Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.
H. család
Kik vagytok? Agglomerációs településen élő házaspár, én 40, a férjem 46 éves. Lassan 15 éve alkotunk egy párt, de házasságot az örökbefogadásra való jelentkezés előtt és miatt kötöttünk, 3 évvel ezelőtt. Nem bántuk meg. 🙂 Első gyermekünkre vártunk.
Miben vagytok mások, mint mások? Nem feltétlenül vagyunk mások, de az örökbefogadó házaspárok kisebb csoportjához tartozunk azzal, hogy semmilyen orvosi beavatkozásra, inszemre, lombikra nem jelentkeztünk, opcióként sem merült fel bennünk. Vér szerinti gyermekünk természetes úton, egészségi okokból nem lehet, így gyakorlatilag egyértelmű volt számunkra, hogy örökbe fogadunk, ha majd gyereket szeretnénk. Azzal meg talán egy még szűkebb csoporthoz tartozunk, hogy hosszú évekig egyáltalán nem akartunk gyereket. Majd egyszer csak bennem megváltozott ez – ketyegni kezdett a biológiai órám, ahogy nem túl empatikusan mondani szokás -, de hónapokig érlelgettem, emésztgettem magamban a dolgot. Ez, utólag belátom, hiba volt, mert mire a párom elé tártam, hogy most már gyereket szeretnék, akkor én már kb. azonnal szerettem volna, ő meg 5 perccel azelőtt még abban élt, hogy nem lesz gyerekünk talán soha. Szóval jöttek az ő hónapjai a gondolkodásra, érlelődésre, miközben persze sokat beszélgettünk és – főleg én -, informálódtunk, olvastunk. Így végül, a párom kérésére elmentünk a Fészek Alapítvány egy kirándulására, ahol megismerkedtünk egy szuper-szimpatikus örökbefogadó családdal, velük mai napig tartjuk a kapcsolatot. Még ezután is eltelt jó két hónap, mire kimondta a párom, hogy vágjunk bele. Viszont innentől fej-fej mellett haladtunk nagyjából, és ez így sokat segített mindkettőnknek a várakozás ideje alatt.
Ki érkezett? Tegyesz országos listáról érkezett cigány származású kislányunk, aki az első találkozásunkkor volt pontosan három hetes. Öt nappal később már itthon volt velünk.
Mennyit vártatok? Az első tegyeszes “randitól” számítva 2 év 7 hónapot vártunk, majdnem napra pontosan.
Mennyit várt a gyermek? Tulajdonképpen 3 hetet (+5 nap, amire hazahozhattuk), mivel a vér szerinti anya még a születése előtt lemondott róla, viszont a saját megyéjében nem találtak neki családot – a származása mellett a vér szerinti anya (kezelt) pszichiátriai betegsége és egy méhen belüli vírusfertőzés miatt (amiből már 2 hónaposan kvázi gyógyultnak számított a lányunk).
Miért pont ő? Mert ő a mi lányunk, már akkor biztosan tudtam, amikor a telefon megcsörrent és az ügyintézőnk hívott, hogy a minisztérium kiválasztott minket egy kislányhoz. Korábban volt két sikertelen kiajánlásunk egy alapítványtól, azokat a babákat végül nem adták örökbe. Ebben az esetben viszont teljesen más érzésekkel, gyakorlatilag földöntúli nyugalomban éltük meg a napokat az első találkozásig és a hazahozatalig, mert tudtuk, hogy minden rendben van. 0-1,5 éves korú, egészséges, vagy korrigálható egészségi állapotú, bármilyen nemű, egy gyermekre szólt a határozatunk, származási kikötésünk nem volt. Illetve az elején annyi igen, hogy erős rasszjegyek nélküli gyermeket szeretnénk, de ezt néhány tanfolyam, csoportfoglalkozás és személyes tapasztalatok után kértük módosítani arra, hogy származási kikötésünk nincs.
Miért pont ti? Feltettük a kérdést a lányunk ügyintézőjének, de nem tudott rá válaszolni. Mivel volt egy veleszületett vírusfertőzése – amiből azóta sikeresen kikezelték -, ez pedig infektológiai kezelést igényelt, ezért gyanítjuk, hogy mindenképpen Budapestre, vagy a környékére szerették volna örökbe adni a kislányunkat, hiszen gyermekinfektológia tudtommal csak Budapesten van. De ez is csak spekuláció a részünkről tulajdonképpen. Mindenesetre ő biztosan nekünk született, erre több égi jel is utalt már a legelejétől fogva.
A tanács, ami jól jött volna utólag: A gyermekágyi depresszió bizony nem csenget, csak berúgja az ajtót akkor is, ha nem én szültem a gyerekemet. Óriási stressz egyik napról a másikra azt a felelősséget feldolgozni, hogy mostantól itt van egy kicsi emberke, akiért felelősek vagyunk, akit nem csak életben kell tartanunk, hanem lehetőleg boldog, kiegyensúlyozott, egészséges embert kell nevelnünk belőle. (Egyébként ez eddig jól megy, hála az égieknek!)
Az Ágacskás tanfolyam, ami nekünk még kötelező volt, nagyon sok mindenre felkészített szerencsére, még arra is, hogy merjünk és tudjunk segítséget kérni, ha szükségünk van rá.
A Tegyesz munkatársainak, akikkel kapcsolatba kerültünk, nagyon hálásak vagyunk, mert minden gördülékenyen és nagykönyvszerűen zajlott. A 30 napos kihelyezés időszakára kirendelt gyámmal is jó volt a kapcsolatunk, szóval tényleg csak elismerőleg tudunk nyilatkozni, pedig két nagyon különböző megye szakszolgálatával kellett együttműködnünk.
A legnagyobb problémátok most: Most már semmi, de tényleg. Kislányunk kiegyensúlyozott, jó alvó, alapvetően jó evő, tényleg egy álombaba, a kezdetektől. Nyilván ő is nyűgös és hisztis néha, de ezek a ritkább alkalmak, így bőven a kezelhető kategóriában vannak. Boldogok vagyunk.
Miről olvasnál szívesen? A Babaköszöntő rovatot is szívesen olvassuk a mai napig, a várakozás alatt sokszor tartotta bennünk a lelket. Még fontolgatjuk, hogy szeretnénk-e kistesót vállalni, így ezzel kapcsolatos írások érdekelnek most a legjobban.
Örökbe.hu 