Tag Archives: egyedülálló örökbefogadása

„Én legjobban annak örülök, ha a saját család vállalja a gyereket”

Általános

Folytatódik a nyílt örökbefogadást közvetítő hazai civil szervezetek bemutatása. Az Együtt az Életért egy kisebb egyesület, akik büszkék rá, hogy náluk több krízisterhes viszi haza a babát, mint amennyien örökbe adják. Varnyú Ildikóval, az egyesület szakmai vezetőjével a krízisterhesek segítéséről, az életvezetési táborról, az egyesület filozófiájáról beszélgetek, és kiderülnek az örökbe fogadni szándékozókat érdeklő részletek is.

– Mondj pár szót magadról!

– Védőnőként dolgozom, Pécsett élünk a férjemmel, három felnőtt gyerekünk van.

Varnyú Ildi képe a cikkhez

– Miért hoztátok létre az egyesületet?

– Előzőleg az Alfa Szövetségnél dolgoztam, közel húsz éves múltra tekint vissza a tevékenységem. A hivatásom egy része a krízisbe jutott kismamákkal való foglalkozás, így ez a téma közel áll hozzám.

– Milyen a viszonyod az Alfához? Nézetkülönbség miatt váltál ki?

– Az Alfa az életem egy fontos szakasza, ezer szállal kötődöm oda, sok jó emberi kapcsolatom, emlékem fűz hozzájuk. Azért léptem ki, mert úgy éreztem, nem egyformán gondolkozunk Téglásy Imrével (az Alfa Szövetség főtitkára, vele is készült interjú). Ő egy elméleti jellegű munkára gondolt, én inkább a gyakorlatra szavaztam. Nekem nem az a hivatásom, hogy a világot váltsam meg, hanem hogy 1-2-10-20 embert segítsek tevőlegesen.

– Akkor nem a dávodi ügy kapcsán távoztál? (1998-ban az Alfa egy 13 éves lány abortuszát akarta megakadályozni, az esetet megbeszéltük Téglásy Imrével az interjúban.)

– Nem, utána még sok évig dolgoztam ott.

– Mi a filozófiátok?

– A nehéz helyzetbe került kismamák mellett állunk segítőtársként. Megkeressük neki az összes lehetséges utat, aminek ismeretében ő tud dönteni, a gyermeke és maga számára a legjobbat választani.

– Ez az út nálatok nem mindig az örökbeadás. Read the rest of this entry

„Többnyire a lányom nagymamájának néznek”

Általános

Az olvasók hiányolták a kamaszkorú gyereket nevelő örökbefogadók történeteit. Íme! Ma Novák Zsuzsa mesél nekünk, akit sokan ismerhetnek, hisz gyakori vendég a témával foglalkozó klubokban. Zsuzsa egyedülállóként neveli a lányát, Diát. Szülővé válás ötven felett, gyereknevelés egyedül, kamaszkor, a gyerek gyökérkeresésének kísérése. Zsuzsa nagy nyugalommal felelt a belemenős kérdésekre is. A cikk megjelenéséhez Dia is hozzájárult. 

– Mesélj magadról!

IMG_9276

– Tanárképzőt végeztem matematika-ének szakon, egy év tanítás után állami vállalatoknál számítógép-programozással foglalkoztam. Sokat zenéltem amatőr zenekarokban, csellón játszottam, nagyon szerettem. 65 éves vagyok. Lányom, Dia 18 éves, akit egyedülállóként fogadtam örökbe, mikor három és háromnegyed éves volt.

– Milyen út vezetett az örökbefogadásig? Hogyhogy közel ötven évesen döntöttél a gyerekvállalás mellett?

– Egyedül éltem, illetve együtt a szüleimmel. Korosodtam, és úgy gondoltam, hogy gyerek nélkül nem élet az élet. A negyvenes éveim elején éreztem úgy, hogy nekem már biztos nem lesz gyerekem, és valamit tenni kell, hogy legyen. Kezdtem gondolkodni rajta, hogy örökbe fogadok. Eltelt néhány év, mire egyáltalán elindultam.

– Kellett egy kis bátorság a döntéshez?

– Főképp azért, mert nem vagyok egy határozott és könnyen döntő valaki, és ehhez még kellett idő. Emlékszem, egy ebédszünetben mentem ki a Fővárosi Tanács szociális osztályára, mert nem tudtam, hova kell fordulni. Ott egy szimpatikus ember elmagyarázta, hogy lehet egyedülállóként örökbe fogadni, de nem ide kell jönni, hanem a Tegyeszhez. Még azután is legalább egy év eltelt, mire elmentem jelentkezni, hogy örökbe fogadnék egy gyereket.  Aztán bő három évet vártam.

– Maga az örökbefogadás volt ilyen félelmetes, vagy egyedül felnevelni egy gyereket? Read the rest of this entry

Csíkos, endékás

Általános

Ez a könyv hatalmas meglepetést okozott nekem. Egy 1979-es NDK-s ifjúsági regény, magyarul a csíkos könyvek sorozatában jelent meg. (Nagyon fiataloknak: ez kamaszoknak szánt lányregénysorozat volt a szocializmusban.) Nem vártam túl mély gyermekvédelmi tartalmakat. Mint mondom, nagyon meglepődtem, a vártnál sokkal mélyebb, reálisabb és sötétebb olvasmányt kaptam.

covers_14112

Christa Grasmeyer Hármunknak kevés a hely című könyvében egy örökbefogadott kamaszlány mesél. Read the rest of this entry

Egyedülálló fogadhat örökbe?

Általános

Visszatérő kérdés a fórumokon. A válasz: igen. A hazai rendszer előnyben részesíti a házaspárokat, de egyedülállók is kaphatnak, és kapnak is gyermeket.

Nem közismert, hogy nemcsak egyedülálló nők, de férfiak is fogadhatnak örökbe. Az alkalmasság ugyanúgy zajlik, mint pároknál: elbeszélgetés, orvosi vizsgálat, környezettanulmány, pszichológus, tanfolyam. Várható, hogy az alkalmasságnál rákérdeznek, milyen segítségre számíthat a gyereknevelésben a jelölt. Ha az egyedülálló együtt él valakivel, a pszichológusnál és a környezettanulmánynál a partnert is vizsgálhatják, ő is részt vehet a tanfolyamon. Hiába él valaki akár regisztrált élettársi kapcsolatban is, az örökbefogadásnál egyedülállónak számít, csak a házasságot ismerik el. (Ha a gyereket közösen akarják felnevelni, különnemű pároknak megfontolandó a házasságkötés.)

Török-Andrea1

Évi 100-130 egyedülálló kap alkalmassági határozatot, és mintegy 1000 házaspár. Egy adott pillanatban nagyjából 1400 házaspár és 200 egyedülálló várakozik Magyarországon.

Milyen gyereket kaphat az egyedülálló? A hazai rendszer deklaráltan a házaspárokat részesíti előnyben, így egyedülállók általában olyan gyereket kapnak, akit már több pár elutasított. Titkos örökbefogadásnál, mikor döntenek egy gyerek sorsáról, összeül egy “team”, és beviszik öt sorban álló aktáját, mondjuk négy házaspárét és egy egyedülállóét, ezeket sorba rendezik, és ebben a sorrendben ajánlják ki a gyereket a várakozóknak. Várhatóan nem az egyedülállót veszik elsőnek. Mivel a várakozók többsége nem fogad el romá(nak vélt) gyermeket, ha az egyedülálló ebben elfogadó, és életkorban is rugalmas, akkor azért jó eséllyel kap gyereket. Előfordulhat, hogy fejlődési vagy egészségi problémával rendelkező gyereket ajánlanak fel neki, ilyenkor nem árt mérlegelni, meg tudja-e oldani egyedül a szükséges fejlesztéseket, kezeléseket.

Az újszülöttek nyílt örökbeadását közvetítő civil szervezetek közül a két nagy nem áll szóba egyedülállókkal, de a kicsik igen.

Egyedülálló a gyermek megmutatására a Tegyesz ajánlása szerint magával viheti egy közeli hozzátartózóját, élettársát, szülőjét, testvérét.

Egyedülálló nő örökbefogadásánál immár nem kötelező képzelt apát bejegyezni, ezt az anya döntheti el. Egyedülálló férfi esetében továbbra is kötelező képzelt anya bejegyzése az anyakönyvi kivonatba.

A blogon külön fóruma van az egyedülálló örökbefogadóknak.

Aki már egyedül örökbe fogadott, meséljen a tapasztalatairól!

„Én heteró szülőkkel nőttem fel, mégis meleg lettem”

Általános

Interjú a melegek örökbefogadásáról! Nem közismert, hogy melegeknek is joga van örökbe fogadni Magyarországon. A téma nemrég a választási kampányban is felmerült. Rózsa Krisztiánnal beszélgetek, aki pszichológusként, melegjogi aktivistaként és örökbefogadó szülőként is képben van.

– Mesélj magadról!

– Pszichológus vagyok, az Affirmatív Pszichológiai Műhelyben dolgozom. Ez olyan szemléletet közvetít, ami a melegek teljes elfogadását szorgalmazza. Ahogy a melegség lélektanával foglalkoztam, egyre közelebb kerültem a szülőség témájához, illetve a saját szülői álmaimhoz. Mivel magam is információhiánnyal szembesültem, ezért arra jutottam, másoknak is szükségük lehet ezen a területen segítségre. A Szivárványcsaládokért Alapítvány egyik vezetője vagyok, a meleg közösségen belül, illetve kifele, szakmai fórumokon is tartunk előadásokat. Másfél éve magam is örökbefogadó szülő vagyok. Párom munkája miatt nemrég Norvégiába költöztünk, de online illetve hazalátogatásokkor igyekszem fenntartani az otthoni tevékenységemet.

kép_affirmativ2

– A melegeknek eszerint joga van Magyarországon örökbefogadásra?

– Egyedülállóként szexuális orientációtól függetlenül lehet örökbe fogadni gyereket. Viszont a meleg pár hiába él akár bejegyzett élettársi kapcsolatban, jogilag mindig csak az egyikük lesz az örökbefogadó.

– Az alkalmassági vizsgálaton nézik a szexuális orientációt? Nehéz melegként megszerezni a határozatot?

– Tilos a szexuális orientáció miatt diszkriminálni, ezért nem zárhatják ki a jelentkezőt. Nem ismerek olyat, akit meleg volta miatt utasítottak el. A gyakorlatban ugyanaz érvényes, mint az egyedülállókra: ha van partnere, az alkalmasságnál őt is vizsgálják a környezettanulmányon és a pszichológusnál. A tanfolyam az élettársnak nem kötelező, de elvégezheti ő is. Mi egyébként a saját örökbefogadásunk során mintegy tizenöt hivatali emberrel kerültünk kapcsolatba, és senkivel sem volt problémánk. Nyugaton már elfogadottabb, hogy a szexuális orientáció nincs összefüggésben a szülői képességekkel.

– Előfordulhat, hogy valaki eltitkolja meleg voltát az alkalmasságon?

Read the rest of this entry

Barátkozás bizalmatlan gyerekkel

Általános

Vendégposzt! Fatika kommentelőnk egyedülálló anyaként egy másfél éves kislányt fogadott örökbe nevelőszülőktől. Egy ennyi idős gyereknek is lehetnek traumái, Emili múltjában egy sikertelen örökbefogadási kísérlet szerepelt. Fatika naplójában leírja, hogyan zajlott a barátkozás a kisgyerekkel, aki először nehezen akarta őt elfogadni. 

******

Egy másfél éves gyerek nem egy zsák krumpli, amit felkapsz és magaddal viszel, vele kell tölteni egy bizonyos időt, hogy trauma nélkül hozhassa haza az ember. Ez volt számomra az egész procedúra legnehezebb és legintenzívebb időszaka. Ez idő alatt gyakran eszembe jutott, amit a jogász csaj mondott, mikor leadtam a kérvényt: ha egy gyereket nehéz beszoktatni, az jó jel. Azt jelenti, hogy kötődik a nevelőihez, ez a természetes, ennek így kell egy egészséges babánál lennie.

DSCF1758 (4)

Az egész stresszesen kezdődött, mert a Tegyesz kapásból ultimátumot adott. December eleje volt, ők pedig közölték, hogy a gyámügyet januárban átszervezik, teljes lesz a káosz. Ha jót akarok magamnak, akkor még karácsony előtt beszoktatom a gyereket, mert az ünnepek után csak a jó ég tudja, ki fogja nekem kiadni a papírt. Viszont üvöltő gyereket nem adnak oda, úgyhogy csipkedjem magam. Egyébként ez tulajdonképpen teljesíthetőnek tűnt, mert az ilyesmi két, legkésőbb három hét alatt le szokott zajlani mindenkinél. Nos, nálunk maga az összeszokás kemény két hét volt, aztán pár napot vártunk még, hogy kiállítsák a papírt, amivel elvihetem a harminc napos próbaidőre, és egy nap híján három hét telt el, mire hazajöttünk. Read the rest of this entry

„Szúrok, mint a sündisznó”

Általános

Egy felnőtt örökbefogadottal beszélgetek. A nyolcvanas években örökbefogadott Eleven már kommentelt a blogon, most az egész történetet elmeséli. Szép és keserű mozzanatok is szerepelnek a beszámolóban. Szóba kerül a titkolózás, a tágabb család szerepe, a gének hibáztatása, a kapcsolat a vér szerinti családdal. Bár Eleven csak nicknéven vállalta az interjút, a fotók róla és anyukájáról igaziak, közvetlenül az örökbefogadás után, harmadik születésnapján készültek. Néhány versét is közreadom.

– Mesélj magadról!

– Harmincas nő vagyok, házas, van egy kisfiam. Több végzettségem van, mind segítő foglalkozás. A korlátaimat nehezen lépem át, hiába van diplomám, nehezen találom a helyem, és nagyon nehéz szerethetőnek látni magam.

– Mikor fogadtak örökbe? Hol éltél előtte?

– Hároméves koromban fogadott örökbe anyu, előtte egy évet csecsemőotthonban laktam, azelőtt pedig a szülőanyámmal. A körülményekről homályos információim vannak, veszélyeztetés miatt vettek el tőle, apám nem lakott velünk.

DSC_0221

– Emlékszel az intézetre? Az örökbefogadásra?

– Nem emlékszem semmire, inkább érzések maradtak meg. Read the rest of this entry