barátkozás

Gyakori kérdések a juttatásokról

Örökbe6 hozzászólás

Ma tipikus és ritkább kérdéseket szedtem össze az örökbefogadott gyerek után járó juttatásokkal és szabadsággal kapcsolatban. Angéla volt a szakmai lektor.

  1. Mikortól jár a gyes, gyed stb.? A hazavitel napjától vagy a tényleges örökbefogadástól? Minden ilyen juttatás a kihelyezés napjától jár, azaz attól a naptól, hogy hazaviszed a gyereket.
  2. Mi jár a barátkozás idejére? Sajnos semmi. Ezt az időszakot szabadsággal (fizetés nélküli szabadsággal, a munkáltató jóindulatával) oldják meg az örökbefogadók. Frissítés: 2020. szeptember 1-től jár tíz nap szabadság a barátkozás idejére, a leendő anyának és az apának is.
  3. Kirúghat a munkaadóm a barátkozás alatt? Igen, a barátkozás alatt nincs munkajogi védettség. Ha hazavitted a gyereket, és gyermekgondozás céljából fizetés nélküli szabadságot (vagy szülési szabadságot) veszel igénybe, onnantól védett vagy.childrens-shoe-1728295_1920
  4. Mi jár, ha kétévesnél idősebb gyereket fogadok örökbe? Sajnos csak a gyes, havi 25 ezer forint, a gyerek hároméves koráig, (és persze a családi pótlék). Ha háromévesnél is idősebb a gyerek, akkor fél év örökbefogadói gyes jár, szintén havi 25 ezer forint. Frissítés: 2020-tól jár a gyeddel azonos összegű örökbefogadói díj 168 napra, majd a sima gyes a gyerek 3 éves koráig.
  5. → olvasásának folytatása

Amire nem számítottam

Örökbe19 hozzászólás

Vendégposzt. Olvasónk, Bombanyu egy kétéves kisfiút fogadott örökbe, s otthon az első időszakban több meglepetéssel szembesült. Miért üti Gergő az anyukáját? Miért nem ad ki hangot az ébredés után? És miért nem jó ötlet alvásidőben szuperanyaként ragyogóra takarítani a lakást? Bombanyu naplójából idézek, a helyzetek más örökbefogadónak is ismerősek lehetnek.

Amivel meglepett Gergő

Az örökbefogadott gyerekek hozhatnak magukkal olyan viselkedéseket, amelyek sokszor már csak élesben derülnek ki. Bár nyilván nem változtat ez semmit az érzéseinken Gergő iránt, de nekem párszor kihagyott a szívem néhány dobbanást…

  1. Jaktálás

Egyszer régen láttam az állatkertben, hogy a jegesmedve előre-hátra himbálja magát. Gyerekfejjel is éreztem, hogy ez valami nagyon szörnyűséges dolog lehet, azóta nem járok állatkertbe. Megutáltam. A jaktálás magyarul önringatás. Amikor egy kisgyerek senkitől nem várhat vigaszt, akkor saját magát vigasztalja, ahogy tudja. Gergő a nevelőszülői házban csinálta ezt sokszor, játék közben, ha meghallotta a földszintről felszűrődő hangokat, leült W-ülésben a lépcsőt lezáró kerítés elé, ahonnan nem látta, csak hallotta a nevelőszülőket és előre-hátra hintáztatta magát… Mikor először láttam, fogalmam sem volt, hogy mit csinál, csak összenéztünk Ferivel és próbáltuk elterelni a figyelmét. Beszéltünk szakemberrel: ez tipikusan az érzelmileg elhanyagolt gyerekekre jellemző, a nevelőotthonokban gyakori. Jó hír, hogy bár a nevelőszülői házban nagyon sokszor jaktált, azóta, mióta elhoztuk, teljesen leszokott róla. Rossz hír, hogy vélhetően stresszes szituban újra elkezd jaktálni, önkéntelenül is.

  1. Katatón állapot ébredéskor

Ilyet remélem, hogy én sem fogok többet látni és mindenkinek kívánom, hogy ezt elkerülje. Mikor először tapasztaltuk, tényleg azt hittem, hogy megáll a szívem…

Amikor hozzánk került Gergő, nem tudtuk pontosan, hogy mikor ébred, mert soha szóval, hanggal, kiabálással nem jelezte, hogy már ébren van. (Ennek az okát is csak feltételezzük: hiába kiabált, jelezte, nem ment be hozzá senki.) Így hát eleinte sűrűn bejártunk hozzá reggel és figyeltük. És egyszer csak eljött az időpont, amikor már felébredt. Legalábbis nyitva volt a szeme. Mozdulatlanul, tónustalanul, élettelenül feküdt, mint egy rongycsomó. Csak onnan tudtuk, hogy él, hogy mozgott a mellkasa. Nem reagált semmire, se a beszédünkre, sem a simogatásunkra. Kiemelni sem tudtuk az ágyból, mert olyan volt, mint a zacskós tej, csak 11 kilósban. Így eltelt mondjuk 5 perc, addig csak ültünk az ágya mellett, simogattuk, beszéltünk hozzá, és bíztunk abban, hogy egyszer csak életre eszmél. És igen, 5 perc elteltével felült, mintha mi sem történt volna, indulhatott a nap. Ezt az első hónapban 3-4 naponta tapasztaltuk. Most már a következők egyikével fogad minket reggelente: csipcsipcsókázik, vagy hangosan kiabálja, hogy nya, sze (anya, szeretlek, persze lehet, hogy valójában azt akarja mondani, hogy nyaralok szerdán), vagy őrületes hisztivel, aminek az okát még nem minden esetben tudom.

  1. Fej-beverés

Hát, ez is elég durva. Gergő úgy vezeti le a stresszt, hogy veri a fejét. Falba, földbe, néha engem próbál lefejelni. Amikor elhoztuk, hosszú haja volt elöl, takarta a homlokát. Már itthon voltunk, amikor észrevettük, hogy egy hatalmas, sárgás-lila púp éktelenkedik a homlokán. Jaj, szegényem, biztos elesett… Elég hamar tapasztaltuk, hogy nem. Ha nem tetszik neki valami, vagy türelmetlen, nem sikerül valamit megcsinálni, bármi baja van, akkor többször beleveri a fejét a legközelebb eső valamibe. Én ezt többféleképpen kezelem, ha kemény cuccba veri a fejét, odateszem a kezem, ha puhába, egyáltalán nem reagálok rá, és minden esetben megpróbálom elterelni a figyelmét. Az elején nagyon brutál módon csinálta, aztán egy teljes hónapra megfeledkezett erről az egészről, aztán sajnos visszatért, de sokkal finomabb módon, úgyhogy most már csak annyit mondok neki, hogy “Gergő, ugye tudod, hogy ezzel semmit nem érsz el”, általában egy “öklelés” után abbahagyja. → olvasásának folytatása

A barátkozás

Örökbe7 hozzászólás

A barátkozás, ismerkedés az örökbefogadásnak az a szakasza, mikor az ismeretlen gyereket magukhoz szoktatják az örökbefogadók. Nemrég a Mózeskosár Klubban is beszélgettünk a tapasztalatokról, és az derült ki, nagyon nagyok a különbségek az ország különböző részein a menetében.

Barátkozás jellemzően idősebb (nem újszülött) gyereknél szokásos, bár a kórházból kapott bébinél is gyakran adnak pár napot, hogy gondozhassák az új szülők, mielőtt hazaviszik. De itt most arról beszélünk, mikor a gyerek már él valahol, és ott barátkoznak vele össze az új szülők.

Ez ma az esetek nagy többségében nevelőszülőt jelent. 2014-ben az örökbefogadásra kerülő nagyobb gyerekeknek már csak 15 %-a érkezett otthonból, a többiek nevelőszülőtől, várhatóan a jövőben tovább zsugorodik az intézetből érkező kicsik aránya. Tehát nevelőszülős barátkozásra érdemes számítani.

A csecsemőotthonokban egyébként általában van egy protokoll, hogy zajlik a barátkozás, bevett gyakorlatuk van, és ideális esetben szorosabb szakmai felügyelet is kíséri a folyamatot, azaz a szülő kap segítséget. Itt olvasható Majoros Mária cikke a csecsemőotthoni barátkozásról, ő a Gárdonyi Géza Csecsemőotthon vezetője volt évekig. (A gyakorlatban az intézeteket folyamatosan építik le, sokszor erőforrás-gondokkal is küzdenek, tehát lehet, hogy aki a jövőben intézetből fogad örökbe, az is magára lesz hagyva.)

fortepan_85245

A nevelőszülős barátkozás teljesen esetleges. Az ismerősök történeteiből az rajzolódik ki, hogy megyék szerint nagyok az eltérések a szabályozásban, ajánlásokban:

  • Van-e előírt ideje, tempója a barátkozásnak és az mennyi? Van olyan megye, ahol egy hét alatt szeretik lezavarni a barátkozást, máshol ragaszkodnak hozzá, hogy egy hónapnál előbb nem lehet hazavinni a gyereket.
  • Van-e felügyelet, segítség a barátkozás során. Többnyire nincs, sajnos, erőforrás-gondok miatt. Ha valaki figyelemmel kíséri, akkor változó, hogy az örökbefogadási tanácsadó, pszichológus, a gyerek gyámja, a nevelőszülői tanácsadó-e, vagy más szakember, és az is, hogy minden alkalommal végig jelen van (ez nem jellemző) vagy csak néha benéz, esetleg telefonon segít. Előfordul, hogy teljesen magára van hagyva az örökbefogadó a folyamatban.
  • Ki lehet jelen, kinek kell jelen lennie. Nincs egységes gyakorlat abban, hogy házaspárnál mindkét félnek mindig ott kell-e lennie, hogy ha van nagyobb gyerek, mikor lehet ott illetve kell ott lennie, ha egyedülálló barátkozik, akkor viheti-e az élettársát, anyukáját, barátnőjét.
  • Mennyi idő után lehet elvinni a nevelőcsaládtól a gyereket, a barátkozás alatt ott alhat-e az új szülők szállásán (országos listánál), illetve az új otthonban a kihelyezés előtt.

→ olvasásának folytatása

„A lányok tudják, hogy régen magyarul beszéltek”

Örökbe5 hozzászólás

Évi 100-200 magyar gyerek kerül külföldi örökbefogadókhoz, azok, akiknek itthon nem találnak szülőket. Az egyik célország Norvégia, ma egy ott élő család mutatkozik be, akik Magyarországról adoptáltak egy testvérpárt. Mona és férje két óvodás korú kislányt fogadtak örökbe négy éve, azóta Krisztina és Dzsesszika sikeresen beilleszkedtek. (A szereplők nevét kérésére megváltoztattam, a fotók nem őket ábrázolják.)

Mondj pár szót a családodról!

Tipikus család vagyunk, anya, apa, két gyerek, akik most hét- és nyolcévesek, kertes házban élünk Norvégia egy csendes vidékén. Én problémás tinédzserekkel foglalkozom terapeutaként, szeretek kötni és lakást díszíteni, a férjem mérnök. Krisztina, az idősebb lányunk makacs, szeretetreméltó lány, szeret kirakózni, olvasni, a szabadban lenni. Dzsesszika a mi kis temperamentumos „babánk”, él-hal mindenféle sportért. Mindkét lány iskolás. Három és négy és fél évesek voltak, mikor hozzánk érkeztek. A férjem és én is 43 évesek vagyunk.

Miért fogadtatok örökbe?

Gyereket akartunk. Már a kapcsolatunk elején beszéltünk erről, hogy örökbe fogunk fogadni.

Nem is volt meddőségi problémátok?

Nem tudom, soha nem vizsgáltattuk magunkat. Volt egy műtétem, ami megnehezíthette a teherbeesést, de ezzel sosem foglalkoztunk, nem lombikoztunk, rögtön az örökbefogadást indítottuk el. A férjemmel egyetértettünk, hogy ez a megfelelő a számunkra.

sisters-931131_1920

Hogy zajlik az alkalmassági vizsgálat Norvégiában?

Először tagságot kell szerezni kell egy ügynökségnél, három létezik belőlük az országban. Ott kitöltik a jelentkezési lapot, és javaslatot tesznek a jelentkezőnek, hogy melyik országból és milyen korú gyereket fogadjon örökbe. Ezt a jelentkezéssel együtt elküldik a regionális önkormányzatnak. Részt kell venni egy ingyenes felkészítő tanfolyamon. A gyermekvédelmi szervezet elkészít egy környezettanulmányt, és számos papírt be kell nyújtani: házasságlevelet, erkölcsi bizonyítványt, egészségi igazolást, pénzügyi beszámolót. Ha testvéreket szeretne a pár, ezt jelezni kell, de akkor nehezebb alkalmasságot szerezni. A gyermekvédelem javaslatot tesz, szerintük alkalmas-e a pár, a döntést az önkormányzat hozza. Ez az előzetes alkalmasság, ezt csak öt év alatti, egészséges gyerekre lehet megszerezni, legfeljebb két gyerekre. Ezután az aktát lefordítják és elküldik abba az országba, ahol örökbe akar fogadni a pár, nálunk Magyarországra. Ha ezek után kiajánlanak egy gyereket, aki öt évnél fiatalabb és nincsenek sajátos igényei, akkor nincs több teendő. Ha azonban a gyerek elmúlt öt éves, kettőnél többen vannak testvérek, vagy egészségi gondokkal küzd, akkor egy kiegészítő vizsgálaton kell átesni a házaspárnak, és megindokolnia, miért éppen ezt a gyereket akarják örökbe fogadni, hogy fogják ellátni a szükségleteit. Ha ezt elfogadják, akkor fogadhatják őt örökbe. Az egész eljárás hosszú folyamat, a házaspárt külön és együtt is meginterjúvolják, hogy ugyanazt akarják-e.

Sokan megbuknak?

Ezt nem tudom, de ismerek több párt, akiket elutasítottak akár az előzetes alkalmasságin, akár a kiegészítő vizsgálaton.

Mennyibe kerül a folyamat?

Az örökbefogadás teljes költsége nagyjából 21 ezer euró gyerekenként. Ha testvéreket fogadnak örökbe, a második gyereké csak 11 ezer euró. Ezen felül jönnek a külföldre utazás és ott tartózkodás költségei, ez nálunk 7500 euró volt. Ha a gyerekek megérkeztek Norvégiába, az állam gyerekenként 10 ezer eurót visszatérít a költségekből. Nekünk nagyjából 20 ezer euróba került összesen az örökbefogadás (6 millió forint). → olvasásának folytatása

„Az örökbefogadás miatt nem áll szóba velem az öcsém”

Örökbe106 hozzászólás

Milyen lehetőségei vannak egy egyedülálló nőnek a gyerekvállalásra? Szandra negyvenévesen döntötte el, hogy belevág egyedül. Sikertelen inszeminációk és lombikok következtek, majd örökbefogadás révén érkezett meg a kislánya. Lombikozás spermadonorral, mesés egymásra találás a kétéves Fannival, majd a család szétszakadása a gyerek roma származása miatt. Szandrával beszélgettem. (A képek nem őket ábrázolják.)

– Mióta akartál gyereket?

– Mindig is akartam gyereket, de nem jutottam el senkivel a próbálkozásig, és véletlenül sem estem teherbe. A negyvenedik születésnapomon döntöttem el, hogy elég volt a várakozásból, gyereket akarok. Rögtön jelentkeztem a Kaáli Intézetbe, végigcsináltam két inszeminációt, majd három lombikprogramot.

– Vannak ilyen paradigmák, hogy ha egy nő gyereket akar, menjen el egy diszkóba és szedjen fel valakit…

– Utólag már jól tudom, hogy ha beléd rakják a megtermékenyült petesejtet és úgy sem tapad meg, akkor elég kicsi az esély, hogy felszedsz valakit pont a peteérésen belüli 12 órában és megfogan. Ez csak azoknak sikerül, akik nem szeretnék.

– Simán fogadtak a meddőségi intézetben?

– Igen. A Krio Intézetből vettem hímivarsejteket, ötvenezer forint volt egy adag.

– Akkor még volt elég donorsperma a rendszerben?

– Amikor harmadszor vettem, akkor már csak dánok voltak, legalábbis az általam megadott paraméterekkel. Nem voltam maximalista, csak a magasságot adtam meg, és hogy diplomája legyen, de akkor már annyira rossz volt a magyar felhozatal, hogy nem találtak megfelelőt. Csomó vizsgálatot meg kellett csinálni előtte nekem is.

– Volt valami probléma?

– Az egyik petevezeték el volt záródva, de minden más működött. Elvileg. Aztán az első két inszemináció nem sikerült.

– Mondtak esélyeket, hogy 40 felett mennyi a terhesség valószínűsége?

– Öt százalékot mondtak a lombik sikerére. A tb öt próbálkozást fizet.

– Egyedülállóknak is?

→ olvasásának folytatása

Barátkozás apaszemmel

Örökbe31 hozzászólás

Ismerkedés és hazatérés totyogó korú gyerekkel. Gergely és Zsófia (Maminti néven kommentel) egy 13 hónapos kislányt fogadtak örökbe az országos listáról.  Erős kötelék a nevelőanyával, altatás babakocsiban, zokogásroham az új otthonban. Hogy lehet beszoktatni egy totyogó babát? A történetet Zorka apukája, Gergely meséli el.

Sok év orvoshoz járás után jutottunk arra feleségemmel, hogy az örökbefogadás felé fordulunk. Az elhatározás nem egyik pillanatról a másikra született, sok vizsgálat és az első lombik lezajlott, amíg formálódott a gondolat. Nagyon vonzó volt azonban, hogy bizonytalan helyzetünkben egyfajta bizonyosságot ígért: ezen az úton biztos lesz gyerekünk, legfeljebb ki kell várni.

Tulajdonképpen elég hamar, egy évvel a határozat után megkaptuk a Tegyeszes kiajánlást: az egyéves Zorkát országos listáról. Már az iratismertetés után is csak egyetlen kétely volt bennünk: hogyan lehet, hogy eddig senki sem kérte őt? (Úgy tudjuk, hogy a Tegyesz nem is keresett Zorkának a megyében szülőt, mivel roma vagy félroma származású. Az nem egyértelmű, hogy másnak kiajánlották-e előttünk az országos listáról, de az biztos, hogy látni mi láttuk először.) A személyes látogatás pedig mindkettőnket meggyőzött arról, hogy bele kell vágni. (Miután végre kettesben maradtunk, feleségem nézett rám óvatosan, hogy mit gondolok, és én állítólag ezt válaszoltam: „Hát ez nem kérdés.”) Egy barátságos, vidám, kiegyensúlyozott, egészséges és mozgékony babát ismertünk meg, aki a születése óta ugyanabban a szerető nevelőszülői házban lakott. És itt kezdődtek a nehézségek.

Az ismerkedés intenzív szakaszát a határozat módosítása (Zorka már éppen kicsúszott a 0-1 éves életkorra szóló határozatunkból) és a munkahelytől való elszakadás miatt három héttel későbbre tudtuk időzíteni, addig hétvégenként látogattuk reménybeli kislányunkat. Ezalatt két problémánk merült fel. Az első egy gyakorlati: alkalmassá kellett tenni a lakásunkat és életkörülményeinket egy egyéves kisgyerek befogadására. Mindaddig ugyanis inkább csecsemőben gondolkoztunk, ami azért egész más igényeket támaszt: más ruhatár, babakocsi, autósülés szükséges, a szórakoztatásához játékok, könyvek. Mivel Zorka az első gyerekünk, nekünk tényleg nem volt itthon semmi, amihez nyúlni tudtunk volna. Az is nagy különbség, hogy egy izgő-mozgó, járó egyéves számára egy méter magasság alatt majdhogynem ki kell üríteni a lakást, a lépcsőre rácsot szerelni, fiókzárakat, elpakolni az éles, szúrós, mérgező dolgokat, a növényeket. Tényleg sok időnk elment mindezzel, mivel nap közben dolgoztunk, hétvégén látogattuk Zorkát, és a fennmaradó időben kellett mindent beszerezni, megszerelni. Persze így sem lett gyerekbiztos a lakás, Zorka rögtön felfedezte a legérdekesebb dolgokat. Már ez a probléma sem volt egyszerű, ennek nyomán jelenleg el sem tudom képzelni, mi lett volna, ha egy alapítványtól két-három nap alatt befogadandó babára kapunk felajánlást. A második probléma inkább elméleti jellegű volt: sehogy sem tudtam elgondolni, hogyan lehet egy egyéves kisgyereket kiszakítani a számára csecsemőkora óta természetes közegből, és új szülőt adni neki. A hétvégenkénti barátkozások jól alakultak, de az is nyilvánvaló volt, hogy babánk számára az elsődleges kötődést a nevelőanya jelenti. Nagyon féltem az ismerkedés intenzív szakaszától – pontosabban nem értettem, hogyan lehetséges egyáltalán átlépni ezt a küszöböt. Igyekeztem művelődni: olvastam könyvet és ezt a blogot (jellemző módon végigvettem a „barátkozás” tárgyszóval jelölt összes bejegyzést), továbbá nagyon segítőkészen válaszolgatott a kérdéseinkre minden Tegyeszes ügyintézőnk és a nevelőanya is. Összességében annyit szűrtem le mindebből, hogy egy-két hét alatt menni szokott a dolog, persze intenzív és fárasztó napok várnak ránk. Csak az egész hogyanját és mikéntjét nem értettem. Hogy ha odaköltözünk a közeli panzióba, akkor onnantól vajon mi fog történni. → olvasásának folytatása

Az első ajándék

Örökbe31 hozzászólás

Milyen ajándékot vigyek az első találkozásra? – kérdezik az ismerkedés előtt az örökbefogadó szülők. Ma több szülő mesél, náluk mi vált be és mi nem.

“Az első találkozás előtt a nevelőszülővel egyeztettük, hogy mi az a plüssállat, amire Rolika vágyik. Fülest akart, mert korábban volt egy ilyen állata, ami a sok költözésben elveszett. A férjem egész éjszaka az internetet bújta, hogy a legmegfelelőbbet megtalálja, majd hajnalban felhívta az üzletet, hogy kapható-e az. Az időt egyáltalán nem érzékeltük. Szerencsére felvették a telefont és mondták, hogy kapható, de csak reggel 10 órakor nyit az üzlet. Nyitásra odarohantunk, így vettük meg Fülest, amit az első találkozásra vittünk, és mai napig ezzel alszik Rolika, később ezt vitte magával az óvodába is, ez a legféltettebb játéka.”

(Angéla, ötéves kisfiút fogadott örökbe)

„Amikor én mentem látogatni, szakértői tanácsra buborékfújót vittem, mert az egy olyan játék, hogy sok minden kiderül, ha a gyerek elkezd játszani vele, és olcsó, egyszerű. Hogy együttműködik-e, instrukcióra hogy reagál (autizmus), milyen hamar érti meg, hogyan kell vele játszani és mennyire fejlett a motoros készsége (persze életkornak megfelelően), egyáltalán, érzelmileg hogy reagál a játékra.”

(Háztartásbeli Andrea, hároméves kislánnyal barátkozott)

Fortepan, Saly Noémi
Fortepan, Saly Noémi

“Vittünk valami kis kemény lapos könyvet, járműveset, de nem különösebben váltott ki érzelmeket belőle, túl sok játék volt körülötte, és amúgy is nagyon izgága volt, rövid időre lehetett csak lekötni.”

(Buzsa, másfél éves kisfiút fogadtak örökbe) → olvasásának folytatása

Vér szerinti gyerek után örökbe fogadni

Örökbe42 hozzászólás

Több kérdést kaptam arról, milyen vér szerinti gyerek után örökbe fogadni, a helyzet előtt álló, aggodalmakkal küzdő családoktól. Szívesen írok erről, hisz kétszer is átmentem rajta. Ezt a posztot nem szakirodalom, szakértői vélemények alapján írom, ezek a saját vélekedéseim, tapasztalataim, pontokba szedve. Ezért a szokatlan tegeződős hangnem. Összességében nálunk jól sikerült a dolog, bár nekem eleve nem is volt ellenérzésem a helyzettel kapcsolatban. Ez nem garantálja, hogy másnak is így kell döntenie. Te ismered a gyerekedet, a családodat és hogy mit bírsz, mire vagy képes. A vér szerinti lányunk három és fél éves volt, mikor először fogadtunk örökbe, és öt és fél, mikor másodszor, és mindkétszer másfél éves kistestvér érkezett. Tehát kicsi gyerekekkel van tapasztalatom, nyilván sok szempontból más a helyzet, ha egy kamasz mellé érkezik az új családtag. Mivel Magyarországon meglevő gyereknél csak fiatalabbat lehet kapni, az egyszerűség kedvéért a vér szerintit nevezem nagynak, az örökbefogadottat kicsinek a fejtegetésben. A tapasztalatok egy része akkor is használható, ha egy örökbefogadott gyerek mellé vállalnak még egyet.

Az van, ami a fejedben van

A gyerekek azt követik, amit a szülő sugároz. Ha te azt érzed, hogy az örökbefogadás csak szükséges rossz, legvégső pótmegoldás, ha berzenkedsz tőle, vagy úgy érzed, nem is annyira fontos egy második gyerek, akkor ne csináld. Ha viszont te örömmel készülsz rá, a gyerekek is ezt fogják átvenni. Ha úgy érzed, hogy tudod őket egyformán szeretni, akkor tudod őket majd egyformán szeretni. 🙂 Ha nem, akkor inkább ne vágj bele. Ha a gyerekeknek magabiztosan azt sugározod, hogy ők tesók, akkor annak fogják magukat tartani.

Első közös altatás a barátkozáson
Első közös altatás a barátkozáson

Nem testvért vállalunk, hanem gyereket

A felnőtt dönt. Felelős szülő természetesen úgy igyekszik eljárni, hogy a meglevő gyerek ne sérüljön, de: ne a gyerek döntse el, legyen-e tesó. Nem azért vállalunk, mert a négyéves épp akarja, nem azért nem vállalunk, mert nem akarja. Nem ruházhatjuk rá a felelősséget egy ekkora döntésben. Arra sincs biztosíték, hogy jó pajtások lesznek majd gyerekként, és egymás támaszai felnőttkorban. Csak azért ne vállald, hogy a gyerek ne egyedül nőjön fel. → olvasásának folytatása

Híres örökbefogadók: Nia Vardalos

Örökbe18 hozzászólás

Bazi nagy görög lagzi, megvan? Nia Vardalos a film főszereplője és forgatókönyvírója, aki civilben örökbefogadó szülő. Amerikából, belföldről adoptált egy hároméves kislányt, aki addig nevelőszülőknél élt. És erről írt egy könyvet,  a címe: Instant Mom (magyarul nem elérhető). Akit nem érdekel a színésznő, az is olvasson tovább, mert a könyvben nagyon hasznos tanácsokat kapunk egy traumatizált, megvadult kisgyerek kezelésére.

Nia Vardalos és férje, Ian Gomez
Nia Vardalos és férje, Ian Gomez

Nia Vardalos (1962) görög származású kanadai, ma amerikai színésznő, író, rendező, akit a semmiből tett híressé a Bazi nagy görög lagzi. Az Instant Mom első fejezete részletesen ismerteti a színésznő karrierjét, ami arra jó, hogy lássuk, milyen ember Nia. Olyan, aki nem adja fel. A hollywoodi klisékből kilógó, nagydarab, kiejthetetlen nevű, komikusi vénájú lány egyszerűen nem kapott semmilyen szerepet az alkata miatt, úgyhogy úgy döntött, ő maga ír egy filmet, amiben szerepelhet. A Bazi nagy görög lagziban a saját családi sztorijait írta meg: görög származású lány egy nem görög fiúhoz megy hozzá Amerikában, és mindenféle vicces kulturális ütközések zajlanak. Miután a forgatókönyv sem kellett senkinek, Nia színházat bérelt és egyszemélyes darabként adta elő, míg végül Tom Hanks és görög származású felesége felfigyeltek rá és összehozták a filmet. A Bazi nagy görög lagzi minden idők legsikeresebb független filmje lett, egész az Oscar-jelölésig jutott, és egycsapásra sztárrá tette Niát. Szép példája, hogy csináljunk limonádét a citromból, amit az élet ad. Nekem az örökbefogadás is erről szól, úgyhogy szimpátiával olvastam a könyvét.

A “nem adom fel” mentalitás a gyerekért való harcban is visszaköszön. Nia és férje, a szintén színész Ian Gomez másfél évtizeden át küzdöttek a gyerekért. (“Biztos a karriered miatt későn vállaltál gyereket” – hangzik a kívülállók egyik tipikus mondata, de Nia harmincéves kora óta próbálkozott, és csak 46 évesen lett végül anya.) Tizenhárom lombikon mentek keresztül, elszenvedtek több vetélést, próbálkoztak béranyával. A könyv szépen bemutatja azt a lelkiállapotot, amikor az ember nem engedi meg magának, hogy gyenge legyen, csak megy tovább, mert “a következő már biztos sikerül”. És azt is, mikor eljön a gyász ideje, ami nélkül nincs továbblépés. Miután az örökbefogadás mellett döntöttek, még mindig sok várakozás és kudarc következett. Vardalos le is írja: azért írta meg a könyvet, és tette félre saját magánéletének védelmét, hogy másoknak segítsen, és a kevésbé szem előtt lévő amerikai belföldi örökbefogadást népszerűsítse. Merthogy míg a fejlődő országokból való örökbefogadás, illetve az újszülöttek nyílt örökbefogadása eléggé reflektorfényben van, kevésbé ismert, hogy az Egyesült Államokban 102 ezer idősebb gyerek vár örökbeadásra nevelőszülőknél. Utóbbi módszer ráadásul ingyenes. Nia és férje ezt az utat választották, és egy hároméves kislány szülei lettek. A könyvhöz még testes mellékletet is ad, amiben összefoglalja az amerikai örökbefogadási módokat és sajátosságaikat. → olvasásának folytatása

Tóth Krisztina: „Akkor tudok ideális anya lenni, ha a saját életemet élem”

Örökbe84 hozzászólás

Tóth Krisztina író, költő férjével közösen közel két évvel ezelőtt fogadott örökbe egy másfél éves kislányt. Ez az első interjú, ahol az örökbefogadásról mesél. Nagy puttonnyal érkező kisgyerek, durva kezdeti krízisek, kamasz testvér, az anyasággal és az örökbefogadással kapcsolatos sztereotípiák kerülnek szóba a beszélgetésben.

– Ön eddig sosem vállalta fel nyilvánosan az örökbefogadást.

– Mit jelentsen az, hogy felvállalni? Nem titok, de ez az én magánszférám. Ha íróként vagyok jelen, akkor nem a magánéletemről, a férjemről, a gyerekeimről beszélek, ha viszont ez a téma, akkor természetesen elmondom. Nem is szeretem azt a kifejezést, hogy valaki „coming outol”, az ismert emberek nem az örökbefogadásról nem beszélnek, hanem általában véve a magánéletüket védik, és így a gyerekeikről sem beszélnek. Manapság, amikor a bulvárlapokban másról sincs szó, ez valamelyest érthető is.

Tóth K

– Honnan jött az örökbefogadás gondolata?

– Anyukám is örökbefogadott gyerek, úgyhogy nekem ez természetes. Én mindig azt gondoltam, hogy valamikor fogok gyereket örökbe fogadni, de a fiam apjától nagyon hamar elváltam, egyedül éltem, nem úgy alakult az életem. Mikor újra férjhez mentem, megint felmerült a gondolat, hogy jó lenne. Mivel az én sorsom innen eredeztethető, szeretném ezt visszacsatolni a saját életembe. Tartozom ennyivel a sorsnak.

– Vér szerinti gyereket nem is akartak?

– Én már nem igazán. Jócskán negyven felett voltam, amikor újra férjhez mentem.

– És a férje?

– Ő eredetileg jobban vágyott volna gyerekre, neki nem volt még. Én éppen egy komoly betegségen estem túl, egyszer mégis végigkérdeztük az orvosokat, és azt mondták, hogy egy végigfekvéses terhesség szóba jöhet. Akkor kezdett kamaszodni a fiam, és mondtam, hogy ez teljesen ki van zárva, egyetlen porcikám se kívánta ezt a kalandot. A férjemen meg láttam, hogy nagyon vágyik rá, többször beszélgettünk erről. Próbáltam eloszlatni a rossz érzéseit.

– Mik voltak ezek?

– Az egyik aggodalma az volt, hogy az ő családjában mindenki kiváló intellektuális képességekkel rendelkezik. Azon tűnődött, mennyire kiszámíthatatlan ez egy ismeretlen kisgyerek esetében. Én erre azt feleltem, hogy minden, a világba érkező kisgyerek ismeretlen, hogy egy vér szerinti gyerek is teljes titok, hogy titok volt a saját fiam is: valójában semmit nem tudunk arról, ki mit hoz magával. Szerintem nincs akkora jelentősége a géneknek, mint azt hinni szoktuk. És hát az ember mit tud, őszintén, a férje családjáról, sőt, akár a saját tágabb családjáról? Mit tud a felmenőiről? Az anyukám például mindig is jobban kötődött az örökbefogadó szüleihez, mint a vér szerinti szüleihez: hajlamosak vagyunk eltúlozni az öröklés jelentőségét. → olvasásának folytatása