Családos játszótéri találkozó szeptember 26-án

Találkozó az Örökbe.hu olvasóinak! Most a gyerekekkel együtt egy erdei játszótérre megyünk, ahol madárdal, hinta és rágcsálnivaló mellett tudunk beszélgetni. Mindenkit szeretettel várok, gyerekkel vagy anélkül: várakozókat, szülőket, örökbefogadottakat, érdeklődőket. Az is jöjjön bátran, aki még sosem találkozott velünk.

Mikor: szeptember 26-án, szombaton, 9:30-13:00 között. (Lehet később jönni, előbb menni és tovább maradni.)

játszótér

Hol: a Görgényi úti erdei “macis” (vagy “baglyos“) játszótéren, Budapesten a II. kerületben.
Megközelítés:
Busszal a Batthyányi térről induló 11-es busz Nagybányai úti felső végállomásáig kell menni, onnan 800 m séta meredeken lefelé, aszfalt-, majd földúton. Babakocsival is járható.
Autóval ugyanígy, a Törökvész út-Nagybányai út sarok után lefelé a Görgényi úton be az erdőbe, 800 méter után egy parkolóhoz értek, és jobbra van a játszótér.
Nyugalmas, árnyas erdei játszótér, a közelben van csap. Lehet hozni plédet, kutyát, labdát, más bevethető játékot. Hozzatok enni-, innivalót, piknikezzünk! Egy stabil kempingasztal jól jönne a tálaláshoz.
Mi csak a játszótéren leszünk, de akiben még sok energia maradt, délután kirándulhat az erdőben (fakultatív).
Rossz idő esetén alternatív helyszínt fogok hirdetni.
Jelentkezzetek mailben vagy kommentben. Aki úgy érzi, hogy el fog tévedni, írjon nekem, és elküldöm a számomat.
Gyertek!

Találkozó július 4-én a Margit utca 9-ben

A múltkori igényekre tekintettel lesz egy ismerkedős játék (nem kötelező), amit 6:25-kor elkezdünk. Hozzatok tollat!

Találkozzunk! Kötetlen beszélgetést hirdetek:

július 4-én szombat este 6-kor (de később is lehet érkezni)

a már ismert Margit utca 9. alatti kerthelyiségben (a Margithíd budai hídfőjénél, már kétszer voltunk, a Bookta mellett).

14

Térkép itt.

Mindenkit szeretettel várunk, örökbefogadókat, várakozókat, érdeklődőket, örökbefogadottakat és bárkit, aki szívesen beszélget ezzel a társasággal.

Foglaltam asztalt, kérlek, jelentkezzetek e-mailben.

Programajánló

Két témába vágó eseményt ajánlok:

1. Holnap, azaz csütörtökön az Örökmozgóban egy dán dokumentumfilm lesz, idézek a programból:

Az ÁLOM EGY CSALÁDRÓL című, többszörösen díjnyertes dán dokumentumfilmet az Örökmozgó moziban május 21-én csütörtökön este 6-kor és 8-kor is vetítjük!
A vetítés ingyenes, sőt utána még szeretnénk meghívni egy pohár borra és harapnivalóra, hogy amellett beszélgethessünk.
Kérjük, hogy az óriási érdeklődésre, és a korlátozott férőhelyre való tekintettel időben regisztrálj, jelezve, hogy melyik vetítésre jönnél (de tényleg!), az alábbi e-mail címen: Zsuzsa.berenyi@bidf.hu

A filmről:
ÁLOM EGY CSALÁDRÓL (dán dokumentumfilm, 2013, 88 perc, eredeti nyelven, magyar felirattal)

Rendező: Mira Jargil
Fényképezte: Adam Wallensten, Christian Sønderby Jepsen, Brian Curt Petersen, Per Lynggaard

Per egész életében alkohol- és drogfüggő volt, de néhány éve tiszta. Nyolcéves kislánya, Ilse nevelőszülőknél lakik, és Per arra vágyik, hogy újra családot alkossanak a kislány anyjával együtt, aki szintén drogfüggő volt. A dokumentumfilm végigkíséri a kis család nehéz útját és küzdelmeit.

A dán film eredeti nyelven MAGYAR felirattal lesz látható.

Danmarks Film Akademi 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja
Fredrikstad, Nordic Docs 2014, Legjobb hosszú dokumentumfilm díja

Részletek: https://www.facebook.com/events/419390651572895/

(Ezen én is ott leszek.)

2. Péntek este a Gödörben Tóth Krisztina örökbefogadós mesekönyvéből lesz performansz.

20.00. A lány, aki nem beszélt / performansz

Lány: Tóth Krisztina
Mesélő: Perecz László
Zene: Szántó Marcell/ gitár

Vetítés: Válogatás Tóth Krisztina A lány, aki nem beszélt című mesekönyvének Makhult Gabriella készítette illusztrációjából.

11037773_10207135774779909_6918129252060143363_n
A performansz Tóth Krisztina hamarosan megjelenő örökbefogadós-mesekönyvének alapján készült. Az előadásban a szerző/performer a maga festette tradicionális, népi használati tárgyakkal “játssza el” könyvének első fejezetét, a Teknőt. A mesét Perecz László olvassa fel, míg Szántó Marcell gitár-improvizációkat ad elő.

https://www.facebook.com/events/1592626874337247/

Utána más programok, Romano Glaszo és más koncertek, bővebben:

https://www.facebook.com/events/1097231156959170/

A belépés ingyenes.

Rejtett félelmek az örökbefogadásban

Pulay Klára pszichológus sok örökbefogadó szülővel és felnőtt örökbefogadottal szerzett tapasztalatot tanácsadói és terápiás munkája során. Ez egy előadásának a leirata, ami az örökbefogadó szülők és örökbefogadott gyerekek rejtett félelmeiről szól. Elhangzott a 15 éves Gólyahír Egyesület jubileumi konferenciáján 2015. március 12-én.  Mire utal, ha túl jó a gyerek? Ha a szülő sírva mondja el az örökbefogadást? Honnan lehet tudni, hogy feldolgoztuk a meddőséget?

A szülő félelmei

Tapasztalata szerint az örökbefogadó szülők fő félelme: szerethető vagyok-e? Fog-e a gyermek úgy szeretni, mint ha a vér szerinti szülei lennénk? Nem pártol át a vér szerinti szülőhöz? A várakozás alatt ezek a félelmek normálisak, de amikor megérkezett a gyermek, és a szülő elkezd kötődni hozzá, elkezdi „igazi gyereknek” tartani, utána elhiszi, hogy a gyerek is „igazi szülőnek” tartja őt. A szülő ekkor már „nem cserélné el” a gyereket, és elhiszi, hogy az se cserélné el őt. Ahogy a szülő megerősödik a kötődésében, és elhiszi, hogy a gyerek is szereti őt, oldódik az örökbefogadással kapcsolatos görcs is, már sokkal lazábban beszél erről és a vér szerinti szülőről.

Pulay Klára

Ha tartósan megmarad a félelem – elég szerethető vagyok-e? – akkor mindig a gyermektelenség feldolgozásával történt baj. Ha az örökbefogadó feldolgozta a gyermektelenséget, visszaszerezte férfi vagy női önbecsülését, és egy egészséges gyászfolyamat után eljutott oda, hogy teljes értékű szülőnek tekinti magát. olvasásának folytatása

Moziba megyünk

Újabb közös program az olvasóknak! Izgalmas koreai filmet vetítenek a Titanic Fesztiválon az örökbefogadásról, ezt nekünk találták ki! Utána pizzázunk.

HELYEDBE LÉP

In Her Place
kanadai-dél-koreai dráma, 115 perc, 2014
koreai nyelven, angol felirattal és magyar hangalámondással
Uránia Filmszínház (Bp. VIII. Rákóczi út 21.)
április 17. péntek 18:30
Rendező: Albert Shin

olvasásának folytatása

Beszámoló a blogtalálkozóról Bábeléknél

Eddig ez volt minden idők legnagyobb létszámú találkozója. 74 felnőtt és 17 gyerek jött el. A teljes hazai örökbefogadási spektrum képviselte magát, innentől csak a résztvevőkön múlott, hogy mit csemegéznek ki belőle. Eljött három szakember, három felnőtt örökbefogadott és három nevelőszülő, számos várakozó és mindenféle típusú örökbefogadó (nyílt, titkos, testvéreket, idősebb gyereket, több gyereket, vér szerinti gyerek előtt és után). Érkeztek vendégek Győrből, Pécsről, Debrecenből, Jászfényszaruról, Szlovákiából és Norvégiából. A gyerekek csecsemőtől kiskamaszig rajzoltak, játszottak, boldogan rohangásztak. A blog törzskommentelői is jelen voltak: Vicq, Angéla, Buzsa, Dutka, Aktucs, Kata, Háztartásbeli Andrea, Fatika, Eleven, Manuela. olvasásának folytatása

A szombati találkozóhoz

Már csak hármat kell aludni a blogos vacsoráig! Én már nagyon várom, ti is?

Fontos részletek:

A busz állomásai a buli felé:
17:35 Kerepesi- Hungária krt. sarok, a 901, 918, 937-es buszok Puskás Stadion megállója (ami az M3 felé megy)
17:45 Zugló, a kisföldalatti Mexikói úti végállomása, a 25-ös busz megállójában

Aki a busszal jönne, írjon nekem, hogy hol és hány fővel szállna fel. Visszafele majd az igényeknek megfelelően, rugalmasan megy a busz.
Aki még nem jelentkezett, de szeretne jönni, az is írjon nekem!
Aki jelentkezett, de közbejött valami, az pedig kérem, mondja le.

Emlékeztető: 2015. március 28., szombat este 6-tól leszünk egy kötetlen, ingyenes vacsorán a Bábelék Étteremben, (Budapest, XV. kerület, Pestújhelyi út 65.) Lehet később jönni, gyereket lehet hozni.
Mivel 80 feletti létszámnál tartunk, előre is elnézést, de nem fogok tudni mindenkivel beszélgetni, talán bemutatkozni sem. Legyetek bátrak, mindenki nagyon jó fej, ismerkedjetek, barátkozzatok. A jelentkezések alapján jönnek majd mindenféle típusú örökbefogadó szülők gyerekkel és anélkül, várakozók, felnőtt örökbefogadottak, nevelőszülők, érdeklődők, szakemberek. Az ismerkedést névcímkék fogják segíteni, érkezésnél mindenki tűzzön egyet magára, és írja rá, amit megosztana a többiekkel. (Az enyémen ez fog állni: Zsuzsa/Örökbe, SZ, 6, 4, 2.) Néhány olyan embert majd nyilvánosan is bemutatok, akiknek a története várhatóan sokakat érdekel, mindenkinek bemutatkozni nem lesz mód sajnos. És előre is lehet kérni, ha valamilyen típusú emberrel mindenképpen szeretnél megismerkedni az este folyamán. A többi rajtatok múlik, hajrá!

Lesz egy asztal azon férjek számára, akiket nem érdekel az örökbefogadás 🙂

Nagy köszönet a lehetőségért Maumaunak és a Bábelék Étterem csapatának. (Sokan kérdezték, nem az övé az étterem, csak ő intézte el nekünk.)

 

Tavaszköszöntő találkozó Bábeléknél

Az étteremig közlekedő busz útvonala a következő lesz az igényfelmérés alapján:

17:20 Kosztolányi Dezső tér
17:35 Hungária körút
17:50 Zugló 
A pontos helyszíneket hamarosan közlöm, addig is mindenki írjon, aki szeretné a buszt használni, hogy hol és hány fő szállna fel. Visszafele dinamikusan, az igényeknek megfelelően fog indulni a városba a busz az étteremből. 
Aki jelentkezett, és mégsem tud jönni, az kérem, szóljon. Aki bizonytalanra jelentkezett, az pontosítson. Lehet később is érkezni!

Nagyon sokan leszünk, ennyi ember még bemutatkozni sem fog tudni egymásnak. Aki valamilyen típusú emberrel mindenképpen szeretne beszélgetni az este során (pl. egyedülálló örökbefogadó, vagy idősebb gyerek örökbefogadója), az jelezze előre és megoldjuk. 

Kaptunk egy visszautasíthatatlan ajánlatot 🙂 A blogtalálkozóra helyszínnel és vacsorával vár minket a Bábelék Étterem, Maumau olvasónk kedves szervezésének köszönhetően. Nem kell érte fizetni. Tehát:

Mikor: 2015. március 28., szombat este 6-tól (később is lehet, éjfélig biztos ott leszünk).

Hol: Bábelék Étterem, Budapest, XV. kerület, Pestújhelyi út 65. Mienk lesz az egész hely.

Bábelék

Térkép itt. Mint látható, ez igen kedvező helyszín az észak-pesti agglomerációból érkezőknek, de máshol is élnek olvasók. Nekik Maumau egy buszt szervez, ami a központból az étterembe majd utána visszaszállítja az autó nélkül érkezőket, szintén ingyen.

Gyerekeket lehet hozni. (Külön felügyelet nincs, szórakoztatásuk a szülőkre hárul.)

Menü: rántott sajt, rántott gomba, rántott karfiol, csirkemell csíkok párizsi bundában, csirkemell sajttal sonkával töltve, zöldségköret, petrezselymes burgonya, rizs. Sütemények, pogácsa. Kávé, üdítő, bor, sör. Nem kell érte fizetni.

Eddig rejtőzködő olvasók is jöjjenek bátran! Mindenkit szeretettel várok (érintettségtől függetlenül), viszont regisztráció kell. Aki szeretne jönni, írjon nekem egy levelet az alábbi részletekkel:

  1. Hány felnőtt és hány gyerek jön (hogy az ételt tudja tervezni az étterem).
  2. Ha szeretné kérni a buszt, honnan érkezik és hánytól hányig maradna az étteremben.
  3. Aki NEM járul hozzá, hogy a rendezvényen a róla vagy családjáról készült fotók felkerüljenek a blogra, az előre jelezze ezt a levélben. Ezt tiszteletben tartjuk, de helyben nem tudok mindenkit egyesével megkérdezni.

Nagy-nagy köszönet Maumaunak és a Bábelék Étteremnek!

Tavaszköszöntő blogtalálkozó

Rég találkoztunk, úgyhogy itt az idő! Újabb kötetlen, beszélgetős, ismerkedős bulit hirdetek, nem csak örökbefogadóknak!

Mikor: március 28-án, szombaton, este 6-tól, hogy a kisgyerekesek is jöhessenek.

Hol: még nem tudom, a létszámtól függ, de Budapesten, egy étteremben, kávézóban.

Ezért: jelentkezz mielőbb, hogy jönnél-e!

Részletek később, addig is véssétek be az időpontot.

További örömhír, hogy Kata gondos kezei között megújult a Sajtófigyelés rovat, a kommentben ajánlott cikkek is bekerültek az oldalra, témák szerint rendezve.

Menjünk moziba! Káin gyermekei

Mikor: február 13., péntek este 7-kor

Hol: Uránia Nemzeti Filmszínház, Budapest, VIII., Rákóczi út 21. Jegyet előre itt lehet váltani online.

Mit: Káin gyermekei

Utána: beülünk és beszélgetünk!

Én már láttam a filmet, vetítés után fogok csatlakozni, de Bakó Judit és Manuela addig is terelgeti a társaságot. Találkozó kicsivel előtte a pénztárnál, jegyről mindenki maga gondoskodjon.

A Káin gyermekei új magyar dokumentumfilm, nagyon jó kritikai fogadtatást kapott, és számos fesztiválon szerepelt. Érdemes megnézni az előzményt, a Bebukottakat. Monory Mész András 1985-ös dokumentumfilm a fiatalkorúak tököli börtönében mutat be néhány olyan srácot, akik kamaszfejjel embert öltek. Gerő Marcell közel három évtized elteltével, hihetetlen módon megtalált hármat az egykori szereplők közül, és leforgatta, mi történt velük azóta. Milyen esélye van az újrakezdésre annak, aki kamasz és ifjú éveit börtönben tölti? Nem lesz vidám, bár a Bebukottaknál a folytatás talán egy fokkal kevésbé brutális. A filmről itt írtam bővebben (spoiler!).

Trailer: https://www.youtube.com/watch?v=z4zXI_wLHAE

kain01

A Káin gyermekeinek örökbefogadási vonatkozása is van. Nekem a film legmegrendítőbb jelenete volt, mikor a három egykori elítélt egyike, a hajléktalan Gabesz, és volt élettársa, Zsuzsa közös gyermekükről beszélgetnek. A fiú állami gondozásba majd örökbefogadókhoz került, és nem tudnak a sorsáról. Szeretettel, rezignáltan beszélnek a közben már nyolcéves fiúról. Körülményeik nem igazán alkalmasak a gyereknevelésre, de van bennük emberség. Ez a jelenet utólag megvilágítja a film egy korábbi pillanatát, ahol Gabesz egy tárgyaláson azt mondja, hogy van egy gyereke, de nem ő neveli. Nem ez a film főtémája, de itt olyan, végképp “láthatatlan” szülőket lehet meglesni, akiknek a gyermeke titkos örökbefogadásra került, s nem önszántukból. (1 óra 4 percnél beszélgetnek erről).

A film itt látható: https://www.youtube.com/watch?v=8BZXYopfPzI

A mozi után beülünk még beszélgetni. Szeretettel várok mindenkit. Aki jönne, írjon nekem.

Káin gyermekei, színes, magyar-francia dokumentumfilm, 2014, rendezte Gerő Marcell, 104 perc