Rövid összefoglaló a május 13-i virtuális rendezvényről, a résztvevők beleegyezésével. Tóth Zsuzsa pszichopedagógus, a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ vezetője volt a vendégünk, az ő (és részben a jelenlevők) ötleteit, tanácsait gyűjtöttem össze, hogyan érdemes a gyerekkel foglalkozni a kényszerű otthonlét alatt.

Sok szülő megkérdezi: ha nem fejlesztjük, a gyerek vissza fog fejlődni a karantén alatt? NEM!

Krízis: A gyerekek ügyesen tudnak alkalmazkodni az új helyzethez, ha kapnak válaszokat. De nekik a változás mindig pillanatnyi megállással jár, és ez nekik is nehezebb időszak. Egy örökbefogadott gyerekben több a nyugtalanság, bizonytalanság, ő jobban tart az új dolgoktól, és fél, ha valami változik, akkor minden megváltozik, mert már volt ilyen élményük. Nekik több megnyugtatásra van szükségük a karantén alatt.

Napirend: akkor sikerül jó napirendet csinálni, ha nem a napirendet próbáljuk ráerőltetni az életünkre, hanem az életünket írjuk le a napirendbe. Legyen képes a napirend, kifüggesztve.

Dolgozni hagyni a szülőt: mi megtanítottuk a gyerekeknek, hogy figyelünk rájuk, de most derül ki, hogy kevésbé tudják, hogy ők is figyeljenek ránk. A karantén remek alkalom ennek megtanítására, ehhez egy dolog kell: kötélidegek. A gyerekek nagyon látványosan tudnak ettől unatkozni. Kis lépésekben kell haladni, például megegyezni barátokkal: “most úgy teszek, mintha felhívnálak, nem fogok tudni figyelni, de segíts, mert a gyereknek meg kell tanulnia, hogy hagyjon engem 2, 5, 10 percig telefonálni.” Mikor először kérünk a gyerektől öt perc időt, az végig azzal fog telni, hogy kérdezgeti: letelt már? Letelt már? És nem fog tudni a szülő két percet sem foglalkozni azzal, amivel szeretne. A gyerekek nem érzik az időt, ebben segíthet a külső segítség, például egy nagyméretű homokóra, vagy a mutatós óra, ha már ismerik ezt.

Unatkozás: Meg kell tanulni unatkozni a gyereknek. És az nem az unatkozás engedése, ha azt mondjuk: most legózzál egy kicsit, most nézzél mesekönyvet. Az unatkozás engedése ennyi: foglald el magad – és nincs ötletadás, onnantól ki kell bírni nekünk szülőknek azt az 5-10-20 percet, amíg látványosan szenved a gyerek, mert mi nem figyelünk rá. 24 perc utána a legkitartóbb gyerek is azt mondja, hogy ez annyira szörnyű, hogy muszáj elfoglalnom magam, és jönnek a legkreatívabb ötletek. Minden gyerek megtalálja azt a játékot, ami jobb a látványos szenvedésnél – ha a szülő kibírja.  Fel fogja magát találni, de addig idegesítő lesz. Rá kell tanítani, hogy bármennyire szenved, mi nem menekítjük ki ebből a frusztrációból.

Rosszalkodás, rombolás: ha lehet, ne a „ne csináld!” legyen a reakció. Ha rászólás helyett énekelünk, azzal is ki lehet zökkenteni. Érdemes csinálni egy listát, ami kinn lóg a falon, és azon vannak ötletek, amit lehet csinálni, és abból választhat, ha már ledobja a láncot az agya. Legyen egy része a háznak vagy a kertnek, ahol ő bármit megtehet az ott rendelkezésre álló tárgyakkal. Vagy ha olyan a gyerek, hogy merész ötletei vannak, akkor megtanítani, hogy mindig kérdezzen, mielőtt valamit csinál. A gyerekeknek kettő fontos: hogy kapjanak tőlünk figyelmet, és hogy kompetenciaérzésük legyen. Semmi nem drága, hogy ezt a kettőt elérjék, simán rárajzolnak alkoholos filccel a bőr ülőgarnitúrára, csak hogy a szülő megmutassa, hogy hatással vannak rá. És hiába vagyunk otthon, de ha dolgozunk, nem figyelünk a gyerekre. A gyerek nem érti, ha otthon vagy, mi más dolgod lehet. Ha figyelünk rájuk, megjutalmazódnak.  Mivel ad hoc adjuk a figyelmet, ők azt hiszik, hogy folyamatosan keresniük kell. Ha előre tudja, mikor számíthat rá, kevésbé fogja kiprovokálni. Jó ötlet akkor foglalkozni a gyerekkel, mikor a szülő jól van és türelmes, akkor „feltölteni”.

Fejlesztő hétköznapi tevékenységek

Finommotorika: → olvasásának folytatása