Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok? Fiatal házaspár vagyunk, öt éve házasok. 35 és 36 évesek. 2016 óta próbálkozunk természetes úton teherbe esni, de két műtét és egy lombik után úgy döntöttünk, hogy nem vállaljuk tovább ezeket az orvosi beavatkozásokat. Így 2020. augusztus végén elindultunk az örökbefogadás útján.

Miben vagytok mások, mint mások? Semmiben és mindenben, hiszen minden örökbefogadó szülő célja ugyanaz, mégis ahány ember, annyiféle életút létezik.

Ki érkezett? Kisfiunk 3 hónaposan került haza hozzánk, megyei listáról (Heves), korrigálható egészségügyi állapottal. Nagyon laza az izomzata, fejlesztésre szorul.

Mennyit vártatok? 2020 szeptemberében adtuk be a jelentkezésünket a Tegyeszhez, decemberre lett végleges határozatunk, és 2021. augusztus 4-én jött a várva várt telefon.

Mennyit várt a gyerek? A szülés után az életadó a kórházban hagyta, de csak később mondott le róla. A kórházból nevelőszülő vette magához. Mi 2 és fél hónaposan láttuk először.

Miért pont ő? 0-4 éves korig várakoztunk, nemi kikötés nélkül, bizonytalan származást elfogadva. Kisebb és korrigálható egészségügyi állapot jöhetett szóba, de sok esetben az egészségügyi lapon a bővebb információt jelöltük meg. Ő volt az első kiajánlásunk, egy másodperc kétely sem volt bennünk, hogy látni akarjuk. Mikor először megláttuk, az első gondolatunk az volt, hogy milyen gyönyörű kisbaba, és külsőre mennyire hasonlít ránk. Elcsépelt kifejezés a „sors keze” , de valahogy minden körülmény, a dátumok arra utaltak, hogy ennek a csöppségnek a mi családunkban a helye.

Miért pont ti? A mai napig eszünkbe jut ez, és az ügyintézőnket is sokszor kérdeztük. Sorszámunk nem volt. Valószínűleg úgy gondolták, hogy a mi családunk, a mi életvitelünk és körülményeink lesznek ennek a kisfiúnak a legalkalmasabb.

A tanács, ami jól jött volna utólag: A barátkozás időszakáról szívesen hallgattunk volna még több tanácsot, mert elég stresszes időszaknak éltük meg.

A legnagyobb problémátok most: Nincsen semmi különösebb gondunk, csupán a fogzással járó kellemetlenségek.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: 2-3 évet jósoltak a mi paramétereinkkel a várakozásra, ehhez képest derült égből villámcsapásként ért minket a telefon a házfelújításunk kellős közepén. De a baba érkezésére már minden készen állt.

Miről olvasnál szívesen? A családi juttatások, hivatalos ügyintézések aktuális menetéről és buktatóiról. Szerencsére a blogon találtam az örökbefogadás utáni ügyintézésről bejegyzést, de erről többet is olvasnék.

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

T. család

Kik vagytok? 45 és 50 évesek vagyunk, 11 éve kapcsolatban, 9 éve élünk boldog házasságban Pest megyében, az agglomerációban. Férjem előző házasságából van két gyermekünk: egy 21 éves lány és egy 20 éves fiú, mindketten egyetemisták, nagyon jó velük a kapcsolatunk. Mivel relatíve későn ismerkedtünk meg, sajnos vér szerinti közös gyermekünk nem tudott születni.

Miben vagytok mások, mint mások? Az életkorunkat emelném ki, mire a kislányunk érkezett, én már betöltöttem a 45-öt, férjem az 50-et. Illetve egyre spirituálisabb elveket vallunk (főleg én, az anyuka 😊), mesterséges megtermékenyítésben nem szerettünk volna részt venni, így elég hamar az örökbefogadás útjára léptünk.

Ki érkezett? Mennyit vártatok? Kétéves, egészséges, szőke, kék szemű, értelmes kislány érkezett a megyéből (Pest). Nevelőszülőknél élt születésétől fogva, akiknek nagyon hálásak vagyunk, mert nagyon szeretetteljes légkörben nevelték a kislányt. Nagyon sokat vártunk rá: öt éve hívtuk először a Tegyeszt, a határozatunk is több, mint 4 éve született, amikor csörgött a telefon. Ez alatt az időszak alatt az ügyintézőink váltották egymást, volt, hogy egy évig nem volt ügyintézőnk a Tegyesznél. Végül a harmadik ügyintézőnkkel a határozathosszabbítás kapcsán sikerült személyesen is találkozni, szerintünk ez sokat segített mind a várakozásban, mind a kiajánlásban. A hosszú várakozás után a 2020. november 13-i (péntek) telefoncsörgéstől kezdve minden úgy ment, mint a karikacsapás. Aktabetekintés, „rápillantás” után azonnal indult az intenzív barátkozás és az első telefonhoz képest három hétre, még Mikulás előtt hazahozhattuk Mimit.

Mennyit várt a gyermek? Mimi szülőanyja születésekor szóban lemondott róla, de mivel papírt nem írt alá, a kislány nevelőszülőkhöz került. 1,5 éves korában nyilvánították örökbeadhatóvá, 2 éves lett, mire először nekünk kiajánlották. Nagyon sok sorsszerűség van abban ahogyan ő hozzánk került. Ha hivatalosan is lemondott volna egyből a szülőanyja, biztos, hogy nem mi kaptuk volna. Édesapám 2020. augusztusában halt meg, ősszel nagy lezárások voltak a COVID miatt, a megyei listán a 85-ös sorszámnál tartottunk, tehát egyáltalán nem számítottunk, hogy csörög a telefon. Innentől olyan volt, mint a mesében: csupa jót hallottunk róla, az aktabetekintésnél kicsordultak a könnyeink, amikor megláttuk, hogy milyen meseszép. A „rápillantás” végére már együtt rajzoltunk, játszottunk vele, kérdés nem merült fel bennünk, hogy szeretnénk vele barátkozni.

Miért pont ő? Eredeti határozatunk egészséges/korrigálható egészségű 0-2 éves gyermekre, testvérpár esetén az idősebb gyermeknél 0-4 évesre szólt, ám ahogy teltek az évek, mi is idősebbek lettünk, illetve több jó tapasztalatot hallottunk nagyobb gyermek örökbefogadásáról, módosítottuk a határozatot 0-4 évesre, testvérpár esetén 0-6 évesre. Származási kikötésünk nem volt, ám az erősebb rasszjegyeket kizártuk, szerettük volna, ha gyermekünk külsőleg is illeszkedik a családba.

Miért pont ti? Valószínűleg azért, mert nyáron ugyanaz a pszichológus hölgy vizsgálta Mimit, mint minket, amikor a 4 éves határozatunkat mentünk meghosszabbítani. Szinte mindenki szerint Mimi nagyon hasonlít rám, teljes mértékben beillik mind külsőleg, mind természetben a családunkba. Kertes házban lakunk, egy kutyánk is van, Mimi nevelőszülei is hasonló környezetben éltek.

A tanács, ami jól jött volna utólag: hiába a hosszú várakozás, amikor becsöppen egy kisgyermek a családba, gyökeresen felfordítja az addigi életet, főleg a 40 év felettiekét. Szerintem erre nem lehet könyvekből felkészülni. A gyermekvállalás és az örökbefogadás egy erős érzelmi hullámvasút, nagyon stabil alapok kellenek, hogy mindenki alkalmazkodni tudjon az új helyzethez. Érdekes módon Mimi alkalmazkodott a leggyorsabban/legkönnyebben. Hihetetlen megfigyelni, hogy egy ilyen kisgyermek milyen elképesztően rugalmas, milyen erős életszeretet és élni akarás van benne. Rengeteget tanultunk és tanulunk mi is tőle. Az elején én nagyon beleadtam minden energiámat, hogy mindenre megtanítsam, ebben nagyon hamar ki is merültem, úgyhogy meg kellett nekünk szülőknek is tanulni – és folyamatosan tanuljuk azóta is – lazábbnak, nyugodtabbnak, lassabbnak lenni, élvezni a pillanatokat, egyensúlyra törekedni.

A legnagyobb problémátok most: 11 hónap után elég jól összekovácsolódtunk. Megküzdünk a dacosággal, a kisasszony elég erős akaratú, kifejezetten értelmes, emiatt minden napnak megvan a nehézsége és a szépsége is. Mi is napi szinten tanulunk és fejlődünk, hogyan válhatunk még jobb, türelmesebb szülőkké. A szeptemberi ovikezdésssel és az őszi idővel sajnos a betegségek is jönnek-mennek. Az itthon töltött makkegészséges időszak után elég nehéz az 1 hét ovi – 1 hét itthon időszakot kezelni. Szerencsére Mimi szépen fejlődik, nagyon kommunikatív és barátkozós, így imád óvodába járni. A munkába való visszaállásom leépítés és a sorozatos kisebb betegeskedés miatt nem könnyű.

Miről olvasnál szívesen? Kedvenc rovatom a Babaköszöntő, mindig reményt adott, míg nem érkezett meg hozzánk Mimi. Szívesen olvasnék a családdá válás első egy évéről, illetve a várakozási időszak pszichét próbáló nehézségeiről is.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Ancs

Kik vagytok? Lassan 15 éve vagyunk házasok. Egy vér szerinti gyermekünk született, pár éves várakozás után, majd tíz évvel később érkezett az örökbefogadott gyermekünk. Lassan jutottunk el az örökbefogadásig, de nem próbálkoztunk egyéb orvosi beavatkozással, csak hosszasan érleltük magunkban a döntést. Megvártuk, míg mind a ketten teljesen biztosak voltunk a döntésünkben. A fiunk is nagyon vágyott már testvérre, ez azért megkönnyítette a helyzetünket. Amúgy viszonylag tág paramétereket adtunk meg, 0-5 éves korig várakoztunk, nemtől és származástól függetlenül, akár testvérpárra is. Betegségek tekintetében pedig „bővebb tájékoztatást” kértünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Nem hiszem, hogy mások lennénk…

Ki érkezett? 4,5 éves volt a fiunk, amikor megcsörrent a telefon. Országos listáról érkezett, 300 km-re tőlünk. Iratbetekintés után egy héttel már találkoztunk is. Nevelőszülőknél volt, valóban mosolygós, nyitott kisfiúnak tűnt első látásra is, ahogy ezt a papírokban is olvastuk. Állapot szempontjából nehéz mit írni… Természetesen nem átlagos fejlődésű 4,5 éves, ám erősen életigenlő gyermek.

Mennyit vártatok? Nem sokat, mert 2021 év elején érkezett meg a határozat, és szeptember végén csörrent meg a telefon.

Mennyit várt a gyerek? Ez már egy picit bonyolultabb. A szülőanya 6 hónapos korában lemondott róla, először „családbafogadással” élt, majd egy nevelőszülőhöz került, később egy másikhoz, akkor volt másfél éves. Közben az apa apasági nyilatkozatot tett, és 2021 júniuságig látogatta rendszeresen. Júniusban végül lemondott a gyermekről, így örökbefogadhatóvá nyilvánították. A szemünkben a vér szerinti apa egy hős, irtó nehéz lehetett neki belátni azt, hogy nem fogja tudni biztosítani a megfelelő körülményeket a gyermeknek, bármennyire is szereti. Sokszor eszünkbe jut, szeretettel a szívünkben gondolunk rá.

Miért pont ő? Mi beleírtuk a bemutatkozó levelünkbe, hogy nagyon boldogok lennénk, ha cigány származású gyermeket fogadhatnánk örökbe. S. cigány származású kisfiú, gyönyörű barna szemekkel, hosszú szempillákkal. Nem volt a történetében „túl sok” riasztó dolog, nem dilemmáztunk rajta sokáig. Sok-sok orvosi papírja volt, de egyik sem kifejezetten nyugtalanító. Persze nem mondom, hogy nem volt félelem a szívünkben, de nem miatta, hanem sok ismeretlen tényező miatt. Kicsit nehéz volt az a tény is, hogy a vér szerint apa rendszeresen látogatta, tartottunk tőle, hogy ez olyan lesz, mint egy gyermekrablás. Talán egy kicsit olyan is. 

Miért pont ti? Ezt bizony nem tudom. Csak minket választottak ki az országos listáról, senki nem volt előttünk, vagy utánunk. Azt kinyomoztam, hogy a saját megyében volt egy kiajánlás, de ők nem voltak fogadókészek, így országosra került. Ott minket választottak. Ezt mi égi jelként értelmeztük. Az biztos, hogy a nevelőszülőknél sok gyerek volt, így biztos számított, hogy nálunk sem egyedüli lenne, illetve nekik is nagy kertjük volt, meg nekünk is.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem tudom. Szerintem minden eset annyira más és más, és mindenki másképp is éli meg. Számomra talán a legriasztóbb az volt, hogy hogy sokáig minden energiámat a túlélés emésztette föl. Nagyon nehéz volt ez az első év. Tudtam, de nem számítottam rá.

A legnagyobb problémátok most: Huha…egyrészről nagyon más a két gyerek. Az egyiket már tök jól megtanultuk nevelni, hiszen volt rá 10 évünk, és nonstop együtt voltunk. A 4,5 éves már nem tabula rasa, már sok minden van mögötte. Fel kellett ismernünk, hogy erősen traumatizált gyermek. Ami eddig működött, most nem működik, új utak, új megoldások kellenek. Ez sokszor nagyon nehéz. Néha talán pont saját magammal a legnehezebb. A saját indulataimmal, érzelmeimmel megküzdeni. Lassan jöttek az anyai érzelmek is. A mai napig is sokat küzdünk, az együttműködésével, az alvásával, a viselkedésével, a félelmeivel stb.

Miről olvasnál szívesen? Talán a traumákhoz tartozó problémákról, megoldásokról, alvászavarokról… ilyesmi. → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Arim

Kik vagytok? Az életünk csupa meglepetés, érdekes kanyarokkal és annál több áldással. Férjemmel 2015 -ben kezdtünk ismerkedni, akkor 1600 kilométerre egymástól. Az első találkozásig több, mint 3 hónap telt el, a másodikig még 5.  Hihetetlen, hogy már 4 éve házasok vagyunk, de mintha mindig is így lett volna. Sosem gondoltuk volna, hogy így találunk rá egymásra. Egy betegség miatt kevesebb esélyünk van arra, hogy vér szerint legyen gyermekünk. Ezt elfogadtuk. Az örökbefogadás lehetőséget egy másik ezzel egyenértékű módnak tartjuk arra, hogy gyermekes család lehessünk. 

Már az ismerkedésünk első heteiben feljött, hogy mindenképpen szeretnénk örökbe fogadni is. A sorrend eldőlt.

Miben vagytok mások, mint mások? Ez egy nagyon jó, és nem is olyan egyszerű kérdés. Nem ismerünk másokat annyira, hogy ki merjük jelenteni, hogy mi valamiben teljesen eltérünk. Biztosan van, amiben nagyon, és van, amiben kevésbé hasonlítunk másokra. De jobb, ha a kettőnk, illetve már hármunk kapcsolatán dolgozunk, ahelyett, hogy másokat néznénk. Ajándékként tekintünk egymásra. Minden nap egy új lehetőség, hogy ezt minél jobban gyakorlatba ültessük.

Ki érkezett? Ari, barátkozás alatt töltötte a hármat. Egy hihetetlen huncut, okos, empatikus szeretetbomba. Nevelőszülőktől érkezett, akik sokat segítettek nekünk a barátkozás alatt és azután is. A megyei listán érkezett (Bács-Kiskun). Nagyon sok mindenen ment át, míg hozzánk került, de teljesen egészséges, élettel teli kislány.

Mennyit vártatok? 2017 nyarán házasodtunk, 2019 nyarára érlelődött meg bennünk az örökbefogadás elindítása. Augusztusban jelentkeztünk. Novemberben voltunk tanfolyamon.

Úgy gondoltunk, hogy 2-3 évet várnunk kell. Közben házat vettünk és elkezdtünk felújítani. Úgy gondoltuk, hogy azzal végzünk, kipihenjük a fáradalmakat és még várunk a telefonra… Nem így történt. 2020 októberében már jött is a hívás, hogy lenne egy kislány. Egy bő hónap alatt zajlódott le a barátkozás, és decemberben már hármasban ünnepeltünk.

Mennyit várt a gyerek? Ari a születése óta várt, hogy családja legyen, sose látogatták. A világjárvány miatt lassabban haladtak az események. Reméltük, hogy rendben lezajlik a barátkozás, és még karácsony előtt hazahozhatjuk Arit. Istennek hála, minden jól ment. 

Miért pont ő? Alapvetően nyitottak voltunk, de számoltunk azzal, hogy így is sokat kell majd várunk. Ari valóban leírhatatlanul csodálatos ajándék számunkra.

Már az aktabetekintésnél megnyerte Ari a szívünket. Azokkal a gyönyörű szemeivel, és az igazi ártatlan, boldog mosolyával. A barátkozások alkalmával már nem volt kérdés, hogy mennyire megszerettük őt.

Miért pont ti? Van olyan barátunk, aki azt mondta, hogy biztosan a padláson rejtegettük eddig Arit, mert úgy hasonlít ránk, kívül-belül. Olyan, mintha mindig is velünk lett volna. Elképesztő volt, hogy talán 2-3 alkalom után otthon készültem, hogy hazahozzuk őt, és egyszer csak elkezdtek folyni a könnyeim, mikor rám tört az, hogy én már most mennyire szeretem őt.   

Olyan természetes az, hogy ő velünk él, hogy ő a mi lányunk, mint hozzámenni ahhoz, akit teljes szívéből szeret az ember.

A tanács, ami jól jött volna utólag: az első délután próbáltuk letenni aludni, de ő nem akart lefeküdni a kiságyába, csak állt és borzasztóan sírt. Bő fél óra és csomó próbálkozás után sikerült lefektetni és a kezemet fogva elaludt. Ez alatt hangzott el a következő beszélgetés: Szerinted ezt így kell csinálni? Mire a válasz az volt, hogy fogalmam sincs, de ha van jobb ötleted, akkor mondd.

Nagyon fontos a szülők közti egység: ha hibázunk, beismerjük, igyekezzünk fejlődni és abban kitartóak, határozottak legyünk. Illetve nagyon fontos a szülők kapcsolatának ápolása. Hiszem, hogy jót teszünk azzal a gyermekünknek, ha mi is jól vagyunk, ha együtt dolgozunk, segítjük egymást, szeretjük egymást, bármi is történik éppen.

A legnagyobb problémátok most: Nehéz visszamenni dolgozni, olyan jó volt az együtt töltött idő. Nehéz abba belegondolni, milyen kevés közös minőségi idő marad egymásra ezek után. 

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Nincs két ugyanolyan terhesség, nincs két egyforma örökbefogadás sem. Ugyanúgy várakozás és várandósság, de mégis máshogy. A 9 hónapnyi felkészülést nekünk egy bő hónap alatt kellett megoldani. Hálásak vagyunk a családunknak, barátainknak, mérhetetlen sokat jelentett az ő segítségük nekünk. Ezzel együtt minden tökéletes volt.

Miről olvasnál szívesen? Örökbefogadás és a társadalom. Én tudom, hogy sem a szülő, sem az éppen örökbefogadott nem kevesebb, furább, mint más, aki nem fogad örökbe. Olyan jó lenne, ha mindenki így látná.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

35 és 37 évesek, 14 éve kapcsolatban, két éve házasságban. Vidéken élünk egy baranyai kis faluban, a családdá válás volt az egyetlen olyan vágyunk, amit nem tudtunk megvalósítani. 7 év lombikozással a hátunk mögött 2019-ben megérett bennünk a döntés, hogy szeretnénk ezt az életszakaszt lezárni, és belevágunk az örökbefogadási folyamatokba.

Miben vagytok mások, mint mások?

Nem vágytunk és vártunk újszülöttre, abba a szerintem szűk rétegbe tartozunk, akik az 5 éves korhatárt, és a testvérpárt elfogadó részt is beikszeltük.

Ki érkezett? Mennyit vártatok?

És emiatt viszonylag korán, az elhatározásunkat követő kb. egy év után már meg is csörrent a telefon. Egy 4 kislány, és egy 6 éves kisfiú testvérpárnak kerestek örök anyukát és apukát, a megyei listán (Baranya). Az iratbetekintés után azonnal módosítottuk a határozatunkat, és megemeltük az életkorra vonatkozó adatokat, hogy megindíthassuk a barátkozási folyamatot.

Mennyit vártak a gyerekek?

A gyerekek 2 és 4 évesen kerültek kiemelésre a családjukból, elhanyagolva, és jelentős lemaradással kerültek a nevelőcsaládjukba. Ott két évet töltöttek el, mikorra örökbefogadhatóvá váltak. A két év nevelőcsaládban töltött év alatt a kislányunk megtanult járni, megtanulták az evőeszközök és étkészletek használatát, fejlesztést kaptak mindketten (gyógytorna és logopédia). A lányunk teljesen behozta a lemaradásait, a fiunk beszédfejlődésben további fejlesztésre szorul még. A nevelőszükőket azonnal elfogadták, anyának és apának hívták őket, az érkezésünk előtti hetekben már felkészítették őket, hogy az angyalkák találtak nekik örök szülőket.

Miért pont ők?

Mikor a felkészítő tanfolyamon kaptunk egy feladatot, hogy írjuk le, milyennek képzeljük el a gyerekünket, pontosan azt írtuk le, mint amit az angyalkák intéztek 🙂 Cserfes, vagány, eleven, gyönyörű gyerekeket 🙂 A fiunk második keresztnevet is kapott a vér szerinti szülőktől, ami pont ugyanaz, mint a férjem apai és nagyapai keresztneve. Pont annyi évesek, mint mikor elhatározásra jutottunk, hogy családot szeretnénk alapítani, csak akkor még nem tudtuk, hogy nem vér szerint fognak születni.

Miért pont ti?

Erre majd úgy 10 év múlva tudok válaszolni. A megyében nem volt más, ilyen korú gyereket és testvéreket elfogadó várakozó. 

A tanács, ami jól jött volna utólag:

A fórumokon, beszámolókban nagyrészt csupa rózsaszín érzésekről számolnak be az újdonsült szülők. Kevés az az ember, aki felvállalja, hogy pl. nem volt szerelem első látásra a találkozás (mikor először találkoztunk velük egy szobában, a fiam első mondata, arra a kérdésre, hogy bemehetünk-e hozzá egy “nem” volt), vagy hogy lelkileg megvisel ez az óriási változás bennünket is. Igenis nem csak vágyak teljesülése ez az egész folyamat, hanem kemény érzelmi hullámvasút, ami miatt nem kell hibáztatni magunkat.

A legnagyobb problémátok most:

Mindketten hoztak magukkal olyan kommunikációs és idegrendszeri elmaradottságot, amivel pláne újdonsült szülőként nehéz megbirkózni.

A fiunknál beszédfogyatékosságot állapítottak meg, ami nem a kiejtészavarban mutatkozik meg, hanem nagyon nehezen fejezi ki magát. Kevés a szókincse, nehezen alkot egész, és azonnal megérthető mondatokat. Az óvodai logopédiai foglalkozás mellett most különórákra visszük, de mellettünk is nagyon sokat fejlődött már. Még a nevelőszülőnél is sokat tévéztek, azon aludtak el, és azért nem meséltek nekik, mert állítólag nem figyeltek rá. Most már az ötperces meséket is élvezettel hallgatják, ha nem lenne esti mese, azt büntetésként élnék meg. Legnagyobb gondunk most, hogy figyeljen a kérdésére adott válaszunkra, arra, amit mondunk neki, kérünk tőle, mert nagyon nehezen tud egy dologra összpontosítani. Emellett sokszor még udvariatlanul fogalmaz és fejezi ki magát, ami bántó tud lenni. De ez is rengeteget változott jó irányba.

A kisasszony pedig elég akaratos, makacs személyiség, még sajnos a dackorszak is tart, így mindennaposak az összetűzések, hogy a követelőzését és ellenszegülését visszaszorítsuk. Sokszor próbálkozik erőltetett kiabálással és hisztivel, de a dühöngés végén meg tudjuk már beszélni, hogy miként lehet ezeket a helyzeteket enélkül megoldani. Az óvodába is néha úgy megyünk érte, hogy sokat rosszalkodott, ki kellett ülnie a gondolkodószékre, de javul ezen a téren is talán.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

A nagykönyv az első hetek és kamaszkor nehézségeire készít fel leginkább, azonban a hétköznapok adta szituációkban eléggé egyedül tudjuk érezni magunkat a problémáinkkal. Hogy egy kissé figyelemzavaros gyereket mivel tudsz összpontosításra tanítani, hogy a kezdeti harapós/karmolós hetek után a határaik feszegetésére mi a jó reakció, miközben bizalmat is szeretnél kiépíteni, de a fejünkre sem nőhetnek. Tudom ezek gyerek- és szituációfüggő esetek, de egy újdonsült szülőnek minden jól jöhet ilyenkor.

Miről olvasnál szívesen?

“A The A-Z of Therapeutic Parenting: Strategies and Solutions” c. könyvet magyar fordításban. → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: nincs, inkább csak olvasni jártam az oldalra, aztán a facebook csoportba, de 4 év után már néha hozzá is mertem szólni egy-egy poszthoz

Kik vagytok? Jani (47), és Timi (41). 11 éve együtt, 9 éve házasok. Az esküvő után 2 évvel lett csak gyanús, hogy még nincs gyerekünk. A szokott rendben jöttek a vizsgálatok, kezelések, előbb államiban, majd magánban. Két sikertelen inszemináció után időpontot kértünk a Káli intézetbe. Mire odaértünk, egy spontán terhességből el is vetéltem. Azért az időpontra elmentünk, bár a lombikkal kapcsolatban már akkor is voltak fenntartásaink. Kiderült, a terhesség miatt mindent elölről kell kezdenünk, majd ha megint lesz zsinórban két sikertelen inszeminációnk, mehetünk lombikozni. Mivel amúgy sem éreztük a lombikot a mi utunknak, úgy döntöttünk, azt a rengeteg pénzt inkább a gyerekre költjük, mint orvosokra, és felkerestük a megyei Tegyeszt.

Miben vagytok mások, mint mások? Még az egész út elején, amikor még csak annyit tudtunk, hogy nem lesz ez olyan egyszerű projekt, mint másoknál, elkezdtem pszichológushoz járni. Segített rendezni a viszonyomat a szüleimmel, illetve feldolgozni a gyerekkoromat (szerintem ezek elengedhetetlenek a szülővé váláshoz). Le akartam tisztázni magamban, hogy tényleg ezt akarom-e, anyává akarok-e válni akadályok útján is, vagy csak a megszokás, a szociális elvárások hajtanak ebbe az irányba. Annyira feltöltött lelkileg, hogy az út során még a páromat is tudtam a megfelelő pillanatokban “pszichózni”. Sosem éreztük “útközben”, hogy egymás ellen fordulnánk, vagy más fele indulnánk, végig harmonikusak maradtunk, a tegyeszes pszichológus is nagyon örült, mennyire stabilak, összeszedettek vagyunk.

Ki érkezett? Hanna teljesen egészséges, kiegyensúlyozott, folyton mosolygó tündérke. Megyei listáról, nevelőszülőktől érkezett. Minimális lemaradása volt a mozgással, amit 3 hét alatt behoztunk: semmi más nem kellett neki, mint szabad mozgás lehetősége a szőnyegen. Aktabetekintés utáni hétvégén lett hat hónapos, a mi határozatunk pedig 0,5-3 éves korú lánygyermekre szólt, származási kikötés nélkül.

Mennyit vártatok? 2017 nyár végén jelentkeztünk a Tegyesznél, tavaly decemberben hosszabbítottuk a három éves határozatunkat plusz egy évvel. Fél-három éves korrigálható egészségi állapotú (örök hála az ebben a témában szervezett online meetingért, Zsuzsa!!!) kislányt szerettünk volna. Származási kikötést nem tettünk. Talán tavaly valamikor olvastam az Örökbe.hu Facebook-csoportban egy bejegyzést, hogy nem árt a várakozás során újra egyeztetni a származási kikötést a tegyeszes kapcsolattartóval, nehogy feleslegesen várjunk, mert valaki már rég kaphatott volna gyereket, csak úgy emlékeztek, szőke, kék szeműre várnak. Megfogadtam a tanácsot, egyeztettem az Emberünkkel erről, szerintem ez is szerepet játszott abban, hogy akkor és ott nekünk szóltak.

Mennyit várt a gyerek? Hannát a szülőanyja a kórházban hagyta. 6 naposan nevelőszülők hozták el, mivel senki nem jelentkezett érte, 3 hónaposan örökbe adhatóvá vált. Akkor már “csak” a karantén végét kellett megvárnunk, és jött is az A telefonhívás. Mivel hat hónaposan még nem alakult ki kötődés, elegendő volt 2 hét a barátkozásra, eltanultuk a rituálékat, hozzászokott Hanna a jelenlétünkhöz, és haza is hozhattuk. Az utolsó pár napban már nem is kereste a nevelők jelenlétét, teljes értékűen elfogadott minket.

Miért pont ő? A várakozás során, minden tegyeszes beszélgetésen elmondták, hogy 2-3 éves gyerekre készüljünk, annál kisebb nincs a rendszerben. Amikor bekerültünk tavaly a top10-be, mi ennek megfelelően be is vásároltunk mindent, és elégedetten ültünk a babérjainkon.. Aztán a barátkozás két hetében rohantunk kiskádért, cumisüvegért, és minden más “apróságért”, ami kellhet egy hat hónapos babának.

A telefonhívás során és az aktabetekintés elején többször elhangzott, hogy “de roma származású”, mondtuk semmi gond, szeretnénk többet tudni róla, és látni a fényképét. Már a száraz adatok is eléggé meggyőzőek voltak, mivel Hanna makkegészséges volt, amire nem is számítottunk. Aztán megláttuk a mosolygós pofiját, és részünkről el is dőlt a dolog, nem is értettük, miért kellene aludni rá egyet.

Miért pont ti? Ugyan voltak még páran előttünk a sorban, de mi voltunk az elsők származási kikötés nélkül. Tudtuk, hogy Hanna fiatal kora ellenére is határozottan képviseli a véleményét, lehet úgy gondolták, mi elbírunk vele. (eddig döntetlenre állunk 🙂

A tanács, ami jól jött volna utólag: Jobban kellett volna bíznom az ösztöneimben, és csak arra hallgatni, aki szakember és pártatlan. Szerencsére, amikor kezdtünk elbizonytalanodni, felhívtam a tegyeszes pszichológust, hogy beszéljük át a dolgokat a barátkozás félidejében. Sikerült megerősíteniük, és megfogadva a tanácsukat, a ”káros jó tanácsokat” ügyesen engedtük el a fülünk mellett.

A legnagyobb problémátok most: A fogzás és a kánikula hatványozza a kialvatlanságot. Hanna továbbra is karakán: egyrészt végtelen mosolygós, nyitott, cuki, aranyos baba, aztán egy pillanattal később éles hangon jelzi, ha valami nem tetszik neki. De remek marketinges: ezt inkább csak nekünk tartogatja, a környezet ezt az oldalát nem ismeri.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: egész végig, amikor a várakozás alatt elképzeltem, azt hittem, egy rutinos nevelőszülőt fogunk ki, aki reményeink szerint kedves határozottsággal terel minket a cél felé. Ehhez képest nekik is új volt a helyzet, ráadásul a Tegyesz is elég láthatatlan volt a barátkozás során, egy másik “zűrösebb” ügy lekötötte őket. Szerencsére meg tudtuk a nevelővel beszélni, hogy így legalább nincsenek rossz beidegződések, csináljuk úgy, ahogy nekünk jó. Aztán, amikor kicsit félresiklottak a dolgok, a Tegyesz első szóra megjelent, és segített.

Miről olvasnál szívesen? Minél több Babaköszöntőt, mert az azt jelenti, hogy másnak is sikerült.

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok? Brit-magyar, kettős kultúrájú családként fogadtunk örökbe vér szerinti kislányunk mellé egy tőle két évvel fiatalabb kislányt.

Miben vagytok mások, mint mások? A gondolat mindig is ott volt a fejünkben. De miután meghalt a kisfiunk, és a kislányunk is cseperedett, nem az volt bennünk, hogy azonnal szüljek neki testvért, hanem mind a külföldi, mind a magyar barátaink pozitív hozzáállása, örökbefogadása segített abban, hogy emellett az út mellett döntsünk.

Ki érkezett? Szabolcs megyéből fogadtunk örökbe, a megyei listán, amit már tudtunk, hogy gyorsabb lehet a lefolyás, ha nincs származási kikötésünk. Nem is volt. A 2.5 éves Annamária került hozzánk, titkos örökbefogadással, nevelőszülőktől.

Mennyit vártatok? A határozatot 2020 novemberében kaptuk meg, és 2021 áprilisában első kiajánlásra elérhető volt a kislányunk.

Mennyit várt a gyerek? A kislány csecsemőkora óta, vagyis 2.5 éve örökbefogadható volt. Annyit megtudtunk, hogy 2 évesen egy örökbefogadása meghiúsult. Amit szomorúan hallottunk, de ugyanakkor örültünk, hogy mi lehetünk a családja.

Miért pont ő? Barátkozásunk alatt egy életvidám kislányt láttunk, aki hamar tanul. Származási és nemi kikötésünk nem volt, minimális egészségügyi problémát vállaltunk.

Miért pont ti? Szerintem elég jól látták, hogy Annamari beleillik a családi képünkbe. Igyekszünk vidám atmoszférát teremteni a gyerekek körül.

A legnagyobb problémátok most: Az étkezés egy hónap után kezd rendeződni, de sajnálattal tapasztaljuk, hogy a reggelek időnként “csoki és cukojjal” kezdődnek, és a zöldség-gyümölcsöt sajnos az édesség überelte.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: Annak ellenére, hogy jelentkeztünk a tanfolyamra, mégsem és a Covid miatt sem tudtunk részt venni, amiről azóta se szóltak. Így azoktól kértem tanácsot, akik közeli barátok és már örökbe fogadtak.

Miről olvasnál szívesen? Vér szerinti tesó és örökbefogadott tesók kapcsolata, valamint szülői kapcsolatuk.

*******

→ olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

****** → olvasásának folytatása

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: 10 mancsék

Kik vagytok? Lassan 9 éve házasok vagyunk, mindketten a negyvenes éveinkben. Mindig is szerettünk volna gyermeket. Lényegében az utolsó sikertelen beültetéssel párhuzamosan indítottuk el a folyamatot. Majd úgy alakult, hogy a lombikkezeléseket abba is hagytuk.

Miben vagytok mások, mint mások? Erre nehéz felelni. Két dolog talán. Az egyik, hogy nem mentünk el alapítványok felé és csak titkos örökbefogadást szerettünk volna. A másik, ahogy várakoztunk. Mi a várakozás időszaka alatt nem léptünk be ebbe a csoportba, nem érdeklődtünk sorszámról, nem rendeztünk be gyerekszobát, éltük az életünket két csodás kutyusunkkal. Utólag ránézve, annak, ahogy várakoztunk, volt előnye is és hátránya is. Egyrészt így nem számoltuk a hónapokat és éveket és elképesztően gyorsan eltelt az idő, másrészt viszont kevésbé voltunk felkészülve a gyermek érkezésére.

Ki érkezett? A lányunkat 5 és fél hónaposan hoztuk haza, egy csodálatosan szép és meglepően nyugodt kisbaba érkezett.

Mennyit vártatok? A jelentkezéstől számítva 4 évet.

Mennyit várt a gyerek? 2020. áprilisban lett örökbe fogadható, minket május első napjaiban hívtak. (Születésétől a hazajöveteléig csecsemőotthonban volt.)

Miért pont ő? 0-6 hónapos kort jelöltünk. Ő volt az első és már a fotó alapján beleszerettünk. Így, hogy lassan egy éve család vagyunk, nehéz habozásról beszélni, de volt olyan eleme a történetének, amit alaposabban végig kellett gondolnunk.

Miért pont ti? Erre a kérdésre szintén nehéz válaszolni. Éppen a COVID első hulláma zajlott, minden virtuálisan történt, még a barátkozás is teljesen másképp volt. A rápillantáson kívül (ami egy üvegablakon keresztül történt maszkban és nagyon messziről megnézhettük a teraszon) kétszer tudtunk elmenni hozzá, mielőtt hazahoztuk. Szülőként viszont a válaszunk az, hogy ő nekünk született és mi neki.

A tanács, ami jól jött volna utólag: A tanfolyamon végigvettük, hogy a gyermek mit él át, neki milyen és milyen nagyobb kérdéseket kell végiggondolni miatta és érte. Ami jól jött volna, hogy szülőként milyen hullámvasútra ül fel az ember. Hogy ér kételkedni, elbizonytalanodni is és hogy nem azonnal fog kialakulni a szeretet, kötődés. (Ezt persze tudtuk, de más tudni és más megélni.) Hogy ez olyan, mint egy tánc, együtt táncolunk a gyerekkel és egyszer csak már nem akarjuk elengedni egymást. De ez egy hosszú folyamat. És meg kell élni azt is, amikor adott esetben még nem kér a szeretetedből.

A legnagyobb problémátok most: Jó lenne már végre óvintézkedések és aggodalom nélkül elmenni a játszótérre, játszóházakba, gyerekközösségekbe.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A kislányunk az első pillanattól nyugodtan és szépen végigaludta az éjszakákat. Pedig fel voltunk készülve arra, hogy az elején nem így lesz. Azóta is jó alvó.

Miről olvasnál szívesen? Minden olyan téma érdekel minket, ami abban segít, hogy a kislányunk a nagyobb gyerekközösségekben és később a gyökérkutatás során a lehető legnagyobb felkészültséggel és önbizalommal tudjon működni és megélni ezeket a helyzeteket. És mindenki története és megosztása nagyon sokat számít és óriási támogatást jelent.

****** → olvasásának folytatása