Az örökbefogadással kapcsolatos vicces megjegyzések családomtól és másoktól.
Veronika (hatéves lányom):
Kérdezget az örökbefogadásról. Ugye többen akarnak nagyobb gyereket, aki már több mindent tud?
Egy lánynak nem lehet meztelen a lába, mert akkor kap egy olyan betegséget, hogy nem lehet kisbabája. Na jó, lehet, ha örökbe fogad.
Csigákat gyűjtünk egy vödörbe. Veronika betesz két nagy csiga közé egy kicsit. Akartok örökbe fogadni valakit?
Meglátjuk egy plakáton Angelina Jolie-t és Brad Pittet. Kihasználom az alkalmat.
– Ők a leghíresebb örökbefogadók a világon, hat gyerekük van. – És mi hányadik leghíresebbek vagyunk? A legutolsók?
– Egyébként színészek – teszem hozzá. – És mikor dolgoznak, a hat gyerek egyedül van otthon?
A Zsolti már majdnem kétéves volt, mikor másfél évesen örökbe fogadtuk.
Eddig mindig másokkal közöltem interjút a blogon, most végre olvashattok egyet velem. 🙂 Polgár Teréz Eszter készítette, és a Szimpatika magazin 2015. augusztusi számában jelent meg, engedélyükkel közlöm. Jól összefoglalja, mit is kell rólam tudni.
Az örökbefogadást Magyarországon rengeteg tévhit és előítélet övezi. Ha nem is tudatosul, a mesék mostohatörténetei és a bulvársajtó örökbefogadós sztárhírei alapozzák meg, hogyan viszonyulunk ehhez a témához. A tényleges emberi sorsok – örökbefogadóké és örökbefogadottaké – gyakran kiesnek a látóterünkből. Mártonffy Zsuzsa újságíró, blogger hiánypótlóként indította el internetes oldalát, az Örökbe.hu-t, hitelesen segítve mindazokat, akiket ez a kérdéskör valamiképp érint. Ő maga – férjével – egy vér szerinti kislányt és két örökbefogadott kisfiút nevel. Veronika 6, Zsolti 4, Valentin 2 éves.
Hogyan, mikor került fókuszba nálatok az örökbefogadás?
Nem tipikus a példám, de én mindig úgy gondoltam, hogy fogok majd örökbe is fogadni. Ez sokáig inkább naiv lelkesedés volt, valódi ismeretek nélkül. Mire végigmentünk a felkészülési úton, akkor értettem csak meg, hogy az örökbefogadás mögött mindig tragédia áll, a gyereké – és az új szülőknek ezt is fel kell vállalniuk. Én már akkor javasoltam a férjemnek az örökbefogadást, mikor egy évig nem sikerült teherbe esnem. Nekem ez nem a leg-leg-legvégső opció volt, a férjem viszont korainak találta. Nemsokára meg is fogant a kislányunk.
Természetes úton?
Igen, de koraszülött lett, hét hónapra. A nehézségek dacára nem lettem görcsös anya, a baba sem volt sírós, problémás gyerek, de fejlesztésekre kellett vinnünk. Hamar felébredt bennünk a vágy egy újabb gyerekre. Könnyen teherbe is estem, de ez a terhesség csúnya vetéléssel végződött. Majdnem meghaltam a műtőasztalon – vérátömlesztést kaptam, és az intenzív osztályon kötöttem ki. Utána pár hónapig a szomorúság mellett a „feltámadás” öröme is bennem volt; nagyon tudtam örülni az életnek. Az előírt pihenési idő után újabb orvosok, kivizsgálások, kisebb műtétek következtek, és csak évek múltán lett világos, hogy nem tudok többet szülni. (Amúgy, a meddő párok többségéhez hasonlóan „mindenünk megvan”, tehát ma sem teljesen kizárt egy teherbeesés, de ezzel már nem foglalkozunk.)
Sokan „megelégszenek” egy gyerekkel, ha természetes úton nem születik második. Nálatok ez hogyan alakult?→ olvasásának folytatása
Beszélgetések az örökbefogadásról középső gyerekemmel, Zsoltival. Miket kérdez egy 2-3-4 éves kisgyerek a témáról? Családi krónika következik. (A legidősebb gyerek nem örökbefogadott, a legkisebb meg még nagyon pici.)
2,5 – 3 éves kor
Már persze előtte is mondogattam neki a dolgot, de nem nagyon reagált. Nagyjából annyit mondtam, hogy őt örökbe fogadtuk, nagyon örülünk neki, és egy másik néni szülte. Azt sem titkoltuk, hogy a testvérét én szültem. A nagylányommal sok beszélgetésünk volt az örökbefogadásról, amiket persze Zsolti is hallott. 2,5 éves kora körül jött az első reakció, ami a tagadás volt: ha szóba került az örökbefogadás, befogta a fülét. Ez így ment pár hónapig, aztán alkudozni kezdett…
Mutatja a haját: fekete! a szemét: fekete! szemöldökét: fekete! Aztán az enyémre mutogat, hogy nekem is fekete.
– És szerinted ez miért van?
– Mama! – mondja győzedelmesen.
– Úgy érted, hogy azért hasonlítunk, mert én szültelek?
– Igen.
– Nem én szültelek.
– Mama! – erősködik.
– Téged örökbe fogadtunk.
Zsolti gondolkodni kezd.
– Jucu… fekete! – a hajára mutat (Juci az anyám).
– Hogy Jucinak is fekete a haja?
– Igen! Jucu!
– Juci szült téged?
– Igen!
Második próbálkozás aznap:
A mellemre mutogat.
– Tudod, ebből isszák a tejet a kisbabák. – Ilto? (így hívta magát)
– Téged nem szoptattalak.
– Ilto! – erősködik.
– Másfél éves voltál, mikor találkoztunk.
– Ittam! – erősködik.
Rámutat az egyik mellemre: tiem! a másikra: Vevéé!
(Erről eszembe jutott Veronika hasonló tézise: Ebből víz jön, ebből tej jön.) → olvasásának folytatása
Több kérdést kaptam arról, milyen vér szerinti gyerek után örökbe fogadni, a helyzet előtt álló, aggodalmakkal küzdő családoktól. Szívesen írok erről, hisz kétszer is átmentem rajta. Ezt a posztot nem szakirodalom, szakértői vélemények alapján írom, ezek a saját vélekedéseim, tapasztalataim, pontokba szedve. Ezért a szokatlan tegeződős hangnem. Összességében nálunk jól sikerült a dolog, bár nekem eleve nem is volt ellenérzésem a helyzettel kapcsolatban. Ez nem garantálja, hogy másnak is így kell döntenie. Te ismered a gyerekedet, a családodat és hogy mit bírsz, mire vagy képes. A vér szerinti lányunk három és fél éves volt, mikor először fogadtunk örökbe, és öt és fél, mikor másodszor, és mindkétszer másfél éves kistestvér érkezett. Tehát kicsi gyerekekkel van tapasztalatom, nyilván sok szempontból más a helyzet, ha egy kamasz mellé érkezik az új családtag. Mivel Magyarországon meglevő gyereknél csak fiatalabbat lehet kapni, az egyszerűség kedvéért a vér szerintit nevezem nagynak, az örökbefogadottat kicsinek a fejtegetésben. A tapasztalatok egy része akkor is használható, ha egy örökbefogadott gyerek mellé vállalnak még egyet.
Az van, ami a fejedben van
A gyerekek azt követik, amit a szülő sugároz. Ha te azt érzed, hogy az örökbefogadás csak szükséges rossz, legvégső pótmegoldás, ha berzenkedsz tőle, vagy úgy érzed, nem is annyira fontos egy második gyerek, akkor ne csináld. Ha viszont te örömmel készülsz rá, a gyerekek is ezt fogják átvenni. Ha úgy érzed, hogy tudod őket egyformán szeretni, akkor tudod őket majd egyformán szeretni. 🙂 Ha nem, akkor inkább ne vágj bele. Ha a gyerekeknek magabiztosan azt sugározod, hogy ők tesók, akkor annak fogják magukat tartani.
Első közös altatás a barátkozáson
Nem testvért vállalunk, hanem gyereket
A felnőtt dönt. Felelős szülő természetesen úgy igyekszik eljárni, hogy a meglevő gyerek ne sérüljön, de: ne a gyerek döntse el, legyen-e tesó. Nem azért vállalunk, mert a négyéves épp akarja, nem azért nem vállalunk, mert nem akarja. Nem ruházhatjuk rá a felelősséget egy ekkora döntésben. Arra sincs biztosíték, hogy jó pajtások lesznek majd gyerekként, és egymás támaszai felnőttkorban. Csak azért ne vállald, hogy a gyerek ne egyedül nőjön fel. → olvasásának folytatása
Négyoldalas interjú olvasható velem a nevezett magazin augusztusi számában, Polgár Teréz tollából. Az örökbefogadáshoz vezető utamról, saját történetünkről, a gyerekekkel kapcsolatos érzéseimről beszélek. Például:
“… a vér szerinti gyereknél mire mondtam igent? Egy bizonytalan ígéretre, valakire, akiről semmit ne tudtam. Az örökbefogadásnál egy másfél éves, már mosolygó, beszélő, járó gyerekről hozhattunk döntést, akinek látszottak a személyiségvonásai is.”
A Szimpatika lánchoz tartozó gyógyszertárakban ingyen beszerezhető.
Fogok szerepelni a Kossuth Rádió Vendég a háznál című műsorában, ahol a saját örökbefogadásainkról, a lifebookról, a gyerekeim majdani gyökérkereséséről és a blogról beszélek.
Adás időpontja: április 28. kedd, 11:30 (hosszabban)
Ma személyes hír következik. Immár három gyerek szülei vagyunk. Megérkezett Valentin fiunk, aki másfél évesen, az országos listáról került a családba. Már lezajlott a barátkozás és az egyhónapos próbaidő, immár hivatalosan is örökbe fogadtuk.
Sajátélmény! Olvasói kérés volt, hogy írjak a tipikus gondokról az örökbefogadott gyerekkel. Nálunk az első időben az evés volt kritikus. Megfuttattam a kérdést fórumokon, és más családok is beszámoltak róla, hogy a családba érkező gyerek furcsa evési szokásokat produkál.
A kisfiunk másfél évesen érkezett, akkor már mindent evett, és egész jól evett-ivott egyedül. Jó evő, igen jó súlyú gyerek. Akadt viszont pár furcsaság. Ezek egy része megszűnt, egy része ma is megvan.
Folyamatosan enni akar, ha van egy kis üresjárat, a hűtőt nyitogatja, a spájzban kutakodik. Evés után fél órával is.
Bármilyen ételnek kinéző tárgyat azonnal meg akar enni. Ha ételt lát bárkinél, elkéri.
Vendégségben folyamatosan visszajár “tankolni” a rágcsálnivalókhoz, egész délután eszik. Szeretne egész nap a kezében tartani egy kekszet.
Ha látja, hogy készítem az ételt, türelmetlenül kiáltozik, csapkod, hogy ne felejtsem el odaadni.
Eleinte, ha megkapta az ételt, kóstolás nélkül elutasította, ledobta tányérostul. Ha vártunk öt percet, jóízűen megette.
Ha jóllakott, sem lehetett elvenni tőle az ételt, egyre lassuló tempóban, de evett tovább. Ha el akartam venni a maradékot, inkább megette, esetleg széttrancsírozta.
Ha befejeztük az étkezést, és marad elöl étel, vagy talál a földön egy leesett darabot, visszajár csipegetni.
Ha mi mást eszünk, vagy azt gondolja, hogy mást eszünk, nem eszik, hanem a mienket követeli.
Ha a tányérjára teszünk egy adagot, kiabálva követeli: “ez kevés!”, aztán lehet, hogy otthagyja az egészet.
Minden ételnek látszó tárgyat begyűjt a tányérjára, mindig más kell, nem eszi, ami előtte van.
Ezekkel a játszmákkal az étkezés első fél órája eltelt, utána kezdett enni.
A mai napig nagyon hosszú ideig tart egy étkezés, van, hogy egy órát is elmolyol a vacsorával.
Örökbe.hu 