2023. szeptember 20. Egyedül fogadtunk örökbe, az új rendszerben

Örökbe2 hozzászólás
A 2020-21-es jogi változások megnehezítették a nem házasok örökbefogadását Magyarországon. Ezzel együtt azóta is történtek sikeres egyedüli örökbefogadások. Az online rendezvényen négy anyuka lesz a vendégünk, akik egyedülállóként sikeresen fogadtak örökbe a törvénymódosítás óta. A beszélgetésen elmesélik, hogy zajlott a folyamat, találkoztak-e diszkriminációval, és milyen az élet most a gyermekkel. A hallgatók is kérdezhetnek. 
 

A beszélgetésről felvétel készül. 

Mikor: 2023. szeptember 20-án, szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása

Podcast: Mitől működik/működhetne jól az örökbefogadási rendszer?

ÖrökbeHozzászólás

Egy beszélgetés velem (Mártonffy Zsuzsával) az Igazi szülők podcastban.

Amiről szó esik:

❓️ Miért nőtt az elmúlt években az örökbefogadások száma?
❓️ Hány gyerek ragad be évről évre az állami rendszerbe és miért?
❓️ Tényleg lehetetlen egyedülállóknak örökbefogadni?
❓️ Mi és hogyan változott a 2020-as törvénymódosítás óta?

Friss, 2022-es statisztikai adatokkal dobálózok! Hamarosan lesz önálló cikk is  a tavalyi számokról.

→ olvasásának folytatása

2023. szeptember 13. 18(!) óra: Beszélgetés Tompa Andrea íróval

Örökbe2 hozzászólás
 

Következő programunk egy online író-olvasó találkozó, Tompa Andreával beszélgetünk új könyvéről. A Sokszor nem halunk meg című regény idén jelent meg, és az örökbefogadás-titok-identitás témái a történet egyik gerincét adják. 

“1944-ben, amikor a városban megkezdődik a gettósítás, egy kolozsvári orvosnő a dajkára bízza gyermekét. Erzsi és a férje kétségbeesetten ügyelnek rá, hogy sem a szomszédoknak, sem a rokonoknak ne tűnjön fel a pár hónapos csecsemő jelenléte, míg reménykedve várják a háború végét. Tompa Andrea regénye ennek a gyermeknek a sorsát követi végig, ahogy a főhős mindenféle kerülőutakon kerül kapcsolatba a saját történetével.

“Aki ismeri önmagát, a saját sorsát, az megmenti a világot.””

Fotó: Stefan Klüter

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg, Jelenkor Kiadó, 588 oldal, 2023.

A beszélgetésről felvétel készül.

Mikor: 2023. szeptember 13-án, szerdán, kivételesen 18:00-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása

2023. szeptember 6. Ami kimaradt

ÖrökbeHozzászólás
Az örökbefogadásban sok minden kimarad akár a szülők, akár a gyerek, akár a család életéből. Az őszkezdő online Örökbe.hu rendezvényünk egy beszélgetés arról, hogy éljük meg, hogy pótoljuk, lehet-e pótolni, lehet-e elengedni azt, ami kimaradt. 
A szülőknél többnyire kimarad a terhesség, a szülés, a szoptatás.
A gyermeknél kimarad egy vágyott és gondtalan várandósság élménye.
A család életéből kimaradnak az első hetek, hónapok, néha évek.
A gyerekek sokszor később is regresszióban vannak, próbálják megélni, ami kimaradt.
 
 
A beszélgetésre azokat várom, akik szívesen megosztják gondolataikat a témáról, és nyitottak meghallgatni másokét. Ezért a részvétel limitált, azok jöhetnek, akik jelentkeztek, és ha jelentkeztél, gyere is el. 

Felvétel nem készül, ami elhangzik, köztünk marad.

Mikor: 2023. szeptember 6-án, szerdán, 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. → olvasásának folytatása

Kötögető szuperhősök a panelban

ÖrökbeHozzászólás

Egy szerethető film idősebb és sérült gyerek örökbefogadásáról. 

A Fehér mama orosz dokumentumfilm, 2018-ból. Egy nem mindennapi családot ismerünk meg benne. A középkorú Alina és Szergej egy kilencéves, nagyon problémás kisfiút fogadnak örökbe, a házaspár már együtt neveli a nő előző házasságból származó öt kamaszkorú gyerekét, akik feketék, mivel az első férj etióp volt. Ebből azért lehet sejteni, hogy nem olyan emberek, akik megijednek az árnyékuktól. A kisfiúról annyit lehet tudni eleinte, hogy kórházban van, és egy előző család már sikertelenül próbálkozott az örökbefogadásával. Daniil nem tud beilleszkedni Alináék családjába sem, zokog, dührohamai vannak, nem fogad szót, szétszórja a tengerimalac almát a lakásban, a koránál sokkal fiatalabbként viselkedik. Nem derül ki, autista, értelmi fogyatékos, vagy a rossz bánásmód viselte meg. Lenyűgöző viszont az anya hozzáállása a sérült gyermekhez. Merthogy főleg Alina akarta a gyereket, a férje inkább a nő iránti szerelemből ment bele az örökbefogadásba. Alinától rengeteget lehet tanulni a vásznon. Egy traumás gyereknek sok szeretet és ugyanakkor szülői következetesség kell, ő mindkettőt stabilan nyújtja, megingathatatlan bázis a kisfiúnak, hite, kitartása töretlen. Mindehhez a család nem milliomos, egy moszkvai lakótelep két szoba hallos lakásába viszik haza a fiút a négy nagyobb gyerek mellé (a legidősebb lány már kirepült), és bizony a vacsorára szánt sült krumplit is ki kell centiznie a fehér mamának, vérre megy, ki ehet az egyetlen makrélakonzervből.

A kamera őszinte. Megmutatja, hogy a szülők vállalása nagy terhet ró a meglevő gyerekekre, a kisebbek sokat féltékenykednek az új jövevényre, nem értik, neki miért jár több figyelem, megkülönböztetett bánásmód, mikor olyan szörnyen viselkedik. Az öt gyerekkel jól működő, szigorú rendszert felforgatja a folyton tomboló, visító, a legkisebb gyereknél csak két évvel fiatalabb kisfiú. A gyerekek egyre többször javasolják az anyjuknak, hogy vigye vissza Daniilt, és hozzon ki egy normális gyereket. A férj már az első héten lekever egy pofont a földön hisztiző fiúnak. Daniil a házaspár közé is éket ver. De Alina hajthatatlan, hisz benne, hogy a családi közeg rendbe fogja hozni a fiút, akire az intézetben nagyon sötét jövő várna.

A filmben intim, megható és nagyon vicces egyszerre. Rengeteg kis szenzációs jelenet mutatja meg a hétköznapi hősöket. Felejthetetlen, amikor már úgyis késésben vannak a nehezen megszerezett időpontról a pszichológusnál, és Daniil még az ágyból kikelni sem hajlandó, Alina beül az ajtóba kötögetni, hogy nyugalmát demonstrálja. Mikor a nagyfiú már amúgy is elkésne az iskolából, a férfi lekapja a tekerős varrógépet a szekrényről és gyorsan megvarrja az elszakadt dzsekijét, miközben mindkét szülő tudja, hogy az ifjú el fogja lógni a kémiaórát. A házaspár lerohan egy feszültségoldó sétára a panelek közé, de mivel velük van a kisfiú, virágnyelven társalognak egymással „az elszabadult csikóról”, hogy ne értse. A gyerekek közlik az évek óta velük élő Szergejjel, hogy most ő is apa lesz. → olvasásának folytatása

Babaköszöntő 2023. július

ÖrökbeHozzászólás

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Kik vagytok?

Rita, „a furcsa hajú néni”(44) és András, „a kopasz ember”(44), ahogy az első találkozás után nevezett el minket a kislányunk. Nyolc éve vagyunk egy pár és négy éve vagyunk házasok. Mindketten nagycsaládból származunk, így nem volt kérdés, hogy mi is sok gyermeket szeretnénk. Hat éve a sors elég nehéz útra terelt minket ebben a témában, azonban közösen mindenből felálltunk, és sokat tanultunk magunkról, egymásról. Ezen az úton tisztult ki a kép számunkra, hogy mi örökbe szeretnénk fogadni.

Miben vagytok mások?

Talán abban, hogy mindketten folyamatosan dolgozunk magunkon (hol együtt, hol külön-külön), hogy jobbak legyünk emberként, férjként, feleségként, barátként, gazdiként és most már anyaként, mindezt rengeteg humorral fűszerezve. 

Ki érkezett?

Gyönyörű lányos szülők lettünk. Zoé 2 éves, országos listáról érkezett haza hozzánk, Szabolcsból. 

Rajzolni sem lehetne szebb kislányt, aki rettentő cserfes, okos és igazi nő! 

Mennyit vártatok?

2021. novemberben jelentkeztünk a Tegyesznél, 2022. augusztusra lett határozatunk. Utána egy költözés és megyeváltás miatt módosítani kellett a határozatunkat, ami 2022 karácsonyára meg is lett. 2023. március végén hívtak minket és április elején már aktabetekintésre mentünk, húsvét után pedig a rápillantásra. Összeségében a végleges határozat után három hónapot vártunk.

Mennyit várt a gyermek?

Sose látogatták, egyévesen lett örökbe adható, még egy évet várt ránk. Az akta alapján több pár visszalépett, utólag ez a mi óriási szerencsénk. Mi a vaskos aktából őt néztük és körülbelül a harmadik mondat után éreztük, hogy találkoznunk kell.

Miért pont ő?

Nehéz megfogalmazni, egyszerűen jött az érzés már az akta olvasásakor. A fotónál még nagyobbat dobbant a szívünk, a rápillantásnál pedig azonnal el is rabolta. Okos, kedves, bájos, cserfes, kis belevaló leányzó, aki nagyon nyitott és érzékeny a világra. Jaa, és gyönyörű! Óriási tanítómesterünk, ez már a barátkozásnál és az intenzív hétnél is bebizonyosodott. 

Miért pont mi?

Ezt pontosan nem tudjuk, elég elfogadóak vagyunk, és ezt komolyan is gondoljuk. És óriási szerencsénk is volt. 

A tanács, ami jól jött volna utólag / Mi volt másképp, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva / ahogy a tanfolyamon tanultátok:

Vannak ismerőseink, akik szintén örökbe fogadtak, az ő tanácsaik, őszinte gondolataik, saját megéléseik nagyon-nagyon hasznosak voltak. Az élet mindig más, mint a nagykönyv, ezzel alapból tisztában voltunk. Minden szitu más és más, így ami minket segít/segített, az az, hogy a tanácsadókkal folyamatosan beszéltünk, nem volt tabu! Illetve a nevelőszülőket igyekeztünk megismerni, mint magánemberek. 

A legnagyobb problémátok most?

Problémánk nincs, megoldandó helyzetek vannak bőven. Tanuljuk egymást és a szülőséget. 

Igyekszünk kiélvezni ennek az időszaknak is minden pillanatát. És tudjuk, hogy ha van kérdésünk, elakadásunk, van kihez fordulnunk.

Miről olvasnátok szívesen?

Bölcsőde/óvodaválasztás, az ottani beillesztésnél mire érdemes figyelni. 

→ olvasásának folytatása

Lopakodó trendek az örökbefogadásban

ÖrökbeHozzászólás

Néhány olyan változás, amelyek az elmúlt években egyre gyakoribban lettek az örökbefogadásban, és mikor kilenc éve elkezdtem a blogot, még nem voltak általánosak. Hol a jelentkezők egyre nagyobb száma, hol a tudatosság örömteli emelkedése okozza ezeket. Szubjektív gyűjtés a blog szerzőjétől. 

Bemutatkozó levél. Nem általános, de egyre több Tegyesz kér a jelentkező által írt bemutatkozó levelet. Jogszabály nem írja elő, megbukni nem lehet rajta.

Egyszobás lakás nem elég. A jog csak a megfelelő lakást köti ki, nem részletezi, ez mit jelent szobában, négyzetméterben. Míg pár éve még egyszobás lakással is alkalmasságot lehetett szerezni, ma többnyire elvárás a külön gyerekszoba megléte, vagy legalábbis a lehetőség a kialakítására. Haladó szint: egyes megyék különböző nemű testvérekhez külön gyerekszobát várnak el.

A testvért is meghallgatják. Jogszabály nem írja elő, de ha van már gyerek a családban, egyre többször őt is behívja a pszichológus.

Aki lombikozik, nem is fogadják. Míg pár éve ezt a pszichológussal lehetett megvitatni, kizárja-e az alkalmasságot, ma sok megyei Tegyesz rögtön az első telefonnál rákérdez, lombikozik-e még a házaspár, és ha igen, akkor nem is javasolják az eljárás elindítását. → olvasásának folytatása

2023. augusztus 6. Kirándulás a Pilisbe – 13-ÁRA ELTOLTUK!

Örökbe3 hozzászólás

Az esős idő miatt egy héttel elhalasztjuk a túrát, az új időpont augusztus 13., vasárnap. Minden más változatlan. 

Nagy örömömre személyesen is fogunk találkozni. Kirándulni megyünk a Pilisbe. Könnyű, gyerekbarát túrára készüljetek, az út babakocsival nem járható, de hordozóban lehet kisbabát hozni, a kicsit nagyobb gyerekek pedig önállóan megteszik.

Mikor: 2023. augusztus 6., vasárnap 10 órakor találkozunk. 16-17 óra körül végzünk.

Hol: A regisztráltaknak mailben küldöm ki a találkozó helyszínét. Autóval jól, tömegközlekedéssel némi kényelmetlenség árán megközelíthető.

A túramester és a blogger, egy korábbi Örökbe.hu kiránduláson

→ olvasásának folytatása

Fehér megmentők, dühös örökbefogadottak

Örökbe2 hozzászólás

Az amerikai Melissa diákévei alatt az apja éttermében dolgozott kisegítőként, s döbbenten tapasztalta, hogy a vendégek rendszeresen alulképzett bevándorlóként kezelik. Az előítéleteket azonban azonnal elfújták, mikor kiderült, hogy ő a tulajdonos lánya. A fiatal nő már egyetemre járt, mikor megértette, mi volt a külvilág furcsa viselkedésének oka – azért tekintették az emberek latinó nőnek, mert az, csak ezzel ő nem volt tisztában.

A történet egy nagyon izgalmas könyvben olvasható, amely a más rasszból való örökbefogadások tapasztalatait taglalja. Ízig-vérig amerikai, magyar fordítása nincs, ezzel együtt a tanulságok Magyarországon is megszívlelhetők. A hosszú című What White Parents Should Know About Transracial Adoption. An Adoptee’s Perspective on Its History, Nuances, and Practices (Amit a fehér szülőknek tudnia kellene a más rasszból való örökbefogadásról. Egy örökbefogadott nézőpontja az interetnikus örökbefogadás történetéről és gyakorlatairól) Melissa Guida-Richards munkája. Azon helyzetről szól, mikor a fehér szülők színes bőrű, más országból való gyereket fogadnak örökbe, ami Magyarországon nem jellemző, de fellelhetők párhuzamok a roma gyerekek nem roma családba való örökbefogadásával.

Melissa Kolumbiában született, egyéves korában fogadták örökbe a kilencvenes évek elején amerikai szülők (portugál és olasz gyökerekkel). Az örökbefogadók nem árulták el neki, hogy nem vér szerinti gyerekük, ennél fogva arról sem tudott, hogy ő más népcsoportba tartozik, mint a szülei. Sötétebb bőrét a család olasz eredetével, kolumbiai születését pedig az „épp arra jártunk” érvvel ütötték el a szülők. Ráadásul egy szintén Kolumbiából örökbe fogadott öccse is van. Melissa nem értette, miért várják el az emberek, hogy tudjon spanyolul, miért lepődnek meg, mikor tökéletes angolsággal szólal meg, s általában: miért nézik latin-amerikainak folyton. A rejtély 19 éves korában oldódott meg, mikor megtalálta az örökbefogadási papírokat, s nemcsak azzal szembesült, hogy a szülei hazudtak neki évekig, de azzal is, hogy ő nem a fehér rassz egy barnább képviselője, hanem latina. Egy év mosolyszünet következett az örökbe fogadó szülőkkel, majd sok-sok beszélgetéssel sikerült rendezni a kapcsolatot. Melissa azóta egyetemet végzett, férjhez ment egy félig kolumbiai férfihoz, két gyereke van, és az örökbefogadottak szószólója lett, podcastot is vezet a témáról Adoptee Thoughts (Örökbefogadottak gondolatai) címmel. Időközben megtalálta két, szintén Amerikába örökbe adott vér szerinti húgát, és együtt készülnek meglátogatni a nehéz helyzetű vér szerinti anyjukat Kolumbiában, ehhez az ott szokásos közösségi adományozásból próbálják fedezni a költségeket.

Melissa csecsemőként az örökbe fogadó szülőkkel

A könyv lehántja az örökbefogadásról a rózsaszín leplet. Örökbefogadóknak kifejezetten keserű, kiábrándító olvasmány. A szerző nagyon kritikusan szemléli az örökbefogadás intézményét, s azt vallja: csak abban az esetben kerüljön sor rá, ha nincs semmi mód arra, hogy a gyerek a vér szerinti családjában nőhessen fel. (Ebben mondjuk egyetérthetünk.) A témáról szóló közbeszédet viszont az örökbefogadók uralják, ők a legjobb helyzetű tag az „örökbefogadási háromszögben”, a vér szerinti szülők és az örökbefogadottak hangja gyengébb. Amerikában létező fogalom a „dühös örökbefogadott”, aki elvesztette a vér szerinti családját és sokszor a származási kultúráját is, miközben a környezete folyton olyan megjegyzésekkel bombázza, hogy legyen hálás, vagy „jobb lett volna árvaházban felnőni?” De az örökbefogadottaknak a könyökén jönnek ki azon szólamok is, miszerint „az örökbefogadás jobb életet biztosít egy kisgyereknek” vagy „Isten szólított minket, hogy megmentsünk egy gyereket”. Az örökbefogadás egy más életet biztosít, de hogy mi a jobb, felnőni Kolumbiában, szegénységben, de a saját rokonainkkal, vagy a gyökereinket elvesztve átkerülni egy külföldi középosztálybeli családba: erről sokat lehet vitatkozni. → olvasásának folytatása

Babaköszöntő 2023. június

ÖrökbeHozzászólás

Bemutatkoznak azok a családok, ahova nemrég érkezett kisgyerek. Mindenkinek gratulálok! Jelentkezzetek a rovatba a zsuzsa.martonffy@gmail.com címen, ha nemrég (egy éven belül) fogadtatok örökbe.

Nicknév: nincs

Kik vagytok? Negyvenes házaspár két örökbe fogadott gyerekkel, egyikük óvodás, a másik kisiskolás.

Miben vagytok mások? Átlagosak vagyunk, bár néha úgy érzem, kicsit hangosabbak annál.

Ki érkezett? Újszülött kislány, egyik gyerekünknek vér szerinti, de mindkettőnek testvére.

Mennyit vártatok? 9 hónapot. Kicsit fatalista módon jelentkeztünk, kb. egy évet adva magunknak a várakozásra, lesz, ami lesz. Utólag nézve olyan, mintha sugallatra mentünk volna be a Tegyeszhez. 0-1,5 éves gyermekre kaptunk határozatot, nem jelentkeztünk civil szervezetekhez. A nagy betegséglistán viszonylag kevés kizáró okot jelöltünk meg, származási kitétel föl sem merült.

Miért pont ő? Tudtuk, ha bármelyik gyerekünknek vérszerinti testvére születik és családot keresnek neki, itt helye lesz. A jelentkezéskor egy év fölötti gyermekre készültünk (és készültünk, mert tudtam, éreztem, hogy jönni fog még valaki, ha nem is tűnik reálisnak), de mikor a Gólyahír megkeresett minket a kérdéssel, meg sem kellett beszéljük a választ.

Miért pont ti? A Gólyahírnél is szempont a vér szerinti testvérek közös családba való helyezése. Mi meglepődtünk, hogy felhívtak, ők megkönnyebbültek, hogy megfelelő határozattal állunk sorban, nem kellett módosítani, átszervezni.

Mi volt másképp, mint a nagykönyvben? Nagyjából minden belefér a nagykönyvbe, ugyanakkor nehezen leírható érzelmi hullámvasút a születendő gyermekre való várakozás és a hat hét meggondolási idő. Igyekeztünk megszilárdítani magunkban azt a hitet, hogy mindenképp az fog történni, ami a babának a legjobb. Aggódtunk a gyerekekért is, akik első perctől boldogan fogadták a kicsit, és most is imádják. Az egész család megélte az örökbefogadás veszteség részét, ki-ki a maga helyzetében, aztán lassan átvette a helyét az öröm, hogy többen lettünk, hogy még valakit lehet szeretni (és nagyon lehet).

A legnagyobb problémátok most: Mi is csatlakozunk azokhoz, akik tudták, csak nem sejtették. Időbe került, míg némi elszabadult rendetlenség árán megtanultuk, mennyi idő elindulni, mekkora hely kell mindannyiunk cuccainak, és hány másodpercünk van befejezni a mondatunkat, mielőtt valaki beleszól/sír/ordít/kacag/dobol. Az elmúlt időszak a befelé figyelésé volt, nagy társasági életet nem éltünk. A legfontosabb, hogy a gyerekek megtalálják magukat és a helyüket az új felállásban is. Szülőként meglepő néha, mennyi összetevője van ennek, és nem biztos, hogy mindet úgy kezeljük, ahogy ők szeretnék. De az nem kétséges, hogy a legjobban együtt szeretünk lenni, lehetőleg egy négyzetméteren, és a következő néhány évet is így tervezzük. Az sem kétséges, hogy a gyerekeink csodálatosak: elevenek, ragaszkodóak, játékosak, szóval estére mi is elfáradunk, miközben próbáljuk őket nem elrontani. Vagy legalább nem nagyon.

Miről olvasnátok szívesen? Alapvetően mindenről, de főleg személyes beszámolókat, bármely oldalról.

****** → olvasásának folytatása