroztam, de csak elhatarozasbol ES tudassal nem lehet hibatlan dolit irni, ahhoz belso nyugalom is kell… 😀

          sok sikert nektek!

          Kedvelés

        • “hogyha pszichésen nem lenne rendben, nem tudna ilyen jól koncentrálni egy dolgozatra”

          szakembernek igaza van. szemelyes tapasztalat, zaklatottan nem lehet hibatlan dolgozatot irni.

          Kedvelés

    • Szia Angéla, szerintem az sokkal fontosabb, hogy az örökbefogadó szülő a helyén kezelje az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket, mert ez bástyát ad a gyereknek. Kb. 30 éves korára szerintem helyén kezelheti. Ezen a nekem akkor is muszáj hibátlannak lennem picit mást fedezek fel. Elmondom élőben vagy pivát üzenetben.

      Kedvelés

  6. Klassz lista, a legtöbb pontja ismerős. 🙂 Én ezerrel igyekszem toleráns, türelmes lenni az ilyen kérdések feltevőivel szemben, de rosszabb pillanataimban azért kibukom az olyan kérdéseken, amiket puszta józan ész, logika használatával el lehetne kerülni. És a legdurvább, mikor nem is kérdezik, hanem kijelentik, mert ők annyira tájékozottak! Egy példa a tengernyi közül; egy ismerősöm felsóhajtott, milyen nehéz dolog lehet az örökbefogadás, hiszen szó nélkül el kellett fogadnom azt a babát, amelyiket odadtak. Én ‘miabánatrólbeszélsz’ arckifejezéssel elmagyaráztam neki, hogy természetesen nem kötelező elfogadni azt a gyerkőcöt, akit éppen akkor felajánlanak, a gyermekvédelemben szakemberek dolgoznak, akik pontosan tudják, hogy ez a gyakorlat katasztrofális következményekkel járna, mindenkinek az az érdeke, hogy összeillő emberek kerüljenek egy családba. Erre ő védekezően azt válaszolta, hogy jójó, ezt nem tudhatta. Akkor miért állított határozottan valamit olyasmiről, amiről gőze sincsen? Ha szimplán megkérdezi tőlem, ez hogyan is működik, szívesen válaszolok neki anélkül, hogy hülyének nézném. Nekem eddig azt olyan formában még sosem mondták, hogy sebaj, majd lesz saját is. (Biztos megkapom előbb-utóbb.) Viszont sokan kérdezték -általában olyanok, akik tudják, hogy soha nem próbáltam teherbe esni-, hogy akarok-e majd valamikor szülni. Végülis jogos a kérdés, ilyenkor szépen el szoktam mondani, hogy ha akartam volna valaha teherbe esni, akkor azzal kezdtem volna. Pörögnek az évek, most már biztosan nem fogok ilyesmibe belevágni. Ebben a témában a legszebb az volt, mikor egy rokonom, megtudván, hogy örökbe készülök fogadni, figyelmeztetett, hogy ne siessem el a döntést, és nekiállt nekem, a 32 éves nőnek elmagyarázni, milyen más opcióim vannak. Kajakra úgy beszélt velem, mint egy gyerekkel, akit most készül felvilágosítani, már vártam a monológot a méhekről, meg a virágokról. 🙂 Szerintem alapvetően az a baj, hogy a legtöbb embernek nincs annyi érzelmi intelligenciája, hogy mikor tudja, érzékeny témáról van szó, pár másodpercig elgondolkodjon, mielőtt kimondja, ami éppen a nyelve hegyén van. Pár dolog előtt egyébként kifejezetten értetlenül állok. Velem például jópárszor közölték már azután, hogy körbelelkendezték a lányomat, hogy ők sosem fogadnának örökbe. Csak így, minden indoklás nélkül. Sosem értem, miért érzik szükségét, hogy ezt közöljék velem. Kit érdekel?!… Általában nem szoktam felvenni az ilyesmit, az egyetlen dolog talán, ami kicsit fájt annak idején, mikor a gyerek érkezett, hogy olyan sokan elfelejtettek gratulálni. Értem én, hogy megdöbbentek, mivel elég kevés embernek mondtam el, mit tervezek, hirtelen jött nekik az infó, meg nem is feltétlenül értették a döntésem okát, de szerintem, ha egy barátnak/ismerősnek gyermeke lesz, akármilyen úton-módon is, egy kulturált, jól nevelt ember első mondata az, hogy: ‘Gratulálok!’.

    Kedvelés

    • Mennyire igazad van az érzelmi intelligenciával kapcsolatban! Igen, az a rossz, hogy szinte hülyének néznek, majd ők jól megmondják mit kell csinálni, hiszen olvasták ám a neten! 🙂 Az már senkit sem érdekel, hogy Te így érzed teljesnek az életed.

      Kedvelés

      • A magyar állam se költ egy kanyi vasat se az új családra. Csak ma 20 ezer forintért szereztem be dolgokat a leendő gyermeknek, de mivel nem én szülöm, és mát amúgy is régebben megszületett, nem kapok semmiféle támogatást.

        Kedvelés

            • Cumisüvegek (sok), tápszer (sok), babavíz (sok), cumisüveg sterilizáló, ételmelegítő, mózeskosaras babakocsi, bébiőr, mérleg, rácsos kiságy.. most ezek jutottak eszembe, amik voltak, de már nem kellenek 🙂

              Kedvelés

            • Ebből a babavíz és a mérleg az, ami nem kell (jó, és néhány cumisüveg), viszont pl. vizet egy újszülöttnek sem vennék, keveset se, nemhogy sokat 😀 Arra szerettem volna rámutatni, hogy az induló költségek mindig magasak, akármilyen korú a gyerek, viszont a rendszer ezt egyáltalán nem veszi figyelembe. Kérlek, ne tégy helyre, tudom, hogy mi jár, továbbra is állítom, hogy az állam erre nem költ.

              Kedvelés

            • Az induló költségek nyílván magasak csak mások.

              Amikor éjjel-nappal kb. háromóránként hipoallergén tápszert kell 40 C-on előállítani, akkor bárki megvenné a babavizet, hogy egyszerűsítse az eljárást.

              Kedvelés

          • Azert en a fel ev GYes-re nem lennek buszke, ami kb 25.000, Ft.
            Csaladi potlekot mindenki kap es adokedvezmenyt is, ha jogosult ra. Figyelembe veve, hogy legalabb 1 hetre le kell koltozni nagyobb gyereknel videkre szallas koltseg stb…, illetve a baratkozas is hosszabb folyamat (benzin koltseg stb) azt gondolom nem lehet osszehasonlitani egyiket sem. Hiszen ujszulottnel kb fel ev szulesi szabadsag + Apanak 1 het szabadsag (tudom, hogy egyedulallo Andrea, de masnal szamit ez is, csak a gyerek szuletese utan max. 2 honapig veheto igenybe), majd 2 eves korig Gyed, ami nem mindegy. Szerintem, azt lehetne emliteni, ha fel evig legalabb GYED jarna nagyobb gyereknel is.
            Nem akarok kotozkodni es bele menni, csak azert legalabb ezen a forumon ne legyunk feltetlen megelegedve a kapott tamogatassal nagyobb gyerkocnel. Egyebkent nagyobb gyereknek pl kell rogton cipo, nem is egy, jatekok, vitamindus etelek, fekhely azert neki se art 🙂 stb……

            Kedvelés

            • Abszolút egyetértek azzal, hogy a fél év Gyes helyett Gyedre van szükség! Nem állítottam, hogy meg vagyok elégedve a létező támogatásokkal. Csak annyit pontosítottam, hogy léteznek támogatási formák.

              Kedvelés

        • Amúgy az első bevásárlás az újszülöttünknek horribilis összeg volt, pedig rengeteg mindent kaptunk, beleértve babakocsit és gyerekülést stb.

          Kedvelés

            • Nyílván újszülötteknél több támogatás jár, ez nem is kérdéses. Csak arra reagáltam, hogy “egy kanyi vasat” sem kap az, aki nagyobb gyereket fogad örökbe. Azt sem állítottam, hogy a gyes meg a családi pótlék komoly összegek lennének.

              Kedvelés

            • Egy vér szerinti gyerek az első pillanattól költség, egy örökbefogadott nevelése pedig attól kezdve hogy örökbefogadják. A várakozási idő többek között erre is jó, nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is fel kell készülni a gyerek fogadására akár kicsi, akár nagyobb. Szerintem ebben aztán tényleg nincs különbség vszi és öf között. Talán annyi, hogy egy vér szerinti babára 6-7-8-9 hónap van felkészülni, egy örökbefogadtottra általában több. Arról lehet vitatkozni hogy adjanak-e gyedet (1. úgysem fognak, 2. ha valami miatt akkor nem a költségek miatt hanem hogy ne kelljen azonnal inzézménybe járnia, én csak ilyen esetben adnék), de alapvetően ha azt várjuk hogy ugyanúgy kezeljék az örökbefogadó családot mint a többit akkor szerintem az ilyen vonatkozású problémákat is ugyanúgy kell megoldani mint a többieknek.

              Kedvelés

            • Ott bicsaklik meg picit a logikád, hogy újszülöttek esetében nincs különbségtétel vsz és öf között, csak ha idősebb a gyerek.

              Kedvelés

            • És miért ne adnának öf gyedet? Nagyon is indokolt lenne, mert egy 2+ éves öf gyerek éppen olyan helyzetben van egy családban mint egy újszülött. Szerintem most azért nincs, mert a döntéshozók között a szabály előkészítése és meghozatala idején nem volt érintett, ami persze a magyar rendszerről is elárul valamit, de ezt most hagyjuk.

              Kedvelés

            • h. andrea, milyen kölönbségtételre gondolsz? Nálunk pl. volt. 6 hetesen vittük haza a lányunkat, és a TGYÁS-t két héttel rövidebb időre kaptuk. Azt mondták azért, mert elvileg két héttel a szülés előtt meg kellett volna kezdeni, így a születés után már nem jár arra a gyerekre csak kevesebb. Függetlenül attól hogy a szülőanya nem vette igénybe, ráadásul nappali tagizaton tanult így nem is vehette igénybe. Az egyszeri támogatást pedig felvették a gyerek után akkor amikor megszületett. Amúgy az anyaságit mi is odaadtuk a vszi anyának, annak ellenére hogy a szülés előtt hónapokig az anyaotthonban lakott és minden költségét az alapítvány fedezte, illetve hogy nyilván a továbbiakban is nekünk volt költség a gyerek.

              Kedvelés

            • A jog szerint nem ugyanolyan helyzetben van. Pl. simán lehet hogy már valaki volt vele gyesen-gyeden. Én értem, hogy jó lenne, de máskor meg épp azt várjuk el hogy az ürükbefogadókat ne diszkriminálják. Van idő felkészülni szerintem, ugyanúgy ahogyan egy vér szerinti gyerekre is fel kell készülni.

              Kedvelés

            • Vagy nem gondoltak rá vagy nehezen tudják követni a bonyodalmas adminisztratív labirintusukban, hogy igénybe vette-e már valaki a teljes Gyedet a gyerek után. Pedig szuper lenne, ha egyből látszana ez az adat és ha nem, akkor az öf szülő még igénybe vehetné (ha jogosult rá).

              Kedvelés

            • Én nem kaphattam GYED-et pedig 22 hónaposan hoztuk el a gyereket, és még egy hónapig járt volna. A könyvvizsgálók azt magyarázták, hogy a tv szerint azt a gyerek 1 éves koráig igényelni kell. Ha addig nem igénylem meg, akkor nem kaphatok. Nem tudom, emiatt az egy hónap miatt nem akartam nagyon pörögni, főleg, hogy szerencsémre a cégem visszafoglalkoztat 4 órában a GYES mellett. Persze jó lenne, ha járna GYED fél évig, akkor nyugodt szívvel lehetne fél évig csak a gyerekre koncentrálni.

              Kedvelés

            • Ezt a felkészülési időt meg nem értem, netántán az idősebb gyereket örökbe fogadónak több pénzt illene félretenni? Vigyázzunk ezzel, kezd kicsit olyan irányba menni a dolog, hogy akinek nem telik rá, az ne alapítson családot.

              Kedvelés

            • Nem tudom hova fogja beszurni, de egyszeruen nem is ertem, se Cosima se Trapiti hozzaszolasait, most itt az anyagi temahoz…. Szerintem pont diszkriminaljak es kizarjak, hogy minel tobb nagyobb gyerkoc keruljon csaladba. S most nem kell azt irni, hogy nem a penz szamit. Lassuk be, azert fontos tenyezo.

              A mi szempontunkbol akkor lettunk egy csalad es gyermekes csalad, amikor hazajott a Gyermek. Az en berembol elotte nagyon kemenyen vontak jarulekokat. Akkor miert is nem vagyok jogosult ebben a helyzetben legalabb fel evig a GYED-et kapni. S akkor meg nem is a szulesi szabadsagrol beszeltem, ami nincs is maximalva. Ha elottem valaki igenybe vette a gyerekre, aminek azert lassuk be nagyon kicsi a valoszinusege, akkor, nagyon jo, mert akkor Neki is jart (kvazi volt jovedelme), en nem arra az idoszakra szeretnem, hanem arra, amikor mi lettunk egy csalad. S itt a MI-n van a hangsuly.

              Nem 2 hetre nem kaptunk TGyAS-t, hanem konkrettan semmire, csak a Gyes-t, holott mi a kulonbseg, hogy ujszulottel bovult a csalad, vagy egy 2 -5 evessel?

              Azt a mondatot, hogy gyujtsunk a varakozas alatt, kifejezetten sertonek erzem, mert nem errol van szo, es Andrea nem is ezt illetve en nem ezt nehezteltuk. Hiszen a verszerinti gyerek is elvileg tervezett, nem csak becsuszott, ott is lehet gyujteni, tehat nem csak 9 honap all rendelkezesre, es egy ujszulott babara is sokat kell varni, akkor is lehet gyujtogetni, meg is jar minden….

              Nekem szomoru, hogy orokbefogado szulok gondolkodnak igy errol a temarol, mert akkor mit lehet varni olyantol, aki nem erintett a temaban, es esetleg a torvenyt alkotja….

              Kedvelés

            • Nem akarok tovább rugózni a témán, de a legújabb számok szerint egy gyerek felnevelése 15-25 millió forint. Nyílván minden forint számít, amit az ember segítségként megkap egy ilyen hatalmas összegnél. Természetesen nehéz dolga van annak, aki egyedül neveli a gyerekét és a válási statisztikákat ismerve ez minden második anya. Bárkit elérhet ez a szituáció, mégha házasságban él is. Az örökbefogadás, különösen a nagyobbacska/más etnikumú/beteg gyermekek elfogadása egy életre külön nehézséget jelent. De akkor is hosszú távon kell gondolkoznunk. Nem ragadhatunk le ott, hogy az első időszakban milyen támogatást ad az állam. A rendelkezések jönnek-mennek. A gyerek nő. Akármi lesz is, a gyereket fel kell nevelni.

              Nincs értelme viszályt szítani újszülötteket és nagyobbacskákat örökbefogadók között szerintem. Mindegyiknek megvan az előnye és a hátránya. Minden gyerek felnevelése nem kevés energiába, szeretetbe, türelembe, ömagunkról való folyamatos tanulásba és igen, pénzbe kerül. Hála istennek mindannyian 100%-ig biztosak vagyunk benne, hogy a gyermek, aki hozzánk került, a legtökéletesebb és legideálisabb gyerek és nem vinnénk vissza akkor sem, ha nem lenne tgyás, gyed, gyes meg családi pótlék.

              Kedvelés

            • Andrea, ha figyelmesen visszaolvasol, én azt írtam, hogy csak abból az egy szempontból tartom indokoltnak a gyed-et ha a gyerek abban a fél évben nem jár intézménybe, úgyhogy nem igazán értem miért érzed megtámadva magadat.

              A felkészülés anyagi részéről: egyértelműen azt gondolom, ha valaki örökbefogad, akkor a gyerek felnevelésének anyagi terheit is magára vállalja, amire pedig fel kell készülnie. Nem igazán értem hogy ebben kinek mi a bántó… nem kell gazdagnak lenni, de a gyerek szükségleteit gyes, gyed meg családi pótlék nélkül is elő kell tudni teremteni ahhoz hogy felelősséggel lehessen vállalni egy örökbefogadást.

              Kedvelés

            • Igen, ne fejtegessuk tovabb…., bar tudnek mit irni az elso bekezdeshez.

              Viszont azzal, hogy “Hála istennek mindannyian 100%-ig biztosak vagyunk benne, hogy a gyermek, aki hozzánk került, a legtökéletesebb és legideálisabb gyerek” maximalisan egyetertek es nagy like neki :):)

              Kedvelés

            • Szerintem nincs viszály, csak a rendszer egy sokak által nagy hiányosságát emelték ki többen. A félév 28500 Ft-on, vaĺljuk be, elég rémisztő, és el tudom hinni, hogy vannak, akiknél sajnos ez is szempont. Nyugaton az örökbefogadás a gazdag középosztálybeliek ügye, de ott nincs is annyi örökbefogadhato gyerek, mint itthon.

              Kedvelés

            • Kedves Trapiti! Tenyleg le akartam zarni, es koszonom Cosimanak, hogy ilyen diplomatikusan tette. 🙂
              Igaz en nem Andrea vagyok. De erre muszaj visszajelezni “hogy csak abból az egy szempontból tartom indokoltnak a gyed-et ha a gyerek abban a fél évben nem jár intézménybe” Ne haragudj mar, de verszerinti illetve ujszulott orokbefogadas utan is lehet az elso ev utan dolgozni, ez azert megint kulonbsegtettel…. Illetve szerintem, orul az ember, hogy otthon lehet vegre a sajat gyerkocevel, megha csak fel evet is, ami egyebkent nagyobb gyermeknel azert ajanlott, es biztos vagyok benne, hogy mindenki megoldja, es nem a penz szamit, mert szerencsere egyre jobban kitolodik a hatar az eletkorban. 🙂

              Kedvelés

            • Szerintem ha egy asztalnál ülnénk, akkor rájönnénk, hogy a szempontjaink között nincs igazán eltérés. Csak írott formában és kommentekben mindenki a különbözőségekre ugrik rá. Mindannyian ugyanazt akarjuk: sok gyerek és szülő találja meg egymást és váljon valóra az álma, a család.

              Ha pedig azon meditálnánk, hogy hogyan lehetne a nagyobbacska/más etnikumú/beteg gyerekek örökbefogadását ösztönözni, biztos vagyok benne, hogy sok jó ötlet jönne össze, mert az alapvetésben egyetértünk.

              Kedvelés

            • Nem tudom hová fogja beszúrni a kommentemet, de megint jelezném halkan, hogy az egyedülállók lehetőségei itt is a leghátrányosabbak (mint a várakozásnál, sorban állásnál, alapítványnál, újszülöttnél, etc..). Egyedülállók általában idősebb (= pszichésen nehezebb), roma származású, és/vagy beteg, fejlesztendő ( = magasabb költségek) gyermekre várnak. A várakozás alatt a létfenntartás mellett, egy fizetésből félretenni nyilván eleve nehezebb, mint két fizetésből… Ha (hosszasan) otthon szeretne maradni a gyermekkel, az -finoman szólva – erős financiális kihívás elé állítja az egyedülálló szülőt. Nincs ugyebár másik kereső a családban… Ha nincs szerencséje és esetleg nem tud visszamenni a munkahelyére, akkor sincs ugye másik kereső…
              A Gyes összege pedig egy vicc….
              Szóval bizonyára mindenkinek nehéz lehet, de megint az egyedülállókon csattan az ostor vége a legnagyobbat…

              Kedvelés

            • Én azt gondolom, itt szemléletbeli különbségek is vannak, de most én szigorúan az anyagi illetve a juttatások rendszerére koncentráltam, egyszerűen azt állítottam, hogy a jelenlegi rendszer diszkriminatív, és egészen pontosan a családba kerülő nagyobb gyerekeket és a családjukat diszkriminálja negatívan. Ez ténykérdés szerintem, és azon csodálkoztam, hogy ezzel miért száll vitába bárki. (Még egy adalék: a döntéshozók nyilván rájöttek, hogy a nagyobb gyerekkel is szerencsés több időt az újdonsült szülőnek eltölteni, de erre nem az volt a válaszuk, hogy akkor emeljük meg a juttatásokat, hogy szegény nyomorultnak ne is legyen akkora szüksége a munkábajárással szerzett jövedelemre, nem, ők nem ezt tették, hanem az öf gyes mellett vállalható munkaórák számát max. heti 30-ban limitálták. Megj: sima gyes, sőt már gyed esetében sincs ilyen megszorítás. Van még kérdés??? :D)

              Kedvelés

            • Én nem öf GYESen vagyok, hanem a simán
              (a gyerek még nincs 3), és nekem azt mondták, hogy amellett is csak max 30 órát dolgozhatok, nem mintha akartam volna többet. Ez a 20 óra is elég necces, a gyereknek így is időbe telt, míg megértette, hogy anya ha elmegy, mindig visszajön. Az a szerencsénk, hogy az apja otthonról dolgozik, így nem kellett intézménybe adni.

              Kedvelés

            • Úgy tudom, az időbeli korlátozás sima gyes esetében 2015-ben megszűnt. (De korábban is volt egy kiskapu: kivéve, ha otthonról dolgozik a szülő.)

              Kedvelés

      • Én ezt arra írtam, hogy Fatikának sokan elfelejtettek gratulálni. Vhogy az öf gyereket sokan nem érzik egyenértékűnek a vsz-szel. Amúgy nekünk nem az ajándék értéke hiányzott, hanem a gesztus, hogy a cég bővült egy taggal. Családias a hangulat, jól esett volna.

        Kedvelés

        • Ide írom, hogy lásd a választ, a másikra már nem tudtam válaszolni. NEM kell egy éves korig kérni a gyedet, a mi kislányunk is másfél volt már a kihelyezéskor, gond nélkül elintézhető volt. És teljesen sima gyesen vagy a kétévessel, tehát időkorlátozás nélkül dolgozhatsz. Mi mindketten heti 40 órában dolgozunk, és kapjuk. (A férjem az állandó éjszaka mellett szeptemberig bevállalta a gyerekvigyázást, így egyelőre ők sem járnak intézménybe.)

          Kedvelés

          • Köszi, akkor jól félreinformáltak engem. Szerencsémre, nagy károm nem lett belőle. Ez az infó azért jól jön, ha esetleg szeretnék majd visszamenni dolgozni teljes munkaidőben. Meglátjuk. Ahhoz azért a gyereket fel kéne, hogy vegyék bölcsibe.

            Kedvelés

      • Sziasztok! Nem vagyok régi tag. Férjemmel örökbefogadók vagyunk.
        Ez durva! Sok mindent megértek, hogy nem érhetik fel ésszel, milyen örökbefogadni, stb, de erre nem találok szavakat!

        Kedvelés

  7. Sziasztok! Nagyon jó ez a lista! Legszívesebben elolvastatnám az ismerősökkel. Nálunk az egyik rokon első reakciója az volt: ” Akkor most mentek majd az intézetekbe válogatni?” Persze tudom,nem rosszindulat volt mögötte,hanem tájékozatlanság. De első hallásra bántotta a fülemet. Elmagyaráztam neki,hogy ez nem így működik. Nincs a családban örökbefogadott gyerek,nem tudhatták,mi ennek a menete. De sajnos a tudatlan emberek könnyen belegázolnak az ember lelki világába…

    Kedvelés

  8. Az enyem most ment vissza az orokbeado anyjahoz 7 napja, mintha a szivemet tepnek ki. 19 evig a mindenem volt. Minden orokbefogadonak szamolnia kell ezzel.

    Kedvelés

      • Szeretném megosztani veletek a fiam elköltözésének történetét. Mi nagyon jó család vagyunk, befogadó, kedves emberek, tiszteljük, szeretjük egymást. Ide fogadtuk be 10 napos korában a fiamat. Mivel volt már saját gyerekem és csodás lett, de többet nem tudtam szülni, gondoltam, ehhez értek a legjobban, a nevelés nagyon érdekel. A gyerek minden figyelmet és szeretetet megkapott, de már 4-5 éves kora körül látszott, hogy baj van az idegeivel: sokkal érzékenyebb volt. Pszichológusok szerint teljesen normális, mindenkit levett a lábáról. Ötödikes korában egy kisebb idegösszeroppanáson ment keresztül iskolai zaklatás miatt, elég befelé forduló tipus és véletlenül két malomkő közé került az osztályban. Mivel ezeket a pszichés jeleket láttam, sokkal finomabban bántam vele, mint a lányommal annakidején. Hogy mennyire más lelki alkat, az később nagyonis látszott: nagyon félénk volt, egy egész hazugság szövevényben élt, hogy ne kelljen a valóságot tudomásul vennie, nem tűrte az erőszakot és a szabályokat, utálta az iskolát, de lelkileg nagyon intelligens volt. Talán nem szerénytelenség, hogy ez nekem is köszönhető, mert beszélgetni mindig volt idő. Nagyon szoros és nagyon meghitt kapcsolatunk volt. A kamaszodással kezdett távolodni és jöttek a problémák: iskolai gondok, drog, alkohol, bulizás, lógás. Ez a négy év azzal telt, hogy próbáljam megérteni azt az embert, aki egész más, mint én: hazudik, semmi kötelességtudata nincs, nincs kitartása, és retteg a valóságtól és a jövőtől. Végigküzdöttem vele ezt a négy évet, érte, 3 iskolaváltással, míg végre olyan iskolába kerültünk (Poli), amit nem gyűlöl, két egészet javított, de most évvége felé megint lefelé tartó hullámba került.
        Az örökbefogadásról kezdetektől tudott, mindig szeretettel beszéltem az anyjáról és arra kértem, hogy legyen megértő, keresse meg a válaszokat. Mindig elutasító volt, beszélni sem akart róla. Én azért készen álltam és felkutattam a címét, hogy lépni tudjak azonnal, ha megérett a helyzet. Mostanában derült ki, hogy az örökbefogadás miatt mindig is másodrangú embernek érezte magát, mondván, őt eldobták, nem kellett az anyjának. Ha rosszmájú vagyok, azt mondanám: vannak tipusok, akik mindig hibáztatnak valakit, ő pont ilyen. Az látszott, hogy őrlődik, szerintem azért, mert látta saját magát az én szememben: semmi értékeset nem csinált, kivéve, hogy csodás verseket írt. Egyébként elszarta az éveit. Nem volt ritka az olyan telefon: kedves anyuka, a gyerek hol van, három tanár várja vizsgára, de még csak nem is szólt, hogy nem jön.Úgy hazudott, mint a vízfolyás. Három hete azt mondta, hogy minden problémája abból adódik, hogy nem ismeri az anyját, segítsek megkeresni. Még aznap feladtam neki a levelet, másnap fel is hívott. Büszke vagyok arra, hogy nagy szeretettel közeledtem felé, annak ellenére, hogy én is egyedül maradtam terhesen a lányommal, de eszembe nem jutott volna, hogy örökbeadjam. Nálam ez az alap, de félretettem ezt, és megérte. Nagyon szimpatikus nőt ismertem meg, aki 19 éve szenved a bűntudattól és nagyon örült a fiának. Én arra gondoltam, hogy mi ketten anyatársammal majd együtt segítünk a gyereknek. Nagyon drámai napok voltak, de csodásan ment minden. A fiamat én fuvaroztam a találkozóra, bátorítottam, utána anyák napján megköszönte, hogy felneveltem.Azt, hogy két hét múlva pont az ellentétét mondta, azt pontosan jellemző rá. Kiderült ugyanis közben, hogy az anyja megtalálása nem oldotta meg a gyerek problémáját (nem is oldhatta, mert az igazi problémája az, hogy nem akar felnőni), az idegei felmondták a szolgálatot, összeveszett a barátnőjével és felvágta az ereit. Természetesen a Deák téren, és úgy, hogy nem legyen nagyon veszélyes, de a lány lássa.
        Az osztályfőnök, aki csodás, azt mondja, hogy tapasztalata szerint az örökbefogadott gyerekek nagyon elveszettek, bizonytalanok. Másik két ismerősömtől is ugyanezt hallottam. Én ennek tudatában elmentem a végső határig a türelemmel, annak ellenére, hogy az idegeim teljesen kikészültek ezalatt a négy év alatt. Ez az önpusztítás az utolsó csepp volt a pohárban.
        Azt hiszem, hogy mind a ketten meg akartunk szabadulni egymástól. Ő azért tőlem, mert én vagyok neki a tükör. Én azért, mert fuldokoltam a nyomástól, nekem ez a mentalitás teljesen idegen. Azt kérte, had lakjon anyatársamnál. Én kértem meg rá anyatársamat, mert a fiam még csak megkérni sem merte. Aztán elhangzott szájából az a mondat, ami padlóra küldött: titeket tisztellek, de anyámat imádom, olyan érzés ez, mint a szerelem.
        7 napja ment el. Anyatársam nagyon becsülöm, tisztelem, különös meleg viszony alakult ki köztünk, a gyerek jó helyen van. Mivel a fiam első blikkre nagyon cuki gyerek, mindenki bekajolja, egyelőre működik a dolog. Én gyászolok. Tudom, most azt mondjátok, hogy minden kamasz visszajön. Biztos így van. De ez a mondat nekem azt jelenti, hogy egy szar alakot neveltem fel, akiben semmi emberi érzés nincs, csak önzés.Én ezt a mondatot, még ha így is érezném, soha nem mondanm ki. Mivel a családban nincs ilyen szemét alak, most azon örlődöm, hogy mekkora az én részem ebben a jellemfejlődésben, mennyi a genetika. Azt gondolom, hogy a nevelés nem mindenható. MIndent elolvastam, minden kipróbáltam, nem sikerült. Van a léleknek egy tartománya, ahova nem juthatunk el. Ez alatt a 19 év alatt semmi speciális segítséget nem kaptam az örökbefogadással kapcsolatban.

        Kedvelés

            • De igen, kényszerítheted! Tapasztalatból tudom. És nem is biztos, hogy pszichológushoz kellene vinned, hanem pszichiáterhez! Ha az “anyatársaddal” olyan jó a viszonyod, megbeszélhetnéd vele, összefoghatnátok, és vigyétek el pszichiáterhez! Pedagógus vagyok, több esetben vittem el tanítványomat, rokonokat pszichológushoz, pszichiáterhez, mert nem volt jobb megoldás és muszáj volt! Érfelmetszéses történet is volt! Ha nem akart vagy nem tudott az elmenni, telefonon tartottam a kapcsolatot a pszichiáterrel, és követtem az utasításokat. Működött a dolog! Otthon, kollégiumban, kórházi pszichiátrián próbáltam tartani a lelket a betegben s együttműködni az orvossal. Nem könnyű, de megéri!
              Segítség nélkül az ilyen fiatal elkallódik, tönkremegy, meghal… Kár, hogy nem kaptál a 19 év alatt segítséget az örökbefogadással kapcsolatban! De te is kérhettél volna! Pl. pszichológusi segítséget! Már hamarabb kellett volna, pl. akkor, amikor ötödikes korában idegösszeroppanást kapott, vagy amikor az iskolai problémák kezdődtek (drog, alkohol). Még mindig nem késő!
              Nagyon jó, hogy megírtad ezt a történetet, tanulság mindannyiunk számára. Nekem meggyőződésem, hogy az öf. gyermekkel a múltját és kicsit a családját is örökbe fogadjuk. És ebben a pakliban benne van az is, hogy el fog menni. Ha igazán szeretjük a gyermeket, akkor szeretjük a hibáival, esendőségével, “másságával” együtt, akkor is, ha “kilóg” a családunkból, ha “más” a mentalitása. “Szar alak”? “Szemét alak”? Mindannyian szar alakok vagyunk. (Bocsánat a kivételektől). És ilyen történet a legjobb családban is előfordul. Én nem vagyok öf. gyerek, de 18-19 évesen úgy összevesztem a szüleimmel, hogy elköltöztem otthonról (ugyanez megtörtént a húgommal is). Kb. két hónapig nem mentem haza, s utána is csak akkor “méltóztattam” hazalátogatni, amikor megtaláltak és hazahívtak. Nekem nem volt másik, vsz. anyám, de én is megtaláltam azt az embert, akiről azt hittem, hogy pótolhatja a szüleimet, vagy legalábbis alternatívát nyújthat. Azt gondolom, ez bizonyos hasonló háttérrel rendelkezők esetében általános és törvényszerű. Évek múltán aztán – főleg, ha szülőkké válunk – átértékelődik a történet, akkor már könnyebb megbocsátani, elnézővé válni. Nagyon remélem, ha valóban szeret(t)ed a fiadat, akkor megbocsátasz és segítesz neki talpra állni! Az élet értelme – az én olvasatomban – nem az, hogy felépítünk egy hibátlan családot (az oda nem illő ágakat levágjuk, kidobjuk), boldogan elvegetálunk még halálunkig, aztán az utódaink ugyanezt a történetet reprodukálják. Sokkal inkább az, hogy megküzdünk a kihívásokkal, segítünk ott, ahol szükség van ránk, helyt állunk a nehézségekben, sínre tesszük a kisiklott villamost, s hagyjuk, hogy arra menjen, amerre feladata van. Mindebből te sok mindent már sikeresen véghezvittél. Véleményem szerint akkor tudsz egy sikeres, elégedett életet felmutatni, ha helyre teszed a villamost – s ha egyedül nem megy, segítséget kérsz hozzá! Sok sikert hozzá, szorítok!!!

              Kedvelés

        • Tehat a gyerek szar alak, te pedig mindent jol csinaltal?
          Az imadott fiadat eddig imadtad?
          Ne haragudj, de rossz volt olvasni a soraidat, olyan szinten lejon belole, h a te csodas, tokeletes csaladodba nem fert bele a problemas kamaszgyerek, aki segitseget ker, raadasul jossz a genetikaval…
          Ha a gyerekkel baj van, az a te sarad. Vmit megis rosszul csinaltal, persze sokkal konnyebb haritani a felelosseget, es a “szulotarsadra” passzolni a gyereket. Olyan szepen beszelsz rola, dobbenet, azt erzed, h a “szemetlada” fiad a te olvasatodban tole orokolte azt, hogy ilyen? Szulotarsad…nem a tarsad, a gyermeked ver szerinti anyja, aki egyszer mar lemondott rola, most viszont oldja meg azt, amit eddig te nem tudtal?
          Vacak lehet, h nem valtotta be a gyerek azt az elvarasodat, hogy tokeletes legyen, es kielhesd azt, h te a nevelesben teljesedj ki. De egy gyereknek sem feladata ez. Kellett volna a tokeletes csaladodba egy masik verszerinti tokeletes gyerek, mindenki igy jart volna jobban ebben a tortenetben.

          Kedvelés

          • Tudtam, hogy fájni fog nektek ez a levél, mert megingatja azt a hitet, hogy minden a nevelés. Hát nem. Biztos, hogy nem csináltam mindent jól, és tényleg, a másik gyerekem tökéletes.Úgy éreztem, kötelességem ezt megírni nektek, hogy idejében készüljetek.

            Kedvelés

            • Csak ide tudok válaszolni a másik levélre: 5 pszcihológusnál voltunk, különösen gondos anyánk tartom magam. Az a tapasztalatom, hiába viszem el, ha nem akarja. Én értem, hogy féltek valamennyien, de meglep, hogy ennyi megértés nincs bennetek. Végigküzdöttem ezt a négy évet, mint egy oroszlán. Csak azt értsétek meg: a kamaszkor különösen nehéz egy örökbefogadottnak, és benne van a pakliban, hogy az lesz a jó ember a szemében, aki eldobta magától, mert ő még tiszta lapnak látja a gyereket. Melyik kamasz ne szeretné ezt?

              Kedvelés

            • Sztem pedig idetolod nekunk a tokeletes verszerintidet, es a “selejt” of, csak azert hogy bebizonyitsd, h van genetika. Nekem nem faj a te nevelesed, a te hibaid, azok a gyerekeidnek fajnak. A verszerintid mit szol? Ha annyira tokeletesen sikerult, o biztos tudja a megoldast.
              Neked nem kotelesseged itt barmit megirni, foleg nem riogatni az itteni of szuloket, v varakozokat. Foleg ugy, h a gyerek nezopontjat egyaltalan nem tudjuk, nagyon kivancsi lennek azokra is.

              Kedvelés

          • Itt az olvasók folyton kérték, hogy legyen szó sikertelen örökbefogadásokról. Mert abból lehet tanulni.
            Végre idetévedt egy ilyen szülő. Beszélgessünk vele, ne ítélkezzünk.

            Ne szedjétek szét rögtön, ne kiáltsátok ki pár sor alapján bűnbaknak. Hadd mesélje el ő a történetét.

            Kedvelés

        • Erre nehéz mit mondani.

          Miért te nyomoztad fel a vér szerinti anyát, miért te írtál neki? Nem vártad meg, hogy a fiad kezdeményezzen? És ő most mit szól, hogy betoppan a húsz éve nem látott gyerek? Simán befogadta?

          Kedvelés

          • A fiam látni akarta az anyját, kérte, hogy én írjak neki, mert neki ez nagyon nehéz. Anyatársam nagyon boldog, mert senkije nincs.

            Kedvelés

        • Erdekes lenne meghallgatni a masik oldalt, a tokeletesseg mindig nagyon nehez. Nem bantasbol akarom irni. Bocsanat.

          Nekem azert az erdekes, hogy az elejen a csaladod jellemzesenel a sok -kicsit ondicseretnek tuno- jellemzok utan Nalad is elobb van a tisztelet es utana a szeretet, es erdekes, hogy a Fiad is igy mondta.
          En ismerek verszerinti, jol szitualt csaladban is, aki felvagta az ereit, ugy hogy ne sikeruljon, mert ezzel akarta felhivni a figyelmet, es melyik kamasz nem mond durvat a szuleinek, hiszen ez a dolguk, ez az eletkori sajatossag. Vacak dolog az tuti.
          Szerintem ebben a mondatban is nagyon szepen erzodik a hatasod: ” Ha rosszmájú vagyok, azt mondanám: vannak tipusok, akik mindig hibáztatnak valakit, ő pont ilyen. “, Viszont Te mindent jol csinaltal, mindig, ezt minden mondatodban benne van. Elnezeset, nem akartalak megbantani, de valahogy nem kerek a tortenet, mar a befogadastol kezdve, es nem azert mert homokba akarom dugni a fejem. Tuti, hogy naponta ezer hulyeseget csinalunk a gyereknevelesben, de ezekert nem a gyereket hibaztatom, hanem magam, pedig tokeletesre szeretnem en is, de nem megy….

          Kedvelés

          • Én is így gondolkoztam, ráadásul nem is akartam tökéletesre a gyereket, mert láttam a bizonytalan jellemét. Nem akarom bizonygatni, hogy jó anya vagyok, mert támogat a családom. De azt látnotok kell, hogy kétesélyes a dolog, mint a nevelésben általában is, de itt bejátszik mégegy tényező. Minden kamasz álma, hogy lecserélje az anyját, van , akinek lehetőségei is van rá.

            Kedvelés

            • Ne haragudj, ha a vérszerinti anyja jellemével elégedett vagy, nem lehet, hogy ez a genetikahibáztatás-dolog sántít kicsit? Az apáról tudtok valamit?
              Nem akarok a gyászodban vájkálni, de talán segítene, ha összegyűjtenéd, milyen jó tulajdonságai vannak a fiadnak, melyek nem a sajátjaid. Összehasonlításképpen a vérszerinti gyermeked jótulajdonságait, melyek csak úgy vannak, és nem a nevelésed eredménye.
              A vérszerinti gyermeked hogy éli meg a testvére elvesztését?
              Végül nem szeretnék tanácsokat osztogatni, de kérlek, próbáld meg visszafogadni, ha hazajön, szerintem nem segít semmi jobban a problémák feldolgozásában, mint a feltétel nélküli szeretet. Ha tényleg ő volt a mindened 19 évig, akkor biztosan megtalálod magadban az erőt hozzá. Esetleg egy pszichológus segít…
              Nagyon érdekelne a válaszod!

              Kedvelés

            • Bocs, az én kamaszom nem akar lecserélni… Igaz, ehhez el kellett, hogy fogadjam, hogy nem tökéletes, hogy sose lesz jeles tanuló, pláne kitűnő ahogyan “a mi családunkban szokás”, meg hogy vannak dühkezelési problémái például. Meg kellett küzdenem a bizalmáért, szembe kellett mennem érte a fél világgal, kiállnom érte akkor is, amikor mindenki elítélte. Nos ő vérszerinti, de ugyanezt megtette érte a férjem is, akinek örökbefogadott. Őt sem akarja lecserélni.
              A jellem nem genetikusan öröklődik. Az introvertált-extrovertált beállítottság, az érzékenység, az aktivitási szint, bizonyos pontig az intelligencia (amin azért 20-30 pontot is lehet javítani fejlesztéssel), az igen. Ha ezt az alapvető beállítódását nem tudod elfogadni, az teheti bizonytalanná a jellemét. Ez nem feltétlen a hibád, de nem is a gyereké, egyszerűen a kettőtök össze nem passzolása. Sajnos van ilyen, akár vérszerinti gyerekkel is. Ilyenkor nem, vagy nem csak a gyereknek kell pszichológus (egyébként neki, ha már ereket vagdos, akkor inkább pszichiáter, valóban), hanem a szülőnek is.
              Bizonyára most nagyon fáj, de ne csukd be végleg a kaput, hiszen nem befogadtad, ÖRÖKbe fogadtad. Ebben benne van, hogy akkor is, ha problémás, akkor is, ha megbánt, akkor is, ha… (Megint más kérdés, ha – teszem azt – drogfüggő és a saját érdekében nem segítesz neki, amíg nem akar változtatni, az oké. De abban is benne van a visszaút lehetősége)

              Kedvelés

        • Én nem befogadtam a lányom, hanem nekünk született. Szerintem az örökbe fogadott gyerekek akkor érzik magukat elveszettnek, ha ezt hagyjuk nekik. Nekem úgy tűnik, bármennyire szépen beszélsz az Életadóról, a szíved mélyén megveted/elutasítod őt. És habár lehet soha nem mondtad ki hangosan, a fiad érezheti ezt és mivel ennyire érzékeny, úgy élheti meg az egészet, hogy a szülőanyja is elutasította és te is elutasítod a gyökereit. Minden sorodból azt érzem, hogy van egy bizonyos megbélyegzés a fiaddal szemben: az örökbefogadás! Lehet hogy sosem mondtad a fiadnak vagy nem viselkedtél úgy, vagy mindent megtettél, DE gondolj bele milyen lehet egy életen át úgy felnőni, hogy az anyád, akiben a legjobban kellene bíznod, megkülönböztet/megbélyegez.

          Kedvelés

        • Sajnálom, hogy most ennyire nehéz Neked. Az én baráti körömben van egy házaspár, akik másfél évesen fogadták örökbe a fiúkat. Szeretetben és hitre nevelték, nem elkényeztetve, egészséges korlátokkal. 16 éves korától jöttek elő a problémák. Figyelemfelhívó hazudozás szélsőséges infantilizmus, iskolaváltások, rövidebb idejű elköltözés…. Három éve szenvednek vele, de mára már javult a helyzet. Szóval nem vagy egyedül!!!!

          Emellett én azt gondolom, hogy a nevelés is egy vetés. Ami pozitív értéket vetettél a gyerekbe, az benne van, akkor is, ha most éppen más hatások érvényesülnek. Sok minden hat egy emberre. Neki kell ezt rendbe rakni magában, s talán ezért is zár ki Téged. A szíve mélyén tudja egy ilyen gyerek, mi az igazság, csak lázad, hárít. …Időre van szüksége. Szülőként szerintem mindenki átesik azon, hogy el kell engednie a gyermekét. Ez lehet egy krízishelyzet is, de lehet könnyebb. Ez egy olyan harc, amiben Te is kérhetsz segítséget. Az önvád és a kívülről jövő vád nem segít. Nem érdemes olyan területet kielemezni, amit emberi szinten úgysem lehet.

          Kedvelés

        • Sajnálom, hogy nehéz időszakot élsz meg. Az lenne a kérdésem, hogy van-e valami, amit másképp csinálnál, amit megbántál? Milyen a lányoddal a kapcsolatod? Ezek szerint ő már felnőtt, talán önálló családdal. Párod hogy viseli a történteket? Neki milyen kapcsolata volt/van a fiatokkal?

          Kedvelés

        • Elolvastam a hozzászólásokat. Elolvastam Zsuzsa hozzászólását és teljesen igaza van abban, hogy ne szedjenek szét. De azért az, hogy az elején rögtön a vér szerinti gyerekedet sajátként említed, nekem azt árulja el, hogy a másikat mégsem tartod annak. Elnézést, ha rosszul szűrom le. De a fent felsorolt listából nekem pont ez a legkényesebb pont. Ez az, amit ha mondanak, akkor igyekszem nem utálatoskodni, hanem azt gondolni, hogy oké, nincs ebben a cipőben, meg ez egy szófordulat.
          De te örökbefogadó vagy.
          Amúgy: az öcsém hasonlóan gyenge és sajnos elkallódott jellem. Nem fogadták örökbe. Ugyanazok a vér szerinti szülei, mint nekem. Pont az ellentétem mindenben. Na nem magamat akarom dícsérni, távol álljon tőlem. De rendszeresen rácsodálkoznak, hogy mi tényleg testvérek vagyunk, annyira teljsen máshogy fogjuk fel a világot, az élete és az életvitelt. Ez pont olyan dolog, ami engem mindig abban erősít meg, hogy nem az örökbefogadással van a gond. De azért az fájó, ahogy te a fiadról írsz.

          Kedvelés

            • Problémás kamasz témakörben nagyon nem vagy egyedül! Majdminden vsz kamaszt nevelő ismerősöm csupa panasz tud lenni… Régebben tanítottam halmozottan viselkedési problémásnak minősített kamaszokat erre szakosodott intézményben (némelyiküknek a rendőrséggel is voltak ügyeik…), és a teljes közösségben mindenki vsz volt, sokuk kívülről sikeresnek látszó “polgári létet” felmutató, nem cigány családokból jött (értelmiségi és-vagy tehetős családokból is).

              Meg sztem nem a pszichológusok száma számít, hogy hánynál járt az ember, mert 100 sem elég, ha nem jó egyik sem, hanem az a fontos, hogy jó, de főleg: nekem jó pszichológust találjak, aki érdemben jól segít: nekem. A (nekem) nem jó pszichológus, akinél nem haladok jól és jó ütemben a problémám megoldásával: valójában olyan, mintha nem is lenne… Olyat meg még nem láttam, hogy egy bármilyen emberi kapcsolat megromlásakor kizárólag csak az egyik fél a hibás, tehát aki engem csak dícsér és a másikat csak elmarasztalja (vagy fordítva): az nem jó szakember, sztem, mert a jó minták tudatosítása is fontos, de a hibák felismerése is!

              Persze nem a hibásságot kell alapvetően öncélúan keresni, hanem azt, hogy azt a helyzetet hogyan+mivel lehet megoldani. A blogról, a Tóth Krisztinával készüt interjúból idézem az ő szavait: “Egyébként végül a sokadik pszichológus, Koller Éva (a blogon egy előadása olvasható) hasznos dolgokat mondott nekünk, és ő volt az első, aki nem azt kezdte magyarázni, hogy mi mit csinálunk rosszul. (…) Ha ez így is lenne, akkor is egy ilyen helyzetben levő szülőnek nem beleverni kell az orrát, hanem segíteni neki.” Doszt ugyanez egy kamaszra is, neki is érdemi, igazi, jó segítség kell, de a szülőnek is. Persze vannak időszakok, amikor az ember (akár kamasz, akár szülő) totálisan besokall, elfárad és úgy dönt, hogy pihen egyet…

              Kedvelés

  9. Na, igen, 15.
    Megérne egy külön misét az “értelmes” hozzászólások köre, ha valaki TÉNYLEG teherbeesik öf után.
    Egyébként teljesen egyetértek iildiii hozzászólásával, de ettől függetlenül volt, aki elérte az ingerküszöbömet…

    Kedvelés

  10. Sejtem hány “Ugye megmondtam?”-ot, és “Ez így szokott lenni”-t kapsz. Sajnos minden élethelyzet rejt magában ilyen közhelyeket. Én attól tudok falra mászni, amikor mondják, hogy úgy is összejön, ha nem figyelsz oda. (Kb. 2 éve nem is számolgatom a ciklusomat) Ezzel csak az a bajom, hogy biztosan tudom, hogy csak lombikkal lehet, és ezt el is fogadtam/fogadtuk. Azóta érzem magam újra jól a bőrömben, nem stresszelek minden mensi előtt, nincs “hullámvasút” hiszen tudom, hogy úgy is meg fog jönni. 🙂
    Csak kitartást tudok kívánni a beszólásokhoz, mint mindenkinek itt a blogon!

    Kedvelés

    • Azokat jobban viselem, meg a “végre megnyugodtatok”at is egész jól bírom.
      Amit nehezebb, a “majd most végre megtudod, milyen, ha gyereked van” (b+, 3 éve gyerekem van, amúgy fantasztikus érzés) “ja, de nem úgy, hanem most igaziból”… Még szerencse, hogy általában ezek akkor találnak meg, mikor a gyerekem nincs ott, mert akkor viszont ölnék.
      Meg a “-hogy vagy? -hát, most eléggé hányingerem van. -de erre vártál évek óta, nem?” (hányingerre? hülyék vagytok? gyerekre, arra vártam, a hányingert bárkinek szívesen átadom…)
      De az abszolút favorit (nem, nem ütöttem meg), a “Megtartjátok mind a kettőt? Ja, végülis már úgy megszoktátok, mi?”

      Kedvelés

        • Utolsóra? nem. Amíg a második felét nem tette hozzá, le sem esett, mire vonatkozik a kérdés, néztem értetlenül, hogy miért gondolná, hogy félidőn túl el akarjuk vetetni ezt a gyereket, mikor úgyis hármat akartunk? Aztán mikor a mondat második feléből leesett, hogy a nagyobbikra gondol, akkor minden kapacitásomat lefoglalta, hogy kultúrlény maradjak. Marha mázlija volt, hogy nem volt ott a gyerekem, mert ha a füle hallatára zajlik a párbeszéd, akkor biztosan nem állok jót magamért.
          Azóta szerencsére még nem kaptunk ilyet, pedig jól kitaláltam hozzá a leszerelést, hogy persze, a nagyot ÖRÖKBE fogadtuk, de azért a kicsivel is hosszútávra tervezünk… 🙂

          Kedvelés

      • Na, igen, az ilyenekre mondom, hogy abszolút tapintatlanok, és hülyének nézik az embert. Mert Te azt úgy sem tudhatod, hogy milyen az “igazi” gyerek, mert azt csak ő tudja, hiszen ő neki már van/szentül hiszi, hogy neki nem lesznek meddőségi problémái. Kívánom nekik, hogy ne kerüljenek ilyen helyzetbe, mert esetleg nem tudnának felnőni a feladathoz, mi pedig legyünk rá büszkék, hogy még ezt is feldolgoztuk! Ha nem lennék ebben a helyzetben, akkor is lenne bennem ennyi empátia, hiszen nem tudjuk, hogy mit tartogat számunkra a sors/Isten.

        Kedvelés

    • Én láttam és sok minden nem tetszett benne (a készítők látszólag nem ásták bele túl mélyen magukat a témába) de a legutolsó mondat…. Hogy az örökbeadott gyerek remélhetőleg hamarosan meg akarja ismerni az igazi anyját. Érted? Az igazi anyját. Hát kedves szerkesztő úr/asszony, az a lány már ismeri az igazi anyját. 18 éve, amióta örökbefogadta őt. Pfff….

      Kedvelés

      • Hát a riporternek biztos lekevertem volna egyet. Mi az,hogy az igazi anyukáját. Jó lenne,ha tisztában lenne a szavak jelentőségével. Mindkét oldalról. na ige,sok a tudatalan ember,ebben a témában 🙂

        Kedvelés

    • Most néztem meg… ezt így komolyan le lehet adni egy országos ker. csatornán és ehhez Budavári Zita aszisztált????

      Megmutatják az emailt, amit a szülők írtak vissza? Gondolom ők nem az egész országnak írták, hanem a Zitának, hogy adja tovább a vérszerintinek.
      Ivett 18 évig várt türelemmel, Zitához forudult, hogy szerente találkozni a lányával, megjött a válasz, hogy inkább várjanak még evvel, nem fogadta el, hanem elment az RTL-hez, hogy ilyen sztorija van?

      Kb. mindent tudunk a lányról. Ha nem is akarta esetleg telekürtölni a félvilágott avval, hogy ő örökbefogadott, akkor megtette helyette a vérszerinti anyja, aki szerintem terhesen 1997-ben sokkal józanabbul gondolkozott mint most… 😦
      Remélem, nem az elkövetkező 2 hétben lesz a szóbeli érettségije Dórinak, felkavaró lehetett a számára a riport.
      Sajnálom.

      Kedvelés

          • Akár a valódi emailt, akár egy “kreáltat” mutattak be nagyon tapintatlan húzás volt, ahogy az egész riport. Megértem Ivett fájdalmát, de nem értem miért állt a nyílvánosság elé? 97-ben nem vállalta az arcát és nevét, most pedig kár volt… 😦
            Megpróbálta felvenni a kapcsolatot, reagáltak rá a szülők. Nem voltak elutasítóak, annyit kérek, hogy várjon még. Várja meg, amíg a lánya keresi.
            Ehelyett kiadta őt, az esélyt sem megadva arra, hogy Dóri akkor és úgy ismerje meg a vérszerinti anyját, ahogy szeretné. 😦

            Azt értem, hogy a riporter nem ért az örökbefogadáshoz, azt is elhiszem, hogy Ivett sem gondolta át teljesen, hogy mi lesz ebből, de Budavári Zitára most őszintén nem találok szavakat…. Nem lehetett volna, hogy legalább ő józan maradjon és elmagyarázza Ivettnek, hogy ez milyen hatással lehet a lányára? 😦

            Kedvelés

  11. Már korábban belekontárkodtam egy-egy hozzászóláshoz írt válasszal:)
    Alapvetően megértő vagyok a kérdésekkel és véleményekkel (habár ahogy telik az idő, egyre nehezebb hallgatni őket), mert mindig arra gondolok, hogy persze, nem tudják, nem mentek át sok mindenen, nem kellett eljutniuk valahonnan valahová. Sokszor az segít, hogy arra gondolok, hogy tudom az igazat arról, hogy nem a vér számít, a gyerek az gyerek, akárhonnan is jött és milyen jó nekem, hogy ilyen tapasztalattal rendelkezem, ilyen tudással.
    Egyedül a “saját” kifejezés és a “ismerősöm is örökbefogadott aztán szült egy gyereket” dumával vannak igazán nehézségeim (legtutibb, mikor a második mondat úgy hangzik el, hogy szült saját gyereket).
    Azt gondolom, hogy az értelmesebbje kíváncsi. A kevésbé értelmes egyszerűen megközelítően sem érti a dolgot. Pedig jobb lenne, ha elkezdenék megérteni, mert ahogy telnek az évek, az örökbefogadások száma nyilván nőni fog.
    A pedagógusokat pedig szerintem hivatalból fel kéne készíteni, tanítani nekik, mint ahogy egyre több hangsúlyt fektetnek arra, hogy sajátos nevelési igényű meg cukorbeteg stb. gyerekekkel szemben se értetlenül álljanak. Jó lenne, ha kapnának felkészítést és legalább ők nem gondolnának butaságokat. Múltkor azt kaptam az óvodában a gyerekeink óvónőjétől, hogy tudja, hogy azért engedek meg többet a gyerekeknek, mert félek, hogy nem fogadnak el. Mi van???? Ezt még amúgy soha nem hallottam. Mindketten egy hetes koruk óta velünk laknak, életben nem láttak más anyát, apát, mint minket. Hogy a fenébe jutna eszükbe, hogy nem fogadnak el minket szüleiknek? Amúgy egyik három, másik hat, tehát még nem a kamasz lázadás korában vannak, ott még azt is el tudnám képzelni, hogy jár az agyuk, hogy valami azért van, mert nem én szültem őket. De most? Ebben az életkorban a gyereknek az anyja-apja istennek számít (ezt néha nehéz is viselnem, mert persze én vagyok a legjobb anya és a legszebb nő mondják ők, miközben én tudom, hogy nem, és tudom, hogy egyszer le is bukom előttük).

    Kedvelés

    • Akkor legalább ezen a téren könnyebb dolga van egy egyedülállónak, mert őt amúgy is úgy kezelik, mint valami félkegyelműt 😀

      Kedvelés

  12. Ja, amúgy az utánajárás, nehézség, pszichológusi vizsgálattal kapcsolatban mindig azt válaszolom, hogy nem hiszem, hogy megterhelőbb lenne, mint terhesgondozásra járni. Sőt, szerintem azt többször kell. És még pénzt sem kell adni egy-egy tegyeszes vagy gyámhivatalos látogatás után. Szóval szerintem ebben és talán abban is, hogy nem kell aggódni olyanokon, hogy hogy sikerül a szülés, mi van, ha valami gond lesz, még könnyebb is az örökbefogadás.

    Kedvelés

  13. “Magyarországon valóban az örökbefogadásra jelentkezőknek csak 15-20 százaléka fogad el roma gyereket.” Engem ez a 15-20% nagyon meglepett és elkeseritett! Magyarországon, 2015-ben? De miért? Hogy gondolkozik akkor a 80-85%? Miért nem szivárog át Nyugatról a tolerancia a más etnikai jegyeket hordozókkal szemben? Gyönyörű, egészséges roma gyerekek fényképeit látom a befogadó ( és magukat a világ legszerencsésebb embereinek érző) skandináv családok FB oldalain…és nem tudom felfogni, hogy ezek a gyerekek miért nem kellettek a magyaroknak.

    Kedvelés

    • Én is rengeteget gondolkodom ezen. Mint minden másban is, itt is minden mindennel összefügg. Remélem, nem nyúlok darázsfészekbe (szoktam :D), de eleve szerintem van egy ilyen jogosultság-érzés az örökbefogadók egy részében, ami nyilván nem lenne ilyen erős, ha sokkal kevesebb lenne az örökbefogadható gyerek (mint ahogy a gazdag nyugatiak sokkal “toleránsabbak”). Szépen hangzik, hogy a gyereknek keresünk szülőt és nem fordítva, de szerintem sokszor ez csak kegyes hazugság.

      Kedvelés

    • Most én fogok nagyon csúnyát mondani, és biztosan sokan betámadnak érte, de azon gyerekek nagy része, akik “itthon nem kellettek” és Skandináviába kerültek “megfogták az Isten lábát”. Nemcsak szerető családot kapnak, de sokkal elfogadóbb környezetet, és a lehetőségek tárházát, hogy kiteljesedjenek. Mondom ezt úgy, hogy mi itt élünk, és próbálunk boldogulni, és cigány gyereket fogadtunk örökbe, és egyelőre nincsenek rossz tapasztalataink. De látom, hogy mennyivel másabb a közeg, másabbak a lehetőségek.

      Kedvelés

      • Uhh, azért azt mondani bárkire is, akit örökbeadnak, hogy megfogta az Isten lábát… Szerintem erős. Meg kicsit úgy állítja be, hogy a gyerek meg lett mentve a szent örökbefogadók által. Soha nem a gyereket mentik meg, hanem a gyerek menti meg a szülőket. Megint csak szerintem.

        Kedvelés

        • Részben igazad van. Egyetértek a gyerek menti meg a szüleit. Ugyanakkor az adott gyerek esetében a másik opció, hogy egész életében állami gondozásban marad, majd 18 évesen mehet, amerre lát, és cigányként, valamilyen alacsony képesítéssel, egy előítéletes közegben kell megtalálnia a boldogulását. Sokaknak nem sikerül.

          Amikor ismerkedtünk a fiunkkal, a 19 éves, még ott nevelt lányt a fogorvos azért küldte el, mert cigány. Pedig rendes, tiszta, időpontra érkezett, az orvos mégsem volt hajlandó lekezelni. Szegény lány mehet akárhova, ha esetleg igazat szeretne magának kiharcolni, hosszú küzdelem vár rá.

          Kedvelés

          • Hiába tiszta,és jól szituált,ha az előítéletek miatt nem kap meg ezt vagy azt. Sok időnek el kell telni,mire az emberek elfogadják. Bár,ha így halad a világ,én nem tudom mi lesz itt.

            Kedvelés

        • Épp erről szólt egy korábbi poszt mentén a beszélgetés, ami az amerikába került koreai gyerekekről szólt. Az USA-ban rendelkezésre álló oktatási, fejlődési, egészségügyi, stb. lehetőségek és egy szerető család a mérleg egyik oldalán, a másikon pedig a szülőföld, nyelv elvesztése, az eredeti kultúra és közeg visszahozhatatlan távolsága állt.

          Kedvelés

          • Igaz, és én akkor sem értettem, hogy a felnőtt koreaiak, miért érezték úgy, hogy őket megfosztották valamitől. Ott is, és itt is a megkülönböztetéssel és a kirekesztéssel is meg kellene/kellett volna küzdeniük, ha nincs örökbefogadás. Véleményem szerint, ha a szülők – és most megint sarkos vagyok – “jól csinálják” (például teret engednek a gyökerek ápolásának, a hátrahagyott kultúra megismerésének stb- stb). akkor nem fogja a gyerek felnőve úgy érezni, hogy őt megfosztották valamitől. A mi családunkban Norvégiába örökbefogadott két kínai nagylány sem érzi, hogy elvettek tőlük valamit. Boldog norvégok, akik mellesleg kínai származásúak.

            Kedvelés

            • A gyökér az valami nagyon erős dolog. Nekünk, akiknek természetes, hogy a nagymamánkról, dédanyánkról, ükanyánkról stb. felnőve hallottuk a történeteket, láttuk a fotókat, láttuk őket az arcvonásainkban, fogalmunk sem lehet róla, hogy milyen lehet enélkül lenni egy családban. Befogadottként. Az örök hiány állapotában. Az meg, hogy ki mennyire tesz fel kérdéseket ezzel kapcsolatban egyéni érzékenység kérdése, a filmbéli koreai lányok valószínűleg ebbe a kategóriába tartoztak. Én nagyon is értettem az ő kérdéseiket, hogy miért nehezményezik, hogy a családjuk nem tekinti érvényesnek az ő hiányérzetüket és gyászukat. Számomra megrendítő volt ezt látni. És a szülők sem mindenhatók. Van, amikor mindent megtesznek, amit csak tudnak, és a gyereknek ez sem elég. Ilyenkor el kell fogadni, hogy vannak bizonyos veszteségek, amik egész egyszerűen nem pótolhatók, viszont szerintem meg lehet tanulni ezzel együtt élni.

              Kedvelés

  14. Visszajelzés: A legnépszerűbb bejegyzések 2. | Örökbe.hu

  15. “16. pont: Elég kamaszkorban megmondani a gyereknek, hogy örökbe fogadták. -Nem igaz.”
    “A megmondás az alkalmassági vizsgálatnak és a tanfolyamnak is központi témája.”
    Szeretnék ehhez hozzászólni.
    A lányomat 8,5 éve fogadtuk örökbe, 1,5 éves gyönyörű fekete szemű, fekete hajú vékonyka kislány volt. A tanfolyamot lelkiismeretesen (lásd: apuka sem lógta el) végigcsináltuk, és komolyan vettük, amit mondtak, elhittük, hogy tudják “a tuti”, így is cselekedtünk, pl. a Nekem két születésnapom van c. mesekönyv beépítés, a második szülinap közös családi programmal megünneplése. Az első pillanattól természetesen kezeltük, hogy “Te bölcsiben laktál, ahol nagyon szerettek”, és Isteni csodaként egy család lehettünk – ez utóbbi valóban így van, vonásaiban és természetében teljesen engem formáz a lányom.
    Nagyon mélyen megbántam, hogy hallgattam a szakemberekre. Egyetlen helyes útként az általunk is alkalmazottakat írták le, és az elhallgatásnak százféle rettenetes következményét.
    De ahogy felnőttként sem vagyunk egyformák, a gyerekekre sem lehet ráhúzni egy “tökéletes” megoldást. Az én lányomnál – bármilyen természetességgel is kezeltük – egy folyamatos “másság-tudat”, és rosszallás (” De én azt akarom, hogy belőled születtem meg!”) kb. 4 éves kora óta, hogy nem vér szerinti anyukája vagyok. Most, 10 évesen is nehezen éli meg, hogy Ő más, mint a Többiek (az ellenkezőjéről más örökbefogadott gyerek és felnőtt ismerőssel találkozás sem győzi meg).
    Ha “jóakaróktól”, rokonoktól tudta volna meg, az valóban katasztrófa lett volna. Mi lett volna ideális? Neki az, ha érkezésekor összepakolunk, másik városba költözünk, ha annak a meleg-puha-biztonságos érzésnek a közepébe nő fel, hogy a szülei kétkedések nélkül a szülei, ha nem kell a szomszédoktól, orvosoktól azt hallania még most is, hogy “pedig tisztára anyjára hasonlít”.
    Azzal, hogy féltem a tegyesz által felvázolt következményektől, elvettem egy érzést a lányomtól, a kiskorától. Úgy gondoljátok, hogy szörnyű egy kamasznak megtudni, hogy nem vér szerinti szülei nevelik-szeretik kiskora óta? Mit gondoltok? Milyen egy szeretet éhes (egy 1,5 éve kórházakban és gyerekotthonban nevelkedő kislány extra-szeretetéhes!) kicsi lánynak, ha folyamatosan abban kell felnőnie, hogy más, hogy van egy fehér folt, és bármekkora is a szeretet, nem 100% a biztonság, hiszen ő “más”.
    Nekem az a véleményem, aki megteheti, adja meg az örökbefogadott gyerekének ugyanazt a biztonság-élményt gyerekkorára, amit a születendőnek adna, hiszen nem “más” Ő, és megérdemli Ő is! Ha megtehetném, újrakezdhetném, akkor új életet kezdenék a férjemmel máshol a lányomért. És nem ejteném ki a számon soha, hogy örökbefogadtam. Szerintem a szülőanyja, ha szerette, nem arra vágyik jobban, hogy egyszercsak találkozzanak, hanem arra, hogy kétségek nélkül teljes és boldog legyen a gyerekkora is – felnőttkora is. Hiszen az életet nem a gyerek kérte, de miért kellene úgy éreznie, neki kevesebb jár, nem az “igazi” család.
    Köszönöm, ha elmondhattam a véleményem. Vitatkozni nem szeretnék azzal, aki nem ért egyet, mert ahogy mondtam: nincsenek “egyen”- gyerekek, csak A gyerek van, A ráhangolódás, és a Neki való helyes megoldás. Én elrontottam.

    Kedvelés

    • Szerintem jobban jártatok így, még ha nehezebb útnak is tűnik. A másságot kellene most tanulni kezelni. Őt ezen az úton segíteni, és erősíteni benne, hogy a másság nem feltétlenül rossz dolog. Viszont ahhoz jó lenne, ha ti, a szülei is helyre tennétek a kérdést, mert a gyerek mindig tükör.
      Kitartást kívánok hozzá, mert ez hosszú menet lesz. Kértetek a tegyeszben segítséget? Ágacska?

      Kedvelés

    • Szia Lidi!
      Üdv a blogon.
      Nagyon sajnálom, hogy ilyen nehéz nektek. Igen, fájhat a gyereknek, hogy őt elhagyták.
      Ezzel együtt azt gondolom, ha később jön rá, hogy egész gyerekkorában hazudtatok neki, az még nagyobb trauma.
      És egyszer rájön, még ha nem is szólja el magát senki. Hol vannak a kiskori képei? Milyen volt a szülés? Miért nem hasonlít stb.
      Egyszer biztos értékelni fogja, hogy mellette álltatok.
      Próbáltatok segítséget kérni?

      Kedvelés

  16. A 10. pontban nem “is” szeretne lenni a “se” helyén? 🙂 (Nyugodtan töröld ezt a kommentet beengedés helyett, akár kijavítod, akár így jó.)

    Kedvelés

Szólj hozzá!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s