megmondás

A származásmegismerés módszertanának pszichológiai aspektusai

Örökbe1 hozzászólás

Székely Zsuzsanna pszichológus tanulmánya. A jogszabályi hivatkozásokat is tartalmazó alapos írást érdemes odaadni a származáskutatás vagy élettörténet megismerése során a szakembereknek. 

Az örökbefogadottak származásmegismerésén szűkebb értelemben a jogi szabályokhoz, életkorhoz és egyéb feltételekhez kötött gyámhivatali eljárást értjük, mely lehetőséget nyújt az érintettek hozzájárulásával az örökbefogadottaknak a vér szerinti szüleik, testvéreik és féltestvéreik megismeréséhez, valamint a vér szerinti szülőknek az örökbefogadott szempontjából releváns egészségügyi adatainak megismerésére a hozzájárulásuk nélkül is.

A származásmegismerés az örökbefogadottak számára azonban nem egyszeri esemény, hanem élethosszig tartó folyamat, mely során az örökbefogadott saját történetének aktív értelmezőjévé válik, és pozitív kimenetel esetén kettős identitása nem csupán a hiányokra épül, hanem a genetikai és az örökbefogadói családi kapcsolatok integrációjára.

Székely Zsuzsanna. Fotó: Förster Tamás, csalad.hu

Nem pusztán információszerzésről van szó, hanem identitásépítésről, önismeretről és érzelmi integrációról. A módszertan ezért nem csupán a dokumentumok átadására korlátozódik. A származás megismerése, az identitás felépítése, az élettörténeti narratíva kialakítása éveken át tartó folyamat, amelyben a szakember támogató, mediatív, közvetítői szerepet tölt be. Az örökbefogadó szülőké a folyamatos, aktív, személyes támogatói szerep, amihez a felkészítéstől az örökbefogadott egész gyermekkorán át elérhető szakmai támogatást kell biztosítani.

Az érintettek származásmegismerésével kapcsolatban nem tekinthetünk el a vér szerinti családdal való folyamatos kapcsolattartást lehetővé tevő, – az utóbbi évtizedekben elterjedt – nyílt örökbefogadások és a közösségi internetes felületek erre vonatkozó, általában már serdülőkorban elérhető lehetőségeitől, és a nevelőszülői családokkal egyre gyakrabban megvalósuló  örökbefogadás utáni kapcsolattartások helyzeteinek előnyeitől, de nem egyszer tapasztalható kommunikációs ártalmaitól sem, vagyis a számos nem hivatalos, alternatív út elérhetőségétől.

Ezek az új jelenségek a szakemberek és az örökbefogadók számára is új kíhívásokat, új helyzetkezelési stratégiákat igényelnek a származásmegismerés terén is, amelyekre minden érintettet fel kell készíteni.

Az identitásfejlődésben a származási adatok ismerete alapvető referenciapont. Magyarországon viszont több országtól eltérően még a származáskutatáskor sem kapják meg az örökbefogadottak az eredeti születési anyakönyvi kivonatuk másolatát. Azoktól, akik ehhez más úton hozzájutottak, tudjuk, hogy mekkora ajándék pedig ez számukra: az önazonosságuk bizonyítéka (a szerencsére már egyre gyakrabban megtartott, szülőanyától kapott utónév mellett), „az vagyok, akinek megszülettem”. → olvasásának folytatása

2025. február 5., 17:30 Elmondjam? Ne mondjam?

ÖrökbeHozzászólás
Következő online rendezvényünkön azzal a helyzettel foglalkozunk, mikor távolabbi ismerősök vagy ismeretlenek kérdeznek rá az örökbefogadására. Elmondjuk-e, ha a szomszédban, a boltban, a játszótéren rákérdeznek a gyerekünk örökbefogadására? Hogy kezeljük, ha a gyerek külseje látványosan eltér a szülőétől?
 
Fotó: Paul Hanaoka, Unsplash.com
Játékos, tapasztalatmegosztó beszélgetést tervezek, ahol a jelen levők is elmesélhetik, ők milyen helyzetekkel szembesültek és hogy oldották meg ezeket. A célcsoport elsősorban a friss örökbefogadók, de bárki mást is szívesen látunk.
 
Felvétel nem készül. 
 

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő. 

Mikor: 2025. február 5-én, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása

„Nekem mindig az volt a legfontosabb üzenet, hogy most mi együtt vagyunk, és szeretjük egymást”

ÖrökbeHozzászólás

Ungvári Bélyácz Betti örökbefogadásról szóló mesekönyveivel írta be magát a hazai örökbefogadók szívébe. Emellett szakmai vezetője az örökbefogadással kapcsolatos könyveket és meséket kiadó és forgalmazó Színes a világnak, civilben tanítónő és örökbefogadó anyuka.

 Hogy jutottál el a mesekönyvekhez?

Viszonylag hamar kiderült, hogy nem lehet vér szerinti gyermekünk a férjemmel, és gyorsan eljutottunk az örökbefogadás gondolatáig. A várakozás ideje alatt minden fellelhető, a témával foglalkozó szakirodalmat felkutattunk, elolvastunk, ez segített mindkettőnknek.

Aztán megérkezett nagyobbik gyermekünk újszülöttként. Az első pillanattól téma volt az örökbefogadás, meséltük az ő kis történetét. Akkoriban egyetlen örökbefogadással kapcsolatos mesekönyv volt a magyar könyvpiacon, a Nekem két születésnapom van című, amit valamiért a gyermekem nem akart kézbe venni. Laura nagyon korán elkezdett kérdezni, és az volt a pillanat, amikor elhatároztam, hogy kell egy mese nekünk, az ő története, ami nekünk szól. Először úgy gondoltam, magunknak írom, de hamar kiderült, hogy óriási igény van örökbefogadó mesére az örökbefogadó közösségekben. Tagja voltam akkoriban több ilyen témában szerveződő csoportnak, így sok családdal kapcsolatba kerültem.

Ungvári Bélyácz Betti, 2014, fotó: Reisz Gyula

Nem tartom írónak magam, és kezdetben óriási vállalkozásnak tűnt, hogy minden tapasztalat nélkül belevágjak egy könyvkiadásba. Belekezdtem, és csupa olyan embert sodort mellém az élet, akik jól beleilleszkedtek a folyamatba, akik érzékenységükkel és lelkesedésükkel vittek tovább. Ilyen volt Pál Rita grafikus, akivel együtt több mesekönyvet is készítettünk az évek alatt.

2010-ben jelent meg az Égből pottyant boldogság című mesém, amelyet nagy érdeklődés övezett az örökbefogadó és várakozó családok részéről (ebben a túlzsúfolt rigófészekből kipottyan egy tojás, amiből a kikelő fiókát egy gerlepár neveli fel).

A következő könyv, a Tündérkerti mese és a folytatása (Tündérkerti kalandok) úgy született, hogy a mi beszélgetéseink kerültek bele, csupa olyan gondolat, amelyről úgy gondoltam, hogy jó, ha elhangzik, amelyet egy örökbefogadó anya használhat a gyermekével való beszélgetések során. Ezt éreztem hitelesnek.

→ olvasásának folytatása

2024. április 4. (csütörtök!) Mesekönyvek az örökbefogadásról és az elfogadásról

ÖrökbeHozzászólás
Milyen mesekönyveket érdemes olvasni egy örökbefogadott gyereknek? Hogy tudjuk könyvekkel közel hozni az örökbefogadás, a cigány származás, a másság és az elfogadás témáit? Ezúttal mesekönyvekről fogunk beszélgetni Gubcsi Judit örökbefogadó szülővel, a Romadopt Klub alapítójával, aki saját tapasztalatait osztja meg, milyen könyveket használt maga a gyerekeivel. Nem fogjuk az összes, piacon levő mesekönyvet elemezni, inkább azokról beszélünk, amelyeket ismerünk és jónak találunk. 
 
 

Felvétel nem készül.

Mikor: 2024. április 4-én, kivételesen csütörtökön 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket.

→ olvasásának folytatása

2024. február 5. (hétfő!), 17:30: Hogy beszélgessünk a gyerekkel az örökbefogadásról?

Örökbe1 hozzászólás
Ma már alapvetés, hogy a gyereknek tudnia kell, őt örökbe fogadták. Ennek mikéntjével azonban sok szülő küzd. Következő online rendezvényünkön erről fogunk gyakorlatiasan beszélgetni Sulyok Eszter pszichológussal. Amiről biztos szó esik:
  • Ki kezdje a beszélgetést, a szülő vagy a gyerek? Várjuk meg, amíg kérdez a gyerek? 
  • Milyen szavakat érdemes használni az erről való beszédben?
  • Mikor mondjuk meg, hogy van testvére, mikor mutassunk képet a vér szerinti szülőről?
  • Hogy kezeljük a nehéz előtörténeteket? (börtön, hajléktalanság, drog, bántalmazás)
  • Ha idősebb gyerek érkezik, akkor úgyis emlékszik mindenre? 
És természetesen mindarról beszélünk, ami a jelenlevőket érdekli! Küldjetek előre kérdéseket. 
 
 

A beszélgetésről felvétel készül, a résztvevők nem fognak látszani. 

Mikor: 2024.  február 5-én, kivételesen hétfőn, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása

Videó: Péter, felnőtt örökbefogadott

ÖrökbeHozzászólás

Egy régi ismerőst látunk viszont. Váczi Jezsó Péter nem először szerepel a blogon, örökbefogadottként nőtt fel, a harmincas éveiben jár. Pár évvel ezelőtt megkereste a vér szerinti családját, szoros kapcsolatot alakított ki velük, majd ez a viszony megszakadt. Egy izgalmas, megható beszélgetést, előadást hallhatunk egy olyan embertől, aki nagy íveket ír le az életében, de sokat gondolkodik magán és a körülötte élőkön. Felnövés, útkeresés, cigány származás, az örökbefogadó és a vér szerinti szülőkkel és testvérekkel való viszony is szóba kerül.


A beszélgetés 2022. július 6-án hangzott el az Örökbe.hu virtuális rendezvényén, a kérdező Mártonffy Zsuzsa, a blog gazdája, a videószerkesztés Törökné Vida-Szűcs Katalin munkája. 2 óra.

A beszélgetésben utaltunk az előzőkre. Az első interjút Péter 2015-ben adta, a vér szerinti családdal való euforikus viszontlátásról. Itt olvashatjátok: https://orokbe.hu/2015/03/05/koszonom-hogy-ilyen-embert-faragtatok-a-fiambol/

Ez a hangfelvétel pedig 2020-ban készült, mikor épp mosolyszünetet tartottak: https://orokbe.hu/2020/05/04/utankovetes-peter-podcast/

Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki legalább havi 3000 forinttal támogatja a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. A rendezvények szervezése, a videók elkészítése munka, aminek költségei is vannak, az adomány segíti, hogy újabb programok és felvételek készüljenek.  Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

November 17.: A mesék szerepe az örökbefogadásban

ÖrökbeHozzászólás

Ha örökbefogadásról szóló mesekönyvekkel próbálja a szülő közelebb hozni az örökbefogadást a gyermekének, mely könyvekhez fordulhat? Mire kell ügyelni, ha a szülő saját mesét írna a gyerek érkezéséről? Hogyan lehet a meséket beépíteni a gyermek élettörténetébe? Miben segíthet a mese a felnőtteknek, hogyan formálhat a szülővé válásban? Ezekről az izgalmas kérdésekről fogunk beszélgetni legközelebb Sárközi Tünde meseterapeutával, szociális munkással, aki örökbefogadási tanácsadóként dolgozik, és az örökbefogadott gyerekek élettörténeti munkájával is foglalkozik.

Mikor: 2021. november 17-én szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása

Örökbe fogadott gyerekek az óvodai csoportban

Örökbe1 hozzászólás

Bátki Anna pszichológus tanulmánya. Hasznos írás nemcsak óvodapedagógusok, de más gyerekkel foglalkozó szakemberek számára is.

Manapság szinte elképzelhetetlen olyan óvodai csoport, amelynek tagjai között ne találkoznánk a hagyományos nukleáris (anya, apa, vér szerinti közös gyerek) modelltől eltérő családi háttérrel rendelkező gyermekkel – sőt, gyakran ezek a gyerekek vannak többségben! Mindennapi nevelői munkájuk gyakorlásakor a pedagógusoknak azért kell mindezt szem előtt tartaniuk és tudatosítaniuk, mert a gyermekek harmonikus fejlődésének elengedhetetlen feltétele, hogy ne érezzék úgy, hogy ők nem férnek bele a hagyományos mintába, netán kívülállónak vagy kirekesztettnek kelljen tartaniuk magukat.

Tartalom

1. Problémafelvetés

2. Az örökbefogadás története

3. Mennyire értik meg az óvodáskorú gyerekek az örökbefogadást?

4. Milyen problémák jelentkezhetnek az örökbe fogadott gyerekeknél?

5. Élet a gyermekotthonban

6. Mit tehetnek a pedagógusok?

7. Hogyan beszéljünk, milyen nyelvet használjunk?

8. Kapcsolat a szülőkel

9. Könyvek az örökbefogadásról – gyerekeknek

1. Problémafelvetés

Napjainkban a pedagógusok egyre változatosabb gyerekpopulációkkal találkoznak a munkájuk során. Különböző etnikai és kulturális háttérrel rendelkező, illetve családi helyzetben lévő gyerekek járhatnak egyazon közösségbe. A sokféleségből adódó érzékenységek, nehézségek kezeléséhez, a gyerekek és a családok hatékony támogatásához – az érzelmi odafordulás mellett – elengedhetetlen az is, hogy a pedagógusok korszerű szakmai ismeretekkel rendelkezzenek az adott témában. Cikkünkben egy speciális családi háttérből, az örökbefogadásból fakadó esetleges nehézségeket járjuk körül.

Mielőtt azonban rátérnénk az örökbefogadás kérdéskörére, szükséges lehet annak a végiggondolása, hányféle családmodell is van jelen a mindennapjainkban:

  • vér szerinti anyával és apával élő gyerek (hagyományos családmodell)
  • nagyszülők által nevelt gyerek
  • egyedülálló szülővel élő gyerek
  • elvált szülők gyereke (esetleg a szülő új partnere, házastársa is velük él)
  • nevelőszülők által nevelt gyerek
  • örökbe fogadott gyerek
  • azonos nemű szülők által nevelt gyerek.

Nevelőszülőknél a gyerek átmenetileg vagy tartósan (felnőtt koráig) nevelkedik. A vér szerinti szülők továbbra is rendelkeznek a szülői jogaikkal, sok esetben tartják is a kapcsolatot a gyerekkel, a nevelőszülő jogilag nem lép a vér szerinti szülő helyébe, sőt fontos feladata, hogy segítse a gyerek és szülei kapcsolatának fenntartását, visszagondozza őt a családjába. Ha a körülmények úgy alakulnak, vagy ha a gyermek örökbe fogadhatóvá válik, akkor segítse a gyerek beilleszkedését az örökbe fogadó családba. A hivatásos nevelőszülők hivatásukként, fizetésért végzik ezt a munkát.

Ezzel szemben az örökbefogadás esetében megszakad a jogi kapcsolat a gyerek és vér szerinti szülei között, jogi szempontból az örökbe fogadott gyerek helyzete megegyezik egy vér szerinti gyerek helyzetével. De a gyereknek örökbefogadás esetén is joga van tudni a gyökereiről, a származásáról.

2. Az örökbefogadás története

Az örökbefogadás szokása a történelem kezdete óta létezik. A szülők halála vagy más, az utód felnevelését ellehetetlenítő probléma esetén rokonok, barátok, ismerősök vették magukhoz, nevelték fel a gyermeket, a jogrendszer beavatkozása nélkül. A formális örökbeadás intézménye, amely a szülői jogok átruházásával, valamint öröklési joggal jár, a babiloni idők óta ismert.

A XX. század közepére vált általánossá (Európában és az Egyesült Államokban) a zárt és titkos örökbefogadási nyilvántartás, amely a gyermeket volt hivatott védeni a törvénytelen fogantatás stigmájától. Az utóbbi évtizedekben ismét változófélben van a szokásrend: egyre többen választják a hagyományos titkos örökbefogadás helyett a nyílt örökbefogadást.

Manapság már csak nagyon ritkán fordul elő, hogy egy gyerek a szülő(k) halála miatt kerülne gyermekotthonba vagy örökbe fogadó szülőkhöz. Sokkal gyakoribb, hogy a nem kívánt terhességből születő gyermek nevelését vér szerinti szülei (különböző okok miatt) nem tudják vállalni. Társadalmunkban ugyanakkor egyre több gyerek kerül be a gyermekvédelmi ellátórendszerbe szociális problémákból (hajléktalanság, mélyszegénység) vagy a szülők saját pszichés és életvezetési problémáiból (alkohol- vagy kábítószer-függőség) adódó olyan helyzetek miatt, amelyekben nem biztosított a gyerekek egészséges testi-lelki fejlődése. Ezek a gyerekek egy idő után – és bizonyos szigorú feltételek teljesülése esetén – örökbe fogadhatóvá válnak.

A nevelői környezet, illetve a családi struktúra ilyen alapvető változásának az időpontja különböző lehet. Vannak gyerekek, akik csecsemő- vagy újszülöttkorban kerülnek örökbefogadó családjukhoz, mások idősebb korban, bántalmazó vagy elhanyagoló környezetből vagy csecsemőotthonból, illetve nevelőszülőktől. Mindebből jól látható, hogy nagy különbségek lehetnek a gyerekek között a tekintetben, hogy milyen traumákat, veszteségeket kellett átélniük, elszenvedniük. Ezek az egyedi eltérések természetesen egészen másfajta kihívások és nehézségek elé állíthatják mind a szülőket, mind a pedagógusokat.

Minden gyerek története, adottságai, nehézségei egyediek. De a lényeges eltérések ellenére vannak olyan tipikus sajátosságok és kérdések, amelyek szinte minden örökbe fogadott gyermeket és örökbe fogadó családot érintenek.

Az egyik legrégibb és legvitatottabb kérdés az, hogy megtudja-e a gyermek az örökbefogadás tényét, és ha igen, akkor melyik kor a legideálisabb erre. → olvasásának folytatása

„Én tudom, mit miért csinálok a gyerekemmel”

Örökbe2 hozzászólás

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Ez az interjú második része, ma a két kisebb gyerekkel kapcsolatos nehézségekről olvashattok. Az első rész itt található: https://orokbe.hu/2021/10/12/tina-interju-1-iza/

Beszéljünk kicsit a két fiúról is!

Vincénél a nehézség az volt, hogy nála eleinte semmi nehézség nem volt. Ha ilyen gyerekek születnének, akkor senki nem állna meg 4-5 gyereknél, hanem akármennyit vállalna. Nagyon ritkán sírt, rengeteget aludt, úgyhogy mellette mindent meg tudtam csinálni. Klasszul elfoglalta magát, nagyon szépen fejlődött, a mozgásával is minden csodálatos volt, az önbizalma is gyönyörű. Aztán az iskola előtti évben kezdtek kiütközni mégis problémák, de nem is nekem tűnt föl, hanem egy fejlesztő szólt, hogy annyit rohangászik ott föl-alá, a végén nekirohan a falnak, és nem áll meg. Ez állítólag baj. Én akkor nem nagyon foglalkoztam vele, mert hát fiú. Persze, hogy rohangál, meg össze-vissza mozog. De aztán amikor elkezdődött az iskola, akkor kiderült, hogy ennél többről van szó, nem tud megülni a fenekén, nehezen vesz részt az órákon, miközben az óvodában soha semmi ilyen gondot nem említettek vele kapcsolatban.

Hirtelen egy teljesen problémamentes gyerekből ott álltunk egy olyannal, akinél már az ADHD is felmerült.

Ha az órán nem értett valamit, akkor ő gyorsan viccet csinált az osztálynak, a többiek remekül szórakoztak rajta, és ezt kifejezetten így írják az ADHD-soknál (hiperaktivitás és figyelemhiány zavar), hogy az osztály bohócai. Tényleg nagyon sok minden meg is felelt volna az ADHD-nak, csak a gyerek előélete nem felelt meg. Én kérdezgettem szülőket, akiknek diagnosztizált gyerekük van, és mindig kiderült, hogy ott már babakorban komoly nehézségek voltak az alvással, a sírással, a fejlődéssel, hogy nem tudják lekötni magukat. Úgyhogy nem is akartam ezt elfogadni, mindemellett a Vadaskertben rá pillanatok alatt rásütötték, hogy ADHD-s, úgy, hogy látták öt percet talán. Azóta érdekes módon meg is szűnt, neki is nagyon jót tett a karantén, mert sokat voltunk együtt, meg kapott ő is mozgásterápiát, egy darabig jártunk vele is pszichodrámára, de nála nem éreztem, hogy az az ő útja. És tavaly voltunk egy úrnál, aki az antropozófia (világnézet, a Waldorf-iskolák filozófiai alapja is) szerint foglalkozik a gyerekekkel, ő annyit mondott, hogy nem ADHD-s a gyerek, csak rengeteg sok anyát igényel, és hiperérzékeny a külvilágra, emiatt is mozgékonyabb, felbolydultabb. Nagyon megmaradt bennem, hogy azt mondta, én legyek mindig elérhető a gyerek számára, és úgy tűnik, mivel a karantén alatt én végig elérhető voltam a számára, hogy valószínűleg neki is szüksége volt erre. Nála később jött ki, amivel Iza ennyi idősen már küzdött, hogy elkezdett foglalkozni rendesen azzal, hogy őt örökbe fogadtuk, hogy milyenek lehettek a vér szerinti szülei. Én úgy gondolom, hogy őt ez bolydította föl, mikor ez a tudatáig igazán elhatolt. Mert előtte ezzel nem nagyon foglalkozott. Persze hallotta, hisz Iza kérdezett rendületlenül, és abba időnként beleszőttük az ő történetét is, de ő magától nem kezdett el érdeklődni. Bendegúz érkezésével is ki lett alóla rántva a talaj, mert Bende tényleg rengeteg sok foglalkozást igényelt, én azt szoktam mondani, hogy Bendegúzt kvázi nekem ki kellett hordanom, úgy hogy már ő megszületett, mert ő folyton ránk volt kötve, a hasunkra, a hátunkra, valahova. Nagyon rosszul aludt, ha leraktuk, már ébredt is föl, akkor volt nyugodt nagyjából, ha a mi testünkön lehetett. Rengeteg ideig evett, sokat kellett vele foglalkozni, meg Izával is.

Vincét elkönyveltük problémamentes gyereknek, és egyszer csak lecsapódott nála, hogy itt őróla lemaradt a hangsúly.

Amit utólag szintén bánok, de nem hiszem, hogy nagyon tudtam volna mást csinálni, mivel a másik két gyerek tényleg annyira sok foglalkozást igényelt, örültem, hogy a harmadik viszonylag jól elvan, és nem kell mindig keresni a megoldásokat a problémáira. Ehhez képest egyszer csak ott tartottunk, hogy ezzel el van maradva, azzal el van maradva, nem tud viselkedni az iskolában, nem tud odafigyelni, nem csak órán nem, hanem úgy egyáltalán semmire nem tudott figyelni. Most meg annyira édes, hazajön, és mondja, hogy képzeld, anya, az angolórából semmit nem értettem, és mégsem vicceltem szét az órát. Meg is dicsérem miatta, hogy milyen büszke vagyok rá. → olvasásának folytatása