Új műfaj debütál a blogon: infografika. A 2011-es év örökbefogadási statisztikáihoz az InfoTandem, a Dániel András és Zsubori Ervin által alapított infografikai projekt készített remek illusztrációt, köszönet a munkájukért. A számok különböző forrásból származnak, akad közöttük becslés is, de jó áttekintést adnak arról, honnan hova hány gyerek kerül évente. Így egyben még nem jelent meg magyarul! A kép rákattintva teljes méretre kinagyítható. Jó böngészést!
Felmerült olvasói igényként, hogy legyen szó a blogon a kamaszkor problémáiról. Ez a téma eddig valóban kimaradt. Most egy ebbe vágó, pár hónappal ezelőtti Mózeskosár Klubról számolok be, ahol Koller Éva pszichológus beszélt a serdülőkori drogprevencióról.
Koller Éva a függőségről szóló előadását messziről kezdte: szerinte a serdülőkori drogfüggés vagy bármilyen függés nem a semmiből lép elő. A serdülő leválik a szüleiről, de a „leválási felületen” köt új kapcsolatokat, emberekkel, szerekkel, méghozzá pont olyat, mint amilyenben addig a szüleivel létezett.
Fontos különbséget tenni kapcsolat és függőség között. A kapcsolat kibírja, ha nem látjuk esetleg hetekig az illetőt, ettől még elhisszük, hogy szeret, hogy ugyanott tudjuk majd folytatni. A függőség ezt nem engedi, ott folyamatos jelenlét kell. Ezért lényeges, hogy a szülőnek a gyerekkel való viszonya kapcsolat vagy függőség formáját ölti-e.
Holnap strandos találkozó! Aki jön, írjon nekem egy e-mailt, hogy biztosan megtaláljuk egymást! Mindenkit szeretettel látok.
Nagyon jól sikerült a tegnap esti blogos találkozó. Összesen 13 fő volt jelen, felkészülők, várakozók, örökbefogadók, felnőtt örökbefogadott, plusz egy kutya. Éjjel 1-ig vitattuk meg a szakkérdéseket, a kerthelyiség zárása után még a szomszéd kávézóba is átvonultunk. Sok, eddig rejtőzködő, nagyon szimpatikus olvasó bújt elő. Jó volt beszélgetni, örülök, hogy eljöttetek!
Úgyhogy folytatjuk! A következő program egy strandos családi találkozó a Balatonon.
Időpont: augusztus 9. szombat 9-19 óráig, vagy amíg jól érezzük magunkat.
Helyszín: Balatonakali strand, a játszótér közelében. Nagyon jól felszerelt partszakasz!
Keressetek egy piros-sárga kockás plédet!
Program: fürdés, labdázás, lángosozás, kötetlen beszélgetés. Gyerekeket, családtagokat is szeretettel várunk.
Szállás, közlekedés: egyénileg. Aki a közelben nyaral, ugorjon be, vagy szervezzetek telekocsit, van egy kemping is a strand mellett.
Kérek visszajelzést, hogy jöttök-e.
A mai bejegyzésnek SEMMI köze az örökbefogadáshoz. (Mivel precíz ember vagyok, nyitottam egy OFF kategóriát.) Itt a nyár, ma este koccintunk, aki pedig nem jön, az hűsöljön egy régi írásommal.
Janó bácsi szereti a rendet és tartja is. Minden reggel hatkor kel, kiáll első emeleti teraszára, és megnézi, éjjel nem taposta-e le valaki a panelházak közti virágágyást. Aztán megborotválkozik, reggelizik, hétkor már indul. Egy órát utazik, a metróval a végállomásig megy. Mikor a vezető bemondja: „Kérem, szíveskedjenek elhagyni a szerelvényt és erre figyelmeztessék utastársaikat is”, Janó bácsi éberen körbesandít, és gyakorta sikerül néhány késlekedő nénikét leszállásra noszogatnia.
Az uszoda nyolckor nyit. Janó bácsi mindig pontosan érkezik, fehér fürdőköpenyt ölt, magához veszi sípját és elfoglalja helyét az úszómesteri emelvényen. Még a csiptetős szemüvegét is magával viszi, hogy jól lássa, nem rendetlenkedik-e a valaki a vízben, vagy, urambocsá, nem kell-e éppenséggel kimenteni valakit.
Janó bácsi egész délelőtt a víztükröt vizslatja. Figyelmezteti azokat a vendégeket, akik lábfürdő és előzuhany nélkül akarnak a medencébe lépni. Rászól a sapka nélkül fürdőkre. Ügyetlenkedő úszóknak kérés nélkül elmagyarázza a pillangó lábtempóját. Eltiltja a beugrálástól a kiskorúakat. Ha nyáron, szép időben egy nő megszabadul a melltartójától, Janó bácsi közli, hogy ez nem engedélyezett az uszodában, csak a női napozóban.
Legjobban a fuldoklókra vigyáz Janó bácsi. Ha egy úszni tanuló kislány elbizonytalanodik, alámerül, kapálózik és nyelni kezdi a vizet, Janó bácsi leteszi a csiptetőjét, ledobja köntösét, elegáns startfejessel egyenesen a vízbe veti magát, gyorsúszásban megközelíti és kimenti a fuldoklót. A partra érve talpra állítja a szipogó kisgyereket, megpaskolja arcocskáját, és inti, hogy legközelebb jobban vigyázzon. A mamák nem győznek hálálkodni. olvasásának folytatása
Mit vegyek meg előre a babának? – az örökbefogadásra várakozók visszatérő kérdése a fórumokon. Megpróbáltam összeszedni a legszükségesebb minimumot. Tisztában vagyok vele, hogy ez a blog legtöbb vitát kiváltó bejegyzése lesz. Ezt a listát ne kőbe vésett igazságnak, csak gondolatébresztőnek szánjátok.
Ez a lista nem annak összegzése, mi mindent lehet beszerezni egy kisbabának. Azokat a tárgyakat szedtem össze, amelyeket a saját tapasztalatomból tényleg szükségesnek, sőt nélkülözhetetlennek éreztem, és amit ajánlatos a baba érkezése előtt begyűjteni. Célom a szülőjelöltek megnyugtatása. A lista minden elemére biztosan lesz olyan ember, aki anélkül is nagyszerűen felnevelte a gyereket. Nem történik semmi, ha kiskád helyett a nagyban fürdetjük, a kötődő nevelés hívei babakocsi helyett kendőt használnak és így tovább. Bővíteni meg a végtelenségig lehet.
Az örökbefogadás egyik sajátsága a nagyfokú bizonytalanság. Nem lehet tudni
Mai beszélgetőtársam olyan felnőtt örökbefogadott, akinek anyukája is örökbefogadó szülőkkel nőtt fel. Andor-Székely Andrea a saját önismereti útjáról, a gyökerekhez és családjához való viszonyáról mesélt.
– Mesélj magadról!
– Teljesen átlagos harmincésatöbbi éves nő vagyok. Angoltanár és non-profit menedzser végzettségem van, mégis a bankszektorban dolgoztam leghosszabb ideig, mielőtt anyuka lettem. Most ez a főfoglalkozásom, a férjemmel együtt neveljük két kisfiunkat. Mellette, ha tehetem, önkéntesként támogatok számomra fontos célokat. És mivel engem örökbe fogadtak a szüleim – tehát van némi rálátásom a témára -, fontolgatom, hogyan tudnék, szintén önkéntes keretek között örökbefogadóknak segíteni. Pozitív példának tartom a saját életemet: azt mutatja, ebből a helyzetből is ki lehet jönni úgy, hogy az ember felnőttként nem a múltján rágódik, hanem a jövőjét tervezi. Sokan vádoltak már azzal, hogy biztos nem veszem elég komolyan az örökbefogadást, azért nem sírok rajta. Pedig csak arról van szó, hogy feldolgoztam a múltamat, ezért nem húz vissza. Ehhez persze elengedhetetlenek voltak a szüleim, a családom, nagyon szerencsés vagyok velük. Ez nem jelenti, hogy ne lettek volna buktatók vagy konfliktusok, sőt… De felnőttként nem érzem szükségét, hogy a jelenem helyett a múltamból próbáljak valamit kihozni.
– Kezdjük az elején! Az anyukádat is örökbe fogadták.
– Sőt, apai ágon a nagypapámat is! Őt éppenséggel a szomszédok, mert a szülei kivándoroltak Amerikába. Az anyukám 1944-ben született, a szülei mindketten meghaltak pár hónapos korában, így őt a nagybátyja és annak felesége vette magához, akiknek nem volt gyerekük. Anyukám kényszerűen vitte tovább az örökbefogadó vonalat: a gerince megsérült a születésekor, nyolcéves koráig kórházban volt. Nyilvánvaló volt, hogy soha nem lehet majd gyereke a sérülése miatt, de ezt nem titkolta. Apukám így vette őt feleségül, ezzel a „sorssal” együtt. Számukra így az örökbefogadás természetes volt, bár támogatást nem sokat kaptak. Anyai nagymamám volt a legnagyobb ellendrukkerük, anyukám sérülése miatt nagyon ellenezte az örökbefogadást. Válogatott érvei voltak az örökbefogadás ellen, egyik cifrább volt, mint a másik. Végül, amikor a szüleim – hosszas küzdelem után – hazavittek, csak annyit kérdezett: „szebb nem volt?”.
– A szakemberek szerint azok tartanak előbbre a felkészülésben, akik fiatal koruk óta tisztában vannak vele, hogy bizonyosan nem lehet gyerekük.
Nyerges Andrea vendégposztja.
Kisfiam, Marci egy hónap múlva lesz 10 éves. Csecsemőként fogadtuk örökbe, mindig is nyíltan kezeltük a témát. Időnként vannak kérdései. Mint tegnap este…
Marci: Szeretnék találkozni a nénivel, akinek a pocakjában voltam!
Számítottam rá, hogy ez felmerül, de azt hittem, még van 4-5 év haladékom. Hát akkor most…
Anya: Oké, tudod, erről már beszéltünk, ha nagy leszel, lesz rá lehetőséged, és ha szeretnéd, segítünk megkeresni. Ha találkoznátok, mit szeretnél kérdezni tőle?
Marci: Milyen érzés volt egy másik családnak odaadni a saját gyerekét?
Csak azért nem dobtam egy hátast, mert ebben az évben jártam az Ágacska mentorképzésére. olvasásának folytatása
Új műfaj a blogon: történelmi tanulmány! Büszkén mutatom be a mai vendégposztot Fónagy Zoltán történésztől, aki a 19. századi társadalom- és művelődéstörténet kutatója, a Mindennapok története blog szerzője. Az Örökbe.hu részére készült írásában az örökbefogadás történeti hátterét mutatja be.
Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy az örökbefogadás intézménye egyidős a magántulajdonon, a monogám családon, illetve az írásban rögzített jogrendszeren alapuló európai civilizációval. Az ókori görög városállamokból és a római birodalomból éppúgy fennmaradtak az adoptáció emlékei, mint a közép- és újkori keresztény társadalmakból.
A modernizáció 19-20. századi folyamata azonban éles választóvonalat húzott a „régen” és a „ma” közé a fogalom tartalmában. Az örökbefogadás tekintetében a különbség a hagyományos és a modern társadalom között leginkább annak céljaiban és motivációjában ragadható meg. Mielőtt erről a változásról szólnék, vázlatosan szeretném megrajzolni a hátteret, azaz összefoglalni a gyermekhez való korábbi viszony fő jellemzőit.
A hagyományos társadalom viszonyát a gyerekhez a mai ember számára nehezen feloldható ellentmondás jellemezte.
A gyermeket Isten ajándékának tekintették, s ezt a viszonyulást a kereszténység normái is megerősítették, főképpen a születéskorlátozás tilalmán keresztül. A valláserkölcsi norma egybeesett a gyakorlati megfontolásokkal is: a magas csecsemő- és gyerekhalandóság mellett ugyanis csak a minél több születés biztosíthatta a család fennmaradását. A család hosszú távú, nemzedékeken átívelő fenntartását pedig a hagyományos társadalom az ember legfőbb életfeladatának tekintette. Az egyén elsősorban közösségek (rend, egyház, település stb.) tagjaként határozta meg magát. A közösségi identitások rangsorában pedig első helyen a család állt: az egyes ember ősei és utódai sorát összekötő láncszemként gondolt magára.
A családközpontú világképpel szoros összefüggésben állt az ősök tisztelete, sőt kultusza (aminek egyes elemeit, a maga képére formálva a kereszténység is fenntartotta). Ahhoz pedig, hogy az ember maga is bevonulhasson a tisztelettel őrzött emlékű ősök közé, neki is utódokra volt szüksége. olvasásának folytatása
Maradunk az örökbefogadás napos oldalán. Íme egy vidám film! A Juno amerikai filmvígjáték, egy terhes tinédzser története, aki örökbe adja a gyerekét. Spoiler!
A Juno kedves, vicces, szeretetteli, életigenlő alkotás. A tinédzserkori terhességet nem tragédiának ábrázolja, a 16 éves lány benne autonóm, nagyon határozott egyéniség, aki maga dönt a magzat sorsáról.
Juno (Ellen Page alakításában) vagány, nagyszájú, önálló, humoros tizenéves lány. Nagyon szimpi. Azt hiszem, mindenki örökbe fogadná itt a gyerekét. Rendes középosztálybeli háttere van, család, tesó, kertes ház, autó, gimi. Lenne lehetősége az abortuszra, de végül maga dönt az örökbeadásról, ő választja ki a leendő szülőket (a helyi újságból, ahol fényképes apróhirdetésben keresnek babát az örökbefogadók). Szülei azonnal mellé állnak. Bár apukája száján először kicsúszik: “Reméltem, hogy csak drogozol vagy kicsaptak a suliból”. Pompomlány külsejű barátnője is segít neki (Juno inkább alteros). A tinilány a terhességből leginkább a testi változásokat fogja fel, a hányingert, a bálna méretűre dagadást. A gyermek apja, szintén gimis srác, persze semmit sem tud kezdeni az apasággal. Az iskolában, baráti körben nem okoz problémát a terhesség, Juno növekvő pocakkal látogatja az órákat. Az örökbefogadó pár simára polírozott elit élete ehhez képest sterilnek tűnik. Aztán a terhesség kilenc hónapja alatt mindenféle történik, amit a nagyon szeretnivaló Juno tolmácsolásában tudunk meg.
Ez tényleg nagyon vicces film, jó kedve lesz tőle az embernek. Folyamatosan zseniálisak a szereplők, főleg Juno szövegei. Finom képi humora is van a filmnek: ahogy Juno féltestvéreit csak a fogsorukkal mutatja be, vagy mikor Juno és a papája elautóznak a jómódú örökbefogadó párhoz, és hét egyforma kacsalábon forgó palota mellett gurulnak el. A film zenéje magában is sikeres lett.
A tinédzserkori teherbeesés a valóságban feltehetően nem ennyire vicces és flott, de ez egy film, abból is vígjáték. Online itt látható.
Itt a nyár, szünetelnek az örökbefogadós találkozók, de mi azért fussunk össze!
Gyerekmentes esti romkocsmázást hirdetek:
július 12-én szombat este 7-kor
a már ismert Margit utca 9. alatti kerthelyiségbe (a Margithíd budai hídfőjénél).
Térkép itt.
Minden bátor olvasót, aki úgy jön el, hogy még sose láttam, meghívok egy fröccsre!
Program: kötetlen beszélgetés. Mindenkit szeretettel várunk, érintettségtől függetlenül.
Kérek visszajelzéseket a részvételről kommentben.
Más: lenne igény egy strandos találkozóra a Balaton északi partján augusztusban?
Örökbe.hu 