Hanganyag: örökbefogadás a gyermekvédelmi gyám szemszögéből

Egy izgalmas beszélgetés felvételét hallgathatjátok meg. Egy gyermekvédelmi gyám volt a vendégünk, aki “belülről”, a gyermeket képviselő szakember szempontjából mesélte el az örökbefogadás folyamatát. Ami felmerült:

  • Hogy válik örökbe fogadhatóvá egy gyermek?
  • Milyen szempontokat mérlegelnek a szakemberek a szülők kiválasztásánál?
  • Szempont-e a vagyoni helyzet, az életkor?
  • Mi kell ahhoz, hogy valaki kevésbé legyen alkalmas?
  • Baj, ha visszautasítunk egy gyermeket?

Itt hallgathatjátok meg:

A hanganyag 1 óra 29 perc, a 2025. április 16-i online Örökbe.hu rendezvényen készült.

Örökbe.hu virtuális rendezvényt szerdánként tartunk, itt láthatod a múlt és jövő programját. Néhány rendezvényről videófelvétel is készül. Aki legalább havi 3000 forinttal támogatja a blogot, az ezeket azonnal megnézheti a támogatóknak szóló médiatárban, ahol már komoly tudástár gyűlt össze az örökbefogadásról és kapcsolódó témákról. Ha szeretnél te is élni ezzel a lehetőséggel, – és hozzájárulni az örökbefogadásról szóló leggazdagabb információforrás fennmaradásához, működtetéséhez – akkor csatlakozz az előfizetőkhöz. A rendezvények szervezése, a videók elkészítése munka, aminek költségei is vannak, az adomány segíti, hogy újabb programok és felvételek készüljenek.  Itt olvashatsz a támogatási lehetőségekről.

2025. április 16., 17:30 Örökbeadás, a szakember szemszögéből

Az Örökbe.hu következő online rendezvényén a másik oldalról vesszük szemügyre az örökbefogadást. Vendégünk egy gyermekvédelmi gyám lesz, aki már több gyerek örökbeadásában közreműködött. A gyám az állami rendszerben élő gyermekek jogainak képviselője, részt vesz a fontos döntésekben a gyerek életéről. Amiről szó lesz:

  • ki és hogy dönti el, hogy egy gyerek örökbe fogadható legyen?
  • hogy választják ki neki a szülőket? 
  • miért húzódik el a folyamat a gyakorlatban? 
  • mit jelent, hogy “nem a szülőnek keresünk gyermeket, hanem a gyermeknek szülőket?
  • hogy lehetséges, hogy hasonló örökbefogadók annyira különböző ideig várakoznak? 
  • és persze mindarról, ami a hallgatókat érdekli…

A beszélgetésről hangfelvétel készül. 

Fotó: Natalia Y, Unsplash

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, mediátor, körfacilitátor, háromgyerekes szülő.

Mikor: 2025. április 16-án, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

Elmarad! 2024. december 4., 17:30 Vendégünk Viki, felnőtt örökbefogadott

A beszélgetést vendégünk elfoglaltsága miatt későbbre halasztjuk!
 
Következő vendégünk Viki  lesz, felnőtt örökbefogadott. Másfél évesen fogadták örökbe, szülei háromévesen mondták el neki, hogy örökbefogadott, az örökbefogadásával elégedettnek tartja magát. 18 évesen kereste meg a vér szerinti családját, de a túl nagy szakadék miatt pár év múlva elhalt velük a kapcsolat. Viki és a férje nemrég maguk is örökbe fogadtak, és egy kétéves kislány boldog szülei. 
 

A rendezvény bizalmas, ami elhangzik, köztünk marad. 

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, az Akiknek két anyja van és A Nap és a Hold gyermekei című szakkönyvek szerzője, körfacilitátor, háromgyerekes szülő. 

Mikor: 2024. december 4-én, szerdán 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

2024. szeptember 12., 17:30 A kórházban hagyott újszülöttek helyzete – kerekasztal-beszélgetés

Idén nagy változás történt az örökbefogadás jogi szabályozásában. 2024. július 1-től a kórházban hagyott újszülötteket szülői hozzájárulás nélkül is örökbe lehet adni, ha az anya, apa vagy más hozzátartozó nem jelentkezik hat héten belül a gyermekért. A rendelkezés oka, hogy nincs elég hely a nevelőszülőknél és a gyerekotthonokban, sokszor hónapokat kórházban töltenek azok a kisbabák, akiket az anya külön rendelkezés nélkül otthagy a szülés után. 
 
A következő Örökbe.hu online rendezvényen az új intézkedés hatásait próbáljuk meg felmérni.
  • Hogy hat az új jogszabály az örökbefogadásokra, a kórházban hagyott babákra, a vér szerinti szüleikre, az örökbefogadókra? Mi történt eddig ezekkel a gyerekekkel?
  • Milyen változásokat hoz ez a gyermekvédelemben?
  • Most hirtelen megjelenik sok örökbe fogadható csecsemő? Ki fog idősebb gyereket vállalni? 
  • Miért dönt egy anya úgy, hogy a szülés után nem viszi haza a gyermekét?
  • Milyen hatása van, ha egy csecsemő az élete első hónapjait kórházban tölti? 
  • Milyen jogi aggályokat vet fel az új szabályozás?
Fotó: Flickr, wp paarz

A kérdést a témában szakértő vendégeimmel járom körül. Akikkel beszélgetni fogunk:

  • Katona Andrea, a Fészek Alapítvány vezetője
  • Dr. Katonáné dr. Pehr Erika jogász, címzetes egyetemi docens
  • Székely Zsuzsanna pszichológus, a Mózeskosár egyesület elnökségi tagja

A beszélgetést vezeti: Mártonffy Zsuzsa, az Örökbe.hu blog gazdája, körfacilitátor, háromgyerekes szülő. Rövid összefoglaló készül a blogra.

Mikor: 2024. szeptember 12-én, kivételesen csütörtökön 17:30-kor.  Hol: a számítógép előtt, a Zoom program segítségével. Küldök linket. olvasásának folytatása

A kórházban hagyott újszülöttek: nagy változás az örökbefogadásban

Drámai fejlemény történt a magyarországi örökbefogadás jogi szabályozásában.

2024. július 1-től a kórházban hagyott újszülötteket szülői hozzájárulás nélkül is örökbe lehet adni, ha az anya, apa vagy más hozzátartozó nem jelentkezik hat héten belül a gyermekért. Azaz innentől a kórházban hagyott babákra  ugyanaz a szabályozás vonatkozik, mint a babamentő inkubátorba betett újszülöttekre. A kisbaba titkos örökbefogadás útján új családba kerül.

Fotó: Unsplash

Az anya figyelmét a kórházi zárójelentésben hívják fel erre, a zárójelentés kiállításától indul a hat hét. Nem lesz örökbe adható az újszülött, ha hat héten belül az anya, apa vagy más hozzátartozó hazaviszi, vagy írásban nyilatkozik, hogy haza akarja vinni. Mindez természetesen nem vonatkozik azon kisbabákra, akik saját állapotuk miatt maradnak hosszabban a kórházban.

Mi vonatkozott eddig erre a helyzetre? olvasásának folytatása

A visszakért baba

Vendégposzt következik. A „hat hét” jogintézménye ellentmondásos megítélésű örökbefogadói körökben, ez az az időszak, amíg az örökbeadáshoz hozzájáruló vér szerinti szülő meggondolhatja magát, visszakérheti a gyermeket. Beáéknál a külföldön élő vér szerinti apa került elő ezen időszak alatt, és vissza kellett adniuk az aprócska kislányt, akit örökbe akartak fogadni. Hogy lehet ezt ép ésszel kibírni? Bea elmeséli.

Nem vagyok fatalista. Nem gondolom, hogy a jövő előre meghatározott és nem tehetünk semmi mást, minthogy beletörődünk a sorsunkba. Sőt, vallom, hogy az életünket mi magunk irányítjuk, életünk minden pillanatában ott van a döntés lehetősége és a nem döntés is döntés. Nem vagyok a szó valódi értelmében vallásos, de spirituálisan gondolkodó embernek tartom magam és hiszem, hogy létezik valamiféle felsőbb rendező elv, ami befolyással van az életünk történéseire, és ami tanítani próbál minket, hogy jobbá, boldogabbá, teljesebbé váljunk. Eddigi életemben saját bőrömön tapasztaltam, hogy valamennyi esemény, ami megtörtént velem, tanított nekem valamit önmagamról, kapcsolataimról, a világhoz való hozzáállásomról. A legjobb és leghasznosabb leckék azonban rendszerint fájdalmasak.

Pszichológusként és kutatóként a traumák utáni fejlődés lehetősége, a kihívásokkal szembeni pszichés rugalmas ellenállás (reziliencia) témaköre mindig is foglalkoztatott. Mindez minden bizonnyal lenyomatot hagyott a sikertelen – vagy, ahogy a tegyeszes ügyintézőnk kijavított: meghiúsult – örökbefogadásunkkal kapcsolatos gondolataimon, érzéseimen és hozzáállásomon egyaránt, melynek történetét szeretném most megosztani veletek.

A gyermekvállalás rögös útján számtalan veszteséget éltünk át a lombikprogramok és az örökbefogadás során egyaránt. Valamennyi veszteség darabokra tépte a lelkünket, de szerencsére mindegyik trauma után újra és újra összeraktuk lelkünk diribdarabjait, és valamennyi trauma után egy kicsit más emberként folytattuk az utunkat. Olyan volt, mint egy libikóka. Felváltva kerültünk nagyon mélyre és felváltva rángattuk ki egymást az önsajnálat mocsarából.  Mindeközben a kapcsolatunk nagyon erőssé és mélységesen őszintévé vált. Egy olyan erős kötelék alakult ki közöttünk, melyben őszintén fel lehet vállalni a gondolatainkat és érzéseinket, ahol kellőképpen biztonságban érezzük magunkat ahhoz, hogy megmutassuk a gyenge pontjainkat, ahol szabad volt sírni, ordítani és toporzékolni. Hiszem és vallom, hogy a férjem az egyetlen ember, akivel végig tudtam csinálni ezt az öt, emberpróbáló évet.

De kezdjük az elején. 2012-ben ismerkedtünk meg egy társkereső oldalon, ekkor vette kezdetét a tündérmese: összeköltözés, jegyesség, házasság, felhőtlen, gondtalan boldogság három éven át. Aztán 2015-ben vált világossá, hogy a fogantatásban akadályaink lesznek, ez volt az első mélypont. A meddőség tényét ekkor még „csak” egyikünknél állapították meg. 2016-ban került sor az első mesterséges megtermékenyítésre, ami nem járt sikerrel. Rögtön a beavatkozást követően elindítottuk az örökbefogadási folyamatot. Szerencsére elsősorban mindketten gyermeket szerettünk volna, és nem ragaszkodtunk a vér szerinti gyermekhez, így a kezdet kezdetén egyetértettünk abban, hogy az örökbefogadás mindkettőnk számára elfogadható és járható út. 2017 januárjában kaptuk kézhez a határozatunkat. 2016-2018 között még öt esélyt adtunk az orvostudománynak, de nem jártunk eredménnyel. A 2019-es évben világossá vált, hogy valószínűleg mindketten meddők vagyunk, de még volt egy halvány remény egy másik intézetben, egy új orvosnál. Ezt az évet arra szántuk, hogy felkészüljünk az utolsó beavatkozásra, közben tavasszal megtudtuk, hogy a várakozók listájának elejére kerültünk.

olvasásának folytatása

„Én tudom, mit miért csinálok a gyerekemmel”

Beszélgetés egy háromgyerekes anyukával, aki nem ijed meg az árnyékától! Tina és férje három örökbefogadott gyereket nevelnek, van bőven nehézségük, mégis sugárzik egy optimizmus az interjúból. Tina egy Örökbe.hu rendezvényen volt a vendégem 2020. októberében. A rendezvényen én és az olvasók kérdeztek, a gépelésben Szentkúti Viola segített.

Ez az interjú második része, ma a két kisebb gyerekkel kapcsolatos nehézségekről olvashattok. Az első rész itt található: https://orokbe.hu/2021/10/12/tina-interju-1-iza/

Beszéljünk kicsit a két fiúról is!

Vincénél a nehézség az volt, hogy nála eleinte semmi nehézség nem volt. Ha ilyen gyerekek születnének, akkor senki nem állna meg 4-5 gyereknél, hanem akármennyit vállalna. Nagyon ritkán sírt, rengeteget aludt, úgyhogy mellette mindent meg tudtam csinálni. Klasszul elfoglalta magát, nagyon szépen fejlődött, a mozgásával is minden csodálatos volt, az önbizalma is gyönyörű. Aztán az iskola előtti évben kezdtek kiütközni mégis problémák, de nem is nekem tűnt föl, hanem egy fejlesztő szólt, hogy annyit rohangászik ott föl-alá, a végén nekirohan a falnak, és nem áll meg. Ez állítólag baj. Én akkor nem nagyon foglalkoztam vele, mert hát fiú. Persze, hogy rohangál, meg össze-vissza mozog. De aztán amikor elkezdődött az iskola, akkor kiderült, hogy ennél többről van szó, nem tud megülni a fenekén, nehezen vesz részt az órákon, miközben az óvodában soha semmi ilyen gondot nem említettek vele kapcsolatban.

Hirtelen egy teljesen problémamentes gyerekből ott álltunk egy olyannal, akinél már az ADHD is felmerült.

Ha az órán nem értett valamit, akkor ő gyorsan viccet csinált az osztálynak, a többiek remekül szórakoztak rajta, és ezt kifejezetten így írják az ADHD-soknál (hiperaktivitás és figyelemhiány zavar), hogy az osztály bohócai. Tényleg nagyon sok minden meg is felelt volna az ADHD-nak, csak a gyerek előélete nem felelt meg. Én kérdezgettem szülőket, akiknek diagnosztizált gyerekük van, és mindig kiderült, hogy ott már babakorban komoly nehézségek voltak az alvással, a sírással, a fejlődéssel, hogy nem tudják lekötni magukat. Úgyhogy nem is akartam ezt elfogadni, mindemellett a Vadaskertben rá pillanatok alatt rásütötték, hogy ADHD-s, úgy, hogy látták öt percet talán. Azóta érdekes módon meg is szűnt, neki is nagyon jót tett a karantén, mert sokat voltunk együtt, meg kapott ő is mozgásterápiát, egy darabig jártunk vele is pszichodrámára, de nála nem éreztem, hogy az az ő útja. És tavaly voltunk egy úrnál, aki az antropozófia (világnézet, a Waldorf-iskolák filozófiai alapja is) szerint foglalkozik a gyerekekkel, ő annyit mondott, hogy nem ADHD-s a gyerek, csak rengeteg sok anyát igényel, és hiperérzékeny a külvilágra, emiatt is mozgékonyabb, felbolydultabb. Nagyon megmaradt bennem, hogy azt mondta, én legyek mindig elérhető a gyerek számára, és úgy tűnik, mivel a karantén alatt én végig elérhető voltam a számára, hogy valószínűleg neki is szüksége volt erre. Nála később jött ki, amivel Iza ennyi idősen már küzdött, hogy elkezdett foglalkozni rendesen azzal, hogy őt örökbe fogadtuk, hogy milyenek lehettek a vér szerinti szülei. Én úgy gondolom, hogy őt ez bolydította föl, mikor ez a tudatáig igazán elhatolt. Mert előtte ezzel nem nagyon foglalkozott. Persze hallotta, hisz Iza kérdezett rendületlenül, és abba időnként beleszőttük az ő történetét is, de ő magától nem kezdett el érdeklődni. Bendegúz érkezésével is ki lett alóla rántva a talaj, mert Bende tényleg rengeteg sok foglalkozást igényelt, én azt szoktam mondani, hogy Bendegúzt kvázi nekem ki kellett hordanom, úgy hogy már ő megszületett, mert ő folyton ránk volt kötve, a hasunkra, a hátunkra, valahova. Nagyon rosszul aludt, ha leraktuk, már ébredt is föl, akkor volt nyugodt nagyjából, ha a mi testünkön lehetett. Rengeteg ideig evett, sokat kellett vele foglalkozni, meg Izával is.

Vincét elkönyveltük problémamentes gyereknek, és egyszer csak lecsapódott nála, hogy itt őróla lemaradt a hangsúly.

Amit utólag szintén bánok, de nem hiszem, hogy nagyon tudtam volna mást csinálni, mivel a másik két gyerek tényleg annyira sok foglalkozást igényelt, örültem, hogy a harmadik viszonylag jól elvan, és nem kell mindig keresni a megoldásokat a problémáira. Ehhez képest egyszer csak ott tartottunk, hogy ezzel el van maradva, azzal el van maradva, nem tud viselkedni az iskolában, nem tud odafigyelni, nem csak órán nem, hanem úgy egyáltalán semmire nem tudott figyelni. Most meg annyira édes, hazajön, és mondja, hogy képzeld, anya, az angolórából semmit nem értettem, és mégsem vicceltem szét az órát. Meg is dicsérem miatta, hogy milyen büszke vagyok rá. olvasásának folytatása

„Nem vettem észre a terhességet”

Interjú egy örökbeadó anyával. Jázmin tizennyolc évesen, váratlanul hozott világra egy kislányt, a terhességet egészen a szülésig nem észlelte. A gyermek örökbeadása mellett döntött, de azóta sem megy ki a fejéből. Egy még mindig nagyon fiatal nővel beszélgettem, aki kemény helyzeteken van túl.

Mikor vetted észre, hogy babát vársz?

Csak a szülésnél. Minden előzmény nélkül erős görcseim támadtak, anyukám elvitt a kórházba. Itt a nőgyógyász megvizsgált és mondta, hogy megyünk szülni, már látszik a feje. Ez teljesen lesokkolt. Nem vettem észre a terhességet. Ugyanúgy menstruáltam, nem volt semmi panaszom, két kilót híztam, de 46 kiló vagyok, az a két kiló meg se látszik, egyáltalán nem volt hasam. A kislány másfél kilóval született és 44 centivel. Az orvos szerint 38. hétre születhetett, csak nem nőtt meg a nem megfelelő körülmények miatt. A terhesség alatt buliztam, alkoholt fogyasztottam, dohányoztam, mindent elkövettem, hogy ne tudjon rendesen fejlődni.

Hisz nem tudtad, hogy babát vársz. Ezek a méretek egy 7 hónapos koraszülöttnek felelnek meg.

Már a körme is hosszú volt, nem is kellett lélegeztetni, ebből gondolták, hogy 37-38. hétre születhetett, csak pici súllyal. Hamar lezajlott a szülés. Onnantól, hogy betoltak a szülőszobára, tíz percbe telt. Sokk volt. Mikor megszületett, nem is akartam ránézni, nem tudtam vele azonosulni.

Kitől volt a gyerek?

Futó kapcsolat, még az iskola alatt jártunk, 1-2 hónapig tartott. Én gyógyszert szedtem, de kaptam közben antibiotikumot és valószínűleg kiütötte. A terhesség alatt is végig szedtem a fogamzásgátlót. Utána lett egy komolyabb kapcsolatom, aki ma már a férjem. A szülésnél már a mostani férjemmel voltam, az érettségi után pár hónappal született a kislány. Neki elmondtam rögtön a dolgokat. Nem tudott vele mit kezdeni. Azt mondta, hogy az én döntésem, és lesz, ami lesz. Én is nehezen azonosultam a babával. Nekem fontosabb volt, hogy legyen egy biztos kapcsolatom, és anyuékra se tegyek plusz terhet. Így is nehéz anyagiak közt éltünk, akkor váltak el az élettársával, akivel 15 évig együtt éltek. Én két hónappal azelőtt kezdtem dolgozni egy gyárban szalagmunkán. olvasásának folytatása

A visszalépésekről

Magyarországon az újszülöttet örökbeadó szülőknek a gyerek hathetes koráig joga van visszavonni a nyilatkozatát. Azaz, ilyen esetekben előfordulhat, hogy az örökbefogadó már hazavitt egy kisbabát, majd pár hét múlva vissza kell adni őt. Titkos örökbefogadásnál már régebben fennállt a visszalépés jogi lehetősége, nyílt örökbefogadásnál 2014-ben vezették be. Az örökbefogadók nagy többsége újszülött babát szeretne, vagy ilyen korú gyermeket is szívesen elfogadna, ugyanakkor nagyon tartanak attól, hogy a szülőanya visszalép és elveszítik a babát. Ma a visszalépések jogi és gyakorlati oldalát mutatom be. Az adatok az Emberi Erőforrások Minisztériumától és a Központi Statisztikai Hivataltól származnak.

Mikor kérhetik vissza a gyereket? Ha hat hétnél fiatalabb újszülöttet

  • a vér szerinti szülei nyíltan adtak örökbe,
  • vagy titkosan adták örökbe,
  • vagy inkubátorba helyeztek – ez titkos örökbefogadáshoz való hozzájárulásnak minősül.

A visszalépés a gyerek 42 napos koráig lehetséges, függetlenül attól, mennyi idős volt az örökbeadásnál.

Nincs visszalépési lehetőség

  • hat hétnél idősebb gyerek örökbefogadásánál,
  • vagy ha ennél fiatalabb a baba, de nem a szülő hozzájárulásával adták örökbe (azaz a szülőknek megszüntették a jogait, az azonban a gyakorlatban nem zajlik le ilyen rövid idő alatt.)

olvasásának folytatása

„Ha nincs gyerek, nincs ki miatt megsütni egy rétest”

Kollár-Klemencz László filmes, zenész (a Kistehén Tánczenekar énekese) és felesége, Révai Sára fotós meséltek nekem az örökbefogadásról. A házaspár erdőszéli tanyáján beszélgetünk, közben három kutya őrzi az udvart, macska ugrik az ölembe, vadászok sétálnak el a ház mellett, az udvaron kecskék és lovak. A két és negyed éves Roli vidáman kalauzol a házban, kerek mondatokban beszél, megfújja a trombitát, ügyesen felmegy egyedül a meredek lépcsőn, leül a zongorához. Laci és Sári pedig nagy őszinteséggel mesélnek az örökbefogadáshoz vezető útról, arról, hogy a meddőség feldolgozása nem ér véget a gyerek érkezésével, hogy még a vágyott gyerek érkezése is megviseli a párkapcsolatot, s hogy miért baj, ha egy gyerekkel túl kevés gond van.

Mióta vagytok együtt?

Sári: Hét éve vagyunk együtt, négy éve házasok. Az összeismerkedésünk különleges, nagy találkozás volt, és elég hamar, körülbelül egy év után elkezdtünk gyereket tervezni. Tehát mi már öt-hat éve vártunk a gyerekre. Én már nagyon szerettem volna, Lacinak volt két nagy gyereke. Amikor elkezdtünk próbálkozni, én már az első hónapban azt éreztem, hogy terhes vagyok, de nem jött, nem jött, teltek a hónapok, nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy elképeltem. Pár évig próbálkoztunk, aztán elmentünk vizsgálatokra. Semmi sem derült ki, mindkettőnknek extrán jó minden eredménye, semmi akadályt nem találtak. Jó érzés, hogy ilyen egészségesek vagyunk, csak nem tudtuk megfogni, miért nem jön hozzák a gyermek. Még utolsónak felmerült az endometriózis ötlete, az orvosom szerint sok esetben ez az ok, ha mást nem találnak, javasolta, hogy menjek el laparoszkópiás műtétre, ezt még halogatom. Lombikot nem szeretnék, inszeminációnk már volt négy. Laci kezdte el mondogatni, hogy fogadjunk örökbe.

Laci: Mivel minden eredményünk pozitív, ebből valamikor gyerek lesz, de azért készüljünk fel arra, hogy ha mégsem lesz vér szerinti, akkor is legyen gyerekünk.

Ezt az orvos javasolta, vagy te?

Sári: Az orvos azt mondta, hogy ne fogadjunk örökbe, mert nincs rá szükség, nekünk úgyis lesz.

Laci: Ha lesz vér szerinti gyerekünk is, amellett is van helye egy örökbefogadott gyereknek nálunk, van elég szeretet a szívünkben. Én így indultam ezzel, de Sárinak nem volt olyan könnyű.

Sári: Én világéletemben szülni akartam, kislányként a babáimmal szülést játszottam. A fejemben az a képzet élt, hogy ha örökbe fogadunk, akkor én nem fogok tudni szülni. Eleinte nem is akartam. Emellett voltak olyan önző szempontjaim, hogy a gyerekünkben szeretném viszontlátni a kettőnk vonásait. Olyan nagy szerelem van köztünk Lacival, hogy szerettem volna ennek a gyümölcsét meglátni. Innen idő volt eljutni oda, hogy egy örökbefogadott gyerek is a mi gyümölcsünk lehet. Amikor örökbefogadásra jelentkeztünk, még akkor is sok kétely kavargott bennem, de szerencsére a felkészítő tanfolyamon Rózsahegyi Nóra megerősített. Egy évbe telt, mire felkerültünk a várólistára, ez olyan volt, mint egy terhesség, fel tudtam készülni, hogy tényleg akarom az örökbefogadást, és onnantól még egy évet várunk Rolandra.

Laci, mennyi idősek a gyerekeid?

Laci: 22 éves a lányom, és 29 éves a fiam. olvasásának folytatása