Karolina karácsonya

Szezonális és gyermekvédelmi témájú vendégposzt a blogon. Stephen Leacock humoreszkjében karácsony van és egy krízisanyával is megismerkedünk. Fordította a zseniális Karinthy Frigyes. Karácsonyra, szeretettel.

Avagy A csodálatos gyermek

Karácsony volt – vidám, havas bundáját rázó karácsony! A mennyei párnák kihasadt beléből millió apró csillogó pihe szállingózott lefelé – ropogott a hó a csizma alatt – vidám, csilingelő karácsony volt, békesség a földön, örömhír a mennyben – karácsony, karácsony, karácsony – vagyis másszóval karácsony.

Nem is karácsony, csak karácsony előestéje – karácsonyeste, a holdfényben villogó hótakaró alatt feküdt a város – egyébként, lásd, mint fent.

Igen, karácsonyeste volt.

De még mennyire.

De hallga csak, hol volt éppen karácsonyeste.

A családunk birtokában levő viharvert kötet, 1955-ből

Öreg Tűzhelyéknél volt karácsony. Ismered olvasó öreg Tűzhelyéket? Ha egy pillanatra fel­függeszted napi munkád üzletedben, vagy irodádban, ahol gazdag és zsugori lettél, soha nem rémlett fel lelki szemeid előtt a régi tűzhely – a régi kandalló, mely gyermeknek ismert egy­kor, s ahonnan elszakítottak vágyaid. Az öreg Tűzhely, mely ott roskadozik az út szélén, kis halom oldalán, hóval szegélyezett, letaposott lépcsőivel? Szalmaszálak hevernek előtte és kimarjult kőkockái hívogatóan intenek, míg ablakán kőolajlámpa hívogató fénye bukik ki eléd barátságosan. Akkora fény csak, mint a palavessző, de messziről, nagyon messziről észreveszed… Ne beszéljetek nekem a ti módis villanylámpástokról, fényszórótokról, – nem ér fel egyik se a kőolajlámpácska ragyogásával – olyan messze egyik se világít, mint ez – mert ez a szívedet világítja át, harminc év távolságából. Vagy nem fordulsz-e el néha, olvasó, a város ziháló zakatolásától, hamis bálványaitól, istentelen Mammon-bálványaitól – nem jut eszedbe a Régi Tűzhely, kis halom lejtőjén? Nem-e? Hát igenis nem? Pukkadj meg!

Karácsonyeste volt.

Lámpafény világolt a tűzhely ablakán át. A kandallóban vígan ropogott a tűz s hunyorgó visszfényét összevegyíté az ablakon a lámpa sárga, csendes sugaraival.

John Enderby és a felesége ott ültek a kis tanya konyhájában. Ismered-e olvasó ezeket a tanyai konyhákat? Vén téglákból rakott, nyilt tűzhelyén ropog a hasáb. Ez az a helyiség, ahol a tanyanépe főz és eszik és él. A lakószoba ez.

A másik szoba arra való csak, hogy télen harmóniumot játsszanak benne áhitatos kezek, ha vendéget kap a ház – vagy néha, szomorú temetéskor. A régi tanya egyetlen, valódi lakosz­tálya ez a konyha, az ebédlő és a szalón, egyszemélyben. Emlékszel-e rá, olvasó? Nem? Hát nem? Hát mégse? A mennykő csapjon beléd!

Öreg John Enderby ott ült a gyalult asztal mellett, tenyerébe temetett homlokával – barázdás arcán bozontos sörte és szomorúság. Időnként felállt s néhány új hasábot lökött a tűz fölé. A hasáb dörögve, sírva zuhant le s szikraszökőkutat fakasztott a kémény felé. Szalmafonatú székén, a tűz mellett ott ült hitestársa, Anna – ott ült az istenadta s nézett a tűzbe, néma lemondással.

De mi ütött beléjük, igazán? Még kérded, olvasó? Hát ennyire elfelejtetted a Régi Tűzhely életét? Hiszen világosan megmondtam már, hogy karácsonyeste volt és hogy Öreg Tűzhelyék egyedül ültek konyhájukban és hogy Enderby arca borús volt és nagy hasábokat vetett a tűzre – még ebből se találod ki. Az istenit annak a nehéz fejednek.

Öreg Tűzhelyék dob alá kerültek! Tíz évvel ezelőtt Enderby elzálogosította a kis tanyát, huszonnégy dollár s harminc centért és most árverést hirdettek ki ellenük.

Ma éccaka kellett volna kifizetni a záloglevelet, ma, karácsonyeste, pontban tizenkettőkor. Ezek a záloglevelek mindig ilyenkor szoktak esedékesek lenni. Éccaka, pontban éjfélkor, jön a törvényember, kalapáccsal és szögekkel s miután leszögezte a tényt, hogy nem tudnak fizetni, dobraüti a házat és mindent lepecsétel.

Igy ült a bánatos házaspár.

Anna, a valódi hitves néma lemondásával, csendesen várta a sorsot s időnként olvasni próbált. Bunyan »A zarándok utazása« című könyvét felmetszette. Olvasni próbált. De nem ment a dolog. Aztán Dante »Poklát« vette elő. Nem ment az olvasás. Aztán Kant »A tiszta ész kritikája« című kis regényét szedte elő – de képtelen volt olvasni. Most sajnálta csak, miért nem tanult meg annakidején olvasni. olvasásának folytatása

Örökbe.hu filmvetítés január 13-án

Ismét egy különleges programra hívlak benneteket. Két, örökbefogadással és gyermekvédelemmel foglalkozó dokumentumfilmet fogunk megnézni együtt, amelyeket máshol nem láthattok. Vincze Máté Artur filmrendező lesz a vendégünk. Ő 27 éves, dokumentumfilm-rendező szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ha nem dokumentumfilmet forgat, akkor reklámfilmkészítésből él, jelenleg New Yorkban tanul és gyermekvédelmi témákkal foglalkozik elkötelezetten.

Az első kisfilm az Elválasztva. A 2015-ös dokumentumfilm azt rögzíti, ahogy öt testvért kiemelnek a vér szerinti családból és nevelőszülőknél helyeznek el. 25 percben párhuzamosan követjük a nevelőcsalád és a vér szerinti anya szemszögét. Ezt a filmet fesztiválokon már bemutatták, például a Verzió Emberijogi Filmfesztiválon. A trailere itt látható:

A második film főhőse három magyar lánytestvér, akiket egy amerikai házaspár fogadott örökbe. Máté jelen volt kamerájával a barátkozáskor, s nagy projektje, hogy tíz éven át követi az új család sorsát, a lányok felnövekedését. Három év már eltelt az örökbefogadás óta, Máté többször meglátogatta a családot és forgatott náluk. A rendezvényünkre most 20-30 percet összevág az anyagból. A film egy része angolul lesz, felirat nélkül, alapfokú nyelvtudással megérthető (a gyerekekhez beszélnek angolul az új szülők). Tehát, aki most nem jön el, annak még hét évet várnia kell, hogy ezt a filmet láthassa. olvasásának folytatása

“Minden megszakadó kapcsolat azt erősíti a gyerekben, hogy ne merjen bízni”

Bátki Anna pszichológussal a kötődés kialakulásáról, építéséről beszélgettem. Örökbefogadó szülőknek ez nagyon fontos téma, a cikkből itt két idézetet közlök, a teljes írás a Gyereksorsok blogon olvasható.Bítki-Anna

Néha megijednek az örökbefogadók, ha azt írja a szakvélemény, hogy a gyerek nagyon erősen kötődik a nevelőszülőhöz.

Ha van egy erős érzelmi kapcsolat a nevelőszülővel, az inkább jó jel, emiatt nem érdemes abbahagyni a barátkozást. Fontos, hogy a gyerek igényeire szabjuk a barátkozást. Ha szeretném, hogy majd hozzám is kötődjön, akkor a szülői érzékenység lesz a kulcs, empatikusnak kell lenni. Ha a gyereknek ez nehéz, akkor inkább több időt kell tölteni a barátkozással.

Néha előfordul, hogy az örökbefogadók már két hete ott ülnek a nevelőcsaládnál és nem halad a dolog, a gyerek még mindig sír, ha kimegy a nevelőanya a szobából. Van, hogy olyan tanácsot kapnak a szülők ilyenkor, hogy ültessék be a gyereket az autóba, vigyék el akár erővel is egy kirándulásra, ha sír, majd abbahagyja.

Tőlem idegen, hogy akkor is vigyük a gyereket, ha sír, ezt én senkivel nem csinálnám. Akkor rövidebb időket töltenék együtt, menjünk ki együtt a játszótérre és tíz percre menjen el a nevelőszülő. Több évtizedes kapcsolatot alapozunk meg, szánjunk rá kicsit több időt. Sok minden lehet a háttérben, lehet, hogy korábban, a vér szerinti családjában bántották a gyereket, azért bizalmatlan. Éljük bele magunkat a gyerek helyzetébe ilyenkor, ne felnőtt aggyal gondolkodjunk, hanem igyekezzünk, hogy számára a legkevesebb sérüléssel csináljuk végig a barátkozást.

Látsz tipikus örökbefogadói hibákat?

Hát, talán nem hibáknak nevezném ezeket, de valóban vannak olyan viselkedésminták, amik jellemzőbbek az örökbefogadó szülőkre. Gyakran előfordul, hogy saját bizonytalansága vagy szorongása miatt nehezen fegyelmez, nem tart határokat, vagy mindent meg akar adni a gyereknek, és úgy érzi, nagyon rövid idő alatt neki kell pótolni a korábban elszenvedett hiányokat. Sokan érzik úgy, hogy nekik ki kell érdemelni a gyerekük szeretetét, nagyon törik magukat, mert nem bíznak benne, hogy a gyerekük úgyis kötődik majd hozzájuk, kialakul és tartós lesz a szeretetteli, jó szülő-gyerek kapcsolat. Nagyon jellemző a félelem az örökbefogadás témájától, ennek az elkerülése vagy épp túlhangsúlyozása, ami nem szerencsés. Tehát van, aki tudja, hogy fontos erről beszélni, vagy épp őt magát foglalkoztatja a dolog, és folyton beszél az örökbefogadásról, de nem érzékeny arra, mikor terheli ezzel túl a gyereket, mikor érzi esetleg úgy a gyerek, hogy a téma folytonos emlegetése épp azt jelenti, hogy ő nem is tartozik valójában a családba. Tehát ilyenkor a szülő nem a gyerek valós igényeire reagál. A vér szerinti szülőkről sokan nem tudnak tiszteletteljesen, elfogadóan beszélni, ami pedig a gyerek elemi érdeke lenne. Nagy és időnként irreális elvárások lehetnek a szülőkben arra vonatkozóan, hogy a gyerek hogyan kötődjön, és nem veszik figyelembe, hogy a gyerek mit hoz magával ebbe a kapcsolatba. De persze a vér szerinti szülőkre is jellemző sokszor, hogy nem azt tartják tiszteletben és fogadják el, milyen is valójában a gyerekük.

Az interjú első része itt olvasható: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-orokbefogadas/

A második rész: http://gyereksorsok.hu/batki-anna-kotodes-2/

Gyakori kérdések a juttatásokról

Ma tipikus és ritkább kérdéseket szedtem össze az örökbefogadott gyerek után járó juttatásokkal és szabadsággal kapcsolatban. Angéla volt a szakmai lektor.

  1. Mikortól jár a gyes, gyed stb.? A hazavitel napjától vagy a tényleges örökbefogadástól? Minden ilyen juttatás a kihelyezés napjától jár, azaz attól a naptól, hogy hazaviszed a gyereket.
  2. Mi jár a barátkozás idejére? Sajnos semmi. Ezt az időszakot szabadsággal (fizetés nélküli szabadsággal, a munkáltató jóindulatával) oldják meg az örökbefogadók. Frissítés: 2020. szeptember 1-től jár tíz nap szabadság a barátkozás idejére, a leendő anyának és az apának is.
  3. Kirúghat a munkaadóm a barátkozás alatt? Igen, a barátkozás alatt nincs munkajogi védettség. Ha hazavitted a gyereket, és gyermekgondozás céljából fizetés nélküli szabadságot (vagy szülési szabadságot) veszel igénybe, onnantól védett vagy.childrens-shoe-1728295_1920
  4. Mi jár, ha kétévesnél idősebb gyereket fogadok örökbe? Sajnos csak a gyes, havi 25 ezer forint, a gyerek hároméves koráig, (és persze a családi pótlék). Ha háromévesnél is idősebb a gyerek, akkor fél év örökbefogadói gyes jár, szintén havi 25 ezer forint. Frissítés: 2020-tól jár a gyeddel azonos összegű örökbefogadói díj 168 napra, majd a sima gyes a gyerek 3 éves koráig.
  5. olvasásának folytatása

Örökbe.hu karácsonyi buli

Szeretettel várlak titeket a két ünnep között egy kis morzsabálra.

Mikor: 2017. december 27-e, szerda, 16-19 óra. Munkanap, de téli szünet.

Hol: Budapesten a II. Lövőház utca 39.-ben, az Ulyssys Kft. IV. emeleti tárgyalójában (már többször találkoztunk itt, a Mammut közelében van). A portástól tudtok belépőkártyákat kérni, amit felérve rögtön kérünk vissza. Ki is lesz táblázva, hogy odataláljatok! Térkép itt. A 4-es, 6-os villamos Széna téri megállójától kis séta, a parkolás ingyenes lesz a környéken.

Mi: kötetlen beszélgetés, bulizás, gyerekeknek és felnőtteknek közösen, a karácsonyról megmaradt finomságokat hozzátok el! Ismerkedő játékok is lesznek, de semmi sem kötelező.

A szokásos Örökbe.hu feltételek érvényesek, azaz:

  • Jelentkezzetek nálam mailben a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.
  • Lehet később jönni és előbb hazamenni.
  • Jöhet bárki: örökbefogadó, várakozó, érdeklődő, felnőtt örökbefogadott, családtag, szakember. Nagyikat is várunk szeretettel, a mienk is ott lesz. Nem baj, ha még nincs gyereked, ha nincs határozatod, ha nem ismersz senkit. A 9 éves lányom is eljön, így a nagyobb gyerekeknek is lesz társasága, őket se hagyjátok otthon.
  • Mindenki kap egy táblácskát a nevével, gyerekei korával, (Pl. Zsuzsa, 4,6,8), ami az ismerkedést segíti. Tegeződünk, nyitottak vagyunk, bárkivel lehet beszélgetni.
  • Játékok az irodaházban nincsenek, ezeket ti hozzatok.
  • A rendezvényen fotózunk, a képek felkerülhetnek a blogra. Aki nem szeretne rajtuk szerepelni, a jelentkezésnél szóljon.
  • Hozzatok enni-, innivalót, várjuk a karácsonyi maradékokat.
  • Elhozom a gyerekeim élettörténeti albumát (lifebook – ha beleegyeznek), aki szeretne ilyet készíteni, az belenézhet.
  • A blogot és a találkozókat is önkéntes munkában szervezem, ennek támogatására lehetőség lesz a helyszínen.

A helyszínért köszönet az Ulyssys Kft.-nek. Gyertek, jó lesz!

Ismerkedőfeladat. Kép a tavalyi év végi találkozóról. És persze nem kötelező ismerkedni!

Amire nem számítottam

Vendégposzt. Olvasónk, Bombanyu egy kétéves kisfiút fogadott örökbe, s otthon az első időszakban több meglepetéssel szembesült. Miért üti Gergő az anyukáját? Miért nem ad ki hangot az ébredés után? És miért nem jó ötlet alvásidőben szuperanyaként ragyogóra takarítani a lakást? Bombanyu naplójából idézek, a helyzetek más örökbefogadónak is ismerősek lehetnek.

Amivel meglepett Gergő

Az örökbefogadott gyerekek hozhatnak magukkal olyan viselkedéseket, amelyek sokszor már csak élesben derülnek ki. Bár nyilván nem változtat ez semmit az érzéseinken Gergő iránt, de nekem párszor kihagyott a szívem néhány dobbanást…

  1. Jaktálás

Egyszer régen láttam az állatkertben, hogy a jegesmedve előre-hátra himbálja magát. Gyerekfejjel is éreztem, hogy ez valami nagyon szörnyűséges dolog lehet, azóta nem járok állatkertbe. Megutáltam. A jaktálás magyarul önringatás. Amikor egy kisgyerek senkitől nem várhat vigaszt, akkor saját magát vigasztalja, ahogy tudja. Gergő a nevelőszülői házban csinálta ezt sokszor, játék közben, ha meghallotta a földszintről felszűrődő hangokat, leült W-ülésben a lépcsőt lezáró kerítés elé, ahonnan nem látta, csak hallotta a nevelőszülőket és előre-hátra hintáztatta magát… Mikor először láttam, fogalmam sem volt, hogy mit csinál, csak összenéztünk Ferivel és próbáltuk elterelni a figyelmét. Beszéltünk szakemberrel: ez tipikusan az érzelmileg elhanyagolt gyerekekre jellemző, a nevelőotthonokban gyakori. Jó hír, hogy bár a nevelőszülői házban nagyon sokszor jaktált, azóta, mióta elhoztuk, teljesen leszokott róla. Rossz hír, hogy vélhetően stresszes szituban újra elkezd jaktálni, önkéntelenül is.

  1. Katatón állapot ébredéskor

Ilyet remélem, hogy én sem fogok többet látni és mindenkinek kívánom, hogy ezt elkerülje. Mikor először tapasztaltuk, tényleg azt hittem, hogy megáll a szívem…

Amikor hozzánk került Gergő, nem tudtuk pontosan, hogy mikor ébred, mert soha szóval, hanggal, kiabálással nem jelezte, hogy már ébren van. (Ennek az okát is csak feltételezzük: hiába kiabált, jelezte, nem ment be hozzá senki.) Így hát eleinte sűrűn bejártunk hozzá reggel és figyeltük. És egyszer csak eljött az időpont, amikor már felébredt. Legalábbis nyitva volt a szeme. Mozdulatlanul, tónustalanul, élettelenül feküdt, mint egy rongycsomó. Csak onnan tudtuk, hogy él, hogy mozgott a mellkasa. Nem reagált semmire, se a beszédünkre, sem a simogatásunkra. Kiemelni sem tudtuk az ágyból, mert olyan volt, mint a zacskós tej, csak 11 kilósban. Így eltelt mondjuk 5 perc, addig csak ültünk az ágya mellett, simogattuk, beszéltünk hozzá, és bíztunk abban, hogy egyszer csak életre eszmél. És igen, 5 perc elteltével felült, mintha mi sem történt volna, indulhatott a nap. Ezt az első hónapban 3-4 naponta tapasztaltuk. Most már a következők egyikével fogad minket reggelente: csipcsipcsókázik, vagy hangosan kiabálja, hogy nya, sze (anya, szeretlek, persze lehet, hogy valójában azt akarja mondani, hogy nyaralok szerdán), vagy őrületes hisztivel, aminek az okát még nem minden esetben tudom.

  1. Fej-beverés

Hát, ez is elég durva. Gergő úgy vezeti le a stresszt, hogy veri a fejét. Falba, földbe, néha engem próbál lefejelni. Amikor elhoztuk, hosszú haja volt elöl, takarta a homlokát. Már itthon voltunk, amikor észrevettük, hogy egy hatalmas, sárgás-lila púp éktelenkedik a homlokán. Jaj, szegényem, biztos elesett… Elég hamar tapasztaltuk, hogy nem. Ha nem tetszik neki valami, vagy türelmetlen, nem sikerül valamit megcsinálni, bármi baja van, akkor többször beleveri a fejét a legközelebb eső valamibe. Én ezt többféleképpen kezelem, ha kemény cuccba veri a fejét, odateszem a kezem, ha puhába, egyáltalán nem reagálok rá, és minden esetben megpróbálom elterelni a figyelmét. Az elején nagyon brutál módon csinálta, aztán egy teljes hónapra megfeledkezett erről az egészről, aztán sajnos visszatért, de sokkal finomabb módon, úgyhogy most már csak annyit mondok neki, hogy “Gergő, ugye tudod, hogy ezzel semmit nem érsz el”, általában egy “öklelés” után abbahagyja. olvasásának folytatása

„Az örökbeadáskor muszáj volt felnőnöm”

Zsófi gimnazistaként esett teherbe, s egyedül hozta meg a döntést, hogy egy másik családra bízza a kislányát. Bár ma sem tenne másképp, mégis nagyon megviselte annak idején az örökbeadás. Azóta az élete rendbe jött, dolgozik, tartós kapcsolata van, s Magyarországon különleges módon a gyerekkel is rendszeresen találkozik.

Mesélj kicsit magadról!

25 éves vagyok, üzletvezető-helyettesként dolgozom egy kereskedelmi cégnél, emellett személyi edzői tanfolyamot is végeztem, ezt csinálom a szabadidőmben, később főfoglalkozásként is szeretném. Hat testvérem van, jó a kapcsolatom velük.

Jó családban nőttél fel?

Apukám elég durván ivott régebben, verekedett is, de az utóbbi öt évben sikerült rendezni. Volt egy necces időszak, mikor úgy nézett ki, hogy elválnak a szüleim, mindenki ezen imádkozott, de végül együtt maradtak, Apu önszántából abbahagyta az ivást. Utólag azt mondom, megérte a szenvedés, most harmonikus a szüleim kapcsolata, harminckét éve vannak együtt.

Én gimi tizedik osztályában összejöttem egy fiúval. Nagy szerelem, tini voltam, hülye voltam. Tíz hónap után szakítottunk, ez március táján történt. Júniusban elmentem anyukámmal rákszűrésre, akkor mondta az orvos, hogy egy hathónapos gyerek lapul bennem. Első sokkomban elszívtam még egy cigit.

Cigiztél a terhesség alatt?

Igen, amíg észre nem vettem, ittam is. Mikor megtudtam, abbahagytam.

Hogyhogy nem vetted észre a terhességet?

Később elmentem pszichológushoz, aki szerint nyilván tudtam róla, csak erős pszichikai gát volt bennem ezzel szemben. Még menstruáltam is, ami nyilván másmilyen vérzés volt. Hat hónapig a hasamon sem látszott, csak egy kicsit híztam mindenhova egyenletesen, aminek még örült is mindenki, mert 44 kiló voltam.

Hogy lettél terhes?

Nem védekeztünk soha. Fiatalság, bolondság, azt hittem, velem ez nem történhet meg, hát megtörtént. A nőgyógyász után felhívtam a srácot, aki annyit mondott, jó vicc volt, és lecsapta a telefont. Utána mentünk Anyuval orvoshoz, vizsgálatokra, mindent rendben találtak. Mikor megtudtam, az első gondolatom az volt, hogy találjunk szülőket, mert én nem érdemlem meg, itt nem lesz jó helye. olvasásának folytatása

Babaköszöntő 2017. november

Itt a havi Babaköszöntő. Öt kisgyerek érkezését mutatják be a családok. Magánutas örökbefogadás két nagy gyerek mellett, sokévi várakozás egy idősebb angyalkára, durva diszkrimináció vallási okból, szülővé válni 50-hez közel. És egy régi posztolót is viszontlátunk. Szeretettel gratulálok a családoknak! A Babaköszöntőbe folyamatosan jelentkezhetnek a frissen örökbefogadók, a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen.

Nicknév: Bea

Kik vagytok? Vidéken élő házaspár vagyunk két örökbefogadott gyermekkel, akik már 11 és 9 évesek. Mindig három gyermeket szerettünk volna, ezért jelentkeztünk újra.

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy mi már esküvő előtt beszéltünk arról, hogy ha lesz vér szerinti gyermekünk, akkor is szeretnénk örökbe fogadni. A férjem családjában több jó példa is volt előttünk. Így amikor kiderült, hogy szinte nulla az esélyünk vér szerinti gyermekre, nem volt akkora trauma, illetve nem sokáig gondolkodtunk. Inszemináció nálunk nem jöhetett szóba, lombikot pedig nem akartunk.

Ki érkezett? Jonatán, újszülött egészséges kisfiú érkezett nyílt örökbefogadással, a Tegyesz közvetítésével.

Mennyit vártatok? Majdnem három évet.

Mennyit várt a gyerek? A kórházból mi hoztuk haza, mi több, már a szülésnél is bent voltam, ami életre szóló élmény számomra.

Miért pont ő? A történetünk nem mindennapi. Kislányra vártunk 2 éves korig, már a megyei lista eleje felé közeledtünk. Ekkor megkeresett minket egy kismama magánúton, 22 hetes terhesen, hogy örökbe szeretné adni a babáját. Rengeteget gondolkodtunk, hiszen már a lista elején voltunk, és eleve belevágni egy ilyen kockázatos dologba nem volt egyszerű… Felhívtuk a tegyeszes ügyintézőnket, aki nagyon kedves volt, és mindenben segített. Belevágtunk. Lelkileg engem iszonyatosan megviselt az a majdnem 5 hónap, amíg megszületett a kisfiunk. A vér szerinti anyával nagyon jóban lettünk, rengeteget beszélgettünk. Ő következetesen végig kitartott az örökbeadás mellett, ennek ellenére bennem végig ott lebegett a mi lesz, ha mégsem… Egészen annak a bizonyos 6 hétnek a végéig. Csak 32 hetesen derült ki, hogy kisfiú, de akkor már nem érdekelt minket a neme. Maga a helyzet az, amit örökbe fogadtunk, már előre. Annak ellenére, hogy a legcsodásabb kisfiút kaptuk, akit csak lehet, és egy lányra sem cserélném el, nem tudom, hogy kibírnám-e ezt az utat még egyszer. Aki ilyenre vállalkozik, jól gondolja meg.

Miért pont ti? Magam sem tudom. Pedig már volt két nagy gyermekünk, és a vér szerinti anya mégis minket választott, pedig volt több lehetősége is. Nála például kifejezetten előny volt, hogy a gyermeke nagycsaládba kerül. Azt gondolom, nincsenek véletlenek. Örökre hálás leszek neki.

 A tanács, ami jól jött volna: Túl korán ismertük meg egymást a vér szerinti anyával, és emiatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, nehéz volt az elszakadás.

A legnagyobb problémánk most: hogy ne kényeztessük el a kisfiunkat túlságosan:-) Egyébként nagyon boldogok vagyunk.

Miről olvasnál? Bármiről, ami az örökbefogadással kapcsolatos. Mostanában a kiskamasz dolgok érdekelnek legfőképp.

*******

Nicknév: Zaki, a csoda

Kik vagytok? Budapesten élünk. Én Salgótarján mellett nevelkedtem egy kis faluban. 2004-től vagyunk házasok a férjemmel. Ő algériai arab származású. Próbálkoztunk a saját gyerekkel, de mivel cukorbeteg vagyok, mindig arra fogták, hogy nem esek teherbe. Elég stresszes életet élünk a munka miatt. Két alkalommal sikerült teherbe esni, de a 4. hónapban elment a baba. Utána lefogytam én is, férjem is 45 -45 kg-ot és megpróbáltuk a beültetést a János Kórházban. Engem még annyira addig nem aláztak meg, mint ahogy a kezelőorvos. Majd mikor elment a baba, aznap mondta, “maga ne akarjon gyereket, maga cukros. 5,2 a HgA1c”. Ezt nem is értettük, de akkor 2 éve júliusban (Zaki akkor született) beadtuk a kérelmet az örökbefogadásra. Tervezünk meg lombikot, de mindenképpen szerettünk volna örökbe is fogadni.

Miben vagytok mások, mint mások? Arab-magyar házaspárként minden nehezebb. Sokat bántottak már minket, de valahogy mindig túlléptünk rajta. Viszont mikor arra hivatkozva, hogy muszlimok vagyunk, 7 nap után visszavették tőlünk Zakit, valami olyan erőt kaptunk, hogy 24 órában mentem és hála istennek 3 nap alatt visszaszereztük. Az ügyintéző olvasta az interneten hogy az iszlám vallás tiltja az örökbefogadást.

Ki érkezett? Zaki 2 éves, a kórházban hagytak ott születéskor. Nevelőotthonban volt fél évig, majd nevelőszülőnél. Kaptunk egy telefont a ramadán utolsó 10 napjában, ami egy fontos ünnep a muszlimoknál. Nagyon boldogok voltunk, és vártuk a döntést, mi mehetünk-e. Bementünk iratismertetésre és elég sok negatív dolgot hallottunk. Megnéztük a fotót és beleszerettünk. Azt mondták, el van maradva, a mozgást kell fejleszteni és szinte mindent, illetve emésztési problémái vannak. Elmentünk Miskolcra megnézni őt és olyan közvetlen volt, barátságos, semmi olyat nem láttunk rajta, amivel az iratanyag ijesztgetett.

Augusztus 31-én 4 nap barátkozás után hazaadták hétvégére. Szeptember 1-je egy másik nagy ünnep volt a vallásban. Utána visszamentünk Miskolcra és kezdődtek a problémák. Elvitték a kezemből étlen-szomjan. Hihetetlen és leírhatatlan rossz érzés volt. 3 nap múlva (a tízéves házassági évfordulónkon), mikor visszakaptuk, velem nem kommunikált. Kb. egy hétbe telt, mire engedte, hogy hozzányúljak. Nem is gondoltuk, hogy ilyen csodás kisfiút kapunk. Férjem mindig azt mondta, fél, hogy beteg gyerek lesz. Na de most nagy a szerelem.

Mennyit vártatok? Két évet a jelentkezéstől.

Miért pont ő? Először 3 éves korig szerettünk volna örökbe fogadni, majd a tanfolyam után felemeltük 5 évesig. Származásra nem volt megkötésünk. Mi őt megnéztük, beleszerettünk és hazahoztuk. Olyan, mintha eleve nekünk született volna.

A legnagyobb problémátok most: Igazából nem voltam felkészülve, hogy 3 nap alatt bővült a család egy édes kétévessel. Nekünk és neki is kellett idő.

*******

Nicknév: Zsófi

Kik vagytok? Hosszú ideje erős és szerető kapcsolatban, jó házasságban élő pár vagyunk. Harmincas éveink elején kezdtünk gyerekvállaláson gondolkodni, és amint kiderült, hogy egészségügyi okok miatt nem lehet saját babánk, szépen elkezdtük az egyéb lehetőségeket sorra venni. Mindent megpróbáltunk, amit lehetett, de a lombikprogram sikertelenségénél világossá vált, hogy olyan jellegű a problémánk, hogy nincs értelme tovább próbálkozni. Ezután vágtunk bele az örökbefogadásba. Nem keserűséggel, hanem nagyon kíváncsian és motiváltan!

Miben vagytok mások, mint mások? Talán abban, hogy mertünk tág életkori intervallumot vállalni. 0-7 éves korig vártunk gyermeket. Az eredeti gondolatunk az volt, hogy testvérpárt szeretnénk, alapvetően ezért toltuk ki az életkori határt.

Ki érkezett? Az angyalka, aki hozzánk érkezett, igazolja, hogy jól döntöttünk, hogy nagyobb gyereket is vállalunk. Hatodik évét éppen betöltött tündérszép huncut kislányunk lett:-) Az országos lista alapján jutottak el hozzánk. A kislány 4 év csecsemőotthon után nevelőszülőhöz került, mi ott ismertük meg őt. Nagyon kedves, szuper nevelőanyuka mellett boldog, és meglepően kiegyensúlyozott kislány várt minket.

Mennyit vártatok? Öt év után érkezett az angyalkánk. Ez nekünk nagyon hosszú idő volt. A megkeresés előtt nem sokkal éppen arra jutottunk, hogy ha lejár az alkalmassági határozatunk, nem hosszabbítjuk tovább, feladjuk.

Mennyit várt a gyerek? Sokat. Nem sokkal a 6. szülinapja után született meg a határozat arról, hogy a kislány örökbe fogadható. Tehát szinte azonnal kiajánlották… szerencsére nekünk 🙂 A biológiai anyuka szülés után otthagyta a kórházban. Tudomásunk szerint ő soha nem is látogatta, nagynéni és egyéb rokonok látogatták nagy ritkán. A kislány nem is emlékszik semmilyen vér szerinti rokonára.

Miért pont ő? Miért ilyen idős gyereket akartatok? Az öt év várakozás során több kiajánlásunk is volt. Egy esetben személyes találkozóig jutottunk, másik kettőt pedig már a telefonos megkeresésnél visszautasítottunk. A negyedik megkereséskor ajánlották ki a mi kis angyalkánkat. Kislányunkkal most egy éve vagyunk egy család. Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján azt gondoljuk, hogy jó döntéseket hoztunk. A kislányunkkal való találkozás egy mesébe illő „első látásra szerelem” volt, mindhármunk részéről. Az összeszokás azonban, -még annak teljes tudatában is, hogy ezt mindhárman akarjuk-, tele volt nehézségekkel. Azt hiszem, ha megalkuvó módon a korábbi lehetőségeket elfogadtuk volna, igen küzdelmes lett volna a dolog lelki oldala a nehéz pillanatokban.

Miért pont ti? Egyszerűen mi következtünk a sorban. Mi nem fordultunk alapítványokhoz, a Tegyesszel tartottuk a kapcsolatot. Ott pedig igen hosszú a várólista, és a visszautasításainkat sem nézték jó szemmel. Ez alkalommal talán csak azért jutottak el hozzánk, mert kevesen fogadnak el egy hatéves gyereket.

A tanács, ami jól jött volna utólag: Hogy ne legyenek irreális elvárásaink önmagunkkal szemben. Semmi baj, ha nem tudsz egyik pillanatról a másikra a semmiből tökéletes szülő lenni. Adj időt magadnak, hogy gyakorolhass, és az is szuper lesz, ha „elég jó” szülő leszel.

A legnagyobb problémátok most: Kislányunk életében nem szerepelt apafigura. A csecsemőotthon után csak 2 évet töltött nevelőszülőnél, és a nevelőszülői családban az apa külföldön dolgozott. Ritkán találkoztak, inkább valamiféle kedves vendégként jelent meg néha otthon. Már túl vagyunk a nehezén, de sok időbe telt, amíg kislányunk az apafigurát, szerepet elfogadta. Nem értette, miért kell az anya-lánya szimbiózist megosztania bárkivel is. Nyilvánvalóan ambivalens érzelmei voltak apával szemben, amelyeket nem is palástolt. Nagyon jól eljátszottak, ha kedve volt hozzá, de ha nem, akkor mindent elkövetett annak érdekében, hogy apát kizárja mindenből, és persze ehhez számított volna anya támogatására. Tettel, szóval, játékkal, minden lehetséges módon sokáig mutattuk, magyaráztuk neki, hogy mi hárman vagyunk egy család, ahol mindenkinek megvan a maga szerepe, és hogy a szeretet nem fogy el, nem kell félteni senkitől, osztozni is lehet rajta.

Miről olvasnál szívesen? Sikertörténetekről. Ha valakinek sikerül nehéz helyzeteket kitartással, vagy találó, kreatív módon megoldania, abból mások is sokat tanulhatnak. Mi örökbefogadók, akik hasonló utat járunk be, egymás történeteiből ötletet és erőt meríthetünk.

*******

Nicknév: csak olvasni szoktuk a blogot.

Kik vagytok? Tizenöt éve vagyunk házasok, ráadásul nem is fiatalon házasodtunk össze. Nekem első házasságom, feleségemnek már volt egy korábbi házassága. Eleinte kifejezetten nem akartunk gyereket, jól éreztük magunkat, illetve még alakultak a dolgaink (költözés, házépítés stb). Mindig is benne volt a dologban, hogy szeretnénk gyereket majd egyszer, de túlságosan nem foglalkoztunk a témával, hogy miért nem jön. Szerettük egymást, jól elvoltunk, igazából nem is hiányzott túlságosan. Elég kusza életet éltünk, a miénk nem a “reggel bemegyek dolgozni és este kiszámíthatóan otthon vagyok” élet. Szinte mindig másként alakultak a napjaink. Egy kis félelem volt is bennünk emiatt, hogy hogyan tudunk majd beilleszteni egy harmadik személyt ebbe az életbe. Én vállalkozóként dolgozom, feleségem kerámiákat készít. Egy ponton ráeszméltem/tünk, hogy bizony ha ebben a témában nem lépünk komolyan, akkor a gyerek-sztoriból nem lesz semmi, minden lehetőséget elszalasztunk. (Ez eléggé megrémisztett, mert ugyan túlságosan nem hiányzott a gyerek, de azért itt-ott tetten lehetett érni, hogy nagyon hiányzik.)

Fiatalabbak nem leszünk, sőt az örökbefogadás lehetőségéről is lecsúszunk, a korunk miatt.

Csak a természetes megoldás, illetve az örökbefogadás jöhetett szóba, az orvosi megoldással egyáltalán nem számoltunk. Mikor jelentkeztünk én 47 éves voltam, feleségem két évvel idősebb nálam.

Miben vagytok mások, mint mások? Mindketten keresztények újjászületett keresztények lettünk,  és ez nagymértékben meghatározza az értékrendünket. Illetve talán abban is, hogy már igencsak az utolsó pillanatban történt meg az örökbefogadás. (50 előtt néhány hónappal).

olvasásának folytatása

Gyakorlati tudnivalók a szombati rendezvényről

Olyat tettem, amit még sosem: lezártam a jelentkezést. Már 70 felnőtt ígérkezett el, nem fogunk beférni, így sajnos húzni kellett egy vonalat. De nagyon örülök, hogy ennyi embert érdekel a téma! A többieknek vigasz, hogy igyekszem majd cikkben is megjelentetni a beszélgetést. Emlékeztetőül: egy fiatal felnőtt örökbefogadott lány és a vér szerinti családban felnőtt nővére lesz a vendég.

Gyakorlati dolgok a résztvevőknek:

A cím: Budapest, II. kerület, Lövőház u 39., az Ulyssys Kft.-nél. A beszélgetés a IV. emeleti tárgyalóban lesz, a földszinten jobbra kell menni, majd lifttel fel. Csak belépőkártyával tudtok bejutni, de ezt rögtön adjátok is le az érkezés után fenn.

Aki gyerekkel érkezik, jöjjön oda 15:45-re. A gyerekek egy földszinti tárgyalóban lesznek. Először mindenki jöjjön fel a IV.-re, majd a gyerekeket összegyűjtjük, és az óvónőkkel elmennek a megőrzőbe. Mivel ez egy iroda, játékot és ennivalót hozzatok a gyereknek. Felnőtteknek való ennivalót is hozhattok. A gyerekmegőrzés ára 1000 Ft/gyerek, ezt az óvónőknek fizessétek ki. Ha a gyerek megbetegedett vagy mégsem jön, szóljatok.

16 és 18 óra között a vendégek mesélnek, aztán feljönnek a gyerekek és kötetlen bulizásba csapunk át.

Az interjú a lányok anyukájával itt olvasható.

A helyszínen lesz mód a blog és a rendezvények önkéntes támogatására. A nagy tömeg miatt az ismerkedős játék elmarad.

A későbbiekre: nagyon örülnék, ha tudnátok ajánlani olyan termet, ahova népszerűbb rendezvények esetén ennyien vagy még többen beférünk, ingyen vagy csekély összegért, és a gyerekekre is lehet vigyázni egy másik helyiségben.

Várok mindenkit szeretettel.