Bemutatkozó levél, családi önéletrajz

Mit írjak a bemutatkozó levélbe? Az örökbefogadáshoz néha szükség lehet egy írásos bemutatkozásra vagy “családi önéletrajzra”, a Baptista Szeretetszolgálat, a Bölcső Alapítvány, a Várva Várt Alapítvány, és egyes megyei Tegyeszek szoktak ilyet kérni a jelentkezéshez. Ennek nincs hivatalos formája, arra szolgál, hogy jobban megismerjék az örökbefogadásra  jelentkezőket. A Tegyesznél csak formalitás, a Bölcsőnél viszont van tét, a levél alapján dől el, kit hívnak be a személyes találkozóra. Nincs univerzális recept, ma azt szedtem össze, én mit írnék bele ebbe a dolgozatba.

fortepan_13736

  • Házaspárnál a megismerkedés története, mióta vannak együtt, mióta akarnak gyereket.
  • Foglalkozásuk, életkörülményeik, lakáskörülmények, hobbi, szabadidő. A Bölcső az iskolai végzettséget, munkahelyet és jövedelmi viszonyokat is szeretné tudni.
  • A saját gyerekkoruk, neveltetésük, ha ide illik. (Pl. nekem is sok testvérem volt, ezért szeretnék nagycsaládot.)
  • Milyen lépéseken estek át, hogy legyen gyerekük. (Mindazonáltal a veszteségeket nem részletezném túl szívbemarkolóan, annyit írnék, hogy 5 év alatt volt 4 sikertelen lombik, de nem írnám le az összes lombik/vetélés/műtét történetét.)
  • Ha már van gyerek: ő honnan érkezett, mennyi idős, hogy nevelik.
  • Egyedülállónál: miért döntött úgy, hogy egyedül vállal gyereket.
  • Miért döntöttek az örökbefogadás mellett?
  • Milyen gyereket szeretnének?
  • Külön érdemes hangsúlyozni mindazt, ami miatt előbb sorra kerülhet az illető (ha vállal cigány gyereket, súlyos egészségi problémás gyereket, 2-3 testvért).
  • Miért az adott szervezethez jelentkeztek? Ha a Baptistákhoz íródik a levél, akkor az egyházhoz, hithez való viszonyt is érdemes megemlíteni.
  • Hogy tervezik nevelni a gyereket, mik a hangsúlyok? Milyen családi értékeket adnának neki át? Hogy képzelik a mindennapokat?
  • Tágabb család hozzáállása, nagyszülők, fognak-e segíteni, várják-e az unokát. (Persze csak akkor írnék erről, ha jót tudok írni.)
  • Ha van olyan tényező, ami kidomborítja, hogy mennyire alkalmas vagyok, azt megemlíteném. (Például, ha van kisgyerekekkel tapasztalatom, ha gyógypedagógus vagyok.)
  • Aláírás kézzel, elérhetőség (lakcím, mail, telefon, ne ezen múljon).

olvasásának folytatása

Az örökbefogadási tanfolyamról

2018-tól 40 órásra bővül az örökbefogadók kötelező felkészítő tanfolyama (eddig 21 órás volt). Ma a tanfolyamot járom körül.

A kötelező felkészítő tanfolyamot 2003-ban vezették be Magyarországon az örökbefogadóknak. Ma csak az fogadhat örökbe, aki elvégezte. Hiába nevelt fel már több vér szerinti gyereket, hiába neveli nevelőszülőként akár tíz éve az örökbe fogadni kívánt gyereket, a tanfolyam kötelező – sőt akkor is, ha valaki már fogadott örökbe, de még a 2003-es bevezetés előtt. Családon belüli örökbefogadásnál nem kötelező.

Aki valaha elvégezte a tanfolyamot, annak nem kell többet megismételnie, határozathosszabbításnál, újabb gyerek örökbefogadásánál sem. Aki elvégezte a 21 órás tanfolyamot, annak nem kell részt vennie a 40 órás képzésen egy későbbi örökbefogadásnál sem.

2020-tól a felkészítő tanfolyam már nem kötelező és ingyenes, ezzel együtt elvégzése nagyon ajánlott minden várakozónak. 2020-2021-ben nagyon sok megyében nem indult tanfolyam, viszont a tényleges örökbefogadásig ez bepótolható. 

Tanfolyamra az mehet, aki sikeresen megfelelt a pszichológusnál az alkalmassági vizsgálaton. Csak a leendő örökbefogadó szülők vehetnek részt, házaspárnál mindkét félnek el kell végeznie. Egyetlen esetben van döntési lehetőség: ha hivatalosan egyedülálló, valójában kapcsolatban élő ember jelentkezik, az élettársa maga dönthet, megy-e tanfolyamra. (Érdemes, hisz ő is a gyerekkel fog élni.) Néha felmerül olyan kérdés, hogy valaki még nem is jelentkezett az örökbefogadásra, de benézhet-e tanfolyamra – ezt várhatóan nem fogják engedni, mivel az ottani helyzetek, szituációk már egy komoly örökbefogadási szándékra építenek, így, ha valaki még nem köteleződött el, akkor nem tud teljes szívvel részt venni ezekben. (Nekik a nyilvános rendezvények látogatását ajánlom addig is, amíg döntenek, a blogon is közzéteszem a publikus eseményeket.) Tehát a tanfolyamon csupa olyan ember lesz, aki örökbe kíván fogadni. Néha egy-egy megfigyelő (egyetemista, szakdolgozó) jelen van, de ehhez mindig engedélyt kérnek a résztvevőktől. olvasásának folytatása

A nyílt örökbefogadást közvetítő civil szervezetek

Ennek a cikknek megjelent egy frissebb változata 2019-ben: https://orokbe.hu/2019/05/20/a-nyilt-orokbefogadast-kozvetito-civil-szervezetek-2019/

Melyik civilhez jelentkezzünk? Itt a segítség a döntéshez. Nagy összefoglaló táblázat, amelyből választ kaptok a kérdésekre az újszülötteket nyílt örökbefogadásban közvetítő civilekről, a jelentkezés feltételeiről és egyéb adatokról. Belinkeltem a szervezetek vezetőivel készült interjúimat is, ott alaposabban megismerkedhettek az egyes alapítványok, egyesületek filozófiájával.

 Szervezet neve Alfa Baptisták Bölcső Együtt  az Életért Fészek Gólyahír Várva Várt
Mióta közvetít  1996  2013  1995  2008  2008 2000  2013
Vezető neve Dr. Téglásy Imre Szenczy Katalin Budavári Zita Fri-valdszky Edit Katona Andrea Mórucz Lajosné Lukács József
Interjú linkje az Örökbe.hu-n  Itt  Itt  Itt  Itt  Itt  Itt és itt  Itt
Honlapjuk  Link  link  link  link  link link  link
Fennállás óta örökbeadott újszülöttek  kb. 400  kb. 40  kb. 600  25  kb. 150  kb. 840  kb. 10
Várakozók száma  137  150  ?  383  180  kb. 500  100
Örökbefogadások száma 2016-ban  3  5  19 (2015)  2  23  36  2
Örökbefogadások száma évente  3-10  5-10  13-40  1-6  10-20  35-70  0-5
Várakozási idő  18 hónap (önkéntes munkát végzők-nek)  4-5 év igen  eltérő lehet, mivel a gyerek- hez illesztik a szülőket  4-5 év  3 év 4-5 év  vég-telen 🙂
 A jelentkezés feltételei:
       korhatár  45 év  40 év  40 év (a nőé)  45 év  45 év  40 év  (a nőé)  45 év
      gyerekszám  nincs kikötés   max 0.  max 0. nincs kikötés nincs kikötés  max 1. nincs kikötés
      egyedülállókat fogad?  igen  nem  nem  nem  igen  nem  igen
      olyan házasokat, ahol az egyik fél külföldi állampolgár?  nem  nem  nem  nem  igen  nem  nem
     Egyéb kikötés Első sorban az önkéntes munkát végzők kerülnek sorra  Fotóval, bemutat-kozással, baptista lelkipász-tori ajánlással (ha van) lehet jelent-kezni.  Keresz-tény családok előnyben vannak. Életrajz és fénykép szüksé-ges, szemé- lyes elbeszél-getést tartanak, nem minden jelent-kezőt fogadnak. Nincs sorszám.  Nincs.

Aki sike-resen örökbe fogad máshol, az várhat tovább testvérre.

 Lehet szárma-zási kikötést tenni (ha a Tegyesz-nél is tett). Egyszer kötelező részt venni vára- kozói talál-kozón. A  Gólyahír nem fogadja azok jelentke-zését, akik az első gyereket más civil szerve-zettől fogadták örökbe.  Nincs.
Vállal magánutas örökbefogadásokat?  nem  igen  nem  igen  igen  nem  igen
A terhesség alatt lehet megismerkedni?  igen  igen  nem  igen  igen  igen  igen
Regisztrációs díj  10 e Ft (egyszeri) 15 eFt (egyszeri)  20 e Ft (egyszeri)  nincs  15 eFt/év  10 e Ft (egyszeri)  nincs
Közvetítési díj sikeres örökbefogadásnál  Nincs  70 eFt 85 500 Ft  nincs  70 eFt/ gyermek  28 500 Ft  85 500 Ft

Rajtuk kívül még a Területi Gyermekvédelmi Szolgálatok is közvetítenek nyílt örökbefogadásokat, ők mindenkit fogadnak, de elsősorban magánutas nyílt örökbefogadások zajlanak rajtuk keresztül, ahol az örökbefogadók “hozzák” a terhes kismamát (évi 50-70 ügylet). olvasásának folytatása

Harmadik, negyedik, ötödik gyerek örökbefogadása

Van-e esély az örökbefogadásra két, három, vagy négy gyerekkel?
Gyakran találkozom azzal a hiedelemmel, hogy nincs. Ez nem igaz! A magyar gyakorlatban a több gyerek hendikep lehet, de önmagában nem kizáró ok. Több családot ismerek, akik harmadik, negyedik vagy ötödik gyereket fogadtak örökbe. Például én is.

Megfigyelhető egy olyan nézet, hogy túl sok gyerekre már nem jut elég figyelem, energia, pénz egy családban, de a törvény nem ír elő semmilyen korlátozást arra, hány gyereket lehet örökbe fogadni. (Nevelőszülőnél van korlát: legfeljebb öt, a sajátjaival együtt legfeljebb hat gyereket nevelhet, de testvérek esetén efölé is mennek.) Az alkalmasságnál a konkrét helyzetet vizsgálják: a család élethelyzete, lakása, anyagi pozíciója megfelel-e egy újabb gyerek vállalására. Nem mindegy, hogy a gyerekek picik vagy már felnőttek, milyen felállásban születtek (közösek vagy korábbi kapcsolatból valók-e), van-e köztük súlyos beteg, mennyi energiája, segítsége van a családnak. Természetesen csak olyan gyerek érkezhet, aki kisebb a családban élőknél, és örökbefogadás után szeretik, ha másfél-két év eltelik az újabb gyerek érkezéséig. Tegyük hozzá, kevés örökbefogadó jut el három-négy-öt gyerekig, sokszor kifutnak az időből. A többedik gyerek örökbefogadása inkább ott merül fel, ahol az első párat még házilag rakták össze. A “gyereknek keresünk családot” elv alapján egy konkrét gyereknél azt mérlegelik, a szülői tapasztalat, a nagy gyerektársaság tenne-e jót neki, vagy a csak neki szóló figyelem.

fortepan_84142

Székely Zsuzsa, a fővárosi Tegyesz pszichológusa ezt mondta a többedik gyerek örökbefogadásáról:

“– Van szakmai irányelv a maximális gyerekszámra, amit egy családba adhatnak?

– Ha apunak, anyunak mindkét keze foglalt, akkor sok helye nincs még egy gyereknek.

– Azaz négy? Ismerek négygyerekes családokat is, akik kaptak ötödiket.

– A gyerekek életkorától függ… Egy család négy kamasz mellé nevelőszülőként vállalt egy gyereket legkisebbként, és hatan szerették szívből. Ez egy jól működő család volt, ahol a gyerekeket is az ügy mellé állították.

– Ha egy gyereknek családot keresnek, előnyben részesítenek egy gyerektelen várakozót mondjuk egy kétgyerekessel szemben?

– Nem. Ez a gyerek jellemzésétől függ. Persze van olyan gyerek, akit a pszichológus javasol egyetlen gyereknek.”

olvasásának folytatása

Beszállunk

Vendégposzt. Limi régi ismerősünk, két részben már megírta a blogra, hogy az örökbefogadásra várakozva miért bizonytalanodtak el, majd döntöttek úgy, hogy kiszállnak a folyamatból. Meglepő módon a történetnek itt a harmadik felvonása. Limi, férje és a kisfiuk újra testvérért állnak sorba. Mi változott?

2-4 év közötti, fehér bőrű, egészséges kislány. Ő szerepelt a határozatunkban. Vér szerinti kisfiunk születése után, három nem sikerült terhességet megszenvedve adtuk be a kérelmünket. És mire eljutottunk egy konkrét hívásig, elbizonytalanodtunk, majd kiszálltunk. Amikor megjelent a poszt erről, valaki azt írta az egyik kommentben, hogy igaziból a kifogásokat kerestük, és nem voltunk felkészülve. Hogy mennyire igaza volt! Az akkori körülményeinket átgondolva tényleg az igazolásokat kerestem arra, hogy miért nem vagyunk fogadóképesek. Akkoriban nagyon bizonytalan lelkiállapotban voltunk mindketten a férjemmel. Nem egymásban, sőt… az egymás iránti szerelmünk és tiszteletünk már korábban is sok mindenen átsegített minket. De minden másban olyanok voltunk, mint aki ötcentis jégen próbál korcsolyázni. Végülis akár sikerülhet is, de nagy a rizikó. Kézen fogva siklunk, de közben olvad a jég. Azt tudjuk, hogy úszni is együtt fogunk, de jobb lenne azért a jégen maradni.

limi

 

Az örökbe.hu-t olvastam már akkor is és nagyon sok mindenben segített. Akkor abban, hogy átgondoljuk. Hogy azt a kislányt úgy vártuk, mint egyfajta jutalmat a nem sikerült terhességek után. Miközben az örökbefogadás nem erről szól. És szembesülve azzal, hogy fordítva ülünk a lovon, elindult a kifogásgyár. Jól esett akkoriban kiírni magamból a félelmeinket, és köszönöm, hogy elolvastátok. (Zsuzsa kérdezte, hogy gondolunk-e arra a kislányra, aki miatt hívtak minket anno. Nem. Ő nem a mi gyerekünk, neki már jó helye van valahol.)

Azóta sokat változott az életünk. A bizonytalanságot okozó családtagokkal lezártuk a kapcsolatot. Nehéz volt, de szükséges. Saját magunk miatt, hogy a saját életünket élhessük. olvasásának folytatása

Meglevőnél idősebb gyerek örökbefogadása

Több emberrel beszéltem mostanában, akik úgy indulnak neki az örökbefogadásnak, hogy már van gyerekük, és azzal egyidős vagy nála idősebb gyereket képzelnek el. Ma ezt járom körül.

A jelen magyar gyakorlat alapján ha már van gyerek a családban (akár vér szerinti, akár örökbefogadott), akkor nála csak fiatalabb gyereket lehet örökbe fogadni, legalább két év korkülönbségnek kell lennie a gyerekek között.

Ha több gyerek van, akkor a legkisebbnél is fiatalabbnak kell lennie az újnak. Ezt azonban semmilyen törvény nem rögzíti, én egyéb írásos nyomát sem találtam a nyilvános módszertani anyagokban. Az általam megkérdezett szakemberek szerint a gyakorlatban viszont ragaszkodnak hozzá, ez egy módszertani elv, a továbbképzéseken is szó van róla. Törvény talán azért nem rögzíti, mert el lehet képzelni olyan nyakatekert eseteket, mikor előfordulhat ilyen felállás, például családon belüli örökbefogadásnál, vagy egy nevelőszülőnél. De egy “utcáról besétáló” házaspárnak csak azért nem fognak engedélyezni egy meglevőnél idősebb gyereket, mert az adott család szívesen vállalna ilyet, vagy játszótársat szeretne a gyereknek, esetleg másképp kifutnának az örökbefogadásra alkalmas korból. Még nemzetközi örökbefogadásnál is ragaszkodnak hozzá. Én nem ismerek olyan esetet, mikor az elmúlt tíz évben bárki a meglevőnél idősebb gyereket kapott volna. Egyik alesete a témának, ha a valaki a várakozás alatt terhes lesz. Ilyenkor sem lehet örökbe fogadni, “félreteszik” a házaspárt, ha megszületett a gyerek, új határozat készül (hisz változott a családi helyzet!), és ha továbbra is alkalmasak és szeretnének örökbe fogadni, akkor később kerülhet rá sor, ekkor is úgy, hogy a két év korkülönbség meglegyen a gyerekek között. (Közben állnak a sorban.)

fortepan_22072

A két év korkülönbségben már van némi játéktér, ettől hallottam eltéréseket, van példa akár szűk egy évre is – ez általában akkor történik, ha az adott gyereknek nem találnak más alkalmas családot. A civilek se feltétlenül ragaszkodnak a két évhez, de nem nagyon kerül sorra ennél hamarabb valaki újra. Ha a már örökbefogadott gyereknek testvére születik, akit szintén örökbe adnak, akkor persze ennél kisebb korkülönbség esetén is megkapja az első család. (A Tegyesz és a Fészek csak akkor szól, ha van beadva újabb határozat, amiben jelezték is, hogy a tesót is vállalják. A többi civil akkor is szól, ha nem áll sorban újra a pár. Ha valaki azt szeretné, hogy ne értesítsék a testvér születéséről, azt is érdemes jelezni.) Elvileg nem kizárt, hogy ha a már örökbefogadott gyerek idősebb testvére örökbe adható lesz, akkor azt megkapja a család, de ez nem automatikus, és nagyon alaposan meg fogják vizsgálni az alkalmasságot. olvasásának folytatása

Az országos lista működéséről

Az országos örökbefogadási nyilvántartás azon gyerekeknek keres az egész országban szülőt találni, akiket a saját megyéjükben nem sikerült örökbe adni. Sok olvasó érdeklődött, hogy is működik ez pontosan, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályától kaptam válaszokat a kérdéseimre, ők kezelik az országos listát. Válaszaik és saját tapasztalataim alapján írom ezt a posztot. Mi mindkét kisfiunkat az országos listáról fogadtuk örökbe. Az országos lista “gyorsítósáv”, ahol az átlagosnál elfogadóbb szülők az átlagnál gyorsabban kaphatnak gyereket.

DSC_0010

Az örökbefogadó-jelöltnek rögtön a jelentkezésnél nyilatkozni kell róla, kéri-e a felvételét az országos listára. Akkor érdemes igent mondani, ha az országos listán elérhető gyerektípusra nyitott az illető (elfogad romát, beteget, idősebb gyereket vagy több testvért), és a más megyében való barátkozás feltételeit tudja vállalni (útiköltség, odaköltözés egy-két hétre). A határozat elkészülte után pár héttel fog jönni egy levél, hogy bekerült az országos nyilvántartásba, innen lehet várakozni. Lesz rajta egy horribilis sorszám, amivel nem kell foglalkozni, semmit nem mond a sorrakerülésről.

Az a gyerek kerül az országos listára, akinek a saját megyéjében nem sikerült örökbefogadó szülőt találni. Lehet, hogy megpróbálták, és többen elutasították a gyereket. Esetleg meg se próbálták, mert nem is láttak rá esélyt, nem volt olyan várakozó, aki elfogadta volna. Néha azért kerül országos listára a gyerek, mert pont a saját falujában lenne neki örökbefogadó szülő, ami nem szerencsés, esetleg a rokonság miatt szeretnék minél messzebb elhelyezni. A gyerek megyéje ekkor beküldi a gyerek aktáját az országos nyilvántartásba. Itt, ha látnak esélyt rá, megpróbálnak egész Magyarország területéről örökbefogadókat találni neki. Hogy konkrétabb legyen, képzeljük el a kétéves Robika ügyét, aki Borsodban él, és ott nem találtak neki szülőket, így az országos listán keresnek számára örökbefogadókat.

Az országos adatbázisba nagyjából a várakozók kétharmada felkéri magát (tavaly 2200 család várakozott összesen az országban, tehát jó 1500 várakozó adatait látják). Az adatbázisban a várakozók minden lényeges adata szerepel, a határozathoz róluk készült vélemények is. Borsod pedig elküldte Robika aktáját a minisztériumba, minden lényeges információval és szakvéleménnyel együtt. Ezek alapján a számítógép rangsorolja a jelentkezőket, akik elfogadnak kétéves kisfiút adott paraméterekkel, egészségi állapottal. Ha bőséges a merítés, akkor a gyerek addigi szokásaihoz, személyiségéhez is próbálják illeszteni őket (például „többemberes” gyerek vagy épp sok gyerek közt élt addig, nagy mozgásigénye miatt kertes házban lenne jó neki, vagy a fejlesztése csak nagyvárosban megoldható stb.) olvasásának folytatása

Változások a várakozás alatt

Mi történik, ha az örökbefogadásra várakozás alatt változások történnek a jelentkező életében? Ma a határozatot három évre adják ki, és egy évre meg lehet hosszabbítani. Ennyi idő alatt mindenféle történhet: lehet, hogy a sorban álló elválik vagy épp megházasodik, gyereke születik, elköltözik… Mit kell bejelenteni?

Konzultáltam a Tegyesz módszertani kiadványával és egy örökbefogadási tanácsadóval, és néhány tipikus helyzetet sorolok fel. Alapvetően a várakozónak jeleznie kell, ha változás történik személyi, családi, egészségi vagy lakáskörülményeiben, vagy a gyerekre vonatkozó elképzeléseiben. (Amúgy sem árt időnként életjelet adni.) A tanácsadó jelezni fogja, mikor kell felülvizsgálni a határozatot. Ilyenkor (az eredeti dátummal) a gyámhivatal módosít a határozaton, de alkalmatlanságot is megállapíthat, ha olyan a változás.

baby-376531_1920

Lakás változása

Általában új környezettanulmányt kell készíteni.

  • Új lakásba költözik a várakozó. ->A lakcímváltozás felülvizsgálatot feltételez, új környezettanulmányt kell készíteni. (Legyen rendben, ne kelljen ezzel vacakolni, amikor már lehetne hazavinni a kisgyereket!)
  • Jelentősen átalakítják a lakást (új szintet húznak fel rá, két szobát összenyitnak). -> Nem kell felülvizsgálni.
  • A lakásba odaköltözik hozzájuk egy rokon. -> A tanácsadó tudjon róla, a féléves látogatás során lépjen személyes kapcsolatba vele, tapasztalatairól feljegyzést készít, ha szükséges, a pszichológussal konzultál.
  • Másik megyébe költöznek. -> Az új megye végez új környezettanulmányt. És természetesen onnantól abban a megyében állnak sorban, az eredeti jelentkezési idő szerint. (Azaz, ha 2013-ban jelentkeztek Budapesten, és 2016-ban Baranyába költöznek, akkor a 2013-as év baranyai jelentkezői között várakoznak tovább.)

Családi állapot megváltozása olvasásának folytatása

Mekkora jövedelem kell az örökbefogadáshoz?

Az örökbefogadáshoz jövedelemigazolás kell, ma az ezzel kapcsolatos gyakori kérdéseket járom körül. Gyorsan a lényeg: nincs törvényileg előírt minimális bevétel, és a különböző jövedelmi formákat is rugalmasan kezelik. A kérdéseket egy gyámhivatali dolgozó és egy örökbefogadási tanácsadó válaszolja meg, köszönet a segítségükért.

Mikor kell benyújtani a jövedelemigazolást?

Először az alkalmassági határozat megszerzésekor, a gyámhivatalnak. Ekkor már minden más lépésen (pszichológus, környezettanulmány, tanfolyam) túl van a jelentkező, a Tegyesz elküldi az alkalmassági javaslatot a gyámhivatalnak, ők kérik be a jövedelemigazolást.

Friss: 2020 szeptemberétől a Tegyesznek kell leadni a jövedelemigazolást, nem a gyámhivatalnak. 

Másodszor pedig már a tényleges örökbefogadáskor, annak engedélyezése előtt. Ezt a gyámhatóságok kétféleképpen szokták értelmezni: vagy már a gondozásra kihelyezés előtt kérik, vagy csak a gondozásra kihelyezés után, az örökbefogadást engedélyező határozat meghozatala előtt.

Ez az igazolás bekerül az örökbefogadó aktájába? Ki fogja látni?

Persze, az iratanyag része. Az látja, aki betekinthet az ügyiratba. Hatóság ügyintézője, gyámhivatal felügyeleti szervének ügyintézője, illetve az ügyfél láthatja.

Van-e előírt minimális jövedelem, ami az alkalmassághoz kell? Mennyi jövedelmet várnak el egy egyedülállótól és egy házaspártól? Két minimálbérre lehet örökbe fogadni? És egyre? És közmunkára?

fortepan_9407

Nincs előírt minimális jövedelem. Ezért fontos a környezettanulmány során tapasztaltak figyelembe vétele. Például egy kis településen meg lehet élni akár közmunkából is, ha megtermelik  a ház körül az ennivalót, zöldséget, gyümölcsöt. Vagy akár két minimálbérre is ugyanígy működhet az alkalmasság. Budapesten, nagyvárosban viszont két közmunkára örökbe fogadni nem ideális. Ezért nincs meghatározva jogszabályilag minimális jövedelemösszeg. Egyéni elbírálás alá esik minden eset, komplexen kell vizsgálni.

Baj-e, ha az anya épp gyesen van? olvasásának folytatása

Változás egyedülálló várakozóknak

Nemrég történt egy változás a magyar örökbefogadási gyakorlatban, ami a titkos örökbefogadásokat és az egyedülállókat érinti.

Eddig, ha egy gyermeknek szülőket kerestek, előbb a saját megyéjében ajánlották ki a szóba jövő házaspároknak, aztán a megyében élő egyedülállóknak. Ha nem sikerült, akkor a gyerek felkerült az országos listára, ahol már az egész országban élők közül kerestek neki szülőket.

Mostantól, ha a megyében élő házaspárok nem vállalják a kicsit, akkor először az országos listán szereplő házaspároknak kell felajánlani, és ha az egész országban nincs olyan házaspár, aki vállalja, akkor kerülhet sor a megyében élő egyedülállóra, majd ezután jönnek az egész országból az egyedülállók. Ez a minisztérium friss állásfoglalása, amit több megyei Tegyesz már alkalmazni is kezdett, és sok helyen erről értesítették is a várakozó egyedülállókat. Rendelet még nem született róla.

baby-carriage-798775_1920

Mit jelent ez a változás? A következőkre lehet számítani, ha az új rendszert valóban így fogják alkalmazni: olvasásának folytatása