Babaköszöntő 2024. január

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: Ildi, Dávid és Zselyke

Kik vagytok? 30-as éveink közepén járunk,17 éve alkotunk egy párt, és azon belül is 10 éve vagyunk házasok! Első gyerkőcre várakoztunk, hosszú út vezetett addig, míg mindketten az örökbefogadás mellett döntöttünk. Mivel mindketten rendelkezünk egészségügyi akadályokkal, így semmilyen más út nem jöhetett szóba, ha családdá akartunk válni.  Éreztük, hogy valami hiányzik… az a bizonyos “cseresznye” a hab tetejéről.

Miben vagytok mások, mint mások? Igazából semmiben, talán annyi, hogy a nagy átlagnál fiatalabbak vagyunk, és sok mindenben elfogadóak. Nyíltan vállaltuk az örökbefogadást, sok videóm is készült ebben a témában egy platformon, ami sok embernek segített abban, hogy tiszta legyen az örökbefogadás és ne az amerikai filmeket vegyék alapul!

Ki érkezett? Zselyke érkezett hozzánk a maga 1 év 4 hónapjával, amikor megismertük (megyei lista, budapesti Tegyesz). Roma származású, makkegészséges, vér szerinti 10. gyermekeként született, ami sok szempontból pozitív is. Normál súllyal, időben, egészségesen jött világra 2022-ben.

Nagyon kedves és jó nevelőszülőknél nevelkedett, a korházból ők hozták ki a harmadik napon. Több gyerkőc is volt, de ennek köszönhetően nagyon jó rutinnal érkezett haza Zselyke, szépen eszik, alszik, és szépen fejlődik korának megfelelően!

A nevelőszülők első örökbeadása volt, így voltak pici kis bakik, de az ügyintézőnk es a pszichológusunk gyorsan rendbe tette a dolgokat.

Mennyit vártatok? 2020 novemberében jelentkeztünk először, de 2021-ben hirtelen édesapám és édesanyám is elhunyt 30 nap különbséggel, és nem tudtam egyszerre ennyi mindent feldolgozni, kellett egy kis idő, így hivatalosan 2022. januártól várakoztunk, és 2023 novemberében kezdtük a barátkozást.

Tehát 1 év 10 hónap!

Mennyit várt a gyerek? 3 naposan a nevelőszülőkhöz került, a vér szerinti már a kórházban lemondott róla, nem is látogatta, de a nevét ő adta.

Zselyke egy év 4 hónapot várt Heves megyében (ott éltek a nevelőszülők), mai napig nem értjük, miért ragadnak be ennyi ideig a rendszerbe a gyerekek…

Miért pont ő? Elfogadóak voltunk a származást illetően, mert a férjemmel a pólus két végét képviseljük… Én déli típusú vagyok, akit sokszor romának néznek (pedig görög-zsidó vér csörgedezik bennem), a férjem pedig igazi svéd típus, így hozzánk bármilyen rasszú gyerkőc jött volna, beleillett volna a családi képbe.

Zselyke nagyon hasonlít is rám, így mindig megkapjuk, hogy “tiszta anyja ez a gyerek!”

Zselyke előtt volt egy másik kislányra kiajánlásunk, de az a pár dolog, amit kizártunk, pont benne volt az aktájában, így fájó szívvel, de nemet mondtunk, rá pedig 2,5 hétre már a Tegyesznél ültünk és szemeztünk a kislányunk fotójával!

Miért pont ti? 8 család aktája volt a “kerekasztalon”, akik Zselykénél szóba jöhettek, mi voltunk az utolsók időrendben, de mivel a nevelőszülők ragaszkodtak ahhoz, hogy elfogadó pár legyen, akik nem idősek, így az aktánkat látva minket tettek be top 3-ba.

És itt jött jól az, hogy sokszor romának néznek, mert ezzel mi lettünk a kiválasztott szülőpár!

A nevelőszülők is romák voltak, így nekik ez nagyon fontos volt, és amikor beszélgettünk erről velük, akkor mondták, hogy nagyon erős hasonlóságot láttak a kislányommal, amit az ügyintézőnk és a pszichológusunk is alátámasztott.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Nem könnyű…olvasni, várakozni sokkal könnyebb, mint már benne lenni az aktív folyamatban! Mind fizikailag, mind pedig érzelmileg brutális.

A legnagyobb problémátok most: Igazából ezt lehet pozitívan is felfogni, de a kisasszony nagyon feszegeti a határokat, kinél/mit/meddig lehet! Ez azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát, de mivel elég határozott szabályok vannak, így nagy problémák nincsenek.

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:

Gyors a folyamat, annál is gyorsabb, mint gondolnánk!

Nyilván várakozunk x évet, de ha már megvolt az aktamegtekintés és a rápillantás, onnantól kezdve sitty-sutty család lesztek, ami baromi megterhelő lelkileg…

A barátkozás folyamata is más, mert ott ülsz egy idegen gyerekkel, egy idegen nappalijában, idegen érzésekkel!

Ellátnád rutinból a gyereket, de zavarban vagy, mert még nem a tied, és ott egy másik nő (bármennyire is jó nevelőszülő), aki automatikusan rendbe teszi a gyereket az adott problémával. Tehát nem könnyű, és nincsen mindig (sőt) ott valaki a hivataltól, hogy szóljon a nevelőnek, hogy hagyjon nektek teret, hogy szokhassátok ti is a dolgokat!

Miről olvasnál szívesen? Amit hiányolok, mert nagyon tabutéma, az az érzések… Ha nem jön, ha lassan érkezik meg, ha egyáltalán nem jön! Amikor azt érzed, hogy most kellene a földön a legboldogabb embernek lenned, igazi ősanya érzésekkel, de csak azt érzed, hogy itt egy idegen gyerek, aki szép és jó, de csak robot üzemmódban funkcionálsz!

Mindenki kérdez: -na milyen?! – ugye milyen szuper? – akkor most nagyon boldog vagy, ugye? És te csak egyre kínosabban érzed magad, és már a létezésedet is megkérdőjelezed.

(Nyugi, alakul, ha olvasod és hasonlóan érzel, napról napra jobban fogod érezni az anyaságot!)

******

olvasásának folytatása

2024. január 30. (kedd!), 17:30: Autizmus a mindennapokban

Vendégünk Szári Laura gyógypedagógus lesz, az eltérő fejlődésű gyerekeknek és családjuknak támogatást nyújtó Egy Másik Út Alapítvány munkatársa, és ismét az autizmusról beszélgetünk. Ezúttal gyakorlati szempontból: hogy segítheti a szülő a mindennapokban a gyereket, milyen praktikák vannak a hétköznapi akadályok leküzdésére, a családi egyensúly megtartására, a többféle szempont figyelembevételére. Próbálunk nem csak a diagnosztizált autista, hanem simán a mindennapokban valamiért nehezen kezelhető gyerekekről is szólni.  
 
 

A beszélgetés köztünk marad, felvétel nem készül. 

Mikor: 2024.  január 30-án, kivételesen kedden, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2024. január 24., 18(!) óra: Mire ügyeljen a szülő most iskolaválasztásnál vagy váltásnál?

Vendégünk Dobos Orsolya, az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének társelnöke és alternatív tagozatának vezetője lesz, és kivételesen 18 órakor kezdünk. Ami biztosan szóba fog kerülni:

  • Milyen az oktatási helyzet jelenleg, milyen hatása volt a státusztörvénynek?
  • Mi a legfontosabb a jelen helyzetben iskolaválasztásnál?
  • Mikor kell iskolát váltani? 
  • Kiscsoportos, gyerekbarát, megfizethető oktatás… hol van ilyen?
  • Milyen iskola jöhet szóba tanulási probléma, diszek, sajátos nevelési igény esetén?

Szeretnénk a résztvevők helyzeteivel is foglalkozni, úgyhogy küldjetek előre kérdéseket! 

A beszélgetés köztünk marad, felvétel nem készül. 

Mikor: 2024.  január 24-én, szerdán, a szokásostól eltérően 18:00-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Egyedül fogadtunk örökbe az új rendszerben

A 2020-21-es jogi változások megnehezítették a nem házasságban élők örökbefogadását, de azóta is vannak sikeres esetek. Egy virtuális rendezvényen négy örökbefogadó volt a vendégünk, akik mind a törvénymódosítás óta fogadtak örökbe, és mesélnek a tapasztalataikról.

A négy anyuka, Kamilla, Orsi, Réka és Regina története sok ponton hasonló. Mind egyedül, 45 éves kor felett fogadtak örökbe. Nagyon elfogadóak voltak a leendő gyermeküket tekintve, általában 3 és 6 év közötti gyereket vállaltak, származási kikötés nélkül, egészségi állapotban is sok mindent elfogadva. A hivatali ügyintézés során segítőkész szakemberekkel éppúgy találkoztak, mint diszkriminatív extra vizsgálatokkal. Közös bennük az is, hogy nem adták fel, tankként mentek előre, és mertek a megérzéseikre hallgatni. Mára boldog anyukák. Sírós-nevetős, megrendítő beszélgetés következik, ahol durva rendszerhibák is szóba kerülnek.

“Sokkal jobb és sokkal nehezebb, mint előre gondoltam.” olvasásának folytatása

2024. január 17.: Hogy segítsük az összeszokást a gyerekkel?

Ezúttal az örökbefogadást követő első hetekre, hónapokra koncentrálunk. Vendégünk, Székely Zsuzsanna pszichológus arról fog beszélni, hogyan tudja az örökbefogadó szülő segíteni az összeszokást a nemrég érkezett gyerekkel.
  • Hogy teljenek az első hetek a hazaérkezés után?
  • Mit tegyen a szülő, ha a gyerek sír, dühös, vagy éppen hogy feltűnően jól érzi magát?
  • Milyen legyen a napirend? Mit tegyünk a nem tetsző szokásokkal (tévé, cukros üdítők)? 
  • Mikor beszélhet újra a nevelőszülővel?
  • Mikor mutassuk be a tágabb családnak?
  • Idősebb gyerek mikor menjen közösségbe? 

Lesz idő a jelenlevők kérdéseire is válaszolni. 

Az eseményről felvétel készül, a résztvevők nem fognak látszani. 
 
 

Mikor: 2024.  január 17-én, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2024. január 10.: Réka, örökbefogadott és örökbefogadó

Első rendezvényünk 2024-ben egy izgalmas beszélgetés lesz. Réka a negyvenes éveiben jár, örökbefogadottként nőtt fel, gyerekkora óta maga is örökbe fogadni készül. Három gyereke van, másfél és kilenc év közöttiek, mindegyik nyílt örökbefogadással érkezett a családjukba. Különleges, kettős nézőpontból tudja elmesélni, milyen, ha az örökbefogadás ennyire áthatja az ember életét. 
 
Felvétel nem készül Réka magánéletének védelmében, így el kell jönni.
 

Mikor: 2024.  január 10-én, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Gyors beszámoló a morzsabuliról

Lezajlott a hagyományos év végi Örökbe.hu morzsabuli. 47 felnőtt (örökbefogadók, várakozók és egy nagyi) és 33 gyerek jött el (8 hónapostól 15 évesig). Tartottunk ismerkedős játékot, és sokkal többet megtudtunk egymásról, mint gondoltuk, páran a világ legkisebb hegedűjét is megtalálták. Árverést rendeztünk az utolsó kapható Csokó anyukája kötetre, a félresikerült ajándékok börzén találtak új gazdát, és nagyon finom sütiket, quiche-eket és tortákat ettünk, a gyerekek fociztak és haverkodtak. Nagyon-nagyon jó volt! Legközelebb nyáron találkozunk!

Babaköszöntő 2023. december

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe

Nickname: Ironfamily

Kik vagytok?  Harmincas éveink közepén járó házaspár, akik a Covid lezárások elején ismerkedtek meg, hamar a családalapítás mellett döntöttek, de ezt sajnos hosszabb várakozás, majd több sikertelen lombikprogram követte. Mindkettőnk családjában történt örökbefogadás, több is, így a családdá válásnak ezen formája nem állt távol tőlünk.

Miben vagytok mások, mint mások? Teljesen átlagos emberek vagyunk, ám a körülöttünk álló szociális háló nagyon nagy és sokszínű, mindenki hatalmas várakozással várta a gyermekünket.

Ki érkezett? 16 hónapos kisfiunk országos listáról, Hajdú-Bihar megyéből, Szabolcs megyében élő nevelőszülőktől érkezett. 28 napos kora óta a nevelőszüleivel élt, vér szerinti anyukája nem tudta, nem is akarta és nem is vihette volna haza, vér szerinti apukája nem volt elérhető. Aktája nagyjából pontos volt, 3 hónappal korábban íródott, így volt pár változás a megismerkedésünkkori és az aktabeli állapotban. Szerencsére, hiszen ez azt jelentette, hogy megfelelően fejlődött. Nyitott, barátságos, érdeklődő, zsivány, huncut, alkalmazkodó, erős akaratú, kissé szófogadatlan gyermek várt ránk, aki tökéletesen illeszkedik a mi többkutyás-többmacskás, rokonokkal és barátokkal tűzdelt családunkba, baráti körünkbe.

Mennyit vártatok? Jelentkezéstől számított 22 hónapot, határozattól számított 11 hónapot (sokat gondolkodtunk az életkoron, végül Armibabánk belefért az eredeti, 18 hónapos korba is még).

Mennyit várt a gyerek? Nevelőszülő elmondása szerint a vér szerinti anyukája egy alkalommal látogatta, vérszerinti apukája soha nem is látta, végül lemondtak róla. Határozatot 2023. március végén kapott, hogy örökbefogadható. Más kiajánlása nem volt. Nekünk 2023. július 12-én csörrent meg a telefon.

Miért pont ti? Meglehetősen elfogadóak voltunk, mind a gyermek származását tekintve, mind pedig a szülői háttérrel szemben. Hisszük, hogy minden okkal történik, ő nekünk született, mi pedig neki.

A tanács, ami jól jött volna utólag: A várakozás hónapjait aktívan töltöttük, a Romadopt kurzust elvégeztük. Az örökbefogadói tanfolyamon részt vett házaspárokból verbuválódott csapatból baráti társaság kerekedett, mivel nem mi voltunk az első házaspár, akiknek kiajánlása volt, így meglehetősen jól informáltak voltunk. Egy tanácsnak nagyon örültünk, amit meg is fogadtunk: nem kell a barátkozás idejére elárasztani a gyermeket programokkal, így a körülményekhez képest viszonylag nyugis hetet töltöttünk el. (Valljuk, hogy még így is életünk egyik legnehezebb hete volt, pedig mindketten végigtoltuk a Covid-járványt a frontvonalban.)

Mivel két megyei Tegyesz részvételével zajlott az örökbefogadási eljárás, így szeretnénk megjegyezni, hogy minden oldalról maximális szakmaiságban, emberségben, rugalmasságban és nagyon pozitív hozzáállásban volt részünk. 

Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva/ahogy tanfolyamon tanultátok:  Beszéltek ugyan arról, hogy mekkora érzelmi hullámvasút az ismerkedés hetén, de akkor nekünk annyira távolinak tűnt, hogy nem is gondoltunk bele.

Miről olvasnál szívesen? Nevelési helyzetekről, konkrét megoldásokkal, pl. autoagresszió esetén mi a leginkább hasznos teendő. Későbbi nehézségekről, pl. bölcsöde-óvoda-iskolakezdés, kamaszkor miben lesz más az örökbefogadott gyermeknél.

****** olvasásának folytatása

Örökbe.hu morzsabuli 2023. december 28-án Budapesten

Szeretettel várlak titeket a szokásos év végi, két ünnep közti Örökbe.hu morzsapartira! Végre személyesen is tudunk találkozni, beszélgetni, a gyerekek pedig játszani.

Mikor: 2023. december 28-án csütörtökön 16-19 óra közt. 

Hol: Budapesten, autóval és tömegközlekedéssel is megközelíthető helyszínen, amit a jelentkezőknek árulok csak el.

Kinek: bárki jöhet, örökbefogadók, várakozók, nagyszülők, érdeklődők, szakemberek, régi olvasók és újak!

Mit: hozd magaddal az ünnepi asztalról megmaradt sütit, salátát, üdítőt. Legjobb, ha hozol magaddal elmosható poharat, evőeszközt is, ne szennyezzük eldobhatóval a környezetet. olvasásának folytatása

2023. december 11. (hétfő este!) Elvárások és a gyerek

A friss örökbe fogadó szülők rögtön rengeteg elvárással szembesülnek: 
A tágabb család elvárja, hogy a gyerek tudjon viselkedni. 
Ők maguktól, hogy azonnal tökéletes szülők legyenek. 
Netán a gyerektől is, hogy ennyi idősen ezt meg azt már tudnia illene, vagy miért nem fogad szót…
Az idegenek megjegyzéseiről még nem is beszéltünk. 
 
Most a gyereknevelés és a friss anyaság, apaság kapcsán előkerülő mindenféle elvárásokról fogunk beszélgetni Sulyok Eszter pszichológus, háromgyerekes anya társaságában. 
 
 

Mikor: 2023.  december 11-én, kivételesen hétfőn 19:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása