Blogajánló! Amerikai családok, akik Magyarországról fogadtak örökbe gyereket, és blogot írnak róla.
A múltkori poszt kapcsán felmerült a téma, és elkezdtem ilyeneket keresgélni. Meglepően sok blogot találtam, mindet az elmúlt két évből. Tavaly és tavalyelőtt 23-24 magyar gyerek került az USA-ba (ez nagy fellendülés a megelőző évekhez képest) és úgy tűnik, a szülők jelentős része blogol.
Sok közös vonást találtam a családokban. A tipikus történet: mélyen vallásos házaspár, akinek nincs meddőségi problémája, karitatív megfontolásból fogad örökbe idősebb testvéreket vagy beteg kisgyereket, többnyire romákat, nevelőszülőtől. Vagy idősebb vér szerinti gyerekek mellé, vagy rögtön házasságkötés után, a családalapítás kezdeteként. A blogok beszámolnak az adminisztratív folyamatról, a magyarországi barátkozásról és az első hónapokról otthon. Az örökbefogadás költségét (30-40 ezer dollár) adománygyűjtésből fedezik, ennek reklámozására is szolgál a blog. A hangvétel általában amerikaiasan lelkes, pozitív, gyakran az olvasót is imára buzdítják. Nagyon vicces az amerikai úti beszámolókat olvasni Miskolc vagy Nyíregyháza szépségeiről. Amazing. A gyerekek gyorsan beilleszkednek és hamar megtanulnak angolul. A gyerekprogramokról, ünnepekről, az első hónapok családi eseményeiről is beszámolnak. → olvasásának folytatása
Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi örökbefogadókhoz. Kevés szó esik róluk a közbeszédben (bezzeg itt a blogon!). Ma egy izgalmas tanulmányt ajánlok, amely egy meghiúsult nemzetközi örökbefogadást jár körül.
Egy spanyol házaspár négy testvér örökbefogadására vállalkozott Magyarországon, majd a próbaidő alatt meggondolták magukat. A megtörtént esetet a Család, gyermek, ifjúság című folyóirat 2006/1-es számában olvashatjuk (az egész szám az örökbefogadásról szól, és neten is fenn van), méghozzá három szemszögből: a nevelőanya, a legidősebb gyerek, és a folyamatot kísérő pszichológus beszámolójából. Az olvasók vélhetően nem fognak négy testvért adoptálni, főleg nem külföldről, de a dolgozatnak vannak olyan tanulságai, amelyek simább esetekben is hasznosak lehetnek.
Felnőtt örökbefogadott rajza: eddigi életem
A történet röviden: a spanyol házaspár lelkesen érkezik, hogy a 3 és 8 év közötti, nevelőszülőknél élő gyerekekkel megismerkedjen (a négyből három fiú). A barátkozás jól halad, egyre több időt töltenek együtt, az új szülők jól veszik az akadályokat, a szakemberek is elégedettek az összeszokással. Két hét alatt sor kerül a kihelyezésre, a házaspár vidéki bérelt házba viszi a négy gyereket. (Külföldi szülőjelöltek az egy hónapos próbaidőt is Magyarországon töltik.) Derült égből a 18. napon a házaspár váratlanul visszaadja a négy testvért, és hazautazik. → olvasásának folytatása
Ma az Olaszországba történő örökbefogadásokba kukucskálunk be. Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi családba, azok, akiknek itthon nem találnak örökbefogadót. Közülük a legtöbben Olaszországba mennek, nagyjából a felük. Általában idősebb, 8-10 éves gyerekekről, gyakran testvérekről van szó. Anna pszichológus, tolmácsként segíti az olasz örökbefogadók és a magyar gyerekek barátkozását. A beszélgetésben bepillantást nyerünk, hogyan zajlik az idősebb gyerekek beilleszkedése egy külföldi családba.
– Mondj pár szót magadról!
– Pszichológia-olasz szalon végeztem. Először egy gyermekotthonban dolgoztam pszichológusként, aztán nevelési tanácsadóban. 2009-ben kerültem kapcsolatba a külföldi örökbefogadásokkal. A barátnőm nevelőszülői hálózatban volt pszichológus, és felhívott, hogy az egyik családból örökbe fogadnak egy kisfiút Olaszországba. Az olasz család nyelvtanárt keresett a 11 éves kisfiú mellé, és őt tanítottam az egy hónapos gondozási idő alatt. Ekkor találkoztam vele, hogy van külföldi örökbefogadás, és ezután az ezt a családot képviselő egyesületnél kezdtem el dolgozni. Három és fél év alatt mintegy harminc család barátkozását segítettem, aztán babát vártam, várandósan már nem lett volna szerencsés dolgozni az örökbefogadókkal, jelenleg épp gyesen vagyok.
A szerző és az alany
– Mivel foglalkozik az egyesület?
– Ez egy olasz civil szervezet, amely képviseli a külföldről örökbefogadó olasz házaspárokat. A házaspárok fizetnek érte, de a lehető legkevesebbet, a legtöbben önkéntesként dolgoznak a szervezetnél, örökbefogadók hozták létre az egyesületet. Hivatalos jogi szinten az országok központi hatóságai közvetítik, engedélyezik az örökbefogadást, de minden házaspárt valamilyen egyesület képvisel itt, aki segíti a barátkozást, figyelemmel kíséri a gondozási idő alatt történteket és segít a hivatalos ügyek lebonyolításában.
– Hogy néz ki az olasz alkalmassági procedúra?
– Nagyon hasonló a magyarhoz: van pszichológiai vizsgálat, környezettanulmány, és kapnak egy hasonló határozatot, életkorra, gyerekszámra és hogy alkalmasak nemzetközi örökbefogadásra. Ezután keresnek egy országot, ahonnan örökbe akarnak fogadni, és jelentkeznek egy azzal az országgal együttműködő egyesülethez. Minden egyesület szervez tanfolyamot a várakozóknak: a miénk olyan alkalmakat is, melyek teret adnak a várakozók és a korábbi örökbefogadó családok találkozásának. Jelenleg három egyesület dolgozik Magyarországgal, közülük a mienk az egyetlen, amely kizárólag itt tevékenykedik.
“Külföldön élő magyar állampolgár vagyok. Hogy tudnék Magyarországról örökbe fogadni gyermeket?” – ez a kérdés mostanában többször felmerült fórumokon.
Magyarország tagja a Hágai egyezménynek. Örökbefogadásnál ezért nem az számít, milyen állampolgár a szülőjelölt, hanem melyik országban fog élni a gyerek. Ha a magyar állampolgár mondjuk Franciaországban él, akkor külföldi jelentkezőnek minősül.
Magyarországról évi 150-200 gyerek kerül külföldi örökbefogadókhoz. Ezen országokkal van hivatalos kapcsolata hazánknak:
· Amerikai Egyesült Államok
· Franciaország
· Hollandia
· Norvégia
· Olaszország
· Spanyolország
· Svédország
A külföldön élő magyarnak először az adott országban kell alkalmasságot szereznie, s azzal részt vehet az ott szokásos örökbefogadásban. Ha a hét partneri állam valamelyikében él, és kifejezetten magyar gyereket szeretne, akkor az adott ország alkalmassági határozatával jelentkeznie kell nemzetközi örökbefogadás keretében Magyarországra az ottani hivatalos közvetítő szervezethez.
Update: Ha más országban él, amely csatlakozott a Hágai Egyezményhez, és a házaspár legalább egyik tagja tud magyarul, akkor közvetlenül fordulhatnak az országuk központi hatóságához és fogadhatnak örökbe szintén nemzetközi eljárás keretében Magyarországról.Ritkán fordul elő, hogy magyar állampolgár ezen végigmegy, de a külföldi örökbefogadók között vélhetően előnyben részesül. Egyedülállókat nem fogadnak.
Nemzetközi örökbefogadásba olyan gyerekek kerülnek be, akik idehaza nem találnak szülőket. Ezek általában hat év felettiek, romák, gyakran 2-3-4 testvér együtt. A táblázat szerint a gyerekek több, mint fele testvérével együtt hagyta el az országot. Az ennél fiatalabb gyerekek súlyos magatartási vagy egészségi gondokkal küzdenek, vagy többes testvérsorok fiatalabb tagjai. Itt egy részletes tájékoztató a menetrendről.
A 2012-ben külföldre örökbeadott gyermekek. A kisebb gyermekek vagy testvérsorok ifjabb tagjai, vagy a korábban leírt problémákkal rendelkeztek. (Forrás: Kormany.hu)
Update:
Ha valaki külföldről magyar gyereket fogadna örökbe, az alábbiaknak kell megfelelnie (állampolgárságától függetlenül):
országa csatlakozott a Hágai Egyezményhez (a legtöbb civilizált ország igen)
alkalmassági határozatot kell szereznie az országban, ahol él
a magyar alkalmassági szabályoknak is meg kell felelnie (például a fiatalabb szülő legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyereknél, ha van gyerek a családban, nála csak fiatalabbat adnak)
jelentkezik az adott országban annál az ügynökségnél, szervezetnél, ami a magyar hatósággal kapcsolatban áll, ennek hiányában a nemzetközi örökbefogadásokért felelős központi hatóságnál
elfogadja az idősebb, roma vagy sérült gyereket, vagy több testvért
45-50 napot Magyarországon tud tölteni
van 5-8 millió forintja, amennyibe az eljárás kerül.
A fentieknél lényegesen jobb feltételekkel indul a magyar állampolgár, ha meg tudja oldani, hogy hazaköltözik, idehaza szerez alkalmasságot és kivárja a gyereket. Akinek nincs származási kikötése, két év alatt jó eséllyel sorra kerül. (De külföldiként is roma gyereket kapna, csak sokkal idősebbet.) Kell itthoni lakás és munkahely a jelentkezéshez. Ha megvan a gyerek, utána már lehet menni vele bárhova. Most már van kötelező utánkövetés, ez a gyakorlatban egyszer hat hónappal, egyszer másfél évvel az örökbefogadás után jelent egy elbeszélgetést. De ha közben külföldre költözne a család, meg lehet ejteni egy hazalátogatáson.
Ha a jelentkezés során megemlíti a szülőjelölt, hogy örökbefogadás után külföldre költözik a gyerekkel, akkor külföldi várakozónak minősül. Határeseteket egyedileg bírálnak el, például ha a feleség itthon él, a férj külföldön.
Ha gondolkozol az örökbefogadáson, ajánlom a Start csoportot, ahol a döntés előtt állók összes kérdését átvesszük. Ha már várakozol, és nemsokára sorra kerülsz, akkor a Finis csoportban készülhetsz a gyerek érkezésére.
A sok komolyság után egy vicces könyv. A Született szülőkről írok.
Sinéad Moriarty könyve könnyű női regény, egy trilógia középső része. Amiért érdekes nekem: egy írországi házaspár örökbefogadási procedúráját mutatja be, főleg a jelentkezés, tanfolyam, alkalmassági vizsgálat szakaszát. Ezeket a részeket mohón habzsoltam. Közben zajlik az élet, a kedvesen kajla hősnő, Emma színes családtagjai és barátai sorsát is követjük. Az a problematika engem kevésbé hozott lázba, hogy friss szerelmesek pisilhetnek-e egymás előtt, hogyan fogadjuk, ha öcsénk egy iráni nőt választott, a húgunk meg orrplasztikának veti alá magát teljes médianyilvánosság előtt.
Ami az ír örökbefogadási szisztémáról kiderül, az alátámasztja, amit eddig úgy általában gondoltam a nyugat-európai örökbefogadási lehetőségekről. A naiv Emma egyik megdöbbenésből a másikba esik. Nem érti, miért nem fogadhatnak örökbe ír babát, mikor “akárhányszor bekapcsolod a tévét, elárvult gyerekek hada néz veled farkasszemet”. Aztán megtudja, hogy az előző évben mindössze négy(!) írországi babát adtak örökbe, és kénytelen külföldről adoptálni. Hogy a jelentkezésüket csak sok hónap után fogják elbírálni. A jelentkezéshez nemcsak papírok hada szükséges, de két ajánló is, akikkel külön elbeszélget egy szociális munkás, alkalmasnak találják-e a párt a gyereknevelésre. A tanfolyam hossza, anyaga hasonlít a magyaréra, utána viszont a szociális munkás még hatszor(!) ellátogat a párhoz, és újra és újra végigveszi velük a veszteségek, betegségek, idegen kultúra kérdésköreit. Emmáék Oroszországból akarnak örökbe fogadni, mert az összes többi szóba jövő országban színes bőrű gyerekek vannak, akik nagyon kirínának az ír környezetből. A jelentkezésnél elvárás, hogy ismerjék az orosz kultúrát, és valamennyit beszéljenek is a nyelven, hogy meg tudják őrizni majd a gyerek kulturális gyökereit. A tanfolyamon biztosítják őket, hogy jó eséllyel erősen hospitalizált, fejlődésében visszamaradt gyereket kapnak majd egy orosz intézetből, akinek egészségi állapotában sem lehetnek biztosak. A végső sokk pedig akkor éri Emmát, mikor megtudja, az egész muri ötmillió forintba fog kerülni, és már az első gyerekért hosszú lejáratú hitelt kell felvenniük. Utána gondolkodhatnak, melyik ügynökséget válasszák, nehogy az átverje őket és lelépjen a pénzzel. Viszont, mikor ezzel is elkészülnek, az ügynökség már heteken belül talál egy megfelelő gyereket. Aztán repülhetnek Moszkvába vízummal, tolmáccsal, nem beszélik a nyelvet, nincsenek tisztában a szokásokkal…
Aki azt gondolja, a magyar alkalmassági procedúra nehéz vagy bonyolult, olvassa el ezt a kis lektűrt.
Itt egy cikk az ír örökbefogadási rendszerről, eszerint az elmúlt években nehezebb lett gyerekhez jutni.
A Nagykutya (Upperdog) norvég film 2009-ből. A minket érdeklő történetszál: egy thaiföldi testvérpár különböző örökbefogadó családokhoz került Norvégiába, és felnőve sorsuk keresztezi egymást.
Méghozzá elég különböző családokhoz. Yanne, a lány étteremben mosogat, csendes, szerény, magányos. Ő az idősebb, jól emlékszik vér szerinti anyjukra és öccsére, neki a családja is nyíltan kezelte a kérdést. Axel, a fiú kicsi volt, nem emlékszik semmire, családja is eltitkolta előle a testvérét. Egyébként dúsgazdag yuppie, civilben arrogáns seggfej. A történetben szerepel még egy lengyel takarítónő, aki az összekötő kapocs a két testvér között, meg egy Afganisztánból hazatért, traumatizált katonafiú. Aztán a film végére mindenki megleli a párját.
A Nagykutya az a fajta film, ami először összetöri a porcelánvázát, majd elkezdi összeragasztgatni a cserepeket. A film elején talányos, visszafogott északi drámát láthatunk. Üdítő a magabiztos, mindenkivel bunkó, szeretőjét is megalázó báty figurája. Aztán elkezdik látványosan összekötögetni a szálakat, szájbarágós lesz a film, és Axel is szentimentálissá válik. Nekem legalább húsz százalékot levett a mozi értékéből az érzelmeket kicsikaró Mozart-zene, ami mindig felcsendül, ha két szereplő ágyba bújik.
Örökbefogadási szempontból a tanulság az, ami a magyar gyermekvédelemben is alapelv: testvéreket nem helyes szétválasztani egymástól. Valamint, hogy ne hazudjunk a gyereknek, főleg ne a származását érintő kérdésben.
Trailer itt. Itthon csak egy fesztiválon mutatták be, de ügyes kezűek a neten megtalálják idegen nyelveken. Ha ez bárkinek segít, itt egy link francia szinkronnal.
Interjú a fővárosi Tegyesz pszichológusával. Székely Zsuzsanna közel négy évtizede dolgozik a gyermekvédelemben, nevelőszülők és örökbefogadók felkészítésével foglalkozik, vizsgálja a jelentkezők alkalmasságát és a Mózeskosár Egyesület elnöke. A jelentkezők felkészültségéről, a sikertelen örökbefogadásokról és a megmondásról beszélgettünk.
– Mondj pár szót magadról!
– Pszichológus vagyok, 1977 óta dolgozom a gyermekvédelemben. Először pszichopedagógusként végeztem a Bárczin, nevelőtanárként kezdtem dolgozni. 17 évet dolgoztam a Pest megyei Gyiviben, ez volt a Tegyesz elődje. Betettek a gyerekvizsgálóba, ott gyorsan rájöttem, hogy ez a tudás nem elég, elvégeztem az ELTÉ-n a pszichológia szakot is. Utána nevelőszülők kiválasztásával és az örökbefogadók felkészítésével foglalkoztam. 1993-ban néhány lelkes kolléganőmmel és szülővel létrehoztuk a Mózeskosár Egyesületet, aminek most az elnöke lettem. Hét évet dolgoztam a Schöpf-Mérei programban krízisterhesekkel. Felkészítő tanfolyamot is tartok örökbefogadóknak, a jelentkezők alkalmasságát vizsgálom.
– Mennyire felkészültek az örökbefogadók? Változott ez az évtizedek alatt?
– Ez az évek során sokat változott. A 90-es évek elejéig az örökbefogadás családi belügy és titok volt. A kilencvenes évektől kezdett ez a médiában is megjelenni, például a hollywoodi sztárok örökbefogadásai révén, ami segített, hogy egyre nyíltabban beszéljenek erről az emberek. Míg a kilencvenes években talán minden tizedik jelentkező gondolta úgy, hogy a gyerek fogja tudni, hogy örökbefogadott, ma minden tizedik jön úgy ide, hogy nem mondja meg. A meddőség a kilencvenes években sokkal inkább tabu téma volt, főleg a férfi meddőség. Én is fiatalabb voltam, nem mertem szexuális témákra rákérdezni. A kilencvenes évek második felében hallottam először férfitól kimondani, hogy ő nem nemzőképes.
Ma is általános viszont, hogy gyermektelen emberek úgy gondolják, ha pici gyereket fogadnak örökbe, akkor semmi különbség nincs, csak szeretni kell a gyereket, és csak egy sikertelen örökbefogadásban fordul elő, hogy a gyerek megkeresi a gyökereit. Nem gondolnak arra, hogy van még két szereplő, a vér szerinti szülők, akiket elszakíthatatlan kötelék fűz a gyerekhez, és a gyereknek is van veszteségélménye. Ezekre próbáljuk őket felkészíteni. Sokszor a tanfolyam végén mondják el, hogy most jöttek rá, van vér szerinti szülő is itt, vagy hogy a gyereknek még jól működő örökbefogadó családban is van fájdalma.
– Reális elképzeléseik vannak a jelentkezőknek a gyerekről?
– A favorit az egészséges, fehérbőrű újszülött. Mi gyerekvédők vagyunk, ezért sokat beszélünk arról, hogy egy nagyobb gyerek örökbefogadása is lehet sikeres, hogyan tudjuk segíteni egy 5-6 éves gyerek beilleszkedését. → olvasásának folytatása
Meglepően sok olyan emberrel futok össze itt a Kárpát-medencében, aki segítő szándéktól vezérelve szeretne afrikai vagy más színes bőrű babát örökbe fogadni valamely fejlődő országból. Nekik és mindenki másnak ajánlom a Mercy mercy című dán dokumentumfilmet, ami egy sikertelen nemzetközi örökbefogadást mutat be. A rendező, Katrine Kjaer (jé, ismét egy nő) négy éven át követte egy Etiópiából Dániába adoptált testvérpár sorsát, és nemcsak az örökbefogadó család, de az örökbeadó szülőpár szemszögből is. Sokkoló, felkavaró alkotás. Spoilerezek. Aki meg akar lepődni, a bejegyzés végén talál linket a filmhez.
Az ötgyerekes etióp pár – szegények és HIV-fertőzöttek – önszántából dönt úgy, hogy két legkisebb gyerekét örökbe adja Dániába. Az örökbefogadók – középkorú dán házaspár – kiutaznak Etiópiába a testvérpárért. Aztán a kamera követi az új család összeszokását Dániában, és párhuzamosan az etiópiai szülők további életét is.
Minden teljesen legálisan zajlik, hatóságok, ügynökség közvetítésével.
Vendégposzt. Ígértem, hogy a blog külföldi gyakorlatokat is bemutat majd. Varga Réka olvasónk Kölnben él, és írt egy jó kis összefoglalót a német örökbefogadási rendszerről. Aki eddig úgy gondolta, hogy Magyarországon örökbefogadóként hosszú, nehéz vagy bonyolult gyereket kapni, olvassa el ezt a cikket! (Hogy könnyebb legyen összehasonlítani, zárójelben odateszem a hasonló magyar adatokat. S ne feledjük, nyolcszor annyi ember él Németországban, mint nálunk.)
Németország is tagja a Hágai Egyezménynek, így ott is a szokásos tartózkodási hellyel rendelkezők jelentkezhetnek örökbefogadásra.
A német alkalmassági vizsgálat közel egy évet vesz igénybe. A helyi gyámügyi hivatalnál kell jelentkezni, ahol vizsgálják a szülőjelöltek jövedelmét, lakhatási körülményeit, szellemi, testi és lélektani állapotát. Benyújtandók: kereseti igazolás, erkölcsi bizonyítvány, házassági anyakönyvi kivonat, születési anyakönyvi kivonat, orvosi igazolás és egy bő bemutatkozó levél. Elvárják, hogy a gyerekneveléshez az egyik fél teljesen vagy részben feladja a munkáját. Emiatt az örökbefogadás a jómódúak bulija. Amennyiben van már gyerek a családban, az ő érdekeit is figyelembe veszik. A meglévő gyerekeknél csak fiatalabbat lehet örökbe fogadni.
Felkészítő tanfolyam nincs, némely tartományi hivatal tart pár napos szemináriumot, amelyen kötelező részt venni. Ez a szeminárium hivatott bemutatni az örökbefogadást és szereplőit (Magyarországon már nem kötelező egy 2140 órás felkészítő tanfolyam).
Az örökbefogadásra az jelentkezhet, aki betöltötte a 25. életévét, és a házastársa is legalább 21 éves. A törvény nem határoz meg felső korhatárt, de az ajánlások szerint a gyerek és a szülő közötti korkülönbség nem haladhatja meg a 40 évet, hogy kialakulhasson a természetes szülő-gyerek viszony (Magyarországon ez legfeljebb 45 év lehet, kőbe vésve. Frissítés: bizonyos esetekben hazánkban akár 50 év is lehet a korkülönbség.). Jelentkezhetnek egyedülállók és egynemű párok is (bár ott csak a pár egyik tagja fogadhat jogilag is örökbe), de ők valójában csak különleges esetben jutnak el az örökbefogadásig.
Attól még, hogy valakiről az örökbefogadásra való alkalmasságát megállapították, egyáltalán nem biztos, hogy kap is gyereket! Egyik közvetítőszervnél sincs sorrend, a gyereknek keresik meg a legalkalmasabb szülőket. (Magyarországon azért előbb-utóbb sorra kerül, aki jelentkezik.) → olvasásának folytatása
Amerikai dokumentumfilm Kínából adoptált lányokról. Nekem bizonyos szempontból az örökbefogadás legjobb oldalát mutatja. Példaszerű.
A Somewhere Between című film olyan kínai lányokról szól, akiket az Egyesült Államokban fogadtak örökbe. Mióta Kína bevezette az egyke-politikát, tömegesen adták külföldre a nemkívánatos gyerekeket, szinte mindig lányokat. A 2011-es film szerint 79 ezren nevelkednek Amerikában, de a film általában is sokat elmond az interkulturális örökbefogadásról. A doku néhány Amerikában nevelkedő tinédzser sorsát követi, főleg a gyökérkeresésre, adoptált létük megélésére fókuszál. A cím is a kettős identitásra utal: ők se nem kínaiak, se nem amerikaiak, valahol a kettő között.
És miért példaszerű?
Mint tudjuk, minden örökbefogadás mögött egy tragédia lapul, ezt nem lehet megspórolni. A kínai egykepolitika a fiúkat értékesnek tekintő hagyománnyal együtt ezt fokozza, mert esetleg olyan emberek is megszabadulnak a fölös gyerektől, akik más körülmények között tudnák szeretni és anyagilag is képesek felnevelni. Tragikus történeteket hallunk, a legfájdalmasabb azé a lányé, aki fel tudja idézni, hogy a családja szándékosan “elvesztette” őt az utcán.
Nem is azért, mintha a kínai örökbe adási gyakorlat olyan haladó lenne. A lányok mind nagyon fájlalják a filmben, mennyire kevés információt kaptak a származásukról, milyen nehéz így a gyökereiket keresniük, egyikük még a pontos korát sem tudta. (Húsz éve még Magyarországon is ez volt a gyakorlat, az örökbefogadók nem kaptak információt arról, miért, hogyan lett a gyerek örökbe adható, mi a vér szerinti család háttere. Azóta ez változott, és titkos örökbe adásnál is elmondják a történetet nagy vonalakban.)
Viszont, ami a családba kerülés után történik, az példaszerű a filmben. Nyilván egy gondosan kiválogatott elit csapatot filmeztek, de akkor is. Minden lány nagyon klassz és szerető családba került, akik a helyzet sajátos kihívásaival is jól megbirkóznak. Míg Magyarországon a “megmondjátok neki, hogy örökbefogadott?” még mindig a téma alapkérdése, ott teljesen evidens, hogy megmondják a gyereknek, hogy ez nem szégyellnivaló, és a kínai gyökereit is tiszteletben tartják a szülők, elfogadják, értéknek tekintik a gyermek kettős identitását. Látjuk az egyik lány iskolai füzetét, egymás mellett van benne az amerikai és a kínai zászló. Az egyik anya mandarinul is megtanult, hogy tudjon beszélni az ötévesen adoptált kislánnyal. A környezet is elfogadó mind az etnikai sokféleséggel, mind az örökbefogadással szemben. Minden lány nagyon rokonszenves, sikeres, zenélnek, sportolnak, és 15 év körüli koruk dacára nagy érettséggel, érzelmi intelligenciával beszélnek helyzetükről. (Ha az én gyerekeim húsz évesen ilyen érettek lesznek, darabokra hullok a büszkeségtől.)
A film megmutatja, hogyan próbálnak a lányok kínai családjuk után nyomozni, kevés sikerrel. Teljesen természetes az is, hogy az örökbefogadó szüleik ebben mellettük állnak, segítik őket. Visszajárnak Kínába, többen segítenek helyi árvaházakon. Az egyik lánynak sikerül megtalálnia a vér szerinti családját, és a kamera előtt történik a reunion, a viszontlátás. Könnyfacsaró jelenet, mégis kifejezi az egész sztori abszurditását: közel állnak egymáshoz és közös nyelvük sincs, tolmáccsal beszélnek.
Az egyik lány Kínában bolyong, és legalább arra próbál választ kapni, melyik népcsoporthoz tartozik.
A film nekem a civil társadalomról is szólt, aminek a nyelvét mi idehaza még dadogva beszéljük. Ott teljesen természetes, hogy ha Amerikába adoptált kínai tinédzser vagyok, akkor alapítok egy egyesületet hasonszőrűeknek, ahova előadókat hívnak, utazásokat szerveznek, megosztják a tapasztalataikat, és megpróbálnak segíteni másoknak. (Magyarországon azt látom, hogy az örökbefogadók nagy része passzív, a várakozás sok éve alatt, életük legnagyobb döntése előtt sem mennek el egy rendezvényre, találkozóra.) A társadalom is sokkal toleránsabb. Örökbe fogadtuk őket – dicsekszik az egyik anya a fodrásznál a két kínai kislánnyal. Wonderful – álmélkodik a hajszárító bura alatt ülő néni. De azt is mutatják, hogy a sokszínű amerikai környezetben is egy sima menzai sorállásnál háromszor meg kell válaszolni a kamasznak a kérdéseket: Te kínai vagy? Örökbe fogadtak? Árvaházból? (Próbáljuk elképzelni, Magyarországon hányszor kellene egy színes bőrű gyereknek ezeket hallania.)
A filmrendező, Linda Goldstein Knowlton (nő! majd erre kitérek, de a témában író, forgató személyek nagy része nő) maga is Kínából fogadott örökbe nemrégiben egy bébit. Rögtön átlátta, milyen atipikus helyzetbe került, úgyhogy nosza, forgatott egy filmet Amerikába adoptált kínai gyerekekről, hogy többet tudjon. Így kell ezt csinálni! A stáb tényleg nem kímélte az erőforrásokat, forgattak változatos amerikai és kínai helyszíneken, még egy európai körútra is elkísérték a lányokat egy egyesületi utazásra.
Le a kalappal a lányok, a szüleik és a rendező előtt. Bár a film az amerikai-kínai relációról szól, de általában is lehet belőle tanulni elfogadásról, gyökérkeresésről, a származás tiszteletéről, önszerveződésről, az interkulturális örökbefogadások hátteréről.
Örökbe.hu 