A következő online rendezvényen egy felnőtt örökbefogadott, Virág lesz a vendégünk.
Virág újszülöttként fogadták örökbe, szerető családban nőtt fel, a szülei kezdettől nyíltan kezelték az örökbefogadását. Mára egyetemet végzett, dolgozik, de továbbra is szoros a kapcsolatuk. Pár éve megkereste a vér szerinti anyját is, a találkozás jól sikerült, vele is rendszeresen tartja a kapcsolatot, sőt az örökbe fogadó szülők is többször találkoztak a szülőanyával és annak párjával. Most elmeséli nekünk a történetét.
Fotó: Vadim Sadovski
A hallgatók is kérdezhetnek, lehet előre küldeni kérdést.
Felvétel nem készül, úgyhogy tessék eljönni.
Mikor: 2023. június 7-én, szerdán, kivételesen 18:00-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása
Székely Zsuzsa pszichológus volt az Örökbe.hu online rendezvény vendége, aki arról beszélt, miért fontos, hogy az örökbe fogadó szülő megőrizze a gyerek eredeti utónevét. Az előkerülő témák:
miért fontos szakmai elv, hogy az örökbe fogadó szülő megtartsa a gyerek eredeti keresztnevét?
akkor mi már nem is adhatunk nevet a gyerekünknek?
mit lehet tenni, ha nagyon nem tetszik a név?
milyen esetekben elfogadható mégis az utónév megváltoztatása?
mi a helyzet újszülötteknél?
milyen esetekben lehet indokolt a vezetéknév megtartása?
A beszélgetés 2023. január 18-án hangzott el, a kérdező Mártonffy Zsuzsa, a blog gazdája, a vágás Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 1 óra 4 perc.
Illetve egy Friderikusz Show is szóba kerül, ezt itt láthatjátok.
A teljes videó 2500 forint adományért megtekinthető. Ha érdekel, töltsd ki ezt a nyomtatványt és elküldöm a linket. Az összes korábbi rendezvény felvétele elérhető azoknak, akik havonta legalább 3000 forinttal támogatják az Örökbe.hu oldal működését. Aki pedig havi 1000 forinttal támogatja a blogot, az évi egy általa kiválasztott rendezvény felvételét megnézheti. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.
A támogatásokat az OTP Banknál vezetett 11773030-11710253 bankszámlára tudjátok utalni, számlatulajdonos: Mártonffy Zsuzsa, IBAN: HU74117730301171025300000000, Swift: OTPVHUHB. Kérlek, az utalás közleményként írd be a választott videó vagy csomag nevét, és a te nevedet is, ha nem a saját számládról utalsz
Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki legalább havi 3000 forinttal támogatja a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. A rendezvények szervezése, a videók elkészítése munka, aminek költségei is vannak, az adomány segíti, hogy újabb programok és felvételek készüljenek. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.
Az élet az örökbefogadás után sem áll meg. A következő szerdai Örökbe.hu online rendezvényen arról a helyzetről beszélgetünk, mikor a család más országba költözik. Hogy hat mindez a gyerekekre? Mik a várható nehézségek? Tényleg megtanulnak a gyerekek egy év alatt egy új nyelven? Szeretettel várok mindenkit, aki ezen már átesett, most gondolkodik rajta, vagy csak érdekli a téma.
Kép: Kaelie Nielsen
Mikor: 2023. május 24-én, szerdán 17:30-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása
Következő vendégünk Forgács Eszter gyermekpszichológus lesz, a Murmo Szakpszichológiai és Művészetterápiás Központ munkatársa. A trauma nagy téma az örökbe fogadott gyerekeknél, igyekszünk a következő kérdéseket röviden érinteni:
Mi az a trauma? Minden örökbefogadottnak van? Az újszülöttnek is?
Mik a tünetei? Hogy veheti észre a szülő?
Milyen terápiák elérhetők a kezelésére? Mennyi idős kortól? Mikor kell terápia?
Hogy működik a traumák kezelésében most nagyon bevett EMDR-terápia?
Mi a szülő szerepe a traumák oldásában?
Az egyes életkorokban hogy kerülnek elő újra és újra a traumák?
Mi a pozitívuma?
A hallgatók is kérdezhetnek, lehet előre küldeni kérdést.
Mikor: 2023. május 9-én, kivételesen kedden 18:00-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása
A következő online rendezvényen egy könyvről beszélgetünk. Teresa Boučková cseh írónő önéletrajzi regénye egy (két) kudarcos örökbefogadás története, megosztó és provokatív olvasmány. Az írónő saját családi életét örökítette meg, mikor két nagykamasz fia a teljes devianciába sodródik bele, a szülők pedig reménytelenül küzdenek.
Olvasásához örökbefogadóknak bátorság ajánlott. Most közösen fogjuk megvitatni a könyvet, így nem maradsz az élménnyel egyedül. A programra azokat várjuk, akik tényleg olvasták.
Legközelebb Szári Laura gyógypedagógus, az eltérő fejlődésű gyerekeknek és családjuknak támogatást nyújtó Egy Másik Út Alapítvány munkatársa lesz a vendégünk, és az autizmusról fogunk beszélgetni. Amiről szó lesz:
Mi okozza az autizmust? És mi nem okozza? Mik a tévhitek?
Mennyi idős korban lehet észrevenni a gyereken? Milyen jelek utalnak erre?
Mik a nehézségek a mindennapokban? És mik az erősségei egy autistának?
Milyen segítségre van szüksége? Milyen fejlesztések segítenek?
És mindarról, ami a jelenlevőket foglalkoztatja! Lehet előre küldeni kérdést.
Mikor: 2023. március 30-án, kivételesen csütörtökön 17:30-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása
Bogár Zsuzsa pszichológus, családterapeuta lesz a vendégünk, és a válásról fogunk beszélgetni. Zsuzsa szakemberként sokat foglalkozott az örökbefogadással, az elmúlt években pedig a válás és mozaikcsalád kérdéseiben mélyedt el. Nemrég jelent meg Válásterápia című könyve, ami újszerű szemléletben foglalkozik azzal a témával, hogyan lehet lezárni egy kapcsolatot úgy, hogy a gyerekek minél kevésbé sérüljenek.
Amiről beszélgetni fogunk:
mikor lehet még megmenteni a párkapcsolatot?
melyek a tipikus hibák válás esetén?
meg lehet-e kímélni a gyerekeket?
hogyan lehet élhető hétköznapokat kialakítani egyszülős vagy mozaikcsaládos helyzetben?
hogy érint mindez egy örökbe fogadott gyereket?
És mindarról, ami a jelenlevőket foglalkoztatja! Lehet előre küldeni kérdést. A beszélgetés bizalmas, ami elhangzik, köztünk marad, felvétel nem készül.
Mikor: 2023. március 22-én szerdán 17:30-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása
Tapasztalatmegosztó beszélgetés. Azt a helyzetet járjuk körül, amikor egy család a második (többedik) gyermek örökbefogadására várakozik. Nem lesz egy kitüntetett vendég, szeretettel várunk mindenkit, aki már fogadott örökbe második gyereket, vagy most erre a helyzetre készül, vagy egyszerűen meghallgatná mások tapasztalatát, és közösen fogunk beszélgetni.
Várható témák:
miben más egy második örökbefogadás?
hogy készítsük fel a gyerek(ek)et a testvér érkezésére?
hogy lehet kezelni a féltékenységet?
mivel jár, ha különböző hátterű gyerekek élnek egy családban?
És mindaz, ami a jelenlevőket foglalkoztatja!
Mikor: 2023. március 8-án szerdán 17:30-kor. Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása
Dr. Törzsök-Sonnevend Mária gyermek- és ifjúságpszichiáter, pszichoterapeuta beszélt nekünk a gyerekek evési problémáiról. Ma egyre fiatalabb korban jelennek meg evési zavarok, a bulimia, az anorexia, az örökbefogadott gyerekek egyik jellemző vonása pedig a túlevés. Az előadásban gyakorlati tippeket is kapunk az evészavarok kezelésére szülőként.
Amiről szó esik:
Az örökbefogadott gyerekeknél kétszer akkora az evési zavarok valószínűsége!
Az evészavar lehet a gyerek ellensége, de barátja is.
Ha a frissen örökbe fogadott gyerek csak édességet enne…
Ha válogat a gyerek…
Mikor aggódjunk?
Mi a helyzet, amikor már nem a szülő kontrollálja a gyerek étkezését?
A magzati éhezés hatása
Ha az első sírásra megkapja a cumit a gyerek…
Bízzatok a kapcsolatban!
A beszélgetés 2022. szeptember 23-án hangzott el az Örökbe.hu virtuális rendezvényén, a kérdező Mártonffy Zsuzsa, a blog gazdája, a videószerkesztés Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 1 óra 59 perc.
A teljes videó 2500 forint adományért megtekinthető. Ha érdekel, töltsd ki ezt a nyomtatványt és elküldöm a linket. Az összes korábbi rendezvény felvétele elérhető azoknak, akik havonta legalább 3000 forinttal támogatják az Örökbe.hu oldal működését. Aki pedig havi 1000 forinttal támogatja a blogot, az évi egy általa kiválasztott rendezvény felvételét megnézheti. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.
A támogatásokat az OTP Banknál vezetett 11773030-11710253 bankszámlára tudjátok utalni, számlatulajdonos: Mártonffy Zsuzsa, IBAN: HU74117730301171025300000000, Swift: OTPVHUHB. Kérlek, az utalás közleményként írd be a választott videó vagy csomag nevét, és a te nevedet is, ha nem a saját számládról utalsz
Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki legalább havi 3000 forinttal támogatja a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. A rendezvények szervezése, a videók elkészítése munka, aminek költségei is vannak, az adomány segíti, hogy újabb programok és felvételek készüljenek. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.
Még pár hely van a könyvbemutatóra! Jelentkezzetek!
Egy nagy eseményre hívlak titeket. Áprilisban megjelenik Gubcsi Judittal közös könyvünk, A Nap és a Hold gyermekei, mely a roma gyerekek örökbefogadásának tapasztalatairól szól. A könyvet a Színes a világ adja ki és forgalmazza.
Ezt szeretnénk egy közösségi eseménnyel ünnepelni.
Mikor: 2023. április 16-án vasárnap 15-17 óra között.
Hol: Budapesten, tömegközlekedéssel és autóval is megközelíthető helyen. A címet a regisztráltak kapják meg pár nappal az esemény előtt.
Kinek: mindenkit szeretettel látunk, de jelentkezni kell a lenti nyomtatványon. A helyszín betelt, csak várólistára tudunk felvenni jelentkezést. → olvasásának folytatása