2025. november 5., 17:30 Nagy változások az örökbefogadásban

Sok változás történik mostanában az örökbefogadás területén. 

  • 2024-ben bevezették, hogy a kórházban hagyott babák hat hét után örökbe fogadhatók lesznek, ha a szülő ennyi ideig nem jelentkezik értük.
  • 2025-ben, hogy már a terhesség alatt is kiemelő határozatot lehet hozni a születendő gyermekre.
  • 2026 júliusától pedig megszűnnek a két évtizede működő megyei örökbefogadási listák, csak az egységes országos nyilvántartás révén lesz mód a Tegyesz általi örökbefogadásra. 

Következő online rendezvényünk egy kerekasztal-beszélgetés lesz, gyermekvédelmi szakemberek részvételével. 

Vendégeink mind több éves-évtized tapasztalattal rendelkeznek a gyermekvédelemben:

  • Dr. Andrási-Stahl Júlia, örökbefogadási tanácsadó, Fővárosi Tegyesz
  • Dr. Katonáné dr. Pehr Erika jogász, címzetes egyetemi docens
  • Kántor Nedda, pszichológus, Fővárosi Tegyesz
  • Mezei Ágnes Zsuzsanna, főosztályvezető,Örökbefogadási Főosztály, Kulturális és Innovációs Minisztérium

  • Dr. Zabolai Timea gyermekjogi szakjogász, több éves gyámhivatali tapasztalattal

Amiről beszélgetünk: 

  • Mi indokolta ezeket a változásokat?
  • Milyen állapotban van a gyerekvédelmi rendszer?
  • Mit jelent mindez a leendő örökbefogadók, a nehéz helyzetű családok, a gyermekek, a rendszerben dolgozó szakemberek és az emberi jogok szempontjából? 
  • Hogy fogja kezelni az örökbefogadási rendszer, hogy az állami gondozott gyerekek száma nő, miközben az örökbefogadásra várakozóké csökken

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő.

A beszélgetésről nem készül felvétel. Gyertek el!

Mikor: 2025. november 5-jén, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2025. október 1., 17:30 A hiszti

Következő online rendezvényünk témája: a hiszti! Vendégünk Tóth Zsuzsa gyógypedagógus, családterapeuta, a Bárányfelhő Fejlesztő Központ vezetője lesz, aki könyvet is írt nemrég a hisztiről

Amiről beszélni fogunk:

  • Mi váltja ki a hisztit? Hogy lehet megelőzni és kezelni?
  • Mi a különbség a hiszti és a meltdown között?
  • Hogy reagáljon a szülő, ha nyilvános helyen történik?
  • Mi a normális 2, 4, 6, 10 évesen? Mi normális egy örökbe fogadott gyereknél?
  • Van-e különbség a neurotipikus és a neurodiverz (autista, ADHD-s) gyerekek hisztije között?

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő.

A beszélgetésről felvétel készül (a résztvevők nem fognak látszani). 

Mikor: 2025. október 1-jén, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2025. szeptember 3., 17:30 Megújult a nagy betegséglista

Négyoldalasra bővült az az adatlap, amelyen az örökbefogadásra jelentkezők nyilatkozhatnak arról, milyen betegségeket, egészségi kockázatokat, örökletes tényezőket tudnak a leendő gyermeküknél vállalni. Ez fontos változás, ami követi a realitást. Következő online rendezvényünkön az új betegséglistát fogjuk kielemezni szakember segítségével, különös tekintettel az újonnan bekerült elemekre.

Nagyon ajánlom a programot azoknak, akik most gondolkodnak örökbefogadáson, akiknek zajlik az alkalmassága vagy már várakoznak, de mindenki mást is szeretettel látunk. (Akinek van érvényes határozata, előbb-utóbb annak is nyilatkoznia kell az új listáról.)

A régi, kétoldalas dokumentumot itt találjátok, az új, négyoldalas változatot innen tudjátok letölteni. Korábban készült egy interjú az előző változatról, a mostani beszélgetésben csak az új pontokat fogjuk érinteni. 

Szakértő vendégünk: Dr. Salamon Éva gyermekpszichiáter. 

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő.

A beszélgetésről felvétel készül (a résztvevők nem fognak látszani). 

Mikor: 2025. szeptember 3-án, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

A nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetek, 2025

Új, friss adatok a civilekről és feltételeikről! Itt találjátok a szokásos táblázatot, melyből kiderül, melyik civil kiket fogad, hány babát adtak örökbe tavaly és milyen feltételek vannak még. Az egyesületek és alapítványok nyílt örökbefogadást közvetítenek, általában újszülötteket. Belinkeltem a szervezetek vezetőivel készült interjúimat is, ott alaposabban megismerkedhettek az egyes alapítványok, egyesületek filozófiájával.

Szervezet neve Alfa Szövetség Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Bölcső Alapítvány Együtt  az Életért Egyesület Fészek Alapítvány Gólyahír Egyesület Várva Várt Alapítvány
Mióta közvetít 1996  2013  1995  2008  2008 2000  2013
Vezető neve Dr. Téglásy Imre Illés Zita Budavári Zita Keresztes Ilona Katona Andrea 3 fős vezetőség: Fabóné Mórucz Kinga, Mercs Ilona, Mócsa Nikoletta Lukács József
Interjú linkje az Örökbe.hu-n  Itt  Itt  Itt  Itt  Itt Itt és itt  Itt
Honlapjuk  Link  link  link  link  link link  link
Fennállás óta örökbeadott újszülöttek  kb. 415 136  kb. 666  kb. 37 kb. 312 1118 55
Várakozók száma  150  150  ? 150 pár  kb. 320 179 131
Örökbefogadások száma 2024-ben 5 7 12 1 22 28 14
Örökbefogadások száma évente  5-10  5-12  10-40  0-6  20-40 25-45  0-9
Várakozási idő 27 hónap (önkéntes munkát végzőknek)  4-5 év igen eltérő lehet, mivel a gyerekhez illesztik a szülőket  4-5 év  3 év 5-6 év preferenciától függően 2-5 év
 A jelentkezés feltételei:
       korhatár  45 év  45 év  40 év (a nőé)  45 év  45 év  45 év  45 év
      gyerekszám  nincs kikötés   max 1.  max 0. nincs kikötés nincs kikötés  max 1. nincs kikötés
Fogad egyedül örökbefogadókat?  igen nem  nem  nem  igen  nem  igen
Fogad tanfolyamot nem végzetteket? igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) nem nem igen (de a várakozási idő alatt végezzék el) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni)
Fogad olyan házasokat, ahol az egyik fél külföldi állampolgár?  nem  nem  igen  nem  nem  nem  nem
Egyéb kikötés Elsősorban az önkéntes munkát végzők kerülnek sorra. Fotóval, bemutatkozással, baptista lelkipásztori ajánlással (ha van) lehet jelentkezni. Keresztény családok előnyben vannak. Életrajz és fénykép szükséges, személyes elbeszélgetést tartanak, nem minden jelentkezőt fogadnak. Nincs sorszám.  Nincs. Lehet származási kikötést tenni (ha a Tegyesznél is tett). Egyszer kötelező részt venni várakozói találkozón.  Nincs.
Aki sikeresen örökbe fogad máshol, az várhat tovább testvérre. Érdemes részt venni a szervezet rendezvé-nyein.
Vállal magánutas örökbefogadásokat?  nem  igen  nem  elvétve  igen  nem  igen
A terhesség alatt lehet megismerkedni?  igen  igen  nem  igen  igen  igen  igen
Regisztrációs díj  15 e Ft (egyszeri) 20 e Ft (egyszeri)  45 e Ft (egyszeri)  nincs 20 e Ft/év  25 e Ft (egyszeri) + 12 e Ft éves díj  nincs
Közvetítési díj sikeres örökbefogadásnál  nincs  80 e Ft 85 500 Ft  nincs  70 e Ft/ gyermek  80 e Ft, ikreknél, testvéreknél +40 e Ft/gyermek  85 500 Ft
Szokás az anyasági segély (64 eFt) összegét átadni a szülőanyának?  igen  igen Az örökbefogadóra bízzák.  nem  nem  igen Az örökbefogadóra bízzák.

Mint látható, a legtöbb civil már 45 éves korig fogadja a jelentkezőket – ugyanakkor nem garantálják, hogy sorra is kerül addig az illető. Az örökbefogadásokon kívül a szervezetek számos más feladatot végeznek, gondozzák a nehéz helyzetű terheseket, közösségi programokat szerveznek.

olvasásának folytatása

A nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetek, 2024

Új, friss adatok a civilekről és feltételeikről! Itt találjátok a szokásos táblázatot, melyből kiderül, melyik civil kiket fogad, hány babát adtak örökbe tavaly és milyen feltételek vannak még. Az egyesületek és alapítványok nyílt örökbefogadást közvetítenek, általában újszülötteket. Belinkeltem a szervezetek vezetőivel készült interjúimat is, ott alaposabban megismerkedhettek az egyes alapítványok, egyesületek filozófiájával.

Szervezet neve Alfa Szövetség Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Bölcső Alapítvány Együtt  az Életért Egyesület Fészek Alapítvány Gólyahír Egyesület Várva Várt Alapítvány
Mióta közvetít 1996  2013  1995  2008  2008 2000  2013
Vezető neve Dr. Téglásy Imre Illés Zita Budavári Zita Frivaldszky Edit Katona Andrea 3 fős vezetőség: Fabóné Mórucz Kinga, Mercs Ilona, Mócsa Nikoletta Lukács József
Interjú linkje az Örökbe.hu-n  Itt  Itt  Itt  Itt  Itt Itt és itt  Itt
Honlapjuk  Link  link  link  link  link link  link
Fennállás óta örökbeadott újszülöttek  kb. 410 129  kb. 654  kb. 36 kb. 290 1090 41
Várakozók száma  150  150  ? 150 pár  kb. 320 228 131
Örökbefogadások száma 2023-ban 6 12 18 1 * 33 13
Örökbefogadások száma évente  5-10  5-12  10-40  0-6  20-40  30-50  0-9
Várakozási idő 27 hónap (önkéntes munkát végzőknek)  4-5 év igen eltérő lehet, mivel a gyerekhez illesztik a szülőket  4-5 év  3 év 5-6 év preferenciától függően 2-5 év
 A jelentkezés feltételei:
       korhatár  45 év  45 év  40 év (a nőé)  45 év  45 év  45 év  45 év
      gyerekszám  nincs kikötés   max 1.  max 0. nincs kikötés nincs kikötés  max 1. nincs kikötés
Fogad egyedül örökbefogadókat?  igen nem  nem  nem  igen  nem  igen
Fogad tanfolyamot nem végzetteket? igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) nem nem igen (de a várakozási idő alatt végezzék el) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni)
Fogad olyan házasokat, ahol az egyik fél külföldi állampolgár?  nem  nem  igen  nem  nem  nem  nem
Egyéb kikötés Elsősorban az önkéntes munkát végzők kerülnek sorra. Fotóval, bemutatkozással, baptista lelkipásztori ajánlással (ha van) lehet jelentkezni. Keresztény családok előnyben vannak. Életrajz és fénykép szükséges, személyes elbeszélgetést tartanak, nem minden jelentkezőt fogadnak. Nincs sorszám.  Nincs. Lehet származási kikötést tenni (ha a Tegyesznél is tett). Egyszer kötelező részt venni várakozói találkozón. A Gólyahír nem fogadja azok jelentkezését, akik az első gyereket más civil szervezettől fogadták örökbe.  Nincs.
Aki sikeresen örökbe fogad máshol, az várhat tovább testvérre. Érdemes részt venni a szervezet rendezvé-nyein.
Vállal magánutas örökbefogadásokat?  nem  igen  nem  elvétve  igen  nem  igen
A terhesség alatt lehet megismerkedni?  igen  igen  nem  igen  igen  igen  igen
Regisztrációs díj  15 e Ft (egyszeri) 20 e Ft (egyszeri)  45 e Ft (egyszeri)  nincs 20 e Ft/év  20 e Ft (egyszeri) + 10 e Ft éves díj  nincs
Közvetítési díj sikeres örökbefogadásnál  nincs  80 e Ft 85 500 Ft  nincs  70 e Ft/ gyermek  60 e Ft, ikreknél, testvéreknél +30 e Ft/gyermek  85 500 Ft
Szokás az anyasági segély (64 eFt) összegét átadni a szülőanyának?  igen  igen Az örökbefogadóra bízzák.  nem  nem  igen Az örökbefogadóra bízzák.

* A Fészek Alapítvány megkeresésemre nem küldött adatot.

Mint látható, a legtöbb civil már 45 éves korig fogadja a jelentkezőket – ugyanakkor nem garantálják, hogy sorra is kerül addig az illető. Az örökbefogadásokon kívül a szervezetek számos más feladatot végeznek, gondozzák a nehéz helyzetű terheseket, közösségi programokat szerveznek.

olvasásának folytatása

Mennyit kell várni? A megyei lista, 2020-2022

Új, saját vizsgálat, a 2020-22-es adatok alapján. Az előző cikket itt találjátok.

Az örökbefogadás alapegysége a megye: az örökbe fogadni szándékozó a saját megyéjében automatikusan sorban áll, és (ha nem jelentkezik az országos listára vagy civil szervezetekhez), akkor itt fog sorra kerülni egy, a megyei szakszolgálathoz tartozó gyerekre. De mikor?

Saját módszertannal, a Központi Statisztikai Hivatal adataival dolgoztam, a jogi helyzetnek megfelelően aktualizálva a számítást. Minden megyénél megnéztem a várakozó házaspárok számát és a megyén belül a szakszolgálat által  örökbeadott gyerekekét. A korábbi évektől eltérően azért nem vettem be az egyedülállókat a számításba, mert ők a 2020-21-es jogi változások óta csak olyan gyereket kaphatnak, aki az egész országban “nem kelt el”, tehát számukra semmi jelentősége nincs annak, hol laknak.

Nem vettem figyelembe az országos és nemzetközi listára küldött gyerekeket. Az adatokat átlagoltam, és a megyéket sorba rendeztem aszerint, a várakozók száma hányszorosa az egy évben a megyén belül örökbeadott gyerekekének. Az eredmény megyénként igen eltért, a leggyorsabb megyében 1 alatt volt (Szabolcs), a leglassabban 17 fölött.

olvasásának folytatása

Lopakodó trendek az örökbefogadásban

Néhány olyan változás, amelyek az elmúlt években egyre gyakoribban lettek az örökbefogadásban, és mikor kilenc éve elkezdtem a blogot, még nem voltak általánosak. Hol a jelentkezők egyre nagyobb száma, hol a tudatosság örömteli emelkedése okozza ezeket. Szubjektív gyűjtés a blog szerzőjétől. 

Bemutatkozó levél. Nem általános, de egyre több Tegyesz kér a jelentkező által írt bemutatkozó levelet. Jogszabály nem írja elő, megbukni nem lehet rajta.

Egyszobás lakás nem elég. A jog csak a megfelelő lakást köti ki, nem részletezi, ez mit jelent szobában, négyzetméterben. Míg pár éve még egyszobás lakással is alkalmasságot lehetett szerezni, ma többnyire elvárás a külön gyerekszoba megléte, vagy legalábbis a lehetőség a kialakítására. Haladó szint: egyes megyék különböző nemű testvérekhez külön gyerekszobát várnak el.

A testvért is meghallgatják. Jogszabály nem írja elő, de ha van már gyerek a családban, egyre többször őt is behívja a pszichológus.

Aki lombikozik, nem is fogadják. Míg pár éve ezt a pszichológussal lehetett megvitatni, kizárja-e az alkalmasságot, ma sok megyei Tegyesz rögtön az első telefonnál rákérdez, lombikozik-e még a házaspár, és ha igen, akkor nem is javasolják az eljárás elindítását. olvasásának folytatása

A nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetek, 2023

Új, friss adatok a civilekről és feltételeikről! Itt találjátok a táblázatot, melyből kiderül, melyik civil kiket fogad, és egyéb adatokat is megtudhattok. Az egyesületek és alapítványok nyílt örökbefogadást közvetítenek, általában újszülötteket. Belinkeltem a szervezetek vezetőivel készült interjúimat is, ott alaposabban megismerkedhettek az egyes alapítványok, egyesületek filozófiájával.

Szervezet neve Alfa Szövetség Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Bölcső Alapítvány Együtt  az Életért Egyesület Fészek Alapítvány Gólyahír Egyesület Várva Várt Alapítvány
Mióta közvetít 1996  2013  1995  2008  2008 2000  2013
Vezető neve Dr. Téglásy Imre Illés Zita Budavári Zita Frivaldszky Edit Katona Andrea 3 fős vezetőség: Fabóné Mórucz Kinga, Mercs Ilona, Mócsa Nikoletta Lukács József
Interjú linkje az Örökbe.hu-n  Itt  Itt  Itt  Itt  Itt Itt és itt  Itt
Honlapjuk  Link  link  link  link  link link  link
Fennállás óta örökbeadott újszülöttek  kb. 400 117  kb. 636  kb. 35 kb. 290 1057 41
Várakozók száma  150  150  ? 150 pár  kb. 320 302 131
Örökbefogadások száma 2022-ben 4 7 (ebből magánutas 3) 14 3 20 37 8
Örökbefogadások száma évente  5-10  5-12  10-40  0-6  20-40  30-50  0-9
Várakozási idő 27 hónap (önkéntes munkát végzőknek)  4-5 év igen eltérő lehet, mivel a gyerekhez illesztik a szülőket  4-5 év  3 év 5-6 év preferenciától függően 2-5 év
 A jelentkezés feltételei:
       korhatár  45 év  45 év  40 év (a nőé)  45 év  45 év  45 év  45 év
      gyerekszám  nincs kikötés   max 1.  max 0. nincs kikötés nincs kikötés  max 1. nincs kikötés
Fogad egyedül örökbefogadókat?  igen nem  nem  nem  igen  nem  igen
Fogad tanfolyamot nem végzetteket? igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) nem nem igen (de a várakozási idő alatt végezzék el) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni)
Fogad olyan házasokat, ahol az egyik fél külföldi állampolgár?  nem  nem  nem  nem  nem  nem  nem
Egyéb kikötés Elsősorban az önkéntes munkát végzők kerülnek sorra. Fotóval, bemutatkozással, baptista lelkipásztori ajánlással (ha van) lehet jelentkezni. Keresztény családok előnyben vannak. Életrajz és fénykép szükséges, személyes elbeszélgetést tartanak, nem minden jelentkezőt fogadnak. Nincs sorszám.  Nincs. Lehet származási kikötést tenni (ha a Tegyesznél is tett). Egyszer kötelező részt venni várakozói találkozón. A Gólyahír nem fogadja azok jelentkezését, akik az első gyereket más civil szervezettől fogadták örökbe.  Nincs.
Aki sikeresen örökbe fogad máshol, az várhat tovább testvérre. Érdemes részt venni a szervezet rendezvé-nyein.
Vállal magánutas örökbefogadásokat?  nem  igen  nem  elvétve  igen  nem  igen
A terhesség alatt lehet megismerkedni?  igen  igen  nem  igen  igen  igen  igen
Regisztrációs díj  15 e Ft (egyszeri) 20 e Ft (egyszeri)  30 e Ft (egyszeri)  nincs 20 e Ft/év  20 e Ft (egyszeri) + 10 e Ft éves díj  nincs
Közvetítési díj sikeres örökbefogadásnál  nincs  80 e Ft 85 500 Ft  nincs  70 e Ft/ gyermek  60 e Ft, ikreknél, testvéreknél +30 e Ft/gyermek  85 500 Ft
Szokás az anyasági segély (64 eFt) összegét átadni a szülőanyának?  igen  igen Az örökbefogadóra bízzák.  nem  nem  igen Az örökbefogadóra bízzák.

Mint látható, a legtöbb civil már 45 éves korig fogadja a jelentkezőket – ugyanakkor nem garantálják, hogy sorra is kerül a 45. szülinapig az illető. Az örökbefogadásokon kívül a szervezetek számos más feladatot végeznek, gondozzák a nehéz helyzetű terheseket, közösségi programokat szerveznek.

olvasásának folytatása

Mennyit kell várni az örökbefogadásra? Örökbe.hu olvasói felmérés, 2018-2021

Azt vizsgáljuk tudományosan, mennyit kell várni, egész pontosan: mennyit várt az a 259 ember, akik 2018 és 2021 között fogadtak örökbe. Dr. Kiss Zsuzsanna közgazdász kutató segít értelmezni az adatokat. (A fontos megállapításokat kiemeléssel jelzem, a blogíró, Mártonffy Zsuzsa meglátásait dőlt betűvel szúrom be.) Az elemzés egy rövidített változatát osztom meg itt, a teljes cikk letölthető innen.

A korábbi évek felméréseit alapul véve igyekszünk jelen kérdőív adatait oly módon elemezni, hogy a lehető legjobban összehasonlítható legyen a két előző felmérés eredményeivel.

A 2014-es adatfelvételkor (2009 és 2014 közti örökbefogadások) 134, a 2017-es vizsgálatkor (2014-2017) 200, a mostani kérdőívre 259 válasz érkezett.

A Magyarországon örökbefogadásra várókat, vagy előtte állókat leginkább foglalkoztató kérdés: mennyit kell várni? Ezt a kérdést próbáljuk meg megválaszolni. Nem foglalkozunk a különleges esetekkel, mint nemzetközi, családtag vagy nevelőszülő általi örökbefogadás. A kérdőív az egyes gyermekek örökbefogadását vizsgálja, azaz egy gyermekre egy kérdőívet töltöttek ki (azaz nem töltötte ki mindkét szülő ugyanarra a gyerekre vonatkozólag, viszont testvérek egyszerre történő örökbefogadása esetén annyiszor töltötték ki, ahány gyermek érkezett a családba).

2018 és 2021 között a KSH adatai szerint 3964 örökbeadás történt, ebből a közel 4000 örökbefogadásból 259-ről tudtunk meg sok mindent a kérdőívekből. Statisztikai szempontból illik kiemelni, hogy a minta (internetes, önkéntes válaszadás, a teljes sokaság kb. 6,53%-ának válaszaival) természetesen semmilyen szempontból nem tükrözi a teljes sokaság tapasztalatait, csupán a válaszadókét, de kellően nagy minta és hasznos következtetéseket tudunk levonni.

Kik töltötték ki a kérdőívet?

A válaszadók közül 53-an 2018-ban, 40-en 2019-ben, 72-en 2020-ban 94-en 2021-ben fogadtak örökbe.

A korábbi évekhez hasonlóan a válaszadók 93%-a házas, 7%-a egyedülálló.

A korábbi felmérésekhez hasonlóan a gyermek nemét tekintve 81,9% nyilatkozott úgy, hogy mindegy, 15,8% csak lányt, 2,3% csak fiút szeretett volna.

A 2014-es felméréssel egyező arányban, 96%-ban egy, 4%-ban két gyermeket (testvéreket) fogadtak örökbe.

A válaszolók 77,2%-a (200 fő) egészséges gyermeket kapott (legfeljebb kisebb egészségi problémával), 20,8%-a (54 fő) közepes betegséggel (olyan korrigálható betegség, amivel még nagyjából teljes életet élhet), 1,9% (5 fő) súlyos betegséggel rendelkező gyermeket. Ez a korrigálható betegségekben jelentősnek mondható elmozdulás a 2017-es 85-14,5-0,5 % és a 2014-es 85-13-2%-hoz képest.

Honnan jött a gyerek?

Megkérdeztük, hogy miért lett a gyermek örökbeadható. A válaszadók közül 141 esetben a vér szerinti szülő(k) lemondása, 97 esetben a kapcsolattartás elmaradása, 11 esetben bírósági határozatban megvont szülői jogok miatt, 5 esetben a kórházban hagyták a gyermeket (ez a kapcsolattartás elmaradása jogilag), 2 esetben a vér szerinti szülő/gyám halála miatt váltak a gyermekek örökbeadhatóvá, 3 babát inkubátorba helyeztek. olvasásának folytatása

A nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetek, 2022

Új, friss adatok a civilekről és feltételeikről! Itt találjátok a táblázatot, melyből kiderül, melyik civil kiket fogad, és egyéb adatokat is megtudhattok. Az egyesületek és alapítványok nyílt örökbefogadást közvetítenek, általában újszülötteket. Belinkeltem a szervezetek vezetőivel készült interjúimat is, ott alaposabban megismerkedhettek az egyes alapítványok, egyesületek filozófiájával.

Szervezet neve Alfa Szövetség Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Bölcső Alapítvány Együtt  az Életért Egyesület Fészek Alapítvány Gólyahír Egyesület Várva Várt Alapítvány
Mióta közvetít 1996  2013  1995  2008  2008 2000  2013
Vezető neve Dr. Téglásy Imre Illés Zita Budavári Zita Frivaldszky Edit Katona Andrea 3 fős vezetőség: Fabóné Mórucz Kinga, Mercs Ilona, Mócsa Nikoletta Lukács József
Interjú linkje az Örökbe.hu-n  Itt  Itt  Itt  Itt  Itt Itt és itt  Itt
Honlapjuk  Link  link  link  link  link link  link
Fennállás óta örökbeadott újszülöttek  kb. 400  kb. 90  kb. 660  kb. 30 kb. 290  1020 33
Várakozók száma  150  150  ? 135 pár  kb. 274  385 90
Örökbefogadások száma 2021-ben 2 6 12 1 19 40 7
Örökbefogadások száma évente  5-10  5-12  10-40  1-6  20-40  30-50  0-9
Várakozási idő 27 hónap (önkéntes munkát végzőknek)  4-5 év igen eltérő lehet, mivel a gyerekhez illesztik a szülőket  4-5 év  3 év 5-6 év  végtelen 🙂
 A jelentkezés feltételei:
       korhatár  45 év  45 év  40 év (a nőé)  45 év  45 év  45 év  45 év
      gyerekszám  nincs kikötés   max 1.  max 0. nincs kikötés nincs kikötés  max 1. nincs kikötés
Fogad egyedül örökbefogadókat?  igen  nem  nem  nem  igen  nem  igen
Fogad tanfolyamot nem végzetteket? igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) nem nem igen (de a várakozási idő alatt végezzék el) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen (de a várakozási idő alatt ajánlott elvégezni) igen
Fogad olyan házasokat, ahol az egyik fél külföldi állampolgár?  nem  nem  nem  nem  igen  nem  nem
Egyéb kikötés Elsősorban az önkéntes munkát végzők kerülnek sorra. Fotóval, bemutatkozással, baptista lelkipásztori ajánlással (ha van) lehet jelentkezni. Keresztény családok előnyben vannak. Életrajz és fénykép szükséges, személyes elbeszélgetést tartanak, nem minden jelentkezőt fogadnak. Nincs sorszám.  Nincs. Lehet származási kikötést tenni (ha a Tegyesznél is tett). Egyszer kötelező részt venni várakozói találkozón. A Gólyahír nem fogadja azok jelentkezését, akik az első gyereket más civil szervezettől fogadták örökbe.  Nincs.
Aki sikeresen örökbe fogad máshol, az várhat tovább testvérre.
Vállal magánutas örökbefogadásokat?  nem  igen  nem  nem  igen  nem  igen
A terhesség alatt lehet megismerkedni?  igen  igen  nem  igen  igen  igen  igen
Regisztrációs díj  15 e Ft (egyszeri) 15 e Ft (egyszeri)  30 e Ft (egyszeri)  nincs  15 e Ft/év  20 e Ft (egyszeri) + 10 e Ft éves díj  nincs
Közvetítési díj sikeres örökbefogadásnál  nincs  70 e Ft 85 500 Ft  nincs  70 e Ft/ gyermek  60 e Ft, ikreknél, testvéreknél +30 e Ft/gyermek  85 500 Ft
Szokás az anyasági segély (64 eFt) összegét átadni a szülőanyának?  igen  igen Az örökbefogadóra bízzák.  nem  nem  igen  igen