Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
Nicknév: MGLL
Kik vagytok?
Mi egy harmincas éveink elején és közepén lévő pár vagyunk. Immáron 12 és fél éve alkotunk egy párt ebből 5 és fél éve házasok.
Azt már egészen fiatalon mondták, hogy nekem nem lehet vér szerinti gyermekem, de ezt a férjemnek már a kapcsolatunk elején elmondtam. Ehhez képest pozitív lett az a bizonyos teszt, majd még ötször. Sajnos az örömünk nem tartott egyik esetben sem sokáig, mert mind a hat alkalom veszteséggel zárult.
Mi másfélszer jelentkeztünk a Tegyeszhez, először 2020 elején voltunk az első beszélgetésen, de lakásfelújítás miatt a környezettanulmányt elnapoltuk, csakhogy jött a COVID és megállt az élet. Így végül is
2022 szeptemberében történt meg a valódi jelentkezésünk és indult el a folyamat, 2023-ban lett határozatunk, október 25-én csörrent meg a telefonunk a várva várt hívással, hogy szülők leszünk, és év végén a Mikulás költöztette haza az ikreket. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez az út igazán kevés akadállyal volt elénk állítva – szerencsére.
Miben vagytok mások, mint mások?
Talán csak abban vagyunk mások, hogy mi a kapcsolatunk legelejétől tudtuk, hogy az örökbefogadás a mi utunk, hogy család lehessünk. A veszteségek után sem inogtunk meg abban az elhatározásunkban.
Ki érkezett?
A mi családunk egy csodálatos vegyes ikerpárral lett egy egész, megyei listáról (Békés). A kicsik születésük után (korababák), ahogy a korházból kiengedték őket, nevelőszülőhöz kerültek, ahol az első 13 hónapukat töltötték. A gyerekek egészségesek, életvidámak, kiegyensúlyozottak voltak, ami nagyban hozzásegített minket a zökkenőmentes és gyors barátkozáshoz és átkötődéshez.
Mennyit várt a gyerek?
Az ikreink kb. másfél évet voltak a nevelőszülőnél. Felterjesztették őket örökbe fogadhatónak látogatás hiányában, de mire élesedett volna a helyzet, az életet adó lemondott róluk.
Miért pont ő?
A mi határozatunkban az állt, hogy egy gyermek és ikerpár (az esélytelenek nyugalmával azt is beikszeltük, hisz úgyis nagyon kevés a rendszerben lévő ikrek száma – legalábbis így gondoltuk, és ez az infónk volt) esetén 0-3 éves kor között, testvérpár tekintetében 4 éves lehet az idősebb. Betegségek terén elfogadók voltunk, csak a nagyon súlyosakat zártuk ki. Származási kikötés nem volt, csak annyit kértünk, hogy családba illeszthető legyen.
Amikor hívott az ügyintézőnk, hogy lenne egy ikerpár számunkra, valahogyan az éreztem, hogy ők a mi gyerekeink – már így látatlanban is. Az aktabetekintés álomszerű volt, minden tökéletes –a koraszülöttség miatti vizsgálatok voltak a plusz infók, amik csak még jobban megerősítettek bennünk, hogy látni akarjuk őket. Majd az első fotók láttán én teljesen elolvadtam, a férjemből csak annyi szaladt ki, hogy „Ezek szőkék!”, de láttam rajta, hogy ő is elveszett a két kis manó fényképében.
Szavak nélkül tudtuk, hogy ők nekünk születtek. Az első találkozáskor, mindketten olyan nagy vigyorral és közvetlenséggel fogadtak minket, mintha tudták volna, hogy kik vagyunk, és miért megyünk. Ott abban a pillanatban végérvényesen a mi csodáink lettek. Akkor kaptunk 3 nap gondolkodási időt, és mivel hétvége volt, alig bírtuk kivárni, a hétfőt, hogy hívjuk az ügyintézőt és a nevelőszülőt, hogy IGEN a válasz, amire nevetve válaszolták mindketten, hogy ők már akkor tudták, és biztosak voltak benne, hogy haza találtak a gyerekeink.
Miért pont ti?
Megyei listáról kerültünk be. Sorszámot pontosan nem tudok, de kb. 60-70 között lehettünk. A team elé a mi és egy másik pár aktája került. Ugyan nem minket hívtak először, (és ezt mondták is, hogy azért, mert a másik pár régebb óta vár) de mi voltunk az elsők, és az egyetlenek, akik aktabetekintésre is elmentek. Az sem volt titok, hogy a nevelőszülő is minket támogatott a választásnál.
A tanács, ami jól jött volna utólag:
Amikor hazaköltöztek az ikrek, az első héten fogytam 10 kg-t, mert mindent is tökéletesen akartam csinálni. És jött a mi csodás ügyintézőn és a védő nénink, akik ezt mondták nekem: Nem kell, hogy tökéletes legyen minden! Csak szeresd azt a kis csodát, és „tartsd életben”! Hidd el, a mosogatás és a mosás is megvár!
A legnagyobb problémátok most:
A kislányom most lépett a dackorszakba („Nem!” és a „Nem akarom!” a legtöbbet használt mondat most) illetve sikerült előtörnie a szeparációs szorongásnak. Ennek az az eredménye, hogy amikor éppen nem duzzog, akkor rajtam csüng. A kisfiam pedig teljesen az ellentettje, alapból is anyás, és sokat szeret az ölembe lenni. Így nagyon tudatosan kell kontrolálnom a dolgokat.
Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:
Sokkal gyorsabban megtörtént a kötődés, mint amiről tanultunk. Ezért a barátkozás utolsó hete igazi szenvedés volt mindenkinek.
Ugyan ilyen idős gyereknél már „csak” a 30 napos kihelyezés van (ami nekünk éppen a decemberi időszak volt), de mi minden egyes alkalommal (heti min. egyszer), amikor jött valaki – szakember – „látogatóba” szétstresszeltük magunkat, hogy vajon mindent rendben találnak-e, jó- e amit és ahogy csinálunk, stb. Ez érzelmileg elég megterhelő.
→ olvasásának folytatása
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
Örökbe.hu 