történelem

Görög Ilona: Örökbefogadás

Örökbe31 hozzászólás

Kosztolányi Dezső feleségének novellája

«Állástalan pincér örökbeadná hároméves, egészséges leánygyermekét úricsaládhoz, csekély végkielégítésért. Kruspér-utca 8, III. 29.»

Barabásné az ágyban hangosan olvasta a vasárnapi reggeli ujság apróhirdetését. Mellette a másik ágyban a férje már jóideje ébren volt, de ábrándjaiba merülve tovább mímelte az alvást. Most hangosan ásított, mint az, akit hirtelen fölébresztettek. Ez az ásítás egy kissé hangos és szemrehányó volt. Az asszony tudta, hogy férje nem aludt. Ő is gyakran menekült így az örömtelen valóság elől.

– Hallod? Egy állástalan pincér örökbeadná a hároméves kislányát – ismételte az asszony, saját szavaival a hirdetést. – Nézzük meg. Jó?

– Megnézhetjük éppen, – mondta az ura kelletlenül.

Fotó: Fortepan, Adományozó: Szepessy Tibor
Fotó: Fortepan, Adományozó: Szepessy Tibor

Már unta a sok ellentmondást ebben a kérdésben. Az asszony az utóbbi időben egyre azon nyargalt, hogy vegyenek örökbe egy kisleányt. Barabás nem egészen helyeselte ezt a heves kívánságot. Ő kitünően megvolt gyermek nélkül is. Reggelente bement hivatalába, az állami zálogházba. Szerette ezt a munkáját. Szórakoztatta őt. Barátai is voltak. Ezekkel eljárt estente sörözni. Hosszan öltözködött, rendbetartotta a holmiját, élénkszínű nyakkendőket viselt, sok kölnivizet locsolt magára. Olykor egy-egy nővel is összekozmásodott, de csak óvatosan, nehogy zavar, vagy kényelmetlenség támadjon belőle. Gyakran nézték nőtlennek, ifjú agglegénynek. Ennek örült. Járása könnyű volt, ruganyos, ő maga izmos és karcsú. Kis fekete, nyírott bajúszára különös gondot fordított.

Emma, a felesége, az utóbbi években hiába küzdött a hízás ellen. Különösen a keblei duzzadtak nagyra. Túlságosan vékony lábszárán szinte félelmesen himbálódzott puha teste. Az orvos hormonokat rendelt neki, mert mint mondta, negyven évvel a belső szekréciós mirígyek nem működnek már elég jól. De a hormonok is csak éppen hogy meggátolták a további rohamos vastagodást. Idősebb is volt két évvel az uránál, akihez mint fiatal özvegyasszony ment hozzá tizenöt évvel ezelőtt. Gyermeke az első urától sem volt s a másodiktól sem. Eleinte ő se sokat törődött vele, később azonban mindenfélét megpróbált, hátha mégis lehetne egy. Egyszer már akart is lenni, de nem birta kihordani. Akkor nagybeteg lett, műtétet is hajtottak végre rajta, azóta lemondott arról, hogy neki magának gyereke legyen.

– Most felöltözünk, megreggelizünk, elmegyünk a Bazilikába és utána arra sétálunk. → olvasásának folytatása

Híres örökbefogadók: Török Sophie és Babits Mihály

Örökbe31 hozzászólás

Babits Mihály (1883-1941), a Nyugat nagy költőjének a felesége is tehetséges, bár kevésbé ismert alkotó volt, Tanner Ilonaként született, de Török Sophie néven írt (1895-1955). A házaspárnak – vélhetően a feleség egy korábbi abortusza miatt – nem lehetett gyereke. Mikor Ilona öccse teherbe ejtette a cselédlányukat, a gyermeket magukhoz vették és örökbe fogadták. Az 1928-ban született kislányt Babits Ildikó néven anyakönyvezték, a házaspár egészen sajátjaként nevelte, s eltitkolták előle, hogy nem vér szerinti gyermekük.

babits-mihaly3

→ olvasásának folytatása

Az örökbefogadás történelmi látószögből

Örökbe51 hozzászólás

Új műfaj a blogon: történelmi tanulmány! Büszkén mutatom be a mai vendégposztot Fónagy Zoltán történésztől, aki a 19. századi társadalom- és művelődéstörténet kutatója, a Mindennapok története blog szerzője. Az Örökbe.hu részére készült írásában az örökbefogadás történeti hátterét mutatja be.

Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az örökbefogadás intézménye egyidős a magántulajdonon, a monogám családon, illetve az írásban rögzített jogrendszeren alapuló európai civilizációval. Az ókori görög városállamokból és a római birodalomból éppúgy fennmaradtak az adoptáció emlékei, mint a közép- és újkori keresztény társadalmakból.

A modernizáció 19-20. századi folyamata azonban éles választóvonalat húzott a „régen” és a „ma” közé a fogalom tartalmában. Az örökbefogadás tekintetében a különbség a hagyományos és a modern társadalom között leginkább annak céljaiban és motivációjában ragadható meg. Mielőtt erről a változásról szólnék, vázlatosan szeretném megrajzolni a hátteret, azaz összefoglalni a gyermekhez való korábbi viszony fő jellemzőit.

Isten elpazarolt ajándéka

A hagyományos társadalom viszonyát a gyerekhez a mai ember számára nehezen feloldható ellentmondás jellemezte.

A gyermeket Isten ajándékának tekintették, s ezt a viszonyulást a kereszténység normái is megerősítették, főképpen a születéskorlátozás tilalmán keresztül. A valláserkölcsi norma egybeesett a gyakorlati megfontolásokkal is: a magas csecsemő- és gyerekhalandóság mellett ugyanis csak a minél több születés biztosíthatta a család fennmaradását. A család hosszú távú, nemzedékeken átívelő fenntartását pedig a hagyományos társadalom az ember legfőbb életfeladatának tekintette. Az egyén elsősorban közösségek (rend, egyház, település stb.) tagjaként határozta meg magát. A közösségi identitások rangsorában pedig első helyen a család állt: az egyes ember ősei és utódai sorát összekötő láncszemként gondolt magára.

A családközpontú világképpel szoros összefüggésben állt az ősök tisztelete, sőt kultusza (aminek egyes elemeit, a maga képére formálva a kereszténység is fenntartotta). Ahhoz pedig, hogy az ember maga is bevonulhasson a tisztelettel őrzött emlékű ősök közé, neki is utódokra volt szüksége. → olvasásának folytatása

Két retró film

Örökbe9 hozzászólás

Két régi magyar játékfilm fekete-fehérben, mindkettő Mészáros Márta rendezése, lazán kapcsolódva témánkhoz. Spoilerezek.

Az egyik 1975-ben készült, és Arany Medvét nyert a Berlini Fimfesztiválon, a címe: Örökbefogadás. Ne érjen senkit csalódás: szinte semmit nem tudunk meg belőle az örökbefogadásról. Inkább egy nő útját mutatja be a döntésig. A tényleges örökbefogadás a film utolsó két percében történik, s meglehetősen groteszk ábrázolásban.

Kata 43 éves gyári munkásnő, egyedül él, nős szeretője csak titokban találkozgat vele. Az asszony gyereket szeretne szülni, de a barátja hallani sem akar erről. Kata megismerkedik néhány állami gondozott lánnyal. Egyikük nála lakik egy ideig, összebarátkoznak, Kata segít egyengetni a lány útját. Végül úgy dönt, örökbe fogad egy gyereket. Az utolsó jelenetben látjuk, hogy az intézetben aláíratnak vele egy átvételi elismervényt, kezébe nyomnak egy csecsemőt, akivel babakocsi meg minden nélkül elindul, és magas sarkú cipőjében esetlenül futni kezd a távolsági busz után. Sem a megelőző várakozásra, sem a barátkozásra nincs utalás.

→ olvasásának folytatása

Filmklub: Philomena

Örökbe12 hozzászólás

Örökbefogadós filmklub.

A Philomenát két hónapja mutatták be Magyarországon, még elég sok mozi játssza. Megtörtént esetet mesél el.

philomena 2
Judi Dench és Steve Coogan

A Philomena az örökbefogadások egy sötét fejezetét érinti: a kényszeradoptálásokét. Meglepően sok, meglepően fejlett nyugati országban szokás volt még a huszadik században is a gyereknevelésre valamiért alkalmatlannak kikiáltott rétegek – tipikusan leányanyák, néhol politikai üldözöttek, esetleg bennszülöttek – gyerekeit erőszakkal elvenni, s jómódú örökbefogadóknak átadni. Spanyolországban, Írországban, Ausztráliában, az Egyesült Államokban a hetvenes évekig (!!!) tömegesen adtak örökbe erőszakkal gyerekeket, gyakran sok pénzért, olykor egyházi segédlettel. Ha csak az általam olvasott cikkek számait összeadom, akkor él ma egymillió felnőtt a világon, akit ily módon adtak örökbe. Az örökbefogadás nem is megfelelő terminus, inkább gyerekrablásnak vagy gyerekkereskedelemnek lehet nevezni. Bár az örökbefogadókat általában félrevezették, azt mondták nekik, árva a gyerek, vagy lelépett az anya, tehát ők azt hihették, legális úton jutottak a bébihez. Mostanában kezdenek ezek a bűnök napvilágra kerülni. → olvasásának folytatása