“Egy ismeretlen gyerek szüleivé válnak, miközben kenyeret sem tudnak kérni a boltban”

Ma az Olaszországba történő örökbefogadásokba kukucskálunk be. Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi családba, azok, akiknek itthon nem találnak örökbefogadót. Közülük a legtöbben Olaszországba mennek, nagyjából a felük. Általában idősebb, 8-10 éves gyerekekről, gyakran testvérekről van szó. Anna pszichológus, tolmácsként segíti az olasz örökbefogadók és a magyar gyerekek barátkozását. A beszélgetésben bepillantást nyerünk, hogyan zajlik az idősebb gyerekek beilleszkedése egy külföldi családba. 

– Mondj pár szót magadról!

– Pszichológia-olasz szalon végeztem. Először egy gyermekotthonban dolgoztam pszichológusként, aztán nevelési tanácsadóban. 2009-ben kerültem kapcsolatba a külföldi örökbefogadásokkal. A barátnőm nevelőszülői hálózatban volt pszichológus, és felhívott, hogy az egyik családból örökbe fogadnak egy kisfiút Olaszországba. Az olasz család nyelvtanárt keresett a 11 éves kisfiú mellé, és őt tanítottam az egy hónapos gondozási idő alatt. Ekkor találkoztam vele, hogy van külföldi örökbefogadás, és ezután az ezt a családot képviselő egyesületnél kezdtem el dolgozni. Három és fél év alatt mintegy harminc család barátkozását segítettem, aztán babát vártam, várandósan már nem lett volna szerencsés dolgozni az örökbefogadókkal, jelenleg épp gyesen vagyok.

DSC_6573
A szerző és az alany

– Mivel foglalkozik az egyesület?

– Ez egy olasz civil szervezet, amely képviseli a külföldről örökbefogadó olasz házaspárokat. A házaspárok fizetnek érte, de a lehető legkevesebbet, a legtöbben önkéntesként dolgoznak a szervezetnél, örökbefogadók hozták létre az egyesületet. Hivatalos jogi szinten az országok központi hatóságai közvetítik, engedélyezik az örökbefogadást, de minden házaspárt valamilyen egyesület képvisel itt, aki segíti a barátkozást, figyelemmel kíséri a gondozási idő alatt történteket és segít a hivatalos ügyek lebonyolításában.

– Hogy néz ki az olasz alkalmassági procedúra?

– Nagyon hasonló a magyarhoz: van pszichológiai vizsgálat, környezettanulmány, és kapnak egy hasonló határozatot, életkorra, gyerekszámra és hogy alkalmasak nemzetközi örökbefogadásra. Ezután keresnek egy országot, ahonnan örökbe akarnak fogadni, és jelentkeznek egy azzal az országgal együttműködő egyesülethez. Minden egyesület szervez tanfolyamot a várakozóknak: a miénk olyan alkalmakat is, melyek teret adnak a várakozók és a korábbi örökbefogadó családok találkozásának. Jelenleg három egyesület dolgozik Magyarországgal, közülük a mienk az egyetlen, amely kizárólag itt tevékenykedik.

– Miért akarnak az ügyfeleitek épp Magyarországról örökbe fogadni? olvasásának folytatása

Csíkos, endékás

Ez a könyv hatalmas meglepetést okozott nekem. Egy 1979-es NDK-s ifjúsági regény, magyarul a csíkos könyvek sorozatában jelent meg. (Nagyon fiataloknak: ez kamaszoknak szánt lányregénysorozat volt a szocializmusban.) Nem vártam túl mély gyermekvédelmi tartalmakat. Mint mondom, nagyon meglepődtem, a vártnál sokkal mélyebb, reálisabb és sötétebb olvasmányt kaptam.

covers_14112

Christa Grasmeyer Hármunknak kevés a hely című könyvében egy örökbefogadott kamaszlány mesél. olvasásának folytatása

Film: A szív bajnokai

Igaz történet, de ez nem mentség mindenre!

A The Blind Side (magyarul A szív bajnokai címmel forgalmazták) szirupos hollywoodi alkotás. Egy jómódú, fehér, felső-középosztálybeli amerikai család befogad két kisebb gyermeke mellé egy 18 éves, fekete, utcán élő, hányatott előéletű és mintegy 160 kilós kamaszfiút. Kézbe veszik a sorsát, és a fiúból az amerikai futball csillaga lesz.

THE BLIND SIDE

 

A film Michael Oher, amerikaifoci-játékos életét dolgozza fel. Az Oscar-díjas alkotás kedves, vicces, de kissé valószerűtlen. A filmben ráadásul nagyon simán mennek a dolgok, a lelkes tank-anyuka (Sandra Bullock cuki alakítása) minden akadályt elhárít fiacskája elől. Az egyetlen konfliktus a sztoriban, hogy az anya flancos barátnői egy ráncfelvarrás és egy méregdrága designtáska között kicsit neheztelnek az örökbefogadás miatt, de aztán ők is gyorsan bocsánatot kérnek. Semmilyen problémát nem mutatnak a kamaszfiú és a család összecsiszolódása kapcsán. Pedig biztos voltak ilyenek egy addig az utcán, bűnözők és drogosok közt élő, összes holmiját egy nejlonzacskóban hordó kamasz és a csilivili jómódú család között. Még ha mindkét félben maximálisan megvan a jóindulat, akkor is. Az egyik jelenetben az örökanyu felkeresi a gettóban élő, drogfüggő vér szerinti anyukát, és annak nyomorát azzal ábrázolják, hogy ott már csak olyan közepesen ízléses vázák vannak. De igaz a történet (ha minden kis részlet nem is feltétlenül). Nekem kicsit túl sok szó esett az amerikaifociról a filmben, az utalásokat és vicceket meg (angol eredetiben) egyáltalán nem értettem.

A kedvenc jelenetem a filmben, mikor a lakberendező anyuka shoppingolni viszi a fiút, akinek addigi ruhatára két darab 5XL-es pólóból állt, és előadást tart neki, milyen érzésekkel érdemes ruhát venni.

A neten magyarul is megtaláljátok.

„Ahol titok van, ott minden ölelés hamis”

Interjú a fővárosi Tegyesz pszichológusával. Székely Zsuzsanna közel négy évtizede dolgozik a gyermekvédelemben, nevelőszülők és örökbefogadók felkészítésével foglalkozik, vizsgálja a jelentkezők alkalmasságát és a Mózeskosár Egyesület elnöke. A jelentkezők felkészültségéről, a sikertelen örökbefogadásokról és a megmondásról beszélgettünk.

– Mondj pár szót magadról!

– Pszichológus vagyok, 1977 óta dolgozom a gyermekvédelemben. Először pszichopedagógusként végeztem a Bárczin, nevelőtanárként kezdtem dolgozni. 17 évet dolgoztam a Pest megyei Gyiviben, ez volt a Tegyesz elődje. Betettek a gyerekvizsgálóba, ott gyorsan rájöttem, hogy ez a tudás nem elég, elvégeztem az ELTÉ-n a pszichológia szakot is. Utána nevelőszülők kiválasztásával és az örökbefogadók felkészítésével foglalkoztam. 1993-ban néhány lelkes kolléganőmmel és szülővel létrehoztuk a Mózeskosár Egyesületet, aminek most az elnöke lettem. Hét évet dolgoztam a Schöpf-Mérei programban krízisterhesekkel. Felkészítő tanfolyamot is tartok örökbefogadóknak, a jelentkezők alkalmasságát vizsgálom.

Mennyire felkészültek az örökbefogadók? Változott ez az évtizedek alatt?

– Ez az évek során sokat változott. A 90-es évek elejéig az örökbefogadás családi belügy és titok volt. A kilencvenes évektől kezdett ez a médiában is megjelenni, például a hollywoodi sztárok örökbefogadásai révén, ami segített, hogy egyre nyíltabban beszéljenek erről az emberek. Míg a kilencvenes években talán minden tizedik jelentkező gondolta úgy, hogy a gyerek fogja tudni, hogy örökbefogadott, ma minden tizedik jön úgy ide, hogy nem mondja meg. A meddőség a kilencvenes években sokkal inkább tabu téma volt, főleg a férfi meddőség. Én is fiatalabb voltam, nem mertem szexuális témákra rákérdezni. A kilencvenes évek második felében hallottam először férfitól kimondani, hogy ő nem nemzőképes.

Ma is általános viszont, hogy gyermektelen emberek úgy gondolják, ha pici gyereket fogadnak örökbe, akkor semmi különbség nincs, csak szeretni kell a gyereket, és csak egy sikertelen örökbefogadásban fordul elő, hogy a gyerek megkeresi a gyökereit. Nem gondolnak arra, hogy van még két szereplő, a vér szerinti szülők, akiket elszakíthatatlan kötelék fűz a gyerekhez, és a gyereknek is van veszteségélménye. Ezekre próbáljuk őket felkészíteni. Sokszor a tanfolyam végén mondják el, hogy most jöttek rá, van vér szerinti szülő is itt, vagy hogy a gyereknek még jól működő örökbefogadó családban is van fájdalma.

 

– Reális elképzeléseik vannak a jelentkezőknek a gyerekről?

– A favorit az egészséges, fehérbőrű újszülött. Mi gyerekvédők vagyunk, ezért sokat beszélünk arról, hogy egy nagyobb gyerek örökbefogadása is lehet sikeres, hogyan tudjuk segíteni egy 5-6 éves gyerek beilleszkedését. olvasásának folytatása

„Apát és anyát kért karácsonyra”

Ma egy idősebb gyerek örökbefogadásával ismerkedünk meg. Angéla történetét olvasva felidézhetjük a mondást, hogy minden örökbefogadás mögött két tragédia rejlik. Az örökbefogadó szülőknek egy gyermek elvesztését kellett feldolgozniuk, az ötévesen örökbe fogadott kisfiú előtörténetében pedig intézet, nevelőcsalád és a vér szerinti anya is szerepelt. Angélát már ismerik a blog olvasói, korábban arról mesélt, mit tehetünk, ha a gyermeknek honvágya van. Most elmondja az örökbefogadás teljes történetét.

– Mesélj magadról és a családodról!

– Egyetemi éveinkben ismerkedtünk össze a férjemmel, egymásba szerettünk, összeházasodtunk. Diploma után egy évvel megszületett a kislányunk. Azt gondoltuk, hogy a mi életünk is olyan lesz, mint a mesékben: boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Mikor kamaszkorában meghalt a lányunk, minden összeomlott. Az ezt követő éveket az iszonyú fájdalmas gyász feldolgozása töltötte ki. Eközben véletlenül többször terhes lettem, immár negyven fölött, és elvetéltem, ami még hatványozta a fájdalmat.

– Ezt fel lehet dolgozni? Mikor érezted úgy, hogy készen állsz egy újabb gyermekre?

– Akkor, amikor a múlt visszasírása helyett már képesek voltunk a jövőre gondolni, terveket és új életcélokat megfogalmazni. A gyász feldolgozása az életünk átértékelését is hozta. Mindkettőnk számára bizonyos volt, hogy gyermek nélkül az életünk nem lehet teljes, így merült fel az örökbefogadás gondolata. Az ezzel kapcsolatosan elérhető információkat átnéztük, végigbeszéltük férjemmel, majd bejelentkeztünk a Tegyeszhez az „első randira”.

Varga-Vanda

– Miért fogadtatok el idősebb gyereket?

– Féltünk egy újabb tragédiától, ezért mindenképpen egészséges gyermeket akartunk. Ezt később a pszichológusi vizsgálat is megerősítette. Nagyobb gyermeknél ez biztonságosabban megállapítható, mint egy csecsemőnél. De ha egy két évest vállalni tudunk, akkor egy három évest miért nem? És így tovább. Hol húzzuk meg a határt? olvasásának folytatása

Honvágy: tanácsok egy kisfiútól

Olvasói kérdés érkezett. „Szívesen olvasnék arról, hogyan fogadtassuk el magunkat az örökbefogadott nagyobb, 3-5 éves gyerekkel. Hogyan nyerjük el a bizalmát? Hogyan vigasztaljuk, ha hiányoznak a nevelőszülei, gondozója, barátai?”

Erről nekem nincs tapasztalatom, de megkérdeztem Angélát, aki pedig megkérdezte kisiskolás fiát. Rolit ötévesen fogadták örökbe, emlékszik a vér szerinti családjára és nevelőszüleire is. Angéla történetét majd részletesen is bemutatom a blogon, egyelőre arról beszél, mi segít, ha a gyereknek hiányzik a korábbi környezete. Át is adom neki a szót. (A neveket megváltoztattam.)

*********

Tegnap este sokat beszélgettünk a kisfiammal és gondoltam, tőle, mint legilletékesebbtől kérek egy kis segítséget. A kérdést úgy tettem fel, hogy egy örökbefogadó anyuka szeretné megvigasztalni a nemrég örökbefogadott gyermekét, akinek hiányzik a régi nevelőszülő családja.

–          Neked mikor hiányoztak Gabi Mamiék, a falu, a szülőanyukád, mi volt az, ami segített, ami megvigasztalt?

Sorrendben a következőket mondta (én a zárójeles részekkel egészítem ki):

–          Az, hogy megnézegettük az albumomat. (Az albumot a nevelőanya készítette, a megelőző időszakról közel egy éven át tartó kutatómunkával én szedtem össze képeket, információkat, majd az album folytatódik az ismerkedésünkkel és mai napig tart folyamatosan).

–          Az, hogy sokat énekeltél nekem.

–          Az, hogy sokat meséltél nekem. (A mesék közül kiemelem Boldizsár Ildikó Királyfi születik című könyvét, amikor a végére érünk a mesének és kimondom „Amikor a Földön világra jön egy kisfiú, odarepülnek hozzá az ég madarai, és elmondják neki a legeslegnagyobb titkot: Te is királyfinak születtél!” minden szomorúság ellenére boldogan elmosolyodik.)

–          Az, hogy tudok levelet írni Gabi Maminak. (Csak nemrég tanult meg írni, az én e-mail címemen leveleznek.)

–          Az, hogy Gabi Mami válaszol.

–          Az, hogy nagyon jó itthon, hogy már nem befogadott vagyok, hanem itthon vagyok.

Az utolsóhoz egy kis magyarázat: Roli nem szereti az örökbefogadott szót. Úgy magyarázta, hogy ő már annyit volt befogadott, nem akar örökre befogadott lenni. „A befogadott azt jelenti, hogy sosem vagy otthon, mindenhol van ágyad, játékaid, de ha elmész, akkor az másé lesz. Amikor az otthonból eljöttem, az ágyamba más feküdt, csak néhány játékot vihettem magammal. A játékokat, amiket magammal vittem, Klári (keresztnevén szólítja a szülőanyját) elvette és a testvéreimnek adta. Amikor Gabi Mamihoz kerültem, volt ágyam, amiben előttem más aludt és volt sok játék, de azokat nem hozhattam el, csak néhányat belőle. A régi ágyamban most Dávid alszik, az ott maradt játékokkal most más gyerekek játszanak. Itthon az ágy csak az enyém, minden játék az enyém, ha az autómat a polcomra rakom, az mindig ottmarad, senki nem veszi el és senki nem veszi el a fülesemet.”

29

Ami szerintem még segített, de érdekes módon az ő felsorolásából hiányzik, hogy megbeszéltük vele, hogy mikor megyünk el látogatóba a nevelőanyához (fél évvel a hazaérkezés után) és akkor elmentünk. Sok fényképet csináltunk erről a találkozásról és ezt is kis kommentekkel kisérve beragasztottuk az albumába. Kaptunk ajándékba saját készítésű lekvárokat, ezt nagy becsben tartja. Már tudja, hogy legközelebb akkor megyünk, amikor megszületik majd a kisboci.

Még sokat segítenek a Mózeskosár találkozók, ahol találkozhat a sorstársakkal. Erről szoktunk is beszélni. Néha fájdalmasan megszólal: „Hogyan mondhatott le rólam Klári? Egy anyuka nem mondhat le a gyerekéről, ha szereti.” Ilyenkor a beszélgetésekben túl a miérteken, túl a mi szeretetünk hangsúlyozásán, az is szóba kerül, hogy azokkal a gyerekekkel, akikkel a Mózeskosárban találkozik, ez szintén megtörtént. „Attiláról is lemondott az anyukája?” Igen, így gondoskodott róla, hogy biztonságban, szeretetben nevelhesse fel az új családja.

Egyszer, amikor szerelmi vallomást tett nekem, megkérdeztem, mit szeret bennem a legjobban. Nagyon tanulságos volt a válasza: „Azt szeretem benned, hogy nagyon szeretsz engem!”

************

Köszönöm Angélának és kisfiának a válaszokat.