Olvasói kérdés érkezett. „Szívesen olvasnék arról, hogyan fogadtassuk el magunkat az örökbefogadott nagyobb, 3-5 éves gyerekkel. Hogyan nyerjük el a bizalmát? Hogyan vigasztaljuk, ha hiányoznak a nevelőszülei, gondozója, barátai?”
Erről nekem nincs tapasztalatom, de megkérdeztem Angélát, aki pedig megkérdezte kisiskolás fiát. Rolit ötévesen fogadták örökbe, emlékszik a vér szerinti családjára és nevelőszüleire is. Angéla történetét majd részletesen is bemutatom a blogon, egyelőre arról beszél, mi segít, ha a gyereknek hiányzik a korábbi környezete. Át is adom neki a szót. (A neveket megváltoztattam.)
*********
Tegnap este sokat beszélgettünk a kisfiammal és gondoltam, tőle, mint legilletékesebbtől kérek egy kis segítséget. A kérdést úgy tettem fel, hogy egy örökbefogadó anyuka szeretné megvigasztalni a nemrég örökbefogadott gyermekét, akinek hiányzik a régi nevelőszülő családja.
– Neked mikor hiányoztak Gabi Mamiék, a falu, a szülőanyukád, mi volt az, ami segített, ami megvigasztalt?
Sorrendben a következőket mondta (én a zárójeles részekkel egészítem ki):
– Az, hogy megnézegettük az albumomat. (Az albumot a nevelőanya készítette, a megelőző időszakról közel egy éven át tartó kutatómunkával én szedtem össze képeket, információkat, majd az album folytatódik az ismerkedésünkkel és mai napig tart folyamatosan).
– Az, hogy sokat énekeltél nekem.
– Az, hogy sokat meséltél nekem. (A mesék közül kiemelem Boldizsár Ildikó Királyfi születik című könyvét, amikor a végére érünk a mesének és kimondom „Amikor a Földön világra jön egy kisfiú, odarepülnek hozzá az ég madarai, és elmondják neki a legeslegnagyobb titkot: Te is királyfinak születtél!” minden szomorúság ellenére boldogan elmosolyodik.)
– Az, hogy tudok levelet írni Gabi Maminak. (Csak nemrég tanult meg írni, az én e-mail címemen leveleznek.)
– Az, hogy Gabi Mami válaszol.
– Az, hogy nagyon jó itthon, hogy már nem befogadott vagyok, hanem itthon vagyok.
Az utolsóhoz egy kis magyarázat: Roli nem szereti az örökbefogadott szót. Úgy magyarázta, hogy ő már annyit volt befogadott, nem akar örökre befogadott lenni. „A befogadott azt jelenti, hogy sosem vagy otthon, mindenhol van ágyad, játékaid, de ha elmész, akkor az másé lesz. Amikor az otthonból eljöttem, az ágyamba más feküdt, csak néhány játékot vihettem magammal. A játékokat, amiket magammal vittem, Klári (keresztnevén szólítja a szülőanyját) elvette és a testvéreimnek adta. Amikor Gabi Mamihoz kerültem, volt ágyam, amiben előttem más aludt és volt sok játék, de azokat nem hozhattam el, csak néhányat belőle. A régi ágyamban most Dávid alszik, az ott maradt játékokkal most más gyerekek játszanak. Itthon az ágy csak az enyém, minden játék az enyém, ha az autómat a polcomra rakom, az mindig ottmarad, senki nem veszi el és senki nem veszi el a fülesemet.”
Ami szerintem még segített, de érdekes módon az ő felsorolásából hiányzik, hogy megbeszéltük vele, hogy mikor megyünk el látogatóba a nevelőanyához (fél évvel a hazaérkezés után) és akkor elmentünk. Sok fényképet csináltunk erről a találkozásról és ezt is kis kommentekkel kisérve beragasztottuk az albumába. Kaptunk ajándékba saját készítésű lekvárokat, ezt nagy becsben tartja. Már tudja, hogy legközelebb akkor megyünk, amikor megszületik majd a kisboci.
Még sokat segítenek a Mózeskosár találkozók, ahol találkozhat a sorstársakkal. Erről szoktunk is beszélni. Néha fájdalmasan megszólal: „Hogyan mondhatott le rólam Klári? Egy anyuka nem mondhat le a gyerekéről, ha szereti.” Ilyenkor a beszélgetésekben túl a miérteken, túl a mi szeretetünk hangsúlyozásán, az is szóba kerül, hogy azokkal a gyerekekkel, akikkel a Mózeskosárban találkozik, ez szintén megtörtént. „Attiláról is lemondott az anyukája?” Igen, így gondoskodott róla, hogy biztonságban, szeretetben nevelhesse fel az új családja.
Egyszer, amikor szerelmi vallomást tett nekem, megkérdeztem, mit szeret bennem a legjobban. Nagyon tanulságos volt a válasza: „Azt szeretem benned, hogy nagyon szeretsz engem!”
************
Köszönöm Angélának és kisfiának a válaszokat.