Videó: vendégünk Bombanyu

Egy 2021. októberi Örökbe.hu rendezvényről készült felvételt láthattok. Vendégünk Páczai Patrícia volt, két örökbefogadott gyermek édesanyja, aki a népszerű Bombanyu blogot is vezette a saját örökbefogadásának tapasztalatairól. Nagyon izgalmas és őszinte beszélgetést adok közre, amiben szóba kerül meddőség, vetélés, válás, hospitalizált kisgyermek érkezése és testvérféltékenység. Az élő beszélgetés még ennél is érdekesebb volt, mert egy óra után kikapcsoltuk a felvételt és Patrícia bizalmasan mesélt tovább – de ehhez részt kellett venni a rendezvényen. Mindenesetre a tartalom is elárulja, milyen személyes sztori következik. A beszélgetést Mártonffy Zsuzsa vezette, a vágás Tischler Attila munkája.

0′ Bemutatkozás

5′ Az első vetélés. Attól még, hogy kicsi, hogy nincs neve, hogy nem tudja senki a várandós anyán kívül, nagyon tud fájni. Hat évre beleragadtam a gyászba.

8′ Az a gyerek, amelyik meg akar születni, meg fog születni?
10′ Gergővel az egymásra találásunk sorsszerű volt.
12′ Egyik nap a multinál ültem, és másnap volt egy kétéves gyerekem.

olvasásának folytatása

Videó: Sári és Bálint, örökbefogadottak és testvérek

Egy nagyon izgalmas felvételt hoztam ma. Két felnőtt örökbefogadott meséli el párhuzamosan az életét, az örökbefogadáshoz való viszonyát. Sára (26) és Bálint (22) ugyanabban az örökbefogadó családban nőttek fel, testvérként, középen két vér szerinti gyerek között, apjuk lelkipásztor. Bálint mindig jól vette az örökbefogadását, míg Sára nehezen dolgozta fel, hogy a vér szerinti anyja lemondott róla. Sokat lázadtak, de ma a helyükön vannak. A beszélgetésbe a vége felé Szilvia, az örökbefogadó anyuka is bekapcsolódik. Elhangzott a 2021. május 12-i virtuális Örökbe.hu rendezvényen, a szerkesztés Szabó Julcsi munkája. 1 óra 45 perc, de megéri megnézni.

 

Kis ízelítő a tartalomból: olvasásának folytatása

Videó: magzati és koragyermekkori traumák

Magzati és koragyermekkori traumák. Tóth Anett tanácsadó szakpszichológus, a Szegedi Tudományegyetem Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Osztályának munkatársa tartott előadást. A felvétel 2021. június 16-án készült. Mit nevezünk traumának? Hogy hat a trauma az agyi működésre, milyen terápiák szükségesek, és mit tud tenni a szülő? Az első rész egy előadás, ahol irodalmat is ajánl Anett, utána a hallgatók és én kérdeztünk.

 
Örökbe.hu virtuális rendezvényt minden szerdán tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló videótárban. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

Hanganyag: a családsegítő munkája Kelet-Magyarországon

Vendégünk Ildikó, aki húsz éve vezet egy családsegítő szolgálatot Kelet-Magyarországon, ahol sok mélyszegénységben élő, jellemzően roma család tartozik az ügyfeleik közé. Ez az a világ, ahonnan sok gyereket kiemelnek, és ők kerülnek később örökbefogadókhoz. Milyen közegből érkeznek ezek a gyerekek, milyen a vér szerinti családok helyzete, és milyen lépések előzik meg, majd követik a gyerek kiemelését, esetleg örökbeadását? “Nem fogják fel, hogy elveszíthetik a gyereküket, mindig arra hivatkoznak, hogy ők nem mondtak le a gyerekről” – meséli Ildikó.

A hanganyag 1 óra 40 perc, a 2021. május 19-i online Örökbe.hu rendezvényen készült.

Aki letöltené, itt kattintson a három pontra, majd a letöltésre: https://orokbe.files.wordpress.com/2021/08/audio_ildiko_csaladsegito.mp3

Tartalom:

0 p: Bemutatkozás, a családsegítő munkája

5 p: élet a mélyszegénységben: munkahely, iskolázottság, lakásviszonyok

16 p: Mikor kell kiemelni a gyereket?

24 p: “Minden apró sikert nagyon tudunk értékelni a munkában”

26 p: Kiemelés, nevelőszülők

31 p: Hazagondozás

35 p: “Sok szülő még sose hagyta el a települést”

39 p: A nagykorú fiatal hazakerül az állami gondozásból olvasásának folytatása

Videó: Nehéz kamaszok

Vendégünk Illésné Áncsán Aranka volt. Aranka közel négy évtizede dolgozik a gyermekvédelemben, igazgatója volt a tiszadobi gyerekotthonnak, innen ismerte meg az ország, mint Oláh Ibolya énekesnő volt nevelőjét, azóta dolgozott az SOS Gyermekfalvakban is kamaszokkal és fiatalokkal, jelenleg gyerekjogi képviselő. Nagy tapasztalata van a korosztállyal, el tudja választani a szokásos életkori problémákat a traumától, és olyan fiatalokkal is találkozott, akik egy örökbefogadás után épp kamaszkori gondok miatt kerültek vissza a rendszerbe. Mivel jár a “sima” kamaszkor, mivel egy nehéz sorsú gyerek kamszkora, és hogy lehetünk elég jó szülők? A 2020. november 18-i Örökbe.hu rendezvény felvétele.

Örökbe.hu virtuális rendezvényt minden szerdán tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről. A támogatókat évente szoktam összesíteni, azaz jelenleg a tavalyi év támogatói tudják jelszóval nézni a videókat. Ha valaki idén támogatta a blogot és türelmetlen, írjon nekem! Továbbra is minden anyag ingyen hozzáférhető, azaz ezek a felvételek ki fognak kerülni a blogra, csak nem azonnal.

Videó: Jól segíteni

Jól segíteni. Vendégünk Szlankó Viola, az UNICEF gyermekvédelmi vezetője, aki arról mesél, mit csinál a szervezet, milyen programokkal segítik az intézményben élő gyerekeket, és hogyan érdemes laikusként adományozni, vagy más módon segíteni a nehéz sorsú gyerekeken. Milyen tévhitek élnek az emberek fejében a hátrányos helyzetű gyerekekről? 2020. december 2-án hangzott el.

Örökbe.hu virtuális rendezvényt minden szerdán tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló videótárban (jelszóval). Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

Videó: ADHD és örökbefogadás

Egy korábbi Örökbe.hu rendezvény felvételét tudjátok megnézni. Tóth Zsuzsa gyógypedagógus és családterapeuta, a Bárányfelhő Fejlesztő és Terápiás Központ vezetője volt a vendégünk és tartott remek előadást a témában. Készült 2020. november 4-én.

Mi okozza? Hogy lehet megkülönböztetni az ADHD-t az örökbefogadottak traumáitól? Milyen terápiák működnek, milyen otthoni környezetet alakítsunk ki? Mit jelent a napirend? A hallgatók is sokat kérdeztek.

letöltés

Örökbe.hu virtuális rendezvényt minden szerdán tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

Videó: Down-szindrómás gyerekek örökbefogadása

Nemrég a Down Alapítvány is jogosultságot szerzett nyílt örökbefogadások közvetítésére Magyarországon, elsősorban sérült gyermekekkel fognak foglalkozni. Vendégünk Steinbach Éva volt, a program szakmai vezetője, aki már összesen közel 30 Downos gyereknek talált örökbefogadó- vagy nevelőcsaládot. Kik és miért vállalnak sérült gyereket Magyarországon? Milyen történetek lapulnak egy-egy ilyen örökbeadás hátterében? Mivel jár egy Downos gyerek felnevelése? Megható beszélgetés, ahol nagyszerű embereket, különleges sorsokat ismerhetünk meg. A 2020. december 9-i előadás felvétele.

Éva_0665

Örökbe.hu virtuális rendezvényt minden szerdán tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki támogatta tavaly a blogot, az ezeket azonnal megnézheti. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

Videóbeszélgetés Bogár Zsuzsával

Újabb videóinterjú! Bogár Zsuzsával, az Ágacska Alapítvány pszichológusával két izgalmas témáról beszélgetek:

  1. Miről tehetnek a gének, és miről a nevelés, a környezet? És mit jelent mindez az örökbefogadó szülők szemszögéből?
  2. Az élet nem áll meg… Válás, újraházasodás, mozaikcsalád örökbefogadott gyerekekkel.

Zsuzsa nagy tapasztalattal teszi helyre a félelmeket, tévhiteket. 41 perc a felvétel. Az operatőr Rácz Márta. Nézzétek szeretettel!

 

Beszélgetés a Pszinapszison – videó!

Újabb videó! A Pszinapszis XXIII. Budapesti Pszichológiai Napok rendezvényén három pszichológus és egy jogász szakemberrel beszélgettünk az örökbefogadásról, én a moderátor voltam. A téma: amiről nem szoktunk beszélni az örökbefogadás kapcsán. Izgalmas volt a különböző területekről érkező szakemberek és a közönség között tolmácsolni. A beszélgetőtársak rendelkeztek egyetemi oktatóként, nevelőszülői hálózatnál, családsegítőben, igazságügyi szakértőként és örökbefogadók felkészítő tanfolyamán is szerzett tapasztalattal, szóval sok szempontból ráláttunk a témára. A hallgatóságról nem tudunk ennyit, de ha elkezditek nézni, egy-két dolog az ő örökbefogadáshoz való viszonyukról is kiderül. A kerekasztalnál szóba kerültek a téma alapjai, az örökbefogadásról való beszélgetés a gyermekkel, az örökbeadó anyák háttere, a nevelőszülők, a rendszerben felnövő fiatalok sorsa, az, hogy karitatív tett-e az örökbefogadás, de olyan érdekességek is, mint a vér szerinti apák jogai vagy az örökbefogadás felbontása. Mindössze hatvan perc, és ebbe még a hallgatók kérdései is belefértek. Nagyon örülök, hogy részt vehettem! olvasásának folytatása