Csilla nevelőszülő, aki egy örökbeadásra váró kisfiú miatt aggódik. Ki fogadja el vajon a traumákkal érkező, dühöngésre hajlamos Rolit? Csilla vendégposztja.
Középkorú házaspár vagyunk, tizenöt éve dolgozunk nevelőszülőként. A családunkban már volt nevelőszülő, a nála élő gyerekek sok időt töltöttek nálunk, ezért vágtunk bele mi is. Úgy éreztük a férjemmel, mi is szívesen vigyáznánk, segítenénk, gondoskodnánk olyan gyerekekről, akik nem nevelkedhetnek a vér szerinti családjukban. Jelenleg öt gyerkőcöt nevelünk. A gyerekeink már felnőttek, nagyszülők vagyunk, egy kisvárosban élünk családi házban.
Tizenöt éves hivatásunk alatt eddig tíz gyerek örökbeadását segítettünk. Az első még nevelőszülőségünk elején történt, egy tündéri okos kisfiút gondoztunk egy családhoz. Volt bennem félelem, mint kiderült, nem alaptalanul. A 30. napon csörgött a telefonom és szólt az ügyintéző, menjek be, mert visszahozták. Azt gondolom, ott a szülők nem voltak felkészültek az örökbefogadásra, elvárták volna, hogy a kétéves gyerek egyedül szépen eljátsszon, míg az anyuka a másik szobában dolgozik. Három hónap múlva újra jött egy család, akik fantasztikus emberek, ők vitték haza a kicsit.
A többi örökbeadásunk fájdalmas és egyben csodálatos volt. Minden egyes alkalommal rengeteget tanultam a gyerekektől. A szülők is mind más és más emberek, volt köztük nagyon nyitott, nagyon zárkozott, volt olyan, aki attól félt, nem fogja őt úgy szeretni a gyerek, mint minket. (Tartják velünk a kapcsolatot és mindig elmondják: „imád minket”.) Volt, aki kért tanácsot, volt, aki nem. Minden egyes örökbeadás más és más, de a lényeg ugyanaz: eljön hozzánk egy házaspár és családként távoznak. Mivel tudták, hogy nekem szívügyem az örökbefogadás, a nevelt „állandó gyerekeim” mellé gyakran kaptam csecsemőket, akik várhatóan örökbe mennek.
Most Rolira is ez vár, de sok álmatlan éjszakám van miatta… Idén nyáron érkezett hozzánk 2,5 évesen, mi már a negyedik hely vagyunk neki, pár hónapot a vér szerinti anyával is élt, aki sajnos nem gondozta, sokszor magára hagyta, ezután került intézetbe, majd nevelőszülőhöz. Az anya egy darabig látogatta, majd ismét állapotos lett, így elmaradtak a kapcsolattartások, Rolit örökbeadhatóvá nyilvánították. A nevelőszülő viszont felmondott és kérte a nála nevelkedő gyerekek elhelyezését. Utólag azt gondolom, hogy nem bírt Rolival. Minket úgy hívtak, hogy vállaljuk-e pár hónapra, amíg örökbe nem adják. Egy alkalommal elmehettem barátkozni Rolival. Ottlétem alatt a nevelőszülő vér szerinti kisfia többször megütötte a picit. Nekem az nagyon rosszul esett, hogy nem szóltak rá.
Roli az első két hétben úgy viselkedett, mintha mindig nálunk lett volna. Mi nagyon megijedtünk, tudtuk, ez így nem normális. Később kiderült, a nevelőszülő sokszor hagyta napokra a mamánál. Két hét után a kisfiú viselkedése megváltozott: ordított, verekedett, harapott, sokszor 45-50 percig tombolt. Ilyenkor arra figyeltünk, nehogy kárt tegyen magában. Hanyatt vágta magát, közben rugdosott. Nem engedett magához, ha meg akartam ölelni, ütött, de ha eltávolodtam, az se volt jó. Nem tudott szeretni, nem értette, miért ölelgetjük. Kiabálta, hogy nem szeretem. Közben viszont nem lehetett magára hagyni, nélküle nem tudtam elmenni sehova. Eleinte nem volt hajlandó osztozkodni a többi gyerekkel, minden az övé kellett legyen, az összes figyelem is. Dühöngött, ha a napirendünk felborult, ha vendégek jöttek, de néha ok nélkül is. Ilyenkor röpül, ami a kezében van. Most már kb. 5 perc után megnyugszik. Megszakad a szívem, amikor nem tudom enyhíteni a fájdalmát. Hároméves, és már annyi veszteség érte, amit egy felnőtt is nehezen viselne.
Eleinte mindentől félt, ami új volt, nem tudtuk berakni senki autójába, csak az enyémbe. Ha mégis szükséges volt, tombolt addig, amíg fel nem hívtuk a páromat vagy a lányomat. Ők megnyugtatták, hogy jön haza.
Az első időszakban félt elaludni. Kitaláltam neki egy kis rituálét, altatáskor elmesélem neki a saját meséjét és megpuszilgatom a kezeit, lábát és a pofiját, mióta ezt csináljuk, azóta könnyebben elalszik. Most már jól alszik, 3 óra körül átjön hozzánk, bebújik közénk és alszik tovább. Szerencsére az étvágya is jó. Eleinte nem lehetett szeretgetni, most már ő bújik hozzánk. Az első hetekben nem fogadta el a szabályokat, most már ez is alakul. Egy hónapja sírt először, addig csak ordított. Szóval haladunk.
Fizikailag egészséges, a genetikai vizsgálaton mindent rendben találtak. Logopédus foglalkozik vele, mert a beszéde idegeneknek nehezen érthető, de szerintem az utóbbi időben sokat fejlődött.
Hogy mi segít? Nagyon nagy türelem, határozottság és a szeretet az, ami visz minket előre. Járok vele pszichológushoz, sokat olvasok a trauma kezeléséről, a tanácsadóm és más nevelőszülők is segítenek. Elvégeztem az 500 órás tanfolyamot is. Hamarosan lesz egy esetmegbeszélés, ahol a szakemberek (tanácsadó, pszichológus, gyám, az örökbefogadási csoport vezetője) és én átbeszéljük Roli ügyét. Egyfelől a tanácsadó is aggódik, hogy ki vállalja őt a gondjaival együtt. Másfelől, ha várunk, megy az ideje, már most is hároméves.
Nagyon támogatom az örökbeadását. Szüksége van egy végleges családra! De ő más, gyönyörű, okos gyermek, ha ránézel, egyből belopja magát a szívedbe, ugyanakkor nehéz eset, nagyon sok sérüléssel. Roma, de fehér bőrű gyerek. Félelmünk az, hogy az örökbe fogadni szándékozó család visszahozza és ezzel ismét traumát okoznak neki. Ahogy hallom, mostanában több ilyen eset is előfordult a hálózatunknál. Kevesen vannak felkészülve a csatákra. Ha ez megtörténik, lehet, egy év is kell, mire ismét minimálisra csökkennek a tünetei.
Most, a félelmeim dacára, készítem Rolit az örökbefogadásra. Az esti mesénkbe mindig belecsempészem, hogy egy néni és bácsi keresi őt, mert szeretnék, hogy ő legyen a gyerekük, de még nem találják, mert nagyon hosszú az út, amin jönnek. Kapcsolunk nekik lámpát, hogy minél könnyebben idetaláljanak. Egyelőre ennyit meséltem neki. Ha már lesz konkrét dátum, akkor intenzíven beszélünk (a korának megfelelően), eljátsszuk, hogy mi fog történni. Minden nappal kicsit többet.
Hogy milyen szülők kellenek Rolinak? Legyen hatalmas szívük. Legyenek kitartóak, határozottak, egy olyan pár, aki csapatként tud működni és támogatják egymást. Ha az egyik fél elfárad, a másik legyen mellette. Merjenek tanácsot, segítséget kérni. Ne legyen másik gyerekük, hisz Roli mellett nem lehet másra figyelni, de mégis jó lenne, ha lenne gyereknevelési tapasztalatuk. Abszurd, igaz?
De vajon van ilyen házaspár?
A neveket megváltoztattam, a képek nem a szereplőket ábrázolják.
Ha tetszett, oszd meg másokkal is!
Örökbe.hu 