Év végi és év eleji programok

Rengeteg izgi dolog alakul az Örökbe.hu blog háza táján. Sorban:

2022. december 27-én délután lesz élő, személyes találkozónk Észak-Pesten, süssetek kicsit több sütit az ünnepekre és hozzátok el. Hamarosan meghirdetem majd a pontos helyszínt és programot, ott tudtok jelentkezni.

A 2018-as év végi morzsabuli kínálata

Jövő évben ismét indul Roma származás csoport a Romadopt-alapító Gubcsi Judittal, online, még két hely van. Erre itt tudtok jelentkezni: olvasásának folytatása

Videó: A gyerekbarát válás

A válás az egyik leggyakoribb esemény a családok életében. Szükségszerűen sérülnek a válásban a gyerekek? Hogy lehet “jól” elválni? Dr. Gyurkó Szilvi gyerekjogi szakemberrel szemléletformáló beszélgetésben volt részünk erről a nehéz témáról.

A beszélgetés 2022. szeptember 6-án hangzott el az Örökbe.hu virtuális rendezvényén, a videószerkesztés Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 62 perc. olvasásának folytatása

2022. november 16., 18:30: vendégünk Grecsó Krisztián

Grecsó Krisztián író, költő és örökbefogadó szülő lesz a következő programon a vendégünk. Feleségével közösen három éve fogadtak örökbe egy újszülött kislányt, apai élményeiről rendszeresen ír cikkeket. Korábban egyik regénye, a Vera is érintette az örökbefogadás témáját.  Mivel ezúttal személyes dolgokról fog beszélni, felvétel nem készül, érdemes jelen lenni.

Mikor: 2022. november 16-án szerdán kivételesen 18:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Babaköszöntő 2022. október

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Julcsi és Ádám vagyunk, fiatalkorunk óta, 2006-tól ismerjük egymást, 2013-ban házasodtunk össze. Néhány év próbálkozás és több sikertelen lombikkezelés után döntöttünk úgy, hogy örökbe fogadunk, bár az örökbefogadás gondolata már a lombikkezelések közben is felmerült. Azonban tudtuk, hogy két lelki megpróbáltatást nem egészséges párhuzamosan megélni, így az utolsó lombikkezelés után vágtunk bele az örökbefogadás folyamatába, ekkor mindketten 31 évesek voltunk. Nekünk még kötelező volt a tanfolyam elvégzése, amiről, mint nagyon sokan, mi is azt mondjuk, hogy nélkülözhetetlen ahhoz, hogy valós képet kapjuk az előttünk álló csodás, de megpróbáltatásokkal teli időszakról. 2020 augusztusában kaptuk meg a határozatunkat, melyben 0-3 éves bármilyen nemű gyermekre várakoztunk.

Miben vagytok mások?

Nem gondoljuk, hogy bármiben különlegesebb a helyzetünk. A várakozás során nagyon sok online rendezvényen vettünk részt, ami rengeteget segített abban, hogy a várakozást aktívan töltsük, folyamatosan újabb ismeretekkel gazdagodva, ami hasznos lehet, és most már tudjuk, hogy az is. Az örökbefogadással kapcsolatos közösségekben általában a legfiatalabbak egyike voltunk.

Ki érkezett?

2022 januárjában egy pénteki napon megcsörrent a telefon, hogy készek vagyunk-e megismerkedni egy 15 hónapos kislánnyal, aki születése óta abben a nevelőszülői családban élt (megyei lista). Az ezt követő két hónap történései hatalmas örömben és izgatottságban teltek. Még 2021 őszén jelentkeztünk a Finisben csoportba, ami akkor sajnos elmaradt, így csak 2022 januárjában indult a következő. A csoport második foglalkozása utáni napon csörrent meg a telefonunk, így az ott elhangzottakat pár nap csúszással meg is éltük, ami nagyon érdekes és nagyszerű élmény volt.

A barátkozás kezdetén az aktabetekintéskor látott fényképeken és az első személyes rápillantáskor egy gyönyörű, mosolygós, szőke, kék szemű kislánnyal ismerkedtünk meg, melyek alapján minkettőnkben egyértelmű volt, hogy szeretnénk megkezdeni a tényleges barátkozást. Március 7. óta egy család vagyunk.

Mennyit vártatok?

2019 szeptemberében adtuk be az örökbefogadási kérelmünket. Sajnos a COVID miatt csupán 2020 májusában indult a következő tanfolyam, amin mi is részt vehettünk, így 2020 augusztusában kaptunk határozatot. A határozathoz képest 1,5 évet várakoztunk Borsod megyében és az országos listán is. Rendszeresen érdeklődtünk a sorszámunk iránt, ami 100+ -ról folyamatosan csökkent. 2021 végén 25-30 körül jártunk.

A barátkozás viszonylag gyorsan lezajlott, minden tervszerűen alakult, a lakhelyünkhöz nem túl messze él a nevelőszülő, így az otthonunkból minden nap oda tudtunk utazni.  

Mennyit várt a gyerek?

Születése után már egyből a nevelőszülőhöz került, ahol három fiú „testvérkéjével” nevelkedett. Sosem látogatták. 2021 decemberében vált örökbeadhatóvá, 17 hónapos korában lettünk egy család.

Miért pont ő? Miért pont ti?

Amikor megcsörrent a telefon, még nem igazán gondoltuk, hogy mi következünk, főleg, hogy a várakozók között fiatalnak számítottunk. Így azt gondoltuk, hogy csak később kerülünk sorra. Elég aktív életvitelünk van, sok baráttal találkozunk nap mint nap. A nagyobb családunk is a környéken él egy falusi környezetben, nagy kerttel és állatokkal körülvéve. Kislányunk jelleme és aktivitása hihetetlenül passzol ehhez a tevékeny, ámde nem zsúfolt életvitelhez. Nagyon szereti a természetet, nagyon szeret részt venni a munkálatokban, minden érdekli, nem fél az új dolgoktól és emberektől.

Tanács, ami jól jött volna utólag:

Hála Istennek nem igazán volt semmi fennakadás, minden gördülékenyen zajlott, a Tegyeszes ügyitézőnk és a nevelőszülő is sok tapasztalattal rendelkezett, ráadásul a Finisben csoportban való aktuális részvételünk miatt mindenben naprakészek voltunk. A gyerekszoba kialakítását az utolsó pillanatra hagytuk, ebben talán lehettünk volna bátrabbak, de a barátaink és családtagjaink segítségével megoldottuk a dolgot.

A hazaérkezés utáni első hetek, amik még az egymással való mélyebb megismerkedéssel teltek, sok megpróbáltatás elé állította az újdonsült nagyszülőket. Úgy gondoljuk, nagyon fontos őket alaposan felkészíteni arra, hogy a hirtelen nagyszülővé válás, nekünk a hirtelen szülővé válásunk és az újdonsült unoka családhoz való kötődésének kialakítása időbe telik és mindenkinek egyénileg is dolgozni kell érte.

A legnagyobb problémátok most:

Nem neveznénk problémáknak, mindig van aktuális kihívás, megoldandó feladat. Ebben a korban nagyon gyorsan fejlődnek a gyerekek, akár napról napra is változhat, hogy mi éppen a teendő.

Mi volt másképp….?

Talán ez egyben jó is, de mi készültünk a barátkozás során előforduló nehézségekre, azonban semmi ilyet nem tapasztaltunk.

Miről olvasnál szívesen?

Szívesen olvasnánk kisgyermekkori nevelésről, élettörténeteket örökbefogadott emberekről. Második gyermek örökbefogadásáról is szívesen veszünk olvasnivalót.

******* olvasásának folytatása

10+1 joghézag a gyökérkeresésben

Az örökbefogadott gyereknek és felnőttnek joga, pszichológiai szükséglete is származása megismerése, gyökereinek tiszteletben tartása. Mégis sok téren korlátokba ütközik a múlt feltérképezése. Szubjektív gyűjtésem arról, mely területeken korlátozzák a jogi hiátusok és a jelen örökbefogadási gyakorlat azt az örökbefogadottat, aki alaposabban utánajárna, ki is ő és honnan jön.

A jó hír, hogy az örökbe fogadott felnőttnek 1997 óta törvényi joga hivatalos eljárás keretében a gyámhivatalon keresztül vér szerinti szülőjét, és testvérét megkeresni. Bővebben itt írtam az eljárásról:

https://orokbe.hu/2014/10/06/a-szarmazaskutatas-hivatalos-utja/

https://orokbe.hu/2017/06/29/kerdezz-felelek-a-szarmazas-megismereserol/

Íme a joghézagok. A lista nem jelenti, hogy minden egyes örökbefogadottnál minden terület sérül, vagy akár fontos az illetőnek, de ezek rendszer- és jogalkotási szinten megjelenő hiányosságok.

    1. Anyja neve. Ha a szülő nem elérhető, vagy nem vállalja a kapcsolatfelvételt, az örökbefogadott csak annyi információt kaphat az eljárásban, hogy őt örökbe fogadták. Még a saját anyja nevét sem fogja megtudni.
    2. Születési neve. Sőt, a jogszabály még azt sem mondja ki egyértelműen, hogy ebben az esetben a saját születési nevét, vagy eredeti születési anyakönyvi kivonatát megkaphatja. (A manapság örökbefogadók jellemzően ezen adatok birtokába kerülnek az örökbefogadáskor. De lehet, hogy valakit évtizedekkel korábban fogadtak örökbe, vagy a szülők eltitkolják előle ezeket az adatokat.)
    3. Hol az apa? Az apákról legtöbbször nincs adat. A krízisben levő anyák nincsenek férjnél, az apa nem kerül be a nyilvántartásokba – többnyire még akkor sem, ha részt vesz az örökbeadási folyamatban és elkíséri az anyát. Ha nincs beírva apa, a gyámhivatal nem tudja megkeresni, legfeljebb az anya árulhatja el a kilétét – már ha él, ha megtalálják és hajlandó.
    4. Testvérek. A testvérek felkutatása az örökbefogadottak tapasztalatai alapján hiányos, a nyílt örökbefogadásokat sokáig nem rögzítette a Tegyesz, több helyen felnőtt (külföldön, állami gondozásban stb.) testvérek felkutatása kérdéses. Az apai féltestvéreket pedig, ha nincs apa bejegyezve, nem fogja kiadni a rendszer. Egyéb rokonokat (nagybácsi, unokatestvér) nem keres a hivatal.
    5. Fotó. Nagyon sok örökbefogadott gyermeknek ma sincs fényképe a vér szerinti szülőről. Még akkor sem, ha nyílt örökbeadás történt, azaz a szülők találkoztak*, vagy ha az állami gondozásban élő gyereket évekig látogatta a szülő. Ha van is fotó, sokszor rosszul értelmezett adatvédelemből nem kapja meg a gyerek az örökbefogadáskor. (Ezen a közösségi oldalak léte enyhít, de korrektebb lenne egy olyan kép, aminek az elkészítésébe, átadásába a szülő beleegyezett, netán a gyerekkel együtt szerepel rajta.)
    6. Nevelőcsalád. Semmilyen joga nincs az örökbefogadottnak azon gyerekek felkutatására, akikkel korábban a nevelőszülőnél akár évekig testvérként nevelkedett. És persze a nevelőszülőt sem kerestetheti. Ma már sok örökbefogadó tartja a kapcsolatot a nevelőszülővel, akivel az örökbefogadáskor találkoznak, de ha több helyen élt a gyerek, az eggyel korábbi nevelőszülő előkerítése hivatalosan nem lehetséges.
    7. Névváltoztatás. Bár 2014 óra jogszabály is kimondja, hogy az örökbefogadott gyerek utónevét csak indokolt esetben lehet megváltoztatni, ez sokszor ma is megtörténik, akár olyan „szoftos” formában is, hogy adnak neki egy második keresztnevet, és azon szólítják (ami ugyanúgy a név elvesztése egy kisgyerek számára).
    8. Kapcsolattartás. Ritkaságszámba megy még, ahol rendszeres személyes kapcsolattartás történik az örökbe fogadott gyerek és a vér szerinti család közt. Erre a nyílt örökbefogadás adna lehetőséget, de jellemzően ezt a lehetőséget fel sem ajánlják a közvetítő szervezetek. Nem mindenki alkalmas egy efféle kapcsolatra, de sokkal többen azok lennének, mint ahányan ma csinálják.
    9. Testvérkapcsolat. A jogszabály kimondja, hogy vér szerinti testvéreket lehetőleg együtt adjanak örökbe, de ez akkor megvalósítható, ha időben közel válnak örökbe fogadhatóvá. A rendszer hivatalosan nem nyújt adatokat az előbb vagy később örökbeadott testvérekről, legfeljebb “szivárogtat” olykor. Ritka a kapcsolattartás nem együtt élő testvérek közt. 14 éves kor alatt a gyámhivatal sem indítja el a keresést. Néhány civil szervezet nyitottabb e kérdésben.
    10. Orvosi adatok. Az örökbefogadáskor az addigi orvosi dokumentációt megkapja a szülő, de ez hiányos lehet. Ha a gyerek élt a vér szerinti családjában is, az abból az időből származó leletek valószínűleg nem lesznek meg. A titkos örökbefogadáskor új taj-számot kap a gyerek, a korábbi adatai nem lesznek hozzáférhetők az egészségügyi rendszerben. A gyámhivatal adhat felvilágosítást a vér szerinti szülő egészségügyi adatairól, de ezt a kérést is orvosilag indokolni kell, de nincs szó a gyermek saját korábbi adatainak kikéréséről.

olvasásának folytatása

2022. október 29.: Közös libegőzés, normafai séta

Végre, végre személyesen is találkozunk! Közös libegőzés és normafai séta, amire bárki jöhet.

 

Találkozunk: 2022. október 29-én szombaton 10-kor a Zugligeti Libegő alsó állomásánál (Bp., XII., Zugligeti út 97.). Itt ügyesen jegyet veszünk az automatából (felnőtt 2000 Ft, gyerek 1000, 3 év alatt ingyenes), és fellibegünk a hegyre. Babakocsi összehajtva felszállítható, az utazási feltételeket itt tudod tanulmányozni.  Ha több gyereked lenne, mint amennyi melléd fér, nem gond, megoldjuk a csoportban.

Fent a kis játszótéren szusszanunk egyet, van büfé, mosdó, és hozzatok nassolnivalókat. Ha kifújtuk magunkat, elsétálunk a normafai játszótérre (1 km). Itt újra játszunk, majd végül visszakirándulunk a Libegő alsó állomásáig. Eltévedéssel sem lesz több 3 kilométernél.

Aki fél a libegőzéstől, parkoljon le a Normafánál, és sétáljon fel innen gyalog a Libegő felső állomásánál levő játszótérig, fél 11-re biztos ott leszünk.
Aki késik, a fenti útvonalon keressen minket.
Ha nagyon rossz az idő, akkor kiírom ide, hogy mit csinálunk helyette.
Természetesen egész családodat várjuk! Bárki jöhet, nem baj, ha nincs gyereked, ha nem vagy örökbefogadó, ha még nem voltál Örökbe.hu találkozón.

Aki szeretné, annak dedikálom a könyvemet, tudok hozni könyvet is, de ezt jelezzétek előre. olvasásának folytatása

Videó: Testvéreket fogadtunk örökbe

Mivel jár két testvér örökbefogadása? Andi és István mesélnek, akik két évvel ezelőtt fogadtak örökbe egy akkor 2,5 éves lányt és egy 4 éves fiút. Szimpi, fiatalos, tanulni mindig kész szülőket, és egy sok szempontból szerencsés összeszokási folyamatot ismerhetünk meg. A beszélgetés 2022. június 8-án hangzott el az Örökbe.hu virtuális rendezvényén, a videószerkesztés Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 56 perc.

Tartalom:

o p Az örökbefogadás dióhéjban

5 Miért testvéreket, miért ötéves korig vállaltak?

12 p Az ismerkedés a testvérekkel olvasásának folytatása

Elmaradt. Október 9., vasárnap!: Vendégünk Edit és Roland

A BESZÉLGETÉS ELMARADT, ENNÉLFOGVA FELVÉTEL SINCS RÓLA. 

Edit és Roland, anya és fia lesznek a vendégeink, akik a Tiktokon vicces kis oktatóvideókban próbálják oldani a romákkal szembeni előítéleteket, ismertetik az oláhcigány szokásokat, néha lovári nyelvleckéket is adnak. Roland most gyárban dolgozik, de táncosként több magyar énekes videóklipjében szerepelt. Az életük nem indult könnyen: Edit állami gondozásban nőtt fel, 16 évesen lett anya, azóta sikerült talpra állnia. Roland élete első három évét intézetben töltötte, utána anyukája visszakaphatta. Edit a második gyermekét örökbe adta, az immár felnőtt leánnyal nemrég sikerült felvenniük a kapcsolatot. E történéseket maguk is vállalják a videókban, de most az örökbefogadói közösség szemszögéből fogunk beszélgetni cigányságról, és előítéletekről, állami gondozásról és örökbeadásról, nehéz sorsról és megküzdésről. Rengeteg izgalmas témánk lesz! A tiszteletteljes hangnem, ahogy minden Örökbe.hu rendezvényen, alapfeltétel, de ezzel nem szokott gond lenni.

A beszélgetést vezeti Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája. 

Mikor: VENDÉGEINK ELFOGLALTSÁGA MIATT AZ IDŐPONT OKTÓBER 8., SZOMBATON OKTÓBER 9.-ÉN VASÁRNAP LESZ! 2022. október 5-én, szerdán 17:30-kor Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Babaköszöntő 2022. szeptember

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Rita és Misi

Kik vagytok? A férjemmel 2008 óta alkotunk egy párt. Első gyermekre vártunk származási és nemi kikötéssel.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy én már a férjemmel történő megismerkedésünk előtt szerettem volna örökbe fogadni, vártam is három évet, amikor megismerkedtünk és ott felfüggesztettem a folyamatot.

Ki érkezett? Egyéves kislány a születésnapja után 4 nappal. Másik megyében nevelkedett, de a mi megyénkhez tartozott, koraszülöttként szívproblémával küzdött, ami miatt kontrollra kellett vinni. Mozgásban kicsit el volt maradva.

Mennyit vártatok? Beadástól 4 év 4 hónap, a határozattól két nap hiányzott a negyedik év lejártáig.

Mennyit várt a gyerek? Születésekor benn hagyta a szülőanyuka a kórházban, nem látogatta, 6 hónaposan nyilvánították örökbefogadhatónak

Miért pont ő? Pont olyan kislány, akit szerettünk volna, szerelem első látásra már kép alapján, a születési körülményei sem riasztottak vissza bennünket. Volt egy testvérpár-visszautasításunk, fénykép alapján.

Miért pont ti? Nem tudom, miért pont mi, az ügyintézőnk szerint mert kivártuk a sorunkat.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Ne mindent higgy el a nevelőszülőnek. Sajnos négy nap után kórházba került 10 napra, mert nem adták át a megfelelő gyógyszereit és a nevelőszülő visszatartott információkat. Talán határozottabban kellett volna kiállni a jogainkért, mi például a barátkozás alatt egyszer sem hozhattuk ki a gyermeket a házból. 

A legnagyobb problémátok most: nincs ilyen.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok: A barátkozás és a nevelőszülő hozzáállása.

Miről olvasnál szívesen? Bármiről és mindenkinek azt tudnám javasolni, hogy olvasson sokat, mert akkor a váratlan helyzetek is könnyebben kivédhetők, valamint merjen kiállni a jogaiért.

******

olvasásának folytatása

Videó: Ha fejlesztésre van szükség

Nagyon sok örökbefogadott gyereknek (és természetesen nem örökbefogadott gyereknek is) szüksége van fejlesztésekre, bizonyos pontokon elmaradásokkal küzdenek. A mai videó segít eligazodni a nem túl átlátható rendszerben. Mikor érdemes a pedagógiai szakszolgálathoz fordulni, mit csinál a szakértői bizottság, előny vagy stigma-e az sni (sajátos nevelési igény) diagnózis? Sulyok Eszter pszichológus volt a vendégünk, aki egy jó bevezetést ad a témába. Igazi hiánypótló anyag!

A beszélgetés 2022. március 30-án hangzott el. A felvétel közel két óra, a szerkesztés Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája.

A tartalom címszavakban: olvasásának folytatása