Új műfaj a blogon: történelmi tanulmány! Büszkén mutatom be a mai vendégposztot Fónagy Zoltán történésztől, aki a 19. századi társadalom- és művelődéstörténet kutatója, a Mindennapok története blog szerzője. Az Örökbe.hu részére készült írásában az örökbefogadás történeti hátterét mutatja be.
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az örökbefogadás intézménye egyidős a magántulajdonon, a monogám családon, illetve az írásban rögzített jogrendszeren alapuló európai civilizációval. Az ókori görög városállamokból és a római birodalomból éppúgy fennmaradtak az adoptáció emlékei, mint a közép- és újkori keresztény társadalmakból.
A modernizáció 19-20. századi folyamata azonban éles választóvonalat húzott a „régen” és a „ma” közé a fogalom tartalmában. Az örökbefogadás tekintetében a különbség a hagyományos és a modern társadalom között leginkább annak céljaiban és motivációjában ragadható meg. Mielőtt erről a változásról szólnék, vázlatosan szeretném megrajzolni a hátteret, azaz összefoglalni a gyermekhez való korábbi viszony fő jellemzőit.
Isten elpazarolt ajándéka
A hagyományos társadalom viszonyát a gyerekhez a mai ember számára nehezen feloldható ellentmondás jellemezte.
A gyermeket Isten ajándékának tekintették, s ezt a viszonyulást a kereszténység normái is megerősítették, főképpen a születéskorlátozás tilalmán keresztül. A valláserkölcsi norma egybeesett a gyakorlati megfontolásokkal is: a magas csecsemő- és gyerekhalandóság mellett ugyanis csak a minél több születés biztosíthatta a család fennmaradását. A család hosszú távú, nemzedékeken átívelő fenntartását pedig a hagyományos társadalom az ember legfőbb életfeladatának tekintette. Az egyén elsősorban közösségek (rend, egyház, település stb.) tagjaként határozta meg magát. A közösségi identitások rangsorában pedig első helyen a család állt: az egyes ember ősei és utódai sorát összekötő láncszemként gondolt magára.
A családközpontú világképpel szoros összefüggésben állt az ősök tisztelete, sőt kultusza (aminek egyes elemeit, a maga képére formálva a kereszténység is fenntartotta). Ahhoz pedig, hogy az ember maga is bevonulhasson a tisztelettel őrzött emlékű ősök közé, neki is utódokra volt szüksége. olvasásának folytatása